Címke: Red Bull

  • Van der Garde úgy véli, Verstappen készen áll Hamilton legyőzésére

    Van der Garde úgy véli, Verstappen készen áll Hamilton legyőzésére

    Giedo van der Garde, a korábbi holland Forma-1-es versenyző véleménye szerint ifjú honfitársa készen áll Lewis Hamilton legyőzésére.

    Verstappent nem kevés technikai hiba hátráltatta a 2017-es évben, ám van der Garde szerint ennek is van pozitív oldala: „Úgy gondolom, Max sokat fejlődött emberileg, mert meg kellett birkóznia az őt ért csalódásokkal” – mondta.

    „De versenyzőként is jelentős fejlődésen ment keresztül. Az időmérő edzéseken egy fontos extra lépést tett meg.”

    A Caterham korábbi versenyzője szerint minden adott ahhoz, hogy Verstappen legyőzze Hamiltont: „Hamilton természetesen egy nagyon jó versenyző, amit idén ismét megmutatott, de Max fel tudja venni vele a versenyt.”

    Kérdés, hogy a Red Bull elég erős lesz-e ahhoz, hogy ott legyenek az élen 2018-ban. Dr. Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója mindenesetre pozitív előjelekkel várja a következő szezont, amikor már a szezon elején futamokat nyernének.

     

  • Jól áll a Red Bull, már a szezon elején nyernének

    Jól áll a Red Bull, már a szezon elején nyernének

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull Racing tanácsadójának elmondása szerint csapata nagyon jól áll 2018-as autójuk előkészületeivel.

     Marko úgy véli, fontos, hogy már a szezon kezdetekor ott legyenek a Mercedes és a Ferrari szintjén.

     “Megfigyeltük, hogy több pontot szerzünk a szezonok másidk felében” – mondta az osztrák Servus TV-nek.

     “Hosszú évek óta az volt Adrian Newey koncepciója, hogy a lehető legkésőbb mutassuk be az autót, jövőre viszont változtatunk ezen.

     “Jelenleg két héttel előrébb tartunk mint tavaly ilyenkor.”

     “Ha a motor megbízható lesz, akkor már a legelső versenytől kezdődően ott tudunk lenni az élen haladók között.”

     A Red Bull tehát rendkívül bizakodó, egy azonban egészen biztos: két versenyzőjükön, Max Verstappenen és Daniel Ricciardón nem fog múlni az élmezőnyben való szereplés.

  • Ricciardo: Reális lehet a 2018-as bajnoki cím

    Ricciardo: Reális lehet a 2018-as bajnoki cím

    Daniel Ricciardo szerint a Red Bull kedvező pozícióban lehet a 2018-as F1-es bajnoki címért folytatott küzdelemben, ha az elmúlt évek tendenciózusan lassú szezonkezdetét sikerül kiküszöbölniük.

    A 2017-es aeroalapú szabályváltozások aranytálcán kínálták a Red Bullnak az újabb (egyéni és konstruktőri) bajnoki címet, a szélcsatornával azonban váratlan korrelációs problémák adódtak, a csapatnak így még lényegében a szezonkezdet előtt eldőlt a sorsa. Miután ez a probléma megoldódott, a Red Bull belekezdett a már szokásossá vált nagytempójú és hatékony fejlesztéssorozatába, aminek köszönhetően Max Verstappen két futamgyőzelmet is szerzett a szezon utolsó szakaszában, miközben a csapat váltig állította, hogy év végére egyértelműen az ő kasztnijuk volt a mezőny legerősebbje.

    „Eleve rosszul vágtunk bele” – utalt vissza a szezonra Ricciardo. „A fejlesztési ütem viszont lenyűgöző volt; remélem, hogy 2018-ra már az elején sikerül jó nyomon elindulnunk, ami bajnoki aspiránssá léptetne elő minket. A Mercedes és a Ferrari szintjéről kezdve nagyon nagy ütemben tudunk fejleszteni, idén viszont a sűrűjében találtuk magunkat az év kezdetén, mert amiről azt hitték, a jó irány, kiderült, hogy nagyon nem volt az. Minden fejlesztési irányvonal ennek a bizonyos aerofilozófiának volt alárendelve, amiről később kiderült, hogy tévút. Már a teszteken feltűnő volt, hogy az autónk elég kezdetlegesen néz ki, és habár a látszat nem minden, azért ez mutatta a teljesítmény hiányát is. Rossz irányba indultunk el, aminek negatív hatása volt az első néhány futamra, de utána visszaküzdöttük magunkat.”

    Az ausztrál szerint a Red Bull tűzközelben lett volna az idei bajnoki trófeákért vívott harcban, de hát az a fránya korreláció…

    „Ott lettünk volna” – bizonygatta Ricciardo. „A végéig harcban lettünk volna. Az év elején a kasztni nem volt az elvárásoknak megfelelő szinten, ahogyan a motor sem. Mostanra a kasztni rengeteget fejlődött, így visszatértünk ahhoz a felálláshoz, hogy inkább a motor hátráltat minket, mint az aero. Habár a kasztnit még mindig elég nehéz rendes viselkedésre bírni, ha sikerül megszelídítenünk, roppant hatékony tud lenni.”

  • Verstappen és Ricciardo karácsonyi őrülete

    Verstappen és Ricciardo karácsonyi őrülete

    Max Verstappen és Daniel Ricciardo karácsony alkalmából megajándékozták egymást. Hogy, hogy nem ugyanazt az ajándékot kapták: egy-egy szett „csodálatos” karácsonyi öltözetet.
    Röhögésből nincs hiány az alábbi videóban, kiderül, hogy Max még könnyedén emlékszik a gyerekkori karácsonyokra, mivel az mindössze két éve volt; Ricciardo pedig szerencsés amiért Ausztráliában meleg van karácsonykor.
    Az is kibukott, hogy Daniel nehezen érzelmezi az összetettebb mondatokat/találós kérdéseket, de van itt kajadobálás is, és Max megcsillantja zenei tudását szintetizátoron.

  • Newey: A 2017-es év volt Hamilton eddigi legjobbja

    Newey: A 2017-es év volt Hamilton eddigi legjobbja

    A Red Bull Racing tervezőmérnöke, Adrian Newey fejet hajtott Lewis Hamilton idei teljesítménye előtt. A Forma-1 egyik legsikeresebb mérnökeként Newey figyelemmel kíséri Hamilton pályafutását.

    Lewis Hamilton idén a negyedik vb címét zsebelhette be a Forma-1-ben töltött 11 éve alatt, valamint az évek folyamán 62 alkalommal álhatott a dobogó tetejére, ezzel mindössze 29 győzelemmel elmaradva Michael Schumachertől.

    Bár a számok nem hazudnak, Newey kiemelte Hamilton megbízhatóságát is. „Véleményem szerint Lewis karrierjének a kezdete tele volt hullámvölgyekkel” – mondta a Sky Sportsnak. „De az idei győzelméhez kétség sem fér, bámulatos teljesítmény, az eddigi legjobbja. Nem hibázott, ellenben tudta, mikor kell inkább elengedni a győzelmet, majd beérni pontszerző helyen, mintsem kiesni és nullázni.”

     

  • Ricciardo barátját, Hartley-t méltatja

    Ricciardo barátját, Hartley-t méltatja

    Daniel Ricciardo örömét fejezte ki a tekintetben, hogy jó barátja, Brendon Hartley visszatért a Red Bull családba és ő is Forma-1-es versenyzővé válhatott.

    A Red Bull 2010-ben rakta ki Hartley-t a Junior Team-ből, aki így a WEC felé vette az irányt. Jól is tette, mivel bajnok is lett a szériában és Le Mans-ban is nyerni tudott harmadmagával.

    Idén év végén azonban lehetőséget kapott a 28 éves versenyző, hogy bemutatkozhasson a Toro Rossónál, és marad is jövőre a csapatnál.

    „Úgy vélem, hogy Brendon esetében fontos szerepe volt a kitartásnak.” – vélekedik Ricciardo. „A Red Bull család tagja volt, majd távozott, és más szériákban versenyzett. De mindig próbálta megtalálni a módját, hogy visszatérjen. Rendszeresen hívogatta, zaklatta az embereket, hogy „adjatok egy lehetőséget, hogy vezethessek”. És végül működött.”

    Ricciardo nagyra értékeli azt is, hogy Kiwi barátja mennyi mindent elért, önerőből.

    „Mindent maga csinált, nincs gazdag családja, vagy ilyesmi. Ő teremtette meg a lehetőségeket magának és a Red Bull ezt értékelte és adott neki egy második esélyt. Szerintem sokkal érettebb most, és meg tud birkózni a nyomással.”

     

  • Horner: Verstappen egy harcos

    Horner: Verstappen egy harcos

    Christian Horner azt nyilatkozta, hogy versenyzője az idei, parádés teljesítménye alapján hatalmasat nőtt a szemében. A Red Bull csapatfőnöke hangsúlyozza, hogy a fiatal holland versenyző párszor igazán mélyről küzdötte fel magát a szezonban, ami csak még erősebbé tette.

    „Ne feledjük, hogy ez még csak a negyedik éve autóversenyzőként.” – mutatott rá a Red Bull csapatfőnöke. „Külön kiemelném azt, ahogyan a nehéz helyzetekre reagált. Sajnos az idény folyamán akadt pár ilyen.”

    Bár a szezon felénél még nem állt túl jól a szénája, ugyanis csak hatszor sikerült pontszerző helyen végeznie, ez egyértelműen inkább a technika ördögének tudható be, mintsem vezetői hibának. Az évad egy bizonyos pontján úgy tűnt, vége a versenyző és csapata kapcsolatának, azonban egy váratlan fordulatnak köszönhetően visszatért a remény, amely szerződéshosszabbításhoz vezetett. A szingapúri kiesését követően bezsebelhette első futamgyőzelmét Malajziában, majd később Mexikóban.

    .”Elegendő tapasztalatot szerzett. Keményen dolgozott, mind a pályán, mind pedig a szimulátorban. Lehengerlő a hozzáállása, a tehetsége pedig megkérdőjelezhetetlen” – teszi hozzá Horner. „Tökéletesen érzi az autó határait.”

    Ez korántsem jelenti azt, hogy az alig 20 esztendős Verstappen nem követett el pár meggondolatlan, fiatalkori botlást. Amikor a Hungaroringen ütközött a csapattársával, Daniel Ricciardoval, egyértelműen ennek tudható be. Valamint az a szintén kellemetlen, elsőkörös Monzai ütközés Felipe Massával is, melynek köszönhetően tizedikként végzett.

    „Idén a Monzai és Hungaroringi esetek voltak azok, melyekben egyértelműen ő hibázott. Egy hajszál választja el a hőst a gonosztól. Kockáztat, de nem felelőtlen, és hatalmas harcos, amit élvezet nézni.” – zárta gondolatait a csapatfőnök.

     

  • Prost: Nehéz lesz legyőzni az ügyfélcsapatokat

    Prost: Nehéz lesz legyőzni az ügyfélcsapatokat

    Alain Prost elismerte, hogy a Renault csapat számára nehéz lesz 2018-ban legyőzni azon ügyfélcsapatait, melyeknek motort szállít.

    Jövőre a gyári Renault csapaton kívül a Red Bull és a McLaren használja majd a francia gyártó erőforrását. Prost szerint pedig nem lesz könnyű legyőzni őket.

    „Számomra pozitív a nyomás, még ha nehéz is lesz.” – mondta a négyszeres világbajnok és tanácsadó az Auto Motor und Sport-nak. „A gyári csapat két jó alapokkal bíró csapat ellen fog versenyezni, melyeknél már adott az a struktúra, mely a Renaultnál még most alakul. És mindkét csapatnak top versenyzői vannak, talán a legjobbak is. Papírforma szerint nem tudjuk legyőzni a Red Bullt és a McLarent.”

    Prost azt is bevallotta, hogy a Renault csalódott, hogy idén nem sikerült elérni a céljukat, az 5. helyet a konstruktőri bajnokságban.

    „De jövőre jobbak leszünk. És az ügyfélcsapatokkal való összehasonlítás segítségünkre lesz a tapasztalatgyűjtésben ahhoz, hogy közelebb kerülhessünk a top csapatokhoz. Hosszú ideig itt leszünk, szóval fontos, hogy minden évben fejlődjünk. Elvégre ha nyerni akarunk, akkor mindenkit le kell győznünk.”

  • Harmadszor is Max Verstappen lett az év személyisége

    Harmadszor is Max Verstappen lett az év személyisége

    Zsinórban harmadszor is Max Verstappen kapta az év személyiségének járó díjat az év végi FIA gálán Párizsban.

    A Red Bull húsz esztendős pilótája a stílusa és eredményei alapján kapta meg ezt a díjat. A holland versenyző idén Mexikóban és Malajziában is a dobogó tetején ünnepelhetett.

    Verstappen szezonját nagy részt azonban a balszerencse jellemezte, sokszor bukott értékes pontokat a Renault motor meghibásodása miatt.

    „Egy hullámvasút, ami kihívásokkal teli volt.” – értékelte a szezonját a holland.

    „Voltak nehéz pillanatok, de természetesen a két győzelmemnek nagyon örülök. Nehéz szezon volt, de tanultam belőle és nagyon örülök ennek a díjnak.” – folytatta.

    „Köszönöm a Red Bull Racingnek, a rajongóimnak és mindenkinek, aki támogatott idén! Továbbra is keményen fogom majd nyomni.” – tette hozzá a Twitteren.

  • Horner: Hamilton bolond, ha alábecsüli Ricciardót

    Horner: Hamilton bolond, ha alábecsüli Ricciardót

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, Lewis Hamilton rosszul teszi, hogy alábecsüli Daniel Ricciardót, mint 2018-as bajnok esélyes.

    A Mercedes versenyzője, a négyszeres világbajnok Hamilton ugyanis három nagy ellenfelet nevezett meg 2018-ra vonatkozóan, ők pedig Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Max Verstappen. Horner azonban nem érti, miért nem szerepel köztük Ricciardo is.

    „Lewis nagyon bolond lenne, ha alábecsülné Danielt.” – mondta Horner a Sky Sports Newsnak. „Ő egy fenomenális versenyző, és kétségkívül a legjobb versenyző az előzések tekintetében.”

    „Abszolút készen áll a bajnoki kihívásra, ha megfelelő eszközöket adunk neki ahhoz, hogy tehesse a dolgát.”

    Hornder úgy véli, a Red Bull mindkét versenyzőjével számolni kell idén a bajnoki címért folyó küzdelemben.

    „Ha megnézzük, mennyi pontot buktunk el megbízhatatlanság miatt, az közel 160.” – mondta Horner.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy a miénk a legerősebb versenyzőpáros a Forma-1-ben. Max és Daniel egymást nyomják előre, magasra teszik a mércét és ez roppantmód izgalmas számunkra.”