Címke: Red Bull

  • Semmi nem úgy volt Verstappen és Norris csatájában, ahogy hittük? – ezzel próbálkozhat a McLaren

    Semmi nem úgy volt Verstappen és Norris csatájában, ahogy hittük? – ezzel próbálkozhat a McLaren

    Az FIA felügyelői a Mexikóvárosi Nagydíj pénteki napja során döntenek arról, hogy újravizsgálják-e a Lando Norrisnak az USA Nagydíjon kiosztott büntetést, amivel a McLaren pilótája elbukta a dobogót Max Verstappen ellen. A wokingiak azt próbálhatják elérni, hogy a felügyelők teljesen más nézőpontból tekintsenek az esetre, mint ahogyan azt eddig tették.

    A McLaren a Mexikóvárosi Nagydíj csütörtöki sajtónapja alatt jelentette be, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az FIA-nál Lando Norris USA Nagydíjon kapott büntetésének ügyében. A felügyelők Austinban 5 másodperces büntetést adtak a brit versenyzőnek, amiért pályán kívül előzte meg Max Verstappent, amivel Norris elbukta az így megszerzett dobogót és az Verstappené lett.

    A konstruktőri tabellát vezető, Norris révén egyre halványodó esélyekkel ugyan, de az egyéni világbajnoki címért is versenyben levő McLaren azonban nem hagyja annyiban a dolgot, és megpróbálja rávenni a felügyelőket, hogy vizsgálják újra az ügyet. Ehhez az eredeti döntés meghozatalakor rendelkezésre nem álló, a döntés szempontjából releváns és jelentős bizonyítékokkal kell előállnia.

    Mire alapozhat a McLaren?

    Miként azt Jonathan Noble is fejtegeti az Autosporton, a wokingiak azt akarhatják elérni, hogy az FIA az eddig alkalmazotthoz képest teljesen más nézőpontból vizsgálja meg a történteket. A büntetés óta eltelt napokban ugyanis mindenki arról beszélt – többek között mi is –, hogy a felügyelők a teljes USA Nagydíj során a mindenki által elfogadott versenyzési irányelvek alapján igyekeztek döntést hozni, az pedig Norrist a 12-es kanyarban történt csata során a támadó pilótaként határozta meg, így amikor a brit versenyző egyértelműen hátrébb volt a külső íven Verstappennél a kanyarcsúcsponton, elveszítette a jogát arra, hogy a holland helyet hagyjon neki a kijáraton. Ő azonban ahelyett, hogy –  még ha a pályáról leszaladva is –, visszasorolt volna a címvédő mögé, a bukótérben előzött, ami egyértelműen szabálytalan.

    Alacsony a fizetésük, emiatt lehetnek következetlenek az F1-es felügyelők

    Igen ám, de mi van akkor, ha mégsem Norris támadott, hanem Verstappen, a McLaren versenyzője pedig valójában védekezett? Norris csütörtöki szavaiból ugyanis az derül ki, hogy a csapat és az ő álláspontja is ez, amiből következik, hogy a felügyelőknek is ezt prezentálhatják majd, amennyiben sikerül elérniük az új vizsgálatot. Norris ugyanis úgy véli, hogy amikor a 12-es kanyart megelőző egyenesben kívülről elment a Red Bull mellett, végrehajtotta az előzést, Verstappen pedig a féktávon már visszatámadott, azaz onnantól kezdve ő lett a támadó.

    „Teljesen Max előtt voltam. Több mint egy autóhosszal előtte, ezért többé nem én voltam a támadó fél, hanem ő. Max előtt voltam, védekeznem kellett, és ő volt az, aki támadott, majd túl keményen ment be a kanyarba és a pályán kívül előzött. Én csak tartottam a pozíciómat” – nyilatkozta Norris.

    A felügyelők austini ítéletének indoklásából világos, hogy ők Norrisra tekintettek a támadó, Verstappenre pedig a védekező félként, és ennek megfelelően alkalmazták a versenyzési irányelveket, de ha megfordítjuk a kettejük szerepét, akkor a szabályok is fordítva érvényesek rájuk.

    Ebben az esetben Verstappennek támadó félként az alábbi feltételeknek kellett (volna) megfelelnie ahhoz, hogy szabályos előzést hajtson végre:

    • az autójának első tengelye legalább a másik autó tükörvonala mellé kellett érjen legkésőbb a kanyarcsúcspontig
    • biztonságos és kontrollált módon kellett vezetnie a manőver során a kanyarbejáraton, a kanyarban és a kijáraton is (szándékosan)
    • nem szoríthatta le a másik autót a kanyarkijáraton, amibe beletartozik, hogy a kanyar csúcspontjától a kijáratáig elfogadható mértékű helyet hagy az előzött autónak
    • a pálya határain belül kell teljesítenie a kanyart

    Amennyiben a felügyelők utólag úgy ítélik meg, hogy a McLarennek van igaza, és Verstappen már a támadó félnek számított a kanyarban, az első pontnak akkor is biztosan megfelelt, és alighanem a másodiknak is, a harmadiknak és negyediknek azonban egyértelműen nem, mivel nem hagyott helyet Norrisnak, majd a kijáraton négy kerékkel elhagyta a pályát. Azaz ebben az esetben nem hajtott végre szabályos előzést, így Norris a pályáról leszaladva nem előzött, hanem lényegében megtartotta a pozícióját.

    A párharc:

    Min bukhat el az egész ügy?

    Ám ahhoz, hogy a McLaren egyáltalán prezentálhassa a felügyelőknek a fentebb taglaltakat, először arról kell meggyőznie őket, hogy releváns és jelentős, az eset pillanatában rendelkezésre nem álló bizonyítéka van. Mivel az élő telemetriai és GPS-adatok, valamint az élő adásban használt kamerafelvételek már az austini futam alatt is a felügyelők rendelkezésére álltak, a McLaren valószínűleg a fedélzeti kamerákból utólag letöltött videókat (a kamerák több felvételt és kameraállást rögzítenek, mint ami élőben elérhető) és a pilóták nyilatkozatait fogja bemutatni új bizonyítékként.

    A FOM egyre több felvételt adott ki az elmúlt napokban, míg az eset közben Norris autóján csak az előrefelé, Verstappen autóján pedig csak a hátrafelé néző fedélzeti kamera volt elérhető. Így elég nehéz volt a versenyzők szemszögéből megítélni a két autó egymáshoz viszonyított helyzetét, emellett a nemzetközi adásban mutatott külső felvételeket is csak két kamerából, a 12-es kanyar belső oldalán levőből, illetve a helikopter kamerájából láthattuk, és egyikük sem mutatta meg teljesen egyértelműen a két autó egymáshoz viszonyított pozícióját.

    A verseny utáni kedden a fedélzeti kamerákból letöltött felvételek azonban más perspektívából is megmutatták a történteket, és bár Verstappen előrefelé néző onboardja még nem került elő, mindkét autóból kinyerték a 360 fokos kamera képét, amelyből látszik, hogy a McLaren jócskán a Red Bull elé került a féktáv előtt az egyenesben.

    Hogy ezt a felügyelők elfogadják-e jelentős és releváns bizonyítékként, az magyar idő szerint péntekről szombatra virradóra fog kiderülni, de rossz hír nekik, hogy volt már példa rá, hogy nem fogadtak el az utólag elérhetővé vált kamerafelvételeket. Például a 2021-es Brazil Nagydíj után a Mercedes kérelmét utasították el azzal, hogy a brackley-iek által benyújtott, a Lewis Hamiltont leszorító Max Verstappen autójáról készült 360 fokos kamera képei valóban új bizonyítéknak számítanak, de nem jelentősek, mert „nem mutatnak semmi kivételeset, amely különösebben eltérne más, az eset során elérhető kamerák felvételeitől.”

    Ez alapján a McLaren sem reménykedhet túlzottan, ugyanakkor eltérés a két eset között, hogy akkor a Mercedes utólag akart büntetést kicsikarni, most viszont a McLaren büntetést szeretne eltöröltetni. Akkor a felügyelők nem is vizsgálták a Verstappen és Hamilton közötti esetet, azaz semmilyen formális dokumentum nem született arról, hogy miért nem büntettek, és lényegében azt közölték, hogy a döntésük egyenlő azzal, amikor mondjuk labdarúgásban továbbot int a játékvezető. Most azonban született írásos döntés az ügyben, úgyhogy van mit felülvizsgálni.

    Norris végül előzött, de aztán a büntetéssel visszaesett Verstappen mögé / Fotó: Mark Sutton/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A versenyzők tisztázást akarnak

    Akármilyen döntés is születik a felülvizsgálat kapcsán, az egyértelmű, hogy a mezőny legtöbb tagja nem elégedett a szabályokkal. „Ez mindig is szürke zóna volt, úgyhogy valószínűleg kell még változtatás – jelentette ki Lewis Hamilton. – Az alapján is vannak következetlenségek a bíráskodásban, hogy kik a felügyelők, úgyhogy sportágként minden területen szintet kell lépnünk. Sokszor megtapasztaltam már ezt Maxszal. Nem lenne szabad csak bevetődnöd belülre, majd elhagynod a pályát és megtartanod a pozíciódat.”

    „Nem gondolom, hogy lehet olyan szabályokat írni, amelyek minden egyes lehetséges forgatókönyvet lefednek – mondta George Russell. – Nagyon vékony a határvonal. Igazán érdekel, hogy miután mindent újra átnéz, az FIA úgy fogja-e vélni, hogy Maxot meg kellett volna büntetni, vagy sem. Véleményem szerint büntetést kellett volna kapnia, ennélfogva ez nem igazán kiskapu. De ha azt mondják, hogy »A szabályok alapján nem kellett volna megbüntetnünk«, akkor kihasznált egy kiskaput.”

    „Ez egy nagyon jó kérdés, amit fel kell tennem a felügyelőknek, mert ez nyilván változtat azon, ahogyan versenyzünk – mondta már Carlos Sainz, aki a felügyelők austini álláspontjához hasonlóan úgy vélte, Verstappen volt az, aki védekezett. – Ez azt jelenti, hogy a belül védekező versenyző olyan későn fékezhet, amilyen későn akar, és eljátszhatja, hogy el akarja találni a kanyarcsúpontot, miközben talán nem. Tisztázni kell, mert ebben az esetben mindketten hibáztak. Max azért, mert szélesre futott, Lando pedig azért, mert a pályán kívül előzött. Ennek az esetnek ezért nagyon bonyolult az elbírálása.”

    Russell és Sainz egyetértett abban, hogy ahelyett, hogy folyton vitatkoznának a szabályok értelmezésé és megfelelőségén, kavicsággyal elejét vehetnék az ilyen eseteknek. „A probléma gyökere onnan ered, hogy az adott pálya lehetővé teszi a szélesre futást. Ha a tavalyi évből Ausztriát vesszük példának, ott volt azt hiszem vagy 300 pályaelhagyás, majd az idei évre kavicságyat fektettek le, és nem volt több gond. Ha kavicsot teszünk [az austini 12-es kanyarba], Lando nem megy szélesre és nem előz, Max pedig nem fékez későn és megy szintén le a pályáról” – ecsetelte a Mercedes pilótája.

    „Ha belegondolunk, az egész megoldódhatna pályamódosításokkal. Folytatjuk a körözést olyan irányelvekkel, amelyeket könnyebb lenne megoldani bizonyos apró változtatásokkal a pályákon, amelyeket néhány pálya már meg is csinált” – szögezte le a Ferrari spanyolja.

    Norris kész változtatni a hozzáállásán Verstappen miatt

  • Marko Hamiltont méltatva szólt be Norrisnak, de a McLarennél sejtik, honnan fúj a szél

    Marko Hamiltont méltatva szólt be Norrisnak, de a McLarennél sejtik, honnan fúj a szél

    Fokozódik a nyilatkozatháború a Red Bull és a McLaren között – vajon valamelyikük tényleg szándékosan ferdíti a valóságot, sőt akár propagandamédiát is működtet?

    Lando Norris és Max Verstappen bajnoki csatája a végjátékba lépett, Austin után pedig még egyértelműbben a több mint két futamgyőzelemnyi pontelőnnyel vezető holland felé billent a mérleg nyelve, hiszen Norris nem tudta csökkenteni a hátrányát vele szemben.

    Az aligha vitatható, hogy a brit több lehetőséget is kihasználatlanul hagyott már a szezon során, amikor a gyakran a mezőny legjobbjának számító autóval elszalasztotta a győzelmet – Austinban például a pole-ból rajtolva esett vissza a negyedik helyre a rajtnál, majd itt is ért célba, miután büntetést kapott a Verstappen elleni, szabálytalannak minősített előzésért.

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko az utóbbi időben többször megtalálta kritikákkal a bajnokhoz méltó teljesítménytől elmaradó Norrist – az USA Nagydíj előtt Verstappen vele szembeni mentális fölényét emelte ki, az austini hétvége után pedig még az utóbbi időben a Mercedesszel szintén gyengélkedő Hamiltont is fölé helyezte.

    Lesajnáló véleményt mondott Norrisról és Leclerc-ről a Red Bull vezetője

    „Szerencsések vagyunk a Red Bullnál, hogy Lewis Hamilton idén nem a McLarennél vezet, mert ha így lenne, simán megnyerné a bajnoki címet az autójukban” – hangzott Marko véleménye a német Sky Sportson.

    A McLaren csapatvezetője, Andrea Stella eközben elismeri, nyugtalanítóak, dühítőek a csapat számára a riválisoktól érkező ilyesfajta támadások – az Autosportnak adott interjújában elsősorban a hátsó szárnyuk körül kirobbant felhajtásra utalt, de a Norris képességeit becsmérlő megjegyzések szintén ide tartoznak.

    „Nyilvánvalóan mi is olvassuk a médiában megjelent kommentárokat, amelyek többnyire nem is újságíróktól, hanem a riválisainktól származnak. Egyes cikkek pedig látszólag pont azt a célt szolgálják, hogy felerősítsék az ellenfeleink hangját – utalt Stella burkoltan arra, hogy a Red Bullhoz közel álló osztrák lapok mintha propagandamédia jelleggel működnének, amikor az F1-es erőviszonyokról van szó. – Ez a pszichológiai hadviselés része, aminek az a célja, hogy gyengítsen minket, részünkről azonban a tények nagyon egyértelműek.”

    Az osztrák OE24 hasábjain Marko is frissen reagált a Red Bull és a McLaren pályán kívüli harcának aktuális állására – szerinte viszont nem ő maga, hanem éppen a wokingi istálló vezérigazgatója az, aki zavarkeltéssel próbál magának hasznot szerezni.

    „Nagy felindulás keletkezett csak azért, mert azt mondtam, hogy Norris rossz rajtoló – utalt vissza a fentebb említett cikkre. – A mentális egészséget egy szóval sem említettem, csak annyit mondtam, hogy Max mentálisan erősebb. Ők azok, akik szándékosan kiforgatják a szavaimat. De tudjuk Zak Brownról, hogy bármikor belemegy játszmákba, ha azzal felfordulást okozhat.”

    Két külsős versenyzője is lehet a Red Bullnak? Már Piastri is náluk szimatol

  • Két külsős versenyzője is lehet a Red Bullnak? Már Piastri is náluk szimatol

    Két külsős versenyzője is lehet a Red Bullnak? Már Piastri is náluk szimatol

    Újabb réteget vihet a Forma-1 jövő évi pilótapiaci mozgásaiba Helmut Marko kijelentése, aki szerint a Red Bull egyik jelenlegi fő riválisát, Oscar Piastrit próbálja beprotezsálni a csapathoz menedzsere.

    Bár papíron már nem sok nyitott kérdés maradt a 2025-ös versenyzői helyezkedésben, az esetleges helycserékkel kapcsolatos hírek a szezon végének közeledtével sem hagynak alább, a Red Bull pilótáinak bizonytalan közeljövője pedig már most megnyithatta a 2026-ra szóló egyeztetéseket is.

    Sergio Pérez sorsa a jövő évre is szóló szerződése ellenére továbbra is veszélyben van a mexikói pilóta tartósan gyenge formája miatt, aminek nyomán immár a Red Bull konstruktőri második pozíciója sem tűnik tartósnak a kapaszkodó Ferrarival szemben. Max Verstappen pedig elvileg 2028-ig szóló elköteleződést írt alá, ám semmiről sem lehetett idén többet hallani, mint hogy záradékoknak köszönhetően ennél jóval korábban távozhat, 2026-ra ugyanis a Mercedes és az Aston Martin is kivetette rá a hálóját.

    A Red Bullnak így folyamatosan rajta kell tartania a szemét az aktuális versenyzői kínálaton, a tanácsadó Helmut Marko pedig most egyetlen mondattal berántott egy nagy nevet, Oscar Piastrit is a kalapba.

    Piastri hite egyszer megingott abban, hogy az F1 csillaga lehet

    „Mondjuk úgy, hogy Mark Webber intenzív tárgyalásokat szeretne” – idézi a csapat pilótaügyeinek előszámú felelősét az F1-insider. Webber ugyanis Piastri menedzsere, ráadásul 2013-ig maga is a Red Bull versenyzője volt, így közeli kapcsolatot ápol az istálló vezetőségével. A lap szerint az ausztrál a 2026-os szezon kapcsán puhatolózik védence számára, elsősorban Verstappen lehetséges távozására alapozva. Az idén kétszeres futamgyőztessé lett Piastri ugyan 2026 végéig szintén szerződéssel rendelkezik jelenlegi csapatával, a McLarennel, ám jól tudható, hogy napjainkban ezek már aligha vannak kőbe vésve.

    A második F1-es szezonját töltő ausztrál hamar a mezőny egyik legnagyobb ázsiójú versenyzőjévé vált, ám az év zárószakaszában Lando Norris bajnoki esélyeiért kell dolgoznia – a brit az időmérőkön idén egyértelműen erősebb Piastrinál, ám a versenyeken többször is kihasználatlanul hagyott lehetőségeket, s nemcsak az ausztrálnak nem fűlik a foga a segítői szerepkörhöz, de például Verstappen szerint sem méltó ez hozzá.

    Piastri a legújabb jele annak, hogy a Red Bull továbbra is nyitott a házon kívüli keresgélésre. Bár az Austinban remek felzárkózással és pontszerzéssel visszatérő saját versenyzőjük, Liam Lawson erősítette esélyeit arra, hogy már jövőre akár Pérez utódja legyen a nagycsapatnál, az sem titok, hogy az ő esetleges helyetteseként is szóba jött egy külsős pilóta: a Williamsnél váratlanul erős évközi bemutatkozást produkáló Franco Colapintót a Szingapúri Nagydíj után maga Marko is méltatta, a planetf1 értesülései szerint pedig a grove-iak 2025-ös üléséről már lemaradó argentint számításba vették az RB jövő évi egyik ülésére is, amennyiben Lawson – vagy éppen Cunoda Juki – feljebb lépne. Ez azt is jelentené, hogy a Red Bull egyelőre még mellőzné a saját juniorprogramjának legmagasabb fokán járó pilótát, az F2-es bajnoki címért harcoló Isack Hadjart.

    Színjátékot ad elő a Red Bull? – nem biztos, hogy vége van a botránynak

  • Színjátékot ad elő a Red Bull? – nem biztos, hogy vége van a botránynak

    Színjátékot ad elő a Red Bull? – nem biztos, hogy vége van a botránynak

    Noha az FIA együléses bizottságának elnöke lezártnak nyilvánította a Red Bull körült kirobbant botrányt, nem biztos, hogy annak vége van.

    Jelen állás szerint az FIA lezártnak tekinti a Red Bull hasmagasság-állítós ügyét, mert visszamenőleg nem tudja ellenőrizni, hogy a bikás csapat bármikor is használta volna az autójában levő extra állító szerkezetet parc fermé alatt, a jövőre nézve pedig olyan módosításokat eszközölt, amelyek biztosítják, hogy a konstruktőri címvédő ne tudjon szabályt szegni.

    Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója ugyanakkor továbbra is szeretne válaszokat kapni néhány nyugtalanító kérdésre, így elképzelhető, hogy az egész ügy nem zárul le ennyivel. Erről ír Jonathan Noble az Autosporton. „Vannak még olyanok a paddockban, akik meg vannak győződve róla, hogy több van ebben a sztoriban, mint amennyit eddig nyilvánosságra hoztak, és nem nyugszanak addig, amíg válaszokat nem kapnak” – olvashatjuk.

    „Ez botrányos” – Toto Wolffnak nagyon nem tetszik, amit a rivális csapatról hallott

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint csak az ellenfelek paranoiája miatt robbant ki az egész ügy, ami csak vihar egy kanál vízben, és valóban vannak olyan tényezők, amelyek arra utalnak, hogy pusztán politikai csatározás zajlik. Az egyik ilyen az, hogy a Red Bull autóinak pilótafülkéjében három éve benne van az autó alján levő hasmagasság-állító eszközön felüli extra állító, amelynek tervrajzait fel kell tölteni az FIA szervereire, ahol bármelyik csapat megnézheti. Maga az eszköz persze teljesen legális, ezt a riválisok sem vitatják, ám most valamiért felmerült bennük, hogy szabálytalan módon (is) használhatja azt a Red Bull.

    „Voltak olyan sugallatok, hogy a csapatot váltó korábbi Red Bull-alkalmazottaknak lehet információja arról, hogy az eszközt mire használták vagy mire nem, és hogy így került a riválisok figyelmének középpontjába a szerkezet a szingapúri versenyhétvégén” – írta Noble az Autosporton megjelent cikkében, ami magyarázat lehet az időzítésre. Zak Brown nem véletlenül vetette fel, hogy az FIA-nak eskü alatti nyilatkozatot kellene aláíratnia volt és jelenlegi Red Bull-alkalmazottakkal, Nikolasz Tombazisz, a szövetség együléses bizottságának elnöke azonban elvetette ezt a lehetőséget, mondván „emberekről van szó és az ő változó helyzetükről, mint lojalitásról, korábbi és új lojalitásokról, ezért óvatosan kell bánni ezzel.”

    Tombazisz álláspontja az volt, hogy nem fognak pletykák és szóbeszédek alapján vizsgálatot indítani a Red Bull ellen úgy, hogy nincs bizonyítékuk vagy legalább olyan indítékuk, ami felveti a bikás istálló bűnösségét. Hiszen más állítani valamit és bizonyítani azt, nem utolsó sorban pedig azt is figyelembe kell venni, hogy a rivális csapatoknak – beleértve az ott dolgozó korábbi Red Bull-alkalmazottakat – nyilván az az érdeke, hogy zavart keltsenek a Red Bullon belül.

    Nikolas Tombazis
    Nikolasz Tombazisz Austinban lezártnak nyilvánította az ügyet / Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Mégis lehet könnyen állítani?

    Mi is szemléztük Mark Hughes elismert F1-es újságíró Motor Sport Magazinon megjelent azon írását, amelyben levezeti, hogy a Red Bull extra állítóját egyszerre két szerelőnek kell összehangoltan állítania – a Sky Sports egyébként felvételeket is készített arról, ahogyan ezt demonstrálják az FIA embereinek –, így szinte kizárt, hogy az állítást a parc fermé során úgy kivitelezhették, hogy azzal ne keltsék fel FIA ellenőrének figyelmét.

    Az ésszerű magyarázat azonban nem biztos, hogy megállja a helyét, mert Tombazisz szavaiból is az jött le, hogy nem kell nagy hűhót csapni az állításhoz, Jonathan Noble pedig azt írta: „Néhány rivális csak nevetett azon, ahogyan a Red Bull demonstrálta az FIA-nak, hogy az eszközüket egy hosszú szerszámmal, rúddal és imbuszkulccsal állították. Az egészet kitalációnak bélyegezték és azt mondták, hogy Tapsi Hapsi használna ilyen eszközöket, míg a valóságban sokkal kevésbé nyilvánvaló módon lehet állítani.”

    Hogy mi az igazság, egyelőre nem tudjuk, de többen azt is felrótták, hogy míg a Red Bull nemrég elkaszálta a saját autófestéses pályázatát és nem változtatott az RB20-as festésén, mondván minimális többletsúlyt sem akarnak az autón tudni, addig egy extra hasmagasság-állító szerkezetet nem tartanak feleslegesnek pusztán azért, hogy az edzések alatt gyorsabban végezhessenek el állításokat.

    Alighanem ezek mind olyan kérdések, amelyekre Zak Brown és az ügyet az USA Nagydíj után botrányosnak tituláló Toto Wolff is választ vár. Utóbbi szerint pedig „az FIA vezetése utána fog járni a dolognak és fel fogja tenni a kérdés, hogy »Mit fogunk kezdeni ezzel?«”. Ez szintén arra utal, hogy nincs még vége az ügynek, és alighanem azon fog múlni, hogy lesz-e folytatás. hogy Mohammed bin Szulajm FIA-elnök szembemegy-e Tombazisz véleményével, és további vizsgálatokat rendel-e el.

    A Ferrari rejtegetni próbálja a sikere titkát? – sejtelmesen nyilatkozott Vasseur

  • „Ez botrányos” – Toto Wolffnak nagyon nem tetszik, amit a rivális csapatról hallott

    „Ez botrányos” – Toto Wolffnak nagyon nem tetszik, amit a rivális csapatról hallott

    Az USA Nagydíj hétvégéjének fő sztorija a Red Bull extra hasmagasság-állító szerkezete volt, amelyről a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem tudja megállapítani, hogy korábban használták-e szabálytalan módon – az időmérő és a futam között –, de a jövőre nézve kezelte a felmerülő kérdéseket, és tett róla, hogy a Red Bull ezentúl biztosan ne szeghesse meg észrevétlenül a szabályokat. Az energiaitalos istálló ellen a leghangosabban fellépő McLaren elfogadta mindezt, ám a csapatfőnök és az ügyvezető igazgató eltérő módon nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent számukra a továbblépés.

    Mit tudunk?

    Mint azt korábbi cikkeinkben részletesen taglaltuk, a Red Bull autóiban három éve benne van egy olyan szerkezet, amellyel a pilótafülkéből lehet állítani a kocsi elülső hasmagasságát. Amellett, hogy a többi istállóhoz hasonlóan a Red Bullokon is lehetőség van kívülről, az autó alján állítani a hasmagasságon, a bikások ezzel az extra állítóval a padlólemez felhelyezése után tudják finomhangolni annak pozícióját.

    Noha ez a szerkezet évek óta ott van az autóban és a nyílt forráskódú elemek közé tartozik – az FIA évekkel ezelőtt azt találta ki, hogy nem fog szabványosítani egy csomó, a fejlesztések szempontjából kevésbé lényeges alkatrészt, hanem kötelezővé teszi azok terveinek közzétételét a saját szerverein, hogy bármelyik csapat lemásolhassa azt –, a riválisok valamiért csak most keresték meg az FIA-t azzal az aggodalmukkal, hogy a szerkezet elhelyezkedése miatt azt az időmérő és a verseny között, a parc fermében is lehet állítani, ami pedig tilos.

    Sergio Pérez, Red Bull
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Mark Hughes elismert F1-es szakíró utánajárt, hogy pontosan miként is nézne ki egy ilyen állítás, majd megtudta, hogy két szerelő kell hozzá: az egyik a pilótafülkébe fejjel előre bebújva segít a másik, autó mellett szerszámmal álló, a pilótafülke elején levő nyíláson át az elülső hasmagasságot állító kollégájának. Egy ilyen művelet Hughes szerint tehát korántsem az „észrevétlenül tekerek egyet az állítón, míg a pedálokkal babrálok” kategóriába tartozik, ezért úgy véli, teljesen életszerűtlen, hogy a Red Bull az FIA ellenőrének jelenétében bármikor is kivitelezhette az állítást úgy, hogy az ellenőr ne kérdezett volna rá, hogy mégis miben mesterkednek.

    Nikolasz Tombazisz, az FIA együléses bizottságának vezetője ugyanakkor azt állította, annyira nem igényel nagy felhajtást az elülső hasmagasság állítása a Red Bullokon, hogy a parc fermé alatt tárolt autókat vevő ipari kamerák felvételeit visszanézve feltűnjön nekik, ezért nem is tudják bizonyítani, hogy a Red Bull korábban elvégzett-e ilyen állítást akkor, amikor az tilos volt. „A csapatoknak megengedett ellenőrizni dolgokat az autón [a parc fermé során]. Az a lényeg, hogy ez mennyire könnyű. Ha szét kell szedni a teljes borítást és közben 50 dolgot kell csinálni, az nyilván látszana a kamerán. De valami, ami ennyire egyszerű és gyorsan állítható, azt reálisan nézve nem hiszem, hogy le lehet ellenőrizni kameraképeken” – mondta, némileg ellentmondva Hughes állításainak.

    A McLarent nem győzték meg

    Jelenleg tehát továbbra sem lehetünk 100%-ig biztosak abban, hogy a Red Bull megoldhatta-e az FIA számára nem észrevehető módon a hasmagasság állítását – amely néhány milliméterrel is jelentős előnyhöz juttathat bárkit –, csak azt tudjuk, hogy több rivális sem elégedett a szövetség azon magyarázatával, miszerint nem tudnak visszamenőleg bizonyítani semmit.

    Ez jött le Andrea Stella, a McLaren csapatfőnökének, valamint Zak Brown, a wokingiak ügyvezetőjének szavaiból is, mert bár mindketten elfogadták, hogy az FIA lezárta az ügyet, utóbbi azért nem egészen. „Ha az FIA úgy véli, hogy az ügy le van zárva, akkor én ehhez tartom magam, az ügy le van zárva, és továbblépek” – mondta Stella, majd hozzátette: „Amennyiben történt olyan gyakorlat, hogy a parc fermében állították a padlólemez elejét, az egyértelműen tilos. De érdekes módon nem hagy semmilyen nyomot, ezért nem tudjuk, hogy megtörtént-e [az állítás] vagy sem.”

    Andrea Stella
    Andrea Stella szkeptikus / Fotó: McLaren

    Az olasz szakember tehát elfogadja, hogy talán soha nem derül ki az igazság, Zak Brown ugyanakkor továbbra is szeretné, ha valahogy megpróbálnák kideríteni. „Úgy vélem, az ügy le van zárva a jövőre nézve, mert a plombával kezelték azt” – nyilatkozta az F1 hivatalos csatornájának az amerikai üzletember arról, hogy azt elfogadja, hogy az USA Nagydíjon és az elkövetkező versenyeken a Red Bull akarva sem tudna szabályt szegni.

    Ám ezután kifejtette, „nem igazán van értelme” annak, hogy miért szükséges a plomba. „A Red Bull azt mondja, hogy nem lehet a pilótafülkéből állítani, amikor az autó teljesen össze van szerelve. De akkor miért van szükség a plombára? Ez továbbra is kicsit kényelmetlen érzéseket kelt bennem. Szerintem visszamenőleg szükség van még némi kutakodásra, hogy továbbléphessünk és teljességgel biztosak lehessünk abban, hogy nem használták, mert ha igen, az nagy szabályszegés. Úgyhogy továbbra is van néhány megválaszolatlan kérdés, amelyekre válaszokat szeretnék kapni.”

    Brown korábban, Tombazisz ügy lezárásával kapcsolatos kijelentései előtt a Daily Mailnek egyébként azzal állt elő, hogy eskü alatt kellene nyilatkozatra bírni a Red Bull jelenlegi és volt alkalmazottait. „Szeretném látni, hogy a vezetőség, a korábbi vezető szerelők és a jelenlegi szerelők aláírnak egy eskü alatti írásbeli nyilatkozatot arról, hogy soha nem használták [tiltott időben a hasmagasság-állító szerkezetet], vagy nem volt tudomásuk a használatáról. A bokszutcában számos ember azt mondja, hogy használták [szabálytalan módon], ezért az egyetlen módja, hogy a végére járjunk egyet, a jó öreg »írd alá itt« módszer. Tudom, hogy amennyiben elém tennének egy ilyen nyilatkozatot, és komoly következményekkel járna, ha nem mondom el az igazat, akkor elmondanám az igazat.”

    Más kérdés, hogy miért vallana be bárki önként olyasmit, amiről tudja, hogy nem lehet bizonyítani a megtörténtét.

    Max Verstappen, Red Bull, Lando Norris, McLaren
    Austinban már plombával versenyeztek a Red Bullok / Fotó: Mark Sutton/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Wolff is beszállt

    Noha az USA Nagydíj hétvégéje előtt arról szóltak a hírek, hogy több csapat is aggodalmát fejezte ki a Red Bull esetleges szabályszegése kapcsán az FIA-nak, Austinban nyilvánvalóvá vált, hogy ez a McLaren és a Red Bull harca. Nem véletlenül vélte úgy Mark Hughes is az említett cikkében, hogy a McLaren csak a hajlékony hátsó szárnyának módosítása miatt vág most vissza, hiszen akkor a bikások követelték a leghangosabban az FIA-tól, hogy lépjen közbe.

    Ugyanakkor kérdésre Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke is elmondta, hogy amennyiben a Red Bull tényleg állított a hasmagasságán a parc fermé alatt, az súlyos szabályszegés és nem szürke zónás tett, a futam után pedig Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke igencsak keményen nekiment az energiaitalos alakulatnak.

    „Az én nézőpontom így a távolból az, hogy amit láttam és hallottam, az botrányos – jelentette ki az osztrák üzletember, majd ő is arra utalt, hogy a Red Bull szabálytalan módon használhatta a szerkezetet. – Mindannyiunk autóiban vannak olyan alkatrészek, amelyek megfelelnek a Forma–1 sztenderdjének, a legmagasabb minőségben készülnek és szabályosak. Néha az olyan dolgokkal, mint az aeroelaszticitás, az ember megpróbál a végsőkig elmenni, de vannak más dolgok, bizonyos alkatrészek, amelyeknek az ember megkérdőjelezi a létezését.”

    A Ferrari rejtegetni próbálja a sikere titkát? – sejtelmesen nyilatkozott Vasseur

  • A Red Bull is ugyanúgy trükközött, mint a McLaren?

    A Red Bull is ugyanúgy trükközött, mint a McLaren?

    Kiderült, hogy a McLaren mellett más élcsapatoknak is módosítania kellett a hátsó szárnyán a mini-DRS hatás miatt, vagyis a Red Bull talán ebben is érintett az F1-es hasmagasságos ügyön túl.

    Bakuban tűnt fel, hogy a McLaren hátsó szárnya úgy csavarodik, hogy a DRS nyitása nélkül is tágul egy kis rés a terelőlapok között, amivel nyilvánvalóan javult a narancssárga autók tempója. A becslések szerint ez körülbelül 250 km/h fölötti tempónál kamatozott, de az FIA lecsapott és kötelezett mindenkit egy új szabvánnyal, hogy nagyjából kigyomlálja a hasonló megoldásokat.

    Nikolasz Tombazisz, az F1-es technikai szabályokért felelő egyik felsővezető (egyben a Benetton, a Ferrari és a McLaren korábbi sikeres mérnöke) azonban azt mondta, a McLaren mellett két-három másik csapatnak is módosításokat kellett a hátsó szárnyán, amelyeken ezentúl legfeljebb 2 milliméteres rés nyílhat a terelőlapok között az aktivált DRS nélküli, “zárt” állapotban.

    Ekkora hajlás tehát még mindig kialakulhat az aerodinamikai terheléstől, de a csapatoknak innentől jobban oda kell figyelniük, mennyire próbálják meglovagolni a jelenséget – már csak azért is, mert az FIA bepöttyözte a hátsó szárnyakat, hogy a kamerafelvételeken legyen referencia a mozgás méréséhez.

    Az Autosport úgy értesült, az összes idei futamgyőztes csapat, vagyis a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull is érintett volt az előírások feszegetésében a túlságosan hajlékony hátsó légterelőkkel, ami egybecseng a Tombazisz által említett “két-három” csapattal. Eddig csak a McLaren vallott színt, kérdés, más istállók beismerik-e, hogy ők is trükköztek a hátsó szárnnyal.

    A riválisok a nap miatt nem vették észre a McLaren trükkjét? – talán minden más lehetett volna

  • Kettős Ferrari-győzelmet és büntetéssel végződő Verstappen-Norris csatát hozott az USA Nagydíj

    Kettős Ferrari-győzelmet és büntetéssel végződő Verstappen-Norris csatát hozott az USA Nagydíj

    Charles Leclerc a 4. helyről rajtolva tükörsima győzelmet aratott az USA Nagydíjon, a Ferrari örömét pedig az tette teljessé, hogy mögötte Carlos Sainz lett a második. A hajrában a show-t Max Verstappen és Lando Norris harmadik helyért zajló csatája szolgáltatta, aminek végén utóbbi előzött, majd büntetést kapott.

    A pole pozícióból Lando Norris, mellőle pedig a pontversenyben a McLaren pilótája előtt 54 ponttal vezető Max Verstappen várhatta a piros lámpák kialvását az USA Nagydíjon, míg a második sorban Carlos Sainz és Charles Leclerc készült arra, hogy a sprinten nyújtott bíztató tempót vasárnapra átmentve a versenyen már harcba szálljon a győzelemért. Az első tízből mindenki a közepes keveréken kezdett, míg a keményeket Lance Stroll (13.), Franco Colapinto (15.), Lewis Hamilton (17.), Liam Lawson (19.) és George Russell (bokszutca) kapta meg.

    Norris és Verstappen is jól jött el, de előbbi nem védte le eléggé a belső ívet az egyes kanyarban, így a címvédő bebújt mellé, majd kiterelte a bukótérbe. A csapattársát már a rajt után elkapó Leclerc ezt kihasználva belül elsurrant és átvette a vezetést, Sainz pedig Norris mellett ment el, így maradt a 3. helyen. Hátrébb Alex Albon eltalálta és megforgatta Esteban Ocont, aki így visszaesett az utolsó helyre.

    A rajt:

    Nem sokon múlt, hogy az első kört kettős Ferrari vezetéssel fejezze be a mezőny, Sainz ugyanis a 12-es kanyarban bevetődött Verstappen mellé, ám rövidet fékezett, és tulajdonképpen kikergette a bukótérbe a hollandot, miközben ő maga is elhagyta a pályát. Verstappen ezután a bukótérből gyorsítva a Ferrari előtt maradt, de Sainz nem nyugodott bele ebbe, és a 2. körben ismét támadott a hátsó egyenesben, majd a 15-ös előtt kívülről is próbálkozott, de a holland remekül védekezett.

    A 3. körben aztán viszont már nem élvezhettük a második helyért zajló párharcot, mert alighogy a mezőny eleje végigszáguldott a célegyenesen, a rendező a 19-es kanyar kavicságyában parkoló Lewis Hamiltonra váltott. A 17. helyről a rajtnál a 12.-re előrelépő hétszeres világbajnok a lassítás alapján egyszerűen besokallt a kemény gumikon, ami azt eredményezte, hogy az austini USA Nagydíj 2012 óta íródó történetében először nem fejezte be a texasi futamot.

    Hamilton a kavicságyban:

    A Mercedes mentésének idejére bejött a biztonság autó, amely mögött Leclerc, Verstappen, Sainz, Norris, Piastri, Gasly, Magnussen, Cunoda, Pérez, Alonso, Hülkenberg, Stroll, Lawson, Csou, Colapinto, Bottas, Russell, Ocon és Albon sorrendben sorakoztak fel a pilóták, hogy aztán az 5. kör végén folytatódhasson a száguldás.

    Verstappen tapadt Leclerc-re az újraindításnál, de nem tudott támadni a célegyenes végén, majd mire a hátsó egyenesre értek, a monacói már leszakította őt annyira, hogy ott se kísérelhessen meg egy bevetődést. Leclerc ezután rögtön leggyorsabb kört repesztve 1 másodpercnél nagyobb előnyre tett szert, így Verstappen a DRS engedélyezésekor nem nyithatta a hátsó szárnyát, míg Sainz szintén nem tehette ezt meg mögötte, mivel ő meg Verstappenhez nem tudott közel maradni.

    Kezdetben úgy tűnt, hogy Verstappen képes 1-1,5 másodperc közötti távolságban maradni Leclerc mögött, ám a Ferrari pilótája hamarosan elkezdett elszakadni tőle. Nem volt ugyanakkor minden kerek a maranellóiak háza táján, a 8. körben Sainz ugyanis arra kezdett panaszkodni, hogy a kigyorsításoknál nincs elég erő a motorban, illetve benzinszagot érez a pilótafülkében. Ennek ellenére 1,5 másodperccel követte Verstappent, azaz a tempóján nem látszott meg mindez, a mérnöke pedig hamarosan beállítás-változtatásra kérte, ami megoldani látszott a gondjait.

    Az első kiállásokig az élmezőnyben nem történt jelentős változás, Leclerc folyamatosan szakadt el, míg Sainz 2 másodpercen belül tartotta a szintén valamilyen technikai problémával küzdő Verstappent, akivel mérnöke azt közölte, hogy majd az első kiállásnál fogják azt megoldani.

    Alonso és Lawson a sprint után a versenyen is megtalálta egymást, ezúttal az új-zélandi előzött, és nem volt semmilyen feszültség:

    Noha az elejében nem voltak csaták, hátrébb azért akadtak, ezek közül az egyik, egészen pontosan George Russell Valtteri Bottas elleni előzése 5 másodperces büntetést ért, amit Toto Wolff „viccnek” nevezett a rádióban. És hát valljuk be, valóban eléggé szigorúnak tűnt az ítélet, amit Russell a Sauber letereléséért kapott.

    A 20. körhöz érve Leclerc előnye 8 másodperc fölé nőtt, Sainz 1,5 másodperccel követte Verstappent, mögötte 3,5 másodperccel lemaradva autózott Norris, akitől további 4 másodpercre érkezett Piastri, majd az ausztráltól 13 másodpercre levő Pérez zárta az első hatot. Az élmezőnyből Sainz érkezett elsőként lecserélni a közepes gumikat keményekre a 21. kör végén, de ezzel nem indított el láncreakciót, a Red Bull ugyanis nem hívta ki gyorsan Verstappent, hogy megakadályozza az elévágást.

    A hollandot végül a 25. kör végén hívták a kemény abroncsokért, hogy 4,4 másodperccel Sainz mögé álljon vissza az 5. helyre. Egy körrel később érkezett Leclerc is az élről, úgyhogy a két McLaren állt az élre Norris–Piastri sorrendben. A papajaszínű autók ráadásul nem diktáltak rossz tempót

    Norris a 31. körben jött, majd 6,4 másodperccel állt vissza Verstappen mögé az 5. helyre. Egy körrel később a nem sokkal korábban Leclerc által megelőzött Piastri is érkezett. Ezután a sorrend Leclerc, Sainz, Verstappen, Norris, Piastri, Russell (neki még hátra volt a kiállása) volt a sorrend az első 6 helyen; a Ferrari monacói pilótája 7,4 másodperccel vezetett csapattársa előtt, akit 3,8 másodperccel követett Verstappen.

    Az viszonylag gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a Ferraritól legfeljebb valamilyen váratlan fejlemény veheti el a kettős győzelmet, Verstappen ugyanis folyamatosan távolodott Sainztól, Norris ugyanakkor a 6 körrel frissebb gumijain elindult Verstappen után. Az 56 körös futam 41. körére ért 2 másodpercen belülre, majd a 44. körre DRS-távolságba, hogy aztán körökön át nyithassa a célegyenesben és a 12-es kanyar felé vezető egyenesben is a hátsó szárnyát.

    Igazán szorossá a 47. körre vált a helyzet, amikor Norris minden addiginál közelebb került a célegyenesben, Verstappen pedig olyan rövidet fékezett, hogy blokkolta a bal első kerekét. Ahogyan az várható volt, a hátsó egyenesben jött az újabb támadás, de Verstappen egyelőre állta a sarat, viszont a McLaren britje innentől már nem eresztette őt el. A 48. körben Norris nem tudott próbálkozni, a 49. elején viszont védekezésre kényszerítette riválisát az első kanyar féktávján, miként így tett az 50. kör elején is, de Verstappen hiba nélkül vezetett. Egészen az 50. kör közepéig, amikor elfékezte magát a 12-es kanyarban, de nem csúszott le túlságosan az ívről, így Norris nem tudta kihasználni a rontást.

    Az 51. körben viszont a holland mellé tudott érni a 12-es féktávján, hogy aztán kanyarokon át csatázzon vele, a 15-ösből kifelé azonban kénytelen volt visszasorolni a Red Bull mögé. Az 52. körben aztán minden addiginál jobban rátapadt Verstappen hátsó szárnyára a hátsó egyenesben, és már a féktáv előtt kívülről riválisa elé került, Verstappen viszont rövidebbet fékezett, majd leterelte Norrist, aki ennek ellenére elöl maradt.

    Verstappen természetesen azonnal rádiózott, hogy Norris a pályán kívül előzte őt meg, majd a célegyenes végén visszatámadott, de Norris egy utolsó pillanatos irányváltással visszaverte. „Vissza kell adnia a helyet” – mondta mérnökének a címvédő, mire Gianpiero Lambiase megnyugtatta, hogy rajta vannak a pályán kívül előzésen és az irányváltáson is, a felügyelők pedig már nézik az eseteket.

    Norris és Verstappen is átment a fehér vonalon előbbi előzésénél:

    GP ezután azt közölte Verstappennel, hogy Norrisnek összegyűlt a negyedik pályaelhagyása, a McLaren szerint viszont még csak a harmadiknál járt, úgyhogy ezért még nem járt büntetés. Az előzésért viszont – mint kiderült – igen, az utolsó körben ugyanis megjelent a felirat a képernyőn, hogy Norris 5 másodperces büntetést kapott, aminek köszönhetően 0,9 másodperccel visszakerült Verstappen mögé és csak a 4. lett.

    Verstappen így 54-ről 56 pontra növelte az előnyét az összetettben, miközben Leclerc 8,5 másodperces előnnyel nyert Sainz előtt.

    A Leclerc, Sainz, Verstappen, Norris négyes mögött Piastri, az utolsó körben előző Russell, majd Pérez, Hülkenberg, Lawson és Colapinto lett a pontszerzők további sorrendje. Érdemes kiemelni utóbbi két versenyzőt, hiszen Lawson a mezőny végéről zárkózott fel, míg Colapinto eddigi négy F1-es futamából második alkalommal szerzett pontot.

    Az USA Nagydíj végeredménye:

  • A Ferrari beleszólhat Verstappen és Norris csatájába az USA Nagydíjon

    A Ferrari beleszólhat Verstappen és Norris csatájába az USA Nagydíjon

    Noha Lando Norris indulhat a pole pozícióból a ma este 21 órakor kezdődő USA Nagydíjon, a második rajtkockát megszerző Max Verstappen, illetve a második sorból rajtoló Ferrarik is esélyesebbnek tűnnek nála a győzelemre.

    Miután a sprintidőmérőn csak a 4. rajtkockát szerezte meg, majd a sprinten az utolsó kör elején dobta el a második helyet, Lando Norris váratlanul megszerezte a pole pozíciót az USA Nagydíjra. Ám ezt főként – annak ellenére, hogy viszonylag sokat változtattak az autója beállításán a sprint és az időmérő között – magának köszönheti, hiszen a Q3-as körében annyira bevállalósan, végig a határon táncolva, ám azt egyszer sem átlépve vezetett, amit még ezen a szinten sem látni minden nap – nem véletlen, hogy utólag élete legjobb időmérős körének nevezte azt a kört, amivel nyert.

    Norris előnye ugyanakkor ezzel együtt is csupán 0,031 másodperc volt Verstappennel szemben, aki elrontotta a 19-es kanyart, ami miatt vissza kellett váltania egyet. A lendületvesztés nélkül a holland simán megkaparintotta volna az első helyet, és George Russell kicsúszásával ő biztosította volna be a rajtelsőséget, amire a hiba ellenére is megvolt az esélye, csak aztán jött a falnak csapódó Mercedes…

    A McLarennek tehát Norris zsenijére volt szüksége az első helyhez, és ha Verstappen nem ront (vagy befejezheti a második körét), nagy valószínűséggel ez sem lett volna elég, ami meglehetősen aggasztó a wokingiak szemszögéből nézve.

    Max Verstappen, Red Bull, USA Nagydíj, sprint, rajt
    A sprinten Verstappen simán nyert, de vajon a versenyen is meg tudja ezt ismételni? / Fotó: Pirelli

    A Ferrari is beleszólhat

    Persze más a versenyen gyorsnak lenni és más egy körön, de Norris elmondása szerint a McLaren az időmérő előtt elvégzett beállítás-változtatások után sem volt az igazi, és különösen a gyors kanyarokkal tűzdelt huplis első szektorban bizonyult nehezen kezelhetőnek, mivel a csapat nagyon feszesre húzta és alacsonyra engedte az autót, hogy minden teljesítményt kisajtoljon belőle. Magyarán az MCL38-as nem egy kezesbárány, amit egy kivételes körrel sikerült kompenzálni, de ez egy teljes versenytávon át aligha lesz fenntartható még úgy is, hogy a futam nagy részében a pilóták nem a határon autóznak.

    Amiről pedig a Verstappen–Norris csata miatt hajlamosak lehetünk megfeledkezni, hogy a 3. helyen záró Carlos Sainz is remek körön volt a Russell miatt érkező dupla sárga zászló életbe lépésekor. A Ferrari spanyolja utólag elmondta, őt is meglepte, hogy az autója az utolsó Q3-as próbálkozásra hirtelen életre kelt, amit valószínűleg a csökkenő aszfalthőmérséklet eredményezett, és úgy vélte, hogy a kör végén versenyben lett volna a pole pozícióért.

    De nem is ez, hanem a Ferrari sprinten látott tempója lehet aggasztó a Red Bullnak és a McLarennek, mert bár Verstappen kényelmes előnnyel nyert, Leclerc megelőzése után Sainz szinte ezredre azonos körátlagot ért el vele, miközben a monacói is csupán néhány századdal maradt el. „A valóság az, hogy meccsben vagyunk” – mondta Sainz az időmérő után, majd kifejezte abbéli örömét, hogy a néhány futammal ezelőtt bevetett fejlesztési csomagjuk az alacsony leszorítóerős Monza és Baku, valamint a nagy leszorítóerős Szingapúr után végre egy „rendes” pályán is jól működik.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari
    Fotó: Pirelli

    Leclerc ezután kijelentette, hogy amennyiben a sprinten látott versenytempóra lesznek képesek, „biztos, hogy lehetséges lesz a győzelem”, amiből persze még nem következik, hogy össze is fog jönni. Norris sprinten tapasztalt gumikopása mindenesetre biztató lehet Verstappennek és a két Ferrarinak is, ugyanakkor a pontverseny második helyezettje elmondta, több körülmény is szerepet játszott a visszaesésében – például a sprintidőmérőn a sprinten használt közepes szettje egy körrel többet tett meg, mint a riválisok gumijai –, így nem lehet készpénznek venni, hogy a versenyen is hasonló lesz a helyzet.

    Ami a Red Bull illeti, ők a sprint után nagyobb hátsó szárnyat tettek fel a Verstappennek, amiről Helmut Marko azt mondta, hogy a „futamra koncentrálunk”. Mivel ma a szombatinál is melegebb időt várnak Austinba, az USA Nagydíj igazi gumicsatát hozhat két kiállással és közepes-kemény-közepes, vagy közepes-közepes-kemény gumielosztással.

    Az FIA lezárta a Red Bull padlólemez-ügyét, a McLaren csapatfőnöke pedig elfogadja a döntést

  • Az FIA lezárta a Red Bull padlólemez-ügyét, a McLaren csapatfőnöke pedig elfogadja a döntést

    Az FIA lezárta a Red Bull padlólemez-ügyét, a McLaren csapatfőnöke pedig elfogadja a döntést

    A jelek szerint már az USA Nagydíj hétvégéje alatt véget ér a Red Bull hasmagasság-állítós ügye, az FIA ugyanis lezártnak tekinti azt.

    Mint arról korábban részletesen írtunk, a riválisok nemrég aggodalmuknak adtak hangot az FIA-nál amiatt, hogy a Red Bullokon a pilótafülkéből is lehet állítani az autó elülső hasmagasságát, így azt elméletben az időmérő és a verseny közötti parc fermé során is módosíthatta a bikás csapat akkor, amikor más, engedélyezett változtatásokat és javításokat végeztek el. Hogy a jövőben ne merülhessen fel az efféle szabályszegés gyanúja, az FIA módosított az ellenőrzési folyamatain és Austinban plombát helyezett a Red Bull állító szerkezetére, illetve megegyezett a csapattal, hogy a Brazil Nagydíjra módosítanak az autójuk ezen részén.

    Az FIA nem tudja bizonyítani a csalást a Red Bullnál, a McLaren viszont nem éri be ennyivel

    A McLaren azonban nem elégedett meg ennyivel, és Zak Brown ügyvezető igazgató arra sarkallta az FIA-t, hogy járjon a dolgok végére akár úgy, hogy visszamenőleg vizsgálja meg, hogy a Red Bull csalt-e. Nikolasz Tombazisz, az FIA együléses bizottságának elnöke azonban visszautasította ezt a kérést, és kijelentette, hogy lezárták az ügyet. „Őszintén, kijelenthetem teljes bizonyossággal, hogy valaha történt bármi szabályellenes? Nem. Kijelenthetem, hogy lezártuk az ügyet? Igen, abszolút” – idézi az Autosport a görög származású szakembert.

    Tombazisz ezután kifejtette, hogy nincs olyan módszer, amellyel meg tudnák mondani, hogy a Red Bull korábban használta-e az állító szerkezetet a parc fermé ideje alatt, így az egyetlen, amit tehetnek, hogy a jövőre nézve biztosítják, ne történhessen szabályszegés.

    „Hogy visszamenőleg pontosan bizonyítsuk, hogy mi történt, az nehéz, és úgy gondoljuk, hogy nem vagyunk képesek két évre visszamenőleg vizsgálatot lefolytatni – utalt arra, hogy a Red Bull már legalább ennyi ideje használja az extra állító szerkezetet. – Általában amikor úgy döntünk, hogy elmegyünk a felügyelőkhöz, vagy a döntőbírákhoz, vagy bármi ilyesmi, azt akarjuk, hogy legyen ésszerű indítékunk, azaz nem hallomásra vagy spekulációkra alapozunk. Mivel a [Red Bull] dizájnja nem illegális, úgy véljük, a helyes dolog azt mondani, hogy »Rendben, bizonyos dolgoknak meg kell történniük annak érdekében, hogy garantálva legyen, hogy nem merül fel aggodalom az ügyben«. Eközben húznunk is kell egy vonalat és azt kell mondanunk, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyeknél nem tudunk jobban belemenni a részletekbe.”

    „A csapatoknak megengedett ellenőrizni dolgokat az autón [a parc fermé során]. Az a lényeg, hogy ez mennyire könnyű. Ha szét kell szedni a teljes borítást és közben 50 dolgot kell csinálni, az nyilván látszana a kamerán. De valami, ami ennyire egyszerű és gyorsan állítható, azt reálisan nézve nem hiszem, hogy le lehet ellenőrizni kameraképeken” – mondta arról, miért nem mennének sokra azzal, ha a zárt láncú kamerarendszer képeit kezdenék el vizsgálni.

    Felmerült az is, hogy az FIA-nak ki kellene kérdeznie néhány Red Bull-alkalmazottat, vagy akár olyanokat, akik már nem dolgoznak ott, de Tombazisz szerint ez olyan dolgokat vetne fel, amit nem akarnak. „Mindig figyelembe kell vennünk, hogy emberekről van szó, és az ő változó helyzetükről, mint lojalitásról, korábbi és új lojalitásokról. Ezért óvatosan kell bánni ezzel. És nem akarunk hazugságvizsgálókat sem ráaggatni az emberekre és éles fényben kihallgatni őket, vagy ilyesmi. Nem ezt akarjuk tenni. A múltban nyilván elég sokat dolgoztam különböző csapatoknál, és alkalmaztam más csapatoktól érkező embereket. Olykor hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy ahonnan jöttem, ott ezt és ezt csináltuk. Ilyenkor pedig ezeket a megjegyzéseket nagyon-nagyon óvatosan kell kezelni. Nem lehet eszkalálni valamit néhány ehhez hasonló megjegyzés alapján.”

    A McLaren csapatőnöke elfogadja a döntést

    Noha a McLaren szerette volna, ha az FIA tovább üti a vasat és megpróbálja kideríteni, hogy történt-e szabályszegés a Red Bull részéről vagy sem, Andrea Stella, a wokingiak csapatfőnöke elfogadja a szövetség döntését. „Ezzel az üggyel a fejlemények jelenlegi szakaszában különböző módokon lehet szembenézni. Le lehet zárni az ügyet, vagy tovább lehet folytatni. Az én álláspontom az, hogy különösen akkor, amikor ilyen témák az FIA technikai részlegének kezében vannak, kompetens embereknél, akiknek több információ és annak megszeréséhez több eszköz áll a rendelkezésére, mint nekünk, csapatoknak, akkor náluk van a szakértelem, én pedig csak megbízom abban, amit csinálnak. Így ha az FIA úgy véli, hogy az ügy le van zárva, akkor én ehhez tartom magam, az ügy le van zárva, és továbblépek.”

    Az olasz szakember egyúttal megértő az FIA embereivel, mert tudja, hogy nem könnyű betartatni a szabályokat, és elfogadja, hogy talán soha nem derül ki, hogy a Red Bull tilosban járt-e. „Mi, versenyzők meg kell próbálnunk nagyobb tisztelettel viszonyulni az FIA-hoz, mert nem könnyű a dolguk. Nem cserélnék velük szerepet, mert azt próbálják megakadályozni, hogy a csapatok megpróbálják maximalizálni a teljesítményüket. Olykor ez a teljesítmény fehér, máskor szürke, olykor pedig fekete. Ebben az esetben, amennyiben történt olyan gyakorlat, hogy a parc fermében állították a padlólemez elejét, az egyértelműen fekete. De érdekes módon nem hagy semmilyen nyomot, ezért nem tudjuk, hogy megtörtént-e [az állítás] vagy sem.”

    Itt a magyarázat, miért kizárt, hogy csalt a Red Bull a hasmagasággal

  • Norris némi szerencsével legyőzte Verstappent, Hamilton az utolsó előtti lett az időmérőn

    Norris némi szerencsével legyőzte Verstappent, Hamilton az utolsó előtti lett az időmérőn

    Max Verstappen volt a nagy esélyes, de végül Lando Norrisé lett az USA Nagydíj pole pozíciója, miután George Russell balesete miatt csonka lett az időmérő edzés utolsó szakasza. 

    Helyi idő szerint szombaton délután 5 órakor minden visszatért az idény nagy részében megszokott kerékvágásba, és kezdetét vette az USA Nagydíj időmérő edzése. A pénteki sprintidőmérővel ellentétben itt már a Q1-ben és Q2-ben felkerültek a lágy abroncsok, a sprint után pedig mindenki nyomott egy resetet, hiszen lehetett állítani az autókon. Ezt az Aston Martin például nemhogy megtette, hanem jelentős változtatásokat eszközölt, miközben az új fejlesztéseket fent hagyta, míg a Saubernek már azért is versenyt kellett futnia az idővel, hogy elkészüljön Valtteri Bottas sprinten lángra kapó autójának javításával a Q1-re.

    Vizsgálták Norrist az austini sprint után, de végül nem kapott büntetést (Frissítve)

    Miután az élmezőny minden tagja teljesített egy mért kört, Verstappen állt az élre, de a sorrend nem volt reprezentatívnak mondható, mert a legtöbben használt gumikon kezdtek. Az viszont már mérvadónak bizonyult, hogy 5 és fél perccel a vége előtt a két Ferrari közül csak az egyik (Leclerc) tudta megelőzni az időközben Verstappennél is gyorsabban körbeérő Pierre Gasly-t, Lando Norris pedig közvetlenül ezután csak a 4. helyre lépett fel.

    Az első tízben ekkor Leclerc, Gasly, Sainz, Norris, Verstappen, Hülkenberg, Lawson, Piastri, Ocon, Pérez volt a sorrend, Russell és Hamilton pedig a kiesőzónában tanyázott, de aztán mindketten repesztettek egy kört friss lágy gumin. Csakhogy azon csupán Russell katapultálta magát az élmezőnybe, míg Hamilton a 16. időt érte el, végül pedig a 19., azaz utolsó előtti helyre csúszott vissza, és csak Csou Kuan-jüt előzte meg.

    Az első helyen a szintén javító Verstappen zárta a Q1-et Leclerc, Lawson, Russell és Gasly előtt, míg a kiesőzónában Albon, Colapinto, Bottas, Hamilton és Csou volt a sorrend. Hamilton körét utólag egyébként törölték a 12-es kanyar kiszélesítése miatt, de ha nem teszik, az sem változtatott volna semmin.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    A második szakasz elején Verstappen és a Ferrarik használt gumikon mentek ki, míg a McLarenek új lágy szettet kaptak, így nem meglepő, hogy az első etap után Lando Norris állt az élen 1:32.851-gyel. Két tizeddel mögötte azonban Verstappen volt a második 5 ezreddel előzve Piastrit, akit Russell, Gasly, Sainz, Pérez, Hülkenberg, Magnussen és Cunoda követett az első tízben. Charles Leclerc csak a 14. helyen szerénykedett, míg az erőforrás-elemek cseréje miatt 60 helyes rajtbüntetést kapó Liam Lawson ebben a szakaszban már nem teljesített mért kört, helyette csapattársát igyekezett szélárnyékkal segíteni a hátsó egyenesben.

    A hajrára Lando Norrist kivéve mindenki kijött és az eddig használt gumit nyüstölők is megkapták az új lágy szettjüket. Verstappen érkezett elsőként és 1:32.584-gyel átvette a vezetést, majd Leclerc is körbeért és felugrott a 3. helyre. Ezután Sergio Pérez sorolt be mögé 4.-nek, Sainz pedig még csapattársánál is jobbat ment és átvette a 2. pozíciót.

    Pérez mögött Piastri, Russell, Gasly, Alonso és Magnussen jutottak még tovább a Q3-ba, míg Cunoda, Hülkenberg, Ocon, Stroll és Lawson ebben a sorrendben búcsúztak. A Haas német pilótájának kiesése a hétvége eddigi alakulásának fényében meglepetés, ám mivel már az első kanyart elrontotta az utolsó körében, teljességgel érhető.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    A korábbi spórolás eredményeként a harmadik szakaszban már nem kellett gumit spórolnia az élmezőnyből senkinek, így rögtön egymásnak ronthattak a pole pozíció várományosai. Lando Norris jött elsőnek és 1:32.330-cal erős időt futott, amire némi meglepetésre Max Verstappennek sem volt válasza. A holland végül 0,031 másodperccel maradt el a McLarentől és az ideiglenes második helyet szerezte meg, míg Norristól már több mint 3 tizedre Sainz iratkozott fel a 3. pozícióba. Leclerc a 4., Piastri az 5., Russell pedig a 6. helyen állt az első próbálkozások után, Pérez pedig a sor végén szerénykedett, miután törölték a 8. helyre elegendő idejét.

    Az utolsó körök során Verstappen már Norris előtt haladt, az első szektorban pedig abszolút legjobb időt repesztett, miközben a McLaren britje nem javított. A holland versenyző pechére ugyanakkor nem ő volt a legelőrébb a mért kört futók közül, amire a 2021-es Monacói Nagydíjhoz hasonlóan ráfázott, George Russell ugyanis eldobta és falba állította a Mercedest az utolsó előtti kanyarban. Így aztán senki nem javított és maradt az első mért körök során kialakult sorrend (az egy szett gumival rendelkező Alonso időközben bejött a 8. helyre Magnussen és Pérez elé), azaz Norrisé lett a pole Verstappen és Sainz előtt.

    Az USA Nagydíj időmérő edzésének végeredménye: