Címke: Red Bull

  • Horner szemmel tartja a Honda és a Renault fejlesztéseit

    Horner szemmel tartja a Honda és a Renault fejlesztéseit

    Mivel mind a Renault, mind a Honda jelentős fejlesztési csomaggal érkezik Montréalba, a Red Bull kényelmes pozícióból szemlélheti majd a két gyártó szereplését.

    Az osztrák istálló jelenleg a Renault termékeit használja, ám szerződése 2018 végén lejár és erősen fontolgatja a Hondára váltást. A két motorszállítónak ellentétes küldetése van: míg a Renault-nál a megbízhatóság javítása a cél, a Honda inkább a teljesítmény terén lépne előre.

    „Remélhetőleg Montréal környékén jön az új specifikáció” – utalt a Renault-ra Horner. „Örülnénk, ha javulna a teljesítmény. Lehetséges, hogy mind a két gyártó ugyanakkorra tervezi a fejlesztési csomagját; érdeklődve figyeljük majd a fejleményeket.”

    A Kanadai Nagydíj június elején van, amikorra Horner vizsgálódásainak elvileg már lényegtelennek kellene lennie, a Renault ugyanis május végét tűzte ki döntési határidőként a Red Bull elé. A csapat Azerbajdzsánban lebonyolította első hivatalos megbeszélését a Hondával és nem úgy fest, mintha elsietnék a dolgot. Ami pedig a renault-s határidőt illeti, Horner szerint nem születik majd döntés május végéig. Akármi is lesz a végeredmény, annak nagy hatása lesz Daniel Ricciardo esetleges szerződéshosszabbítására, ami jelenleg a paddock egyik leghevesebb pletykaforrásának számít. De meddig kell várni erre a döntésre?

    „Egy ideális világban már tegnap elintéztük volna” – ironizált Horner. „De tisztában vagyunk vele, hogy néhány dolognak előtte a helyére kell kerülnie, és tiszteletben tartjuk Daniel azon kívánságát, hogy a saját tempójában haladva mérlegelje a helyzetet. Biztosan fontos aspektus számára, milyen motorral versenyzünk majd a jövőben. A lehető legversenyképesebb csomagot szeretnénk összeállítani 2019-re és az azt követő szezonokra, ezért nem hozunk elsietett döntéseket.”

  • Monaco után fog tárgyalni a Renault és a Red Bull

    Monaco után fog tárgyalni a Renault és a Red Bull

    A monacói hétvégét követően megkezdődhetnek a régóta várt egyeztetések a Red Bull és a Renault között.

    A Renault korábban május 15-ét szabta meg határidőnek a Red Bullnak, amit később május legvégéig toltak ki. Eddig kell a Red Bullnak döntenie, hogy folytatni kívánják-e a franciákkal vagy inkább a Hondára váltanának.

    Cyril Abiteboul most azonban elmondta, hogy Monaco után tárgyaló asztalhoz fognak ülni az osztrákokkal.

    „Minden május végén fog kezdődni, vagyis a monacói hétvége után. Mi nem fogunk határidőt megszabni, mert ez nem a mi stílusunk. A végtelenségig azonban nem fogunk tudni várni.” – kezdte a francia.

    „A változások miatt sürgős ez nekünk, tehát ha a Red Bull a mi motorjainkat szeretné, akkor azt időben kellene tudatniuk velünk. Ha nincs megegyezés, akkor marad nekünk a McLaren meg a Renault. Nem muszáj három csapatnak motort szállítanunk.” – tette hozzá.

    A Red Bullal való tárgyalások megnehezíthetik a franciák azon reményét, hogy Carlos Sainzot maguknál tartsák 2019-re is, aki ugyebár csak kölcsönben van náluk.

    „Mindannyian ismerjük az ő szerződését. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogyha mindegyik fél azt akarná, hogy maradjon, akkor biztos, hogy találnánk rá valami megoldást. Már 12 éve kapcsolatban állunk a Red Bullal és számos dologról beszéltünk azóta, és biztos vagyok benne, hogy sok lehetőség van erre az opcióra is.” – jegyezte meg a Renault csapatfőnöke.

  • Verstappen: Maxnak nagyon kellett már ez a dobogó

    Verstappen: Maxnak nagyon kellett már ez a dobogó

    Max Verstappen apja, Jos Verstappen úgy véli, hogy fia spanyolországi dobogós helyezése egyfajta gyógyír volt neki a nehéz időszak után.

    A Red Bull pilótája kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a futamon, noha nem volt könnyű dolga, mert a VSC fázis alatt hátulról eltalálta Lance Stroll autóját, és megsérült az első szárnya. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy idén először felállhasson a pódiumra.

    „Nagyon kellet már ez neki.” – mondta Jos Verstappen egy holland TV műsorban. „A legjobb pillanatban jött, Monaco előtt, ez még több önbizalmat ad majd neki. A rajtnál nem vállalt felesleges kockázatot, megőrizte a hidegvérét. A versenyen erős köridőket futott, összességében jó futama volt. Ez az, amit minden hétvégén szeretnék látni.”

    Az idősebbik Verstappen szerint fia képes lenne a győzelemért is harcolni, de az időmérőkön nagy hátrányban vannak a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest, amit ő a Renault motor gyengeségének titulál.

    „Természetesen egy dobogós hely mindig nagyszerű, de ő győzni szeretne. Az autó jobb teljesítményt mutatott a futamon, csak az időmérőn vannak vele gondok. Ha Max az első sorba tudna kvalifikálni, akkor minden versenyt megtudna nyerni.”

    „Amit a Mercedes és a Ferrari csinál a motorjával, az olyan, mint egy „detonáció”. A Q3-ban csupán pár percig tudják használni ezt, de az pont elég arra, hogy az élen legyenek. A Renault ezzel viszont nem tud mit kezdeni. Ami nagyon frusztráló a kvalifikáció alatt.”

    A holland szerint azonban a következő, monacói versenyen jó esélyük lesz a győzelemre.

    „Monacóban meglesz az esélyünk nyerni. A motor itt nem számít, mert nincsenek hosszú egyenesek. Nem szabad hibázni ott és biztosnak kell lenni abban, hogy az autó megfelelően be van állítva és megbízható is. Az autónk nagyon jól működik ezeken a pályákon. Elég megnézni a barcelonai hármas szektort, ott mi voltunk a legjobbak. Monacóban pedig sok olyan lassú kanyar van. Tehát nagyon jók az esélyeink.”

  • Verstappen szárnyaszegetten is dobogós

    Verstappen szárnyaszegetten is dobogós

    Még Max Verstappent is meglepte, mennyire kevéssé befolyásolta Red Bulljának teljesítményét a szárnyvégéről letört terelőelem.

    A VSC-periódust követő újraindításnál Verstappen kissé izgatott volt és lekörözés közben megcsípte Lance Stroll Williamsének hátulját. Komolyabb problémája egyiküknek sem lett, ám a Red Bull bal oldali első szárnyvéglapja leszakadt a kocc hatására. A holland ennek ellenére maga mögött tartotta a negyedik helyre visszacsúszó Sebastian Vettelt és megszerezte idei első dobogós helyezését.

    „Olyan közel próbáltam lopakodni Stroll mögé, amennyire csak tudtam” – magyarázta Verstappen. „Érzékeltem, hogy fékez, de nagyon közel voltam és megkoccoltam a hátulját. Szerencsére a szárnyam külső felét érintette a dolog, így folytatni tudtam. A nagytempójú kanyarokban kissé alulkormányzott lett az autó, de sikerült kontroll alatt tartanom a helyzetet, így minden rendben volt.”

    A hollandnak szerencséje volt, hogy kezelhető maradt az autó.

    „Először erre számítottam” – felelte Verstappen arra a kérdésre, több problémát várt-e az ütközés után. „A hármas és kilences kanyarokban több alulkormányzottságot éreztem, a hajtűkanyarokban is talán egy leheletnyivel később fékezett, de őszintén szólva nem volt túl rossz, volt néhány eszköz a tarsolyomban. Nyilván kicsit lassabb voltam, de nem hiszem, hogy nagymértékben befolyásolta volna a teljesítményem.”

    Daniel Ricciardo a másik Red Bullban a távoli ötödik helyen végzett, miután a VSC-újraindításnál megforgott, de az autó már előtte is furcsán viselkedett.

    „Alig tudtam melegen tartani a gumikat” – mondta Ricciardo. „Szerencsére nem volt a közelben fal, mint Grosjean esetében Bakuban, de a senkiföldjére kerültem ezáltal. Nem éreztem magam túlzottan kényelmesen az autóban. Amikor úgy akarta, gyors volt, de nagyon könnyű volt belehibázni; mondjuk, hogy pengeélen táncoltam. Ha szerencséd volt, pokoli gyors kört tudtál menni, de erre körülbelül egyszer volt lehetőséged minden ötödik körben, a maradék négyben pedig össze-vissza csúszkáltam és szenvedtem.”

  • Alonso cáfolja hogy kiszállna a Forma-1-ből

    Alonso cáfolja hogy kiszállna a Forma-1-ből

    Fernando Alonso cáfolja azon értesüléseket, mely szerint az év végével kiszállna a Forma-1-ből. A spanyol pilóta ezt még csütörtökön mondta, és elárulta, hogy már nem hajtja annyira a nagydíj győzelem. Azt is elmondta ugyanakkor, hogy ha nyerne Le Mansban, az többet jelentene számára, mint egy újabb győzelem a Forma-1-ben.

    Zak Brown, a McLaren elöljárója is nyilatkozott Barcelonában:
    „Nem aggódom. Azért mondja ezt, mert Le Mansban még sosem nyert, a spanyol győzelem meg nem számít bele a „Triple Crownba”. Egy dolog van, ami Fernandonál megkérdőjelezhetetlen, mégpedig az elhivatottsága abban, hogy a maximumot hozza, teljesen mindegy, hogy milyen kategóriában is versenyezzen épp.”

    Alonso inkább elviccelte a kérdést a visszavonulásával kapcsolatban:
    „2014 óta azt hiszem, hogy minden évben ezen a pontján a szezonnak jön az, hogy ez az utolsó évem. Július-augusztusban jön majd az, hogy megyek a Ferrarihoz, szeptemberben csatlakozom a Mercedeshez, aztán a Renaulthoz, majd a Red Bullhoz. Október-novemberben meg majd az jön, hogy majd meglátom, hogy mit teszek.”

  • A Mercedes kitárta kapuit Ricciardonak

    A Mercedes kitárta kapuit Ricciardonak

    Toto Wolff kinyitotta az ajtót a Mercedesnél Daniel Ricciardonak. Korábban a Mercedeses főnök úgy tűnt, hogy 2019-re kizárná az ausztrált, mert ilyet mondott:
    „Ha elégedett vagy a feleségeddel, nem nézegetsz más nőket.”

    Wolff ekkor arra is utalt ekkor, hogy ha Lewis Hamiltont vagy Valtteri Bottast helyettesíteni kellene, akkor elsősorban a fiatalok jönnének szóra, tehát Esteban Ocon illetve George Russel. Aztán az osztrák szakember beszélt az Auto Bilddel:
    „Nem fordították pontosan. Azt mondtam csak, hogy lojálisak elsősorban a pilótáinkhoz. Ezek Lewis, Valtteri és a Mercedes juniorok. Ők az elsők. Amennyiben azonban mások után néznénk, Daniel mindenképp egyike azoknak, akiket vizsgálnánk.”

    Jelenleg a Red Bull pilótájának, Ricciardonak nincs szerződése a következő szezonra. Persze Wolff sietett leszögezni, hogy a Mercedes elégedett Hamiltonnal és Bottasszal is:
    „Valtteri megérdemelte volna a győzelmet Bakuban, sőt akár az utolsó két futamot is. Köztük most nagyon kiegyensúlyozott minden jelenleg. Mondhatnám azt is, hogy Valtterinek jó kártyák vannak a kezében.”

  • Button szerint Ricciardo ha szerencsés, a Ferrariban landolhat 2019-ben!

    Button szerint Ricciardo ha szerencsés, a Ferrariban landolhat 2019-ben!

    Jenson Button szerint Daniel Ricciardo nagyon szerencsés, hogy 2019-re több lehetősége is akadt, de 2009 világbajnoka valójában azt szeretné látni, hogy a kolléga vörösbe öltözzön. Ricciardo az utolsó éves szerződését tölti épp a Red Bull Racinggel. Milton Keynesben persze megtartanák a 28 éves pilótát Max Verstappen mellett, akivel már tavaly hosszabbítottak. Ricciardo azonban szorosan magánál tartja a kártyáit, és időt kért arra, hogy eldöntse, hogyan tovább.

    Ugyan Ricciardo cáfolta, hogy 2019-ben a Ferrariba menne, de az, hogy a maranellóiak szolgálatába álljon továbbra is egy lehetőség, és nagyobb is erre az esély, mint hogy a Mercedeshez igazoljon.

    Craig Slater kérdésére a Skynak ennyit mondott Button:
    „Azt hiszem, volna lehetősége a Ferrarinál, a Mercedesnél és a Red Bullnál is. Ez jó nehéz döntés, mert ezek a top csapatok! Nem sokaknak adódik ilyen lehetőség, így egy nagyon szerencsés helyzetben találja magát. Szívből kell döntenie, és azon csapat mellé kell állnia, amit ő a legjobbnak érez, és akikkel legjobban kijön. Személy szerint én szívesen látnám a Ferrarinál.”

    Button azt is megerősítette, hogy Ricciardonak nagyon fontos most a jó időzítés, és nehéz megíténi azt is, hogy egy csapat teljesítménye egyik évről a másikra miképp is változhat meg:
    „Nem akarja elhamarkodni a döntést, de nem is húzhatja túl sokáig. Ekkor látja azt majd, hogy év vége felé ki volt a legversenyképesebb. A következő év azonban már egy másik lesz, és ki tudja azt ma megmondani, hogy ki lesz a leggyorsabb akkor?”

  • A Red Bull már lezárta a bakui ütközést

    A Red Bull már lezárta a bakui ütközést

    Helmut Mark elmondta, hogy a Red Bull lezártnak tekinti a Bakuban történteket és a továbbiakban nem kívánnak foglalkozni ezzel a témával.

    Mint ismert, a csapat két pilótája Daniel Ricciardo és Max Verstappen egymást ütötte ki a két héttel ezelőtti Azeri Nagydíjon, ami miatt a csapatvezetés komolyan elbeszélgetett a versenyzőkkel.

    Markot a Bild kérdézte a bakui esetről, mire ő csak ennyit felelt: „Ezt a fejezetet már lezártuk.”

    Az osztrák azonban megjegyezte, hogy a jövőben a pilóták mérnökei majd megtilthatják az egymással való csatározást, ha úgy ítélik meg, hogy ütközés lesz a vége.

    „Nekik elég eszük van, hogy ne kerüljenek még egyszer ilyen helyzetbe. Hagyjuk őket versenyezni, de több tiszteletet kell mutatniuk, ami eddig nem volt meg.” – tette hozzá.

    Sokan Verstappent okolják a balesetért, de Marko igyekezett védelmébe venni a hollandot, mondván nagy nyomás nehezedik rá.

    „Max túl sokat akar, és túl nagy nyomás is nehezedik rá. Neki meg kell tanulnia kezelni ezt, különösen most, amikor sok incidensbe keveredik. Nehéz ez neki, ezt ő is tudja. Olyan, mint Sebastian [Vettel – a szerk.] korábban, párhuzamot vélek felfedezni közöttük. Azzal is tisztában van, hogy a következő balesetében is őt fogják okolni, függetlenül attól, hogy csinált-e valami rosszat, vagy sem. Ugyanakkor pontokra is szükségünk van. Legközelebb még jobban át kell majd gondolnia a dolgokat, mint korábban.” – zárta Marko.

  • A Renault és Sainz megkezdték a tárgyalásokat

    A Renault és Sainz megkezdték a tárgyalásokat

    Carlos Sainz szerződésének kényes mivolta nem tántorította el a Renault-t attól, hogy megpróbálják hosszútávra megszerezni maguknak a spanyolt.

    A Red Bull a 2019-es szezonra minden további nehézség nélkül visszahívhatja Sainzot, amennyiben Daniel Ricciardo távozna az osztrák istállótól. Az ausztrál pilóta jövője azonban nagy valószínűség szerint csak a nyár folyamán dől el, aminek következtében a Renault kellemetlen helyzetbe került a saját pilótafelállását illetően. Cyril Abiteboul mindezek ellenére megkezdte a hivatalos tárgyalásokat Sainzcal, hogy legyen valami kézzelfogható alap arra az esetre, ha a Red Bull mégsem élne opciós jogával.

    „Carlosszal különleges helyzet áll fenn, a szerződése ugyanis számunkra kényelmetlen szituációt teremt, de ezzel már az elejétől kezdve tisztában voltunk” – mondta Abiteboul. „Ezért már jóval korábban el kell kezdenünk gondolkozni az alternatívákon. Carlosszal már megkezdtük a beszélgetéseket egy hosszútávú szerződéssel és a jövővel kapcsolatban, mindeközben figyelembe véve, hogy ez nem feltétlen rajta vagy rajtunk múlik majd. Nem valami kellemes a helyzet, de el kell fogadnunk, hogy sok szempontból még mindig nem vagyunk ott, ahol lenni szeretnénk – az egyik ilyen terület pedig a pilótapiac, ahol még nem sikerült teljesen az irányításunk alá vonni a saját jövőnket.”

    Ez durván azt jelenti, hogy a Renault még nem elég vonzó opció a topversenyzők (akár Ricciardo) számára, saját neveltjei, mint például a barcelonai teszten lehetőséget kapó Jack Aitken pedig még nem állnak készen az F1-re.

    „Természetesen érdeklődünk a tehetséges versenyzők iránt, és Ricciardo közéjük tartozik” – folytatta Abiteboul. „Daniel Ricciardo abban a remek pozícióban találja magát, hogy rálát a gyengeségeinkre és erősségeinkre, elvégre Renault-motort használ, ami jó és rossz egyaránt tud lenni. Ha Ricciardo- vagy más topkaliberű pilótákat szeretnénk idecsábítani, először is a saját házunk táján kell rendet raknunk. Amennyiben sikerül előállnunk a legjobb kasztni/motor kombinációval és bebizonyítjuk, hogy komolyak az ambícióink, biztos vagyok benne, hogy a Ricciardo-féle versenyzők érdeklődni kezdenek majd. Először is azonban azt kell bebizonyítanunk Danielnek, hogy teljes kontroll alatt tartjuk a motorszituációt.”

    A Renault több fronton is szorongatja a Red Bullt: nem elég, hogy szűk egy hónapon belül választ akarnak kapni arra, a Red Bull 2019-ben is az ő motorjaikat szeretné-e használni, de Sainz tekintetében is a ’minél előbb tudjuk, annál jobb’ elvét követik.

    „Talán nem tudunk mindent ellenőrzés alatt tartani, de legalább valamennyire tisztán szeretnénk látni” – sürgette az osztrákokat Abiteboul. „Ezért igyekszem felpörgetni a dolgokat a Red Bull-lal a motor- és a versenyzői oldalon egyaránt.”

  • A Renault tíz napon belül választ akar a Red Bulltól

    A Renault tíz napon belül választ akar a Red Bulltól

    A Red Bull nem kapott kegyelmet a Renault-tól: május 15-ig el kell dönteniük, folytatni szeretnék-e az együttműködést vagy a Hondára váltanak.

    Komoly dilemma előtt áll a Red Bull. A Renault-val kötött motorszállítói egyezsége 2018 végén lejár, az elmúlt évek „hullámvasútja” után azonban korántsem biztos, hogy megérné a folytatás. A másik opció a Honda, amely a Renault-val ellentétben még nem tudott versenygyőztes motort építeni, a fejlődési potenciál viszont benne van. A Red Bull és a Honda első hivatalos megbeszélésére Bakuban került sor, a tárgyalások pedig a Spanyol Nagydíj alatt folytatódnak.

    Mind a Renault, mind a Honda a júniusi Kanadai Nagydíjra tervezi első nagyobb fejlesztéscsomagját, ami remek alkalom lenne a Red Bull számára, hogy összevesse a két gyártó teljesítményét. A probléma csupán annyi, hogy a szabályok értelmében a csapatoknak május 15-ig értesíteniük kell az FIA-t a következő évi motorfelállásról. A motorgyártó kérésére a határidőt el lehet csúsztatni, a Renault azonban egyértelműen jelezte, hogy erre nem hajlandó.

    „Ragaszkodnunk kell hozzá” – utalt a május közepi időpontra Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke. „Muszáj kitartanunk mellette, mert időben meg kell rendelnünk az alkatrészeket. Az emberek szeretik összemosni a mostani helyzetet a tavalyival, amikor nagyon későn váltottunk partnert, de akkor csak cseréről volt szó. A Toro Rossónak gyártott motorokat átküldtük a McLarennek, de azok az alkatrészek addigra már meg voltak rendelve. Most azonban előre tudnunk kell, hogy kettő vagy három csomag kell, mert a leghosszabb lefutási idővel rendelkező alkatrészeket már most meg kell rendelni.”

    Akármennyire is érthető a Renault álláspontja, a döntésben benne van a nyomásgyakorlás is – ugye?

    „Őszintén szólva ezt a kérdést már rendszeresen áttárgyaltuk a Red Bull-lal” – magyarázta Abiteboul. „Nem akarunk kellemetlennek tűnni – nem taktikázunk – egyszerűen fixálnunk kell a mennyiségeket. Ezért van benne a sportszabályzatban és ezért egyeztünk meg az FIA-val a májusi határidőben: ennyi időre van szükségünk, hogy megfeleljünk az elvárásoknak. A Red Bullnak ezzel kell élnie.”

    Amennyiben a Red Bull a Honda mellett dönt, a Renault kapacitása mindössze két csapatra csökkenne, de Abiteboul szerint ez nem probléma.

    „Legalább egy ügyfél létfontosságú, nem szeretném mind a két ügyfelünket elveszteni” – folytatta. „Ez az egyik oka annak, hogy a McLarennel hosszútávú, 2020-ig tartó szerződést kötöttünk. Már zajlanak a megbeszélések annak kapcsán, mi lesz később, mert mind a ketten úgy érezzük, hogy nagy dolgokat érhetünk el a jövőben. Kettőről egy ügyfélre váltani azonban nem probléma.”