Címke: Red Bull

  • Ocon motorja túlélte Barcelonát

    Ocon motorja túlélte Barcelonát

    Esteban Ocon autójában nem kell motort cserélni Monacóra, a Force India ugyanis olajproblémák miatt adta fel a versenyt Barcelonában.

    Egy közel harmincmásodperces kiállást követően Ocon a 15. helyen haladt a Spanyol Nagydíj féltávjánál, amikor autója baljós fehér füstöt eregetve jelezte, hogy megunta a versenyzést. A francia pilóta azonnal félrehúzódott, a vizuális jelek alapján pedig mindenki motormeghibásodásra gyanakodott. A valódi ludas azonban az olajrendszer volt, és a beépített szoftveres biztonsági program gyors reakciójának hála a motor nem szenvedett végleges károkat, Ocon így Monacóban is tovább nyüstölheti az erőforrást és nem kell attól tartania, hogy a korai csere okán a szezon későbbi felében rajtbüntetést kapna.

    Nagyon közel volt hozzá, de a Mercedes megőrizte 100%-os mérlegét: a 2018-as szezon első öt futamán egyedül a német gyártónál nem akadtak meghibásodások. Daniel Ricciardo Red Bulljában meglehetősen látványos körülmények között adta meg magát a Renault-erőforrás Kínában, míg a Toro Rossónál Brendon Hartleynak komplett új motorra volt szüksége barcelonai balesetét követően. Spanyolországban elérte a vég a Ferrarit is, Kimi Räikkönen autójában ugyanis még pénteken erőforrást kellett cserélni, és noha a finnek a versenyen is problémái adódtak a motorral, Oconhoz hasonlóan ő is valószínűleg elkerüli a cserét.

  • A Mercedes „átkozottul aggódik” Monaco miatt

    A Mercedes „átkozottul aggódik” Monaco miatt

    A tavalyi szenvedések láttán Toto Wolff előre is „átkozottul aggódik” a Mercedes hétvégi monacói teljesítménye miatt.

    A tavalyi Monacói Nagydíjon Valtteri Bottas a negyedik, míg Lewis Hamilton a hetedik helyen végzett; a brit versenyző még a Q3-ba sem tudott bejutni és csak a 13. helyről rajtolt. Noha a Mercedes a legutolsó két futamon diadalmaskodni tudott, a hercegségi trófeára nem nekik van a legnagyobb esélyük.

    „Az elmúlt évek során egyértelműen látszott, hogy némely pályákon remekül teljesítettünk, míg máshol különféle okok miatt nem voltunk tökéletesek” – magyarázta Wolff. „Az autó DNS-től nagyon nehéz megszabadulni, a tavalyi pályák közül pedig Monaco, Budapest és Szingapúr egyáltalán nem feküdtek nekünk. Nagyszerű kihívás, hogy ismét itt lehetünk és megpróbálhatjuk betörni a ’dívát’ – habár idén sokkal jobban viselkedik, így nem hívnám igazi dívának. Nehéz eset, és egyelőre fogalmunk sincs arról, az autónk miért nem szeret gyorsan körbeérni Monacóban.”

    Hamilton egyetértett főnöke álláspontjával, és különösen a barcelonai kanyargós hármas szektorban parádésan teljesítő Red Bull RB14-esre hívta fel a figyelmet.

    „Monaco komoly kihívás lesz” – mondta a regnáló bajnok. „Nehéz lesz megverni a többieket. Ha csak Daniel Ricciardót vesszük alapul, nagyon gyors volt az utolsó szektorban [Barcelonában], ahol teljességgel a leszorítóerő dominál; nagyon gyorsak lesznek Monacóban és nehéz lesz őket elkapni. Montréal is érdekes lesz, ott ugyanis nagyon-nagyon nehéz felmelegíteni a gumikat, esetenként több körre is szükség lesz a megfelelő hőmérséklet elérésére. Egyszóval különféle kihívások előtt találjuk magunkat; kétlem, hogy minden előre el lenne döntve, mint ahogyan Spanyolországban volt.”

    Bottas is csatlakozott a Red Bullt éltető táborhoz.

    „Nehéz megmondani, hogyan teljesítünk majd, mivel a csapatok közötti erőegyensúly folyamatosan változik” – kezdte a finn. „Valószínűleg nem mi leszünk az élen. A Red Bull nagyon gyors volt az utolsó szektorban, ami csak lassú kanyarokból áll, Monaco pedig pontosan erről szól. Szóval a Red Bull gyors lesz, tavaly pedig a Ferrari volt a pole-ban; nem lesz sétagalopp ez a hétvége. De ha nem adjuk fel és folyamatosan fejlődünk, ahogyan a szezon eddigi részében tettük, remélhetőleg jó hétvégénk, és ami talán még fontosabb, egy remek időmérős autónk lesz.”

  • A Toro Rosso japán pilótát szeretne

    A Toro Rosso japán pilótát szeretne

    A Hondával megkötött egyezség értelmében a Toro Rosso „előbb vagy utóbb” japán versenyzőt ültet az autóba.

    A Toro Rosso két jelenlegi pilótája, Pierre Gasly és Brendon Hartley a Red Bull juniorakadémiájáról került ki, a Honda pedig Nirei Fukuzumi és Tadaszuke Makino személyében két versenyzőt is támogat az F2-es szériában. Közülük Fukuzumi áll közelebb egy esetleges F1-es üléshez: a japán pilóta tavaly a harmadik helyen végzett a GP3-ban, idéntől pedig hivatásos ’Red Bull-sportoló’ (ami nem egyenlő a nevelőprogramban való részvétellel).

    „Persze, elvégre ott a hondás kapocs” – válaszolta Franz Tost arra a kérdésre, a Toro Rosso mérlegeli-e Fukuzumi Toro Rossóba ültetését. „Emellett örülnénk, ha előbb vagy utóbb lenne egy japán versenyzőnk. Ez jelenleg csak rajta múlik; ha jó teljesítményt nyújt, beszélhetünk róla.”

    Az F1-es szerepléshez elengedhetetlen a szuperlicensz megszerzése, amihez az ambiciózus fiataloknak legalább 40 pontot kell összegyűjteniük különféle nevelőszériákban. Fukuzumi GP3-as bronzérme 15 pontnak felel meg, vagyis ha jövőre már a nagyokkal szeretne versenyezni, az idei F2-ben az első négyben kell végeznie. A bökkenő csupán annyi, hogy Fukuzumi jelenleg a tabella 18. helyén szerénykedik, egyetlen ponttal a neve mellett. Makino sincs sokkal irigylésre méltóbb pozícióban, az ő négy pontja a bajnokság 17. helyére elég jelen pillanatban. Egy japán versenyző jelenléte a Toro Rossónál azonban az értesülések szerint kardinális kérdés az esetleges Red Bull-Honda együttműködés megkötéséhez.

    „A Honda számára nagyon fontos, hogy az F1-et és a motorsportokat ismét divatba hozza Japánban” – mondta Maszasi Jamamoto, a Honda motorsportért felelős igazgatója. „Ebben az értelemben elengedhetetlen, hogy legyen egy F1-es versenyzőnk. Az F2-esek harcban állnak a bajnoki címért, meg kell szerezniük a szuperlicenszet. Plusz egy csapat nyilvánvalóan több lehetőséget nyitna meg az ülések tekintetében.”

    Ha kéznél lenne egy hondás opció, az a Red Bullnak is jelentősen megkönnyítené az életét. Daniel Ricciardo jövője még mindig nem biztos, és amennyiben Carlos Sainz inkább a Renault-nál maradna, megnyílna az út Pierre Gasly előtt. Ezzel egy hely felszabadulna a Toro Rossónál Hartley mellett, habár eddigi eredményei láttán az új-zélandi helye sem betonbiztos.

  • Marc Marquez F1-es autóval tesztel majd!

    Marc Marquez F1-es autóval tesztel majd!

    A MotoGP bajnok, Marc Marquez első alkalommal próbálhat majd ki egy Forma-1-es autót, tudta meg az Autosport. A privát tesztre a június 5-6-án, Ausztriában kerül majd sor.

    A teszten részt vesz majd Marquez csapattársa, Dani Pedrosa és a kilencszeres motocross világbajnok Tony Cairoli is.

    Azt még nem tudni, hogy milyen autóval körözhetnek majd, de minden bizonnyal egy 2013-as, vagy korábbi, V8-as erőforrású versenygép lesz az.

    A teszt előtt a három versenyző még Milton Keynesbe látogat majd, a Red Bull főhadiszállására, hogy szimulátoron gyakoroljanak.

    Ilyen formán már volt korábban is kapcsolódás a MotoGP és az F1 között. Két éve a Monster jóvoltából Jorge Lorenzo hajthatta meg Lewis Hamilton 2014-es versenygépét Silverstone-ban, míg Valentino Rossi már több alkalommal is vezethetett F1-es Ferrarit.

  • Monaco lehet Hartley utolsó F1-es versenye, Rosenqvistre cserélhetik

    Monaco lehet Hartley utolsó F1-es versenye, Rosenqvistre cserélhetik

    Brendon Hartley hátralévő Forma-1-es napjai meg lehetnek számolva. Az F1today forrása szerint Monaco lesz az utolsó versenyhelyszín, ahol Hartley Toro Rosso versenyautót vezethet az F1-ben. Az új-zélandit tavaly választották ki Danyiil Kvjat helyett, de nem tudja felvenni a ritmust csapattársával, Pierre Gaslyval. Hartley még mindig túl sok kezdő szintű hibát vét, a Red Bullnak meg elfogyott a türelme.

    Téma volt a holland Ziggo Sporton Forma-1-es műsorában is Hartley korai szezon befejezése. Pascal Wehrleint is emlegették, mint lehetséges opció, de a korábbi Forma-1-es versenyző, Robert Doornbos szerint ez nem lenne logikus, ha Wehrlein, aki a Mercedes juniorpilótája lehetőséget kapna az energiaitalosoktól. Tim Coronel azonban tud egy jó opciót Hartley helyére:

    „Ha a Red Bull okos, akkor Felix Rosenqvisttel egyeznek meg, aki egy hatalmas tehetség, és most jól megy a Formula E-ben, megnyerte a makaói Formula 3-as versenyt. A Red Bullnak kellene adnia neki egy esélyt a Toro Rossónál.”

  • Ne menj el táborozni Daniel Ricciardoval és Max Verstappennel idén sem!

    Ne menj el táborozni Daniel Ricciardoval és Max Verstappennel idén sem!

    Nem először bizonyítja a Red Bull párosa, hogy nem szabad rájuk bízni a nyaralást, ha az lakóautóval történik. Ezúttal a brutálisan tömény holland autósport ünnepen mutatták meg azt, hogy miért ne. Miután lement a TCR Europe és a FIA WTCR tegnapi versenye, birtokba vették a pályát egy-egy Aston Martinnal, és az utána kötött lakóautókkal. Finoman fogalmazunk, ha csak annyit írunk, hogy nem igazán tartották magukat a közúti szabályokhoz. A mutatvány Daniel Ricciardonak sikerült jobban, konkrétan lenullázta a lakóalkalmatosságot. Volt előzés és driftelési kísérlet az ausztrál részéről, végül a Tarzan kanyarban csak megadta magát az anyag, és elemeire hullott a szebb napokat látott utazó hajlék. Íme, a produkció Zandvoortból:

    Azért volt esemény Forma-1-es autókkal is, rögtön három korábbi Red Bull autó is a pályára léphetett, és a Ricciardo-Verstappen páros mellé csatlakozott a csapatot szintén megjárt David Coulthard.

    Egyébként fixre vesszük azt is, hogy Ricciardo besütizett.

    https://twitter.com/McAnnie_F1/status/998313291498840064

    Végül, de nem utolsósorban itt az eredeti videó tavalyról, az első karaván ütközetről, még a Red Bull Ringen!

  • Amikor a magyarok bepálinkáztatták Alexandra Legouix-t!

    Amikor a magyarok bepálinkáztatták Alexandra Legouix-t!

    Alexandra Legouix a FIA WTCR népszerű száguldó riporternője, és most a széria kirakott egy videót, melyben megemlékeznek, hogy mi történt pár hete a magyar fordulón. Persze, Michelisz Norbiról és a magyar rajongókról szólt az egész. Kísérletet tettek arra a rendezők, hogy visszaadjanak valamit a remek hangulatból a holland verseny előtt, mert bizony ott is most fel van adva a lecke. Állítólag a hollandok 200.000 nézőt várnak, köszönhetően annak, hogy remekül összeszervezték a WTCR-t a TCR Európával, sőt, még Max Verstappen is tiszteletét teszi és demo köröket fut egy régebbi Red Bull F1-es autóval.

    A magyaroknak azonban van egy titkos csodaturmixa, a pálinka! Ebből is kapott Alexandra, a videón láthatjuk az eredményt.

    https://youtu.be/6UHfYmCOneE

  • Exkluzív interjú Brendon Hartley-val

    Exkluzív interjú Brendon Hartley-val

    Barcelonában, a múlt hétvégi Spanyol Nagydíjon készítettünk exkluzív interjút a Toro Rosso új-zélandi versenyzőjével, Brendon Hartley-val. A kétszeres WEC bajnokkal több témát is érintettünk, többek között a Honda vs. Renault és a csapattársával való kapcsolata is szóba került.

    Tavaly az Osztrák Nagydíjon beszélgetett veled egyik kollégám, „soha ne mond, hogy soha” – válaszoltad neki ekkor a Forma-1-re irányuló kérdésére. Néhány hónappal később már F1-es versenyzőként voltál ott a paddockban. Hogyan emlékszel vissza karriered ezen szakaszára?

    Brendon Hartley: Csodálatos időszak volt ez. Tavaly az Osztrák Nagydíjon legendás Le Mans-i autókat mutattunk be a közönségnek, ekkor még nem is gondoltam arra, hogy 2017-ben és idén is lesz lehetőségem a Forma-1-ben versenyezni. A Porschével töltött idő szenzációs volt, két világbajnoki címet nyertem és a dobogó tetején álltam Le Mans-ban. Nagyszerű időben jött az F1-es ülés, ami először elég szürreális volt. Minden nagyon gyorsan történt. Nagyon büszke vagyok, hogy mindez létrejött a Red Bullal, előző hétvégén pedig az első pontomat is megszereztem.

    „A Honda motor vezethetőségével soha nem volt gondunk…”

    Tavaly még a Renault, idén pedig már a Honda erőforrásával versenyzel a Forma-1-ben. Hogyan tudnád összehasonlítani a két gyártó motorját?

    Hartley: Ez egy nehéz kérdés. A Hondával fantasztikus kapcsolatot építettünk ki, a gyári támogatás hatalmas előnyt jelent számunkra. A Toro Rossónál mindenkinek nagyon jó érzései vannak ezzel kapcsolatban. A Honda motor vezethetőségével soha nem volt gondunk, talán még jobb is a helyzet, mint a tavalyi gyártó esetében. Erő tekintetében nagyon nehéz mit mondani. Rendkívül sok lóerővel rendelkeznek ezek a motorok, de a különbséget alig érezni közöttük. A motornál nagyobb differenciát jelent, ha több leszorítóerővel és nagyobb hátsó szárnnyal gurulunk pályára. Nagyon pozitívak vagyunk tehát a Hondát illetően. Talán egy kicsit unalmas válasz volt, de ez az igazság.

    Hartley

    Korábban mondtad, hogy egy körön szeretnél leginkább fejlődni. A gumik miatt okoz ez nehézséget vagy alapjában nehéz összerakni egy jó időmérős kört Forma-1-ben?

    Hartley: A kettő kombinációja teszi ki a nehézséget. A gumik egyértelműen nagy szerepet játszanak benne, nagyon érzékenyek a Pirellik. Az eddig összegyűjtött tapasztalatommal sokkal kényelmesebben érzem magam a gumikon, mint tavaly. Azerbajdzsán katasztrófa volt, de úgy érzem Ausztráliában és Kínában elég jó munkát végeztem. Mindig a saját csapattársad jelenti a referenciát és előtte kell végezned. Bahreinben ő nyújtott jobb teljesítményt, előttem volt néhány tizeddel. Egyre jobban kezdek belerázódni, de minden hétvége különböző és minden pálya más filozófiát igényel. Továbbra is sok munka áll előttem, de jobban érzem magam, mint az előző szezonban. Magabiztos vagyok a folytatás kapcsán.

    „Nagyon sok tényező közrejátszik egy jó eredmény megszerzésében”

    Említetted, hogy Pierre nagyszerű versenyt futott Bahreinben (4. hely – a szerk.), mit vár a csapat az idei évtől?

    Hartley: Be kell vallanom, hogy kissé váratlan volt az az eredmény. Ami csalódásra méltó, hogy én egyetlen pontot sem szereztem, amikor fantasztikusan ment az autó. Az időmérőn éppen lemaradtam a Q3-ról, 11.-ként végeztem. A futamon büntetést is kaptam, ami pontokba került. Közvetlenül a verseny után meglepetés volt Pierre negyedik helye, Kínában és Azerbajdzsánban már nem volt meg a tempónk. Ezeknek a pályáknak a karakterisztikája eltérő egymástól, de a motorerő fontossága közel azonos ezen a három helyszínen. Nagyon sok tényező közrejátszik egy jó eredmény megszerzésében, ilyen a hőmérséklet, a gumik használata, a leszorítóerő mértéke és az autó megfelelő beállítása. Mindent nagyon közelről kielemeztünk, hogy miként lehetünk képesek ismét a bahreini teljesítményünket nyújtani. Természetesen a többi csapat is keményen dolgozott, sokak fejlesztéseket is hoztak Barcelonába, míg mi nem. A szezon későbbi szakaszában mind a Toro Rosso, mind a Honda oldaláról nagy újításokkal készülünk, amitől azt várjuk, hogy közelebb kerülünk a riválisainkhoz.

    A bahreini teljesítmény analizálása után várható, hogy lesz még hasonlóan erős versenyetek idén?

    Hartley: Remélem! Figyelembe véve a fejlesztési tervünket, nem látok okot arra, hogy miért ne csinálhatnánk meg még egyszer.

    HartleyA csapattársaddal több alkalommal is nagyon közel kerültetek egymáshoz idén a pályán. Megfelelő a munkakapcsolat közöttetek, jól tudtok együtt dolgozni?

    Hartley: Jól kijövünk egymással, megvan köztünk a kölcsönös tisztelet. Természetesen mindkettőnk meg akarja verni a másikat, de ez normális. Ugyanakkor a Toro Rossónak dolgozunk, és a csapat érdekeit kell szolgálnunk. Az autó fejlesztése céljából a legjobb visszajelzéseket kell adnunk a srácoknak.

    Mit gondolsz a Forma-1 által vett irányról? Hamarosan új szabályok jönnek és tovább nőhet az egy éven belüli versenyek száma. Jó ez a sport számára?

    Hartley: Pontosan nem tudom, hogy milyen téren lesznek módosítások. Szó van aerodinamikai változásokról, ami véleményem szerint szükségessé is vált. Valamit tennünk kell, hogy az autók közelebbről követhessék egymást. Remélhetőleg ez nem a sebesség kárára történik, mert csodálatos dolog vezetni a mostani autókat. Az üzemanyagszabályt is módosítanák, ami számomra nem jelent túl sokat, mert nem gondolom, hogy zavaró, ha néha spórolnunk kell a benzinnel.

    „Ő egy okos srác, képes lesz kezelni a helyzetet”

    Végül beszéljünk egy kicsit a spanyolok hazai hőséről, Fernando Alonsóról. Fernando úgy döntött, hogy idén a Forma-1 mellett a WEC-ben is teljes szezont teljesít, szerinted képes lesz a legjobbját nyújtani mindkét sorozatban?

    Hartley: Fernando nagyon tapasztalt és egyértelműen a világ egyik legjobb versenyzője. Természetesen kimerítő lehet ez számára, emlékszem, hogy tavaly én is elég fáradt voltam a szezon végén, rövid idő alatt nagyon sok dolgot kellett megtanulnom. Ő azonban egy okos srác, képes lesz kezelni a helyzetet. Kicsit féltékeny vagyok rá amiatt, hogy ott lesz Le Mans-ban. Ez egy olyan verseny, ami közel áll a szívemhez, remélhetőleg egy napon visszatérhetek.

  • Ricciardo: Gyártson már a Pirelli kifejezetten időmérős gumit!

    Ricciardo: Gyártson már a Pirelli kifejezetten időmérős gumit!

    Daniel Ricciardo szerint jó lenne, ha a versenyhétvégéken a csapatok egy még puhább keverékű gumit is választhatnának. A Red Bull versenyzője példának hozta fel a Spanyol Nagydíjat, ahol még nagyobb lett volna az izgalom, ha lett volna ilyen gumi ott. A Pirelli Barcelonába csak közepes, szoft és szuperszoft papucsokat bocsátott a versenyzők rendelkezésére.

    A Globonak fejtette ki a véleményét az ausztrál pilóta,:
    „Nem értem azt, hogy miért nincs hiperszoft gumi minden versenyen. Legalább csak az időmérőre!”

    Ricciardo szerint az olyan pályákon mint a spanyol is a hiperszoft hatékony lenne, gyakorlatilag egy időmérős gumi, ami teljesen más, mit amit a versenyre használna. Már pénteken egyértelmű volt, hogy a top hat szoft gumival megy majd az időmérőn, és egy kiállással közepesre váltanak majd, nem volt ebben nagy titok.

    Ennyivel zárt Ricciardo:
    „Azt hiszem, ha több választási lehetőségünk lenne, meglepetéssel is szolgálhatnánk, így azonban kissé kiszámítható a dolog.”

  • Nagy lépés volt Jake Dennis számára az első F1-es teszt

    Nagy lépés volt Jake Dennis számára az első F1-es teszt

    A barcelonai teszt szerdai napján életében először vezethetett élesben Forma-1-es autót a 22 éves Jake Dennis.

    A brit pilóta már jó párszor „vezethette” az RB14-est, igaz csak virtuálisan, ugyanis ő az istálló hivatalos szimulátoros pilótája. A Blancpain GT szériában szereplő versenyző most azonban átesett a tűzkeresztségen.

    „Az első napom az RB14 volánja mögött nagyszerű volt. Nyilván nekem ez egy nagyon nagy ugrás annak tudatában, hogy mostanában GT autókat vezettem. Szerencsére hamar sikerült felvennem a ritmust és sikerült a napi programot teljesítenünk. A délelőtti etap során egyenletesen teljesítettünk, délután pedig sikerült néhány erős kört is odatennem, ami remek volt” – kezdte Dennis.

    „Örülök annak, hogy megtapasztalhattam, hogy milyen különbség van a virtuális és a valós autó között.  Milton Keynes-ben mi mindig megpróbálunk a szimulátoron keresztül segíteni Maxnak és Danielnek, próbáljuk a lehető legrealisztikusabbá tenni a dolgokat.”

    „Összességében minden szuper volt. Nagy köszönet a csapatnak, hogy megadták nekem ezt a lehetőséget és remélhetőleg hamar visszaülhetek ebbe az autóba.” – tette hozzá boldogan.

    Az istálló vezető mérnöke Jeff Calam is elégedetten értékelte Dennis tesztnapját.

    „Jake nagyon-nagyon hasznos napot teljesített. Jól érezte magát az autóban és hasznos visszajelzéseket tudott nekünk adni. Nagyon jó munkát végzett és mindent elvégzett, amire megkértük. A ma összegyűjtött adatok nagyon értékesek voltak és nem a köridő volt a fontos. Délelőtt az aerodinamikára koncentráltunk, majd délutánra sok mindent változtattunk. A piros zászló kissé hátráltatott minket, de végül sikerült mindent megcsinálnunk” – értékelt Calam.