Címke: Red Bull

  • Ricciardo sportszerűtlenséggel vádolja Verstappent

    Ricciardo sportszerűtlenséggel vádolja Verstappent

    Daniel Ricciardo szerint Max Verstappen nem volt „sportszerű” az Osztrák Nagydíj időmérőjén, amikor nem volt hajlandó szélárnyékot biztosítani neki.

    Érdekes állóháború alakult ki a két Red Bull között a Q3 elején: mind Verstappen, mind Ricciardo egyesben döcögtek a pályán és próbálták lerendezni egymás között, ki menjen elöl. Az ausztrál egyértelműen arra hajtott, hogy ő legyen hátul, ami az egyenesekben előny lett volna. Verstappen a csapat kérése ellenére sem volt hajlandó megelőzni Ricciardót, mondván, hogy „múlt héten én mentem elöl, most ő következik” és a sorrend betartása „fegyelem” kérdése. A Red Bullok végül a negyedik (Verstappen) és hetedik (Ricciardo) helyekről rajtolhatnak a futamon.

    „Nem vagyok lenyűgözve” – hozta a világ tudomására Ricciardo, hogyan érez az esettel kapcsolatban. „Három mért kört mentünk, és mindegyiken én vezettem fel a sort. Egy kör még oké lett volna, de így nem vagyok valami boldog, ennyi. Sportszerűbben is meg lehetett volna oldani.”

    Verstappen oldaláról hallgatva a történetet azonban kiderült, hogy lényegében ő volt az, aki tartotta magát a csapat által évekkel ezelőtt lefektetett irányelvhez, miszerint hétvégenként váltakozva vezetik fel egymást.

    „Minden hétvége előtt megegyezünk abban, ki megy elöl” – magyarázta a holland. „Paul Ricard-on én mentem elöl, azelőtt eggyel ő és most neki kellett volna. Ennyi történt, elég egyszerű. Minden egyes körben a Paul Ricard-on én mentem elsőnek, itt tehát ugyanennek kellett volna lezajlania, csak fordítva. Nyilván mindketten a legtöbbet akarjuk kihozni az időmérőből és igyekszünk megverni a másikat, minden apró előnyt kihasználva. De ha a csapat azt mondja, hogy az egész időmérő alatt te mész elöl, akkor így kell tenned. Ezt tettem a Paul Ricard-on és Danielnek is ezt kellett volna itt. Ahogy mondtam, igyekszünk a legjobban kijönni a dologból, de ez nem fogja befolyásolni a kapcsolatunkat.”

  • A versenyzők szerint nincs baj a rázókövekkel

    A versenyzők szerint nincs baj a rázókövekkel

    Az F1-es versenyzők nagy része nem tartja túlzásnak a Red Bull Ring hírhedten agresszív rázóköveit.

    Évek óta visszatérő probléma az Osztrák Nagydíjon, hogy az agresszív rázókövek (különösen a harmadik szektorban) gyakran kasztnitörést eredményeznek, ha egy pilóta áthajt rajtuk. 2018-at sem úsztuk meg incidens nélkül: a második szabadedzést rövid időre piros zászlóval félbe kellett szakítani Pierre Gasly kavicságyban búslakodó, törött felfüggesztéses Toro Rossója miatt. A két Red Bull is átesett némi harmadik típusú találkozáson, de egyikük sem véli úgy, hogy változtatni kellene a pályán.

    „Szerintem jó dolog, hogy ott vannak” – mondta Daniel Ricciardo. „A mi felelősségünk, hogy ne menjünk át rajtuk, és ez legalább valamiféleképpen kijelöli a pálya határát.”

    A csapattárs egyetértett az ausztrállal.

    „Elég agresszívak, ahogyan az elmúlt években már megszokhattuk” – magyarázta Verstappen. „A rázókövek nem kivételeznek senkivel, neked kell elkerülnöd őket. Nyilván széttörhetik az első szárnyadat, de ha ott fal lenne, akkor pedig a falban végeznéd. Nem szabad rájuk hajtani.”

    Sebastian Vettel is a noli me tangere filozófiáját követi.

    „Amíg nem mész rájuk, nincs probléma, de ha igen, akkor már nincs mit tenni” – vonta meg vállát a német. „Néhányan minden gond nélkül használják a rázóköveket, másoknál eltört a felfüggesztés vagy lerepült a fél első szárny. Természetesen nem azért vannak ott, hogy sérülést okozzanak az autóknak, hanem hogy ne szélesítsük ki a pályát. Pontosan tudjuk, hogy nem szabad odamennünk, de ezt könnyű mondani; ha nagyon gyors körön vagy, megeshet. Számunkra ez eddig nem okozott problémát, legalábbis nekem nem, de szerintem Kiminek sem. Remélhetőleg ez így is fog maradni.”

  • Horner: Hamilton a pilótapiac kulcsa

    Horner: Hamilton a pilótapiac kulcsa

    Christian Horner szerint egészen addig nem lesz mozgás a 2019-es pilótapiacon, amíg Lewis Hamilton alá nem írja új szerződését a Mercedesszel.

    A Red Bull csapatfőnöke elárulta, Daniel Ricciardo és Carlos Sainz sorsa egyaránt Hamilton bejelentésén múlik. Amint a brit véglegesíti szerződését a Mercedesszel, valószínűleg Ricciardo is aláír a Red Bullhoz, Sainz pedig maradhat a Renault-nál. Az egyetlen csavar az lehet, ha Valtteri Bottas nem hosszabbít a Mercedesszel, de a finn idei teljesítményét látva erre vajmi kevés az esély.

    „Valamiféle-fajta módon ezek mindegyike egymástól függ” – magyarázta Horner a pénteki sajtótájékoztatón Toto Wolff mellett ülve. „Az egész pilótapiac arra vár, hogy Toto pilótája elindítsa a lavinát. Remélem, Silverstone-ban végre aláírjátok azt a szerződést, [Hamilton] megér minden fillért! Amint ezt a szerződést, vagy inkább két szerződést aláírják, minden a helyére kerül, beleértve Carlost. Csak Totón múlik.”

    Sainzra csak a Ricciardo-ügy megoldása után kerül sor.

    „A Renault meg szeretné tartani Carlost” – folytatta Horner. „De mindez attól függ, nekünk szükségünk lesz-e a szolgálataira. A célunk az, hogy mindkét jelenlegi versenyzőnket megtartsuk, és ha ez eldőlt, majd akkor leülünk Carlosszal megbeszélni a dolgokat.”

    Ricciardót a Mercedes mellett a Ferrarival is szóba hozták, ám Charles Leclerc parádés szereplése óta egyre inkább úgy fest, az ausztrálnak ott sincs keresnivalója és csak a hosszabbítás marad egyetlen opcióként.

    „Daniellel kapcsolatban minden jól megy” – utalt a szerződéstárgyalásokra Horner. „Szerintem még a nyári szünet előtt pontot teszünk a folyamat végére. Először a motorkérdést akartuk megválaszolni, majd hogy azzal végeztünk, elkezdtünk Daniellel is foglalkozni. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező hetekben elérjük a célegyenest és még a nyári szünet előtt konszenzusra jutunk.”

  • Horner: Abszolút logikus döntés volt Hondára váltani

    Horner: Abszolút logikus döntés volt Hondára váltani

    Christian Horner a Motorsportmania.hu kérdésére elmondta, teljesen logikus lépés volt a részükről Honda erőforrásokra váltani 2019-től.

    A Red Bull még a Francia Nagydíjat megelőzően bejelentette, hogy hosszú évek közös munkája után jövőre már nem a Renault, hanem a Honda partnereként folytatják a Forma-1-ben.

    Spielbergben, a csapatvezetők pénteki sajtótájékoztatóján Horner megerősítette, nagy egyetértés közepette hozták meg a döntést csapaton belül.

    „Megvártuk, hogy milyen képet mutatnak majd a továbbfejlesztett erőforrások, amit Montreálban láthattunk először. Mindezek után nagyon egyértelmű és logikus döntést hoztunk, melyet leginkább a mérnöki oldal vezérelt. A műszaki dolgokkal foglalkozó kollégáink között egyetértés volt a váltásban, szóval egyértelműen ez a helyes út.”

    Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke is üdvözölte a Red Bull döntését, elmondása szerint számukra is fantasztikus információ, hogy jövőre már mindkét energiaitalos autót a Honda erőforrása hajtja.

  • Nem használja az új MGU-K-t a Red Bull és Alonso

    Nem használja az új MGU-K-t a Red Bull és Alonso

    Hiába készült el az új verzióval a Renault Ausztriára, a Red Bull a régi specifikációjú MGU-K használata mellett döntött.

    Spielbergben a Renault által kiszolgált autók közül csak Nico Hülkenberg, Carlos Sainz és Stoffel Vandoorne döntött a megbízhatóbb és nagyobb teljesítményre képes új MGU-K mellett. Mivel ebből az elemből büntetés nélkül csak kettőt használhatnak fel a pilóták a szezon során, a már második MGU-K-jukat taposó Max Verstappen, Daniel Ricciardo és Fernando Alonso maradt a régi verzió mellett, elodázva ezzel az elkerülhetetlen rajtbüntetést. Cyril Abiteboul csapatfőnök már csütörtökön elárulta, hogy „nem minden csapat váltott át az új specre” annak ellenére, hogy az „jobb teljesítményre képes, megbízhatóbb és könnyebben installálható”. A fejlesztés legnagyobb előnye azonban Hülkenberg szerint az ezáltal elérhető súlycsökkentés.

    „Nem számítunk hatalmas előrelépésre” – magyarázta a német. „Nem leszünk hirtelen egy másodperccel gyorsabbak, csupán egyetlen kis darabja az egész szezonon áthúzódó fejlesztéskirakónak. Viszont jó hír, hogy könnyebb lett az autó; eddig kicsit túlsúlyban voltam, ami különösen az időmérőn hátrányos, de ennek segítenie kell valamennyit. A csapat jobb megbízhatóságot is remél.”

    A két Renault és a két McLaren emellett friss akkumulátort kapott, illetve Sainz új turbóval és Alonso új vezérelektronikával gazdagodott. Egyelőre senkinél sincs büntetés, ám a cserékkel minden érintett pilóta elérte a büntetlenül felhasználható egységek felső határát, így a következő alkalommal tízhelyes rajtbüntetés vár rájuk.

  • Elkészült a Renault “partimódja”

    Elkészült a Renault “partimódja”

    A Renault két fontos újítással érkezett a Red Bull Ringre, a régóta várt új MGU-K mellett ugyanis sikerült dűlőre jutnia a speciális időmérős motorüzemmóddal is.

    A Mercedes miatt partimódként ismert lóerőlöket hosszú ideje a Red Bull kívánságlistáján szerepelt. A Mikulás (Cyril Abiteboul személyében) végre meghallgatta kérésüket és az Osztrák Nagydíj időmérőjén már a bikák is kiélvezhetik az előzetes számolgatások szerint három tizedet érő pluszteljesítmény előnyeit. Abiteboul elárulta, a Renault gyári csapata már a Francia Nagydíjon tesztelte az üzemmódot, de amíg éles körülmények között nem hagyták jóvá a fejlesztést, nem akarták nagydobra verni a létezését. A Red Bull mindenesetre nem örült az egyfutamos késésnek.

    „A hardver ugyanaz volt, a motorvezérlés nem” – panaszkodott Helmut Marko a Francia Nagydíjon tapasztalt ’kivételezésre’. „Egy kellemes beszélgetés keretei között tisztáztuk a Renault-val, hogy Ausztriától kezdve mi is megkapjuk ugyanazokat a fejlesztéseket, amiket a gyári csapat.”

    A helyzet már csak azért is érdekes, mert az FIA irányelvei szerint a motorbeszállítónak minden ügyfele részére kötelessége a gyáriéval azonos hardvert és szoftvert szolgáltatnia, a franciaországi különcködést tehát szabályszegésként is fel lehetne fogni. A Renault viszont ártatlannak vallja magát, mivel a Paul Ricard-on „csak tesztelték” a fejlesztést, de élesben nem használták az időmérőn.

    „Ahogyan már többször is említettük, a csapatok által használt különféle üzemanyagok miatt eltérések lehetnek az autók között” – utalt Abiteboul arra, hogy a Red Bull a Renault-val és a McLarennel szemben az ExxonMobil termékeit használja. „De mindent megbeszéltünk: mostantól minden autót azonos bánásmódban részesítünk, ahogyan eddig tettük és ahogyan a szabályok megkívánják. Remek hír, hogy sikerült bevezetnünk egy új időmérős üzemmódot, aminek hatásával először itt szembesülhetünk majd. Nem akartam elvárásokat vagy spekulációkat generálni addig, amíg nem validáltuk az előrelépést. Teszteltük a módot, nem versenyeztünk vele, de a vezethetőség miatt muszáj volt tesztelnünk, ez is a jóváhagyási folyamat része. Most, hogy validáltuk a fejlesztést, mindhárom csapatunk számára elérhető lesz. Kicsit több időre volt szükségünk, mert a homologizációt két különféle üzemanyaggal is el kellett végeznünk, de mindkét benzin és mindhárom csapat esetében elérhető lesz az időmérőn.”

    Abiteboul magára sem vette a kis összezörrenést a Red Bull-lal.

    „Mindig minden tiszta volt köztünk” – magyarázta a Red Bull-Renault kapcsolatot a csapatfőnök. „Szeretjük őket, örülnénk, ha jól menne nekik, szerintünk még a világbajnoki címre is van esélyük idén, [az időmérős üzemmód] pedig csak segíthet. A B- és C-specifikációs erőforrások között is nagy lesz a különbség. Emellett azonban nem szabad elfeledkeznünk a megbízhatóságról sem, és ez az oka annak, hogy csak komoly elővigyázatosság után vetünk be fejlesztéseket a pályán.”

  • A Red Bullnak „stabilizálnia” kellett Verstappent

    A Red Bullnak „stabilizálnia” kellett Verstappent

    Szezoneleji önrombolását követően a Red Bullnak „stabilizálnia” kellett Max Verstappent, ismerte el Helmut Marko.

    Az elmúlt két futamon Verstappen két dobogót gyűjtött be, ami éles ellentétben áll az idény első hat hétvégéjén mutatott szereplésével, habár vehemensen tagadja, hogy bármit is változtatott volna vezetési stílusán. A Red Bull mindenesetre megkönnyebbülten szemlélheti a holland újra megtalált bombaformáját.

    „Kicsivel, de tényleg csak kicsivel kevesebb kockázatot vállal” – magyarázta Marko. „Max túl sok nyomást helyezett saját magára, majd hirtelen hibázgatni kezdett egy olyan autóval, amivel az élen küzdhetett, miközben a tavalyi, kevésbé versenyképes autóban nem csinált ilyet. Minden egyes variációt átrágtunk azzal kapcsolatban, hogyan tudnánk stabilizálni Maxot. Végül inkább véletlen egybeesés volt, hogy nem volt vele kíséret Montréalban, mintsem előre kitalált terv. Mostantól azonban a jelenlegi Maxra számítunk, aki Franciaországban remek, hibamentes hétvégét rakott össze.”

    Marko szerint Verstappen a saját dolgát nehezítette azzal, hogy „túl sokat akar”. Erre a monacói harmadik szabadedzésen bemutatott autótörése a legékesebb példa, ami az osztrák szerint felesleges hiba volt, különösen annak tükrében, hogy már eleve övé volt a leggyorsabb idő. A kanadai rajtnál bemutatott erőszakos, de tiszta manőver Valtteri Bottas ellen viszont már a „megfelelő mértékű kockázatot” vállaló Verstappent fémjelezte.

    „Pontosan ezt kell megtanulnia: attól még, hogy minden szabadedzésen te végzel az élen, még nem nyersz világbajnokságot” – árulta el egyik jó tanácsát Marko. „Másfelől azonban örülünk neki, hogy ennyire szertelen. Sokkal könnyebb lenyugtatni valakit, mint egy nem túl gyors vagy agresszív versenyzőt teljesítményre noszogatni.”

    Akármennyire is megőszülnek tőle, a Red Bullnak szinte „kötelessége” a „nagyon fiatalon rivaldafénybe került” Verstappent támogatnia.

    „Ausztriába 18.000 holland jön el miatta” – fűzte hozzá Marko. „A franciaországi második helye után talán még több is. A hazájában és Belgiumban szinte kultusza alakult ki; nem olyan egyszerű mindezzel húszévesen megküzdeni.”

  • Ezért nem itatta meg a cipőjéből Ricciardo Albert herceget!

    Ezért nem itatta meg a cipőjéből Ricciardo Albert herceget!

    Amikor 2018-ban Daniel Ricciardo megnyerte Monaco Nagydíját, a fél világ azért szurkolt, hogy itassa meg a hercegi párt is a cipőjéből az ausztrál pilóta. Ez végül elmaradt, és csak a győztes pezsgőjéből „ivott” Albert herceg felesége. Ricciardo feltűnően visszafogott volt akkor önmagához képest, így most a pár futammal később, az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján konkrétan rákérdeztünk nála, hogy mi volt ennek az oka, már csak azért is, mert a csapatfőnöke, Christian Horner is biztatta a shoeyzásra a versenyzőjét Monte-Carloban, ami hallható volt a csapatrádióban is.

    Daniel kifejezetten értékelte a kérdést, majd így válaszolt, már a Red Bull Ringen:

    „A múlt! Micsoda szép emlékek. Most is legszívesebben ünnepelnék, annyira jó volt. Valóban ő (Horner) motivált arra, hogy itassam meg Albert herceget, de az az igazság, hogy Monacóban lakom, és arra gondoltam, hogy ha ez a dolog nem jönne be neki, akkor elképzelhető hogy lakhatási problémáim adódnának. Így inkább rendesen és tisztelettudóan viselkedtem.”

  • A Renault-nak nem kell Newey

    A Renault-nak nem kell Newey

    A híresztelések ellenére a Renault-nak nincs szándékában leigazolni Adrian Neweyt a Red Bulltól.

    Newey szerződése 2019 végéig szól, ám a Monacói Nagydíjon napvilágot látott pletykák szerint a Renault minden erejével igyekszik elcsábítani a Red Bull technikai igazgatóját. Cyril Abiteboul azonban cáfolta a híreszteléseket és kijelentette, tökéletesen elégedett jelenlegi mérnökgárdájával.

    „Nem” – jött az egyértelmű válasz Abiteboultól arra a kérdésre, érdeklődik-e a Renault Newey iránt. „Természetesen minden tiszteletem Adriané és a munkásságáé. Kétlem, hogy szerződés nélkül maradna, sőt szerintem nagyon is elkötelezett a Red Bull és az Aston Martin projektjei iránt. Másfelől erős csapatunk van, akik már bizonyítottak és akiknek teljes mértékben megbízom: Bob Bell, Nick Chester, Rob White és Marcin Budkowski, aki nemrég csatlakozott hozzánk. Szerintem megvan a megfelelő szervezetünk a munka elvégzésée, már csak az utolsó lépések vannak hátra.”

    „Utolsó lépések” alatt a győzelemre és világbajnoki címre esélyes autó megépítését kell érteni, aminek elérésére a Renault az elmúlt három év során komoly beruházásokba bocsátkozott. Ennek egyik jeleként a személyzet a Lotustól ’örökölt’ alig 475 főről 650-re nőtt, és Abiteboul szerint az egyre bővülő csapat hatékony koordinálása jelenti majd a kulcsot az előrelépéshez.

    „Rengeteg munkába telik az alkalmazottak menedzselése, nem csak a pénzen múlik a dolog” – magyarázta a francia. „Rendesen oda kell figyelned, azonosítanod kell a hiányposztokat, hirdetéseket kell feladnod, ki kell válogatnod és fel kell venned az embereket, integrálnod kell őket, biztosítanod kell a csoport hatékony együttműködését – ez hatalmas feladat. Gyakran említem, hogy a pályán elvégzendő feladatok mellett ez is része a teendőnknek; ez nem csak egy rövidke periódus, ez a valóság. Rengeteg időt szánunk a csapatépítésre, ami főként Bob Bell szerepkörébe tartozik, aki kicsit kikerült így a napi irodai munka és a kasztnitervezés alól, ez utóbbi pedig igazából Nick Chester felelőssége. 2018 végén elérjük az első hároméves tervünk legvégét, és minden valószínűség szerint teljesíteni fogjuk az előre kitűzött céljainkat. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy még mindig egy másodperccel le vagyunk maradva az élcsapatoktól. A következő megválaszolandó kérdés ez lesz: 2019-cel kezdődően milyen tervvel kell előállnunk a következő három évre, hogy 2021-ben a világbajnoki címért harcolhassunk?”

  • Érik Ricciardo új Red Bull-szerződése

    Érik Ricciardo új Red Bull-szerződése

    Egyre inkább az az opció látszik körvonalazódni, hogy Daniel Ricciardo a Red Bullnál marad jövőre.

    Ricciardo szerződése 2018 végén lejár, a hosszabbítás adott ténye mellett azonban sokáig úgy festett, a Mercedesnél vagy a Ferrarinál is akadhat egy ülés az ausztrál számára. A kapuk viszont lassan bezárulni látszanak: a Mercedes minden bizonnyal megtartja jelenlegi, Lewis Hamilton—Valtteri Bottas párosát (esetleg promotálja Esteban Ocont a Force Indiától), míg a Ferrarinál vagy Kimi Räikkönen, vagy Charles Leclerc lesz Sebastian Vettel 2019-es csapattársa. A Red Bull nem titkoltan örülne, ha a hétszeres futamgyőztes ausztrál a maradás mellett döntene, ennek egyik feltétele azonban a közte és Max Verstappen közötti hatalmas fizetésbeli különbség csökkentése.

    A héten Ricciardo és Helmut Marko egyaránt megerősítették, hogy „közeledik” az új szerződés aláírása, és habár „még nincs minden készen”, Marko szerint már „csak a részletekben” kell megállapodniuk a feleknek. Múlt héten egyébiránt felmerült a McLaren és a Renault is potenciális célpontként, ám a két istálló relatív versenyképtelenségét figyelembe véve ezeket csak komolytalan pletykaként érdemes kezelni.

    „Daniel szerintem nincsen túl jó pozícióban” – mondta el véleményét Marko a pilótapiaccal kapcsolatban. „A Mercedesnél és a Ferrarinál egyértelműen kijelölt első számú versenyzők vannak, illetve azt is tudom, hogy Ricciardo még ajánlatot sem kapott a Ferraritól. Amennyire én tudom, a Renault-nál minden marad a helyén, és anyagilag sem olyan ligában játszanak, mint amiben Ricciardo. A jelenlegi szituáció szerint Danielnek nincsen alternatívája, habár valószínűleg ő ezt előre másképp képzelte el. Szeretnénk vele folytatni, de nem minden áron.”