Címke: Red Bull

  • Tost állítja, soha nem volt gondjuk a Honda motorral

    Tost állítja, soha nem volt gondjuk a Honda motorral

    A Toro Rosso csapatfőnöke nem érzi úgy, hogy a Honda nem állna készen a Red Bull nagycsapatának erőforrásokkal való ellátására.

    „Soha nem volt problémánk a Hondával. Nem tudnom, hogy a McLarennél mi történt, de a motor nem olyan rossz, mint hallottuk. Jó a teljesítmény és dolgozunk rajta, hogy fejlődjünk” – jelentette ki Franz Tost.

    Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője sem érzi, hogy hibás döntést hoztak volna a Renault leváltásával.

    „Még mindig van fél év, a Honda keményen fog dolgozni. Jobb, ha most jönnek elő a problémák, mint jövőre, de úgy gondolom, hogy nagy teljesítménybeli javulást értek el. Már nem lassabbak a Renaultnál” – mondta Verstappen.

    Verstappent arról is kérdezték, előnyt jelenthet-e számukra a Honda teljes gyári támogatása 2019-ben: „Normál esetben ez mindig jobb, igen. Minden versenyre újításokkal érkezhetünk. Ez a Renaultnál úgy zajlott, hogy mindig a gyári csapat vetette be elsőként a frissítéseket, majd egy-két versenyt követően mi is kaptunk valamit. Ez szomorú, de érthető” – tette hozzá.

  • Aston Martin DTM 2020: Red Bull és a HWA támogatásával!

    Aston Martin DTM 2020: Red Bull és a HWA támogatásával!

    Az R-Motorsport lehet az a svájci cég, akik az Aston Martin csapatát már amúgy is üzemeltetik a Blancpain GT Endurance szériában, akik felvehetik a versenyt a DTM-ben az Audival és a BMW-vel. Érdekesség, hogy a buliban benne van még az Arden International és a Jota Sport is, sőt a paddock pletykák szerint az egész projektet megtámogatja a Red Bull, illetve a HWA, akiknek biztos lesz is kapacitásuk erre az autóépítésre, miután a Mercedes lelép a német szériából.

    A csapatot feltehetően majd az Arden irányítaná, amelynek az igazgatója az a Garry Horner, akinek a fia Christian Horner irányítja a Red Bull F1-es csapatát, valamint formaautózásban a Red Bull juniorokat is istápolják.

    A Red Bull által támogatott Formula E sztár Sebastien Buemi, a Toro Rosso jelenlegi versenyzője Brendon Hartley és a jelenlegi R-Motorsport Arden gyári pilóták, tehát Nicki Thiim és Maxime Martin azok, akikre alapoznák a programot. Utóbbinak ráadásul DTM-es tapasztalatai is vannak, a BMW-vel.

    Ugyan a DTM új négyhengeres 2 literes szabályzása nem illik az Aston Martin filozófiájába, már megy a spekuláció arról, hogy az autókat esetlegesen azon Honda erőforrásokkal látnák el, amiket a japánok a Super GT-ben használnak, és már most megfelelnek majd a DTM-ben is bevezetendő reguláknak.

    Az R-Motorsport csapatvezetője, Florian Kamelger ennyit árult el az Autosportnak:

    „Mi egy olyan motorsportos márka vagyunk, akik gyorsan fejlődnek, és valóban keresünk más szériákat, ahol új lehetőségek után kutatunk. A DTM is egyértelműen érdekel minket. Nagy potenciált látunk benne, de még nincs semmi konkrétum.”

    Az R-Motorsport folytatja a tevékenységét tehát jövőre is a Blancpain GT-ben, azonban már azzal az új V8-as motorral, amit a Vantage GT3-asban mutattak be az ide 24 órás versenyen Le Mansban. Az R-Motorsport anyacége, az AF Racing pedig komoly szerepet vállalt az Aston Martin Valkyrie hipergyors autójának a tervezésében és megalapozásában. Az is biztos, hogy amennyiben érkezne egy harmadik gyártó 2020-ra a DTM-be, az Audi és a BMW is nagyobb kedvvel maradna hosszabb távon is.

    További gyártókról is pletykálnak még egyébként akik a német sorozatba tartanak, ezek közül aki még erősen tartja magát, az a Ferrari testvér márkája, a Maserati, akiknek az érkezését várják.

  • Kimi mehet vissza a Sauberbe, állítja a svájci Blick

    Kimi mehet vissza a Sauberbe, állítja a svájci Blick

    Egyre több jel mutat abba az irányba, hogy a Ferrarinak új pilótája lesz 2019-ben, így Kimi is szedheti a sátorfáját. A finn elismerte, hogy a csapat döntésén múlik a helyzete, és hogy maradhat-e jövőre, de egyre valószínűbb hogy Charles Leclerc lesz az, akit 2020-ig leigazolnak. Ezzel kapcsolatosan a svájci Blick arról számolt be, hogy Räikkönen akár visszatérhet a Sauber istállóhoz, ahol az F1-es karrierje 17 éve elkezdődött.

    Leo Turini, aki képben van a Ferrari belső ügyeivel azonban úgy véli, hogy jobb lenne, ha Kimi maradhatna.

    A Sky Italián ennyit mondott: „Az elmúlt 25 év legjobb párosa van jelenleg a Ferrarinál. Van egy olyan autónk, amely még mindig fejlődik, és a csapat csodálatosan dolgozik.”

    Sebastian Vettel ráadásul vezeti a világbajnokságot, de szerinte mások is beleszólhatnak a csatájába a mercedeses Lewis Hamiltonnal.

    „Lewis erős, és ne feledkezzünk el a Red Bullról sem. Ami az én szemszögemből nézve lényeges, az a folyamatos fejlődésünk, emiatt tartunk itt.” – mondta a német versenyző a Bildnek.

    Amikor rákérdeztek nála, hogy 2018 lehet-e az az év, amikor végre megszerezheti az ötödik világbajnoki címét is, amelyet immáron vörösben szerezhet meg, így válaszolt:

    „Nem tudom, jelenleg túl korai lenne ezt még megítélni. Nem hiszem, hogy túl kellene értékelnünk magunkat, csak mert olyan helyeken is nyertünk, ahol a Mercedes szokott. Más lenne a helyzet, ha a második helyen állnánk, de most ez a helyzet. Ettől függetlenül még dolgoznunk kell, míg kijelenthetjük azt, hogy elvégeztük a munkát.”

  • Verstappen: Mintha F2-es motorral versenyeztem volna

    Verstappen: Mintha F2-es motorral versenyeztem volna

    Max Verstappen közel sem nyilatkozott elégedetten a Brit Nagydíjat követően, a Red Bull nehéz hétvégéje a holland versenyző szerint nagyrészt a Renault alacsony végsebességének köszönhető.

    A múlt heti Osztrák Nagydíj győztese célba sem ért Silverstone-ban, miután a brake-by-wire fékrendszer hibája miatt feladni kényszerült az egyébként rendkívül izgalmas viadalt.

    Verstappen nagy csatát vívott Kimi Räikkönennel, a Channel 4 erről kérdezte a bikások tehetségét: „Jó móka volt, de nem teljesen fair, hiszen körülbelül húsz kilóméter per órával lassabbak voltunk az egyenesekben. Úgy tűnt, mintha F2-es motorral versenyeztem volna egy F1-es ellen, de ez van. Nem tehettünk volna ennél sokkal többet az egyenesekben tapasztalt hátrány miatt” – mondta a holland.

    „Már az első körben problémám volt a brake-by-wire rendszerrel, de sikerült megoldanunk. A második Safety Car szakasz után a 16-os kanyarban ráléptem a fékre, majd beesett a pedál. Blokkoltak a hátsó kerekek, kipörögtem, ami a verseny végét jelentette” – tette hozzá.

    2016-ban Fernando Alonso nevezte GP2-es erőforrásnak a Honda egységét, most Verstappen tette ugyanezt a Renault-val. Az ügy pikantériája, hogy a Red Bull 2019-ben már a Honda erőforrásait fogja használni a Forma-1-ben.

  • DRS-probléma hátráltatta Ricciardót

    DRS-probléma hátráltatta Ricciardót

    A Red Bull eleve szenvedős silverstone-i időmérőjét csak tovább nehezítette, hogy Daniel Ricciardo autóján a Q3-ban elment a DRS.

    A legújabb generációs F1-es autóknak köszönhetően a tempós silverstone-i pálya több kanyarja is lényegében egyenesnek minősül, amivel hangsúlyozottabbá válik a Mercedes és a Ferrari motorerőbeli fölénye. A Renault-erőforrással hajtott Red Bull még egy gyomrost kapott, amikor első Q3-as körén Ricciardo DRS-e felmondta a szolgálatot, habár második (gyengébb) próbálkozásánál legalább manuálisan tudta aktiválni.

    „A négyes és hatos kanyarok között ment el” – magyarázta az ausztrál. „A második körre sikerült megoldani a problémát, de a legjobb, első körömben nem tudtam használni. Nem olyan nagy baj azért, csak kicsit frusztráló. Nem tudom, miért történt, de elég kényelmetlen időpontban vesztettem el. Néhány tized benne maradt így, de ezen nem múlik semmi, az egyenesekben eleve lassúak vagyunk. Amikor megpróbáltam aktiválni a DRS-t és láttam, hogy nem működik, inkább csak frusztráltságot éreztem.”

    A Red Bull már az időmérő előtt sejtette, hogy Ricciardo és Max Verstappen csak a harmadik sorba tud majd kvalifikálni, így ezzel a tudattal alakították ki versenystratégiájukat. A holland pilóta szerint a taktika az egyetlen esélyük az előrelépésre, nyers tempóból képtelenek lennének felvenni a tempót a Mercedesszel és a Ferrarival.

    „Több mint egy másodpercet hagyunk ott az egyenesekben, ez a pálya egyre kevésbé fekszik nekünk” – vonta le a nap tanulságát Verstappen. „Elég nagy kár, de jól éreztem magam az autóban, különösen a Q3-ban; kicsit belenyúltunk az első szárnyba, azt pedig mindig is tudtuk, hogy erős az autónk. Meleg időre számítunk, de szerintem még ígysem lesz sok esélyünk az előttünk lévőkkel szemben. Lényegében ingyen időt nyernek az egyenesekben, amit ha vissza akarunk hozni, jobban kell nyúznunk a gumikat, ami ebben a hőségben nem a legideálisabb. Majd kiderül, mi lesz.”

    A Pirelli szerint a Brit Nagydíj az előző versenyek tendenciáját követve egykiállásos futam lesz, a hólyagosodás azonban felkavarhatja kicsit a taktikai állóvizet.

    „Szinte biztos vagyok benne, hogy nem egy unalmas egykiállásos futamnak nézünk elébe” – vette elő optimistább énjét Ricciardo. „Amennyire én tudom, elég meleg lesz, így remélhetőleg kétszer is kiállunk majd. A Q2-ben kicsit előregondolkodtunk, megspóroltunk egy friss szett lágyat, hátha szükség lesz rá a futamon. Nem volt nagy meglepetés, hogy az ötödik és hatodik helyeket szereztük meg az időmérőn, szóval muszáj így kihoznunk a legtöbbet a versenyből.”

  • Verstappennek saját faluja van, de mi lesz az adófizetéssel?

    Verstappennek saját faluja van, de mi lesz az adófizetéssel?

    Max Verstappennek saját faluja volt Ausztriában a spielbergi versenyhétvége alatt, a holland tehetséget számos holland rajongó kísérte el a Red Bull hazai versenyére.

    Verstappen rajongóinak többsége sátrakban szállt meg, de számos lakókocsit is láttunk a világbajnoki pontverseny ötödik helyén álló versenyzőről elnevezett „táborban”.

    A Motorsportmania.hu a futam leintését követően az alábbi kérdést tette fel a 20 éves versenyzőnek, melyre rögtön lecsapta a magas labdát Sebastian Vettel: „Max, gratulálok, közel húszezer holland rajongó utazott miattad Ausztriába. Üzensz valamita szurkolóidnak, akik a Max Verstappen faluban szálltak meg a hétvége során?”

    Verstappen: „Igen, természetesen…”

    Vettel: „Saját falud van?”

    Verstappen: „Igen, a pálya másik oldalán.”

    Vettel: „Akkor adóznod is kell…” (nevet)

    Verstappen: „Azt hanyagoljuk egy kicsit. Visszatérve, nagyszerű dolog látni őket. Nem vagyunk ott a focivébén, így könnyeb volt átjönniük, de összességében nagyszerű támogatást kaptam az egész hétvégén. Csodálatos volt ennyire sok narancssárga színt látni. Mikor győzöl, látod, ahogy felsorakoznak… elképesztő! Mindez Ausztriában történt, ami 10-11 órás út Hollandiából. Csodálatos érzés, hogy ennyien átjöttek.”

  • Horner: Verstappen gumikezelése hihetetlen volt

    Horner: Verstappen gumikezelése hihetetlen volt

    Max Verstappen remek gumikezelése volt a kulcs, ahhoz, hogy a Red Bull először nyerjen a hazai versenyén. Azonban maga Christian Horner is elképedt azon, ahogy Verstappen bánt az abroncsokkal.

    Max Verstappen képes volt úgy menedzselni a lágy gumikat, hogy a hólyagosodás nem okozott neki problémát, szemben a csapattársához és Lewis Hamiltonhoz képest. Ennek köszönhető, hogy megtudta nyerni a versenyt a két Ferrari előtt.

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner kijelentette, hogy lenyűgözte őt Verstappen gumikezelése.

    „A hólyagosodásra előzőleg nem számítottunk, de ma nagyon meleg volt, és a sok jobb kanyar nagyon igénybe vette a bal oldali gumikat. Max fantasztikus volt, egy nagyon-nagyon érett pilóta benyomását keltette. Hihetetlen volt. A bal hátsó gumit hidegebben tartotta, mint a jobb hátsót és a terhek nagy részét a bal hátsó viseli. Folyamatosan kérte az adatokat és odafigyelt a gumikra, ezért nem hólyagosodott.” – mondta Horner a Sky Sports-nak.

    Csapattársának már nem ment ilyen jól a gumikezelés, egy második helyet kellett feladni egy plusz bokszkiállás miatt.

    „A lágy gumi szétesett. Különös volt, nem tudom ennek az okát. Kezdetben jó volt, aztán hirtelen elkezdett cafatokra esni. Max gyors volt, Kimi meg a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, tehát működtek ezek a gumik, de Lewis és én nem birkóztunk meg vele. Nem tudok most erre magyarázatot adni.” – nyilatkozta az ausztrál.

  • A Valkyrie megverheti a Porsche Nordschleife-rekordját?

    A Valkyrie megverheti a Porsche Nordschleife-rekordját?

    Ha F1-es autó nem is, az Aston Martin Valkyrie versenyspecifikációja képes lehet megverni a Porsche LMP1 Nordschleifén futott rekordkörét, véli Christian Horner.

    A Nordschleifén a Porsche egy erősen felturbózott 919-cel majdnem egy percet vert Stefan Bellof 1983-as körrekordjára. Toto Wolffnak az Osztrák Nagydíjon nekiszegezték az elkerülhetetlen na-és-ti-is-megpróbáljátok-e kérdést, ő azonban finanszírozási okokra hivatkozva kizárta annak lehetőségét, hogy a Mercedes pályára küldje F1-es autóját. A kérdést az Aston Martinnal szoros kapcsolatot ápoló Red Bull sem úszta meg.

    „A probléma csupán annyi, hogy az LMP1-es autóval már Spában megdöntöttek egy F1-es autóval elért körrekordot” – hívta fel a figyelmet Horner a két technika közötti különbségre. „Nem hiszem, hogy erre egy F1-es autó képes lenne, de a Valkyrie-nek, pontosabban a Valkyrie pályaversenyzésre átszabott verziójának még lehet beleszólása a dologba.”

    A Valkyrie hiperautó a Red Bull és az Aston Martin közös szerelemgyereke, tervezője pedig nem más, mint I. (Nagy) Adrian Newey, így garantált a teljesítmény. A pályaspecifikáció még nem készült el, de pontosan azzal reklámozták, hogy képes lesz az LMP1-es és F1-es autókkal egy ligában játszani. A hivatalosan Aston Martin Valkyrie AMR Pro névre hallgató szörnyeteg mind a 25 példánya előzetesen elkelt, az első prototípust pedig késő nyáron kezdik el tesztelni. Néhány technikat adat a versenyre álmodott Valkyrie-ről: 1000 kg, ugyanennyi leszorítóerő, 1100 lóerős V12-es motor; ez az autó valóban képes lehet megdönteni a Porsche 5:19.546-os köridejét.

    „Még néhány év kelleni fog, egyelőre a tervezési fázisban vagyunk” – fűzte hozzá Horner. „De meglepődnék, ha ebben az autóban nem lenne meg a rekordpotenciál.”

  • Verstappen győzött, Hamilton kiesett, Vettel az élen az összetettben

    Verstappen győzött, Hamilton kiesett, Vettel az élen az összetettben

    Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíjat, amelyen a négyszeres világbajnok, címvédő Lewis Hamilton (Mercedes) nem ért célba.

    A 20 éves Verstappennek ez volt az idei első és pályafutása negyedik futamgyőzelme, ráadásul az osztrák istálló hazai pályáján sikerült nyernie. A második helyen Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője zárt, míg harmadikként négyszeres vb-győztes csapattársa, Sebastian Vettel ért célba, ezzel egypontos különbséggel átvette a vezetést az összetettben Hamiltontól.

    A rajtot egyértelműen Räikkönen kapta el a legjobban, s bevágott az első sorból startoló két Mercedes közé, az első kanyarban pedig másodikként tudott elfordulni a vezető Hamilton mögött. A pole pozícióból induló Valtteri Bottas (Mercedes) az első néhány száz méteren visszacsúszott negyediknek, de a harmadik kanyarban visszavette a második helyet, miközben Räikkönen Verstappennel csatázott.

    Az első kör végén így Hamilton, Bottas, Verstappen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, míg a hatodik rajtkockából induló Vettel visszaesett a nyolcadik pozícióba, de a harmadik kör elején már ismét hatodik volt.

    A 14. körben Bottas kénytelen volt feladni a versenyt, mert tönkrement az autójában a sebességváltó. A félreállt Mercedes mentésének idejére a versenybíróság elrendelte az úgynevezett virtuális biztonsági autós fázist, így másfél kör erejéig a pilóták meghatározott tempóban mentek körbe a Red Bull Ringen. Ebben az időszakban a mezőny nagy többsége behajtott a boxba és letudta a kötelezően előírt egy kerékcserét, a versenyt vezető Hamilton ugyanakkor nem állt ki friss abroncsokért.

    A 20. körben Hamilton mögött Verstappen és Räikkönen száguldott a második és harmadik helyen, Daniel Ricciardo (Red Bull) negyedik, Vettel pedig ötödik volt. Ricciardo a 21. körben feljött harmadiknak, miután kihasználta, hogy Räikkönen hibázott a második kanyarban.

    A 25. kör végén Hamilton is kiállt egy kerékcserére, és negyediknek jött vissza a pályára, egy másodperccel megelőzve az ötödik Vettelt.

    A féltávhoz érve, a 36. körben Ricciardo autóján szinte teljesen elhasználódott a bal hátsó gumi, így az ausztrál pilótának újfent ki kellett mennie a boxba egy kerékcserére. Közben Vettel megtámadta és meg is előzte Hamiltont, aki egyre ingerültebben kérte számon a csapatán, hogy a virtuális biztonsági autós időszak alatt miért nem hívták ki kerékcserére.

    Húsz körrel a leintés előtt Verstappen magabiztosan vezetett, mögötte pedig Räikkönen és Vettel haladt a második, illetve harmadik helyen. Hamilton negyedik volt, de ismét be kellett jönnie a boxba egy kerékcserére, amely után Ricciardo mögé, ötödikként tért vissza a pályára.

    Ricciardo egy körrel később műszaki hiba miatt feladta a küzdelmet, a hajrában pedig Hamilton is hasonlóan járt: a versenyautója lelassult, s a brit pilóta kénytelen volt kiállni.

    Verstappen végül gond nélkül győzött, a Mercedes idén először nem szerzett pontot, miközben a Haas istálló kiváló versenyt és kettős pontszerzést ünnepelhetett: Romain Grosjean negyedik, Kevin Magnussen ötödik lett.

    A vb egy hét múlva Silverstone-ban, a Brit Nagydíjjal folytatódik.

  • Horner nem érti Ricciardo hisztijét

    Horner nem érti Ricciardo hisztijét

    Christian Horner nem érti, miért húzta fel ennyire magát Daniel Ricciardo Max Verstappen időmérős taktikáján.

    Az Osztrák Nagydíj időmérőjének Q3-as szakaszában látott lassulási versenyt Ricciardo úgy értelmezte, hogy Verstappen megtagadta tőle az egyenesekben előnyt jelentő szélárnyékot, a holland azonban csupán a csapat által lefektetett protokollt követte, ami szerint Ausztriában Ricciardóé volt a felvezetői szerepkör. Horner nem teljesen értette a történtek kiváltó okát.

    „Tisztában vannak a dolgokkal, ezen nincs mit magyarázni” – mondta a csapatfőnök. „Az elmúlt hét évben egy roppant egyszerű irányelvet követtünk: hétvégéről hétvégére váltakozik, melyik versenyzőnk hagyja el elsőként a garázst, csak így tudjuk biztosítani a sportszerűséget. Ezen a hétvégén Daniel került sorra, neki kellett felvezetnie Maxot, de nyilván úgy érezte, hogy ebből Max profitálni tud, így elkezdett kicsit lemaradni.”

    A velejéig sportszerű magatartás a csapatélet minden apró területére kiterjed.

    „A versenyzők tökéletesen tisztában vannak a váltakozó hétvégék szabályával” – fűzte hozzá Horner. „Még az is hétvégéről hétvégére változik, hogy a versenymegbeszéléseken ki mikor szólalhat fel elsőként. Így próbáljuk elérni a legszélesebb körű sportszerűséget.”