Címke: Red Bull

  • Verstappen reméli, nem utcai pályán lesz a Holland Nagydíj

    Verstappen reméli, nem utcai pályán lesz a Holland Nagydíj

    Szinte versenyhétvégéről versenyhétvégére felmerül a Holland Nagydíj potenciális visszatérése, miután a legtöbb európai versenyhelyszínre rengeteg holland rajongó látogat ki, és bíztatja Max Verstappent.

    Jelenleg két versenypálya lehet alkalmas a Forma-1-es mezőny fogadására Hollandiában, ám sokaknak van kétsége efelől.

    Assen és a korábban már Forma-1-es versenyhétvégének helyszínt adó Zandvoort lettek megnevezve potenciális helyszínként. További lehetőség egy teljesen új pálya építése, ám információink szerint az elkövetkezendő néhány évben erre nincs sok esély.

    Verstappen Assen és Zandvoort versenyrendezését is üdvözölné, de utcai helyszínt nem szeretne.

    „Egy rendes versenypályát választanék. Úgy gondolom, már most is elég utcai futamunk van és különben is jobban szeretem az épített pályákat. Ezek után már nem érdekel, hogy hol rendezzük” – mondta a háromszoros futamgyőztes Verstappen.

    Legutóbb egyébként 1985-ben rendeztek Forma-1-es Holland Nagydíjat.

  • Verstappen szerint jövőre még nem lesz bajnokesélyes a Red Bull Honda

    Verstappen szerint jövőre még nem lesz bajnokesélyes a Red Bull Honda

    Max Verstappen szerint a Honda „sokkal komolyabban” áll az F1-hez, de kétli, hogy már jövőre lesz esélyük a bajnoki címre.

    A Ziggo Sport megkérdezte tőle, bajnokaspiránsok lehetnek-e 2019-ben, ezt válaszolta a holland: „Mindenki ezt szeretné, de a Forma-1 nem ilyen egyszerű. Először meg kell tennünk néhány lépést, de remélhetőleg év végén már közel leszünk. Az azt követő évben pedig már teljes erőbedobással ott kéne lennünk.”

    Verstappen, aki tavaly meglátogatta a Honda gyárát, le volt nyűgözve a japánok fejlődésén, mióta visszatértek 2015-ben.

    „Ha megnézzük honnan indultak pár éve, akkor látszik, milyen jelentőseket léptek előre. Ritkán láthatjuk, hogy tönkremegy valami. A legfontosabb, hogy mindent a határokig terjesztenének ki. Megvannak az anyagi eszközeik is, ami nagyon fontos, ha utol akarjuk érni a Ferrarit és a Mercedest.”

    „Mindent egybevetve, a Honda egy sokkal komolyabb cég. Már sokat használták a tesztpadot, sok váltót is kértek tőlünk, hogy minél jobban készüljenek a jövő évre. Roppantul motiváltak, több ezer kilométert akarnak menni a tesztpadon.”

    Daniel Ricciardo Renault-hoz igazolása sokkolta a Red Bullt is, mondta Verstappen: „Az egész csapat meglepődött, főleg azon, hogy a Renault-hoz tart. Még ha a Ferrarihoz, vagy a Mercedeshez ment volna, a csapat megértené. De még Christian Horner is először viccnek gondolta ezt az egészet, szóval ez mindent elmond.”

  • Egyre inkább érik a Super Formula Ticktumnak

    Egyre inkább érik a Super Formula Ticktumnak

    Dan Ticktum szerint egy év a japán Super Formulában a lehető legjobb F1-es felkészítés lenne számára.

    Ami 2019-es lehetőségeit illeti, az F3-as bajnokság jelenlegi éllovasa nagyon a Super Formula felé kacsintgat, ahol már idén is rajthoz állt két fordulóban a Team Mugennel – azzal a Honda által hajtott csapattal, ahol Pierre Gasly a 2017-es szezonját töltötte. Daniel Ricciardo és Carlos Sainz távozásával a Red Bull nehéz helyzetben találja magát, ugyanis nincs kéznél egyetlen junior sem, akit beültethetnének a Toro Rossóba. Ticktum lett volna az elsődleges megoldás, ám a britnek még akkor sem lenne meg a szükséges szuperlicenszpontja, ha esetleg megnyerné az F3-at. Marad tehát Japán.

    „Oda megyek, ahova raknak” – adta fel sorsának igazgatását Ticktum. „Én úgy érzem, készen állnék az F1-re jövőre, de nyilván Helmut [Marko] nem így érzi. Nem panaszkodom azért, még van mit tanulnom, erre pedig a Super Formula remek platformot biztosítana; ott el tudnám sajátítani az utolsó simításokat.”

  • Ricciardo motorcserés rajtbüntetést kap Monzára

    Ricciardo motorcserés rajtbüntetést kap Monzára

    Daniel Ricciardo utolsó rajtsoros indulásra számíthat az Olasz Nagydíjon, ahol megkapja a Renault legújabb, C-specifikációs erőforrását.

    Ricciardo esetében elkerülhetetlen volt a motorcsere, a Red Bull pedig a veszteségek minimalizálása végett úgy időzítette, hogy egybeessen a Renault legfrissebb fejlesztésű erőforrásával. Amennyiben az ausztrál autójában a várakozásoknak megfelelően működik a motor, a hétvége későbbi folyamán Max Verstappen is kaphat egy újat, és ha a csereelemek csak a belsőégésű motorra és az MGU-H-ra korlátozódnának, mindezt rajtbüntetés nélkül megteheti.

    A döntés azonban komoly kockázatot is rejt magában: a Renault C-spece már Spára elkészült, ám a motorgyártó mindenkit figyelmeztetett, hogy az új motor megbízhatóság terén nem teljesít a legjobban, így mindenki csak saját felelősségére használja. Mivel a Renault késhegyre menő csatát vív a konstruktőri bajnokság negyedik helyéért, ők nem vállalhatták be ezt a kockázatot, ám a Red Bull lényegében akármit csinál, úgyis a harmadik helyen végez.

    „Danielnél beérett a motorcsere, így büntetést kap a következő versenyhétvégére” – erősítette meg Christian Horner. „Az eltérő hűtési igények és hasonló faktorok miatt komoly pénzekbe került a kasztni átalakítása, hogy megfelelően tudjuk integrálni az erőforrást, de ha ez teljesítménynövekedéssel jár, boldogan bevállaljuk a kockázatokat. Pénteken kipróbáljuk a motort, majd este eldöntjük, megtartjuk-e; ha jónak találjuk, Max is kap egyet szombaton, neki is kijár már egy friss motor.”

    A hosszú egyenesek miatt nem feltétlen Monza lesz a Red Bull legerősebb pályája idén, ám az osztrák istálló reméli, a későbbi futamokon érezhető lesz a C-spec újdonságainak jótékony hatása.

    „Nem aggódunk Monza miatt, de ha sikerülne egy kis plusz teljesítményt találnunk, az például Szingapúrban és Mexikóban talán közelebb tudna minket lopni a Ferrarihoz és a Mercedeshez” – folytatta Horner. „Minden egyes tizedmásodpercért nagyon hálásak vagyunk.”

    A Renault harmadik csapata, a McLaren egyáltalán nem használja majd a C-specet, mert annak integrálásához túl mélyreható változtatásokat kellene eszközölniük a kasztniban.

  • A Red Bull-Toro Rosso együttműködés a Ferrari-Haast idézi majd

    A Red Bull-Toro Rosso együttműködés a Ferrari-Haast idézi majd

    Franz Tost csapatfőnök szavaival élve 2019-ben „szinergiaprojektbe” kezd a Red Bull és a Toro Rosso, vagyis megközelítik a Ferrari és a Haas közötti kollaboráció szintjét.

    A Toro Rosso a megalakulását követő néhány évben lényegében a Red Bull egyéves kasztnijait használta, ám azóta két különálló konstruktőrré értek, csak a váltó környékén volt némi átfedés. Jövőre mindkét csapat Honda-motorokat fog használni, valamint csavarnak egyet az együttműködés szintjén és osztoznak majd a teljes hátsó traktuson és az első felfüggesztés egy-két elemén.

    „Hülye ötlet volt, miért építenénk saját váltót, amikor megkaphatjuk a Red Bulltól is?” – magyarázta Tost. „Egy szinergiaprojektet alakítottunk: közös lesz a hátulsó fele az autónak és néhány alkatrész az első felfüggesztésből, ennyi. Nagyon egyszerű az egész, Hondával és Red Bull Technology váltóval megyünk majd, ennél többet nem tudok mondani.”

    A közös felfüggesztés egyben azt is feltételezi, hogy a két csapatnak hasonló aerodinamikai filozófiával fog majd versenyezni.

    „Jövőre nagyon szoros összefogásba kezdünk a Red Bull Technologyval” – folytatta Tost. „Az erőforrás, a váltó, a hátsó felfüggesztés és az első felfüggesztés belső komponensei terén ugyanazokat az elemeket használjuk majd, mindegyiket a szabályok adta keretek között. Ennyi lesz, de ez is épp elég, mert a hátsó traktusba beletartozik a hidraulika, az elektronika és minden egyéb hasonló terület is.”

  • Kimi Räikkönen bármelyik versenyhétvégéje 2018-ban!

    Kimi Räikkönen bármelyik versenyhétvégéje 2018-ban!

    Remek vicces videó készült Kimi Räikkönen idei tevékenységéről. Az egyszerűcske animációban végigkövethetjük a finn versenyző mindennapjait egy versenyhétvégén. Betekintést nyerhetünk az időmérő edzésbe és az azt követő kommunikációjába, megtudhatjuk azt, hogy miképp sikerül Kimi rajtja. Közelről láthatjuk a küzdelmét Fernando Alonsoval, és a Red Bullos versenyzők csatározásait is élvezhetjük. Azt pedig már mindannyian tudjuk, hogy mi történik Räikkönennel általában az utolsó körben…

    Íme, a szenzációs videó.

  • Alonso: Hatszor keresett meg a Red Bull

    Alonso: Hatszor keresett meg a Red Bull

    Fernando Alonso elárult néhány részletet az ajánlatokról, melyet a Red Bull csapatától kapott, és bocsánatkérést vár Christian Hornertól, a bikások csapatfőnökétől.

    Alonso állítja, az idei évben kétszer kereste meg őt a Red Bull, legutóbb egy hónapja, amikor Daniel Ricciardo pótlására szemelték ki a kétszeres világbajnokot.

    „Kaptam néhány ajánlatot a Red Bulltól. Valójában 2007-ben, 2009-ben, 2011-ben, 2013-ban, valamint idén két alkalommal, Monacóban és augusztusban is megkerestek” – mondta Alonso a Sky F1-nek.

    „Örülök, hogy feltetted ezt a kérdést, mert Christian Horner és Helmut Marko megjegyzései teljesen ki lettek ragadva a kontextusból. Olyan meglepő megjegyzéseket tettek, miszerint káoszt okozok és nehéz velem dolgozni.”

    „Egyrészt, soha nem dolgoztak velem, másodszor pedig öt vagy hat alkalommal próbáltak megszerezni engem az elmúlt hét évben, most pedig azt mondják, hogy lojálisak a programjukhoz és elkötelezettek a fiatal versenyzőik iránt.”

    „Ez furcsa és nem fair velem szemben. Írtam Christiannak, miután ezeket nyilatkozta, és e-mailben elnézést kért. Remélhetőleg ezen a hétvégén ismét bocsánatot fog kérni.”

    Horner a Channel 4-nek azt mondta pénteken, hogy nem tettek ajánlatot Alonsónak, annak ellenére, hogy Flavio Briatore és a FOM menedzsmentje is megkereste őket.

    „Nyilvánvaló, hogy Flavio érdeklődött, sőt még a FOM is, de a kezdetektől egyértelmű volt a helyzet” – nyilatkozta Horner.

    „Ajánlottunk szerződést Alonsónak, de ez még 2007-ben történt. Tudomásom szerint senki nem tett érte ajánlatot azóta a Red Bulltól. Ő egy csodálatos versenyző, hatalmas tehetség, de nem illik a profilja a csapatunkhoz. Befektettünk a fiatal versenyzőkbe és a junior program sikeresen működött az elmúlt tíz évben” – tette hozzá a Red Bull csapatfőnöke.

  • Hartley most már „sokkal kevesebb nyomást érez”

    Hartley most már „sokkal kevesebb nyomást érez”

    Brendon Hartley elmondta, kevésbé érzi magát nyomás alatt, mint év elején, az olyan pletykák miatt, hogy Norris beül a helyére. Még Gasly Red Bullhoz igazolása előtt vázolta fel Hartley, hogy miként reagált az év korábbi szakaszában a róla szóló pletykákról:

    „Az év kezdete óta egyértelműen megváltozott a hozzáállásom. Akkor rengeteg pletyka látott napvilágot, ez pedig növelte a rám ható nyomást. Most már máshogy látom a dolgokat és mentálisan is különbözően közelítek meg dolgokat. Nagyon erősnek és koncentráltnak érzem magam, arra fókuszálok, ami igazán fontos. Ennek a más megközelítésnek köszönhetően, sokkal kevesebb nyomást érzek, mint az év elején. Tapasztaltam már, hogy a legnehezebb időszakok tesznek erősebbé. Sportemberként, vagy az élet bármely más részén a nehéz időszakokból tanulsz igazán. Nagyrészt ebben hiszek. Úgy érzem voltak kemény időszakaim, de most már erősebbnek érzem magam miattuk. Folyamatosan tanulok, a legjobbat próbálom kihozni magamból a jó eredmény érdekében.”

  • Ricciardo: „Ha a naptár bővül, a versenyhétvégéknek rövidülniük kell”

    Ricciardo: „Ha a naptár bővül, a versenyhétvégéknek rövidülniük kell”

    Daniel Ricciardo azon a véleményen van, hogy ha több lesz a verseny, csökkenteni kell a versenyzők felé támasztott követelményeket.

    A Liberty Media nem titkolja, szeretné növelni a versenyek számát, új piacokat szeretnének bevonni. Már így is van 21 futam, ami elég sok, de a 25 lett már sokszor megemlítve, mint határ.

    Tavaly Fernando Alonso nyilatkozta azt, hogyha elérik ezt a határt, távozik, de mások is kifejezték aggodalmukat ezzel kapcsolatban. Azonban Ricciardo szerint ez kivitelezhető a versenyhétvégék lerövidítésével és a sajtókötelezettségek csökkentésével. A WTF1 hasábjain az alábbiakat mondta:

    „Ha a több verseny ily módon kevesebb hülyeséget jelent, akkor legyen! Talán ha egy versenyhétvégét 3 naposra szűkítenek az 5 helyett. [Néhányszor] már kedden is van egy-két dolgom, ez pedig így egy 6 napos program. Ha így építenék fel a hétvégéket, mint ahogy most, túl sok lenne. De ha mondjuk pénteken érkezünk és vasárnap megyünk, akkor működne a 25 futam, hiszen ezzel hétfőtől csütörtökig szabadok lennénk.”

    Az F1 idén története első tripla hétvégéjén van túl, hiszen a francia, az osztrák és a brit futam 3 egymást követő hétvégén zajlott le. Nem volt túl népszerű és a Liberty is kerülné ezt a jövőben. Ricciardo-nak elmondása szerint nem volt vészes, de megjegyezte, az utazás sok energiát elvett.

    „Ausztriában az emberek ki voltak merülve, a mérnöki iroda nagyon kivolt, mindenki kapta az ívet. De akkor az még csak egy dupla hétvége volt, szóval nem mondanám, hogy ez a tripla hétvége hatása volt. Az a baj ezzel, hogy a több verseny több utazással jár. Kell az egyensúly, de szerintem, ha megtartják ilyen hosszúaknak a mostani futamhétvégéket, akkor talán kevesebb fordulóra lenne szükség. Azonban ha sikerül lerövidíteni, akkor talán belefér több verseny.”

    A rövidebb versenyek az ausztrál által megálmodott naptárba illenének, melyben az egymáshoz földrajzilag közeli helyek egymást követik. Így több idő jut a felfedezésre.

    Érdekes, hogy Ricciardo negatívnak tartja a sok médiaszereplést – főleg, hogy általában kiváló ezekben a dolgokban. A Red Bull elég fontosnak tartja a sajtós és promóciós eseményeket – lehetett ez egy tényező, amiért Ricciardo a Renault-t választotta?

  • Horner: „Gasly a neves elődök útját járja”

    Horner: „Gasly a neves elődök útját járja”

    Christian Horner elmondta, a bikások nagycsapatához előléptetett Pierre Gasly követi azt a filozófiát, amellyel neves elődei ma már befutott szupersztárok. A 22 éves franciát hétfőn jelentették be, mint a Renault-hoz távozó Daniel Ricciardo utódja.

    „Pierre Gasly egy újabb terméke a [Red Bull] junior csapatnak, innen jött Sebastian Vettel, maga Daniel Ricciardo és Max Verstappen is” – mondta a Motorsport.com-nak.

    „A Red Bull mindig is a fiatalokra épített. Ha nincs ez a program, benne van, hogy ezek a tehetségek még csak fel sem tűnnek. Pierre Gasly-ban egy újabb fiatal tehetséget látunk, így most kap egy lehetőséget a nagycsapatnál és biztos vagyok abban, hogy jól teljesít majd” – tette hozzá Horner.

    „Volt már a teszt- és tartalékpilótánk, már most látszik, hogy remekül sikerül a debütáló szezonja a Toro Rosso-val. Megnyerte a Forma 2-t 2016-ban, szóval remek ajánlólevéllel rendelkezik. A Toro Rosso-ban remekül megedződhetnek az ilyen fiatal pilóták. Láttuk ezt Vettel, Ricciardo, Sainz és Verstappen esetében is. Most pedig Gasly-nál látható ez, ő lett a következő, aki ezt elvégezte ezt. A Red Bull filozófiája a fiatalok támogatásával – Gasly már 6-7 éve a kötelékünkben versenyez – kifizetődik, e nélkül ezek a srácok meg sem kapnák az esélyt.”

    Gasly F1-es debütálása 2017 végén jött el, pedig 2016-ban még bizonytalan volt, hiszen Helmut Marko még nem akarta bevetni az F2 megnyerése után. Gasly-t inkább elküldték Japánba, hogy a Super Formula-ban gyűjtsön tapasztalatot, ezzel pedig Helmut Marko bizalma nőtt a francia felé.

    „Amikor fiatal voltam, sokat követelt meg tőlem” – emlékezett vissza Gasly.

    „De minden akadályt sikerrel vettem, amennyire tudtam. Meg akartam neki mutatni, hogy egy igazi harcos vagyok, hogy sosem adom fel az álmom és megérdemlem azt a helyet.”