Címke: Red Bull

  • Verstappen elképesztő bókot kapott, az egyik fő kritikusa sem talált fogást rajta

    Verstappen elképesztő bókot kapott, az egyik fő kritikusa sem talált fogást rajta

    Max Verstappen nagyszerű győzelmet aratott az F1 Brazil Nagydíján a 17. helyről indulva, és a teljesítményéről többen ódákat zengenek.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner kiemelte, hogy a sprintfutamot követő visszasorolás és az új motor beszerelése miatt kapott büntetést természetesen fájt, de mindez nem állt Verstappen útjába.

    „Ez a nap érzelmi hullámvasút volt, mert tudtuk, hogy jó az autónk. Kiemelkedő volt Max mentális ereje és az, ahogy a nehézségeket kezeli, és a rajtja felvillanyozó volt. Az első köre olyan volt, mint [Ayrton Sennáé] 1993-ban Doningtonban. Úgy rémlik, az első körben hat autót előzött meg – mondta. – Utána ő volt az egyetlen, aki felfelép lépkedett, megelőzött másokat. Nagyon későn fékezett az első kanyarnál.

    Arról a bizonyos legendás 1993-as versenyről és Senna vízen járásáról ebben a cikkünkben olvashatnak több érdekességet. Horner elárulta, hogy az F1 korábbi ura, a 94. születésnapját nemrég betöltő Ecclestone telefonon felkereste a leintés után, és rendkívüli bókot tett.

    Norris Verstappen győzelméről: „Ez nem tehetség, csak szerencse”

    „Nehéz a különböző generációk tagjait összehasonlítani. Bernie [Ecclestone] felhívott a verseny után, és azt mondta, az összes klasszis teljesítményt látta, de ez volt az egyik legeslegjobb. Ő idősebb nálam, többet látott, és ez nagy dicséret” – mondta Horner. Ecclestone valóban rutinos róka, és tényleg szinte az F1 teljes történelmét a saját szemével követte nyomon, 1958-ban például versenyzőként két nagydíjra is megpróbált kvalifikálni.

    Verstappen teljesítménye még Damon Hillből is elismerést váltott ki, pedig ő aztán nem szokta rendszeresen ajnározni: ugyan nem eresztette bőlére a Twitter/X felületére kitett bejegyzését, néhány tapsoló szimbólum kíséretében Hill azt írta, Verstappen „elhallgattatta néhány kritikusát”, talán saját magára is gondolva. Ami azt illeti, a holland sem felejtett odaszúrni a brit sajtónak a futam után.

    A Sky Sports adásában Hill szintén dicsérte Verstappent, amire Horner tréfásan úgy reagált, „rögzíteni kellene, hogy Damon valami kedveset mondott.”

    Horner szerint Verstappen a legnagyobbak közé emelkedett

  • Horner szerint Verstappen a legnagyobbak közé emelkedett

    Horner szerint Verstappen a legnagyobbak közé emelkedett

    Szenzációs győzelmet aratott Max Verstappen Brazíliában, némi szerencse segítségével is, és csapatfőnöke szerint a Red Bull pilótáját ezután a teljesítmény után végleg az F1 legnagyobb klasszisaival említhetjük egy lapon.

    Verstappen ezzel karnyújtásnyi közelségbe került a negyedik világbajnoki címéhez, hiszen Lando Norris eddig is halovány esélyeit szinte teljesen kioltott, hogy a McLaren élről induló versenyzője csak a 6. helyen végzett, és már csak három nagydíj van hátra, miközben a különbség 62 pontra hízott a tabella elején.

    A nehéz körülmények között Verstappen a büntetései után fokozatosan előrébb lépkedett a mezőnyben, majd az utolsó biztonsági autós fázis után megelőzte Esteban Ocont, és onnantól hátra sem nézett. „Max értéke felbecsülhetetlen. Képtelenség számokban mérni. Így vezet egy bajnok, s bár többen szépen teljesítettek, ő kiemelkedett a mezőnyből a villogásával, és most már a legnagyobbakkal emlegethetjük egy lapon” – nyilatkozta Christian Horner a Sky Sportsnak.

    „Kiemelkedően vezetett, és amikor nehéz volt irányítani az autóját idén, olyankor sem adta fel. Nem csak pontokat akar szerezni, hanem mindig a legtöbbet akarja kihozni az autóból.”

    Norris Verstappen győzelméről: „Ez nem tehetség, csak szerencse”

    Horner nem tagadta, ilyen jó eredményről nem is álmodott. „Egy pillanatra sem számítottam győzelemre, már azt is bámulatos eredménynek éreztem volna, ha a dobogó közelébe ér” – közölte.

    Helmut Marko a Sky német csatornáján úgy fogalmazott, Verstappen „szárnyalt” és „külön ligában” autózott. „Hihetetlenül irányítja az autót, főleg esőben. Az ösztöteivel sokkal jobban kitapintja a határokat, mint mások” – mondta a Red Bull tanácsadója.

    Norris úgy vélte, erős szereplést várt Verstappentől Brazíliában, és az 5. helyen célba érő Charles Leclerc is méltatta a holland teljesítményét. „Tudtuk, hogy a Red Bull jó lesz, de azt hiszem, inkább Max jelentette a különbséget, nem az autója” – mondta a Canal+ csatornának.

    „Most hol van a brit sajtó?” – Verstappen a vb-cím kapujában visszaült a magas lóra

  • Az FIA megindokolta a Verstappent és a Red Bullt feldühítő tettét

    Az FIA megindokolta a Verstappent és a Red Bullt feldühítő tettét

    Az FIA megindokolta, hogy miért várt szokatlanul sokat a Brazil Nagydíj időmérőjének második szakaszában a piros zászló érvénybe léptetésével. A késlekedés a Red Bullt és Max Verstappent is feldühítette, noha a holland pilóta gyorsabb reakció esetén is kiesett volna.

    1 perccel és 37 másodperccel azelőtt, hogy leintették volna a Brazil Nagydíj időmérő edzésének második szakaszát, Lance Stroll a falhoz csapta az Aston Martint a hármas kanyarban. Emiatt rögtön dupla sárga zászlós fázis lépett érvénybe, majd 40 másodperccel később jött a piros zászlós megszakítás, ami bebiztosította mindkét Red Bull kiesését. A 12. időt elérő Max Verstappen azonnal nekiment az FIA-nak, amiért nem jött rögtön a piros, majd utólag Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is kifakadt a Sky Sports-nak.

    Verstappen frusztráltságában butaságokat nyilatkozott

    „Nem értem, miért tartott ilyen sokáig, hogy érvénybe lépjen a piros zászló. Ez nyilvánvalóan nagy baleset volt. A hármas kanyar az egyik legveszélyesebb kanyar a pályán. 40 másodpercbe telt érvénybe léptetni a pirosat, és ez már a második nap zsinórban, hogy nagyon késői döntések születnek, akár a tegnapi VSC-ről, akár a mai pirosról beszélünk. A többi piros zászló rögtön érkezett. Csakis a biztonságra kell koncentrálni, nem arra, hogy autók befejezhessék a körüket. Stroll nem próbált meg továbbmenni, annyi volt neki” – nyilatkozta Horner.

    A közösségi médiában persze rögtön beindultak az összeesküvés-elméletek arról, hogy az FIA direkt Verstappennel és a Red Bull-lal akart kitolni, ám a valóság az, hogy a holland pilóta már egy teljesen megszokott reakcióidejű piros esetén is kiesett volna. Az Autosport értesülései szerint pedig az FIA nem is amitt késlekedett, hogy többen is befejezhessék a mért körüket, hanem azért, mert Horner szavaival ellentétben a kanadai pilóta fedélzeti kameráján az látszott, hogy próbál elindulni. És mivel a vasárnapra halasztott időmérővel nagyon szűkös az idő a kvalifikáció és a futam között, ilyen helyzetekben életbevágó lehet, ha egy pilóta vissza tud kecmeregni a garázsba, és nem kell a csapatnak jóval az időmérő vége utánig várnia arra, hogy visszaszállítsák a sérült kocsit.

    Ezért Stroll mérnöke arra utasította a pilótát, hogy amennyiben lehetséges, hossza vissza az autót, mert a telemetria szerint a motornak nem volt baja, és a hőmérsékleti szenzorok sem jeleztek veszélyt. Az FIA is ezért várt, és csak azután léptette életbe a piros zászlót, hogy bizonyossá vált, Stroll nem fog tudni elindulni, de az Aston Martin még a piros jelzés megjelenése után is reménykedett ebben, és csak később szólt a kanadainak, hogy állítsa le a motort.

    Stroll balesete:

    Az a felvetés Horner részéről pedig szintén sántít, hogy biztonságosabb lett volna rögtön piros zászlót alkalmazni, mert a dupla sárga zászló lényegében egy lokális piros zászlónak felel meg, a pilótáknak azon a szakaszon ugyanis pontosan úgy kellett cselekedniük (le kell lassítani és fel kell készülni a megállásra), mintha piros zászló lett volna érvényben.

    Az valóban vita tárgyát képezheti, hogy Colapinto balesete után az FIA miért csak 6 másodpercet várt a piros zászlóig, Alonso és Albon esetében ugyanakkor egyértelmű volt, hogy a kár annyira jelentős, hogy a pilóta nem fog tudni továbbmenni. Verstappent ezzel együtt ugyanakkor egy, a megszokottnál semmivel sem később érvénybe léptette piros sem mentette volna meg, hiszen Leclerc a sárga zászló megjelenése után 2 másodperccel már kiütötte őt a továbbjutók közül.

    Elképesztő felvételek: így vezette Hamilton Senna autóját a Brazil Nagydíj előtt (videó)

  • Dráma Brazíliában: 5 piros zászló, Norris-pole és kieső Verstappen az F1-es időmérőn

    Dráma Brazíliában: 5 piros zászló, Norris-pole és kieső Verstappen az F1-es időmérőn

    Döbbenetesen fordulatos és izgalmas esős időmérő edzésen Lando Norris szerezte meg a pole pozíciót a ma délutáni Brazil Nagydíjra, míg mögötte George Russell lett a második, és az élete legjobb időmérős eredményét elérő Cunoda Júki a harmadik. A kvalifikációt összesen 5-ször kellett megszakítani baleset miatt; Lewis Hamilton már a Q1-ben búcsúzott, Max Verstappen pedig a Q2-ben esett ki, és várhatóan csak a 17. helyről rajtolhat.

    Q1

    Nem tűnt elképzelhetetlennek, hogy a szombatról helyi idő szerint vasárnap reggel 7:30-ra áthelyezett időmérő edzést ezúttal is halasztana ki, az interlagosi pálya ugyanis úszott a vízben. Végül azonban az eredeti időpontban zöldre váltott a bokszutca végi lámpa, a pilóták pedig kivétel nélkül kék oldalfalú esőgumikon vágtak neki a Q1-nek, amelynek első kicsúszása már a felvezető körben megtörtént – Liam Lawson veszítette el az uralmát az autója felett és ment ki a bukótérbe, de folytatni tudta. Nem sokkal később ugyanott Csou Kuan-jü, majd Lance Stroll is megtette egyébként ugyanezt.

    A Q1-ben sorozatosak voltak a kicsúszások:

    Mivel nagy volt a bizonytalanság azt illetően, hogy jön-e, és ha igen, mikor jön még több eső, a versenyzők folyamatosan köröztek, hiszen senki sem tudta, hogy mikor a legjobbak a körülmények. Miközben kezdetben mindenki esőgumikon körözött és azokon is folyamatosak voltak a kisebb hibák, Valtteri Bottas úgy döntött – a mezőnyből elsőként –, hogy felteteti az intermediate abroncsokat, amelyeken rögtön ki is futott a bukótérbe.

    A sorrend folyamatosan változott, ami sebezhetővé tette az éppen kieső helyen állókat egy esetleges megszakítás esetén, hiszen semmi nem garantálta, hogy a körülmények nem lesznek rosszabbak, mire újraindítják a körözést. És ahogyan az ilyenkor lenni szokott, 10 másodperccel a Q1 felének letelte után jött is a piros: Franco Colapinto dobta el az autót a hármas kanyarban és csapódott a falnak.

    Az utolsó ötösben ekkor pedig Albon, Csou és Bottas mellett a két Mercedes tanyázott, azaz a körülmények rosszabbodása az ő kiesésüket is eredményezte volna.

    Colapinto összetörte az autót élete első vizes F1-es időmérőjén:

    Az már a néhány perccel később megtörtént folytatáskor világos volt, hogy a körülmények javulni biztosan nem javultak, hiszen az interekkel kísérletező Bottasnak visszatették az esőgumikat, és mindenki más is ezeken ment ki a pályára (Oliver Bearmant a bokszutcából tolták vissza a garázsba, hogy lecseréljék a köztes abroncsait) Norris pedig a bokszutcában várakozva azt jelentette, hogy „Sokkal jobban esik.”

    És igen, konkrétan szakadt, így a Mercedes csak abban reménykedhetett, hogy a hátralevő 8 perc 50 másodpercben javulnak annyit a körülmények, hogy elkerülhessék a Q1-es kiesést. A sorrend ekkor Cunoda, Leclerc, Ocon, Pérez, Alonso, Stroll, Verstappen, Sainz, Colapinto, Norris, Hülkenberg, Gasly, Piastri, Lawson, Bearman volt az első 15-ben, néhány versenyző pedig már az első mért körök során javítani tudott a korábbi idején.

    Az utolsó 5 percre fordulva az utolsó rajtsorba visszacsúszó Mercedeseknek így aztán bőven volt esélye – Hamilton az első körével fel is ugrott a 14. helyre, Russell azonban hibázott, átvágta az első sikánt, majd veszélyesen jött vissza Alex Albon elé. Ezután viszont repesztett egy 2. helyre elegendő időt, miközben a célegyenesben kis híján belerohant Stroll Aston Martinjába.

    Az időközben a 16. helyre visszaeső Hamiltonnak viszont csipkednie kellett magát, miként az 5. helyre javító, de az idejét elveszítő, ezáltal csak a 12. helyen álló Max Verstappennek, és a 14. pozíciót elfoglaló Lando Norrisnak is. Hamilton a következő körében csak a 17. időt autózta, így az utolsó Q1-es körével kellett továbbjutnia, amit össze is hozott, és felugrott a 14. pozícióba.

    Ezzel a hétszeres világbajnok Norrist ütötte be az utolsó ötösbe, a nem sokkal ezután a 17. helyig hátraeső McLaren-pilóta azonban szintén javított, és végül éppen hogy, a 15. pozícióban végezve jutott tovább. Hamiltonnak azonban a javítás ellenére sem jött össze mindez, és a 16. helyen búcsúzott, majd a rádióban vezethetetlennek titulálta a Mercedest. Mögötte Bearman, Colapinto, Hülkenberg és Csou volt a kieső további sorrendje, míg az első helyet az utolsó pillanatban az élre álló Verstappen szerezte meg Albon, Russell, Ocon és Cunoda előtt.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    A második szakaszra alábbhagyott az eső, de ennek ellenére a legtöbben még esőgumin mentek ki. A McLaren viszont felrakta az intermediate-eket Piastrinak, amivel az ausztrál lett az egyedüli, aki nem a kék oldalfalú Pirellin kezdett. Az első körök után pedig nyilvánvalóvá vált, hogy ez a helyes irány, hiszen Piastri a 4. helyre iratkozott fel, majd a második körével közel 7 tizeddel agyoncsapta az addig vezető Verstappen idejét, miközben a körülmények folyamatosan javultak.

    Ezután mindenki elkezdte felpakolnia a zöld oldalfalú Pirelliket – Russell gyorsan meg is pördült rajtuk –, kivéve Piastrit, aki csak futotta a köröket és egyre lejjebb szorította a lécet, több mint 2,5 másodperccel távolodva el a második helyezett Verstappentől. Az intereket szintén megkapók közül azonban csak Russell, Stroll, Lawson és Bottas tudott mért kört futni, mielőtt az utolsó 6 percbe lépve érkezett az edzés második piros zászlója. Most Sainz tört autót, miután megcsúszott az egyes kanyarból kigyorsítva, és háttal nekicsúszott a falnak.

    Sainz összetört autója:

    A Ferrari spanyolja mellett mindez Lando Norrisnak (és persze a rajta kívül a kiesőzónában tanyázó Gasly, Albon, Cunoda, Ocon négyesnek) volt a legrosszabb hír, a pontverseny második helyezettje ugyanis nem ért körbe az intereken, így a megszakítás pillanatában csupán a 11. helyen állt.

    Amikor zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, Norris hajtott ki elsőként, majd mögötte sorban érkeztek a többiek, mindenki intermediate gumikon. Norris rögtön az első körével hatalmasat javított és felugrott a 3. helyre, de az élen álló Piastritól 1,2 másodperccel elmaradt.

    Nem úgy Fernando Alonso, aki 0,144 másodperccel lenyomta az ausztrált és az élre állt, de aztán jött Norris és 1:24.844-gyel átvette az első helyet. Eközben azonban már sárga zászlót lengettek az első szektorban, ezúttal ugyanis Stroll hibázott és csapta oda az Aston Martint a hármas kanyarban. A versenyirányítás 40 (!) másodpercet kivárt, hogy minél többen befejezhessék a körüket – nem volt nehéz arra gondolni, hogy a kieső helyre csúszott Verstappenre vártak –, de egy pontnál tovább már nem várhatott, és kevesebb mint egy perccel a leintés előtt érvénybe léptette a piros zászlót, azaz már nem volt idő az újraindításra.

    Mindez azt jelentette, hogy mindkét Red Bull kiesett, Verstappen ugyanis a 12., a mérnökét a tíz körméről a rádióban lekapó Pérez a 13. helyen. Az élen Norris zárt Alonso és Piastri előtt, míg a kiesők között még Bottas, Sainz és Gasly nevét találtuk. Mindez Verstappen szempontjából azt jelenti, hogy a holland várhatóan csak a 18. helyről kezdheti majd meg a Brazil Nagydíjat, hiszen motorcsere miatt eleve 5 helyes rajtbüntetéssel kezdte a hétvégét.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    Amíg a hármas kanyarban javították a gumifalat és emiatt késleltetni kellett a Q3 kezdését, az eső folyamatosan esett, ám ennek ellenére mind a 9 állva maradt pilóta (Stroll továbbjutott, de értelemszerűen nem tudott részt venni a Q3-ban) intereken ment ki, Norrisszal mérnöke pedig azt közölte, hogy az első néhány percben lesznek a legjobbak a körülmények.

    A taktika mindenki részéről az volt, hogy folyamatosan körözni kell, amíg javítani lehet, túl sokáig azonban nem lehetett, 7 perccel a leintés előtt ugyanis Fernando Alonso is összetörte az autóját. A spanyol a 9. helyen állva vágódott ki a 11-es kanyarban és csapódott a gumifalnak, de szerencsére nem esett baja.

    A sorrend ekkor Norris, Albon, Piastri, Ocon, Russell, Leclerc, Cunoda, Lawson, Alonso, Stroll volt az első tízben, és bár még 7 perc hátra volt a Q3-ból, úgy nézett ki, hogy ez már akár a végeredmény is lehet, hiszen amennyiben romlanak a körülmények, aligha fog javítani bárki is. Végül nem romlottak nagy mértékben, így mindenki intermediate gumikon vágott neki a hajrának.

    Az első körében még senki nem javított, a másodikban azonban Leclerc az első szektorban már igen, miközben Russell és Cunoda is leszaladt a pályáról (utóbbi elég nagy sebességgel állt keresztbe) és Piastri is megpördült. Azt azonban nem tudtuk meg, hogy végül ki tudott volna javítani a második körében, 3 és fél perccel a vége előtt ugyanis történt egy minden addiginál nagyobb bukás. Az elszenvedője Alex Albon volt, aki a célegyenes végén, nagy tempónál veszítette el az uralmat az autója fölött, majd csapódott durván a gumifalnak. A thai-brit versenyző rögtön fékproblémára gyanakodott.

    Ennyi maradt Albon autójából:

    Hogy ezek után mit tartogatott a hátralevő 3 és fél perc, alighanem már senki nem merte megtippelni. Szerencsére több baleset nem történt, viszont a körülmények lehetővé tették, hogy többen is javítsanak az idejükön. Elsőként Ocon tette ezt meg, de maradt a 4. helyen, majd Norris is gyorsult, és 66 ezredet faragott le az idején. Piastri az első kanyar elfékezésével és a bukótérbe rongyolással elbukta az esélyét a javításra, amire rá is fázott, ugyanis a nagyot hajrázó RB-pilóták, majd Ocon, Russell és Leclerc is átugrotta.

    Norris végül megtartotta az első helyet, míg mögé 0,173 másodperccel Russell ért oda, míg a 3. hely a már 7 tizedes lemaradásban levő Cunodáé lett. A japán mögött Ocon, Lawson, Leclerc, Albon, Piastri, Alonso és Stroll az első 10 további sorrendje.

    Az időmérő edzés végeredménye:

  • A Ferrari is gyanús a Red Bullnak a gumis csalás ügyében, a Pirelli főnöke is megszólalt

    A Ferrari is gyanús a Red Bullnak a gumis csalás ügyében, a Pirelli főnöke is megszólalt

    A McLaren mellett a Ferrari is szerepel a Red Bull gyanúsítottjainak listáján a gumikkal zajló vélt trükközés kapcsán. A bikások Szingapúrban láttak először valamit, ami arra utal, hogy a riválisaik kis mennyiségű folyadékot juttatnak az abroncsaikba, ami egyértelműen szabálytalan.

    Miként arról tegnap az Auto Motor und Sport értesülései alapján mi is beszámoltunk, újabb fejezetéhez érkezett az utóbbi hónapokban csúcsra járatott technikai vádaskodások sora, hiszen a Red Bull most azzal vádolja több riválisát, hogy az a gumikkal trükközik. Az energiaitalos istálló Max Verstappennel az idei első 5 futamból 4-et megnyert, az azóta eltelt 15 versenyből viszont csak 3 alkalommal zártak az első helyen (Miamiban nyertek volna a biztonsági autó megjelenése nélkül), a relatív formahanyatlásukra pedig nem találnak más magyarázatot, mint azt, hogy a többiek tilosban járnak.

    A Red Bull a McLarenek különösen a futamok második felében mutatott erős teljesítményét, illetve a Ferrarik látványos feljavulását is furcsállja, mert szerinte nem történtek akkora változások az RB20-ason, amelyek megmagyarázzák a többiekhez viszonyított visszaesésük mértékét – különösen ami a versenytempót illeti –, és úgy vélik, a riválisaik nem tudtak pusztán a fejlesztéseikkel ekkorát ugrani.

    Charles Leclerc, Ferrari
    A Ferrari is gyanús a Red Bullnak / Fotó: Zak Mauger / LAT Images / Pirelli

    Ezért azt gyanítják, hogy többek között a McLaren és a Ferrari is vizet, vagy más folyadékot fecskendez a gumijaiba, hogy alacsonyabban tartsa azok hőmérsékletét a futamok alatt. A The-Race.com arról számolt be, hogy a Red Bull Szingapúrban vett észre valami gyanúsat az egyik rivális felnijén, és azóta is látott vízre utaló nyomokat különböző felniken. Úgy vélik, nagyon kicsi, nagyjából 50 grammos mennyiségről van szó, amely segít a hőt a gumikról átvezetni a felnire.

    „A gyakorlatban ezt nagyon könnyű kivitelezni – idézi a The-Race.com Mario Isolát, a Pirelli motorsport főnökét. – Van egy szelep, amelyen vizet fecskendez az ember a gumiba. Aztán hogy ez miként működik, az már egy másik történet. Tulajdonképpen hőhatásról van szó – hőátadásról a gumi és a felni között, amely nagyobb kiszámíthatóságot és kisebb kopást biztosít a gumiknak még úgy is, hogy ilyenkor rosszabbul lehet kontrollálni a guminyomást. Mivel ha pára van a gumin belül, az ember elveszíti a kontrollt a nyomás felett, és az magasabb lesz.”

    Azt ugyanakkor Isola sem tudta megerősíteni, hogy bármelyik csapat alkalmazza-e ezt a tiltott trükköt. „Hallottam a történetet, és én magam is próbáltam megérteni, hogy miként működik, ekkor gyűjtöttem az imént elmondott információkat. De hogy bárki is csinált-e ilyet vagy sem, az továbbra is kérdéses. A rendelkezésünkre álló adatokban nem látok semmi furcsát, úgyhogy nincs semmilyen bizonyítékom. Az FIA-n múlik, hogy mit tesz, és szól-e nekünk, hogy tudunk-e segíteni, mert végső soron csak ennyit tehetünk.”

    Mario Isola, Pirelli, Carlos Sainz
    Mario Isolának nincs bizonyítéka / Fotó: Mark Sutton / LAT Images / Pirelli

    Amennyiben bárki folyadékot fecskendezett a gumijaiba, az a technikai szabályok és az ilyesmit egyértelműen tiltó technikai direktíva megsértése lenne. Arról ugyanakkor Isola sem beszélt, hogy miként lehetne kivitelezni a folyadék befecskendezését úgy, hogy az a Pirelli szakembereinek ne tűnjön fel. Mindenesetre az FIA az elmúlt néhány versenyen – beleértve a szombati brazíliai sprintfutamot is – kiemelt figyelemmel kísérte a helyzetet, de egyelőre semmilyen bizonyítékot nem talált a szabályszegésre.

    A McLaren eközben egyelőre nem kommentálta a Red Bull vádjait, és lehet, hogy nem is fogja, hiszen korábban leszögezte, nem kíván belemenni a pályán kívüli háborúzásba a bikásokkal. Mindenestre a The-Race szerint a Red Bull a brazíliai sprinten látottak alapján úgy véli, egyes csapatok teljesítménye alátámasztja a trükközést, mert ezek a csapatok jobban küszködtek, mint szoktak, míg az ő relatív teljesítményük javult. Viszont ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy az újraaszfaltozott interlagosi pálya aszfaltja miatt a vártnál magasabb volt a gumikopás, amit a vártnál magasabb hőmérsékletek csak fokoztak.

    Akárhogy is történt, bizonyíték nélkül utólagos büntetésre nem fog sor kerülni, az viszont garantált, hogy az ügy nyilvánosságra kerülése miatt az FIA ezentúl árgus szemekkel fogja figyelni, hogy nem történik-e valamilyen trükközés a gumikkal, így ha volt is ilyen, a folytatásban szinte biztosan nem lesz.

    Megvan a brazil F1-es időmérő új időpontja, előrehozták a futam kezdését is

  • Itt a technikai vádaskodások újabb epizódja: tényleg vizet öntene a gumijaiba a McLaren?

    Itt a technikai vádaskodások újabb epizódja: tényleg vizet öntene a gumijaiba a McLaren?

    Az interlagosi F1-es hétvége szombatján a német sajtó egy újabb, szabálytalan technikai trükközés gyanújáról számolt be. A Red Bull szerint a riválisok az ő régi találmányukat tökéletesítve próbálnak előnyhöz jutni.

    Őszbe fordulva a McLaren és a Red Bull bajnoki harca túlnyúlt a versenypályán látott küzdelmen, és egymás autója legalitásának megkérdőjelezésébe is átcsapott. Baku után a McLaren mini-DRS-e, az austini hétvége körül a Red Bull állítólagos trükkös hasmagasság-állítója került rivaldafénybe, de mindkét ügy viszonylag gyorsan lecsengett.

    A brazíliai hétvégén pedig itt az újabb technikai gyanúsítgatás, amiről elsőként az Auto Motor und Sport számolt be, s amivel állítólag ismét a Red Bull igyekszik bemártani néhány másik csapatot, köztük a McLaren is.

    Az AMuS cikke szerint a Red Bull már korábban jelezte az FIA felé annak gyanúját, hogy egyes csapatok vízzel tölthetik fel az autóik abroncsait, ami segít azok hűtésében, ezáltal jelentős előnyt nyújtva a hosszú etapokon, vagyis a versenyek során. A lap szerint a szövetség már Austinban és Mexikóvárosban is vizsgálódott ebben az ügyben, ám nem talált rendellenességet, mint ahogy a Pirelli sem jelezte, hogy víz nyomaira bukkant volna a gumijaiban.

    Az FIA lezárta a Red Bull padlólemez-ügyét, a McLaren csapatfőnöke pedig elfogadja a döntést

    A víz gumikba való beeresztésének műveletét valószínűleg nem egyszerű titokban elvégezni, hiszen miután a csapatok megkapják az abroncsokat a gumigyártótól, csak a szelepeken keresztül tudnak bármilyen folyadékot bejuttatni, de ehhez el kellene kerülni a Pirelli mérnökeinek figyelmét. Állítólag már egy kis mennyiségű vízzel is elérhető a hűtés, ami elpárologhat addigra, mire pár órával a leintés után a Pirelli visszaveszi a gumikat.

    A német lap szerint évekkel korábban, amikor még a szabályok nem tiltották egyértelműen a folyadék gumikba való fecskendezését, maga a Red Bull kísérletezett ezzel a trükkel, most pedig az energiaitalosoknál azt gyanítják, hogy az évek során más istállókhoz szerződött korábbi alkalmazottaik továbbfejlesztve újra elővették ezt a megoldást.

    A lap egyedül a McLarent említi a trükkel esetlegesen élő csapatok közül, de azt is hozzáteszi, hogy a paddockban máris többen egy újabb biliben kreált viharként tekintenek a Red Bull vádaskodására. Hivatalos állásfoglalás még senkitől nem érkezett az ügyben.

    A Red Bull is ugyanúgy trükközött, mint a McLaren?

  • Verstappen visszakaphatja régi csapattársát a pilótapiac újabb észbontó fordulatában

    Verstappen visszakaphatja régi csapattársát a pilótapiac újabb észbontó fordulatában

    Nem maradt rejtve a tény az interlagosi paddockban, hogy Christian Horner a Williams motorhome-jában járt, ám a legújabb sejtés szerint nem is az a pilóta kapcsán érdeklődött, akire mindenki gondolt. Carlos Sainz tarthat a Red Bullhoz?

    Egyre szövevényesebb, hogy ki lehet 2025-ben Max Verstappen csapattársa a Red Bullnál – abban az autóban, amelyben egy további évre még szerződéssel rendelkezik Sergio Pérez, ám egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a formáját visszanyerni képtelen mexikói az idei éven túl már nem kap további bizalmat főnökeitől. Ezt már az is sugallja, hogy immár napról napra érkeznek újabb értesülések arról, hogy kit igazolhatott a helyére a Red Bull.

    Az elsődleges opciónak egy ideig Liam Lawson tűnt, aki az RB-vel az F1-be való visszatérésekor azonnal benyújtotta igényét a feljebblépésre: Austinban a mezőny végéről indulva lett pontszerző, Mexikóvárosban pedig össze is akasztotta a bajuszt a pályán Pérezzel, akit le is győzött.

    Interlagosban aztán pénteken váratlanul kapott szárnyra a sajtóhír, miszerint a Red Bull már meg is állapodott Franco Colapintóval – az nem volt titok, hogy az argentin remek bemutatkozásával az energiaitalosok vezetőségének figyelmét is felkeltette, ám a hír szerint nem az RB-hez, hanem egyenesen a nagycsapathoz vinnék őt 2025-re.

    A sejtést csak erősítette, hogy pénteken Horner szokatlan látogatást tett a Williams motorhome-jában, s nyilvánvalóan a grove-iakat irányító James Vowles sem gondolta a válaszát hihetőnek, amikor ezt azzal magyarázta, hogy a Red Bull csapatfőnöke csak az új kávészponzoruk termékét akarta megkóstolni.

    Igen ám, de minderre rátromfolt egy brazil újságíró, Orlando Ríos értesülése a versenyhétvége szombatján, aki szerint a történet nem egészen úgy játszódott le, ahogy az első ránézésre kinéz. Valóban, Horner a Williamsnél érdeklődött a csapat egyik pilótája kapcsán, ám nem Colapintóról, hanem Carlos Sainzról lehet szó!

    Sainz: A Ferrari jövőre bajnokesélyes lesz, és nem jó érzés, hogy én már nem leszek itt

    A spanyol jelenleg persze még a Ferrari versenyzője, ám a jövő évre már megállapodott a Williamsszel, a sejtés szerint pedig Horner most mégis Sainz szolgálatait akarja megszerezni 2025-re, noha az év korábbi szakaszában, amíg a pilóta hónapokon át állást keresett a mezőnyben, nem élt ezzel a lehetőséggel. Amennyiben a Red Bullnak valóban Sainzra fáj a foga, az megerősíteni látszik azt a korábbi sejtést, miszerint a spanyol olyan szerződést kötött a Williamsszel, aminek értelmében akár már annak életbe lépése előtt is felbonthatja azt, amennyiben a Mercedes vagy a Red Bull keresi meg őt egy ajánlattal. A nyári szünetben megkötött egyezség óta azonban feltűnt és azonnal erős renomét épített fel magának Colapinto, így már a grove-i istállónak sem fájna annyira a szíve Sainz elengedése miatt, hiszen helyette autóba ültethetnék saját nevelésű argentin pilótájukat, aki bizonyította, hogy megérett a feladatra.

    Ha Sainz a Red Bullhoz csatlakozna, azzal ő is nevelőegyüttesénél vezethetne, hiszen az energiaitalosok programjának tagja volt egészen 2017-ig, amikor sorsát a saját kezébe véve a Toro Rossótól a Renault-hoz szerződött. A faenzai istállónál bő egy szezonon át csapattársa volt a vele együtt debütáló Max Verstappennek, akivel tíz év elteltével ismét egymás mellé kerülhetnének…

    Sajtóhír: újabb ülés kelhetett el a Forma–1-ben, 20 éves brazil pilóta érkezhet

  • Szenzációs átigazolás az F1-ben – a színfalak mögött már létrejöhetett az üzlet

    Szenzációs átigazolás az F1-ben – a színfalak mögött már létrejöhetett az üzlet

    Újabb újságíró számolt be arról, hogy ki fogja váltani a Red Bullnál Sergio Pérezt a 2025-ös évtől. Egy ilyen átigazolás nemrég még teljesen elképzelhetetlennek tűnt.

    Miközben Sergio Pérez a Brazil Nagydíjon zavarba ejtő magabiztossággal állította, hogy nemhogy az idei szezon hátralevő versenyein, de 2025-ben is egészen biztosan a mezőny tagja lesz, egy argentin újságíró szerint a háttérben megtörtént az idei szezon egyik, ha nem a legnagyobb átigazolása (itt nagyjából azt kell eldönteni, hogy Lewis Hamilton Ferrarihoz igazolása vagy ez a meglepőbb).

    A Franco Colapinto williamses bemutatkozását a bejelentés előtt lehozó, az A Todo Motor nevű újságot szerkesztő Rubén Daray ugyanis videóban közölte, hogy az argentin versenyző aláírt 2025-től a Red Bullhoz, hogy Max Verstappen csapattársa legyen.

    „Több mint egy hónappal ezelőtt a Todo Motorban közöltem a szenzációs hírt, miszerint Colapinto az idei év végéig ülést kapott az F1-ben. Nos, ma, pénteken, 3 óra 7 perckor a tudtukra adom, hogy Colapinto ebben a pillanatban már a Red Bull második számú versenyzője” – mondta Daray, akinek szavai egybecsengenek azzal, amit nemrég Jack Plooij, a holland Ziggo Sport, valamint Gabriele Braces, egy másik argentin újságíró állított.

    Persze amíg nincs bejelentés, fenntartásokkal kell kezelni ezt az információt, de tény, hogy miközben egyre többen állítják, hogy az F1-be berobbanó, ám még mindig csak 5 futamnyi tapasztalattal rendlkező Colapinto a Red Bull versenyzője lesz, a Red Bull Argentina és a bikásokat szponzoráló Bybit Argentina hivatalos X-fiókja is fokozta a várakozást egy-egy hasonló poszttal. Christian Horner pedig az interlagosi versenyhétvége pénteki napján a Williams motorhome-jában járt, majd a találkozóról James Vowles, a grove-iak csapatfőnöke csak annyit mondott, hogy a Red Bull csapatfőnöke csupán az új kávészponzoruk termékeire volt kíváncsi…

    Hivatalos: Magnussen kihagyja az egész brazíliai hétvégét, Bearman marad a futamra is

  • Zavarba ejtő nyilatkozatot adott jövőjével kapcsolatban Sergio Pérez

    Zavarba ejtő nyilatkozatot adott jövőjével kapcsolatban Sergio Pérez

    Sergio Pérez a Brazil Nagydíj alatt reagált a jövőjével kapcsolatos pletykákra, szavai pedig szöges ellentétben állnak azzal, amit főnökei mondanak.

    Miután hazai versenyén a Q1-ben kiesve csak a 18. rajtkockát szerezte meg, majd gyermeteg hibát vétve 5 másodperces büntetést szedett össze, végül pedig Liam Lawsonnal ütközve az utolsó helyen zárt, Sergio Pérez biztos benne, hogy a Red Bull nemhogy az idén, de jövőre sem meneszti őt. Ugyanis amikor a Brazil Nagydíjon az F1 stábja arról kérdezte, benne van-e a levegőben, hogy ez az utolsó hétvégéje az F1-ben, a 34 esztendős pilóta így felelt: „Nem, egyáltalán nem. Végső soron ezek csak pletykák. Látni fogtok Vegasban is és jövőre is. Én nem az vagyok, aki aggódik ezen.”

    A felvetés persze jogos volt a riporter részéről, hiszen Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Mexikóvárosi Nagydíj után arról beszélt, hogy előbb-utóbb eljön a pont, amikor már nem tudnak segíteni Péreznek, és kemény döntéseket kell meghozniuk. Feltűnő volt emellett, hogy Horner csak a Brazil Nagydíjat említette, az azutáni futamokat kerülte. Így aztán érthető, hogy megindultak a találgatások Pérez idény vége előtti lecseréléséről.

    Kirúgás helyett bocsánatot kértek Péreztől a Red Bullnál

    Mindezek után Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója kijelentette, hogy hiába van szerződése, Pérez helye nem biztos a 2025-ös szezon végéig, ám a mexikói versenyző erre reagálva is cáfolt. „Nos, én tudom, hogy van. Ez minden, amit mondhatok” – jelentette ki kissé érthetetlen magabiztossággal.

    Persze aligha elvárható, hogy Pérez bedobja a törölközőt és önként hagyja ott a Red Bullt, de miként azt Daniel Ricciardo esetében is láthattuk, a hozzájuk hasonló helyzetbe kerülő pilóták azért előbb-utóbb adják valamilyen jelét annak, hogy nem biztos a jövőjük. Pérez állításai ezzel szemben szöges ellentétben állnak azzal, amit főnökei mondanak, ami persze nem egyenlő azzal, hogy minden rendben a teljesítménnyel, hiszen azzal a hatszoros futamgyőztes is tisztában van, hogy javulnia kell.

    „Számos problémánkat megértettük azok közül, amelyekkel Mexikóban szembesültünk, és az első 10 köröm a versenyben jónak és versenyképesnek nézett ki. Ugyanakkor egyértelműen találnunk kell valamit, mert ha megnézzük a McLaren és a Ferrari tempóját, olyan, mintha az elmúlt hét versenyen más szinten lettek volna. Igazán remélem, hogy [Brazíliában] ott lehetünk az első helyért zajló csatában. Megértettük néhány gondunkat, de nem túl világos, hogy miként fogjuk megoldani azokat. Ez más pálya, a magasságnak valószínűleg nagyobb hatása volt ránk [Mexikóban], úgyhogy meglátjuk. Szerintem pénteken eléggé tisztán fogjuk látni, hogy hol állunk” – nyilatkozta még azelőtt, hogy a 19. pozícióban, Verstappentől ugyanakkor csak valamivel több mint 1 tizedes lemaradásban zárta a szabadedzést.

    F1-es bombameglepetés a láthatáron? – rá válthatja le a Red Bull Sergio Pérezt

  • Hivatalos: Max Verstappen büntetéssel kezdi a Brazil Nagydíjat

    Hivatalos: Max Verstappen büntetéssel kezdi a Brazil Nagydíjat

    A Brazil Nagydíj első szabadedzése alatt az FIA megerősítette, amire korábban is lehetett már számítani, azaz, hogy Max Verstappen megkapta idei hatodik belső égésű motorját, emiatt 5 helyes hátrasorolás vár rá a vasárnapi futamot. A Mexikóban tovább küszködő Sergio Péreznél eközben a Red Bull kasztnit cserélt.

    Mivel Verstappen az egy szezonra büntetlenül engedélyezett négy V6-oson felül egyszer már kapott újat, ezúttal a szabályok értelmében nem 10, hanem 5 helyes hátrasorolás vár rá. És ami fontos, hogy ez csak a nagydíjra szól, azaz a sprintfutamot arról a helyről kezdheti majd a holland, ahová a pénteki sprintidőmérőn kvalifikálja magát. A Red Bull egyébként új kipufogórendszert is beszerelt az új motor mellé, de mivel ez a 8 engedélyezettből a 8., ezért nem jár büntetés.

    A bikás istálló eközben engedett a gondjai előtt továbbra is értetlenül álló, hazai nagydíján rendkívül kínos szereplést bemutató Sergio Péreznek, és kicserélte a dobogón legutóbb áprilisban, a Kínai Nagydíjon álló pilóta autójának vázát, hátha ez segít megoldani a problémákat. Pérez egyébként továbbra sem ugyanolyan padlólemezzel versenyez, mint Verstappen (Las Vegasra kapja majd meg a legújabb fejlesztést), de a csapat szerint ez nem jelent különösebben nagy eltérést.

    Leclerc sem biztos, hogy megússza, amiért Verstappent megbüntették