Címke: Red Bull

  • Verstappen nem foglalkozik a világbajnoki 3. hellyel

    Verstappen nem foglalkozik a világbajnoki 3. hellyel

    Max Verstappent nem érdekli az összetettbeli 3. hely, vagyis az első hely a két bajnoki rivális, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mögött.

    A holland formába lendült a nehéz szezonkezdet után, és olyan jól áll, hogy még Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen kettősét is elkaphatja a bajnokságban. Ám ez nem célja a Red Bull fiataljának.

    „Ha 15 év távlatából visszatekintünk, senkit sem fog érdekelni a 3. helyezett” – mondta a De Telegraaf nevű lapnak. „A történelemkönyvekbe csak a győztesek kerülnek be. Az ezüst- és bronzérem semmit sem jelent. Csak az első hely számít nekem, főleg a világbajnokságokat nézve. Emiatt csinálom ezt az egészet.”

    Azonban a maradék két futamot attól még szívesen megnyerné a mexikói győztes.

    „Észrevettem, hogy ott tudok lenni az elejében. Brazíliában is ez a cél. Ezért vagyok itt, hogy nyerjek, és a lehető legtöbbet hozzam ki magamból.”

  • Verstappen: Tényleg előrelépett a Honda, nem ferdítünk

    Verstappen: Tényleg előrelépett a Honda, nem ferdítünk

    Max Verstappen váltig állítja, „nem ferdítünk” a Honda 2019-es bajnoki esélyeivel kapcsolatban.

    A merész jóslatairól (is) híres Helmut Marko nemrég kijelentette, hogy a Hondával semmi akadálya nem lesz annak, hogy Verstappenből jövőre az F1 történetének legfiatalabb világbajnokát faragják – annak ellenére, hogy a japán gyártó visszatérése óta egyszer sem járt a dobogón. A Red Bull hollandja kissé óvatosabban fogalmazott, ám elfogadta Marko állításának lehetséges igazát.

    „Látszik az adatokon [hogy a Honda a Renault előtt jár]” – mondta Verstappen. „Nem ferdítjük el és nem állítunk olyasvalamit a világ előtt, ami nem igaz. Persze attól is függ majd, a többiek mennyit lépnek előre; ez majd kiderül. Realistának tartom magam: az elején lehet, hogy kis lemaradásban leszünk lóerő tekintetében, de biztosan jobb lesz a mostani erőforrásunknál. Közelebb leszünk, de azt egyelőre nem tudom, a kezdeti időszakban elég lesz-e [a csatához]; a lehető legjobb eredményeket kell összeszednünk az év elején, hogy ne veszítsünk túl sok pontot a többiekhez képest.”

    Verstappen tehetsége megkérdőjelezhetetlen, mivel azonban még sosem volt éles bajnoki küzdelemben, lehetetlen előre megmondani, mennyire áll készen egy teljes szezonon át tartó csatára.

    „Szerintem képes leszek rá, már négy szezonon túl vagyok, és Lewis például már az első szezonjában bajnoki esélyes volt” – fűzte hozzá a holland. „De hogy tényleg készen állsz-e rá? Ezt nem tudhatod előre; de ha megvan alattad az autó, mindenképpen megpróbálod, mert alapesetben csak a csapattársaddal tudsz harcolni. Sosem lehetsz benne 100%-ig biztos, készen állsz-e vagy sem. Ha jó autód van, megpróbálod a lehető leggyorsabban vezetni, és ha a mezőny legjobb autója a tied, akkor úgyis az első két hely valamelyikén végzel.”

  • A Red Bull megvédte Vettelt

    A Red Bull megvédte Vettelt

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull Racing tanácsadója megvédte az energiaitalosok színeiben négy világbajnoki címet szerző német versenyzőt.

    Nemrégiben a háromszoros világbajnok, Sir Jackie Stewart nyilatkozott úgy, hogy Sebastian Vettel túl van pályafutása zenitjén.

    Marko nem ért egyet a skót legendával, az osztrák szakember szerint Vettel nem felejtette el hogyan kell Forma-1-es autót vezetni.

    „Nem mentális gyengeség miatt vétett hibákat Vettel” – mondta Marko az Auto Bildnek.

    „Egyszerűen balszerencséje volt. Azokban az esetekben könnyen megtörténhetett volna, hogy a másik versenyző forog meg. Nonszensz azt állítani, hogy harminc évesen túl van pályafutása csúcsán.”

    „Egy négyszeres világbajnok nem felejti el hogyan kell vezetni. Seb minden bizonnyal vissza fog vágni.”

    „Max Verstappenhez hasonlít a helyzete, akit a szezon elején kritizáltak, majd erőseb formát mutat, mint valaha” – tette hozzá Marko.

  • A Force India támogatója szerint jövőre háromszoros lesz a büdzsé

    A Force India támogatója szerint jövőre háromszoros lesz a büdzsé

    A Force India csapat egyik szponzora elárulta, hogy 2019-ben háromszor akkora keretből gazdálkodhat a Silverstoneban székelő csapat, mint idén. Az istálló majdnem megszűnt 2018-ban, de a kanadai divatmogul, Lawrence Stroll megmentette őket. Szergej Belousov, az Acronis adatvédelmi cég vezetője ennyit hintett el:

    „Jövőre a Force India a top hármat célozta meg. Ők egy nagyon erős csapat.Idén is a negyedik helyen kellene lenniük. 2019-ben háromszor akkora lesz a költségvetésük, ami meg fogja erősíteni a pozíciójukat.”

    Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy jövőre még öldöklőbb lesz a küzdelem a középmezőnyben:

    „A Renaultnak új motorja lesz, a Red Bull Hondára vált és nagyon jó motorjuk lesz, és azt hiszem, hogy a Renault gyári csapata is fejlődött, és még csak tovább fog a jövőben.”

  • Marko: Miért ne lehetne bajnok a Red Bull jövőre?

    Marko: Miért ne lehetne bajnok a Red Bull jövőre?

    Dr. Helmut Marko nem hiszi, hogy nem lehetne célként kitűzni a Forma-1-es világbajnokság megnyerését 2019-ben.

    A bikások versenyzője, Max Verstappen visszafogottan optimista.

    „Szerintem az év elején még nem mi leszünk a legerősebbek, de akkor is a lehető legjobban kell teljesítenünk, hogy ott legyünk a versenyben később, amikor már több esélyünk lesz.”

    Dr. Helmut Marko kicsit hangzatosabb kijelentést tett.

    „Az F1 legfiatalabb világbajnokát szeretnénk megkoronázni” – utalt ezzel Verstappenre. „El is mondtam a csapatnak, hogy nincs kifogás.”

    Az osztrák szerint a csapat jövő évi motorszállítója, a Honda már most jobb, mint a jelenlegi partner, a Renault. Ez a Toro Rossónak is igen nagy lökés lenne, hiszen a japánok folyamatosan kísérletezgetnek a motorokkal és cserélgetik azokat, ez pedig állandó rajtbüntetésekhez vezet.

    „A Toro Rosso feláldozza az idei szezont, hogy nagyot dobbantsanak 2019-ben. Így próbáljuk kihozni a legtöbbet a jövő évből.”

  • Ricciardo: Nem mondtam komolyan, hogy kihagyom az utolsó két versenyt

    Ricciardo: Nem mondtam komolyan, hogy kihagyom az utolsó két versenyt

    Daniel Ricciardo elmondta, nem kellett komolyan venni azt, amit a Mexikói Nagydíj után nyilatkozott, miszerint kihagyja az utolsó két versenyt.

    A Red Bull pilótából előtörtek az érzelmek, miután a futam hajrájában a 2. helyről kényszerült kiállni. Az utolsó 7 versenyből 4-et nem tudott befejezni, a szezonban ez volt a 8. kiesése.

    „Ugyan ezt mondtam az akkori érzelmi állapotomban, de legbelül nem gondoltam komolyan” – magyarázta.

    Az ausztrál úgy döntött, készít egy videót és kirakja a közösségi oldalára, ebben pedig megerősíti, ott lesz az utolsó két fordulón. Azért tett így, mert szerinte voltak emberek, akik ezt komolynak hitték.

    „Azon a héten nem olvastam a híreket, de azt hiszem, voltak, akik azt gondolták, nem jövök. Szóval úgy gondoltam, jó, ha csinálok egy ilyen videót, hogy mindenki tudja. A szerelők is megbizonyosodhatnak erről, meg hogy milyen ülést rakjanak az autóba. Csak tudatni akartam mindenkivel, hogy rendben vagyok.”

    Ricciardóra nagyon rájár a rúd, úgy érzi, ő viseli a terhét a Red Bull technikai hibáinak a tavalyi év közepe óta.

    „A tavalyi évet nézve, az első félévben Maxnak jutott több a problémákból, a második szakaszban nekem. Nagyjából kvittek voltunk. Idén azonban én voltam, aki többször megjárta. Nyilván Max is volt, hogy kiesett, ott volt a budapesti motorhiba, meg még valahol máshol is járt hasonlóan, de már nem tudom, hol. Azonban nekem így is sokkal több volt. Erre nincs is nagyon magyarázat. Talán kicsit egyszerűnek és butaságnak tűnik, de a balszerencse a legjobb szó erre. Attól még a csapatnál ugyanúgy szeretnek, egyszerűen rosszul alakultak most a dolgok. Próbálkozok tovább. Vasárnap délutánonként néha eléggé kibukok, de alszok rá egyet, hétfő reggelre pedig el is múlik ez az érzés és újra készen állok.”

  • Leclerc: Remélem, Albon jövőre itt lesz az F1-ben

    Leclerc: Remélem, Albon jövőre itt lesz az F1-ben

    Charles Leclerc örömmel látná egykori GP3-as csapattársát, Alexander Albont a Toro Rosso pilótájaként 2019-ben.

    Albon egy fordulóval a szezon vége előtt a második helyet foglalja el az F2-es bajnokság tabelláján, és habár még a nyár folyamán hároméves szerződést kötött a Nissan FE-csapatával, a Red Bull révén a Toro Rosso megkörnyékezte a fiatal angol-thai tehetséget. Az eredetileg pletykaként kiinduló sztori egyre komolyabbá vált az elmúlt hetekben – egyesek szerint a hivatalos bejelentésre, ha a Nissan formálisan is áldását adja rá, már Abu Dhabiban sor kerülhet –, a Ferrariba tartó Leclerc pedig kitűnő kimenetelként tekintene Albon Toro Rosso-szerződésére.

    „Nem tudom még, hogyan alakulnak majd a dolgok, de Alex Albont mondanám” – válaszolta a monacói arra a kérdésre, van-e olyan volt riválisa, aki megérdemelne egy F1-es ülést. „Mindig nagyon erős volt, így remélem, hogy megkapja a lehetőséget, amiről pletykálnak.”

    Albon korábban a Red Bull nevelőprogramjának volt a tagja, ám még korán kiesett Helmut Marko kegyeiből. F2-es teljesítménye és a Red Bull-programban keletkezett hiány miatt azonban ismét felkerült az osztrák istálló karácsonyi listájára, a Brendon Hartley körül szőtt egyre negatívabb retorikaháló pedig arra utal, hogy az új-zélandi távozni fog év végén a Toro Rossótól. Franz Tost csapatfőnök nem volt hajlandó elárulni, valóban Abu Dhabiban érkezik-e Albon bejelentése, de nem volt rest dicsérni őt: „Különösen a szezon második felében voltak nagyon jó versenyei, ahol remek előzéseket mutatott be”.

  • Vettel: A 2009-es bajnokság elvesztése fájdalmasabb volt az ideinél

    Vettel: A 2009-es bajnokság elvesztése fájdalmasabb volt az ideinél

    A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel szerint az első világbajnoki kudarca 2009-ben fájdalmasabb volt az idei vereségénél.

    Vettelnek már matematikai esélye sincs arra, hogy megnyerje az egyéni bajnokságot, miután Lewis Hamilton a Mexikói Nagydíjon bebiztosította ötödik világbajnoki címét.

    „Az idei szezont leszámítva 2009-ben és 2017-ben jártam így,” – véli a német. „Talán a 2009-ben elszenvedett vereségem volt a legrosszabb.

    „Soha nem tudhatod, hogy mit hoz a következő év és azt sem, hogy lesz-e még esélyed bajnokságot nyerni. Nyilvánvalóan nagyon keményen dolgoztam abban az évben, hogy bajnok legyek, azonban sosem lehet tudni, hogy ki lesz a véső győztes.”

    Vettelnek a Brazil Nagydíjig még megvolt az esélye arra, hogy már az első Red Bullos évében világbajnok legyen 2009-ben. A németnek 15 pontos hátránya volt Jenson Buttonnal szemben, amikor már csak két futam volt hátra a szezonból.

    Azonban a hátralevő két futamon összesen 20 pontot lehetett megszerezni, ugyanis 2009-ben még a régi pontrendszer volt érvényben. Vettel a negyedik helyen zárta a futamot, azonban Button az ötödik helyen ért célba, amivel megszerezte első és egyben utolsó világbajnoki címét.

    A következő évtől kezdődően Vettel zsinórban négy világbajnoki címet szerzett a milton keynesi istálló színeiben.

    „Van egy küldetésem, amit még nem sikerült véghez vinnem,” – mondta a négyszeres világbajnok német pilóta. „Nehéz volt lenyelni azt, hogy idén sem sikerült megszereznem a végső győzelmet. Azonban az nem megoldás, hogyha feladod.”

  • Rajtbüntetést kap Ricciardo

    Rajtbüntetést kap Ricciardo

    Turbócsere miatt öthelyes rajtbüntetés vár Daniel Ricciardóra a Brazil Nagydíjon.

    Az ausztrál versenyző Red Bulljában ki kell cserélni a turbót, ami idei hatodik felhasznált elem lévén öthelyes rajtbüntetést von maga után. A meghibásodott turbó Ricciardo mexikói kiesésének hozadéka, a Red Bull szerint ugyanis a pálya szélén ragadt autó boxba történő visszaszállítása közben sérült meg az alkatrész.

    Ricciardo az elmúlt futamon ötször, a szezon során pedig nyolcszor esett ki (ebből hat alkalommal műszaki probléma miatt). Emellett a folyamatos erőforrás-csereberélgetések miatt gyakran rajtolt a mezőny legvégéről, többek között Monzában és Szocsiban, a Red Bull így reménykedett benne, hogy a szezon utolsó futamain megússzák a rajtbüntetéseket.

  • Brazil Nagydíj – Verstappen volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Brazil Nagydíj – Verstappen volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

    Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brazil Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

    A második helyen a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzője, Sebastian Vettel, míg a harmadikon az ötödik vb-győzelmét két hete bebiztosító Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája zárt.
    A negyedik pozícióban Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője végzett. Ricciardónak fontos lesz minél előbb végeznie a szombati időmérő edzésen, mert versenyautójában turbót cseréltek, ezért a kvalifikáción elért rajthelyénél öt pozícióval hátrébb sorolják majd.
    A brazil GP második szabadedzését 18 órától rendezik Sao Paulóban.

    Eredmények ((a formula1.com alapján)
    1. szabadedzés (az élcsoport):
    ——————————-
    1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:09.011 perc
    2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:09.060
    3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:09.107
    4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:09.395
    5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:09.573
    6. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:09.679

    A további program:
    ——————
    2. szabadedzés 18.00
    szombat:
    3. szabadedzés 15.00
    időmérő edzés 18.00
    vasárnap:
    futam 18.10