Címke: Red Bull

  • Gasly: Fejlődött a Honda

    Gasly: Fejlődött a Honda

    Pierre Gasly idén már a Red Bull nagycsapatának színeiben versenyez a Forma-1-ben, miután Daniel Ricciardo Renault-hoz való távozásával megüresedett ülés keletkezett a bikásoknál.

    A hagyományokkal nem szakítva Christian Hornerék úgy döntöttek, a Toro Rossónál pallérozódó GP2 bajnok Gaslynak adnak lehetőséget a bizonyításra.

    Gasly már tavaly is a Honda erőforrását használta a Toro Rossónál, így megbízható összehasonlítási alapként szolgál a japánok fejlődésének kérdéskörét illetően.

    „Eddig nagyon jók a megérzéseim. Még nem mentünk teljes erővel, de érződik, hogy több teljesítmény van az erőforrásban. Ez a legfontosabb dolog, a megbízhatósággal pedig nem akadt problémánk” – mondta Gasly.

    „A Toro Rosso teljesítménye alapján is bizakodhatunk. Az eddigi négy nap alapján jónak tűnik a helyzet, de tovább kell dolgoznunk. A többiek is nagyon gyorsak, de jelenleg még a tesztelési fázisban vagyunk, és meg kell értenünk, hogy mi működik a leghatékonyabban” – tette hozzá a francia versenyző.

  • Horner: A Ferrari minden évben megnyerné a téli bajnokságot!

    Horner: A Ferrari minden évben megnyerné a téli bajnokságot!

    Enyhén odaszólt a Red Bull csapatfőnöke Christian Horner a Ferrarinak, miután az olaszok újfent jól kezdtek a szezon előtti teszteken. A Scuderiát széles körben tartják most a leggyorsabb csapatnak az első teszthéten mutatott teljesítményük alapján, ami azért már megesett velük párszor az elmúlt években.

    Horner szerint a Ferrari egy eredményes hetet zárt az új SF90-nel, de figyelmeztet is, mert lehetséges, hogy túl korán ellőtték a puskaport. A Marcanak nyilatkozott markánsan:

    ” Ha lenne téli világbajnokság, akkor azt minden évben a Ferrari nyerné. Télen azonban nem osztanak pontokat. Egyértelmű, hogy egy erős autóval jelentek meg, de például ilyen hőmérsékleti viszonyok között versenyzünk majd.”

    A Red Bull főnök persze hozzátette, hogy csapata is elégedett Melbourne előtt, miután ők is erős hetet zártak új partnerükkel, a Hondával:

    „Változott idén a szabályrendszer, így ezen téli tesztes eredmények zavarosak. Nem hinném, hogy ez alapján meg lehetne jósolni az első verseny végeredményét, bár az is lehet, hogy tévedek. A tesztek ugyanakkor nagyon is megtévesztőek lehetnek.”

  • Horner: Néhány hónapon belül döntenie kell a Libertynek

    Horner: Néhány hónapon belül döntenie kell a Libertynek

    Mint az már a legtöbb Forma-1-et követő rajongó számára ismert, 2021-től nagyobb lélegzetvételnyi átalakuláson megy át a száguldó cirkusz, mely a Liberty Media első igazán nagy akciója lesz.

    Az amerikaik számára nagyon fontos a sport szórakoztatóipari része, így természetesen erre is nagyobb hangsúlyt fektetnek majd – a jelenleginél is nagyobbat.

    Ugyanakkor talán még ennél is fontosabb a technikai regulák alakulása, mely a jelenlegi V6-os hibrid erőforrások megreformálását is jelentheti.

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Racefans.net-nek beszélt a 2021-től várható szabályváltoztatásokról.

    „Több megbeszélést folytattunk a Libertyvel és volt egy nagyobb meetingünk is. Sok izgalmas dologgal készülnek. Sok ország akar versenyt rendezni, ebből a szempontból nincs visszaesés. A digitális platformokon különösen látni hogyan nőnek a számok, de a nézőszámok is felfelé ívelő trendet mutat. Az az érzésünk, hogy ha továbbra is ilyen ütemben tudjuk fejleszteni a showt és idén egy háromesélyes bajnoki csatát látunk, az fantasztikus lenne a szurkolók számára” – mondta Horner.

    „Természetesen nagy erőkkel koncentrál a Liberty arra, hogy milyen irányba megyünk el 2021-től. Milyenek lesznek a technikai szabályok, milyenek lesznek a pénzügyi szabályok… Fontos dolgokban kell döntést hozniuk a következő néhány hónapban” – tette hozzá.

  • Red Bull: Verstappen idén türelmesebb lesz

    Red Bull: Verstappen idén türelmesebb lesz

    A Red Bull motorsport tanácsadója, Helmut Marko szerint Verstappen sokkal érettebbé vált, mint a tavalyi viharos szezonjában volt, és jobban is tud uralkodni magán.

    A holland tavaly számos incidensbe keveredett a versenyeken, főleg év elején. Az évadot már sokkal jobban zárta, az utolsó 9 versenyen 7-szer állt dobogón és egyszer nyert is. Igaz ebben a szakaszban is volt egy balhéja, ugyanis a Brazil Nagydíjon Esteban Oconnal került összetűzésbe, ez pedig a győzelmébe került. A kettejük közötti feszültség a futam után csúcsosodott ki, amikor is Verstappen meglökdöste francia versenytársát a mérlegelésnél.

    Marko a Sky Sports F1-nek mondta el egy interjúban, hogy Verstappennek kezd benőni a feje lágya, ez pedig már a tesztekhez való hozzáállásában is megmutatkozik: „Már az is egy nagyon pozitív lépés, hogy lelkesebben jön tesztelni és jobban koncentrál. Korábban a tesztek unalmasak voltak neki. Egy amolyan kötelességnek érezte, de most már megérti a jelentőségét, ugyanis az információi alapján a mérnökök tovább fejleszthetnek az autón.”

    Tavaly sokszor hallhattuk Verstappent panaszkodni a Renault erőforrásról, ám Marko szerint idén nem fogjuk hallani a Hondáról.

    „Sokszor beszéltünk, és biztosan türelmesebb lesz. Azt is megértette, hogy fontos pontokat kell szerezni és be kell fejezni a versenyt attól, hogy nem nyerhet. E nélkül nem lehet bajnokságot nyerni. Most már érett, hiába nagyon fiatal még mindig. Boldognak tűnik, a motor vezethetőségével is elégedett. Ez nem mindig volt így, de ezt hallhattuk is tavaly néhányszor a rádióban. Emellett szerintem ő is és a csapat is nagy önbizalommal vág neki az idei szezonnak.”

  • Ricciardo idén jobban fog figyelni a középcsapatokra

    Ricciardo idén jobban fog figyelni a középcsapatokra

    Daniel Ricciardo elmondta, hogy a Renault versenyzőjeként több figyelmet fog fordítani a középcsapatokra, mint a Red Bullos éveiben.

    A francia istálló érte el a leggyorsabb köridőt a barcelonai teszt első hetében, azonban Ricciardo szerint ez a pozíció még semmit nem jelent. „Olyan érzésem van, mint hogyha minden csapatnak jó lenne az autója,” – nyilatkozta a hétszeres futamgyőztes ausztrál a Circuit de Catalunyán. „Szinte mindenki 1:17-es, 1:18-as köridőket autózik, szóval nagyon nehéz bármit is mondanom. Egy dolog viszont biztos, hogy a hármas és a kilences kanyaron padlógázzal fogunk áthajtani.

    „Nem emlékszek arra, hogy melyik teszten fordult elő legutoljára, hogy bármelyik csapat képes gyors lenni,” – tette hozzá Ricciardo. „Még a Toro Rosso versenyzői is 1:17-es köridőket autóztak, azonban szerintem nem volt sok üzemanyag az autójukban, amikor ezeket a köröket autózták.”

    Annak ellenére, hogy Ricciardo elhagyta a Red Bullt, akikkel tavaly Kínában és Monacóban is nyerni tudott, továbbra is szemmel fogja tartani a három élcsapatot. „A Red Bullnál csak a Ferrarira és a Mercedesre kellett koncentrálni,” – meséli a Renault ausztrálja. „A Renault versenyzőjeként nyitott szemmel kell járnom, ugyanis bárki veszélyes lehet ránk.

    „Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a Mercedes és a Ferrari milyen programokat teljesítenek a teszt során. Nagyon nehéz megmondani, azonban ha fogadni kellene, akkor én személy szerint a Ferrarira tenném a pénzem. A Ferrari tűnik a legkiegyensúlyozottabbnak, azonban a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon mindenre választ fogunk kapni.”

  • Marko szerint a Red Bull a Mercedes előtt van, de a Ferrari a leggyorsabb

    Marko szerint a Red Bull a Mercedes előtt van, de a Ferrari a leggyorsabb

    Dr. Helmut Marko úgy véli, a Red Bull a télen nagyot lépett előre, mellyel megelőzték a Mercedest. A németek autója, szerintük a harmadik erőt képviseli, míg az osztrák tanácsadó az első helyre a Ferrarit tippeli, akik a leggyorsabbnak bizonyultak az első tesztnapok során.

    Az alakulat ettől az évtől már Honda erőforrásokat használ, amely kapcsán több megtett kilométer után sem találkoztak problémával, így a csapat nagyon bizakodóan várja a szezon elrajtolását.

    ,,A Red Bull és a Toro Rosso nagyon jó köröket futott, és a motor is megbízható. Azt kell mondjam, ilyen jó felkészülést még sosem produkáltunk, egyszerre, mindkét csapattal.” –nyilatkozta Marko a Sky Sports F1-nak.

    A téli tesztek során a csapatok általában rejtegetik mire is képesek valójában, nem mindenki fedi fel, milyen gyorsan is tudná teljesíteni a köröket, ám az látszik, hogy a Ferrari egy nagyon produktív hetet tudhat maga mögött. Az SF90 gyorsnak és megbízhatónak tűnik. Marko úgy gondolja az eddig mutatott teljesítmény alapján a maranellói csapat jókora előnyre tett szert a Mercedesszel szemben, ugyanakkor az osztrák szakember szerint még a Red Bull is átlépte az Ezüst Nyilakat.

    ,,Abból, amit én láttam tegnap a pályán azt lehet leszűrni, hogy ebben a pillanatban a Ferrarinak van a leggyorsabb autója, utána következik a Red Bull és a Mercedes. Meglátjuk, mit tudunk csinálni Melborune-ben, elég optimisták vagyunk azzal kapcsolatban, hogy ebben az évben saját erőnkből nyerhetünk versenyeket, nem pedig csak akkor, mikor valami baj történik az élmenőkkel vagy ha épp olyan speciális helyszínre megyünk, mint például a monacói pálya.”

  • Max Verstappen újra ott lesz a WTCR holland versenyhétvégéjén!

    Max Verstappen újra ott lesz a WTCR holland versenyhétvégéjén!

    A Forma-1-ben már versenyeket nyert Max Verstappen is ott lesz a WTCR holland fordulóján. A Red Bull sztárja nemzeti hős. vezetni is fog a Jumbo Racing Days keretein belül Zandvoortban majd május 17-19. között. Az ötszörös győztes 21 éves Verstappen szombaton és vasárnap is bemutatót tart majd a Red Bull Racing Forma-1-es autójával, rajongók ezrei előtt.

    Az már biztos, hogy az év egyik leginkább várt holland sporteseménye lesz ez, tavaly 110.000 néző látogatott ki, amelyben komoly sebességű bemutatók mellett a WTCR szezon negyedik versenyhétvégéjét tekinthetik meg majd a kilátogatók, benne három futammal.

    Tavaly Yann Ehrlacher, Aurélien Comte és Jean-Karl Vernay nyertek itt. Verstappen feltűnt a második futam rajtrácsán vendégként, és elárulta a széria riporternőjének, Alexandra Legouix-nak, hogy szokta nézni a versenyek élő közvetítéseit az Eurosporton. Akkor Max így nyilatkozott:

    „Az első két Jumbo Racedagen rendezvény után azt mondtam, hogy legyen már ez egy nagyobb esemény, ne csak bemutatókról szóljon. A WTCR-nek ez pedig egy remek lehetőség lett, hogy csatlakozzanak, és igazán élvezem én már azzal is, hogy csak nézem. Remek ez a hétvége. Jó azt látni a rajongóktól, hogy ennyi széria miatt kilátogatnak. Igazán elhivatottak a motorsportok iránt.”

    2019-ben eddig két holland pilóta, Nicky Catsburg és Niels Langeveld lesz biztosan látható a szériában, őket már be is jelentették. Tom Coronel ugyan jó ideje már túraautó világbajnoki szereplő, de egyelőre csak jelezte azt, hogy szívesen folytatná a WTCR-ben. Idén 30 verseny lesz összesen, 10 versenyhétvégén, áprilistól decemberig.

  • Horner tagadta a pletykákat: A Honda motor nem küzd vibrációs problémákkal

    Horner tagadta a pletykákat: A Honda motor nem küzd vibrációs problémákkal

    Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke tagadta azokat a pletykákat, miszerint a Honda motor vibrációs problémákkal küzd.

    A szóbeszéd szerint, amik szerdán kezdtek keringeni, a japán erőforrás mikor teljesen fel van tekerve, akkor egyfajta vibráció jelentkezik az autón, ám a brit szakember nevetségesnek titulálta ezt az állítást.

    ,,Semmilyen vibrációs probléma nem áll fenn, nem találkoztunk semmi ilyesmivel a teszt során, ezért nem is igazán értem, honnan jött ez az egész. A Red Bull Technology tavaly a Toro Rosso segítségével felkészült az integrációs folyamatot illetően, ezért állíthatom, hogy elég nagyfokú ismerettel rendelkezünk ezzel kapcsolatban. Köztünk és a Honda között elég erős munkakapcsolat alakult ki. Ennek a motornak az integrálása a kaszniba az egyik legjobb, ha nem a legjobb, amit valaha láttam, mondhatni egy nagyon szép csomaggal rendelkezünk.” –nyilatkozta Horner a RaceFansnak.

    Tegnap Max Verstappen ülhetett autóba, 109 kört sikerült teljesítenie ahol is különböző beállításokat próbált ki a csapat, ám semmilyen probléma sem merült fel se a motor se a kaszni terén.

    ,,Sikerült elvégeznünk a kijelölt programot. Mindig is úgy gondoltuk, hogy az év ezen szakaszában könnyen bele lehet esni abba csapdába, hogy a többiek dolgába ütjük az orrunkat, azonban mi inkább saját magunkra fókuszálunk, arra, hogy mit kell tennünk, mi az előírt programunk, és eddig minden a terv szerint halad.” –tette hozzá a brit csapatfőnök.

  • Ricciardo távozásában a bakui incidens is közrejátszott

    Ricciardo távozásában a bakui incidens is közrejátszott

    Daniel Riccardo elismerte, ahogy egykori csapata, a Red Bull kezelte a Max Verstappennel történt ütközésüket, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csapatot váltson és a Renault mellett döntsön.

    A 2018-as Azerbajdzsáni Nagydíjon az ausztrál és csapattársa között intenzív csata dúlt. Hiába érezte úgy Ricciardo, hogy gyorsabb, nem támogatták Verstappennel szemben, később sikerült megelőznie, ám a boxkiállásokat követően ismét a holland pilóta mögött találta magát, végül a viaskodást egy ütközéssel sikerült lezárniuk, aminek következtében mindketten kiestek. Az esetet követően a Red Bull vezetői dühösek lettek és a két pilótának bocsánatot kellett kérnie az incidens miatt a gyárban dolgozóktól.

    Ezek a körülmények erősítették meg az ausztrált abban, hogy a Renault-ot válassza a Red Bull helyett 2019-re, Ricciardo ugyanis úgy érezte, korábbi csapata hibát követett el, mikor, ugyanolyan mértékben tartotta hibásnak őt és Verstappent.

    ,,Nem tudom megmondani hány darabból állt össze ez a kirakós, ami erre a döntésre vezetett, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy ez az eset az egyik darabkája volt a képnek. Mindketten beszéltünk róla, próbáltuk udvariasan elrendezni, azonban azt gondoltam nem igazán én voltam a hibás, hiába én mentem bele az autójába hátulról. Azt hiszem több ember is azt látta, hogy kétszer váltott irányt a védekezés során. Az eset előtt is összeértünk párszor és úgy gondolom az emberek úgy látták, hogy túl hosszú ideje küzdünk már egymással. A módszer, amivel abban időben a csapat kezelte az ügyet, nem igazán működött nálam, ezért ez a dolog egy kissé zavart engem, ám nem emiatt távoztam, ha érted mire gondolok.”

    Arra a kérdésre, hogy Verstappen jobban megérdemelte-e volna a felelősségre vonást, Ricciardo így felelt:

    ,,Igen. Tudom, hogy a Red Bull egy világmárka, ezért oda kell figyelni arra, hogyan kezelik a dolgokat, ez tiszta sor, és az nem igazán segített volna a dolgokon, hogy mi egymásnak esünk az eset után. Úgy éreztem mindkettőnket ugyanúgy hibáztattak, és lehet azért, mert egy makacs versenyző vagyok, én nem értettem ezzel egyet.”

    Ricciardo kijelentette, hogy sosem volt személyes problémája Max Verstappennel, és sosem gondolta azt, hogy a holland politikai játszmát űz ellene.

    ,,Nem hinném, hogy Max egy politikus személyiség lenne, egyszerűen Max az Max. Tisztában vagyok azzal, hogy ennek már vége és nem kell odafigyelnem arra, amit mondok, de úgy érzem elég jó kapcsolatunk volt. Nézd, Maxot néha a túlzott feltűnés jellemzi, ami inkább a korának tudható be, ezért is számítok kevésbé ilyen dolgokra Nicotól, mert ő egy kicsit idősebb nálam és érettebb.”

  • Ricciardo meghajtotta az R.S.19-est – videóval!

    Ricciardo meghajtotta az R.S.19-est – videóval!

    Daniel Ricciardo lett az, aki pályára vihette az új Renault R.S19-est, a téli tesztek előtt. Az ausztrál lett így az első a csapat pilótái közül, aki megismerkedhetett a 2019-es autójukkal mozgás közben is.

    A jüvő héten indul a szezon előtti felkészülés utolsó előtti fázisa, és Ricciardo lett a kiválasztott, aki a Renault filmezős napja keretén belül elvégezhette a bejáratást. A 29 éves versenyző 2019-re átigazolt a Red Bulltól, miután egy elég felejthető éve volt ott tavaly.