Címke: Red Bull

  • Russell: Kisebb a nyomás a Mercedesnél, mint a Red Bullnál

    Russell: Kisebb a nyomás a Mercedesnél, mint a Red Bullnál

    A Mercedes junior pilótája George Russell szerint sokkal kisebb nyomás nehezedik a németek fiatal pilótáira, mint a Red Bullnál.

    Russell egyike az idei szezon három újoncának Alexander Albon és Lando Norris mellett, ám két társával ellentétben ő alatta nincs olyan technika, amivel jobb pozíciókért harcolhatna. Ám a bahreini teszten már a Mercedesszel remek teljesítményt nyújtott.

    A Formula 2 bajnoka nem érez extra nyomást amiatt, mert ő a Mercedes támogatottja, ám véleménye szerint a Red Bullnál nem ez a helyzet.

    „Szerintem mindenki tisztában van azzal, hogy mekkora nyomás van a Red Bullnál, így érhető, hogy ők mindig 120%-os nyomás alatt vannak minden egyes alkalommal, amikor csak beülnek az autóba. Ezt a Mercedes részéről nem érzem. Amikor megkezdtem az F2-es szezonomat tavaly Bahreinben akkor egy nagyon rossz hétvégét zártam, akárcsak egy évvel korábban Barcelonában az első GP3-as hétvégém során Toto ezt mondta nekem: „ne aggódj emiatt, ez csak az első verseny volt és hosszú még a szezon, legközelebb biztosan jobb leszel.” – emlékezett vissza Russell.

  • Marko szerint Albon eddig a legnagyobb meglepetés

    Marko szerint Albon eddig a legnagyobb meglepetés

    Alexander Albon parádésan kezdte meg a szereplését a Forma-1-ben, három alkalomból kétszer is pontszerző volt eddig a Toro Rossoval, Bahreinben és Kínában is eredményes volt. A Red Bull Racing junior csapata kicsit gondban volt, hogy kit találjanak 2019-re Danyiil Kvjat mellé, aki már elfoglalhatta a versenyülését, amikor Albonnak még csak megadták ezt a lehetőséget.

    Múlt hétvégén volt Albonnak eddig a legnehezebb dolga az F1-ben, a harmadik szabadedzésen összetörte az autóját, így kihagyta az időmérőt, ami azt jelentette, hogy a Kínai Nagydíjon a brit-thai pilóta a bokszutcából rajtolt. Keresztülverekedte magát a mezőnyön, és tizedik lett, köszönhetően az erőfeszítéseinek. A Red Bull tanácsadóját, dr. Helmut Markót elég nehéz lenyűgözni, de az újoncnak ezt sikerült elérnie:

    „Albon egy fiatalember, semmitől se fél. Attót a pillanattól kezdve, hogy először ült az autóba a téli tesztek alatt, egyre csak gyorsabb lett. Számomra Alexander a szezon meglepetése eddig, ha figyelembe vesszük a sebességét, és ahogy megoldja a versenyeket. Már Ausztráliában is jó volt, de Bahreinben még jobb.”

  • Horner nem gyanakszik a Ferrari különös illatú üzemanyagára

    Horner nem gyanakszik a Ferrari különös illatú üzemanyagára

    Christian Horner szerint hiba lenne azt kijelenteni, hogy gyanakvást ébresztett benne a Ferrari üzemanyaga.

    A Kínai Nagydíj előtt beszélt arról a brit csapatfőnök, hogy az olasz istálló és partnere a Shell valamit csinálhatott az üzemanyagkeverékkel, ugyanis furcsa illat áramlik át a boxból a szomszédba. Az Auto Motor und Sportnak Horner grapefruitléhez hasonlította a különös eszenciát. A nyilatkozatából sokan azt szűrték le, hogy a Red Bull csapatfőnöke finom utalást tett arra, hogy a Ferrari és partnere a határokat feszegető újítással állt elő, ám a brit szerint korábbi szavaival nem a kérdéses elem szabályosságát akarta megkérdőjelezni, szerinte a Scuderia konstrukciója igen is meg felel a reguláknak.

    Azonban a 45 éves szakember kulcsfontosságú elemnek tartja az üzemanyagot és annak hatékonyságát, ezért is sugallja motorpartnerüknek, a Hondának, hogy próbálják keményebb munkára fogni az ExxonMobilt.

    ,,A gyanakvó talán nem legjobb szó erre. Nyilvánvalóan jó munkát végeztek ugyanis idén, különösen az egyenesekben, kiemelkedő teljesítmény nyújtanak a riválisaikhoz képest. Az üzemanyagnak is köze van a jó szerepléshez, úgy vélem ezen a téren is kiválóan oldották meg a feladatot. Az ExxonMobilnál is érezhető az előre lépés, nagyon keményen dolgoznak a motorpartnerünkkel, a Hondával karöltve. A fejlesztések tekintetében ez a terület még szabad és nyitott, megkötések alig találhatóak, ezért még van kiaknázatlan potenciál ezen a részlegen.”

    A Shell már bebizonyította korábban is mennyire fontos az üzemanyag-keverékek fejlesztése, egy elemzés során ugyanis kiderült, hogy a tavaly használt keverék 21%-al növelte a Ferrari motorjának teljesítményét.

  • Verstappen: Senki sem tudja, mitől olyan gyors a Ferrari az egyenesekben

    Verstappen: Senki sem tudja, mitől olyan gyors a Ferrari az egyenesekben

    Max Verstappen elismerte senki sem tudja, hogy a Ferrari mitől olyan gyors az egyenesekben a versenyek alatt.

    A Scuderia lehet, hogy a Mercedes mögött van a konstruktőri tabellán, ám sebességük az egyenesekben jóval nagyobbnak tűnik, mint az Ezüst Nyilaké. A holland pilóta szerint az összes csapata a sötétben tapogatózik azzal kapcsolatban, hogy mitől is van az olaszoknak ekkora előnye az említett szakaszokon, mindenesetre a 21 éves pilóta azt szeretné, hogy a Honda is eljusson ezekre a szintekre még ebben a szezonban.

    ,,Úgy vélem még mindig több lóerőre lenne szükségünk, bár most közelebb vagyunk hozzájuk, mint eddig. Az autó tekintetében is fejlődést kell elérnünk ahhoz, hogy igazán versenyképesek legyünk, majd meglátjuk mi lesz. Remélem, a szezon felénél már nem kell azt mondanunk, hogy csak olyan pályákon tudjuk felvenni velük a versenyt, ahol nem dominálnak a hosszú egyenesek.”

    ,,Még mindig időt vesztünk az egyenesekben, ez tény, különösen a Ferrarihoz képest. Valamit találtak az év elején, bár azt senki sem tudja, hogy mi lehet ez a plusz. Ők megcsinálták a házi feladatukat, nekünk pedig az a feladatunk, hogy mind a motor mind a kasztni tekintetében közelebb kerüljünk hozzájuk.”

    Verstappen elismerte, nagy eredményeket még nem várnak el új partnerüktől a Hondától, egyelőre elégedettek az év kezdéssel.

    ,,Általánosságban elégedettek lehetünk azzal, ahogy kezdtük az évet. Úgy vélem senki sem számított arra, hogy azonnal győzelemmel nyitunk, nem is lenne realisztikus, egy új motorpartnerünk van, időbe telik, míg összeáll minden. Nagyon elégedett vagyok a Hondával, a motor nagyon megbízható. Lehetne erősebb is az erőforrás, de tisztában voltunk azzal, hogy ez így lesz, azonban nagyon keménye dolgoznak azért, hogy fejlődjenek, nem panaszkodhatunk. Az autóval kapcsolatban több leszorító erőre volna szükségünk, összességében a megfelelő egyensúlyt kellene eltalálni a versenyeken. Jelenleg azt kell maximalizálnunk amivel rendelkezünk.”

    A hollandot arról is megkérdezték mit gondol arról, képes lesz-e 2020-ban már a bajnoki címért küzdeni. Verstappen a kérdésre nagyon diplomatikus választ adott.”

    ,,Még a szezon elején tartunk, egyelőre harmadik helyen állunk a tabellán. Megfelelően kell fejlesztenünk az autót és a motort is, utána bármi lehetséges.” -nyilatkozta a holland a Motorsport.com-nak.

  • Agag: A Ferrarit nem érdekli a Formula E

    Agag: A Ferrarit nem érdekli a Formula E

    A Formula E vezére, Alejandro Agag úgy véli, hogy valamiféle együttműködés a jövőben lehet az elektromos szériája és a Forma-1 között. A királykategória korábbi ura, Bernie Ecclestone már figyelmeztetett, hogy a városokra koncentráló Formula E komoly veszélyt jelenthet a Forma-1-nek. A Blicknek Bernie ezt mondta ugyanis:

    „Ha az eszemre hallgatnék és nem a szívemre, akkor a Formula E-t választanám. Jobban ki lehet bontani ott a dolgokat, és több a kereskedelmi lehetőség is.”

    Agag, aki alapítója is egyben a Formula E-nek, elárulta, hogy a 88 éves üzletemberrel beszélt is egy nappal a kijelentései után:

    „Szerintem nem kell aggódnia a száguldó cirkusznak a Formula E miatt. Soha nem is lesz közöttünk harc, hiszen akár kompatibilisek is lehetünk. Akár egy együttműködésbe is kezdhetnénk a jövőben, miért is ne?”

    Jerome d’Ambrosio korábban versenyzett a Forma-1-ben is, és most vezeti a Formula E-t. Véleménye szerint egy ponton akár a Ferrari is elgondolkodhat azon, hogy beszáll:

    „Szerintem 10-15-20 év, és az összes autó elektromos lesz.”

    Agag azonban lehűtötte a kedélyeket azon tekintetben, hogy a Ferrari hamarosan jönne a Formula E-be:

    „Meghívtam őket, de eddig nem jött felőlük még csak hír se. Még csak azt se hallottam, hogy ez érdekelné őket.”

    Max Verstappen, a Red Bull versenyzőjeként reméli, hogy kitart egy ideig az elektromotorokkal szemben. Amikor megkérdezték tőle, hogy szerinte a 2000. nagydíj hogy nézne majd ki, így válaszolt a holland pilóta:

    „Remélhetőleg nem lesz elektromos.”

  • Prost: Idén elérhetetlen a három élcsapat

    Prost: Idén elérhetetlen a három élcsapat

    Alain Prost idén elérhetetlennek tartja a Mercedes, Ferrari, Red Bull hármast a Renault számára.

    A legendás négyszeres világbajnok tanácsadóként dolgozik a francia gyártóként, mely csapatnak az volt az idei legfőbb célja, hogy közelebb zárkózzanak a három nagy csapathoz.

    „Realistának kell lenni, a három élcsapat elérhetetlen idén. Minden arról szól, hogy megpróbálunk közelebb zárkózni hozzájuk.” – nyilatkozta Prost a Canal Plusnak.

    A Renault komoly fejlődést ért el a motor terén, ám a megbízhatóság továbbra is komoly gondot okoz számukra.

    „Tovább kell fejlesztenünk a motoron, ugyanakkor a megbízhatóságra is gyúrnunk kell. Lesz még egy vagy két olyan versenyünk, ami nehezebb lesz, de utána elkezdenek majd jobban alakulni a dolgaink.” – fogalmazott.

    „Sokkal több erőforrásuk és emberük van a Mercedesnek és a Ferrarinak, mint nekünk, ezért sokkal találékonyabbnak kell lennünk, igaz a szabályok nem nagyon teszik lehetővé a találékonyságot. Javítottunk az autónkon, de ők is hasonlóan cselekedtek, sőt talán még jobban is, mint mi. Számos újítás fog érkezni, így talán sikerül majd csökkenteni a hátrányunkat. Jelenleg nincs komoly problémánk, leszámítva, hogy van egy kis teljesítmény hiányunk, de legfőképp a megbízhatóság az mi gondot okoz.” – tette hozzá a francia.

  • Marko szerint Bakuban már a Red Bull 20 lóerővel lesz gazdagabb

    Marko szerint Bakuban már a Red Bull 20 lóerővel lesz gazdagabb

    Helmut Marko elárulta, hogy a Red Bull Bakuban már erősebb Honda motort kap. Az első három futamot követően a legtöbb csapat frissíti a csomagját, és a Red Bull reményei szerint a fejlesztéseik jobbak lehetnek mint a Ferrarié vagy a Mercedes csomagjáé és akkor közelebb kerülhet egymáshoz a három élcsapat. A GPToday-nek nyilatkozott a tanácsadó:

    „Jó híreket kaptunk a Hondától, 20 lóerővel erősebbek leszünk Bakuban.”

    Ez jó hír Christian Hornernek is, mert ő úgy véli, hogy alapvetően nem rossz az autójuk, de nagyobb végsebességre lenne szükségük. A csapatfőnök ennyit tett még hozzá:

    „A Honda fejlődik az egyenesekben. A végsebesség is egyre jobb.”

    A Red Bull a reményei szerint tudja tartani a harmadik helyet a versenyzők bajnokságában, és segítenék Pierre Gasly fejlődését is, hogy harcba szállhassanak a Ferrarival a konstruktőri bajnokság második helyéért.

  • Horner szerint közelebb kerültek a Ferrarihoz és a Mercedeshez

    Horner szerint közelebb kerültek a Ferrarihoz és a Mercedeshez

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner úgy érzi, hogy sikerült fejlődést elérnünk és ezáltal közelebb kerültek a Ferrarihoz és a Mercedeshez.

    Horner szerint a kasztnijuk már versenyképes, ám a végsebesség tekintetében van még hova fejlődniük, viszont az sokat jelent, hogy Verstappen harmadik helyen áll a pontversenyben a két Ferrari előtt.

    „Sikerült egy lépést előre lépnünk Bahrein óta, és határozottan sokkal versenyképesebb voltunk ezen a versenyhétvégén.” – fogalmazott Horner a kínai futam után.

    „Ha megnézzük az első és második szektort akkor látjuk, hogy jó tempót mutattunk ott. A harmadik szektoron van mit dolgoznunk még, de vannak fejlesztéseink, amik hamarosan megérkeznek és segíteni fognak. Alapvetően ez egy pozitív hétvége volt.” – folytatta.

    A csapatfőnök hozzátette, hogy ahhoz, hogy sikeresek legyenek az kell, hogy a Honda nagyobb végsebességre legyen képes.

    „Szerintem ők fejlődnek e téren. A célunk az, hogy idén csökkentsük a lemaradásunkat a Ferrarihoz és a Mercedeshez képest, és egyelőre így alakulnak a dolgok. Elválasztottuk egymástól a két Ferrarit és tempóban is közelebb léptünk a Mercedesekhez. Harmonika szerű hatást fogunk elérni a szezon feléig.” – zárta a brit.

  • Binotto: A csapatutasítást nem Vettel kedvéért alkalmaztuk

    Binotto: A csapatutasítást nem Vettel kedvéért alkalmaztuk

    A Ferrari F1-es csapatfőnök, Mattia Binotto elárulta, hogy a versenyzőiket nem Sebastian Vettel előnyben részesítéséért cserélték meg a Kínai Nagydíjon. A rajtot követően Vettelt megelőzte a csapattársa Charles Leclerc a harmadik helyért, de nem tudta tartani a vezető Mercedes páros tempóját.

    A Ferrari hamar meghozta a döntést, és Vettelt Leclerc elé hozták, aki szóvá is tette mindezt láthatóan a 11. körben a csapatrádión. A német versenyző sem tudott azonban közelebb kerülni a Mercedesesekhez, sőt Leclerc be is szólt a rádión, hogy csapattársa mögött csak időt veszít. Annak ellenére, hogy Bahreinben Leclerc volt a sztár, Binotto megerősítette, hogy Kínában továbbra is a négyszeres világbajnokuk marad az, akivel harcba szállnának a 2019-es világbajnoki címért.

    A versenyt követően Binotto azonban a Sky Sportson hangsúlyozta, hogy a csere nem Vettel kedvéért történt:

    „Tudom mit érez Charles, ez szégyenletes. A verseny azon fázisában a Mercedes azonban némileg gyorsabb volt, és megpróbálkoztunk azzal, hogy Sebastian mehessen rájuk. Ez lett volna a kulcs, hogy tudja tartani a tempójukat. Nem akartuk előnybe hozni az egyik versenyzőnket a másikkal szemben, de csapatként mindent meg kell próbálnunk. A verseny alakulásában ez a korai fázis döntő jelentőségű.”

    A cserének köszönhetően végül a Ferrari még a Red Bullos Verstappen is közel került, a holland alájuk vágott, Leclerc elé került, és majdnem sikerült Vettelt is leszednie, amikor a német teljesítette a bokszkiállását. Binotto szerint persze nem a csapatutasításuk tehet arról, hogy Verstappennek sikerült belekerülnie a Ferrarisok szendvicsébe:

    „Azt hiszem, hogy ezzel az alávágással az egyik versenyzőnk mindenképp elesett volna, teljesen mindegy, hogy melyikük. Csapatként gondolkodva nem sokon változtatott volna ez, ezért gondolom azt, hogy ez a próbálkozás belefért, hiszen mindent megpróbáltunk a verseny ezen korai fázisában.”

    Binotto szerint az ötödik helyen végzett Leclercnek megvan a joga ahhoz, hogy keményen ítélje meg a helyzetet a verseny alakulását követően, hiszen Vettel harmadik lett:

    „Azt hiszem, hogyha Charles mérges, akkor azt el kell fogadjuk, hiszen joga van rá. Ez rá nézve egy kicsit szégyenletes, pedig lehet, hogy legközelebb ő kerülhet előnyösebb helyzetbe.”

  • Vettel elmagyarázta miért előzte meg Verstappent a Q3 végén

    Vettel elmagyarázta miért előzte meg Verstappent a Q3 végén

    Paprikás hangulatban zárult a Q3 vége, legalábbis Max Verstappen számára. A holland versenyző épp utolsó gyors körére készülődött, ám előtte feltorlódott egy kicsit a ,,sor” ezért próbált minél jobban lemaradni, hogy helyet szorítson magának egy optimális kör megkezdéséhez. Azonban az a bizonyos óra ketyegett, és a mögötte lévők sem szerettek volna lemaradni az utolsó lehetőségről. Sebastian Vettel döntött úgy először, hogy „megszegi az íratlan szabályt” és megelőzi Verstappent, majd őt a két Renault is követte. Ricciardonak sikerült még pont időben áthaladni a fehér vonalon, ám Verstappen és a mögötte haladó Pierre Gasly, már nem mondhatta magát ilyen szerencsésnek.

    A holland őrjöngött is amiatt, amiért nem sikerült időben elcsípnie azt a bizonyos fehér vonalat, így csak egy kört futhatott az említett szakaszon, és végül 5. helyen zárta az időmérőt, ám szerinte meglehetett volna a harmadik hely is, ha sikerült volna még egy kört teljesítenie.

    Vettel mindeközben elmagyarázta, miért döntött úgy, hogy otthagyja a lassan közlekedő Red Bull-os versenyzőt.

    ,,Mindannyian ugyanazért a pozícióért harcoltunk, és ha te vagy a vonat végén, úgy ahogy én is voltam, akkor ez az egész helyzet nehézzé válik. Mikor a csapat rám szólt, hogy már csak 10 másodpercem maradt arra, hogy átérjek a fehér vonalon, akkor tudtam, hogy ki kell találnom valamit. Nem tudom, hogy a többieknek szóltak-e, de ha mindenki felgyorsított volna egy kicsit, ahogy én is tettem, akkor mindenkinek sikerült volna felérni. Nekem fontosabb volt az, hogy teljesítsek még egy kört, szerintem a többiek nem mérték fel jól a helyzetet.” –adott magyarázott a német a viselkedésére.