Címke: Red Bull

  • Villeneuve: A Red Bull akciója veszélyes volt, míg Verstappen tökéletes futamot produkált

    Villeneuve: A Red Bull akciója veszélyes volt, míg Verstappen tökéletes futamot produkált

    Jacques Villeneuve szerint Max Verstappen 5 másodperces büntetése, amit a Monacói Nagydíjon kapott igazságos volt, hiszen a Red Bull veszélyes helyzetet teremtett, ám ennek ellenére a 21 éves pilóta tökéletesen menedzselte végig a versenyt.

    A holland pilótát azért érte szankció, mert veszélyes helyzetet teremtett csapata azzal, hogy nem biztonságosan engedte ki őt a bokszból, ennek következtében pedig Verstappen Valtteri Bottas mellé érkezett, majd a kakaskodásnak egy kisebb ütközés lett a vége.

    A futam további részében a Red Bull pilótája azon ténykedett, hogy megelőzze a közepes gumikon szenvedő Lewis Hamiltont és utána kiépítse magának az 5 másodperces előnyt, ám ez nem sikerült neki, csak a verseny végén volt egy próbálkozása, ami során összeért az autója brit pilótáéval.

    Habár Verstappen végül büntetésének köszönhetően csak a negyedik lett, a kanadai világbajnok tőle szokatlan módon méltatta a holland versenyzőt, aki szerinte, tökéletes versenyt produkált a hercegségben.

    ,,Veszélyes megmozdulás volt a csapattól. Monacóban nem teheted ezt meg, mert nagyon kevés a hely a bokszutcában. Ez az akció a többi csapat embereit is veszélybe sodorta és ennek okán a büntetés lehetett volna nagyobb is. Verstappen szempontjából a nagyobb büntetés nem változtatott volna semmin sem, viszont a jövőben a csapatnak kétszer is meg kell gondolnia azt, hogy akarnak-e vállalni ekkora kockázatot. Ha megnézzük, hogy Verstappen hogyan menedzselte a szituációt és, hogy majdnem megelőzte Hamiltont, akkor mondhatjuk azt, hogy tökéletes futamot produkált. Mindent kihozott az autójából, amit csak tudott.” -osztotta meg Villeneuve véleményét a Sky Italia nézőivel.

  • Ricciardo: Verstappen egy körön gyorsabb Vettelnél

    Ricciardo: Verstappen egy körön gyorsabb Vettelnél

    Daniel Ricciardo úgy véli, Max Verstappen gyorsabb egy körön, mint Sebastian Vettel.

    Az ausztrál versenyző mindkét fél csapattársa volt már a Red Bullnál, a német munkáját csak egy évig kísérhette végig (2014), míg a holland mellett 2016 közepétől 2018-ig küzdhetett. Nico Rosberg vendégeként, a Beyond Victory műsorban beszélt mindkét versenyzőtárásról. A jelenleg a Renault színeiben vezető pilóta kihangsúlyozta, állításával nem azt akarja sugallni, hogy a négyszeres világbajnok lassú lenne, ám ha össze kellene hasonlítania őt Verstappennel, akkor a hollandot mondaná gyorsabbnak.

    ,,Nem akarok semmit sem elvitatni Sebtől, semmilyen aspektusban sem lassú versenyző, viszont Max még fiatal, ennek okán pedig még fejlődhet és gyorsabbá válhat, míg Seb már egy ideje itt van, és igen, mindig lehet fejlődni versenyzőként, ám neki kevesebb tere van már a megújulásra. Bocsi Seb, ha hallgatod ezt az adást! – nevetett fel az ausztrál.

    Ricciardo 2014-ben csatlakozott az osztrák csapathoz és váltotta le visszavonuló honfitársát, Mark Webbert. Első Red Bullos évében három győzelmet is szerzett, míg Vettel szenvedett és nehezen szokott hozzá az új szabályok alkotta versenyautókhoz. Együtt töltött évük alatt az ausztrál szerint a német világbajnok mindig egyenes volt és határozott, ugyanakkor mindig tisztelettel beszélt a csapat összes tagjával.

    ,,Nagyon izgatott voltam emiatt a kihívás miatt, nem csak a pályán való munkájára voltam kíváncsi, hanem arra is, milyen, amikor kiszáll az autóból, hogyan dolgozik a pályán kívül. Mindig nagy hangsúlyt fektetett a részletekre, egyszerűen ő együtt él és lélegzik a versenyzéssel. Úgy éreztem, nincs is más hobbija, csak a versenyzés létezik a számára, és ez is köti le. Nagyon jól kommunikált a többiekkel, mindig határozott volt, de sosem tiszteletlen. Ha valami nem működött jól, akkor azt mondta: ’ Ez nem elég jó, ennél jobban is meg tudjuk csinálni.’ Mikor azt mondom, hogy határozott ezalatt azt értem, hogy az üzenetét mindig célba juttatja. Nagyon egyenes volt, mégis kedves tudott maradni. Mindig kezet rázott mindenkivel.” –emlékezett vissza a 2014-es időszakra Ricciardo.

  • Lauda adott volna a Red Bullnak Mercedes motort!

    Lauda adott volna a Red Bullnak Mercedes motort!

    A Mercedes sportigazgatója, Ron Meadows elárulta, hogy Niki Lauda egyszer azt akarta, hogy kerüljön Mercedes motor a Red Bullba. Azért akarta mindezt Lauda, hogy a Mercedesnek valóban legyen kihívója a korábbi éveikben.

    A Red Bull akkoriban a Renault motorjait használta. Emiatt pedig hiába volt a legjobb autójuk a mezőnyben, a Ferrari és a Mercedes motorok ereje miatt lemaradtak. Sokan úgy vélik, ha akkor a Red Bull autóiban Mercedes erőforrás lett volna, akkor ők lettek volna a legjobb csapat.

    Niki Laudára emlékezve Meadows visszaemlékezett egy beszélgetésre erről a háromszoros világbajnokkal:

    „Emlékszem, hogy a korábban Niki tényleg adott volna a Red Bullnak Mercedes motorokat. Az volt az ötlete, hogy minket is erősebb csapattá kovácsolna az, ha komolyabb lenne a kihívás, és nagyobb lenne a harc.”

    Persze nem mindenki értett ezzel egyet a Mercedes istállójában:

    „Persze nem akartuk ezt, csak magunknak akartuk megtartani a motort. Kellett neki némi idő, mire ezt megértette. Természetesen értem azt is, hogy miért akarta ezt, hiszen minden nap arra törekedett, hogy még jobbá váljunk.”

  • Briatore újra elmondja, hogy elege van a Ferrariból

    Briatore újra elmondja, hogy elege van a Ferrariból

    Flavio Briatore újra közölte, hogy elege van a Ferrariból, a monacói futamot követően is. Valamit fejlődött a Scuderia, mert Sebastian Vettel második lett, de ez az eredmény még nem tette boldoggá Briatorét.

    A Benetton és a Renault korábbi vezére a Ferrarit sosem irányíthatta. Ettől függetlenül az olasz nagyon is kedvelné a Ferrarit. Az olasz média idén pedig kifejezetten kritikus a Ferrarival. Briatore az olasz radio 1 műsorában beszélt először arról, amikor a szombati időmérőn a Ferrari úgy döntött, hogy Charles Leclerc maradjon csak a garázsban, amire nem sokkal később igen ráfáztak:

    „Nem, nem és nem: én soha nem hibáztam volna ekkorát. Még a fiam se tett volna ilyet. Monte Carlonak olyan pályája van, hogy másodpercek alatt megváltozik, nő a sebesség, így a versenyzőidet kint kell tartanod.”

    Nem ment el persze szó nélkül amellett sem, amilyen helyzetbe került a csapat. Áprilisban még azt mondta, hogy az a baja a Scuderiának, hogy lassú az autójuk, most arra jutott, hogy az történik a csapattal, hogy a többi riválisuk nagyobbat léptek előre, mint ők. Az olasz azonban reménykedik benne, hogy mielőbb kikecmeregnek ebből a gödörből:

    „A Ferrari nem lassú, de a többiek erősebbek lettek, még a Red Bull is. Aerodinamikai problémáik vannak, reméljük, hogy meg tudják oldani.”

    A kérdés adott: tényleg ezt szeretné, vagy valójában inkább átvenné már Binotto helyét?

  • Honda: Ha újrakezdhetnénk a McLarennel, felkészültebben tennénk

    Honda: Ha újrakezdhetnénk a McLarennel, felkészültebben tennénk

    Három évig szenvedett a Honda a brit csapat motorszállítójaként: gyenge volt az erőforrás, és megbízhatatlan. Sokan úgy is érzik, hogy béklyóban voltak a japánok. Tavaly a Toro Rossoval már létható jelei volt a fejlődésüknek, ahogy idén a Red Bull csapatával is a nagyobb szabadság miatt Yamamoto szerint már jól mennek a dolgok. A Honda főnök a GPFansnek nyilatkozott:

    „A legnagyobb lecke az volt, hogy amikor csatlakoztunk a McLarenhez, akkor még nem álltunk készen. Ha újrakezdhetnénk, akkor már sokkal felkészültebbek lennénk,
    hogy mielőbb jobb pozíciókba kerülhessünk. Sokat tanultunk az esetünkből a McLarennel, nagy pofon volt. Ma viszont emiatt tartunk itt, ahol.”

    Egyre többen vélekednek úgy, hogy immáron a Honda a harmadik legjobb motor a rajtrácson, és lehagyták a Renault erőforrását, idén már megbízhatóbb és erősebb a japánok terméke. Yamamoto előre tekint, és tudja, hogy meg kell tenniük a végső lépéseket ahhoz, felvegyék a harcolt a jelenlegi legjobb Mercedes és Ferrari motorokkal. A szakember így folytatta:

    „Nehéz lesz, de ha maradunk ezen az úton, akkor egy napon képesek leszünk harcolni velük. Ezen dolgozunk. A motorsport győzelmekről és vereségekről szól, tehát 50%-ban a nyomásról és 50%-ban az örömről. Fejlődnünk kell, hogy tudjuk tartani a terveinket. A Forma-1 pedig a legjobb színtere ennek a kihívásnak.”

  • Rengeteg sztár volt Bécsben Niki Lauda temetésén

    Rengeteg sztár volt Bécsben Niki Lauda temetésén

    Niki Lauda temetésére miatt rengeteg ismert ember utazott ma Bécsbe. A Szent István-székesegyházban vettek végső búcsút a háromszoros Forma-1-es világbajnoktól. Lauda élete sokakat megérintett. Az autósport rajongók a sportolói teljesítményét, és az emberfeletti harci szellemét csodálják. Május 20-án azonban magához szólította az Úr, a teste pedig feladta a küzdelmet. Niki Lauda Zürichben, családi környezetben hajtotta végső álomra a fejét, miután az egyik veséjével gondok akadtak.

    Május 29-én pedig az eső ellenére ezrek vettek végső búcsút a huszonötszörös futamgyőztestől. Rengetegen sírtak, gyászoltak, 13:00-kor pedig kezdetét vette a gyászmise. Maga a szertartás nyitott volt, de a Lauda család lemondott minden film- vagy hangfelvételt. Egy órán át tartott a mise, majd a sírt kivitték a dómból, ezt követően már csak a legszűkebb család tartott vele. Niki Lauda végső nyughelye a Neustifter temetőben lesz, ott ahol édesanyja is nyugszik.

    Ismert emberek vettek tőle végső búcsút, és voltak ott a gyászmisén, olyanok mint:
    – a Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton
    – a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff
    – az egykori Forma-1-es pilóta David Coulthard
    – a Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko
    – a Forma-1-es világbajnok Alain Prost
    – Jo Leberer, gyógytornász és személyi edző
    – Jean Todt, a FIA elnöke
    – a Forma-1 igazgatója, Chase Carey
    – a Forma-1 sportigazgatója Ross Brawn
    – Karl Schranz, sílegenda
    – a Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet
    – Walter Wolf, egykori Forma-1-es csapattulajdonos
    – az egykori Forma-1-es pilóta Jean Alesi
    – Sebastian Kurz, a napokban lemondatott kancellár
    – a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner
    – Arturo Merzario, aki 1976-ban a társaival kihúzta Niki Laudát a tűzből
    – Arnold Schwarzenegger filmszínész és korábbi kormányzó
    – a Forma-1-es világbajnok Jackie Stewart
    – a többszörös nagydíjgyőztes Gerhard Berger
    – Alexander Van der Bellen szövetségi elnök
    – Franz Klammer és Hermann Maier sílegendák
    – az egykori Forma-1-es pilóta Alexander Wurz
    – a Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg
    – a Forma-1-es világbajnok Nigel Mansell
    – a korábbi Ferrari elnök és csapatfőnök Luca di Montezemolo
    – Daniel Brühl, aki a Hajsza című filmben alakította Niki Laudát remekül
    – Andreas Gabalier énekes
    – Valtteri Bottas Mercedes pilóta
    – a Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto
    – a Toro Rosso csapatfőnöke Franz Tost
    – Flavio Briatore egykori csapatfőnök
    – Stefano Domenicali egykori Ferrari csapatfőnök
    – Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke
    – Mark Webber korábbi Forma-1-es pilóta és sportkocsi világbajnok
    – Claire Williams csapatfőnök
    – George Russell, a Williams pilótája
    – Günther Steiner, a Haas F1 csapatfőnöke
    – Boris Becker, teniszlegenda

    A templom előtt egy koszorú is látható, amelyet a német rekorder Michael Schumacher családja küldött. Ez áll rajta: „Egyszer még újra látjuk majd egymást. A Schumijaid.”

    Anton Faber a katedrális papja így nyitotta a beszédét németül, de a külföldiek fejhallgatón keresztül szinkrontolmácsolásban hallhatták a szavait:
    „A halál nem csak veszteséget jelent. Nekünk keresztényeknek a halál azt is jelenti, hogy meg- és hazatérünk. Ezen órákban azért imádkozunk, hogy Niki megérkezzen.”

    Ezt követően Lauda korábbi McLarenes csapattársa Alain Prost angolul felolvasott az Ótestamentumból, majd újra Anton Faberé lett a szó.Ismertette a Niki Laudát ért sorsszerű csapásokat, amelyeknél Isten különösen ügyelt rá. Említésre került az 1976-os tüzes balesete Nürburgringen, illetve amikor 1991-ben lezuhant a Lauda Air repülőgépe. Ahogy azonban Faber megjegyezte: „Niki Lauda mindig felülkerekedett, és visszaküzdötte magát.”

    A könyörgés különösen szívszorító volt, mert azt Lauda tíz éves ikrei adták elő, Max és Mia. Ezt követően elhangoztak Niki kedvenc dalai, amelyet özvegye Birgit állított össze. Hallható volt így az amerikai énekes Tracy Chapman „Fast Cars” slágere, de a „Hero” is a Family of The Yeartől.

     

    Faber tovább méltatta:
    „Egyenes jelleme, bátorsága és tettvágya sokaknak mércéjévé vált. Sokat tett a családjáért is.”

    Külön megszólította Anton Faber Lewis Hamiltont is:
    „Lewis Hamilton, Ön ötszörös világbajnokként itt van közöttünk, és a legutóbbi győzelmét neki ajánlotta. Egy egy erős jel, hogy nem a Halálé az utolsó szó.”

    Ezt követően beszédet mondott Arnold Schwarzenegger, Gerhard Berger és Alexander Van der Bellen. A szövetségi elnök így szólt:
    „Lauda megmutatta, hogy mennyi mindent el lehet érni, és miképp tanulhatunk a hibáinkból. A bajnoki címei Ausztriát is magabiztossá és büszkévé tették.”

    Az ex-kancellár Sebastian Kurz is nyilatkozott:
    „Mindenkinek erőt adott ahhoz, hogy baleseteket vagy sorscsapásokat túléljenek. Mindig volt ereje ahhoz, hogy felálljon.”

    Gerhard Berger ennyit mondott:
    „Megemelem előtte a képzeletbeli sapkámat. Remélem, hogy találkozunk még barátom!”

    A világsztár Arnold Schwarzeneggert is megérintette:
    „Nikinek nem voltak határai, sem sebességben, sem amikor a győzelmeit ünnepelte. Ahogy élt, üzletelt és szerette a családját, példaértékű. Amikor még csak gondolkodtam azon, hogy Kalifornia kormányzója legyek, ennyit mondott: „Nem dumálni, csinálni!”

    A gyászmise végén kivitték a koporsóját a székesegyházból a bécsi temetkezési vállalat dolgozói, őket követte a Lauda család, majd a versenyzők: Marko, Alesi, Piquet, Hamilton, Rosberg, Bottas, Prost és Berger. Megható volt, amikor Lewis Hamilton átölelte Niki Lauda Lukas nevű fiát. Ezt követően az út már rendőrmotoros kísérettel a temetőbe vezetett.

    Niki Laudát a versenyzői overáljában és a legendás piros sisakjában temették el, a legszűkebb családi körben.

  • Ennyi volt: Ez a Red Bull Air Race utolsó szezonja!

    Ennyi volt: Ez a Red Bull Air Race utolsó szezonja!

    A Red Bull úgy döntött, hogy 2019 után nem folytatják többé a Red Bull Air Race repülős világbajnokságot. Már csak a fixen lefoglalt helyszínekre látogatnak el idén is, ezek pedig június 15-16 Kazany, Oroszország, július 13-14 Zamárdi, Magyarország és végül szeptember 7-8, Chiba, Japán.

    2003 óta több mint 90 versenye volt a Red Bull Air Racenek, ebből több mint 10 Budapesten. A világ legkiemelkedőbb pilótái mutatták be a képességeiket nagy sebesség és alacsony magasság mellett, extrém manőverek közepette. A Red Bull Air Race a legmagasabb szinten szórakoztatott, de nem lett annyira kedvelt, mint más Red Bull rendezvények a világ bármelyik táján.

    A Red Bull köszönetet mond a pilótáknak, a csapatoknak, a partnereiknek a versenyeknek helyet biztosító városoknak, és azon dolgozóinak, akiknek köszönhetőek ezen élvezhető és emlékezetes pillanatok.

  • Hülkengberg kerülhet 2020-ban a Red Bullba Gasly helyére!

    Hülkengberg kerülhet 2020-ban a Red Bullba Gasly helyére!

    A 2019-es szezon még a feléig sem jutott el, de máris teljes sebességgel forog a pletykahíradó, és most épp Hülkenberg került képbe. A Motorsport Italia szerint Nico Hülkenbergre figyelt fel a Red Bull, mivel nem elégedettek Pierre Gasly elmúlt versenyeken mutatott teljesítményével. Az energiaitalosok tehát feltehetően az év végén új pilóta után nézhetnek, miután korábbi pilótájukat Daniel Ricciardót komoly fizetésért elcsábították Milton Keynesből. Gasly a Red Bull junior programjának volt a tagja, és a Scuderia Toro Rossoból ülhetett át az anyacsapathoz, a 2018-as év végeztével.

    2019-ben azonban a francia eddig nem találja az iramot. Ausztráliában és Bahreinben Gasly nagyon maga alatt teljesített, majd elkezdett lassan felzárkózni. Csapattársa, Max Verstappen sebességét azonban nem tudja felvenni az RB15-tel, így máris szárnyra kaptak híresztelések, hogy ki kerülhet Gasly helyére. Helmut Marko a Red Bull junior program vezetőjeként ismert arról, hogy kevés időt ad a versenyzőinek arra, hogy felvegyék a Forma-1 ritmusát, vagy hogy a Red Bull Racinghez kerüljenek. Danyiil Kvjat járt úgy, hogy 2015-ben csatlakozhatott az anyacsapathoz, de 2016-ban év közben már mennie is kellett Verstappen miatt. Markonak egyszerűen elfogyott a türelme Gaslyval is.

    A Red Bull tehát feltehetően máris lázasan versenyzőt keres magának 2020-ra. Korábban Marko utalt már rá, hogy Alexander Albonnal nem számol, hiába kezdett jól a Toro Rossónál újoncként, készen is állna akár az előrelépésre. A „házi” lehetőségei az energiaitalosoknak pedig elfogytak, így más megoldás után is elkezdtek nézegetni. Hülkenberg pedig így máris egy remek jelöltté vált náluk. A német pilótának év végén jár le a szerződése a Renault F1-es gyári csapatával, és ugyanazon a szinten van, mint csapattársa Ricciardo, aki 2018-ban jobban Verstappen nyakán volt mint Gasly, a sebesség tekintetében.

  • Vettel 2019 végén befejezheti a Forma-1-es pályafutását?

    Vettel 2019 végén befejezheti a Forma-1-es pályafutását?

    A Monacói Nagydíjat követően felerősödtek azon pletykák, mely szerint Sebastian Vettel az utolsó évét töltheti a Forma-1-ben. A német nehéz éveket él meg a Ferrarinál, ahová abban a reményben csatlakozott, hogy megismételheti Michael Schumacher eredményeit, és megszakítja a Scuderia hosszú évek óta tartó nyeretlenségi sorozatát. Annak ellenére, hogy 2020-ra is van szerződése, Vettel idő előtt szögre akaszthatja a sosakját, írja az egyik legismertebb F1-es szakember, Joe Saward, a „business of motorsport” nevű hírlevelében.

    A Monacói Nagydíjat követő írásában Saward arról értekezett, hogy Vettel akár már gondolkozik is azon, hogy lelép a Forma-1-ből, már a szezon végén:

    „A legsokkolóbb pletyka ami elindult a monacói paddockból az, hogy Sebastian Vettel azon gondolkozik, hogy felhagy királykategóriával a szezon végén, mindössze 31 évesen. Miután a Red Bullal négy bajnoki címet nyert 2010 és 2013 között, megpróbálta visszaterelni a Ferrarit a sikerre vezető útra, de számos hibát vétett, és most még Charles Leclerc érkezésével még nőtt is rajta a nyomás, hiszen fiatalabb, és még tovább tud fejlődni, szemben a némettel. Hasonló lenne a helyzet, mint amikor Nico Rosberg lépett az F1-ből miután megnyerte 2016-ban a bajnoki címet, hiszen tudta, hogy nehezen lenne képes ilyen tettre újra. A nagy kérdés az, hogy ki lehetne Vettel utódja. Olyan nevek merültek fel most hirtelen ennek kapcsán, mint Sergio Perez, Kevin Magnussen, Romain Grosjean és Valtteri Bottas.”

  • Marko: Kivételezés zajlik a Forma-1-ben!

    Marko: Kivételezés zajlik a Forma-1-ben!

    A Red Bull tanácsadója Helmut Marko szerint a versenybírók igazságtalanok voltak, amikor megbüntették Max Verstappent a Monacói Nagydíjon.

    A holland pilóta öt másodperces büntetést kapott, miután a csapata a veszélyesen engedte ki őt a bokszutcában. Az eset miatt összeért Bottasszal, akinek defektje lett, de a Red Bull is megsérült. Így hiába látta meg másodikként a kockás zászlót, a büntetése miatt végül csak a negyedik lett.

    „Bottas előtt voltunk, de úgy tűnik, hogy Max nem tud a versenybírók szemében jót tenni. Rájöttem, hogy nem ők a legnagyobb rajongói!” – fakadt ki Marko.

    A holland versenyzőnek a másik Mercedesszel is volt incidense a versenyen. A futam végén Verstappen az alagút végén próbálta megelőzni a futamgyőzelemért a címvédőt, ám nem sikerült és kicsit össze is értek. A Red Bull versenyzője elmondta a csapatának, hogy úgy érezte, Hamilton bemozdult elé az ideális éven. Marko szerint ezért meg kellett volna büntetni a britet.

    Ám ez végül nem történt meg, az osztrák szerint pedig azért, mert Hamilton a sisakjával Lauda előtt tisztelgett, és emiatt kivételezett vele az FIA.