Címke: Red Bull

  • Marko: Nem lesz pilótacsere a szezon közepén

    Marko: Nem lesz pilótacsere a szezon közepén

    Helmut Marko elárulta, a szezon közepén biztos nem fogják meneszteni Pierre Gaslyt, hiába marad el a teljesítménye jócskán csapattárához Max Verstappenhez képest.

    A francia versenyző tavaly a Toro Rosso színeiben mutatkozott be, és Daniel Ricciardo távozásával megkaparintotta az egyik ülést a Bikáknál. Gasly az első futam óta szenved és érdemi helyezést csak egyszer-kétszer ért el, ami miatt az energiaitalgyártó alakulat szurkolói a távozását követelik.

    Azonban úgy néz ki, nem fogják lecserélni a szezon közepén a rosszul teljesítő pilótát, a Red Bullnál esélyt adnak még neki a bizonyításra.

    ,,Pierre nagyon keményen dolgozik együtt a csapattal, és nagyon sokat megy a szimulátorban is. Ezért sem láthatjuk most itt.” – nyilatkozta Marko az futam után. – ,,Nincs tervben a lecserélése, nem gondolkodtunk másik pilóta alkalmazásán. Gasly helyzetét az is megnehezíti, hogy egy fiatal versenymérnökkel kell együtt dolgozni, és mindkettőjüknek szokni kell a helyzetet. Az önbizalmán a Barcelonában történt ütközés sem segített, de mi további jó szerepléseket és erős versenyeket látunk Pierre-ben, és azon leszünk, hogy együtt ezeket teljesítsük. A 2020-as pilótafelállásról majd csak szeptemberben és októberben kezdünk el tárgyalni.” – árulta el az osztrák tanácsadó.

  • Verstappen szerződésének záradéka nem léphet életbe

    Verstappen szerződésének záradéka nem léphet életbe

    Max Verstappen még egy jó ideig a Red Bull pilótája marad, legalábbis addig, míg szerződése tart, ugyanis a távozásával összefüggő záradékot nem tudja érvénybe léptetni, mivel meg nyerte a futamot Ausztriában.

    Múlt héten Helmut Marko megerősítette azon pletykákat miszerint a holland kontraktusában van egy bizonyos záradék, ami ki mondja, ha a Magyar Nagydíjig nem sikerül győzni, akkor szabadon igazolt 2020-ra. Több találgatás is elindult azzal kapcsolatban, hogy hova is mehetne a holland, többen is már a Mercedes színeibe képzelték el őt Lewis Hamilton csapattársaként, ám egyelőre a 21 éves pilóta tett arról, hogy ezek a spekulációk alább hagyjanak.

    Jos Verstappen megerősítette fia maradásának szándékát a finn C More-nak, továbbá hozzátette az ifjú versenyző nagyon boldog a Bikáknál.

    ,,A legjobb helyen ott van, ahol most versenyez, a Red Bullnál. Tudom, hogy voltak spekulációk a szerződése miatt, ám egy dolgot nem szabad elfelejteni, nagyon jól érzi magát a csapatnál. Egy top istállóról beszélünk, akik folyamatosan azon munkálkodnak, hogy versenyképesebbek legyenek. Nagyszerű látni azt, hogy a Red Bull és a Honda összeállt és együtt akarják véghez vinni céljaikat.”

    Helmut Marko az alakulat tanácsadója szintén azon volt, hogy véget vessen a találgatásoknak.

    ,,Vannak olyanok, aki azt hiszik, jobban ismerik Maxot vagy a szerződését nálunk. A célunk az, hogy a legfiatalabb világbajnokká tegyük őt. Az emberek idiótának neveztek, mikor azt mondta 5 győzelmet várok az idei szezonban, én azonban a véleményük ellenére hiszem, hogy ez még mindig valóra válhat.”

     

  • Horner Verstappen előzéséről: Erre van szüksége az F1-nek

    Horner Verstappen előzéséről: Erre van szüksége az F1-nek

    Max Verstappen volt aki megcsinálta tegnap a showt, mindkét Ferrarit és Valtteri Bottast megelőzve egészen az első helyig repült az osztrák Alpokba.

    A frissebb gumikon egészen parádésan közlekedő holland az utolsó körökben előzte meg a monacóit, ám győzelmében a futam leintését követően nem lehetett teljesen biztos, ugyanis az FIA vizsgálta az esetet, de végül nem büntették meg a Red Bull pilótáját.

    Verstappen az idei szezonban elsőként törte meg a Mercedes hegemóniáját a futam győzelmek tekintetében (ha nem számítjuk bele Vettel Kanadában aratott elsőségét), mit főnöke Christian Horner is elismert.

    ,,Kemény ütközet volt, de fair és pontosan erre van szüksége az F1-nek, ilyen csatákat kellene látnunk.  – jegyezte meg a brit csapatfőnök utalva a Verstappen-Leclerc csatára.

    A Red Bull Racing vezetőjét nagyon lenyűgözte pilótája teljesítménye, aki állítása szerint a nehezebb úton járva jutott el a győzelemig.

    ,,Meg kellett előzni három vagy négy vetélytársat is, és Max ezt kiválóan véghez is vitte. Ausztriában nyert egy Red Bullal, és megszerezte a Honda első győzelmét a 2006-os elsőség óta, és mindezt stílusosan vitte véghez és egy tökéletes napot ajándékozott nekünk. Idén sokkal édesebb ez a győzelem.”

  • Ricciardo örül Verstappen és a Red Bull sikerének

    Ricciardo örül Verstappen és a Red Bull sikerének

    Daniel Ricciardo reméli, hogy csapata megtalálja az okokat, amiért nem sikerült jól számukra az Osztrák Nagydíj és a problémák kiküszöbölése után már mosolyogva érkezhet meg Silverstone-ba. Az ausztrál továbbá elárulta, őszintén örül Verstappen győzelmének.

    A Renault nem igazán talált jó formáját a hétvégén, az alakulat versenyzőinek még a Q3-ban sem sikerült bekerülniük, míg vasárnap pont nélkül hagyták el az országot. Ricciardo azonban bizakodó ugyanis az elmúlt versenyeken sikerült a legjobb 10-ben végezniük.

    ,,Nem akarok a 12. helyen tengődni, ez volt a nap legnehezebb része számomra, ugyanakkor voltak jó mozzanatok is, ezért nem akarom ezt a hétvégét a nem túl fényes szezonkezdethez hasonlítani. Voltak pillanataink és remélem, ezeket megtaláljuk majd Silverstone-ban is. Nagyon remélem, hogy találunk valamit az elkövetkezendő hetekben. Nagyon furcsa volt minden az utóbbi időkben, például Le Castellet-ben sokkal intenzívebb volt a szél, ám ott és akkor a nem igazán befolyásolta a konstrukciót, míg most masszív turbulenciát éreztem különösen a nagy sebességű kanyarokban és még a végsebességünk is nagyon alacsony volt. Szeretném azt érezni végre, hogy találtunk valamit, optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy rájövünk arra, mi nem volt jó és Silverstone-ba már mosolyogva érkezünk.”

    Ricciardo egykori csapata a Red Bull nyerte az Osztrák Nagydíjat Max Verstappen vezetésével. Az ausztrál elárulta nagyon is örül az alakulat sikerének, különösen annak tekintetében, hogy hazai közönség előtt győzedelmeskedett az osztrák istálló.

    ,,Maxnak a verseny nagyon szórakoztató volt, nagyon örülök, hogy ilyen futamot produkált az F1, az én versenyem nagyon unalmas volt, de tényleg örülök annak, hogy legalább az élen történt valami. Úgy vélem a Red Bull nagyon boldog most. Láttam a futam előtt Mr. Mateschitzt már akkor nagyon jó hangulatban volt, el sem tudom képzelni, hogy most mit élhet át. Személy szerint örülök neki (Verstappen), ugyanis nem legkönnyebb szezonjaikon vannak túl.”

  • Verstappen: Leclerc fog még idén futamot nyerni

    Verstappen: Leclerc fog még idén futamot nyerni

    Max Verstappen azt gondolja, hogy Charles Leclerc nyerni fog még idén futamot. Mindezt azután nyilatkozta, hogy a legutóbbi Osztrák Nagydíjon 3 körrel a vége előtt ellopta az addig lényegében végig vezető monacóitól a győzelmet.

    Leclerc már kétszer bukott el biztosnak látszó győzelmet: múlt hétvégén Spielbergben, miután Verstappen véleményesen, de végül büntetést elkerülve előzte meg egy zseniális verseny legvégén, és Bahreinben, amikor a motorja mondta be az unalmast. A Ferrari pilótája így továbbra is vár élete első győzelmére, amit Verstappen szerint még idén megszerez.

    „Rendben vagyunk, már a stewardoktól távozva is rendben voltunk” – válaszolta Verstappen arra a kérdésre, hogy neheztelnek-e egymásra Leclerckel a látványos csatájuk után. „Versenyzők vagyunk. Régóta ismerem Charles-t, és biztos vagyok abban, hogy még idén megszerzi az első győzelmét a Forma-1-ben. Nyilván csalódáskeltő elveszíteni az első győzelmedet az utolsó körökben, de ezt el kell fogadni.”

    Verstappennek továbbra sincs pole pozíciója hat győzelme mellett, ő erre vár már nagyon.

    „Én például a pole pozíciókkal vagyok így, ami nagyon fájdalmas. A tavalyi monacói hétvége szörnyű volt. De ahogy mondtam, Charles remek pilóta, és messze fog jutni. Szerintem még 15-20 évig versenyzünk együtt.”

  • Hamilton: A Red Bullnak és a Ferrarinak nem okozott gondot a meleg

    Hamilton: A Red Bullnak és a Ferrarinak nem okozott gondot a meleg

    Lewis Hamilton úgy véli a top három alakulat közül csak a Mercedes szenvedett a hőség miatt, és ezért nem sikerült behúzniuk a győzelmet az Osztrák Nagydíjon.

    A brit versenyző csak az 5. helyen végzett Sebastian Vettel mögött, és Valtteri Bottas is csak az idő hiánya miatt állhatott fel a dobogó harmadik fokára, ugyanis a német kis híján őt is elkapta az utolsó kőrben. Mindkét Mercedeses versenyző úgy érezte képtelen felvenni a tempót a Ferrarival és a Red Bullal a nagy melegben, ám ennek ellenére Hamilton elégedett, ugyanis értékes pontokat szerzett.

    ,,Nem hinném, hogy teljesen le kellene írnunk ezt a hétvégét, ötödik lettem, pontokat szereztem, szóval tovább léphetünk. Ahogy én tudom a Ferrarinak és a Red Bullnak nem okozott problémát a meleg, míg nekünk meg kellett vele küzdenünk. Jó volt a tempónk, ám a jó versenyzésre nem volt elég, ennyire futotta az autónkkal ezen a pályán.”

  • A Red Bull már meg is találta Ticktum utódját

    A Red Bull már meg is találta Ticktum utódját

    A napokban vált hivatalossá, hogy a Red Bull megvált juniorjától, Dan Ticktumtól. A jelek szerint azonban már meg is találták a helyettesét Patricio O’Ward személyében.

    O’Wardot az IndyCarból már ismerhetjük, hiszen ott versenyez idén a Carlin csapatánál, viszont nem biztos, hogy be is fejezi az évadot, mert pénzügyi gondok hátráltatják. A tengerentúlról érkező versenyző májusban csatlakozott a Red Bullhoz, és most átveszi Ticktum helyét a Super Formulában, a Mugen csapatánál. Ezenkívül most hétvégén az F2-ben is debütált az Osztrák Nagydíjon.

    „Helmut Marko egy órája hívott” – mondta még péntek reggel O’Ward a Red Bull Ringen. „Azt mondta, hogy szeretné, ha részt vennék a Super Formula maradék versenyein Japánban, és talán néhány további F2-es futamon is, ha sikerül megszervezni. Tudom, hogy ez nagy kihívás, de egyúttal nagy lehetőség is, és nagyon izgatott vagyok.”

    A Super Formulában négy versenyhétvége van még hátra a szezonból, és ebből csak egy ütközik az F2-vel, méghozzá a szeptemberi orosz fordulóval. Elméletileg tehát össze lehetne hozni további F2-es szerepléseket, és ezt O’Ward is támogatná, mert így több tapasztalata lesz F1-es versenyhétvégékről.

  • Hamilton nem ijedne meg, ha jövőre Max Verstappen lenne a csapattársa

    Hamilton nem ijedne meg, ha jövőre Max Verstappen lenne a csapattársa

    Nagy lendületet vett az Osztrák Nagydíj előtt a pletykahíradó, és az egyik legerősebb átigazolás 2020-ra Max Verstappen érkezése lenne Lewis Hamilton mellé. Mivel mindketten ott voltak tegnap az időmérő edzés után a sajtótájékoztatón, kézenfekvő volt az, hogy megkérdezzük az urakat, hogy mi a véleményük arról, hogy akár már jövőre csapattársak lehetnek. Miután beállt némi síri csend, Lewis törte meg a hallgatást, és kis csodálkozás után ő válaszolt először:

    „Az emberek mindig mondanak mindenfélét. Erről viszont először hallok. Azt hiszem ugyanakkor, hogy a csapat nagyon is elégedett Valtterivel és velem. Azt meg nem tudom, hogy Max mennyire néz más lehetőségek után, de talán. Ha ez meg tényleg így van, az nagyszerű.”

    Ezután oda is fordult Verstappen felé, és már felé mondta:

    „Nem bánnám, ha veled együtt kellene vezetnem. Bárki ellen hajtok.”

    Max Verstappen nem volt már ennyire bőbeszédű, pedig a héten az is kiderült, hogy van egy olyan kilépési záradék a szerződésében, ami lehetővé tenné azt hogy akár a Mercedeshez is igazoljon, amennyiben a Red Bull és a Honda nem tud neki záros határidőn belül győzelemre is képes autót készíteni. A holland elintézte a kérdést ennyivel:

    „Úgy tűnik, hogy vannak olyanok, akik többet tudnak (erről) mint én!”

  • Verstappen különleges sisakkal készül az Osztrák Nagydíjra

    Verstappen különleges sisakkal készül az Osztrák Nagydíjra

    Max Verstappen számára az Osztrák Nagydíj több szempontból is különleges: a csapata hazai futamáról beszélünk, és félig-meddig a saját hazai futamáról is, hiszen most már évről évre annyi holland jön el a futamra, hogy egész lelátókat töltenek meg a narancssárgák.

    A Red Bull pilótája ezért készült egy egyedi sisakfestéssel a spielbergi hétvégére, mint ahogy tette azt tavaly is egyébként, amikor megnyerte a futamot. A fejvédő színe rikító sárga, igen feltűnő. Múlt évben is hasonló árnyalatú sárgát kapott, de most sokkal több benne a fehér.

    A sisak erre a linkre kattintva tekinthető meg.

  • Ha Verstappen nem nyer a nyári szünetig, akkor szabadon tárgyalhat más csapatokkal

    Ha Verstappen nem nyer a nyári szünetig, akkor szabadon tárgyalhat más csapatokkal

    Spanyolországból származó sajtóhírek szerint Max Verstappen szerződésében van egy olyan záradék, amely hamarosan érvénybe léphet. Nevezetesen, ha a holland a Magyar Nagydíjjal bezárólag nem nyer versenyt, akkor szabadon tárgyalhat más csapatokkal az átigazolásról.

    Verstappen a tavaly év végén remek formát mutatott, és versenyeket nyert még a Renault motoros Red Bullal. Ezzel szemben idén eddig két dobogós helyezést tud felmutatni, és önerejéből pedig nem képes felvenni a versenyt a Mercedesekkel.

    Öt éve van már a száguldó cirkuszban, és csupán öt futamgyőzelme van, de világbajnoki címre eddig nem igazán volt esélye, márpedig ő nem azért van itt, hogy a negyedik helyért küzdjön, saját elmondása szerint.

    A spanyol Marca szerint Verstappen kontraktusában van egy teljesítmény alapuló záradék, amit a forrás úgy értelmez, hogy ha a nyári szünetig hátralévő négy verseny egyikén sem tud nyerni, akkor szabadon tárgyalhat más csapatokkal. Konkrét csapatokról ugyan nem írtak, de Verstappen számára csupán a Ferrari és a Mercedes jöhet szóba.