Címke: Red Bull

  • Ricciardo: Vettel olyan frusztrált lehet, mint amilyen én voltam tavaly

    Ricciardo: Vettel olyan frusztrált lehet, mint amilyen én voltam tavaly

    Daniel Ricciardo szerint Sebastian Vettel idén azt a frusztrációt éli át, amit tavaly az ausztrál is tapasztalt a Red Bullnál.

    Nehéz döntés előtt állt 2018-ban a Renault pilótája, ugyanis azon kellet morfondírozni melyik csapatnál fogja folytatni karrierjét. Ricciardo tisztában volt vele, hogy az osztrákoknál milyen jövő vár rá Max Verstappen mellett, valamint a Honda motortól is tartott, ezért inkább a távozás mellett döntött. El is mondta, akkoriban nagyon meglepte, hogy a Mercedes és a Ferrari nem érdeklődött utána. A McLaren bejelentkezett volna az ausztrálért, és habár a kémia működött a felek között, a 30 éves versenyző elutasította a briteket, és inkább a francia gyári alakulatot választotta. A csapatváltásra elmondása szerint azért volt szüksége, mert új kihívásokra vágyott.

    A német világbajnok az ötödik szezonját tölti a Scuderiánál és Ricciardo szerint kezd belefáradni abba, hogy hiába üldözik a Mercedest évek óta, utolérni nem tudják. Az elmúlt időszakban a rengeteg elmélet és nyilatkozat született a négyszeres világbajnok esetleges visszavonulásáról, amit Vettelnek folyamatosan tagadnia kell. Az ausztrál legutóbb elmondta, nem ő lesz a felelős, ha ez megtörténik, ugyanis őt szerződés köti 2020-ra, viszont nem tudott szó nélkül elmenni az eset mellett és elmondta át tudja érezni mit érezhet egykori csapattársa.

    ,,Talán ő is azt érzi, amit én egy évvel ezelőtt: frusztráltnak és sebezhetőnek gondolja magát. Ám nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy ő egy nagyon gyors versenyző és képes megnyerni a bajnokságot. Az egyetlen kérdés a körül merül fel, hogy képes lesz-e a jó formát a szezon egészében megtartani. Egyes szituációkban elveszíti a motivációját látván azt, hogy nem tud többet tenni annál, amit megtesz.” –nyilatkozta az ausztrál az olasz Corriere della Serrának.

  • A Red Bull autóin megjelenik a híres 007!

    A Red Bull autóin megjelenik a híres 007!

    A Red Bull a főtámogatójának az Aston Martinnak kedveskedik azzal, hogy különleges James Bond témájú feliratokat tesznek fel a Brit Nagydíjra ezen a hétvégén. Az autó hátsó szárnyán és az oldalelemeken is megtalálható lesz az ismert 007-es szám a pisztollyal. 

    Andy Palmer, az Aston Martin Csoport vezérigazgatójaként így nyilatkozott a motorsport.comnak:

    „Az Aston Martin örömmel működik együtt a James Bond branddel. Ezen a hétvégén pedig a Forma-1 1007. nagydíján ünnepeljük ezen hosszan tartó kapcsolatunkat.”

    Az energiaitalos csapat reméli, hogy az új festésükkel is megtartják a lendületüket, aztán még az is lehet, hogy lesznek különleges képességeik az autóiknak!

    Aki egyébként James Bond autóira kíváncsi élőben, az már láthatta őket Ausztriában, most a Brit Nagydíjon, de információink szerint ott lesznek a csodajárgányok Hockenheimben és a Hungaroringen is!

    Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
    red bull, james bond, racingline.hu
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
  • Jövőre már a szezon elejétől küzdene a bajnoki címért a Red Bull

    Jövőre már a szezon elejétől küzdene a bajnoki címért a Red Bull

    Max Verstappen osztrák sikere után komoly optimizmus uralkodott el a Red Bull garázsán belül, olyannyira hogy 2020-ra kitűzték célnak, hogy már a szezonnyitótól kezdve harcban akarnak lenni a világbajnoki címért.

    A holland sikere egyben azt is jelentette, hogy nem lép életbe a szerződésében az a záradék, hogy a nyári szünetben szabadon tárgyalhat más csapatokkal, így jó eséllyel marad majd az energiaitalosoknál. A csapatfőnök Christian Horner azonban elismerte, hogy jövőre mindenáron egy bajnok aspiránssá kell tenniük Verstappent.

    „Max egy hatalmas érték számunkra. Olyan autót kell adnunk alá, amivel jövőre harcban lehet a világbajnoki címért. 2019 egy átmeneti év, amelyben teljes egészében összeszokunk az új motorpartnerünkkel és az egész újdonsággal. Jelen pillanatban ez egy kicsit meghaladta az elvárásainkat.” – kezdte.

    „Már az ötödik évében jár az F1-es karrierjében, és már lehet rajta látni, hogy mennyire komplett lett az elmúlt 12 hónapban. Sokkal érettebb lett és a nyomást is jobban kezeli. 2013 óta a motor erő hátrány volt az Achilles-sarkunk. 2019 egy feltörekvő év, de 2020-ban már az első futamtól kezdve harcban akarunk lenni a világbajnoki címért.” – zárta.

  • Horner: Most Verstappen a világ legjobbja

    Horner: Most Verstappen a világ legjobbja

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner Max Verstappent méltatja, szerinte pilótája jelenleg mindenkinél jobb formában van a világon.

    A holland idén tényleg lenyűgözően teljesít, ez főleg abban mutatkozik meg, hogy eddig csapattársát, Pierre Gaslyt lényegében tönkreveri. De felhozhatnánk példának a múltkori ausztriai győzelmét is, ahol a rajtnál beragadva, nagyon hátraesve egy elképesztő felzárkózást bemutatva végül megnyerte a versenyt.

    Hornert egy médiaeseményen kérdezték meg, hogy szerinte Verstappen-e a legjobb: „A jelenlegi formája alapján igen. Élete formájában van, a legutóbbi egy évben ő volt a legjobb a világon. Miért mondom ezt? Mert nem a legjobb autóban ül. És ha az eredményeket megnézzük a tavalyi montreali verseny óta, azt láthatjuk, hogy több olyan teljesítménye is volt, amikor tényleg hiba nélkül ment végig. Természetes, hogy jön a következő generáció. Lewis előnye a tapasztalata, emellett még mindig nagyon gyors, övé a legjobb autó, egy nagyon jól olajozott gépezet része. Max ezzel szemben most van feljövőben. Nem lenne fantasztikus kettejüket látni egymás ellen?”

  • A kivizsgálás után kiderült, Gasly autójával semmi probléma: Mostantól teljesítenie kell

    A kivizsgálás után kiderült, Gasly autójával semmi probléma: Mostantól teljesítenie kell

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko most már nyíltan kijelentette, Pierre Gaslynak teljesítenie kell.

    Az idei évre Red Bullhoz előléptetett francia eddig jóval a várakozások alatt teljesít, csapattársának, Max Verstappennek közelében sincs, legutóbb is kört kapott tőle az Osztrák Nagydíjon. Igaz nemrég kiderült, itt más verziójú első szárnnyal kellett mennie, mint holland kollégája, miután a többi, újabb szárny megsérült a szabadedzésen. De ez sem magyaráz meg ekkora különbséget. A Red Bull így tüzetesebben átvizsgálta Gasly kasztniját, és most Helmut Markótól tudtuk meg, hogy nem találtak semmit.

    „Az autónak és Gaslynak is hoznia kell most már az eredményeket” – jelentette ki az osztrák. „Mindig az autóban kereste a hibákat, a kasztniban. Ennek most utánanéztünk, de nem volt semmi probléma. A tervünk az, hogy támogassuk őt, amennyire csak tudjuk. Már a kezdetektől fogva megkapta Max beállításait, mert ő csak egy tapasztaltabb pilóta, egy tapasztaltabb mérnöki csapattal. Kicsit változtatgathat rajta, de nagyon nem térhet el tőle. Korábban már kísérletezett a beállításával, az egyik végletről a másikra ugrált.”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is támogató, tudja, hogy pilótája sokkal többre képes.

    „Nyilván sok találgatás jelenik meg a jövőjével kapcsolatban, de az egész csapat támogatását maga mögött tudhatja. Azt tanácsolom neki, hogy ne koncentráljon az adatokra, ne próbáljon meg tökéletes lenni, csak vezessen és felejtse el, hogy van egy csapattársa. Kapcsolja ki a telefonját, ne nézze meg a közösségi médiát, csak vezessen.”

  • A Red Bull elismerte, hogy Alonso megkereste őket, de…

    A Red Bull elismerte, hogy Alonso megkereste őket, de…

    Helmut Marko a Red Bull tanácsadójaként elárulta, hogy Fernando Alonso megkereste őket azzal, hogy jövőre visszatérne velük a Forma-1-be. Erre azonban nem lesz lehetőség, a Honda miatt. A motorsport.com-nak ennyit árult el erről:

    „Alonso köréből értesítettek minket arról, hogy elérhető lenne, de a Honda számára Alonso nem téma.”

    Marko hozzátette azt is, hogy a dolog hátterében természetesen Fernando és a japán márka korábbi közös kalandja áll még a mclarenes időkből, ami bizony nagyon is mérlegelendő az esetleges visszatérése előtt. Gasly helyzete ugyanakkor egyáltalán nem rózsás a szerény idei kezdete után, hiszen a csapattársának több mint kétszer annyi pontja van, mint neki. Szóra jött természetesen már az is, hogy esetlegesen Sebastian Vettel térhetne vissza ide a korábbi csapatához, és nem maradna tovább a Ferrarinál.

    Alonso és Horner között volt már egy csörte, amikor a spanyol azt állította, hogy a Red Bull hívta őt Ricciardo helyére. Ha ez 2011-ben vagy 2013-ban történt volna, akkor a spanyol ma négyszeres világbajnok. Tavaly a Belga Nagydíjon szeptemberben a spanyol ugyanis ezt mondta:

    „Négy vagy öt ajánlatot is visszautasítottam, mivel már nem célom a Forma-1-ben maradás ezen a ponton. Az olyan ajánlatok is, mint a Red Bullé nem voltak nyerők, hiszen végeredményben egy másodperccel le vannak maradva a pole pozícióról, ahogy láttuk azt ma is. Az pedig, hogy ötödik, hetedik vagy sokadik legyek, nem kellő kihívás nekem, nem leszek tőle olyan lelkes, mint a Forma-1-en kívül. Már két hónapja meghoztam a döntésemet, és boldog vagyok.”

  • A McLaren már a 2020-as autójára koncentrál

    A McLaren már a 2020-as autójára koncentrál

    A McLaren már azon agyal, hogy befejezik a 2019-es autójuk fejlesztését. Évek óta tartó sikertelenség után olyan eredményt tudhatnak már most idén magukénak, amellyel az egykoron legendás brit csapat beskatulyázta magát a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull mögé. És máris előretekintenek, 2020-ra. Az AMuS-nak Andreas Seidl, a csapat új főnöke így nyilatkozott:

    „Már rég megkezdtük a 2020-as autónk fejlesztését. Sokkal hamarabb átálltunk rá, mint mondjuk egy éve. Most azon fázisban vagyunk, amikor eldöntjük, hogy mikor állunk le a jelenlegi autónk fejlesztésével, és a teljes erőforrásunkat átállítjuk az új autó készítésére, amivel 2020-ban egy újabb lépést tehetünk meg előre.”

    A McLaren közvetlen kihívója a konstruktőri negyedik helyért a gyári Renault csapat. A McLaren autóiban is Renault erőforrás van, de ez a szerződés 2020 végén lejár. Ezzel kapcsolatban Seidl ennyit mondott:

    „Jó hallani azt, hogy a Renault tovább invesztál a motorjaiba, és éppen emiatt nem is fáj a fejünk. Az elmúlt télen eszközölt fejlesztéseik nagyon lenyűgözőek voltak, és a javítócsomagjaik is hozták az ígérteket.”

    Seidl most már azon kezdett el dolgozni a McLarennél, hogy felfogásban is legyenek olyan bátrak, mint a top csapatok:

    „Meg kell változzon a kultúránk. Én olyasvalaki vagyok, aki mindig is meggyőztem az embereket arról, hogy vállaljanak kockázatot, de meg is védem őket akkor, ha valami félremegy. Arra kell csak figyelni, hogy kétszer ugyanazt a hibát ne kövessük el.”

  • Hamarosan a Red Bull autóiban is lesz party mode?

    Hamarosan a Red Bull autóiban is lesz party mode?

    A Honda máris a motorja fejlesztésén dolgozik, elsősorban az időmérő edzésen javítanának a Red Bull és a Toro Rosso autóival, mert egyelőre ez a japán márka gyenge pontja. A Mercedes és a Ferrari erőforrásaival felszerelt csapatoknak akad már némi extra erő szombatonként az úgynevezett „party mode”, ahogy azt Lewis Hamilton tavaly találóan elnevezte.

    A Red Bull tavaly megvált a Renault motorjaitól, aminek része volt az is, hogy egy körön nem voltak gyorsak, Max Verstappen pedig úgy látja, hogy a McLaren bizony nagyon is hatékonyan használja már ezt az üzemmódot a Francia Nagydíjtól kezdve.

    A Red Bull jelezte is a Honda felé, hogy kockáztassanak is akár, hogy tartani tudják a Ferrari és a Mercedes gyári csapataival a lépést, Max Verstappennek meg megengedték, hogy a határokig is elmenjen a motorjával, ami legutóbb kifizetődő volt Ausztriában, hiszen a holland pilóta nyerni tudott.

    A Honda következő komolyabb fejlesztési csomagja Monzára lehet kész, ahol a sebesség döntő lesz. Főnökük, Toyoharu Tanabe elárulta, hogy azzal már az lesz a céljuk, hogy kiemelkedő legyen a versenytempójuk:

    „Amilyen szigorúan csak lehet, olyan keményen hajtjuk a motorjainkat. Nem könnyű dolog ugyanakkor hirtelen nagy teljesítménynövekedést elérni. Fejlesztünk, talán már látható is lesz az eredmény a következő fejlesztési csomagban, de a következő versenyen még nem! Nagyobb a lemaradásunk a többiekhez képest az időmérő edzésen. A versenytempónk sem elég jó még, de ott nincs akkora gond, mint az időmérőkön. A következő logikus lépés nekünk tehát az, ha egy speciális módot fejlesztünk külön az időmérőkre, vagy valami hasonló, de ez nem lesz egyszerű.”

  • F1 2020: Nézzük, ki hova igazolhat?

    F1 2020: Nézzük, ki hova igazolhat?

    Kezdetét vette a „silly season”, vagyis a Forma-1 átigazolási piaca. Nézzük, hogy miként alakulhat az aktuális pilóták sorsa a száguldó cirkuszban?

    Mercedes

    Lewis Hamilton – 2020-ig szerződése van

    Valtteri Bottas – Idén lejár a szerződése

    A Mercedes továbbra is ragaszkodott ahhoz a Valtteri Bottashoz, aki 2018-ban egyetlen futamot sem tudott megnyerni. Azonban az idei szezonra a finn összekapta magát és már két futamgyőzelme van, szóval valószínűleg jövőre is ő lesz majd Lewis Hamitlon csapattársa a brackleyi istállónál.

    Ferrari

    Sebastian Vettel – 2020-ig szerződése van

    Charles Leclerc – 2022-ig szerződése van

    Vettel szenved és ezzel kapcsolatban számos őrült pletyka látott napvilágot, miszerint a négyszeres világbajnok ki sem fogja tölteni a szerződését a Scuderiánál és már az idei szezon végén vissza fog vonulni. Azonban a németnek és monacói csapattársának is érvényes szerződése van az olasz istállóval, tehát szinte biztosan nem fog változni az olaszok pilótafelállása.

    Red Bull

    Max Verstappen – 2020-ig szerződése van

    Pierre Gasly – Eléggé bizonytalan

    A Red Bull nagyon reméli, hogy Verstappen még hosszú évekig játszik majd meghatározó szerepet a csapatuknál. Azonban a holland jövő évi csapattársának kiléte eléggé kérdéses, ugyanis Gasly jelentős mértékben elmarad a holland eredményeitől. Már olyan pletykák is napvilágot láttak, hogy a franciát mára az idei szezon közben visszaültethetik a Toro Rossoba.

    Renault

    Daniel Ricciardo – Több éves szerződéssel rendelkezik

    Nico Hülkenberg – Nincs szerződése

    A Renaultnak korántsem sikerült elérnie a szezon előtt kitűzött célját, mivel egyelőre nagyon messze vannak a három élcsapattól. Többek között ezért igazolták le Daniel Ricciardot, aki 2020-ban is a franciáknál fog versenyezni. Azonban a csapatfőnök, Cyril Abiteboul megerősítette, hogy Nico Hülkenberg helye egyáltalán nem biztos. Lehet, hogy a német pilóta helyét a Mercedes junior, Esteban Ocon fogja majd átvenni, Hülkenberg pedig tényleg elhagyja a száguldó cirkuszt a Formula E kedvéért?

    Haas

    Romain Grosjean – Még nincs megerősítve

    Kevin Magnussen – 2020-ig szerződése van

    Magnussen csodálatraméltó teljesítménye miatt, amit a tavalyi szezonban nyújtott, egy két éves szerződést kapott az amerikai istállótól. A dán idén is magabiztosan felülmúlja Grosjeant, aki alatt erősen rezeg a léc. A francia pilóta szenved és ez meg is látszik, ugyanis eddig mindössze két pontot tudott szerezni.

    McLaren

    Carlos Sainz Jr. – Több éves szerződése van

    Lando Norris – Több éves szerződése van

    Talán a wokingi istálló pilótapárosának a legbiztosabb a helyzete az F1-es csapatok közül. Nyilvánvaló, hogy tavalyhoz képest rengeteget fejlődtek, ugyanis idén már ők a negyedik erő, vagyis ők a leggyorsabbak az élcsapatok versenyzői után.  Norrisnak és Sainznak is szerződése van a wokingiakkal, szóval több, mint valószínű, hogy a McLaren pilótapárosa nem fog megváltozni.

    Racing Point

    Sergio Perez – Nincs megerősítve

    Lance Stroll – Biztos a maradása

    Stroll biztosan maradni fog a Racing Pointnál, ugyanis a csapat az édesapja tulajdonában áll. Pereznek pedig több dolog miatt is ésszerű lenne meghosszabbítania a szerződését. Egyrészt nem nagyon lenne más csapatnál helye, másrészt a Racing Point akár egy még erősebb csapatként vághat majd neki a 2020-as szezonnak.

    Alfa Romeo

    Kimi Räikkönen – 2020-ig van szerződése

    Antonio Giovinazzi – Még nem biztos a maradása

    Räikkönen, aki idén ünnepli majd 40. születésnapját, tagja lesz a száguldó cirkusz rajtrácsának a következő idényben is. Giovinazzi pedig rengeteget fejlődött a szezon kezdete óta. Az Alfa Romeo egy remek lehetőség a Ferrari juniorok számára, ugyanis szorosan együttműködnek a Ferrarival és a motorokat is az olaszoktól kapják. Nem valószínű, hogy Mick Schumacher fogja majd váltani az olaszt, ugyanis a német fiatal nem kezdte valami jól az újonc szezonját Forma-2-ben, ami miatt elképzelhető, hogy még egy évet le fog majd húzni a Forma-1 előszobájában.

    Toro Rosso

    Daniil Kvyat – Még nincs megerősítve

    Alexander Albon – Nem biztos a maradása

    Kvyat egy éves kihagyás után tért vissza, Albon pedig újoncként csatlakozott a faenzai istállóhoz. A tapasztalatlanságuk ellenére mindketten eléggé jól teljesítenek az idei szezonban. A pletykák alapján mindketten esélyesek a gyengén teljesítő Pierre Gasly versenyzői ülésére az anyacsapatnál. Szerintem mindketten maradni fognak, ugyanis a Red Bull juniorprogramjában nincsenek olyan versenyzők jellen pillanatban, akikkel helyettesíteni tudnák Kvyatot vagy éppen Albont.

    Williams

    George Russell – Több éves szerződése van

    Robert Kubica – Erősen kétséges a maradása

    Habár a Williams idén is jelentősen le van maradva a többiekhez képest, Russell futamról futamra felülmúlja Kubicát. A brit újonc az időmérőkön és a futamokon is sorra legyőzi a sokkal tapasztaltabb csapattársát. Lehetséges, hogy a lengyel tündérmesébe illő visszatérése az F1-be mindössze egy szezonig tart, ugyanis a csapat junior pilótája, Nicolas Latifnek Kubica ülésére fáj a foga.

  • Norris reméli, hogy hamarosan elkaphatják a Red Bullt!

    Norris reméli, hogy hamarosan elkaphatják a Red Bullt!

    Lando Norris és a McLaren is jó hétvégét tudhat magáénak az Osztrák Nagydíj után, és az újonc pilóta hisz abban, hogy a következő versenyhétvégéken már a Red Bull autóival szállhatnak harcba. Norris hatodik lett legutóbb, pont Pierre Gasly előtt, Carlos Sainz pedig mögöttük lett a nyolcadik annak ellenére, hogy az utolsó sorból kellett indulnia.

    A verseny egyik fázisában Norris még Lewis Hamiltont is megelőzte, az első hét körben pedig Max Verstappen előtt volt. Hatodik lett végül, de elárulta, hogy még jobb sebességre is képes lett volna, mint amit aznap kihozott belőle:

    „Sokkal több lett volna benne, ha kellett volna nyomnom. Gasly hajtott az utolsó pár körben, de csak azzal törődtem, hogy spóroljak a gumikkal, és ne kockáztassak. Egy átlagos versenyen már kezdünk kicsit feljönni a Red Bullra.”

    Feltehetően a következő versenyek karakterisztikája jobban is kedvezhet majd a McLarennek, és ott jobban megmutathatják az erejüket. Erről így vélekedett:

    „Olyan helyeken, mint akár Monza? Az egyenesekben veszítenek, így az olyan pályák mint Monza kedvezhetnek.”

    Persze Norris is tudja reálisan azt, hogy a Red Bull, Ferrari és a Mercedes alapvetően csak néha kerülnek elérhető távolságba a középcsapatoknak egy átlagos vasárnapon:

    „Biztos vagyok benne, hogy versenytempóban messze mögöttük állunk. Az időmérőkön ugyanakkor lehet olykor esélyünk. Persze az ő autójuk még mindig sokkal gyorsabb. Összességében talán nem a legjobb autó, de az övék gyorsabb mint a miénk, a kanyarokban. A versenyen is jobb a gumihasználatuk és a versenytempójuk is.”

    Jelenleg a McLaren negyedik a konstruktőrök bajnokságában, ami gyakorlatilag a „best of the rest” hely, a többi középcsapat előtt. Húsz pont előnyük van a Renault csapatával szemben, és mindkét versenyzőjük pontot szerzett Franciaországban és Ausztriában is. Ugyan több mint száz pont hátrányban vannak a bajnoki tabellán a Red Bullhoz képest is, de a top három csapat és a többiek között kényelmesen elvannak a negyedik helyen.