Címke: Red Bull

  • A Red Bull szerint a Ferrari lesz a fő ellenfelük

    A Red Bull szerint a Ferrari lesz a fő ellenfelük

    Mindkét Red Bullos pilóta úgy véli, a Mercedes ugrik majd az élre a Hungaroringen, míg ők, a Ferrarival együtt harcolhatnak majd a háttérben.

    Max Verstappen az elmúlt három versenyből kettőt bezsebelt, és ezen a hétvégén is jó esélyekkel indul, hiszen a magyar pálya karakterisztikája is fekszik az RB15, ám mégis úgy vélik az Ezüst Nyilak ellen nem lesz most ellenszere.

    ,,Versenyképesnek tűnünk, ám azt várjuk, hogy a Mercedes jóval előttünk lesz. Van még egy kis munkánk, amit el kell, végezünk, de összességében a két edzés nem volt vészes. Számításaink szerint ezen a hétvégén is jók lehetünk, ám az majd kiderül, mennyire jönnek be ezek a jóslatok.”

    Az első edzésen a holland pilóta többször is megpörgött, ám nem tulajdonít ennek semmi jelentőséget, ugyanis csak a beállításokat keresték és a határokat tesztelték.

    ,,Sok mindent kipróbáltunk, akadtak olyan dolgok, amik működtek és olyanok is, amik nem. A nap végén viszont még mindig úgy éreztük, versenyképesek leszünk. Ahogy már mondtam, több mindent kipróbáltunk, örültem is az első szabadedzés elején, aztán más dolgokat teszteltünk, amik nem jöttek be. Az autó eleje nagyon jól tapad, míg a hátulja már nem igazán. Mindenesetre úgy vélem jó ötlet volt kipróbálni mindent, amit csak tudtunk, és a második edzésen az autó egyensúlya vissza is tért.”

    Pierre Gasly, aki a legjobb időt autózta péntek délután, csapattársához hasonlóan gondolkodik:

    ,,A Mercedes erős, de ezzel számoltunk is, viszont azt nem tudjuk, hogy a Ferrari mire lesz képes. Tudjuk, hogy velük fogunk küzdeni (Ferrari), majd meglátjuk, milyen eredmény tudunk hazavinni. Erős autónk van, az egész csomag jól működik száraz és esős körülmények között is. Mindkét edzésen elégedett voltam az autóval, még akkor is, ha a másodikon nem tudtunk sok kört teljesíteni. Nem tudom milyen idő vár majd ránk a továbbiakban, lehet, hogy hasonlóan trükkös körülményekkel kell majd megbirkóznunk, mint a mai napon.”

  • Hamilton nyerte a harmadik edzést

    Hamilton nyerte a harmadik edzést

    Nem indult zökkenőmentesen a harmadik szabadedzés, ugyanis az F2-es futamon egy baleset következtében olaj került a pályára, amit le kell szórni, így hiába indult el az óra a versenyzők még nem hajthattak ki a pályára.

    Az első fecskék kirepülését követően még mindig problémát okozott a leszórt rész és a por, ám ahogy egyre többen mentek ki, tisztult az aszfalt.

    Az első komolyabb időt Sebastian Vettel szolgáltatta 1.17:4-es idővel, mögötte csapattársa érkezett, ám neki már csak 1.18-as kör jutott. Mindkét Ferrari a lágy keveréken futotta legjobb körét, addig Pierre Gasly a kemény keveréken ért oda mögéjük és egy legjobb harmadik szektort produkált a nehezebben melegedő abroncson. A Mercedes utána Lewis Hamiltonnal átvette a vezetést, mögé rögtön felzárkózott csapattársa Valtteri Bottas.

    Lando Norris megvillogtatta a McLaren és saját képességeit, ugyanis felugrott a harmadik helyre, Verstappen és Hamilton mögé. Királysága csak pünkösdi volt, ugyanis a három nagy csapat pilótái egymás után záporoztatták a jobbnál-jobb időket.

    Nagy volt a tülekedés az elején, hol Verstappen, hol Hamilton vezette az edzést, ám a Ferrari sem volt lemaradva és Norris is ott egerészett közöttük.

    Végül Hamilton ugrott az élre, őt Verstappen és Vettel követte. Bottas és Leclerc és Gasly követte őket. Mögöttük Norris, Raikkönen és Sainz érkezett, a 10. legjobb időt Kevin Magnussen autózta.

    1    Lewis Hamilton Mercedes 1:16.084 21
    2    Max Verstappen Red Bull 1:16.097 0.013 16
    3    Sebastian Vettel Ferrari 1:16.166 0.082 18
    4    Valtteri Bottas Mercedes 1:16.355 0.271 19
    5    Charles Leclerc Ferrari 1:16.392 0.308 18
    6    Pierre Gasly Red Bull 1:16.684 0.600 19
    7    Lando Norris McLaren 1:16.774 0.690 20
    8    Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:17.216 1.132 22
    9    Carlos Sainz McLaren 1:17.217 1.133 23
    10    Kevin Magnussen Haas 1:17.230 1.146 17
    11    Romain Grosjean Haas 1:17.293 1.209 21
    12    Daniil Kvyat Toro Rosso 1:17.432 1.348 21
    13    Nico Hulkenberg Renault 1:17.667 1.583 19
    14    Sergio Perez Racing Point 1:17.670 1.586 17
    15    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:17.929 1.845 22
    16    Daniel Ricciardo Renault 1:18.962 2.878 19
    17    Alexander Albon Toro Rosso 1:18.024 1.940 19
    18    George Russell Williams 1:18.072 1.988 23
    19    Lance Stroll Racing Point 1:18.534 2.450 20
    20    Robert Kubica Williams 1:18.709 2.625 26
  • Hamilton szívesen megmérkőzne Verstappennel

    Hamilton szívesen megmérkőzne Verstappennel

    Lewis Hamilton elárulta szívesen mérkőzne meg Max Verstappennel a bajnoki címért folytatott küzdelem során. A páros már egyszer-kétszer összetalálkozott a versenypályán és csatába is bonyolódtak egymással, ám mindketten úgy gondolják, jó lenne, ha többször is össze tudnák mérni erejüket a futamok alatt. A Red Bull felzárkózásával akár ez még meg is történhet, ugyanis a Ferrari helyett az osztrák csapat vált a Mercedes első számú kihívójává, így a szezon második felében az üldöző szerepét a Bikák vehetik át.

    ,,Az idő majd eldönti harcolhatunk-e egymással a bajnoki címért. Úgy vélem remek munkát végez ő is és a Red Bull is, az utóbbi néhány futamon nagyon feljöttek. Véleményem szerint ezen a pályán is gyorsak lesznek, lassan utol is fognak minket érni, ám ez még a könnyebbik része a feladatnak, átugrani az ellenfelet és megtartani a vezetést, sokkal nehezebb. Mindenesetre jó azt látni, ahogy fejlődnek. Mi készen állunk arra, hogy megmérkőzzünk velük.” –nyilatkozta az ötszörös világbajnok a Sky Sportsnak.

    Természetesen felreppent az a kérdés is, hogy Hamilton, hogy viselné ha Verstappen lenne a csapattársa, a brit a feltevésre a következő választ adta:

    ,,Őszintén, nekem semmi problémám sem lenne, ha ez így alakulna, de ahogy már korábban is mondtam, én szeretek Valtterivel együtt dolgozni. Nem tudom, hogyan működne a közös munka (Verstappennel) nem akarok se prót se kontrát mondani. Látom a helyzet pozitívumait és negatívumait is, nyilván minden esetben meg van ez a két faktor, akárkivel is dolgozz együtt a munkád során.”

  • Gasly nyerte az unalomba fulladt második szabadedzést

    Gasly nyerte az unalomba fulladt második szabadedzést

    Szemerkélő esőben kezdődött a második szabadedzés, ám elég hamar előkerült a piros zászló, miután Alex Albon az utolsó kanyarban fűre hajtott, ami miatt autója megcsúszott és a brit-thai végül a falba találta magát.

    Az újra indítást követően az eső intenzitás hol megnövekedett hol csökkent egy kicsit, ám mivel  a pálya vezethetősége nem romlott, a pilóták folytatták a körözést. Az első percekben Lewis Hamilton állt az élre őt Max Verstappen és Valtteri Bottas követte, majd fél óra elteltével Pierre Gasly vette át a vezetést a brit világbajnoktól, majd a második helyet holland csapattársa hódította el.

    A kedélyek a változó körülmények miatt lecsillapodtak, néha-néha egy-két versenyző unta meg a várakozást és köztes eső gumikkal megnézték a pályát, majd visszahajtottak a bokszba. A McLaren mindkét pilótájával eljátszotta ezt a játékot, az ő példájukat csak az Alfa Romeo és Daniil Kvyat követte.

    A nagy várakozás közepette Lando Norris autójában a hidraulika meghibásodott, és mivel már csak 30 perc volt vissza, a brit átöltözött, mert konstrukciójának javítása nem lesz kész az edzés végéig.

    Az eső intenzitásának megnövekedésekor azonban előbújtak a pilóták, és szinte mindenki kihajtott a pályára intermediate abroncsokkal. A korábban megfutott időkön nem tudtak javítani, ezért az edzés eleji sorrend maradt meg.

    A szabadedzést tehát Pierre Gasly nyerte, második legjobb időt Max Verstappen autózta. A két Red Bullt a két Mercedes követte Lewis Hamilton-Valtteri Bottas sorrendben. Ötödik helyen Daniel Ricciardo, míg a hatodikon Kimi Räikkönen végzett. Őket, Charles Leclerc, Nico Hülkenberg, Antonio Giovinazzi és Daniil Kvyatt követte. Sebastian Vettel nem jutott be az első 10-be, ideje csak a 13. helyre volt elegendő az edzés elején.

     

     

  • Gasly reprodukálná a GP2-es sikereit a Hungaroringen

    Gasly reprodukálná a GP2-es sikereit a Hungaroringen

    Pierre Gasly sokat vár magától a Magyar Nagydíjon, amelyet az egyik kedvenc versenyének nevezett. A Hungaroringen a nevelőszériákban sikert sikerre halmozott, sőt tavaly az F1-ben is kiemelkedő eredményt szerzett nálunk.

    „Budapest az egyik kedvenc versenyem a naptárban, ennek pedig több oka is van” – kezdte a francia. „Először is, nagyon szeretem a szűk és technikás pályákat, sok kanyarral. A Hungaroring pont ilyen. Másodszor, számos kedves emlék fűz a pályához a tavalyi, Toro Rossós nagydíj miatt. Az itteni 6. hely volt a második legjobb eredményem egész szezonban. Ezenkívül számos jó versenyt futottam már itt, győzelmeket, dobogókat és pole pozíciókat szereztem a GP2-ben, a Formula Renault 3.5-ben és a Formula Renault 2.0-ban.”

  • Albon nem gondol a Red Bullra, még maradni szeretne a Toro Rossóban

    Albon nem gondol a Red Bullra, még maradni szeretne a Toro Rossóban

    Alex Albon elmondta, szemei előtt nem az előléptetés és a Red Bullos ülés lebeg, azt szeretné elérni, hogy jövőre is legyen egy hely számára a Toro Rossoban.

    Az olasz kis csapat színeiben debütáló pilóta a tavaly rosszul teljesítő Brendon Hartley-t váltotta, míg az új-zélandi csapattársa, Pierre Gasly egy év után Daniel Ricciardo távozása miatt felkerült a nagy csapatba. Új felállással vágott hát neki az idei évnek a faenzai alakulat, és nem is bánták meg eddig választásukat, ugyanis a visszahozott Daniil Kvyat és az újonc Albon nagyon jól teljesítenek, ellentétben az előléptetett franciával, akinek pozíciója egyre bizonytalanabb lábakon áll az osztrák istállóban. Az brit-thai versenyző azonban a Hungaroringen elárulta, nem gondol arra, hogy felkerüljön az anyacsapathoz, elsődleges célja az, hogy megtartsa jelenleg ülését.

    ,,Őszintén szólva nem gondolok ezekre a dolgokra, sokkal inkább az foglalkoztat, hogy megtartsam az ülésem jövőre is. Ez az, amire koncentrálok most, ezt a feladatot kell elvégezni.”

    A Toro Rosso a Német Nagydíjon Kvyat dobogós helyének és Albon hatodik pozíciójának köszönhetően az ötödik helyre ugrott fel a konstruktőri tabellán. A fiatal versenyzői meg is jegyezte, hogy megfejtették a titkot és már tudják, mit kell tenniük.

    ,,Úgy vélem szükségünk lenne még pár esős futamra, talán esőtáncot is járni fogunk annak érdekében, hogy újra a pódiumon legyünk.” – viccelődött a brit-thai versenyző.- „Most ötödikek vagyunk, azonban jól tudjuk, nem lesz könnyű ezt a pozíciót megtartani, de a Formula 1 már csak így működik. A sok pont, amit a múlt héten szereztünk, nagy löketet adott a csapatnak. A célom az tehát, hogy itt maradjak és növeljem a pontjaim számát, és a többit meg majd meglátjuk.”

  • Verstappen: Nem gondolok idén a bajnoki címre

    Verstappen: Nem gondolok idén a bajnoki címre

    Jó formája ellenére sem gondolja azt Max Verstappen, hogy utolérheti Lewis Hamiltont és a Mercedes a bajnoki tabellán.

    Az utóbbi három versenyből kettőt megnyerő holland egyre közelebb kerül az egyéni pontversenyt vezető ötszörös világbajnokhoz. Jelenleg 63 pontra tendál a különbség kettőjük között, ám a 21 éves versenyző nem hiszi azt, hogy esélye lenne idén arra, hogy megelőzze a brit pilótát, ám a pályán, nyílt sisakos csatákba szívesen bonyolódna ellenfelével.

    Csütörtökön a Hungaroringen kérdezték Verstappen Helmut Marko bajnoki címről szőtt álmaira. A holland leszögezte, ilyen messzemenő gondolatok nem foglalkoztatják jelenleg, mindig csak a követ versenyhétvégére akar koncentrálni és nem akar feleslegesen álmodozni.

    ,,Nem gondolok a bajnoki címre, az a célom, hogy minden versenyhétvégén a legtöbbet hozzam ki magamból. A Mercedes nagyon erősen kezdte ezt az évet, úgy vélem nagyon nehéz lenne elkapni őket. Természetesen meg fogjuk próbálni, de jelenleg nem akarok a bajnokságra gondolni.”

    A Red Bull pilótája nem csak Hamiltonon hozott pontokat a Német Nagydíjon, hanem Valtteri Bottason is. A finn versenyző a hockenheimi fiaskó után már csak 22 egységnyi előnyt jegyez a hollanddal szemben, így őt könnyebb lesz utolérni és megelőznie az ifjú tehetségnek, mint az ötszörös világbajnokot. A Mercedes csapatként nagyon sokat szenvedett a kaotikus német versenyen, de nem csak a regnáló bajnokcsapatnak volt nehéz dolga azon a futamon.

    ,,Azok között a körülmények között csapatként jól kezeltük a nyomást, különösen a bokszkiállásoknál klappolt minden, ami úgy néz ki idén a legerősebb attribútumunk. Ha a nyomás növekedik, akkor könnyebb hibázni is, aztán te elsőként végzel, ők másodikként, így nem igazán nyersz annyi pontot. Több, mint 60 ponttal vezetnek, ami nem fog csak úgy eltűnni. Igen, a múlt heti verseny nem alakult számukra túl fényesen, ám a hátrányunk még mindig nagy. Megpróbálom üldözni őket, de nem a bajnoki címre fókuszálok. Minden hétvégén csak jól szeretnék teljesíteni.”

    A nyári szünet előtti utolsó versenyen nem a Red Bull a legesélyesebb, de Verstappen elmondta, mindent megfognak tenni annak érdekében, hogy jó eredménnyel távozzanak a Hungaroringről.

    ,,Nem mi vagyunk itt a favoritok, de megpróbálunk majd mindent beleadni és jó munkát végezni. A Mercedes dominálja ezt a szezont, és biztos vagyok benne, hogy a hibájuk után még erősebben fognak visszatérni. Tudjuk, hogy nagyon jó autóval rendelkeznek, nekünk azonban az a feladatunk, hogy megtaláljuk a megfelelő beállításokat, és borsot törjünk az orruk alá.”

  • A tavalyihoz hasonló fejlődést céloz meg az ExxonMobil a Red Bullal

    A tavalyihoz hasonló fejlődést céloz meg az ExxonMobil a Red Bullal

    Dario Izzo az ExxonMobil technikai tanácsadója elárulta, ugyanazt a fejlődési szintet célozták meg idén, mint amelyet tavaly sikerült produkálniuk a Magyar Nagydíjon.

    A Red Bull és a Honda jelenleg nyerő párosnak számít, Max Verstappen az elmúlt időszakban két futamot is megnyert, míg Daniil Kvyat a kaotikusan alakuló Német Nagydíjon állhatott dobogóra a Toro Rosso színeiben. Izzo ezen sikeren felbuzdulva árulta el, hogy új keverékeket szeretnének bevetni az elkövetkezendő időszakban, valamint betekintést is engedett abba, hogyan is működik ez a fejlesztési és bemutatási folyamata.

    ,,A fejlesztést a szezon hátralevő részében is folytatjuk majd. Az üzemanyag és a motorolaj jobbá tételén dolgozunk most. Ezek a folyamatok a Clintonban (New Jersey) a laborunkban mennek végbe, majd elküldünk egy mintát Japánban a Hondához, ahol a tesztpadon le tudják tesztelni, hogyan hatnak az új keverékek az erőforrásra.”

    Tavaly a Hungaroringre sikerült egy igazán jelentős fejlesztéssel előrukkolniuk, és Izzo reméli, ez a tendencia idén is működni fog, ezért szeretné azt látni, hogy ebben az évben ismét Magyarországon érik el ezt a fejlődést.

    ,,Tavaly a Magyar Nagydíj környékén mutattuk be az új keverékeinket amivel a csapat egy tized, másfél tized előnyre tett szert. Nagyon elégedettek lennénk azzal, ha idén is elő tudnánk csalogatni ezeket a plusz időket ezen a helyszínen.”

  • Van Lennep szerint is jobb Verstappen Hamiltonnál

    Van Lennep szerint is jobb Verstappen Hamiltonnál

    Nemrég Nico Rosberg azzal a kijelentésével borzolta a kedélyeket, hogy Max Verstappen sokkal jobb versenyző, mint a regnáló bajnok Lewis Hamilton.

    Ezt a nézetet azonban nem csak ő vallja, a 77 éves egykori holland versenyző Gijs van Lennep szerint is honfitársa sokkal ügyesebb a brit bajnoknál.

    ,,Maxnak már nincs mit tanulnia. Sokszor mondogatom azt, hogy a legjobb versenyző ül a legjobb autóban, és ebben a tekintettben Lewis Hamilton lenne az, de Max van olyan jó, mint ő, csak az ő konstrukciója nincs azon a szinten, mint amilyenen a Mercedes, és ezért csodálatos az, hogy még azzal az autóval is sikerült pár futamot nyernie. Az a véleményem, amíg Adrian Newey náluk folytatja pályafutását (Red Bull) valamint lesz egy kis szerencséjük, Max jövőre bajnok lehet, ugyanis ő a legjobb versenyző az egész rajtrácson.” – nyilatkozta a holland a De Telegraaf-nak.

    Van Lennep úgy véli, ha a Red Bull utolérné a Mercedest, akkor nem is kellene bizonygatniuk semmit, ugyanis a különbségek, mindenki számára egyértelművé válnának.

    ,,Ha hasonló konstrukcióban ülnének, akkor nem is látná a futamokon Mr. Hamiltont, annyival vezetne.”

  • Horner: Mindkét pilótánk pontjaira szükségünk lesz a Ferrari becserkészéséhez

    Horner: Mindkét pilótánk pontjaira szükségünk lesz a Ferrari becserkészéséhez

    Christian Horner azt szeretné, ha mindkét pilótája konstans teljesítményt nyújtva a pontszerző helyeken végezne az elkövetkezendő futamokon, ugyanis tudja, csak akkor van esélyük legyőzni a Ferrarit, ha Max Verstappen és Pierre Gasly is a legtöbbet hozza ki magából és autójából.

    A francia pilóta vállára nagy nyomás nehezedik év eleje óta. Az osztrák csapatnál nyújtott eddig teljesítménye nem acélos, legtöbbször csalódást keltő hibákat vét vagy épp túlságosan lassú csapattársához képest. Míg tehát Verstappen a győzelmekért harcolt az utóbbi időben, addig Gasly annak is örül, ha be tud jönni a Ferrarik mögött pontszerző helyre, ez pedig részéről kevés lesz ahhoz, hogy legyőzzék a Scuderiát.

    ,,Úgy vélem, ha mindkét pilótánkkal masszív pontokat tudunk szerezni, akkor csökkenthetjük a hátrányunkat a Ferrarival szemben, és ez is a célunk a szezon hátralévő részére. Az előző futam keserédesre sikeredett. Gasly jól szerepelt az időmérőn, ám a futam az első kiállásnál problémába ütköztünk, nehezen ment fel a jobb hátsó, majd mikor ezt orvosoltuk, vissza kellett őt tartani, mert nagyon sokan érkeztek akkor a bokszba. Ezután kezdődött a felzárkózás, csak ment és csak ment előre, az egyik újraindításnál még Sebastiant (Vettel) is meg tudta előzni, ám három kör múlva lecsúszott az ívről az egyes kanyarnál, és emiatt sokan elmentek mellette. Aztán következett az az eset Albonnal… Nagyon frusztráló volt, ugyanis elveszítettünk egy olyan lehetőséget ahol sok pontot tudtunk volna hozni a Ferrarin.” – nyilatkozta Horner csalódottan.