Címke: Red Bull

  • Verstappen reakciója, hogy Albon lesz a csapattársa Gasly helyett

    Verstappen reakciója, hogy Albon lesz a csapattársa Gasly helyett

    Max Verstappen is kifejtette a véleményét arról, hogy új csapattársat kap Alexander Albon személyében. Elmondta, hogy nem igazán érdekli, ki lesz a partnere a továbbiakban. Albon-t hétfőn jelentették be a Red Bullhoz, a Toro Rossótól igazolt át.

    A thaiföldi nemzetiségű pilóta tehát a Belga Nagydíjon lesz először Verstappen csapattársa, miután a Red Bull új csapattársat keresett a hollandnak a szezon hátralévő részére, és 2020-ra. Max korábbi csapattársa Pierre Gasly volt, akinek nehéz szezonja volt eddig, és ennek látta a kárát, így visszadobták a Toro Rossóba.

    Az eredeti tervek szerint Gasly megtarthatta volna a versenyülését a szezon végéig, sőt Christian Horner is megerősítette nemrég mindezt, de úgy tűnik, hogy megváltoztatta a véleményét. Verstappen jól ismeri mindkét pilótát a gokartos éveikből, és nem igazán zavartatja magát, hogy ki versenyzik mellette. Reagált is a fejleményekre, és elmondta a Telegraafnak hogy csalódott Gasly miatt, de nem izgatja magát azon, hogy ki a csapattársa:

    „Igen, Pierrenek ez kellemetlen, de személy szerint nem igazán izgat az, hogy ki is a csapattársam. A lényeg az, hogy a másik autóval is jobban szerepeljünk, és több pontunk legyen csapatként.”

  • Van der Garde üzent Gaslynak: Mutasd meg nekik, hogy tévedtek!

    Van der Garde üzent Gaslynak: Mutasd meg nekik, hogy tévedtek!

    A korábbi Formula 1-es versenyző Giedo van der Garde kiállt Pierre Gasly mellett, miután megtudta tegnap, hogy a Red Bull lefokozta és visszadobta a Toro Rossóba a fiatal pilótát az év közepén.

    A holland szerint a francia szituációja kísértetiesen hasonlít egykori helyzetére, ugyanis még anno a Caterham-nél versenyző pilóta úgy érezte, a rossz forma ellenére is, minden rendben lesz, hiszen a csapat mellette áll, ám korán rá kellett jönni arra, milyen kegyetlen világ is uralkodik a Száguldó Cirkuszban.

    Gasly 12 versennyel ezelőtt csatlakozott a Red Bullba a Toro Rossotól, azonban az idő alatt, sokszor a pontszerzés is nehézséget okozott neki, nem is beszélve egy esetleges dobogós helyezésről. Csapattársa folyamatosan ott volt a legjobbak között és szállította a jobbnál-jobb eredményeket, addig a francia küszködött. Főnökei megígérték, egész évben mellette lesznek és támogatják, ám az elmúlt időszakban megelégelték a fiatal pilóta szenvedését, és lépésre szánták el magukat. Csak úgy, mint egykoron Daniil Kvyatot, őt is visszadobták, a kis csapatba, míg a tehetségesebbnek vélt ifjoncot előléptették és áthelyezték az fő alakulathoz. Akkor Max Verstappen járt jól, és bizonyította be rögtön, hogy a vezetőség nem tévedett, mikor meghozta a döntést, most pedig Alex Albonon lesz a sor, hogy meghálálja a hirtelen jött előléptetést.

    ,,Anno 2013-ban a félidő után nem olyanok voltak az eredményeim a Caterhem-nél amilyeneket reméltem, vagy amilyeneket a csapat elvárt. Az első évem volt a Formula 1-ben, és hamar rájöttem, hogy itt minden egy szempillantás alatt történik. Az egyik versenyen ütköztem, a másikon technikai gondjaim adódtak, és mielőtt észrevennéd, ilyenkor egy olyan nyomás alá kerülsz, amilyet még sosem tapasztaltál korábban. Azt mondogattam magamban: Ez az első éved, maradj nyugodt, már bizonyítottál a GP2-ben, el fog jönni a te időd is.” – osztotta meg egykori gondolatait van der Garde Instagramján, reflektálva a tegnapi hírekre. – ,,Aztán kaptam egy hívást a főnökömtől, akivel mindig is jó volt a kapcsolatom: ’Figyelj haver, ha elszúrod a következő versenyt repülni fogsz.’ Csönd lett, véget ért a beszélgetés, nem pánikoltam, de az addigi nyomásból hirtelen egy motivációs erő lett. A következő versenyt Spa-ban rendezték, akkor bejutottam a Q2-be és a csapatfőnök megölelt utána engem. Így működik tehát a Formula 1, de vissza az eredeti témához: együtt érzek Pierre-rel. Sose add fel haver, találj vissza a motivációdhoz, és kapd el azt a lendületet, ami a tavaly hajtott, és ha ezek megvannak, biztos vagyok benne, hogy be fogod bizonyítani mindenkinek, hogy tévedett. Mutasd meg nekik!”

    https://www.instagram.com/p/B1EeR7sH1v8/?igshid=103yuhx8nfqit

  • Brundle óva inti Albont

    Brundle óva inti Albont

    A Sky Sports szakértője és egykori F1-es pilóta Martin Brundle örül Albon előlépetésének, ugyanakkor figyelmezteti is őt.

    Ahogy arról beszámoltunk, a Red Bull megcseréli Pierre Gaslyt és Alexander Albont, ami sok embert meglepett, mivel a thai versenyző még csak fél évet tudhat maga mögött a száguldó cirkuszban, illetve az eddigi csapattársa Danyil Kvyat előrébb áll összetettben és dobogós helyet is tudott már szerezni.

    Pierre Gasly idénre került fel a nagy csapathoz, de nem tudta semennyire sem felvenni a tempót Verstappennel, a top csapat versenyzői közül egyedüliként ő nem tudott idén dobogóra állni.

    Brundle Gaslynak eggyüttérző, Albonnak pedig figyelmeztető üzenetet címzett.

    „Eggyüttérzek Gaslyval, de a Forma-1-ből nem került ki, továbbra is játékban van. Sok sikert kívánok Alexnak, nagyszerűen érkezett meg a Forma-1-be, de minden eszközére és repertoárjára szüksége lesz, hogy túléljen Max barlangjában.” – üzente Brundle.

  • 20 lóerővel erősebb lesz a Ferrari a nyári szünet után?

    20 lóerővel erősebb lesz a Ferrari a nyári szünet után?

    Toto Wolff szerint egy nagyon erős Ferrari érkezik a nyári szünetet követően. A Marca sportlap szerint a maranellóiak bevetik a harmadik specifikációjú motorjaikat Spában, miután a Mercedes és a Red Bull-Honda is leiskolázta őket Magyarországon. A spanyolok szerint az új motor 20 lóerővel lesz majd gazdagabb.

    A Mercedes csapatfőnök Wolff azonban úgy véli, hogy még az új motor nélkül is az olyan gyors pályákon mint amik jönnek épp a versenynaptárban, a Ferrarit mindenképp erősebbnek érzi majd az augusztusi szünetet követően. Erről ennyot mondott:

    „Magyarországon egyértelmű volt, hogy a Ferrarinak nem fog feküdni a pálya. Ugyanakkor egy nagyon erős motorjuk van, így egy nagyon erős Ferrarival számolhatunk Spában és Monzában. Keményen kell dolgoznunk a versenyképességünkön.”

  • Hivatalos: Albon a Red Bullban folytatja, Gasly-t visszadobták a Toro Rossóba!

    Hivatalos: Albon a Red Bullban folytatja, Gasly-t visszadobták a Toro Rossóba!

    Alex Albon előléptetésben részesült, miután a Red Bull úgy döntött átülteti a fiatal brit-thai tehetséget az anyacsapatba, és Pierre Gasly-t, eddigi pilótájukat, lefokozzák és visszateszik őt a Toro Rossóba, csak, mint egykor Daniil Kvyatot.

    Az alakulat a hivatalos közleményében a következőket írta:

    ,,A Red Bull egy igazán kivételes szituációban van amiatt, hogy négy tehetséges versenyzőt foglalkoztathat mind a nagy csapat és mind a Toro Rosso köteléke alatt. A Csapat az elkövetkezendő kilenc futamon információkat akar gyűjteni Alex teljesítményéről annak érekében, hogy el tudjuk dönteni, ki fog 2020-ban Max oldalán nálunk versenyezni.

    Mindenki szeretettel köszönti a csapatban Alexet és már várjuk a közös munkát, továbbá támogatni is fogjuk őt karrierje ezen szakaszán.”

    A közleményből kiderül tehát, hogy még nem eldöntött tény, hogy jövőre ki kerül be a Red Bullba, ha az alakulat nem lesz megelégedve Albon teljesítményével, vagy Gasly villant a Toro Rossóban, akkor előfordulhat az is, hogy visszacserélik a két versenyzőt. A helyzet pikantériáját még az fokozza, hogy nemrég a brit-thai versenyző elmondta, nem arra koncentrált, hogy előléptessék, neki az volt a fontos, ahogy akkori ülését a faenzai csapatnál megtarthassa.

  • Sainz kizártnak tartja, hogy el tudja kapni Gaslyt a bajnokságban

    Sainz kizártnak tartja, hogy el tudja kapni Gaslyt a bajnokságban

    Pierre Gasly eddig nem találja a ritmust a Red Bullnál, olyannyira, hogy a középmezőny legjobbja, Carlos Sainz ott van a sarkában a pontversenyben: a spanyol mindössze 5 pont hátrányban követi a franciát.

    Ennek ellenére Sainz nem tartja reálisnak, hogy meglehet neki az összetettbeli 6. hely, vagyis nem gondolja, hogy Pierre Gaslyt meg tudná fogni.

    „Nem hiszem, hogy ez sokáig tart majd sajnos, de azt azért megmutatja, milyen jók vagyunk most, és milyen kiegyensúlyozottan teljesítünk Baku óta” – mondta Sainz a Crash.net hasábjain. „Nem tudom, hány pontom van, de ez egészen elképesztő.”

    Sainz magasan vezeti a középmezőnyt annak ellenére, hogy az első három versenyén pontot se szerzett.

    „Az első három versenyen nagyon szerencsétlenek voltunk, nem jött össze semmi, de Baku óta kifizetődik a Wokingban elvégzett kemény munka, amit télen belefektettem ebbe. Minden hétvégén tartjuk a szintet, jó a stratégia, a boxkiállások, jók vagyunk vasárnaponként. Így kell lennie, ezt kell csinálnunk.”

  • Villeneuve: Gasly nincs a megfelelő szinten

    Villeneuve: Gasly nincs a megfelelő szinten

    Pierre Gasly már így is nyomás alatt áll, de Jacques Villeneuve sem könnyíti meg az életét az újabb kritikájával. A kanadai szerint a Red Bull pilótája nem áll azon a szinten, ahol kellene.

    Gasly a Toro Rossótól érkezett a Red Bullba a 2019-es szezonra, miután a junior csapatnál volt már 2017 óta. Az ott nyújtott teljesítményének köszönhette azt, hogy előrébb léphetett. A legjobb helyezése 2018-ban Bahreinben volt, ahol negyedik lett, és ennek is köszönhetően lett idén Max Verstappen csapattársa.

    A dolgok azonban nem úgy alakultak, ahogy azt Gasly elképzelte, és Danyiil Kvjat és Alex Albon jó szereplése is aggaszthatja a francia pilótát. Jacques Villeneuve meg ismert arról, hogy nem tesz lakatot a szájára, így Gasly-t is elővette, hogy nem áll a helyzet magaslatán, és ezt elmondta a Motorsport-Total.com-nak:

    „Nagyon-nagyon messze van Max Verstappentől, nincs azon a szinten ahol kellene, ez pedig kemény. Szerencséje van, hogy még mindig ott lehet.”

    Villeneuve azt is elárulta, hogy mi az oka annak, hogy a Red Bull még nem lépett:

    „Nem tudják, hogy kivel helyettesíthetnék.”

  • Verstappen: Hamiltonra nem helyeztek túl nagy nyomást a csapattársai

    Verstappen: Hamiltonra nem helyeztek túl nagy nyomást a csapattársai

    A Red Bull versenyzője, Max Verstappen szerint riválisa, Lewis Hamilton az évek során nem nagyon kellett hogy féljen a csapattársaitól.

    A legutóbbi, Magyar Nagydíj egyébként kettejük külön csatájáról szólt, a 3. helyezett Vettelre 1 percet vertek. Végül Hamilton jött ki győztesen párviadalukból.

    A holland tudja, neki most nem kell félnie a csapattársától, de azt is elmondta, hogy szerinte Hamiltonnak sem nagyon, és az elmúlt években sem kellett.

    „Ez autófüggő” – mondta a Motor Sport Magazine-nak. „Nem hiszem, hogy a csapattársai nyomást helyeztek rá az évek alatt.”

    2016-ban kapott ki Hamilton legutóbb csapaton belül, akkor Nico Rosbergtől. Verstappen szerint akkor is nyernie kellett volna: „Tényleg nyernie kellett volna 2016-ban is, ha nem lett volna az a motorhiba. De a nyári szünet után volt néhány gyengébb rajtja és hibája, ami miatt elvesztette az első helyet. De igazából soha nem kellett félnie a csapattársaitól.”

  • Verstappen szerint az új első szárnyuk a titok

    Verstappen szerint az új első szárnyuk a titok

    Max Verstappen továbbra is tündököl ezen szezonban, és a Red Bull versenyzője most elárulta, hogy a teljesítményjavulásuk az új első szárnynak köszönhető, amelyet Ausztriában mutattak be. A holland elemében van, mert a legutóbbi négy versenyből kettőt is megnyert, és Hamiltont is megfuttatta a pénzéért a Hungaroringen. Mindeközben hét pontnyira felzárkózott Valtteri Bottasra is a versenyzők bajnokságában.

    A Red Bull négyszer volt eredményes a világbajnokságokon Sebastian Vettellel, köszönhető a kiváló autótervezésnek, de a Honda is odateszi már magát. A csapat ugyan a Ferrari és a Mercedes mögött áll a bajnokságban, de Verstappen elárulta a a MotorSport Magazinenak, hogy mi kulcselem a sikerükben:

    „Azóta jobb, mióta megkaptuk Ausztriában az új első szárnyat.”

    Beszélt arról is, hogy a legújabb szabályzás miképp érintette a Red Bull csapatát:

    „Ezek a szabályok fájdalmasan érintettek minket, nagyon jók voltunk az első szárnyak kialakításában, és ezekkel az újakkal újra az élmezőnnyel tudunk tartani. Az autó stabilitása változott talán kissé csak kormányzáskor.”

  • Gaslyt hidegen hagyják a jövőjét firtató pletykák

    Gaslyt hidegen hagyják a jövőjét firtató pletykák

    Pierre Gasly elárulta, egy fikarcnyi figyelmet sem szentel a karrierje körül keringő pletykákra, továbbá azok a találgatások sem érdeklik, amik arról szólnak, jövőre vajon kit ültetnek a helyére a Red Bullnál.

    Pár hónapja elkezdődtek a pletykák és lángra kapta a szóbeszédek a fiatal versenyző karrierjével kapcsolatban. A francia pilóta nem teljesít jól első Red Bullos évében, nagyon elmarad csapattársától, Max Verstappentől, ezért egyes források már azt taglalják, vajon mikor unja meg a Red Bull a fiatal pilóta ténykedését, és ha ez bekövetkezik, akkor kit hoznának a helyére.  A csapat azonban kiáll Gasly mellett, és még a keménykezű Helmut Marko is védelmébe vette olykor-olykor a franciát, ám a sajtót, ezt nem hatotta meg és tovább találgatják, ki válthatja le az alul teljesítő fiatalt.

    Természetesen Gaslyt is megkérdezték, milyen érzések keringenek benne a témával kapcsolatban, ám a 21 éves versenyző elárulta, teljesen hidegen hagyják ezek a feltételezések.

    ,,Nem érdekelnek, nem figyelek ezekre a dolgokra. Csak próbálom olyan jól végezni a munkám a srácokkal együtt, ahogy csak tudom, ez az az egy dolog, ami érdekel, és amit csinálok.”

    A francia versenyző, aki jelenleg a hatodik helyet foglalja el az egyéni tabellán, elmondta, szeretné kipihenni a szezon első felét, szeretne, feltöltődni, de a munkáját sem hanyagolja el, ugyanis az évad második felére még erősebben akar visszatérni.

    ,,Az elmúlt hétvége jól kezdődött, jó tempónk volt, a megszokottnál jobban tudtunk harcolni a többiekkel. Aztán a harmadik szabadedzésen megváltozott valami, nem tudom, hogy mi, még nem tudtuk meg a választ erre a kérdésre. Ki kell még elemeznünk az adatokat és meg kell értenünk mi történt. Úgy vélem mindenkinek jót tesz az, hogy most egy kisebb szünet következik, ki tudunk kapcsolni egy kicsit, valamint át tudjuk venni azt is, mi történt ez elmúlt a pár hónap alatt: mi az ami jól ment, mit kell jobban csinálnunk, és igen, erősebben kell visszatérnünk a szezon második felére. Az év eleje óta sok mindent meg kellett tanulnunk, még mindig van hova fejlődni, és időbe fog telni az, hogy keményebben térjünk vissza.” –nyilatkozta a Motorsport.com-nak Gasly.