Címke: Red Bull

  • Albon egyre jobban érzi magát a Red Bullnál

    Albon egyre jobban érzi magát a Red Bullnál

    Alex Albon elmondta, hogy egyre jobb kapcsolatba kerül a Red Bull Hondával.

    A thai pilóta, aki a szezon felénél vette át a szenvedő Pierre Gasly helyét a milton keynesi istállónál, eddig minden versenyhétvégéjén jól teljesített és azt reméli, hogy 2020-ban is ő versenyezhet majd Max Verstappen mellett.

    „Szerintem rendkívül jó munkát végez,” – véli a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a Mexikói Nagydíj helyszínén, Mexikóvárosban. „Fontos, hogy emlékezettek rá, hogy Alexnek ez az első szezonja a Forma-1-ben, és már fel tudja venni a versenyt egy olyan nehéz csapattárs ellen is, mint Max, pedig nem is volt alkalma tesztelni az autót ma korábbiakban. A hozzáállása engem is és az egész csapatot kivétel nélkül lenyűgözte.”

    Ugyanakkor Albon jó kapcsolatban áll Gaslyval, aki a Belga Nagydíj óta újfent a Toro Rosso csapatát erősíti. „Igen, nehéz volt,” – nyilatkozta Albon a francia L’Equipe-nek. „Mindannyian versenyzők vagyunk és tudjuk, hogy mit élt át. Azonban ez egy óriási lehetőséget adott nekem. Meg akarom mutatni, hogy mire vagyok képes. Az F1 így működik.”

    Az angol-thai versenyző Gasly rövid Red Bullos időszakáról is elmondta a véleményét. „Igazából nincs túl sok mondandóm ezzel kapcsolatban. Különbözőek vagyunk versenyzőként és emberként egyaránt. A mentalitásunk is teljesen más. Részemről meg kell értenem, hogy miként működik a csapat és a csapatnak is meg kellett értenie engem. Spa óta jobban mennek a dolgok, ugyanis jobban kezeljük az autót és azért is, mert a csapat most már tudja, hogy mire van szükségem.”

    A milton keynesi istálló vezetői a korábbiakban már elmondták, hogy Verstappen csapattársa a Red Bull kötelékén belül versenyző pilóták közül fog majd kikerülni. Ebből következik, hogy Nico Hülkenberg szerződtetése eléggé valószínűtlen és ennek Horner hangot is adott. „Túl korai lenne még dönteni,” – mondta Horner. „Kiváltságos helyzetben vagyunk, ugyanis két csapat négy pilótájának kilétéről van lehetőségünk dönteni. Az év végéig biztosan nem fogjuk eldönteni, hogy ki lesz Max csapattársa 2020-ban. Mindannyiuknak érvényes szerződésük van a következő szezonra, szóval még bőven van időnk dönteni. Másfelől, szeretnénk a lehető legjobb döntést meghozni, amihez pedig idő kell.”

  • Albon: Van esélyem egy dobogós helyezésre

    Albon: Van esélyem egy dobogós helyezésre

    Rendkívül pozitívan várja a Mexikó Nagydíj rajtját Alexander Albon, aki úgy érzi, hogy megszerezheti az első dobogós helyezését is.

    Egyre jobb formába lendül a Red Bullnál a próbaidejét töltő Albon, legutóbb Japánban eddigi legjobb eredményét érte el a negyedik pozícióval, majd Mexikóban az egyik legjobb kvalifikációja után az ötödik helyről rajtolhat majd.

    A Hermanos Rodriguez versenypálya köztudottan fekszik az energiaitalosoknak, így a thai nem véletlenül bizakodó.

    „Megvan a tempónk, de nem lesz egyszerű dolgunk átmenni az előttünk állókon. Mióta a csapat tagja vagyok egyértelműen itt működik legjobban az autónk. Az autó képes arra, hogy dobogóra álljak, jók az esélyeim. Szeretnék majd benne lenne a buliban, harcolni akarok másokkal, mert ez egy jó lehetőség számomra.” – bizakodott Albon.

  • Villeneuve szerint nem Verstappen a megfelelő példakép

    Villeneuve szerint nem Verstappen a megfelelő példakép

    Jacques Villeneuve szerint Max Verstappen egy „rossz példakép”, aki nem gondolkodott okosan tegnap.

    Valtteri Bottas az időmérő a Q3-ban falnak csapta autóját az utolsó szektorban, így az időmérő hajrájára várt tűzijáték némiképp elmaradt. Charles Leclerc még pont a finn előtt be tudta fejezni körét, ám Lewis Hamiltonnak, Sebastian Vettelnek és Max Verstappennek lassítania kellett. A holland versenyző azonban nem emelte el a gázról a lábát, megfutotta a legjobb időt és megszerezte a pole-t.

    Többeknek is feltűnt, a Red Bullos pilóta lila szektorideje és gyorsasága, ám az FIA a bekért adatok alapján megállapította, az utolsó mini-szektorban lassabban ment a 22 éves versenyző az előző körénél, így nincs okuk vizsgálatot indítani. Verstappen mindeközben a kvalifikáció utáni sajtótájékoztatón elmondta, tudott Bottas balesetéről, látta is az autóját a falban, ám direkt nem lassított. Ez a nyilatkozat az FIA fülébe is eljutott, ezért úgy döntöttek, mégiscsak előveszik a holland ügyét. Végül Verstappen 3 rajthelyes büntetést kapott.

    Természetesen Christian Horner és Helmut Marko mindamellett, hogy elfogadták a büntetést, igyekeztek versenyzőjük védelmére kelni. Az osztrák tanácsadó elmondta, a Bild-nek, a LED lámpa nem villogott sárgán.

    ,,Nem volt sárga fényjelzés sem a kijelzőjén, sem a pitwallon, ezért a mérnöke nem tudta őt figyelmeztetni.”

    Az AMuS értesülései szerint Bottas balesete miatt sérült meg az egyik szenzor, ezért nem jelent meg a jelzés se a kormányon se a bokszfalon, ám a sárga zászlót látnia kellett a renitens versenyzőnek.

    Villeneuve úgy véli, nem lehet azzal a kifogással élni, hogy nem látta a fényeket, a kanadai világbajnok szerint Verstappen nem túl okos húzást csinált, és rossz példát mutatott, ezért példaképnek nem épp ideális.

    ,,Ami igazán számít, az a zászló, amit a pályán lengetnek, minden más csak egy rásegítés. Az első szabály amit meg kell tanulnod az az, hogy engedelmeskedj a zászló által jelzett utasításnak. Úgy vélem Verstappen nem a legmegfelelőbb példakép, és ezt nem csak azért mondom, mert nem figyelt eléggé oda a biztonságosságra. Övé volt a pole, de nem gondolkodott. Nem volt okos húzás ezt most tőle.” -nyilatkozta 1997 világbajnoka a Motorsport-Magazin.com-nak.

    Lewis Hamilton is csatlakozott abba a táborba, akik rossz szemmel nézték a Red Bull pilótájának viselkedését. A brit szerint a biztonság mindig az első, és emlékeztetőül egy tragikus balesetet is felidézett:

    ,,Szerintem nagyon fontos az, hogy az FIA nagyon szigorúan kezelje a dupla sárgazászló figyelmen kívül hagyását. A múltban már történt tragédia emiatt, úgy emlékszem Monacóban, ott volt ez a GP2-es versenyző (2005, Pastor Maldonado, Renault Word Series), aki elütött egy sportbírót, egy olyan önkéntest, aki az életét kockáztatta azért, hogy a versenyzők biztonságban legyenek az úton. Ha van olyan aki közölünk ennyire nem törődöm és nem tartja be a szabályokat, nos… Nem is kellett volna nyomnia, már így is a övé volt a pole. Az FIA-nak ezért nagyon szigorúnak kell lennie. Nem tudom mi mást mondhatnák, örülök annak, hogy nem volt a pályán egy sportbíró sem. Én annyit tudok, hogy Valtteri konstrukciója a pálya területén volt, és a sportbírók az autó körül voltak. Ha dupla sárga zászlót lengettnek, az azt jelenti egy elég komoly incidens történt előtted. Tehát az, hogy ő (Verstappen) figyelmen kívül hagyta ezt, nem igazán jó. A versenyzőknek tiszteletben kell tartaniuk a jelzéseket.”

     

  • Grosjean nem díjazná, ha Kubica miatt kihagyna péntekenként edzéseket

    Grosjean nem díjazná, ha Kubica miatt kihagyna péntekenként edzéseket

    Romain Grosjean elmondta, hogy nem volna ideális a Haasnak, ha 2020-ban péntekenként rendre alkalmaznák a tartalékpilótájukat. Robert Kubica és az amerikai csapat irányítója Günther Steiner is elismerték, hogy jövőre a lengyel akár a csapat szimulátoros, és pénteki tartalékversenyzője lehet. Ez azt jelenti, hogy Grosjean és Kevin Magnussen is kénytelen lenne olykor szabadedzéseket kihagyni. A francia az Ekstra Bladetnek elégedetlenkedett:

    „Soha nem jó az, ha nem vezethetsz péntek reggelente. Attól is függ, hogy mi ezzel a cél. Nem látni azt, hogy a Ferrari a Mercedes vagy a Red Bull odaadná másnak a péntek reggeleket. Minden edzési lehetőség fontos.”

    Kifejezetten Kubica lehetséges pénteki opciójára kitérve ennyit tett még hozzá a francia:

    „Az lesz, ami, de teljesítmény szempontjából ez nem lenne igazán ideális.”

  • Megbüntették Verstappent, Leclerc-é a pole!

    Megbüntették Verstappent, Leclerc-é a pole!

    Max Verstappen három helyes rajtbüntetést és két büntetőpontot kapott azért, amiért nem lassított a sárga zászlós szakasz alatt.

    Valtteri Bottas a Q3 utolsó perceiben falnak csapata autóját, ezért az említett szakaszon sárga zászló lépett érvénybe. Többen lassítottak (Hamilton és Vettel), ám Verstappen vállalta a kockázatot, javított köridején és megszerezte a pole pozíciót.

    Az FIA nem akart először vizsgálatot indítani a holland ellen, ugyanis az utolsó mini-szektorban elvette a gázról a lábát, ám a sajtónak adott nyilatkozatában a 22 éves versenyző bevallotta, látta Bottast, tudott a sárga zászlóról, de direkt nem lassított. A stewardok, ezért beidéztek a Red Bull pilótáját és csapata képviselőjét, majd több, mint egy órás várakozás után kihirdették a holland „ítéletét”:

    ,,A stewardok meghallgatták a 33-as rajszámú autó vezetőjét (Max Verstappen) és csapatának képviselőjét, továbbá visszanézték az eseményről készült videofelvételeket, visszahallgatták az audiofájlokat és megnézték a telemetriát is. A felsorolt elemek megmutatták, a versenyző az adott szektorban nem lassított. A 33-as rajtszámú pilóta tisztában volt azzal, hogy a 77-es autó vezetője (Valtteri Bottas) ütközött, és látta is a konstrukciót a pálya bal oldalán, de a sárga zászlót nem érzékelte. Ugyanakkor bevallotta, nem vette el a gázról a lábát az adott szakaszon. A versenyfelügyelők a 33-as autó fedélzeti kamerájának felvételéből megállapították, hogy a sárga zászlót a pályabírók jól láthatóan lengették, és ezt időben észre is lehetett venni. A korábban célba érő 5-ös rajtszámú autó versenyzője (Sebastian Vettel) azonnal lassított és a szabályoknak megfelelően járt el.”

    ,,A bizonyítékokat számba véve a stewardok úgy döntöttek, három rajthelyes büntettessél sújtják a vétkes versenyzőt, továbbá még 2 büntetőpontot is jóváírnak neki.” -olvasható az FIA hivatalos közleményében.

    Verstappen tehát elveszítette első helyét, holnap csak a negyedik helyről rajtolhat, Charles Leclerc pedig hetedik rajtelsőségét „ünnepelheti.”

  • Mexikói Nagydíj: Vettel nyerte a második edzést

    Mexikói Nagydíj: Vettel nyerte a második edzést

    Sebastian Vettel nyerte a második szabadedzést, Max Verstappen lett a második, míg a harmadik legjobb időt Charles Leclerc autózta Mexikóban.

    Elsőként az Alfa Romeo pilótái hajtottak a pályára, majd őket George Russell és Lando Norris követte. Az első komolyabb időt Vettel autózta közepes keverékű abroncsokon, mögé rögtön Verstappen zárkózott fel. Leclerc is gyorsan megérkezett és át is vette az első helyet a közepeseken öt tizedet adva csapattársának, aki nem hagyta magát és rögtön visszafoglalta az 1-es pozíciót.

    A versenyzők többször is elfékezték abroncsaikat, a monacói versenyző még egy piruettet is bemutatott. A tapadáshiánynak gyorsan meg is lett a következménye, Alexander Albon a kettes szektorban látogatta meg a falat és csapta oda autóját, mutatványát egy piros zászlós szakasszal „jutalmazták”.

    Fél óra elteltével Vettelt maradt az élen, őt Verstappen és Hamilton követte. A negyedik helyre Leclerc csúszott vissza, míg Sainz az ötödik, Gasly a hatodik, Hülkenberg a hetedik, Räikkönen a nyolcadik, Norris a kilencedik, míg Kvyat a tizedik legjobb kört autózta. Valtteri Bottas mindeközben a Ferrari ifjoncához hasonlóan forgott meg.

    Ez idő alatt Gasly felugrott a második helyre közepes abroncsokon, ám nem sokáig örülhetett pozíciójának, ugyanis a holland ex-csapattársa megelőzte és ezredre azonos időt futott, mint az első helyen álló német.

    Egy óra eltelte után a csapatok már átálltak a versenyszimulációkra, az első helyen Vettel tartózkodott, őt szorosan követte Verstappen. Leclerc több, mint négytizedes lemaradásban követte az említett párost, a negyedik helyen Bottas, az ötödiken Hamilton vert tábort. Kvyat és Gasly a hatodik és hetedik helyet kaparintotta meg, nagy meglepetésre, a középmezőny vezéreként becézett McLaren a nyolcadik (Sainz) és kilencedik (Norris) legjobb időt autózta, közéjük a Renault német pilótája ékelődött be, míg Stroll a tizedik helyet foglalta el.

    Az élmezőny versenyszimulációja 1:21-es köröket eredményezett, a három élcsapat mindhárom keveréken teljesített egy etapot. A gyakorlás során nagymértékben felütötte a fejét a szemcsésedés, ami elég nagy fejtörést okozott a versenyzőknek.

    Az edzés végén a sorrend változatlan maradt, Vettel végzett az élen, őt Verstappen és Leclerc követte. Bottas lett a negyedik, Hamilton az ötödik, míg Kvyat a hatodik. Gasly a hetedik legjobb időt autózta, őt Sainz és Hülkenberg kísérte. Norris következett a tizedik helyen, Stroll a tizenegyediken, míg a hazai „hős” Perez futotta a tizenkettedik legjobb időt. Ricciardo, Räikkönen és Grosjean a tizenharmadik, tizennegyedik és tizenötödik pozícióban végzett, Giovinazzi és Magnussen sorakozott fel mögöttük. Russell és Kubica lett a tizennyolcadik és tizenkilencedik, míg gyakorláson autót törő Albon végzett az utolsó helyen.

    1    Sebastian Vettel Ferrari 1:16.607 35
    2    Max Verstappen Red Bull 1:16.722 0.115 37
    3    Charles Leclerc Ferrari 1:17.072 0.465 34
    4    Valtteri Bottas Mercedes 1:17.221 0.614 39
    5    Lewis Hamilton Mercedes 1:17.570 0.963 35
    6    Daniil Kvyat Toro Rosso 1:17.747 1.140 40
    7    Pierre Gasly Toro Rosso 1:18.003 1.396 39
    8    Carlos Sainz McLaren 1:18.079 1.472 38
    9    Nico Hülkenberg Renault 1:18.261 1.654 23
    10    Lando Norris McLaren 1:18.349 1.742 36
    11    Lance Stroll Racing Point 1:18.362 1.755 38
    12    Sergio Perez Racing Point 1:18.366 1.759 34
    13    Daniel Ricciardo Renault 1:18.380 1.773 34
    14    Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:18.681 2.074 37
    15    Romain Grosjean Haas 1:18.766 2.159 37
    16    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:19.889 3.282 46
    17    Kevin Magnussen Haas 1:19.306 2.699 37
    18    George Russell Williams 1:19.968 3.361 36
    19    Robert Kubica Williams 1:20.180 3.573 37
    20    Alexander Albon Red Bull 1:21.665 5.058 5
  • Sainz apja szerint a McLarennél elégedettek a fiával

    Sainz apja szerint a McLarennél elégedettek a fiával

    Carlos Sainz édesapja úgy véli, hogy a McLarennél versenyző fiának megvan az a képessége, hogy világbajnokká váljon. A 25 éves ifjú spanyol még a Red Bull programjával lépett a Forma-1-be, de versenyzett már a Renault gyári csapatával is, idén pedig a McLarenhez szerződött. Most már egyike a top pilótáknak a Mercedes, Ferrari és a Red Bull párosán kívül, a McLaren pedig beárt a nagy hármas mögé, a középmezőny legjobbjaként. A ralilegenda Carlos Sainz az Europa Pressnek nyilatkozott:

    „Carlos még mindig nagyon fiatal versenyző, most lett még csak 25. Mindig is objektíven próbáltam nézni a tevékenységét, de úgy vélem, hogy megvan a képessége ahhoz, hogy világbajnokságot nyerjen. Kívánom, hogy olyan autóba ülhessen, amivel ezt meg is tudja valósítani.”

    Az idősebb Sainz dicséri a McLaren-t is, az egyértelmű 2019-es fejlődésük miatt. Így folytatta mondandóját az 57 éves versenyző:

    „A McLaren jól dolgozik, és bebiztosították maguknak a negyedik helyet. Carlos is a személyes fejlődésében egy fontos ponthoz ért. Érett, boldog, de a legfontosabb az, hogy a McLaren elégedett vele.”

    Szóra került az is, hogy szinte láthatatlan a fia a Forma-1-es közvetítések alatt, amire csak ennyit mondott:

    „Ha majd a McLaren még előrébb lép, akkor Carlos-t majd többet láthatjuk a tévében.”

  • Doornbos: Verstappen jövőre gyorsan el fogja dönteni, hol folytatja tovább

    Doornbos: Verstappen jövőre gyorsan el fogja dönteni, hol folytatja tovább

    Robert Doornbos szerint Max Verstappen jövőre már az egy-két verseny elteltével tudni fogja, maradni akar-e a Red Bullnál 2021-ben is.

    2020-ban még a Bikák kötelékében kénytelen versenyezni a holland pilóta, ám 2021-re szabad lehet a vásár, és átigazolhat egy másik csapatba. Az elmúlt időszakban, mind Max, mind pedig az apja, Jos Verstappen, tett olyan kijelentéseket, miszerint, ha jövőre sem találják meg az osztrákok a „góllövő cipőjüket”, akkor könnyedén elválhatnak az útjaik a nagy szabályváltoztatások évében.”

    ,,2020-ban semmi sem fog történni, Max nem mehet még sehova. Azután viszont, nehéz döntések előtt áll, hiszen nem lát bele a jövőbe. Maxnak két csapat jöhet szóba, három, ha a McLarennel is számolunk. Ők manapság nagyon jó munkát végeznek, és a Mercedes motorral felvértezve egy olyan alakulat válhat belőlük, akiket nagyon komolyan kell venni. Egy dolog azonban biztos, a Mercedes nem fog még négy évig dominálni az F1-ben.” -nyilatkozta Doornbos a Ziggo Sport-nak.

    Ám a holland szerint a Red Bull-Honda, ráveheti a maradásra a 22 éves versenyzőt, ám ehhez az kell, hogy jövőre egy versenyképes autót tegyenek alá.

    ,,Nagyon fontos az, hogy az autót jó irányba fejlesszék tovább most és a következő télen is. Max egy jó konstrukciót akar látni, és ha ezt sikerül összehozniuk, akkor maradásra bírhatják. Max meg fogja tudni mondani egy-két verseny elteltével, hogy milyen autót kapott. Erre alapozva pedig, nagyon gyorsan meg fogja hozni a döntését.”

  • Ilyen volt az ifjú Ricciardo élete távol az otthonától

    Ilyen volt az ifjú Ricciardo élete távol az otthonától

    Daniel Ricciardo sem ma kezdte a Forma-1-et, 2011-ben debütált a Brit Nagydíjon. Ma már a Renault pilótája, de most elmesélte, hogy milyen volt a karrierje korai szakasza.

    Az ausztrál eddig 167 nagydíjindulással bír, 1028 pontot szerzett, 29 alkalommal járt a dobogón, és hétszer nyert. A HRT után a Toro Rossónál, majd a Red Bullnál versenyzett, idén pedig a Renault-hoz igazolt. Neki komolyan alkalmazkodnia kellett távol az otthonától és elárulta, hogy még azért is felhívta az édesanyját, hogy hogy moshat-e akkor, ha vihar van épp. Az F1 hivatalos oldalának nyilatkozott:

    „Amíg nem léptem le, addig anyám foglalkozott mindennel, mindig is nagyon családias volt. Én beágyaztam, minden mást megcsinált ő. Egy éjjel, amikor már Olaszországban voltam, zivatar vonult át felettünk, nekem viszont mosnom kellett. Felhívtam anyámat, mert nem voltam benne biztos, hogy használjam-e a mosógépet a viharban, vagy aggódnom kell-e egy esetleges áramütés miatt! Kinevetett, majd mondta, hogy persze, csinálhatom, de tegyük le, mert egy vagyonba kerül a hívás.”

  • Ricciardo: Nehéz volt meghozni a döntést, miszerint elhagyom a Red Bullt

    Ricciardo: Nehéz volt meghozni a döntést, miszerint elhagyom a Red Bullt

    Daniel Ricciardo visszatekintett arra a tavalyi döntésére, miszerint a Renault kedvéért otthagyta a Red Bull csapatát.

    „Természetesen nem volt könnyű döntés” – idézi az ausztrált a Forma-1 hivatalos oldala. „Eljutottam egy olyan pontra, melyen készen álltam egy váltásra. Új kihívásra vágytam, megújult motivációval. Voltak álmatlan éjszakáim, a jövőm szempontjából a lehető legjobb megoldást kerestem. Egyszer csak ’meghúztam a ravaszt’, és utána kényelmesen éreztem már magam.”