Címke: Red Bull

  • Ricciardónak egy baja volt Verstappennel, mikor csapattársak voltak

    Ricciardónak egy baja volt Verstappennel, mikor csapattársak voltak

    Daniel Ricciardo és Max Verstappen 2016 és 2018 között voltak csapattársak a Red Bullnál.

    Kettejük párosa igen erősnek mondható, voltak kemény összecsapásaik a pályán, melyek között volt, ami ütközéssel végződött, elég csak a tavalyi Azeri Nagydíjra gondolni. Mégis jó viszonyt ápoltak egymással, és teszik azt még ma is, hiába versenyez idéntől Ricciardo a Renault-nál.

    Mindazonáltal az ausztrálnak van egy kis problémája versenytársával, ami gyakorlatilag a holland agresszív vezetési stílusával kapcsolatos.

    „Tisztelem Max-et, amiért kiáll magáért. Azt hiszem az egyetlen problémám vele az az volt, ami a legtöbbeknek is gondot okozott. Ez pedig nem más, mint hogy bemozdul féktávon” – nyilatkozta Ricciardo a Sky Sports F1-nek.

  • Wolff: Idén kevesebbet hibáztunk, mint a riválisok

    Wolff: Idén kevesebbet hibáztunk, mint a riválisok

    Zsinórban a hatodik bajnoki címét szerezte meg 2019-ben a Mercedes,Toto Wolff pedig úgy látja, hogy az év során jóval kevesebb hibát vétettek, mint a riválisaik.

    Az osztrák csapatfőnök az idei sikerükben pont a kevés hibát látja döntőnek, mivel szerinte nem volt olyan domináns autójuk, mint a korábbi években.

    „Minden bajnokság úgy tűnik, mintha az lenne a legnehezebb. Idén viszont tényleg voltunk fent is meg lent is.” – kezdte Wolff.

    „Amerikában egy hosszú etapot zártunk le, ugyanis rég volt miénk a leggyorsabb szombati csomag. Vasárnap viszont mi teljesítettünk a legkevesebb hibával. Valószínűleg ez volt a legfontosabb kulcs az újabb bajnoki címünkben.” – folytatta.

    A csapatfőnök elmondta, hogy a Mercedes alkalmazottjai plusz motivációt és energiát tudnak magukból kinyerni, ha a Ferrari és a Red Bull szorosan a nyakukon van.

    „Szeretjük a küzdelmet. Látható volt, hogy mennyire tudtunk ünnepelni egy olyan verseny után, amikor nagyon nehéz dolgunk volt, de mégis nyerni tudtunk. Mindenki kőkemény harcot akar látni. Ha nem nyerjük meg az időmérőt, de vasárnap mi érünk célba elsőként, akkor az tízszer akkora örömöt okoz, mint a pole-ból való győzelem. Tehát szükségünk van az erős versenytársakra, ekkor élvezzük csak igazán a munkánkat.” – vélekedett.

  • Verstappen egyszer megviccelte a Red Bullt a rádióban

    Verstappen egyszer megviccelte a Red Bullt a rádióban

    Egy-egy hosszú nap végén belefér egy kis poénkodás, ez a Forma-1-ben sincs másképp. Erről a nem túl megszokott témáról beszélt most Max Verstappen.

    „Van elég nevetés az eligazítások alatt. Természetesen professzionálisnak kell maradni, mint csapat, de vannak pillanatok, melyekben kacagsz” – nyilatkozta a Motorsport.comnak. „Néha vannak hosszú napok, és egy vicc le tudja venni a válladról a nyomást.”

    A holland azt is elárulta, hogy egyszer megviccelte saját csapatát a rádióban.

    „Egyszer azt tettettem, hogy nem működik a rádió. Azt ismételgettem időnként, hogy helló. Van, hogy ilyet csinálsz egy hosszú napon. Különösen a téli tesztek alatt, mert ott tényleg hosszú egy nap, és nem történik semmi.”

  • Verstappen: 2019 még csak tanulóév volt a Hondának

    Verstappen: 2019 még csak tanulóév volt a Hondának

    Max Verstappen úgy véli, hogy 2019 még csak a tanulóéve volt a Red Bull-Honda párosnak. Korábban rendre pletykálták, hogy a holland csak az alkalomra vár, hogy kiszálljon a 2020-as szerződéséből. Most azonban kifejezetten feldobott, és jövőre már cél a bajnoki cím. Max egy szponzor eseményén beszélt erről:

    „Elértünk már pár jó eredményt, de meg akarjuk tenni a következő lépést, hogy jövőre már a bajnoki címekért szálljunk harcba.Ez az év még csak a Honda tanulóéve volt, és remek fejlődést mutattunk be. Mindenki motivált a csapatban, és nyerni akar.”

    Csapatfőnöke, Christian Horner ezzel csak egyetérteni tud, szerinte a Red Bull-Honda jelenlegi formája jó előjel 2020-ra nézve:

    „Relatív stabil marad a szabályzás, így mindent amit idén megtanultunk, átvihetjük 2020-ra. Mindig is átmeneti évként tekintettünk 2019-re, és ez jól sikerült. Csak gratulálhatunk a Hondának a fejlődésükhöz. Több szerencsével több versenyt is nyerhettünk volna. Most meg kell ragadnunk ezt a pillanatot, és átültetni a következőre. Továbbra is a Mercedes a mérce, de az az érzésem, hogy egyre inkább összezár a mezőny.”

  • A Honda és a Mercedes nem akar farkast kiáltani a Ferrari miatt, de…

    A Honda és a Mercedes nem akar farkast kiáltani a Ferrari miatt, de…

    A Mercedes és a Honda nem tudja biztosan, miért volt lassabb a Ferrari tempója Austinban, ezért még nem vádolná csalással az olaszokat, úgy ahogy azt Max Verstappen tette. Toto Wolff ugyanakkor hozzátette, ha kiderül, hogy a direktíva ellenére trükközik a Scuderia, az nagyon csúnya játszma lenne a vörösöktől.

    A szezon második felében a Ferrari életre kelt, erőforrásuk nagyon erősnek bizonyult, az egyenesekben a sebességük szinte utolérhetetlen volt. A riválisokat aggasztotta az olaszok megnövekedett „ereje”, így azon kezdtek morfondírozni, vajon mi lehet a maranellóiak titka. A Red Bull az Egyesült Államok Nagydíja előtt írt egy levelet az FIA-nak, amiben útmutatást kért, az üzemanyag átfolyással és annak mérésével kapcsolatban. Felvázoltak egy teóriát a Szövetségnek, amit Nikolas Tombazis szabálytalannak minősített, és kiadatott egy technikai direktívát, hogy megakadályozza az efféle trükközéseket.

    Ausitnban, miután kikerült a direktíva a Ferrari tempója eltűnt, amit az ellenfelek is azonnal észre vettek. A Mercedes csapatfőnöke a futam után elmondta, nem lehetnek biztosak abban, miért lassult le a Scuderia, így messzemenő következtetéseket sem érdemes levonni.

    ,,Beszélgettünk az adatokról, amiket láttunk a futamon. Más volt a Ferrari sebessége a versenyen, de nem tudom, hogy ennek köze van-e a direktívához, vagy teljesen más problémáról van-e szó. Nyilvánvalóan nem tudhatjuk, mi zajlik a Ferrarinál.”

    A Honda technikai igazgatója Toyoharu Tanabe is hasonló következtetésekre jutott:

    ,,Ha csak a tiszta sebességet vesszük figyelembe, akkor láthatjuk, hogy csökkent a Ferrari tempója az előző versenyekhez képest. Nem tudjuk, hogy ez a motor miatt van, vagy épp a kaszni miatt. Meg kell várnunk milyen adatokat kapunk Brazíliában és Abu Dhabiban, ha már azokat is láttuk, akkor már több mindent fogunk tudni.”

    Mattia Binotto elmondta nem csaltak, és a direktívának semmi köze a teljesítményük visszaeséséhez, az olasz csapatfőnök emlékeztetett mindenkit arra, hogy Charles Leclerc autójában a spec 2-es motor muzsikált, míg Sebastian Vettel már a rajt után problémákkal küszködött, ami végül a jobb hátsó felfüggesztés tönkremenetelét eredményezte. Tapadáshiánnyal és a gumik felmelegítésével volt igazán problémájuk, továbbá Binotto azt is kihangsúlyozta, a beállítások terén kötöttek kompromisszumot, a végsebességükből áldoztak be annak érdekében, hogy a kanyarokban jobban teljesítsenek.

    A Ferrari csapatfőnökének két fő riválisa úgy véli, ha mégis trükközés történt, akkor az nem tekinthető már kiskapunak, hanem az már súlyos szabályszegésnek minősül:

    ,,Ha valaki azt tenné, amit a technikai direktíva ellenez, akkor az tisztességtelen játéknak minősülne. Mivel ezt a direktívát a szabályok tisztázásra hozták létre, innentől ez a terület nem minősül szürke zónának.” – egészítette ki korábbi álláspontját Toto Wolff.

    Christian Horner rávilágított arra, ha az FIA szabályosnak minősítette volna elméletüket, akkor a Hondának is ki kellett volna dolgoznia egy ilyen rendszert:

    ,,A technikai direktíva amit kiadtak, eléggé világosan leírja a dolgokat. Véleményem szerint a válasz amit kaptunk nem azt mondja ki, hogy valaki csinál valamit, de ha mégis, akkor az illegálisnak minősül. Az erőforrás egy nagyon komplex gépezet, mind hardveres, mind szoftveres szempontból nézve. A kérésünk, hogy tisztázzanak bizonyos dolgokat egy standard procedúra szerint zajlott le, ami oda-vissza működik az FIA és a csapatok között. Mindig jó az, ha azelőtt tisztázzák a dolgokat, mielőtt fölösleges energiát pazarolnánk valamire.”

  • Nem lenne hely Ricciardo számára a Red Bullnál, ha a Renault kilép az F1-ből

    Nem lenne hely Ricciardo számára a Red Bullnál, ha a Renault kilép az F1-ből

    Helmut Marko kijelentette, hogy nem tudnának helyet biztosítani korábbi versenyzőjük, Daniel Ricciardo számára, ha az ausztrál jelenlegi csapata, a Renault kilépne az F1-ből.

    Ricciardo tavaly hagyta ott a bikásokat a franciák kedvéért, ám eddig nem alakul álomszerűen karrierjének új fejezete.

    A teljesítményük nincs azon a szinten, amit vártak, tudniillik a McLaren meggyőző előnnyel áll előttük a bajnokságban. A wokingiakat el is veszítették, mint motorpartner, így magukra maradnak 2020 után. Ezenkívül állítólag a Renault új vezérigazgatója, Clotilde Delbos nem igazán támogatja a Forma-1-es projektet.

    Bizonytalan tehát a helyzet, és ha a Renault valóban lelépne, Esteban Oconnak és Daniel Ricciardónak nem lenne helye 2020-ra. Az biztos, hogy az ausztrál a Red Bullnál nem találhatna menedéket.

    „A versenyzőink fixek, nincs hely” – magyarázta a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko.

    Marko azt is kizárja, hogy egy harmadik autóval segítenék az ausztrált: „Erről nem volt szó, de kinek kéne fizetnie érte?”

    „Feltételezem, hogy azonnal átvenné valaki más a csapatot” – zárta mondandóját Marko, a Renault-ra utalva.

  • Verstappen magára haragította az olasz sajtót

    Verstappen magára haragította az olasz sajtót

    Max Verstappen nem csak a Ferrarit haragította magára a futam után, hanem a szókimondó olasz sajtót is.

    A holland versenyző Austinban csalással vádolta a Scuderiát, amire az egész F1-es társadalom felfigyelt. A történet a Red Bull levelével kezdődött, ugyanis az osztrák csapat egy elméletet osztott meg az FIA-val, aminek szabályosságáról kértek felvilágosítást. A Szövetség kijelentette, a felvázolt módszer illegális, és fokozottabban kezdte figyelni a csapatok ténykedését. A Ferrari teljesítménye visszaesett vasárnap, amit a riválisok meg is jegyeztek és érdeklődve figyeltek.

    Verstappen azonban tovább ment, nyíltan vádolta meg a Ferrarit, amit nem csak az érintettek néztek rossz szemmel, hanem a versenyző apja, Jos is.

    Az olasz sajtó hírnevéhez hűen nem kímélte a fiatal versenyzőt:

    ,,A versenyzés nem politika és a magán vélemények nem számítanak, ennyire egyszerű. Csak az igazság mérvadó, és annak megállapításához már léteznek speciális,hiteles és gyors eljárások. Ebben a világban ha valaki úgy véli a riválisa csal, akkor először is megbizonyosodik igazáról, majd megy és jelzi azt az FIA-nak. Most azonban csak egy sportszerűtlen viselkedést láthattunk Verstappentől, aki bizonyíték hiányában nagyon súlyos vádakkal illette ellenfeleit. Talán az lenne a legjobb ha a versenyző ebben az esetben be fogná a száját, vissza szállna a földre, és hagyná, hogy az illetékes szervek tegyék a dolgukat és ha szükségesnek érzik vizsgálják ki az ügyet. A labdarúgásban ilyen cselekedetért komoly büntetéseket osztanak, jó lenne, ha az F1 is így működne.” – tette közzé álláspontját az Autosprint.

    A FormulaPassion.it szerkesztője, Mario Forghieri úgy érzi a holland megmutatta, mennyire kellemetlen személyiség.

    ,,Ma Verstappent a jövő bajnokának tartom, ugyanakkor egy nagyon ellenszenves figura, legalábbis számomra. Talán nem tudja, hogyan viselkedjen másokkal, mert még túl fiatal. Valamennyire normális az, ha kellemetlenkedik a riválisaival, különösen akkor ha legyőzi az összeset, ám hogy mindig így viselkedjen valaki az már túlzás. Mikor azt írom, hogy a Red Bull versenyzője nem igazán intelligens, akkor a legutóbbi nyilatkozatára asszociálok, amiben csalással vádolta a Ferrarit. Egy igazi bajnok, egy közszereplő, nem nyilvánulhat meg ilyen módon, és nem engedheti meg magának azt, hogy ilyen kritikákat fogalmazzon meg másokkal szemben.”

    Flavio Vanetti az olasz Motorsport.com szerkesztője szerint az osztrákoknak rövid pórázon kellene tartania Verstappent:

    ,,Maxnek van személyisége, karaktere, van benne keménység és talán egy jó adag cinizmus is, ebben a tekintetben teljesebb, mint Michael Schumacher. Azonban a holland most túlzásba esett. Ezzel a megnyilvánulással azt a benyomást keltette az emberekben, hogy ő egy olyan karakter, akit rövid pórázon kell tartani.”

    Alberto Antonini (FormulaPassion) úgy véli a 22 éves versenyzőnek tanulnia kellene Lewis Hamiltontól:

    ,,Megjegyezném, hogy mikor Vettel 2018-ban nyert Spaban, a jelenlegi világbajnok annyit mondott, hogy a Ferrari pilótája bizonyos trükkökhöz folyamodott, ami nem feltétlenül jelent csalást és nagyon messze áll Verstappen mostani kijelentésétől. Talán nem véletlen az, hogy Lewis Hamilton az első bajnoki címét már a második évében megszerezte, míg Max öt év után is még mindig egy jól hangzó ígéret.”

  • Jos Verstappen: Talán nem ez volt Max legokosabb nyilatkozata

    Jos Verstappen: Talán nem ez volt Max legokosabb nyilatkozata

    Jos Verstappen úgy véli, valahol érhető az, hogy Max csalással vádolta a Ferrarit a vasárnapi futam után, ám az idősebb holland szerint azért fiának meg kellene válogatnia a szavait, ugyanis nem lehet csak úgy senkit gyanúsítgatni.

    Kirobbant a háború a Red Bull és a Ferrari között, miután az osztrák istálló hivatalos levelet írt az FIA-nak. A Bikák arra voltak kíváncsiak, elméletük legális-e, ezért az FIA segítségét kérték. A Szövetség gyorsan a tudtukra adta, hogy az üzemanyagátfolyással és annak mérésével trükközni szigorúan tilos. Helmut Marko elárulta, kérdésükkel a Ferrari esetleges turpisságát akarták lebuktatni.

    A vörösök szombaton épphogy lemaradtak az első rajtkockáról, ezért bizakodva várták a vasárnapot, ám a futam katasztrofálisan alakult a számukra. Sebastian Vettel a rajtot követően a második helyről a hetedikre esett vissza miközben küszködött autójával, míg Charles Leclerc az abroncsokat próbálta munkára fogni. A német a hetedik körben végül kiállni kényszerült, ugyanis a jobb hátsó felfüggesztés eltört az autóján, míg a monacói vesszőfutása nem ért véget. Nem tudta felvenni a versenyt a Mercedesszel és a Red Bullal, tempója gyengébb volt, mint a riválisaiké,(szerk: Leclerc autójában motort cseréltek szombaton, egy régebbi spec 2-es egységet kapott) sőt még a bokszutcában sem alakultak jól a dolgai, ugyanis csapata az első kerékcseréjét elrontotta.

    A futam után a Scuderia értetlenül állt a dolgok előtt, nem igazán tudták, mi történt velük, míg Max Verstappennek volt erre egy elmélete. A holland Ziggo Sportnak nyilatkozva a 22 éves versenyző elmondta, ezt történik akkor, ha abbahagyják a csalást ellenfelei. Természetesen az ifjú versenyző megjegyzésén többen is felháborodtak, Leclerc egyenesen nevetségesnek titulálta riválisa szavait.

    Jos Verstappen szerint fia ismét messzire ment egy kicsit nyilatkozatával, ugyanis nem lehet bizonyítani azt, hogy csalás történt:

    ,,Mindannyian tudjuk, hogy valami nincs rendben, de ilyet nem szabad mondani. Sosem tudhatod pontosan mi zajlik másoknál, de azt látjuk az adatok alapján, hogy nem voltak olyan gyorsak. Korábban 7-9 tizedet is nyertek az egyenesekben, most csak ennek az értéknek a felét tudták produkálni, viszont azt nem tudjuk bizonyítani, hogy csaltak.”

    Az idősebbik Verstappen megérti Max álláspontját, de szavait túl erősnek érzi.

    ,,Nem tudod bizonyítani, ezért nem kellene erről sokat beszélni. Talán nem ez volt a legokosabb nyilatkozta, de megértem Maxot. Nagyon elkötelezett és mindenáron nyerni akar. A nyári szünet után a Ferrari nagyon erőssé vált, összességében nagyon gyorsak, viszont Austinban annyira nem voltak azok.” -nyilatkozta Jos Verstappen a Ziggo Sportsnak.

  • Abiteboul: a Renault kompromisszumokat kötött 2021-re

    Abiteboul: a Renault kompromisszumokat kötött 2021-re

    Cyril Abiteboul szerint a 2021-es szabályzat jelentheti számukra a fényt az alagút végén. Szerinte bár a Renault-nak nem mindent sikerült elérnie a tárgyalások során, amit előzetesen akartak, de nem lehet csalódott.

    Mi is a folyamat része voltunk. Meghallgattak minket, és az ellenfeleinket is. Kompromisszumokat kötöttünk.” – nyilatkozta.

    A legnagyobb változást a költségsapka jelenti majd, amit végül 175 millió dollárban állapítottak meg. Abiteboul azt mondta, versenyben kell maradniuk a fegyverkezési versenyben, mert jövőre a csapatok rengeteget fognak költeni a 2021-as autó fejlesztésére, mielőtt a korlátozás életbe lép majd.

    „Kevesebbet szerettünk volna, mert a csapatunk kb. 150 milliót költ jelenleg. Arra számítottunk, az összeg ekörül lesz, így terveztünk. Most meg kell kérdeznünk magunktól, meg szeretnénk-e emelni a költségvetésünket.”

    „A 2021-es szezon nagy lehetőség, de tudom, hogy a csapatok jövőre rengeteget fognak költeni, nekünk pedig megvannak a korlátaink.”

    Egy másik nagy kompromisszum valószínűleg az év végi konstruktőri bónuszok új elosztása lehetett. Nem hozták nyilvánosságra a számokat, de a Renault csapatfőnöke úgy hiszi, igazságosabb lesz, mint a mostani rendszer.

    „A jövedelemelosztás kevésbé lesz fejsúlyos” – utalt a három topcsapat kiemelkedő részesedésére – „a negyedik és hatodik hely között végző csapatok többet kapnak majd, és ez nagyszerű. Erre van szükségünk.”

    Abiteboul reménykedik, hogy két év múlva szorosabb lesz a mezőny.

    „Nem gondolom, hogy ne lenne jó a versenyzés. Jelenleg két szinten, de nagyon szoros a küzdelem. A győzelemért a Mercedes, a Ferrari és néha a Red Bull küzd, ami nagyon jó. A középmezőny pedig elképesztően szoros.”

    „Az egyetlen dolog, amivel ezen javítani tudnánk, ha mindenki egy szinten lehetne, de ez nem fog 2021 előtt megtörténni.”

  • Verstappen: Ez az eredmény megmutatta mekkorát léptünk előre

    Verstappen: Ez az eredmény megmutatta mekkorát léptünk előre

    Max Verstappen úgy érzi, 0.067 másodperces hátrány, amit az első rajtkockából induló Valtteri Bottastól szenvedett el, megmutatta, a Red Bull nagyot lépett előre.

    A holland versenyző a második sorból vághat majd neki a futamnak vasárnap, az oldalán Charles Leclerc-rel, míg előtte a Mercedes finn versenyzője fog startolni.

    Már Mexikóban is kimutatta foga fehérjét az osztrák csapat, ugyanis a dél-amerikai országban Verstappen volt a leggyorsabb, azonban ezt a pozíciót elvették tőle, mert figyelmen kívül hagyta utolsó köre alatt a sárga zászlót. A 22 éves versenyző elmondta, tavaly majdnem egy másodpercet kapta Austinban a legjobbtól, ám most ez a differencia el sem éri az egy tized lemaradást, ez pedig azt mutatja, a Red Bull sokat ugrott előre.

    ,,Úgy vélem a Q3-as szakasz egy kicsit nehezebb volt, mint a Q2-es. A tapadás talán nem volt olyan jó, ám ezzel mindenki küszködött. Csak egy kicsit volt nehezebb jó kört futni, ám összességében számunka nagyon pozitív módon ért véget ez az időmérő. Ha összehasonlítjuk a mostani időnket a tavalyival, akkor megállapíthatjuk, nagyot ugrottunk előre, továbbá az elmúlt két versenyen eléggé versenyképesek voltunk, ami igazán jó dolog. Láthatóan fejlődünk és tanulunk, emellett már a következő évre koncentrálunk, és úgy érzem a jó irányba haladunk.”

    Természetesen a szó esett a Q2-es incidensről is, ahol Lewis Hamilton és Max Verstappen autója majdnem össze ért, mikor a brit próbált el menni Daniil Kvyat mellett. A holland az esetről a következőket mondta:

    ,,Mindannyian a következő gyors körünkre készültünk, az utolsó kanyarokban jártunk, azt hiszem legelöl Seb ment, utána következett a másik Ferrari Charles-lal, aztán előttem Daniil autózott. Mindannyian próbáltunk lassítani, hogy elég helyet hagyjunk. Aztán megérkezett Lewis és úgy jött be közénk, mintha senki sem lett volna körülötte, nem érdekelte mi történik. Ekkor azt éreztem, ‘ha téged nem érdekel, akkor engem sem’, ezért vissza akartam venni a pozíciómat, így lett necces az a helyzet. Mindenki tiszteletben tartotta a másikat és azt, hogy a körülötted lévők próbálnak helyet hagyni egy jó kör érdekében.” -ecsetelte a Verstappen.