Címke: Red Bull

  • Marko kizárta Alonso szerződtetésének lehetőségét

    Marko kizárta Alonso szerződtetésének lehetőségét

    Helmut Marko kijelentette, nem tudja elképzelni azt, hogy Fernando Alonso náluk  versenyezzen.

    Amióta a spanyol versenyző ott hagyta a Forma-1-et, azóta folyamatosan záporoznak felé a visszatérését firtató kérdések. Alonso azonban kijelentette, ha valaha ismét F1-es autó vezetésre adja a fejét, akkor csak is egy topcsapathoz szerződne.

    A 38 éves pilóta már többször is tárgyalt a Red Bullal karrierje során, ám az istálló tanácsadója szerint a két fél közötti együttműködés nem fog létrejönni.

    ,,A dolgok jelenlegi állása miatt nehéz elképzelni azt, hogy Fernando Alonso a Red Bullnál térjen vissza. Ennek két oka van. Először is ott van Alonso és a Honda kapcsolata, ami úgy vélem menthetetlen. Másodszor, a teljes Forma-1-es struktúránk a junior programunkra épül. Ez azt jelenti, hogy a fiatal tehetséges versenyzőinknek adunk lehetőséget a királykategóriában. Ha leszerződtetnénk Alonsót, akkor nálunk lenne a legidősebb versenyző. Ez pedig az egész eddigi filozófiánk ellen menne. Ámbár amíg Honda motorokat használunk, úgy sem lenne ez lehetséges.” -nyilatkozta Marko a Motorsport-Total.com-nak.

  • Marko: Alex Albonnak többet kell nyújtania 2020-ban

    Marko: Alex Albonnak többet kell nyújtania 2020-ban

    Alex Albonnak többet kell mutatnia a képességeiből 2020-ban a Red Bull-Hondával, hogy megfeleljen Dr. Helmut Marko elképzeléseinek. Egy év alatt Marko újragondolta a Red Bull viszonyát a thai pilótával, aki Formula E versenyzőként kezdte a tavalyi évet, majd a Toro Rosso után top csapatba került, Pierre Gasly helyére. A Red Bull tanácsadója a Kronen Zeitungnak nyilatkozott, amelyből kiderül, hogy fél szezon után, Max Verstappen csapattársaként egyértelműen többet vár a thai versenyzőjétől:

    ” Alig hat hónap után egy top csapathoz csatlakozhatott. Tapasztalattal és jobb felkészüléssel többet várok tőle. Jobbnak kell lennie az időmérőkön, és összességében magabiztosabbá kell válnia. Biztos vagyok benne, hogy erre képes is lesz.”

  • Ricciardo elárulta, mi az, amit nem szeret az F1-ben

    Ricciardo elárulta, mi az, amit nem szeret az F1-ben

    Daniel Ricciardo elmondta, az egyetlen dolog, amit nem kedvel a Forma-1-ben az az, hogy a pilóta túlságosan függ a munkaeszközétől.

    Az ausztrál 2019-ben csapatot váltott és a Renault-hoz került, ahol egész idényben a középmezőnyben harcolt, legjobb eredményként egy 4. hely jött össze neki. Ezzel szemben korábban több futamot is nyert a Red Bull színeiben.

    „Ez az egy problémám van a választott hivatásommal” – mondta Ricciardo a The Today Show nevű műsorban. „Sajnos ez nem olyan, mint a tenisz. Ott nem igazán lehet hibáztatni az ütőt. Itt viszont az ember nagymértékben függ a munkaeszközétől. Neked kell valahogy megoldanod, hogy a lehető legjobb csapatba kerülj, akik megadják a legjobb alapanyagot.”

    Ricciardo hozzátette, bizarrnak tartja a konstruktőri világbajnokságot, és ha valaki bajnok akar lenni, az F1-be kerüléssel csak a munka felét végezte el: „Elég bizarr a technológiai küzdelem a csapatok között. Az már egy komoly eredmény, ha valaki bekerül a 20 pilóta közé, más kérdés, hogy az ember a legjobb akar lenni, és a csúcsra törekszik.”

  • Marko: több mint 22 verseny „kivitelezhető”

    Marko: több mint 22 verseny „kivitelezhető”

    Dr. Helmut Marko szerint a mostani, rekord hosszúságú, 22 futamos naptár sem jelenti a bővítés felső határát.

    Nemrég Franz Tost, a Red Bull második csapatának főnöke nyilatkozta, hogy a 22 verseny az „abszolút maximum”. Ezzel szemben Marko nem zárná ki élből a Liberty tervét az évi 25 versenyről.

    „Ha jól koordinálják a naptárat, és nem kell össze-vissza utaznunk a földgolyón, valamint a csütörtöki és pénteki tevékenységre korlátozásokat vezetnek be, még akár az [a 25 verseny] is megvalósítható.” – idézi őt a Kronen Zeitung.

    A Red Bull nem csak erről az oldalról érdekelt azonban, pályájuk nagydíjhelyszín, így azt a szempontot is figyelembe kell venniük. Marko elárulta, az osztrák futam 2020 utáni szerződése még nem biztos.

    „Egy csomagként kezeljük az egészet. Két csapatunk, egy nagydíjunk van – ezt a három dolgot kell figyelembe vennünk. Az a cél, hogy folytatódjon, de csakis a megfelelő körülmények között.”

  • Jól halad az előkészületekkel a Red Bull: készek harcba a bajnoki címért

    Jól halad az előkészületekkel a Red Bull: készek harcba a bajnoki címért

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner szerint az új fajta filozófia – ami alapján az idei autójukat tervezték és építették meg – jobbá tette a csapat felkészülését az idei évre a korábbiakhoz hasonlítva.

    A milton keynesi istálló négy konstruktőri bajnoki címe előzte meg a Mercedes dominanciáját a V6-os turbóhibrid éra előtt. A 2013-as szezon sikereit követően a Bikák ugyan folyamatosan gyűjtötték a győzelmeket és a dobogós helyezéseket, a bajnoki címekért egyik évben sem voltak képesek harcba szállni.

    A Renault-val való szakítást követően, a Red Bull mindenkit meglepett az immáron Honda erőforrásokkal elért teljesítményükkel és Horner elmondása szerint a csapat minden erejét mozgósította, hogy az autóval időre készen legyenek, ugyanis a korábbi években mindig gyenge formát mutattak a szezon első versenyein.

    „Voltak olyan tényezők, amik nagy mértékben hozzájárultak a lassú évkezdésünkhöz,” – ismerte el Horner. „Szinte minden évben változtatnunk kellett a motoron és az első szárnyon. Az idei évben azonban már egy új fajta filozófia alapján dolgoztunk, aminek segítségével időre el tudtunk készülni.”

    A Red Bull csapatfőnöke hozzátette, hogy a szinte alig változó szabályok miatt is sokkal könnyebb volt számukra felkészülni a 2020-as szezon kihívásaira. „Az idei évre szinte csak annyi változott, hogy a nyolc tesztnap helyett már csak hat napot fogunk tesztelni. Emellett minden más megmaradt ugyanolyannak, mint amilyen a tavalyi szezonban volt,” – jegyezte meg a brit.

    „A RB16 gyakorlatilag az RB15-ös továbbfejlesztett változata, ugyanis az idei autónk alapaja teljes mértékben a tavalyi konstrukció volt. Megpróbáltuk kijavítani a tavalyi autó gyengeségeit, az erősségeit pedig még jobban kiemelni.”

    Horner azt is elárulta, hogy az új fajta megközelítés és a rendkívül jól sikerült 2019-es szezon miatt az idei szezonnak úgy fognak nekimenni, hogy már a szezonnyitótól kezdődően harcba szeretnének lenni a bajnoki koronáért.

    „A csapat összes tagja nagyon lelkes, ugyanis készek vagyunk már az első versenytől fogva kihívást adni különösen a Mercedesnek, mert ez az egész sport a csapatmunkáról szól, legyen szó például a legyorsabb kiállásról vagy a jól megválasztott stratégiáról. Ezek mellett a megbízhatóság is kulcsfontosságú szereppel fog majd bírni.

    „Természetesen a legfontosabb tényező számunkra az, hogy képesek legyünk kihívást nyújtani az ellenfeleinknek és a motorfejlesztés terén is további eredményeket elérni. A Honda mindegyik fejlesztési lépcsőjével remek munkát végzett, ugyanis a több erő mellett a megbízhatósága is nőtt a hajtásláncoknak. Ez lehetővé tette a számunkra, hogy már majdnem a Mercedes szintjén legyünk motorerőt tekintően. Ez pedig a csapatra hárítja a nyomást, hogy a lehető legjobb karosszériával rukkoljunk elő. Tudjuk, hogy olyan versenyzőkkel rendelkezünk, akik képesek lesznek majd elvégezni a munkát.

    „Szóval az idei évnek sokkal nagyobb magabiztossággal vágunk majd bele, ugyanis jobban fel vagyunk készülve, mint a legutóbbi öt évben,” – fejezte be a gondolatmenetet a Bikák csapatfőnöke.

  • Horner: A pénzügyek véget vethetnek a Hamilton-Mercedes kapcsolatnak

    Horner: A pénzügyek véget vethetnek a Hamilton-Mercedes kapcsolatnak

    Lewis Hamilton nyolcadik évét fogja megkezdeni idén a gyári Mercedesnél, ám a jövő évre egyelőre nincs szerződése.

    És hogy lesz-e hosszabbítás, arról állítólag nemsokára megkezdődnek a tárgyalások. A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner azonban úgy gondolja, a pénzügyek akadályt jelenthetnek. És ha már szóba került Hamilton az egyik interjújában, kezdésnek leszögezte, hozzájuk biztosan nem megy, legyen akármi is.

    „Nem illene a programunkba” – mondta. „A logikus az lenne, ha maradna a Mercedesnél, ám ehhez meg kell egyezniük. A Mercedes szeretné megtartani, de nagy kérdőjelet jelentenek a pénzügyek. Az autós osztály jelenlegi leépítéseit figyelembe véve nehéz lenne rekordmennyiségű fizetéseket állni.”

    Állítólag a Mercedes 50 millió dollárt adna évente világbajnokának, de ő nagyobb összeget szeretne.

    „Lewis ilyen értékesnek érzi magát” – tette hozzá Horner. „Kivételes pilóta, a foglalkoztatása így komoly költség, de azt hiszem, ezt a Mercedes is felismerte.”

    Horner a Hamilton-Ferrari kérdésről is elmondta a véleményét: „Bernie Ecclestone mindig azt mondta, a pilóták a Ferrarinál akarják befejezni, de Lewis esetében ez máshogy alakulhat. Boldognak tűnik a jelenlegi környezetében, ami ráadásul a legversenyképesebb. Miért váltana, csak hogy egy másik csapat színeiben versenyezhessen?”

  • Briatore: Hamilton nagyon erős, de nem legyőzhetetlen!

    Briatore: Hamilton nagyon erős, de nem legyőzhetetlen!

    Lewis Hamilton akkor lesz legyőzhető, ha a riválisai nyomás alá tudják helyezni, állítja az egykori F1-es csapatfőnök, Flavio Briatorte. Mióta 2016-ban Nico Rosberg legyőzte, Hamilton három világbajnoki címet is szerzett a már addig meglévő háromhoz. A Red Bull-Honda pilótája, Max Verstappen egy médiaeseményen hétfőn így nyilatkozott róla:

    ” Lewis nagyon jó, sőt az egyik valaha volt legjobb. De nem ő az Isten. Lehet, hogy Isten vele van, de nem ő az Isten.”

    Briatore egyetért ezzel, és az olasz Autosprintnek elárulta, hogy a Mercedes versenyzőjének egyértelműen jó az autója. A korábbi Benetton és Renault főnök így beszélt:

    „Lewis nem csak azért nyer, mert ő a legjobb versenyző, hanem mert egy csodálatos autót vezethet. Viszont legyőzhető. Erős, de néha hibázik. Amennyiben valaki nyomás alatt tudja tartani, akkor máris másképp nézne ki a dolog.”

    Persze ne feledjük, hogy Briatore továbbra is részese Fernando Alonso menedzsmentjének, aki 2021-ben visszatérne a királykategóriába. Erről ennyit osztott meg:

    „Beszéltem Fernandoval, de csak top csapattal térne vissza, ami a Ferrari, Mercedes vagy a Red Bull lehet. Egyébként semmi értelme.”

  • Verstappen: Hamilton jó, de nem ő az Isten

    Verstappen: Hamilton jó, de nem ő az Isten

    Max Verstappen úgy véli, ha a Red Bull jó autót ad neki, akkor megállíthatja Lewis Hamiltont.

    A hibrid-éra legsikeresebb párosa idén a hetedik világbajnoki címet tűzte ki célul. A brit versenyző ezzel az eredménnyel beérné Michael Schumachert, míg a Mercedes ismét egy rekordot állítania be, hiszen egymás után hétszer szereznék meg a konstruktőri trófeát.

    Ugyanakkor a csillagosok ellenfeleinek is lesz ehhez egy-két szava. A holland versenyző, tavaly pályafutása legjobb szezonját teljesítette, három győzelmével az egyéni pontverseny dobogójának legalsó fokára állhatott fel. A 22 éves pilóta viszont többre vágyik, és ebben a szezonban szeretné legyőzni hatszoros világbajnok kollégáját.

    ,,Természetesen a Forma-1-ben ez nagyon autó függő. Lewis nagyon jó, kétség kívül az egyik legjobb, de nem ő az Isten. Talán Isten vele van, de ő nem az. Igazán szeretnénk idén kihívás elé állítani a Mercedest, és úgy vélem ez sikerülhet is.” -nyilatkozta a Red Bull versenyzője egy hétfői eseményen.

    Verstappen nemrég 2023-ig szerződést hosszabbított a Bikákkal, így idén ő már nem fog olyan kérdéseket kapni, hogy hol folytatja tovább 2020 után. Egy új éra hajnalán sok a tenni való, viszont az idei bajnokságot sem szabad elhanyagolni. Még mindig a Mercedes és Hamilton tűnik a legesélyesebbnek, ám a holland szerint a hatszoros világbajnok sem sebezhetetlen, ha nyomás alá helyezik, akkor megtörhet a varázs. Tavaly a Red Bull időként fel tudta venni a versenyt az Ezüst Nyilakkal, így a 22 éves versenyző nagy reményekkel várja az elkövetkezendő szezont.

    ,,Nagyon várom már, mindenki fel van pörögve és nagyon motiváltak is. Tavaly az év végén nagyon versenyképesek voltunk.”-tette hozzá a holland.

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint esélyeiket növelheti az, hogy idén nem változtak nagy mértékben a szabályok, így a 2019-ben megtanultakat hasznosíthatják a Mercedes és a Ferrari ellen.

    ,,A Honda remek munkát végzett, tavaly minden egyes új specifikáció teljesítmény növekedést és több motorerőt biztosított, ezért úgy érezzük, hogy most már nagyon közel kerültünk a Mercedeshez. Ebből adódóan a figyelmünk a csapat kasznival foglalkozó részére terelődött. Idén úgy érezzük, jobban felkészültünk e téren, mint az elmúlt öt évben.” -tette hozzá a  brit csapatfőnök.

  • Marko: Verstappennek sokakkal diplomatikusabbnak kell lennie

    Marko: Verstappennek sokakkal diplomatikusabbnak kell lennie

    Helmut Marko szerint Max Verstappennek meg kell tanulnia sokkal diplomatikusabban fogalmazni, mikor a sajtó képviselőivel beszél.

    A szabadszájú holland tavaly jó pár alkalommal bajba került a túlzott őszintesége miatt. Mexikóban például kendőzetlenül bevallotta, hogy direkt nem lassította a sárga zászlós szakasz alatt, míg az Egyesült Államok Nagydíja után nyíltan csalással vádolta a Ferrarit.

    A Red Bull tanácsadója, aki szintén szókimondó stílusáról híres, úgy véli, versenyzőjének egy kicsit vissza kellene fognia magát akkor, mikor a sajtóval beszél.

    ,,Ez az attitűd nagyon is passzol a Red Bull márkához. Ugyanakkor nem szabadna ennyire elengednie magát. Szerencsére már ő is tudja ezt. Néha félre kell tenni egy kicsit az igazságot azért, hogy mindenki boldog legyen.” -nyilatkozta Marko a Motorsport-Total.com-nak.

  • A Red Bull Verstappen miatt nem tudja befogadni Vettelt

    A Red Bull Verstappen miatt nem tudja befogadni Vettelt

    Helmut Marko elmondta, Max Verstappen miatt nem tudnák visszafogadni Sebastian Vettelt a Red Bullba.

    A várakozásokhoz képest a pilótapiac nem fordult a feje tetejére. A holland versenyző és Charles Leclerc szerződéshosszabbítása szinte megölte a „bulit”. A két ifjonc „bebetonozása valószínűleg  Lewis Hamilton maradását is eredményezi, így a topcsapatoknál a négyszeres világbajnok helyzete lehet a legérdekesebb. A 32 éves pilóta nem teljesített jól tavaly, két pole pozíciót és egy győzelmet szerzett, ami a tabella ötödik pozíciójára volt elég. Vettel szerződése idén lejár, ám a Ferrari egyelőre nem kapkod utána, a tárgyalásokat is májusban kezdenék csak el. Ha nem sikerül megegyezésre jutniuk, akkor már csak egy kérdés marad a némettel kapcsolatban: mihez fog kezdnie 2021-ben?

    Egyesek már tavaly is a visszavonulását pedzegették, és ha nem kap új lehetőséget a Scuderiától, akkor benne lehet a pakliban az, hogy inkább szögre akasztja sisakját. Ám Vettel azért csak kipróbálná magát az ‘új érában is.’ Maranellóban eddig ő volt az első számú pilóta, de Leclerc érkezése és eredményei megváltoztatták a dolgokat. A fiatal monacói biztos maradni fog, ugyanis a Ferrari egyértelműen rá akar építeni a jövőben. Vettel viszont hova mehetne?

    A legtöbben azt jósolták, hogy a Red Bull fogadhatja vissza a versenyzőt, ám Marko legutóbbi nyilatkozatával összetörte ezt az ábrándot:

    ,,Azáltal, hogy Max szerződést hosszabbított velünk, nem tudnám elképzelni, hogy a két V (Vettel/Verstappen) velünk legyen. Ezt pénzügyi okok miatt is nehéz lenne kivitelezni.”-nyilatkozta az osztrák tanácsadó a Motorsport-Magazine.com-nak.

    Ugyan a holland nem tartozik a legjobban fizetett versenyzők közé, ám ha esetleg sikerülne nyernie a Bikákkal, a bónuszok amiket kapna, a valaha volt legjobban kereső Red Bullos versenyzővé tennék őt. Vettel lehetséges, hogy lemondana a nagyobb fizetésről az ülés érdekében, ám az már kérdéses, hogy mire jutna az egyik legagresszívabb vezetési stílussal rendelkező pilótával.

    Marko tehát nem tudná elképzelni azt, hogy a Vettel-Red Bull páros ismét összeálljon, ám úgy véli a heppenheimit leírni jelenlegi formája miatt hiba lenne.

    ,,Ha Sebastian kényelmes érzi magát, ha az autó fekszik a vezetési stílusának, akkor kétség kívül ott lehet az élen. Sebastian nagyon egyenes ember, nem érdekli a politika és nem is akar harcolni ezen a téren. Leclerc-nek meg van az az előnye, hogy Nicolas Todt a menedzsere, aki láthatóan jól végzi a munkáját ezeken a területeken.” – tette hozzá az osztrák tanácsadó.