Címke: Red Bull

  • Horner szerint nem biztos hogy marad a Red Bull, ha Verstappen lelép

    Horner szerint nem biztos hogy marad a Red Bull, ha Verstappen lelép

    A Red Bull mindent egy lapra, azaz Max Verstappenre tett fel, ismerte el Christian Horner, és szerinte az energiaitalosok átgondolják a Forma-1-es jelenlétüket, amennyiben elvesztenék a sztárjukat. Verstappen 2016-ban lett az istálló tagja, és már a bemutatkozó futamát megnyerte, a Spanyol Nagydíjat. 2019-ben a holland háromszor tudott első lenni, és pole pozíciót is szerzett.

    Az új szerződését idén írta alá, de hiába a hosszútávú szerződés, ha esetlegesen a Red Bull nem tud alá bajnokesélyes autót adni. Christian Horner nem is biztos benne, hogy biztosított lenne a Red Bull jövője a királykategóriában, amennyiben Max Verstappen eligazolna, vagy nem működne a hondás kapcsolat. A Drive to Surviveban is beszélt erről a csapatvezető:

    „Az igazság az, hogy a Red Bull világszerte energiaitalokat gyárt. A Forma-1 pedig egy platform, ahol ezt bemutathatja és reklámozhatja. Amennyiben nem működik a Hondával ez az új kapcsolat, vagy elveszítjük Max Verstappent, akkor kérdőjeles lesz a Red Bull hosszabb távú elköteleződése a Forma-1 iránt.”

  • Marko: A Red Bull legyőzheti a Mercedest Ausztráliában

    Marko: A Red Bull legyőzheti a Mercedest Ausztráliában

    Helmut Marko szerint a Red Bull a győzelemért harcolhat Ausztráliában.

    A tesztidőszak lezárta után továbbra is a Mercedes számít etalonnak, ám az osztrák csapat léphet elő első számú kihívóként, miután a Ferrari hátrányba került.

    A Bikák tanácsadója épp ezért bizakodó. Marko szerint közelebb kerültek ahhoz, hogy megnyerjék a 2020-as bajnokságot.

    ,,Az autó úgy viselkedik ahogy azt reméltük és vártuk. Pozitív érzésekkel kezdjük meg a szezont. Egy lépéssel ahhoz is közelebb kerültünk, hogy a legfialtabb bajnokká tegyük Max Verstappent.

    Ugyanakkor az osztrák szakember figyelmeztetett arra mindenkit, hogy a teszt eredményekből hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni.

    ,,A tesztek megtévesztőek, ugyanis a csapatok elrejtik valódi erejüket. Mi azonban úgy érezzük, hogy jobban sikerült idén felkészülnünk, mint a korábbi években. Úgy vélem a győzelemért is harcolhatunk Ausztráliában.” -zárta gondolatmenetét Marko.

  • Hülkenberg 2013-ban majdnem top csapathoz szerződött

    Hülkenberg 2013-ban majdnem top csapathoz szerződött

    A korábbi Forma-1-es versenyző, Nico Hülkenberg beszélt arról, hogy miként élte meg hogy 2019 végén elhagyta a sportágat, de azt is elárulta, hogy 2013-ban mennyire is állt közel ahhoz, hogy egy top csapathoz szerződjön. Ő a rekordere a dobogó nélküli Forma-1-es versenyzőknek, és annak ellenére nem sikerült kiemelkedőt alkotnia, hogy az egyik legtöbbre tartott pilóta volt a mezőnyben. A német t-online most interjút készített Hülkenberggel, amelyben új dolgokat is elárult magáról:

    „2013-ban közel volt az áttörés, és majdnem egy top csapathoz igazoltam, de sajnos ez nem jött össze.”

    Egy olyan évről beszélünk, ahol nagyobb átigazolásokról is beszélhettünk, hiszen 2013 végén több komoly versenyülés is felszabadult. 2014-re Mark Webber helyet csinált a Red Bullnál Daniel Ricciardonak, Sergio Perez helyére Kevin Magnussen került a McLarennél, és Kimi Räikkönen is visszatért a Ferrarihoz, Felipe Massa helyére. Hülkenberg elárulta, hogy az olyan eredmények, mint amikor 2012-ben Brazíliában vezette is a versenyt, majd pár hibát követően végül csak ötödik lett, abba a kalapba tette őt, ahol a versenyképes versenyzők voltak, de 2013 után a figyelem már inkább a fiatal versenyzőkön volt:

    „Mindig vannak különleges pillanatok versenyeken, ahol csak hoznod kell a formád, és ha minden jól alakul, akkor egy nagy csapatnál köthetsz ki. Normál esetben ennek 2-4 éven belül meg kell történnie. Egy ponton túl azonban jönnek az új tehetségek. Jókor, jó helyen kell lenned, a megfelelő emberekkel körbe véve. És egyszerűen mindennek passzolnia kell.”

    Nico azonban nem volt bátortalan, és kereste a szerencséjét több istállónál is. A Williamsnél, Force Indiánál, a Saubernél és végül a Renault-nál is végül sokak tiszteletét kivívta:

    „Teljesítettem azért, hiszen enélkül nem lehettem volna 10 évet a Forma-1-ben. Viccből azért nem alkalmaznak.”

  • Albon egyre jobbnak érzi az idei Red Bullt

    Albon egyre jobbnak érzi az idei Red Bullt

    Ugyan szerda délelőtt felfüggesztési problémák hátráltatták a Red Bullt és Alexander Albont. Ám még a kevesebb kör ellenére is jobbnak érzi az autót, mint a múlt heti teszteken.

    Sok értékes időt vesztett el Albon a délelőtti beosztása során, ám mikor értékelnie kellett igyekezett viccesre venni a figurát.

    „Találtunk valamit, amit nem akartunk és ez sokba került. A délelőtt legnagyobb részét a motorhome-ban töltöttük és kávét meg Red Bullt, és Red Bullt ittunk.” – poénkodott.

    „Frusztráló mert múlt héten olyan sok kört tudtunk megtenni. Jó periódusban voltunk, nem volt ami visszafogjon minket. Ám még így sem túl rossz a helyzet. Még akkor is, ha csak pár kört tudtam megtenni, így is jobbnak érzem az autót, mint múlt héten. Nem igazán mondhatunk túl sokat, de most ez remek érzés. Sok mindent próbálunk ki, miközben ez a hét sokkal inkább szól a teljesítményről, mint a legutóbbi.” – tette hozzá Albon.

  • De la Rosa szerint a Mercedes jár az élen

    De la Rosa szerint a Mercedes jár az élen

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Pedro de la Rosa szerint a Mercedes áll most a legjobban, mögöttük pedig Red Bull-Ferrari-Racing Point a sorrend nála.

    A 48 éves spanyol múlt héten kint járt a teszteken, és ott vonta le az alábbi következtetéseket.

    A Racing Point gyors” – mondta az El Confidentalnak. „A Ferrari sem megy rosszul. De én jobbnak éreztem náluk a Red Bullt. Viszont a Mercedeshez senki nem hasonlítható.”

    „Tavaly nem tetszett a McLaren mozgása itt” – tette hozzá. „A harmadik Renault-s évben azonban jobbnak tűnnek, a kanyarokban is. Azonban sokak vannak közel hozzájuk. Szerintem ugyanaz lesz, mint tavaly, mármint hogy a 4. és a 10. között nem lesz nagy különbség. Brutális csata lesz a Q3-ba kerülésért.”

  • Marko szerint a Mercedes csak a DAS miatt van a Red Bull előtt

    Marko szerint a Mercedes csak a DAS miatt van a Red Bull előtt

    Helmut Marko úgy véli, idén is a Mercedest kell legyőzni, de a Red Bull ezúttal nagyon közel van a bajnok csapathoz.

    Az első téli tesztnapok nagy része a csillagosok innovációjáról, a DAS-róll szólt. Az Ezüst Nyilak szinte sokkolták riválisaikat a találmánnyal, a legtöbben lenyűgözve figyelték a megoldást és természetesen akadtak olyanok is, akik illegálisnak titulálták a rendszert. A toppcsapatok közül a Mercedes mind a három napon az élen járt, a Red Bull néha meg-meg villant, míg a Ferrari úgy tűnt a sötétben tapogatózik.

    A második teszthét előtt a Bikák tanácsadója foglalta össze az első héten látottakat:

    ,,Tisztább képet ezen a héten kaphatunk majd. Mi azzal a verzióval fogunk menni pénteken, amivel Ausztráliába utazunk, és úgy vélem a többiek is hasonló elvet fognak követni. Ugyanakkor biztosra veszem, hogy mi vagyunk a Mercedes első számú kihívói. A Ferrari mindig sok üzemanyaggal megtankolva ment, és alacsony motormódban használták az erőforrásukat, de Sebastian Vettel és Charles Leclerc nyilatkozatai arról árulkodnak, hogy nem ott tartanak, ahol remélték, hogy lesznek az első héten.

    Marko elárulta, számításaik szerint két tizeddel gyorsabb a Mercedes, mint a Red Bull, és ezt az előnyt a csillagosok az új innovációjukkal érik el.

    ,,Ezt az időt a szűk kanyarokban nyerik, ugyanis ott náluk nem lép fel alulkormányzottság. Mindezt csak a DAS-nak köszönhetik.”

  • A Red Bull vinné az osztrák tévéközvetítési jogokat is

    A Red Bull vinné az osztrák tévéközvetítési jogokat is

    A Red Bull további befektetéseket eszközölhet a Forma-1 kapcsán a jövőben. Jelenleg az energiaital márkának van két csapata, és a Red Bull Ringen tartják az Osztrák Nagydíjat is. Az Österreich úgy tudja, hogy Dietrich Mateschitz Servus TV-je megküzdhet a szomszédainknál az osztrák közszolgálati adóval az ORF csatornával a Forma-1 közvetítési jogaiért.

    Az ORF-nek persze esze ágában sincs feladni, a csatorna sportigazgatója, Hans Peter Trost így nyilatkozott:

    „Persze, hogy teszünk majd ajánlatot.”

  • Ricciardo még a legjobbak között van Verstappen szerint

    Ricciardo még a legjobbak között van Verstappen szerint

    Verstappen három szezon erejéig alkotott egy csapatot az ausztrállal, mielőtt Ricciardo két évre a Renaulthoz szerződött.

    A két pilóta ezalatt jó viszonyt ápolt, az előforduló súrlódások ellenére is, így amikor a The Age című lap kérdezte a hollandot arról, hiányzik-e az élmezőnyből korábbi csapattársa, nem habozott kijelenteni, egy gyors pilótáról beszélünk.

    „Nem tudom, a sport élmezőnyéből hiányzik-e, de neki mindenképp jobb helye lenne az elején.” – kezdte a holland.

    „Daniel sokat mosolyog és mindig boldog, de többet tenné, ha versenyeket nyerne és a dobogón állhatna. Ismerem őt, tudom, hogy nagyon gyors, így a tavalyi év nem lehetett könnyű neki. Nehéz összehasonlítani mondjuk Lewis-szal, mert nincs semmi közös alap, amit figyelembe lehetne venni. De például Seb-nél gyorsabb volt, és én is elég sokáig mentem vele együtt, hogy megállapíthassam, hogy nagyon gyors srác.”

    Kiemelte, a Ricciardo elleni versengés felgyorsította a fejlődését pilótaként:

    „Amikor a Red Bullhoz kerültem, még tapasztalatlan voltam. Az évek során aztán erősebb lettem, és az új környezetbe is beleszoktam. Emellett ő jó csapattárs volt, mindig jobbra sarkalltuk egymást. Ez az egész csapatnak jó volt, hogy mindig egymással versenyezve igyekeztünk megtalálni az utolsó tizedet. Jó volt vele dolgozni, szerettem azt az időszakot.”

  • Honda: Minden dolgozónk rendkívül elfoglalt lesz

    Honda: Minden dolgozónk rendkívül elfoglalt lesz

    Az első teszthét három napja rendkívül gyorsan lepörgött és a Honda Forma-1-es projektjének vezetője szerint az elkövetkező pár hétben biztosan nem lesz sok nyugodalmuk. A japán szakember a teszteket követően mindössze pár hetük lesz tanulmányozni a Red Bull és az AlphaTauri által gyűjtött adatokat.

    A szezonközi tesztek első felvonásában a japán motorgyártó mindössze egyetlen problémával kellett megbirkóznia. A probléma a Red Bull-nál adódott, ami miatt az ebédszünetben kellett kicserélni a hajtásláncot az RB16-ban. A három nap során nem kellett sokszor elővenni a piros zászlót, ami lehetővé tette a csapatok számára, hogy a lehető legtöbb adatot gyűjtsék össze.

    „Már rengeteg elemzésre váró adatunk van, és még csak a fele ment le a tesztnek. A kellemes idő és a kevés piros zászló tette lehetővé számunkra, hogy a három nap mindegyikén produktívak tudjunk lenni mindkét csapatunkkal.

    „Pár nap múlva pedig már a második teszthét is kezdetét fogja venni. Minden egyes Japánban, az Egyesült Királyságban és itt Spanyolországban dolgozó a munkatársunk rendkívül elfoglalt lesz majd, ugyanis az összes adatot tanulmányoznunk kell. Le kell szűrnünk a tanulságot belőlük és a segítségükkel még tovább kell fejlődnünk még az első verseny kezdete előtt,” – véli a Honda F1-es részlegének első embere, Toyoharu Tanabe.

    „A Honda erőforrással versenyző autók összesen 855 kört teljesítettek az első teszt hét során, ami egészen pontosan 3.980,25 megtett kilométert jelent.”

  • Verstappen a Scuderia Ferrariról: Gondjaik akadtak

    Verstappen a Scuderia Ferrariról: Gondjaik akadtak

    A Ferrari az előszezoni teszteken nagyon másképp muzsikál, mint az megszokott volt, és Max Verstappen szerint is nehéz őket megítélni, mivel nem kezdtek bele még a versenyszimulációikba. A Scuderia úgy tűnik, hogy nem találják a sebességet az elmúlt napokban Katalóniában, és igen keveset mutatnak magukból. Volt gondjuk a motorral is, ami miatt vesztegeltek kicsit pénteken, de összességében is kevesebb kört teljesítettek, mint a versenytársaik.

    Verstappen elismerte az AMuS-nak, hogy furcsának találja a riválisaik irányát, és szerinte problémáik adódtak:

    „Gondjaik vannak. A Ferrari még csak el sem kezdte a versenyszimulációját, ezért is nehéz megmondani, hogy valójában hol állnak.”

    A Red Bull fél másodperccel votl lemaradva a Mercedeshez képest ezen a héten, de a holland pilóta nyugodt, szerinte nincsenek tőlük annyira messze, mint az látszik:

    „Nem vagyunk olyan messze tőlük, mint azt gondolnánk. Első helyen nálunk most a megbízhatóság áll. Továbbá egy stabil autóval megalapozod a további fejlesztési lehetőségeket is. Ha megbízható az autód, akkor a szezon során agresszívabban fejleszthetsz.”