Címke: Red Bull

  • Hivatalos: Az FIA legálisnak minősítette a DAS-rendszert!

    Hivatalos: Az FIA legálisnak minősítette a DAS-rendszert!

    Késő este az FIA kihirdette, elutasították a Red Bull óvását, és legálisnak minősítették a Mercedes DAS-rendszerét.

    Még túl sem esett a mezőny a vasárnapon, de a csillagosoknak máris sikerült győzelmet aratniuk. A Szövetség úgy határozott, hogy nem vét a parc fermé szabályok ellen a különös innováció, így a „Fekete Nyilak” bátran használhatják azt.

    A pénteki napon a Mercedes bevetette a szabadedzéseken a DAS-t, ugyanis arra voltak kíváncsiak, mennyire érné meg nekik a futamon használni a találmányt. A Red Bull már Ausztráliában is bejelentette, hogy ha ellenfelük alkalmazza az újítást, akkor ők óvást nyújtanak be, ám a melbourne-i hétvégén erre nem kerülhetett sor.

    Christian Horner a Sky Sportsnak azt nyilatkozta az első szabadedzés közben, hogy feltettek pár kérdést a Szövetségnek, így arra várnak, hogy azokra válaszokat kapjanak.

    Késő délután az osztrák csapat úgy döntött, hogy hivatalosan is panaszt tesz, és a technikai szabályzat 3.8-as és 10.2.3-as cikkelyére hivatkozva szabálytalannak titulálja a DAS-t. A 3.8-as regula az aerodinamikáról és annak elemeinek „mozgásáról” szól, míg a 10.2.3-as azt mondja ki, hogy menet közben a felfüggesztésen nem lehet állítani.

    A stewardok ezután összeültek, majd meghallgatták Nikolas Tombazis társaságában a csapatok képviselőit (kit személyesen, kit videókapcsolásban). A versenyfelügyelők és az FIA technikai részlegének a vezetője végül megállapította, hogy bár nem szokványos módon, de a DAS a Mercedes kormányrendszerének a része. Ennél fogva az innováció nem vét a szabályok ellen, így tehát legálisan használható.

    ,,Egyszerű lenne csakúgy szabályellenesnek minősíteni a DAS-t, ha az nem lenne a kormányrendszer része. Ezért a vita főtémáját az szolgáltatta, hogy a szóbanforgó megoldás az említett elemhez tartózik-e vagy sem. A versenyfelügyelők azt a döntést hozták, hogy a DAS a kormány részét képezi. A rendszer így a kormány legitim tartozékának tekinthető, ezért nem sérti meg a felfüggesztésre és az aerodinamikai elemekre vonatkozó előírásokat.” -olvasható az FIA hivatalos közleményében.

    A Mercedes így szabadon használhatja fejlesztését, ami állítólag segíti az abroncsok egyenletes felmelegítését, – ezáltal csökken a gumikopás és nő a tapadás mértéke – miközben maximális stabilitást biztosít a kanyarbejáratoknál.

  • Hamilton tart Verstappentől és a Red Bulltól

    Hamilton tart Verstappentől és a Red Bulltól

    Lewis Hamilton szerint az egyik legnagyobb fenyegetést rá nézve idén Max Verstappen és a Red Bull jelentheti.

    A brit pilóta ebben az éven a hetedik világbajnoki címért küzd, ám terveit több ellenfele is megakadályozná. A Mercedes versenyzője azonban holland riválisát és osztrák csapatát tartja a legnagyobb riválisának. Verstappen idén az első címért küzd, és ha sikerülne megszereznie, akkor mindenidők legfiatalabb világbajnokává válna. Helmut Marko korábban már említette, hogy szeretnék megdönteni ezt a rekordot a 22 éves pilótával, amire utoljára ebben az évben van esélyük.

    A téli tesztek alapján úgy tűnt, ismét a csillagosok a legerősebbek, ám a Bikák nagyon közel voltak hozzájuk. Az újra alkotott versenynaptár tekintetében Hamilton azonban aggódik, ugyanis olyan futamok következnek, ahol Verstappen és a Red Bull tavaly nagyon jól szerepelt.

    ,,Max minden évben egyre jobbá válik, ezért arra számítok, hogy ők (Red Bull) igazán félelmetes ellenfelek lesznek idén. Ezen a pályán (Red Bull Ring) mindig nagyon erősek, ezért az első két verseny mindenképp nagy kihívás elé fog állítani minket.” -nyilatkozta a hatszoros világbajnok.

    Hamilton ugyan név szerint csak Verstappen emelte ki, de hozzátette, hogy a Ferrarit sem szabad leírni. A brit pilóta úgy véli, a három topcsapat nagyon közel van egymáshoz.

  • Hivatalos: A Red Bull óvást indított a Mercedes DAS-rendszere ellen!

    Hivatalos: A Red Bull óvást indított a Mercedes DAS-rendszere ellen!

    Beváltotta a fenyegetőzését a Red Bull, ugyanis hivatalosan is óvást indított a Mercedes ellen.

    Az osztrák istálló már Ausztráliában is figyelmeztette a csillagosokat, ha használják a trükkös innovációt, akkor az FIA-hoz fognak fordulni. Christian Horner Spielbergben, még az első szabadedzés alatt a Sky Sports-nak elmondta, kérdéseket tettek fel a Szövetségnek, és várják, hogy tisztázzák azokat.

    Toto Wolff erre úgy reagált, hogy nem feltétlenül az első versenyhétvégén kellene ezt megvitatni, ugyanis a Forma-1 még nagyon érzékeny időszakban van, hisz épphogy elkezdődött a szezon.

    ,,Rengeteg beszélgetés és véleménycsere folyt az FIA-val. Ez az oka annak, hogy használjuk az autóinkban. Tehát mindketten előterjesztjük majd az érveinket, utána pedig meglátjuk mi lesz. Ugyanakkor mindenek ellenére úgy vélem, a csapatok tisztában vannak azzal, hogy milyen szenzitív helyzetben is vagyunk jelenleg. Ez lesz az első verseny. Egy részről nézve jogos az, hogy tisztázni akarják a dolgot, más részről viszont tudjuk azt, hogy senki sem akar itt ragadni egy vita keretein belül vasárnap este. Mindezért úgy gondolom, hogy a Red Bull és Christian (Horner) a megfelelő döntést fogja meghozni. A különféle innovációkról folytatott viták mindig is az F1 részei voltak. Ezért számítunk erre, ez a versenyzés része.” – nyilatkozta korábban az osztrák csapatfőnök.

    A Red Bull azonban nem várt, még ma benyújtotta panaszát.

    A Bikák a technikai szabályzat 3.8 és 10.2.3 cikkelyére hivatkozva fordultak a stewardokhoz. Az 3.8-as regula szerint azokat az elemeket amelyek az aero teljesítményét növelik rögzíteni kell (semmilyen mozgást nem végezhetnek) a kasznihoz, míg a 10.2.3-as szabály kimondja, hogy nem lehet változtatni mozgás közben a konstrukció felfüggesztésén.

  • A Netflix stábja a McLarent és a Red Bullt követi Ausztriában

    A Netflix stábja a McLarent és a Red Bullt követi Ausztriában

    A Netflix stábja Ausztriában a McLarent és a Red Bullt fogja követni.

    Az amerikai streaming platform által készített sorozat (Drive to Survive) a harmadik évadára készül, így a forgatócsoport is elutazott a szezonnyitó helyszínére. Idén azonban nem lesz olyan egyszerű dolguk, mint tavaly, ugyanis a koronavírus miatt megalkotott irányelvek mentén nem férkőzhetnek annyira közel a kívánt alanyhoz, mint ahogy azt eddig tették.

    Kevesebb személyzet, kevesebb újságíró és fotós, szinte minden szektor csökkentett létszámmal indult útnak. A csapatok 80 főt vihettek az eseményre, ám a helyszíni jelentések szerit nem mindenki használta ki ezt. A Netflix stábja Spielbergben a McLaren és a Red Bull nyomába szegődik, így őket is a beleszámítják a maximum létszámba. Két külön stáb kíséri a csapatok, akik nem érintkezhetnek a helyszínen egymással, így csökkentve a virus terjesztésének esélyeit.

  • A Red Bull arra kérte az FIA-t, tisztázzák a DAS-rendszer szabályosságát

    A Red Bull arra kérte az FIA-t, tisztázzák a DAS-rendszer szabályosságát

    Christian Horner az első szabadedzés alatt elmondta a Sky Sportsnak, arra kérték az FIA-t, hogy tisztázzák a DAS-rendszer legalitását.

    A Mercedes még a téli teszten állt elő a szokatlan innovációval, mely során a versenyzők a toló-vonó műveletek mentén a kormány segítésével, az első kerekek összetartásán módosíthatnak. Már akkor sem tetszett a riválisoknak az újítás, sőt, Ausztráliában a Red Bull óvással fenyegette a csillagosokat, ha használják a rendszert.

    Ausztriában a Mercedes megerősítette, hogy tesztelik a DAS-t pénteken, ugyanis meg akarják vizsgálni, hogy a futamon mennyire lenne előnyös a használata.

    A Red Bull csapatfőnöke azonban a szabadedzés alatt már elmondta, kérdéseket tettek fel az FIA-nak a Mercedes vitatott fejlesztésével kapcsolatban:

    ,,Megvárjuk, használják-e. Természetesen ez egy nagyon komplikált és okos rendszer. Feltettünk az FIA-nak pár kérdést erről, ezért most arra várunk, hogy tisztázzák ezeket.”

    A DAS ugyan zöld utat kapott erre az évre, ám a parc fermé szabályok miatt még tiltólistára kerülhet. Az osztrák csapat abba próbál kapaszkodni, hogy az időmérő után bizonyos módosításokat nem végezhetnek az autókon a csapatok. Ugyanakkor a Mercedes rendszere megváltoztatja, a konstrukció futóművét a kerékösszetartás módosításának mentén, így pedig a fent említett regulának nem felel meg.

  • Jövőre már a Forma-1-ben versenyezne a Red Bull indiai neveltje

    Jövőre már a Forma-1-ben versenyezne a Red Bull indiai neveltje

    A Red Bull régi-új akadémistája Jehan Daruvala egyértelmű célja, hogy 2021-ben a Forma-1-ben találja magát, ám ehhez egy lenyűgöző debütáló idényre lesz szüksége a Formula 2-ben.

    Az indiai Daruvala korábban a Force India támogatását élvezte, de volt már korábban a Red Bull kötelékében is, ahová idén februárban tért vissza. Tavaly a Formula 3-ban több futamgyőzelmet is szerzett. Az összetettben a harmadik helyen végzett két Premás csapattársa, Robert Schwartzmann és Marcus Armstrong mögött.

    Az F2-es idényt megelőzően beszélt a motorsport.com-nak az idei és a távolabbi várakozásairól.

    „Az egész tavalyi szezonom jó volt, leszámítva a budapesti első versenyt. Végig harcban voltam a bajnoki címért, és remélem idén is így lesz, folyamatos pontszerzés és bajnoki küzdelem a végsőkig.” – kezdte.

    „Nem tűztem ki magam elé konkrét célokat, de szeretnék versenyképes lenni, így remélhetőleg a top háromban tudom majd befejezni ezt az évet, ezzel bizonyíthatnék és remélhetőleg ennek köszönhetően a Forma-1-be is bekerülhetek majd.” – folytatta.

    „Nyilván most azzal, hogy a Red Bull Junior csapatának vagyok a tagja, van erre lehetőségem, jó eredmények nélkül ez viszont nem fog megvalósulni. Így idén az élmezőnyben akarok végezni, hogy kiérdemeljem a Forma-1-es ülést.” – zárta Daruvala.

  • Verstappen: Erős a Mercedes, de mi erősebbek vagyunk

    Verstappen: Erős a Mercedes, de mi erősebbek vagyunk

    Habár hatalmas kihívásnak ígérkezik, Max Verstappen szerint lehetséges, hogy legyőzzék a regnáló világbajnok Mercedest. A holland úgy érzi, csapatként erősebbek, mint a németek, viszont azt nem tudja, hol lesznek a tempó tekintetében a hétvégi Osztrák Nagydíjon.

    Mindenesetre Verstappen bízik abban, hogy életében először valódi esélye lesz a világbajnoki címre, erről beszélt a Red Bull Osztrák Nagydíjról szóló előzetesében is.

    „Remélem, de nehéz megmondani” – mondta. „Természetesen biztos vagyok benne, hogy mi minden tőlünk telhetőt megteszünk. Még mindig a Mercedes a legyőzendő csapat. Még mindig nagyon erősek, és nagyon nehéz lesz felülmúlni őket, de úgy gondolom, hogy mi rengeteget tanultunk csapatként a tavalyi év során, és erősebbek vagyunk. Jó versenyek jönnek idén, azon leszek, hogy csökkentsem a hozzájuk képesti hátrányt. Remek kihívás lesz őket legyőzni.”

  • A Forma-1-es csapatok tartalékosai – ők ugorhatnak be idén

    A Forma-1-es csapatok tartalékosai – ők ugorhatnak be idén

    A Forma-1-es csapatok értesítették tartalék versenyzőiket, hogy egy esetleges megbetegedés esetén is legyen kit csatasorba állítaniuk.

    Max Verstappen menedzsere, Raymond Vermeulen elárulta, majdnem olyan a paddock, mint egy „katonai tábor”.

    „Nekem és Josnak nincs helyünk ott. Minden nagyon védett,  mindenki a saját „buborékjában” lesz benne, és lehetetlen más csapatokkal találkozni.”

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul azért aggódik, mert egy esetleges megfertőződés veszélyeztetné a csapat indulását.

    „Egy tesztre akár 24 órát is kell várni. Ha ez szombat reggel történik meg, nem tudjuk magunkat kvalifikálni.”

    Ezért azt várja, a Forma-1 eltér majd a szokásos procedúráktól.

    „Meg kell találnunk a helyes egyensúlyt a kockázat minimalizálása, a praktikum és a józan ész között.”

    Adam Baker, az FIA biztonsági igazgatója is megerősítette ezt a feltevést.

    „Nem akarunk valakit csak azért karanténba zárni, mert lehet, hogy pozitív lett a tesztje, hiszen lehet, hogy nem is fertőződött meg. De természetesen el akarjuk kerülni, hogy a tágabb közösség veszélybe kerüljön.”

    A csapatok egyik legnagyobb rémálma, ha az egyik versenyzőjük is megfertőződik. Erre a esetre már több csapat is kijelölte a beugróját.

    „Majdnem minden csapatnak lesz tartalékja,  mi pedig arra s készülünk, ha a szereplőket kéne helyettesíteni.” – jelentette ki Helmut Marko.

    „Természetesen nem tudunk 80 embert kicserélni (ennyi csapatonként a megengedett létszám – a szerk.), de minden másra a részletekig felkészültünk.”

    „Ha az egyik versenyzőnk nem tudna elrajtolni pozitív teszteredmény miatt, Sérgio Sette Câmara fog beugrani. Legrosszabb esetben pedig Sébastien Buemi is rendelkezésre áll, de őt szerződés köti a Nissanhoz a Formula E-ben (és a Toyotához a WEC-ben -a szerk.).”

    A Renault eközben újra szerződtette korábbi tartalékosát, Szergej Szirotkint.

    „A körülmények, amikben találjuk magunkat, arra késztet, hogy felkészüljünk minden eshetőségre. Örülünk, hogy Szergej is velünk lesz Ausztriában.” – zárta a franciák csapatfőnöke.

    Íme a Forma-1-es csapatok tartalékosai:
    Csapat Pilóták Tartalékok Egyéb
    Mercedes
    ?? Lewis Hamilton
    ?? Stoffel Vandoorne
    ?? Esteban Gutiérrez (szimulátor)
    ?? Valtteri Bottas
    Ferrari
    ?? Sebastian Vettel
    ?? Pascal Wehrlein (szimulátor)
    ?? Charles Leclerc
    Red Bull
    ?? Alexander Albon ?? Sérgio Sette Câmara
    ld. AlphaTauri pilóták
    ?? Max Verstappen ?? Sébastien Buemi
    McLaren
    ?? Lando Norris
    ld.: Mercedes tartalékok
    ?? Fernando Alonso (Indy 500)
    ?? Carlos Sainz Jr.
    Renault
    ?? Daniel Ricciardo
    ?? Nico Hülkenberg (ex-pilóta)
    ?? Esteban Ocon
    AlphaTauri
    ?? Pierre Gasly
    ?? Danyiil Kvjat
    Racing Point
    ?? Sergio Pérez
    ld.: Mercedes tartalékok
    ?? Nico Hülkenberg (ex-pilóta)
    ?? Lance Stroll.
    Alfa Romeo
    ?? Kimi Räikkönen ?? Tatiana Calderón (tesztpilóta)
    ?? Antonio Giovinazzi ?? Marcus Ericsson (ex-pilóta)
    Haas
    ?? Romain Grosjean ?? Louis Délétraz
    ?? Kevin Magnussen ?? Pietro Fittipaldi
    Williams
    ?? Nicholas Latifi
    ?? George Russell

    az autosport.com információi alapján

  • A Red Bull 2013 óta nem volt olyan jól felkészülve egy szezonra, mint idén

    A Red Bull 2013 óta nem volt olyan jól felkészülve egy szezonra, mint idén

    Christian Horner elmondása szerint a koronavírus okozta kényszerszünet jót tette a Red Bullnak és szerinte ez az első olyan év 2013 óta, ahol a legjobb mértékben készültek fel a szezon nyújtotta kihívásokra.

    A száguldó cirkusz 2020-as kiírásának első két versenyét az energiaitalosok hazai pályáján rendezik majd meg Spielbergben, a Red Bull Ringen, ahol az utóbbi két évben Max Verstappen diadalmaskodott a hetvenegy körös versenyek végén. Miközben a Red Bull szárnyalt Verstappen alatt, addig a domináns Mercedesek látványosan szenvedtek az osztrák aszfaltcsíkon.

    A holland fiatal a második leggyorsabb időt autózta a téli tesztek során, fél másodperccel lemaradva a leggyorsabb időtől, amit a Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas futott a leglágyabb C5-ös keverékeken. Verstappen azonban a leggyorsabb körét az eggyel keményebb C4-eseken futotta, szóval mindenképp megvan az esély arra, hogy egy izgalmas vetélkedést lássunk a két csapat között az idei szezon folyamán.

    „Egy érdekes és intenzív évnek nézünk elébe,” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke. „A versenyek rendkívül gyorsan fogják követni egymást, szóval nem lesz lehetőségünk hibákat véteni.

    „Mindezek mellett úgy érzem, hogy 2013 óta nem voltunk ilyen jól felkészülve egy szezonra, mint idén 2020-ban. Bátran ki merem jelenteni, hogy a hibrid érában most vagyunk túl a legjobb szüneten.

    „Ez már a második évünk lesz a Hondával közösen, szóval most már nincsen annyi ismeretlen tényező, mint amikor belevágtunk ebbe a projektbe. Már nagyon-nagyon várjuk, hogy kezdetét vegye az idei szezon.”

    A Red Bull volt az egyetlen olyan istálló a három élcsapat közül, akik az idei autójukkal tesztelhettek. Az energiaitalosok Silverstone-ban teljesítettek egy filmes napot, ahol Alex Albon az RB16 volánja mögött teljesíthetett 100 kilométert.

    A Mercedes és a Ferrari a Red Bullal ellentétben a 2018-as specifikációjukkal, a W09-cel és az SF71-H-val rótták a köröket. Az előbbivel Silverstone-nal, utóbbival pedig Mugelloban.

    A brit csapatfőnök nem győzte hangsúlyozni a forgatási nap előnyeit és azt is elárulta, hogy a forgatási nap során a szerelőknek sikerült egy két másodperc alatti kerékcserét is összehozniuk.

    A Red Bull azért nem Verstappent választotta a forgatásra, mivel a holland nem lett volna képes teljesíteni a két hetes kötelező karantént, amit a brit kormány minden, az országukba beutazó embernek kötelezővé tett a koronavírus járvány miatt.

    „A csapatnak rendkívül hasznos volt ez, ugyanis begyakorolhattuk a korlátozások miatt érvénybe lépő új folyamatokat és mindezek mellett az alapvető dolgokat (kerékcserék és így tovább) is átismételhettük,” – mondta Horner.

    „Alex számára is előnyös volt, hogy az idei autóval teljesíthettük a forgatást. Ez lesz a mindössze a második éve a Forma-1-ben, szóval jól jött neki az a 100 kilométer.

    „Már egy ideje meghoztuk azt a döntést, miszerint a karantén miatt nem Maxot alkalmazzuk a tesztre. Ha pedig két pilótával teljesítettünk volna az 50-50 kilométert, az nem lett volna előnyös, ugyanis az 50 kilométer mindössze 11 körnek felelne meg Ausztriában.”

  • Brit sajtó: Hamilton 50 millió dolláros éves szerződést akar

    Brit sajtó: Hamilton 50 millió dolláros éves szerződést akar

    A Daily Mail szerint Lewis Hamilton 50 millió dollárért szerződne a Mercedessel újra, évente. A hatszoros világbajnokhoz közel álló forrás ezt az után mondta el a magazinnak, miután azt is közölte Toto Wolff, hogy Hamilton áll az Ezüst Nyilak feketére váltása mögött. Hamiltonnak és csapattársának Valtteri Bottasnak is lejár a szerződése az év végén, de a 35 éves pilóta a fentebb említett összeget szeretné látni a szolgálataiért.

    Fizetésnövekedés a a globális koronavírus okozta pénzügyi válságban azért nem valószínű, de a Red Bull szakembere, Dr. Helmut Marko szerint a Mercedesnél ez is megtörténhet. Miután ismert, hogy a Mercedes nem szeretne többet fizetni Hamiltonnak, Marko legyintett, és csak annyit mondott a héten:

    „Majd kifizeti akkor valaki más. Elég, ha a Petronas csak egy kicsivel kevesebbet utal a csapatnak, és a többit Hamiltonnak küldi.”

    A német DPA hírügynökség mindeközben a 2020-as szezon új rajtja előtt arról számol be, hogy a közeljövőben Hamilton úgy tűnik, hogy a Mercedesnél akar maradni. Ahogy fogalmazott:

    „Egy olyan örökséget akarunk felépíteni, ami túlmutat a sportág keretein.”