Címke: Red Bull

  • Elégedetlenek a Red Bull versenyzői a pénteki nappal

    Elégedetlenek a Red Bull versenyzői a pénteki nappal

    A Red Bull duója Max Verstappen és Alex Albon igencsak csalódott volt az első két magyar szabadedzés után. A száraz első edzésen Lewis Hamilton diadalmaskodott, a holland Verstappen másfél másodperccel maradt el tőle, ráadásul kettővel lágyabb gumin érve ezt el. Albon hátránya pedig már kettő másodperc volt.

    Majd jött az eső áztatta második gyakorlás, ami nagyban meghatározta a csapatok programját. A nedves pálya miatt sokan ki se mentek a pályára, Verstappen egy mért körig, Albon pedig három installációs etapig jutott csupán.

    A nap végén pedig a holland pilóta így összegzett:

    „Nem volt túl jó. Rengeteg mindent meg kell vizsgálnunk. Rosszkor jött, hogy esett a második edzésen, mert máskülönben ezeket akkor meg tudtuk volna nézni, de így rengeteget kell tennünk azért, hogy meccsben legyünk a Mercedesekkel. Nem vagyok boldog, de szerencsére van egy esténk elemezni és változtatni a dolgokon.  Holnap igyekszünk majd jobbak lenni.”

    A csapattársa Albon pedig nem erre számított.

    „Az időjárás okozott nekünk némi problémát, szerettük volna jobban megérteni az autót. Nyilván az első edzés nem volt ideális, a másodikon meg nem igazán tudtunk semmit kipróbálni. Meg kell vizsgálnunk az adatokat kicsit alaposabban ma este, hogy holnap feljebb lépjünk.” – kezdte a thai.

    „Az autó nem olyan, mint amit szeretnénk. Jobban rá kell feküdnünk, hogy mi történik. A Stájer Nagydíjra nagyot léptünk előre, majd eljöttünk ide de nem olyan folytatás lett, mint amire számítottunk.”

  • Albon nem aggódik a lemaradása miatt

    Albon nem aggódik a lemaradása miatt

    A Red Bull versenyzője Alexander Albon elmondta, hogy a közte és a csapattársa közti nagy különbség nem ok számára aggodalomra.

    A brit-thai pilóta kis híján megnyerte a szezonnyitó Osztrák Nagydíjat, ám Lewis Hamilton kiütötte őt a verseny hajrájában. Előtte a hétvége során azonban tempóban el volt maradva Max Verstappentől, majd a második, stájer versenyen a negyedik helyen ért célba, messze a holland mögött.

    A futam után a csapatfőnök Christian Horner is védelmébe vette a thait, akinek elsősorban a verseny elején kell javulnia.

    „A második verseny eleje elég rossz volt, többé-kevésbé ez volt a fő problémám. Így nem hiszem, hogy pánikolnom kellene.” – fogalmazott a Magyar Nagydíj előtt Albon.

    „Csupán jobban kell kezelni a gumikat és tudni, mikor kell nyomnom vagy visszavennem kicsit. Szerintem, ha még egy kicsit kényelmesebben fogom érezni magam az autóban, akkor a tempóm is jönni fog. Folyamatosan javulok, úgy érzem, hogy úgy jövünk ide, hogy sokkal jobban értjük az autót. Az autó jól viselkedik, nekünk pedig összhangban kell állnunk vele.” – tette hozzá.

  • Marko: A Hungaroring kulcsfontosságú lesz a bajnokság szempontjából

    Marko: A Hungaroring kulcsfontosságú lesz a bajnokság szempontjából

    A két hazai versenyét követően a Red Bull az összetett harmadik helyén tanyázik. Ezt nem biztos, hogy aláírták volna a szezonkezdet előtt. Arra sok kifogást lehetne találni, miért a Mercedes volt a jobb, de a most következő hétvégén ez már nem engedhető meg. A Red Bullnak versenyben kell lennie, jelentette ki egyértelműen Helmut Marko.

    A két spielbergi forduló közül főleg az elsőn lett volna nagy esélyük nyerni, de akkor végül Verstappen és Albon sem ért célba.

    „Mivel megvoltak a problémáink, nem tudtunk előnyt kovácsolni a Mercedes megbízhatósági gondjaiból” – mondta Marko erről a futamról.

    A legközelebbi verseny helyszíne, a Hungaroring papíron már jobban kedvezhet a bikásoknak. Fontos, hogy itt már sokkal közelebb legyenek a Mercedeshez, ha harcban akarnak maradni a bajnokságért.

    „Ha továbbra is szerepelni akarunk a bajnoki harcban, az élen kell autóznunk ezen a hétvégén” – jelentette ki az osztrák. „Egy győzelem remek lenne.”

  • Red Bull: Közelebb leszünk a Mercedesekhez a Hungaroringen

    Red Bull: Közelebb leszünk a Mercedesekhez a Hungaroringen

    A Red Bullnál úgy vélik, hogy az RB16 sokkal jobban fog majd működni a Magyar Nagydíjon, miután Ausztriában az egyenesekben elveszített idő miatt nem tudtak harcba szállni a Mercedesekkel.

    A milton keynesi istálló nagy reményekkel vágott neki az idei szezonnak. Céljuk az volt, hogy már az első két versenyen – ami nem mellesleg a hazai versenyük volt – megszorongatják a Mercedeseket. Azonban ez nem sikerült, ugyanis Max Verstappen szerint az autójuk egyszerűen túl lassú volt, ami miatt mindkét futamot a brackleyi istálló valamelyik versenyzője nyerte meg.

    Azonban voltak pozitívumai is az első két versenynek a sok rosszon, mint például az első futamon történt dupla kiesésen kívül. A Red Bull két pilótája volt a leggyorsabb a lassú kanyarokban, ami jó hír a számukra, ugyanis a soron következő verseny a Hungaroring egy jelentősen kanyargósabb és lassúbb pálya, mint a Red Bull Ring.

    „Az egyenesben mért sebességük valami lenyűgöző,” – nyilatkozta Christian Horner a Mercedesekről. „A kanyarokban azonban körülbelül egál a kettőnk között folytatott verseny.

    „Vannak olyan kanyarok, ahol mi vagyunk a gyorsabbak, de vannak olyanok is, ahol meg ők. Azonban őszintén, ezen a pályán az egyenesekben való sebesség és a motorerő számít, amivel nem tudtunk mit kezdeni. Ez jelzi azt, hogy a Mercedesnél már megint nagyon jó munkát végeztek a tél folyamán.”

    Többek között emiatt is lehet a Red Bullnak több esélye a szűkebb és kanyargósabb Hungaroringen, ahol tavaly Verstappen Forma-1-es karrierje első pole pozícióját szerezte meg.

    „Magyarország egy más fajta pálya, nem-e,”? – mondta a milton keynesi istálló vezető mérnöke, Paul Monaghan. A Hungaroring rövidebb egyenesek és gyors, közepes sebességű, valamint lassú kanyarok kombinációja adja, szóval minden adott egy jobb szerepléshez.

    „Mindezek mellett Magyarországon még az időjárás is változatosabb, mint Ausztriában az Alpokban. Biztos, hogy közelebb kerülünk majd a Mercedeshez, azonban a nagy kérdés az, hogy ki fog győztesen kikerülni ebből a párviadalból.”

    A Red Bull szerint még az időjárás is a Mercedesnek kedvezett Ausztriában, mivel a vasárnap tapasztalt hűvösebb körülmények enyhítették a bajnoki címvédő istálló hűtési problémáit, ami miatt szenvedtek a tavalyi versenyen.

    „A Mercedes küszködött ezen a helyszínen az elmúlt években,” – véli Horner. Szenvedtek a melegben, amit pénteken látni is lehetett.

    „Ez eddig nagyon jó volt, azonban most jól teljesítettek itt, amit maximálisan meg is érdemelnek. Ők voltak a legjobb csapat ezen a két versenyen és ebből kifolyólag még keményebben fogunk dolgozni, hogy elkaphassuk őket.”

  • Schumacher: Leclerc politikailag “végezte ki” Vettelt

    Schumacher: Leclerc politikailag “végezte ki” Vettelt

    Ralf Schumacher szerint Charles Leclerc elsősorban politikailag végezte ki csapattársát, Sebastian Vettelt.

    A német ex-versenyző úgy véli, a monacói pilóta sokkal jobban űzi a politikai játszmákat, mint a négyszeres világbajnok, ezért szinte se perc alatt „kivégezte” Vettelt, aki köztudottan ódzkodik az efféle taktikáktól. Schumacher ugyanakkor azt is hozzátette, nagyon elmés és dicsérendő volt az, hogy az ütközést azonnal magára vállalta a 22 éves versenyző.

    ,,Őszintén szólva Leclerc okosabb ezen a fronton, mint Sebastian. Azonnal felállt és azt mondta: ‘az én hibám volt’. Ez sokkal jobban hangzik mint az, hogy: „nem voltam elégedett az autóval, ezért örülök annak, hogy egyáltalán a pályán maradtam.’ Ő kedves (Leclerc), de ugyanakkor ki tolja a könyökét is. A csapaton belül se perc alatt kivégezte Sebastian politikailag. A korához képest rettentően érett.”

    Schumacher honfitára jövőjére nézve a legkézenfekvőbb megoldást a Red Bullban látja. Ugyan Christian Horner elmondta, hogy nem gondolkodnak Vettel szerződtetésén, ám a szakértővé avanzsált ex-versenyző megjegyezte, Alex Albon látványosan elmaradt Max Verstappentől, így akár a négyszeres bajnok javára is fordulhat a kocka.

    ,,A Red Bullos visszatérés benne van a pakliban, főleg annak tükrében, hogy még mindig nagyon közeli kapcsolatot ápol velük (Vettel). Különösen Dietrich Mateschitz-el. Továbbá azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Alexander Albon fél másodperccel lassabb körönként, mint Verstappen. Hosszútávra nézve, a csapat ezt nem engedheti meg magának. A konstruktőri bajnokság megnyeréséhez egy olyan versenyzőre van szükséged, aki közvetlenül Max Verstappen mögött tud lenni.” -nyilatkozta Schumacher a német Sky-nak.

  • Horner: Mindenkinek tartania kellene a Racing Pointtól

    Horner: Mindenkinek tartania kellene a Racing Pointtól

    Christian Horner szerint minden csapatnak oda kell figyelnie a Racing Pointra.

    Ugyan esős körülmények között nem brillírozott a rózsaszín csapat, ám vasárnap Sergio Perez a 17. helyről egészen a negyedik pozícióig kapaszkodott fel. A mexikói versenyző menetelését Alex Albon akasztotta meg, ugyanis a két pilóta összeért, aminek Perez első szárnya látta kárát, így visszacsúszott a hatodik helyre. A Red Bull csapatfőnöke épp ezért felhívta mindenki figyelmét arra, hogy oda kell figyelni a kanadai-brit csapatra. Az osztrák istálló vezetője ezen felül még azt is kiemelte, hogy a 30 éves versenyző olyan tempót diktált a futam egy bizonyos pontján, mint a Mercedes brit világbajnoka.

    ,,Úgy vélem, mindenkinek tartania kellene a Racing Pointtól. Perez a verseny bizonyos pontján olyan gyors volt, mint Lewis Hamilton, lenyűgöző tempót diktáltak a futamon. Alex remekül feltartotta őket, ám ha összevetjük Perez tempóját Bottaséval, akkor megállapíthatjuk, hogy 3-4 tizeddel gyorsabb volt nála, úgy, hogy csak egy körrel voltak frissebbek az abroncsai.” – magyarázta Horner.

  • Dr. Helmut Marko szerint a Mercedes motor erősebb a Hondánál

    Dr. Helmut Marko szerint a Mercedes motor erősebb a Hondánál

    Továbbra is túl korai azt kijelenteni, hogy a Mercedes egyértelműen gyorsabb a Red Bullnál, mondta Toto Wolff:

    „Még nem láttuk az igazi Mercedest, ahogyan az igazi Red Bullt sem.” – mondta ezt a Mercedes csapatfőnöke azután, hogy Lewis Hamilton a pole-ból rajtolva nyerte meg a futamot vasárnap.

    „Max nem tudott tiszta levegőben autózni, és a versenyt sérült autóval fejezte be.” – tette hozzá.

    Verstappen egyébként úgy nyilatkozott a verseny után, hogy autója szimplán „túl lassú” volt ahhoz, hogy elkapja Hamiltont.

    De Hamilton sem volt elragadtatva:

    „A Red Bull nagyon erős lesz Magyarországon, a rövidebb autóik miatt.” – mondta, miközben Wolff hozzátette, hogy a várható hőmérsékletek „egy újabb gyenge pontunk lehet.”

    Dr. Helmut Marko úgy gondolja, hogy a Red Bull-Honda motorerő hiánnyal küzd:

    „Mi úgy láttuk, hogy a Mercedes motor jelentette a különbséget ma. Nagyon sokat vesztettünk az egyenesekben.” – mondta.

    A Red Bull csapata abban reménykedik, hogy egy jobb arcukat tudják majd mutatni a Hungaroringen ezen a hétvégén:

    „Csak egy hosszú egyenes van a pályán, a többi gyakorlatilag kanyar. Úgy gondolom ez kedvezhet nekünk, akárcsak a hőmérséklet.” – mondta Marko.

    A Ferrari borzalmas két hétvégéje, a Tuttosportban egyenesen „fekete válság” néven jelent meg, amely két hétvégére a pontot tegnap Charles Leclerc tette fel, amikor is az első körben belement Sebastian Vettelbe, így mind a két olasz autó kiesett:

    „A teljesítményük katasztrófa volt.” – mondta Ralf Schumacher a Sky Deutschland-nak.

    „Ha sikerült volna végig menniük a futamon, egészen biztosan a pontszerzők között végeztek volna.
    Ez egy nehéz szituáció, nem gondolnám, hogy Mattia Binotto sokat fog ma aludni.” – tette hozzá a korábbi F1-es pilóta.

  • Doornbos aggódik a Mercedes nagy előnye miatt a Red Bull ellenében

    Doornbos aggódik a Mercedes nagy előnye miatt a Red Bull ellenében

    Robert Doornbos elismerte, hogy elégedetlen, amiért a Red Bull Racing ilyen rosszul teljesít. Valtteri Bottas és Lewis Hamilton Mercedesei egyszerűen túl gyorsak voltak a Stájer Nagydíjon. A Ziggo Sportnak nyilatkozott:

    „Ha a mai napot nézem, azt látom, hogy a Mercedes maga alá gyűrte a teljes mezőnyt. Max Verstappen ugyan az autója képességei felett teljesít, de még ez sem elég ahhoz, hogy megállítsák a Mercedeseket. Ez kifejezetten aggasztó, a véleményem szerint. Max szemszögéből nézve az, hogy harcolhatott Bottasszal volt talán a legjobb, de reménytelen volt. Nagyon jól rajtolt, de a verseny további részében ez már nem mondható el. A Red Bullnak ki kell ezt értékelnie, hogy még erősebbek lehessenek Magyarországon.”

  • Verstappen: Túl lassúak voltunk most

    Verstappen: Túl lassúak voltunk most

    Harmadik helyen zárta az első Stájer Nagydíjat Max Verstappen, aki elismerte, hogy túl lassú volt az autója ahhoz, hogy visszaverje Valtteri Bottas támadását a futam végén.

    Sokáig a második helyen autózott Verstappen a Stájer Nagydíjon, ám a futam utolsó részében szenvedett, emiatt pedig Valtteri Bottas könnyedén tudta őt megelőzni.

    Az utolsó pár körben megpróbált rámenni a leggyorsabb körre egy plusz kiállással és frissebb gumikkal, ám ez végül nem neki, hanem Carlos Sainznak jött össze.

    „Megpróbáltam a leggyorsabb kört, de egyszerűen túl lassúak voltunk. Annyira keményen nyomtam, amennyire csak tudtam, amikor Valtteri megpróbált megelőzni. Igyekeztem egy kicsit megnehezíteni a dolgát. Tudtam, hogy egy körrel később úgy is meg fog előzni, így legalább egy kicsit szórakoztunk, mert a verseny maga eléggé unalmas volt. A dobogó maga az jó, de még sokat kell dolgoznunk.” – nyilatkozta a verseny után Verstappen Brundle-nek.

  • Verstappennek meggyűlt a baja a sok esővel a Q3-ban

    Verstappennek meggyűlt a baja a sok esővel a Q3-ban

    Az eső áztatta időmérőn Max Verstappen megszerezte a második helyet, így ismét az első sorból vághat neki a vasárnapi futamnak.

    A Stájer Nagydíj kvalifikációja kihívások elé állította a versenyzőket. Az erősödő esőben nehéz volt megfelelő kört autózni, ám a 22 éves pilótának sikerült jó pozícióba kvalifikálnia magát. A holland ugyanakkor elmondta, a Q3-ban elég trükkös körülmények fogadták a továbbjutókat.

    ,,Összességében jó volt az időmérőnk. A Q1 egy kissé zsúfolt volt, nem láttunk szinte semmit, így egy kicsivel több helyet kellett hagyni a másik autó mögött. Nem volt egy tiszta köröm sem abban a szakaszban. A körülmények nem voltak olyan rosszak, ám ezek miatt az autók miatt nem igazán látsz semmit akkor, ha valaki előtted halad. A Q2 végén aztán rákapcsolt az eső, Különösen a második szektorban volt nehéz vezetni. Ez folytatódott a Q3-ban is, így az a szakasz nehéz volt. Rengeteg víz állt a pályán, így sok helyen tapadást vesztettem.” -nyilatkozta Verstappen.

    A Red Bull versenyzője azt is elmagyarázta, miért nem sikerült az utolsó körét jól befejeznie:

    ,,Valaki a bokszba hajtott előttem, talán Sebastian (Vettel) lehetett az. Az autó emiatt alkotmányozottá vált, így szélesebben fordultam a rázóra. Ezután elvesztettem az irányítást, és az utolsó kanyarban négy kerékkel hagytam el a pályát miközben drifteltem egyet.”