Címke: Red Bull

  • Albon megtarthatja ötödik helyét, végül nem kap büntetést

    Albon megtarthatja ötödik helyét, végül nem kap büntetést

    Alexander Albon ötödik helyen ért célba, de csapatát beidézték a stewardok, így nem lehetett biztos abban, hogy megtarthatja a helyezését.

    A verseny előtt nedves volt a pálya, és a csapatok hűtőeszközöket vihettek fel a pályára, hogy a fékek és a motor túlmelegedését elkerüljék. Felmerült a gyanú, hogy Albon esetében a rajthelyet is melegítették az eszközökkel.

    Az FIA technikai delegáltja, Jo Bauer jelentése alapján megvizsgálták a történteket, a Red Bull egyik képviselője is elmondta a saját verzióját. A versenybírák ezt követően a következő nyilatkozatot adták ki:

    „A videós bizonyítékok alapján megállapítottuk, hogy nem a csapat nem próbálta megváltoztatni a rajthely tapadási viszonyait.”

    Christian Horner még az ítélet megszületése előtt a következőket mondta a Sky Sportsnak:

    „Nem kéne, hogy ilyesmi probléma legyen, a fékek miatt mindenki visz fel ilyeneket. Meglepett, hogy valaki panaszkodott miatta, mindenesetre a pálya még nedvesnek tűnik nekem.”

    A vizsgálat egyik részét ráadásul az F1 hivatalos felvezető műsora is megörökítette.

    Az érintett pilóta így nyilatkozott a verseny után:

    „Az autó sokkal jobb volt ma, mint tegnap az időmérőn. Így is folyamatosan forgalomban voltunk, de amikor tiszta volt előttünk az út, akkor elég versenyképesek voltunk.”

    „A vizsgálatról nem sokat tudtam, de srácok megoldották. Nem igazán izgultam miatta, nem tudtam ellene mit tenni.”

  • Verstappen: A második hely egy győzelemmel ér fel a számomra

    Verstappen: A második hely egy győzelemmel ér fel a számomra

    Max Verstappen szerint a mostani második helyük egy győzelemmel ér fel, miután a felvezető körön elszenvedett balesete után még az sem volt biztos, hogy el fog tudni indulni a Magyar Nagydíjon.

    A Red Bull holland versenyzője egy rendkívül szokatlan hibát vétett a verseny kezdete előtt. A rajtrácsra menet ugyanis megcsúszott a tizenkettes kanyarban és a falban kötött ki, aminek következtében letört az első szárnya, valamint a bal első felfüggesztése is megsérült.

    A milton keynesi istálló szerelőinek emiatt villámgyorsan kellett helyrehozniuk versenyzőjük hibáját a rajrácson, hogy a holland pilóta egyáltalán rajthoz tudjon állni. Azonban csodával határos módon a szerelőknek sikerült kicserélniük az első szárnyat és a felfüggesztést az öt perces figyelmeztetésig, ami után senki nem nyúlhat az autókhoz.

    A holland jól kapta el a rajtot, már a verseny elején megelőzte Lance Strollt a második helyért, ahol a verseny további részét töltötte el. Valtteri Bottas ugyan az utolsó körre meg tudta őt közelíteni, azonban előznie már nem sikerült és így be kellett érnie a harmadik hellyel.

    „Nyilvánvalóan nem így akartam elkezdeni a versenyt, hogy a falban végzem már a verseny kezdete előtt,” – mondta a futam után Verstappen.

    „Azonban a szerelők hihetetlen munkát végzetek, hogy össze tudták rakni az autót a hibámat követően. Nem tudom, hogy miként csinálták, azonban még mindig hihetetlen a számomra. Elégedett vagyok, ugyanis a második helyemmel vissza is fizettem nekik a munkájukat.

    „A verseny első fele volt kritikus a számunkra, azonban onnantól fogva mindig jó ütembe jöttünk ki a boxba és a tempónk sem volt rossz. Csináltuk a dolgunkat és jó érzés, hogy képesek voltunk elválasztani egymástól a két Mercedest.”

    Verstappen félt attól, hogy sérült felfüggesztése miatt azonnal véget ér számára a játrék, azonban elmondása szerint a verseny során olyan érzése volt, mint ha egy vadonatúj felfüggesztése lenn az autóján.

    „Azt hittem, hogy rajthoz se fogok tudni állni, szóval a második hely számomra egy győzelemmel ér fel,” – tette hozzá.

    Bottasszal a Mercedes megpróbálta azt, mint tavaly Lewis Hamiltonnal: 20 körrel a verseny vége előtt kihozták friss gumikért Verstappen mögül, hogy a verseny végére utolérhesse, majd meg is előzhesse a hollandot. Azonban ami Hamiltonnak tavaly sikerült, az Bottasnak idén nem jött össze, ugyanis a finn nem tudta megelőzni a hollandot és nyolc tized másodperccel mögötte látta meg a kockás zászlót.

    „Kizárólag a saját tempómra koncentráltam és természetesen láttam, hogy körönként kivett egy másodpercet az előnyömből. Itt rendkívül nehéz szorosan követni a másikat, szóval amint másfél másodpercen belül került, sokkal nehezebb lett a dolga.

    „Az utolsó körben pedig lekörözöttek tömkelege haladt előttünk, ami egyáltalán nem könnyítette meg a dolgomat a viseletes abroncsaimon. Azonban képesek voltunk megtartani a pozíciót, szóval nagyon boldog vagyok.”

  • Marko: Rossz irányba indultunk el az idei autó tervezésekor

    Marko: Rossz irányba indultunk el az idei autó tervezésekor

    Hiába a szezont megelőző remények a Red Bull egyelőre messze az elvárások alatt szerepel, amivel kapcsolatban Helmut Marko most elismerte, hogy már a tervezéskor rossz lóra tehettek.

    A Red Bull az évadnyitó hazai versenyén nullázott technikai gondok miatt, majd a stájer versenyen Verstappen ugyan dobogóra tudott állni, ám tempóban messze volt a Mercedesektől. Majd a Magyar Nagydíj időmérő edzésén Albon már a Q2-ben kiesett, Verstappen pedig csak a hetedik lett.

    „Egyszerűen nem volt elég tapadásunk, és nem voltunk gyorsak sem az egyenesekben. Röviden, túl lassúak és rosszak vagyunk. Meglátjuk, hogy fog sikerülni a verseny, de már nagyon régen nem voltunk ennyire lassúak.” – foglalta össze a problémákat a holland.

    Helmut Marko szerint a gondok gyökere már az autó tervezésekor fent állhatott.

    „Hiába a szezon előtti remények és ígéretek, talán az autó tervezésekor mehettünk el rossz irányba. Most rövid távon, Silverstone-ig meg kell találnunk, hogy mik a problémáink alapjai. Az egyetlen egyértelmű dolog, ami látszik, az az, hogy kasztni nem megfelelő. Egy ilyen pályán az 1.4 másodperces lemaradás az őrület.” – fogalmazott az osztrák tanácsadó.

  • Hamilton: Az idei autó kétségkívül jobbra sikerült a tavalyinál

    Hamilton: Az idei autó kétségkívül jobbra sikerült a tavalyinál

    Az előző években sem muzsikáltak rosszul a németek által gyártott versenyautók, ennek fényében nem olyan nagy meglepetés, hogy a W11-es fémjelzésű egy szörnyetek lett.

    A múlt héten Hamilton ezt bizonyította is az esős, folyamatosan változó körülmények között egy klasszis kört odapakolva 1,2 másodpercet vert a második helyezett Max Verstappennek. Tegnap ismét ő nyerte az időmérőt, ezzel megszerezve 90. rajtelsőségét a királykategóriában.

    A tegnapi nap folyamán a Mercedes tradicionális ellenfelei sehol sem voltak. Sebastian Vettel legjobb Ferraris ideje 1,3 másodperccel volt lassabb a britnél, míg Max Verstappen a Red Bull volánja mögött, még további egy tizedmásodpercet kapott.

    Egyébként a jelenleg második erőnek számító Racing Pointok indulhatnak ma a második sorból, közülük Lance Stroll bizonyult gyorsabbnak, azonban így is majd egy másodperccel maradt el Hamilton idejétől.

    Ezek fényében állíthatjuk azt, hogy az idei Mercedes egy igazi szörnyeteg lett, és ezzel Lewis Hamilton se tudott nagyon vitatkozni amikor megkérdezték, hogy vezetett-e már ennél jobb autót valaha:

    „Végső soron, ez a tavalyi autó tovább gondolt változata. Minden kétséget kizárva, jobban sikerült autó ez a tavalyinál.”

    „Az egész szezon során szorosan együttműködtünk Valtterivel, hogy rámutassunk az autó hibáira és hiányosságaira.”

    „Szorosan együttműködtünk a mérnökeinkkel annak érdekében, hogy kijavítsuk ezeket a hiányosságokat, és rengeteg találkozót tartottunk a tervezőkkel a gyárban, mert biztosra akartunk menni, hogy amikor ez az autó elkészül, kő kövön ne maradhasson” – mondta Hamilton, aki ma pályafutása 86., és a hungaroringi nyolcadik győzelméért fog hajtani.

  • Gasly is beszólt, Albont továbbra is kritizálja saját csapata

    Gasly is beszólt, Albont továbbra is kritizálja saját csapata

    Pierre Gasly azt állítja, hogy az őt leváltó Alexander Albon annak köszönheti a helyét, hogy sok támogatója van hazájában, Thaiföldön.

    A Red Bull második pilótájának lenni nem könnyű. Főleg akkor, amikor egy négyszeres világbajnokot is szóba hoznak az üléssel.

    Ugyan folyamatosan tagadják, hogy Sebastian Vettel visszatérne a bikásokhoz, de a pletykák nem ülnek el. Ezen a hétvégén is rajtakapták a németet, hogy korábbi munkaadóival beszélget.

    Albon mindeközben nagy nyomás alatt kell, hogy vezessen, Max Verstappen csapattársaként. A rosszul sikerült időmérő után rádión panaszkodott, hogy a csapat forgalomba küldte vissza. Barátja, George Russell pedig egyetért abban, hogy a csapata szúrt ki a thai versenyzővel.

    Most azonban a tavaly Red Bulltól menesztett Pierre Gasly is kifejtette a véleményét a második red bullos ülés gazdájáról.

    „Nem tudom, mennyire hasonló a helyzetünk. Azt tudom, mi történt velem, de nem tudom, Alex min megy keresztül.”

    A francia tett egy sejtelmes kijelentést, szerinte miért Albon lett a Red Bull pilótája.

    „Maxnak hosszútávú szerződése van, Alexnek meg nagy támogatottsága Thaiföldről. Meglátjuk, ez hogyan változik a jövőben.”

  • Verstappen: Russell fókuszáljon csak a saját csapatára

    Verstappen: Russell fókuszáljon csak a saját csapatára

    Max Verstappen szerint George Russellnek inkább a saját csapatára kellene fókuszálnia, és nem másokról véleményt alkotnia.

    Az időmérőedzés második szakaszába meglepetésre mindkét Williams bekerült, sőt a brit versenyző még a 12. pozíciót is meg tudta kaparintani. Mindeközben Alex Albon végig az autó egyensúlyára panaszkodott, és kisebb hibákat is vétet, melynek az lett az eredménye, hogy nem tudott bekerülni a top 10-be.

    Russell azonban kiállt barátja mellett, és azt nyilatkozta a futam után, hogy a brit-thai versenyző ‘úgy festett, mint egy idióta, pedig korántsem az’. A Williams versenyzője mindemellett a Red Bullt vette elő, és vonta kérdőre az üggyel kapcsolatban.

    Természetesen ez a nyilatkozat eljutott a holland pilótához is. A 22 éves versenyző megjegyezte, a Williamses kollégájának nem kellene ilyen kommenteket megejtenie.

    ,,George nem tud semmit a csapatról. Úgy vélem jobb lenne, ha csak a saját autójára és a saját teljesítményre fókuszálna, nem pedig másokról beszélne. Az én oldalamról nézve, én mindig próbálom kihozni belőle a maximumot és olyan keményen nyomni, amilyen keményen csak lehet. Fogalmazzunk úgy, hogyha az autóm nem képes a pole pozíciót elhódítani, akkor sem fogom feladni. Mindig próbálom a határokat feszegetni.”

    Albon az első futamon még a dobogóért harcolhatott, ám Lewis Hamiltonnal találkozott, így ismét búcsút kellett intenie annak. A Stájer Nagydíjon viszont már nehezebb dolga akadt, ugyanis vasárnap 11 másodperccel végzett Verstappen után, úgy, hogy a holland viszonylag későn ejtett meg egy bokszkiállást.

    A Motorsport.com megkérdezte a brit-thai versenyzőt, hogyan tud megbirkózni ezzel, mire a 22 éves pilóta azt válaszolta, időbe telik majd az, hogy átrágják magukat a jelenlegi szituáción.

    ,,Csapatként már a szezon kezdetén is szenvedtünk. Természetesen az első teljes évemet kezdtem itt, így még mindig a fejlődési folyamatnál tartok. Mi sem ezt akarjuk, ezért nem is vagyok elégedett az időmérős teljesítményemmel. Még mindig úgy érzem, hogy nem volt ideális az etapom, továbbá még hibákat is elkövettem. Ha ezek nem lettek volna, akkor a Q3-ban lennénk. Ugyanakkor nem is a top 5-ben kellene végeznünk, de nyilvánvalóan trükkösebb úgy vezetni, mikor az autó nem igazán azt csinálja amit akarsz. Ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy felülkerekedünk majd ezen. Tudom, hogy a srácok a gyárban gőzerővel dolgoznak azon, hogy kijavítsák a hibákat és ezzel jobbá tegyék az autót.”

     

  • Albon: Max nagyon gyors, és szerencsére megvannak az adatai

    Albon: Max nagyon gyors, és szerencsére megvannak az adatai

    Alex Albon elismeri Max Verstappen tehetségét és tempóját, és ezért egy-két dolgot szívesen ellesne tőle az év folyamán.

    A holland pilóta mellett nem könnyű érvényesülni, ezért a brit-thai versenyzőnek mindent be kell vetnie annak érdekében, hogy megmutassa, érdemes vele számolni. A 23 fiatal vállára így nagy teher nehezedik, ám ez nem újdonság a számára, sőt, inkább ebből előnyt kovácsolna, és erős csapattárásától tanulna ezt-azt.

    ,,Max szupergyors, ám szerencsére én is hozzáférek az adataihoz, így láthatom azt, hogy mit hogyan csinál és miért ilyen gyors. A tél folyamán megnéztük ezeket és különböző pontok mentén elemeztük hol lehetne még fejlődni.” – nyilatkozta a Red Bull thai versenyzője a GQ Magazinnak.

    A szünet idén tovább tartott a megszokottnál, így sokkal több idő jutott arra, hogy Albon felkészüljön első teljes Red Bullos évére. A szezonnyitó osztrák futamon közel került ahhoz, hogy megszerezze első dobogós helyét, ám csakúgy, mint tavaly Brazíliában, Lewis Hamilton megakadályozta ezt azzal, hogy kiforgatta a 23 éves pilótát. A rossz tapasztalatok ellenére a brit-thai versenyző bizakodó, és jó teljesítményt vár el magától a szezon további részében:

    ,,Úgy vélem meg van a megfelelő ritmus az én oldalamon is, és úgy tűnik sikerült fejlődni. Apró lépésekben kell haladni tovább és azon kell lenni, hogy csökkenjen a távolság.” – tette hozzá Albon.

  • Horner: A Vettel témára múlthéten már reagáltunk

    Horner: A Vettel témára múlthéten már reagáltunk

    Christian Horner leszögezte, múlthéten már megválaszolták miért nem tudják befogadni Sebastian Vettelt, és ez az álláspont azóta nem változott.

    Mivel a német versenyző még szabadon igazolható, így a sajtó munkatársai folyamatosan azt találgatják, vajon hova tud menni jövőre a négyszeres világbajnok. Múlthéten a pletykák a Red Bullt jósolták befutónak, annak ellenére is, hogy a csapat vezetői elmondták, jelenleg nincs hely egykori pilótájuk számára. Ám a visszatérést suttogó hangok nem halkultak el, sőt egy héttel ezelőtt maga Vettel erősítette meg őket azzal, hogy elismerte, ha lehetőség adódna, ő visszamenne az osztrákokhoz.

    Horner azonban a Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, egy határozott nemmel tud szolgálni a 33 éves pilótának és kizárja azt, hogy jövőre ismét együtt dolgozzanak. A pletykákat azonban ez a tény sem szüntette meg. Alex Albon teljesítménye jócskán elmard Max Verstappenétől, így benne van a pakliban Ralf Schumacher szerint, hogy a brit-thai versenyzőt is visszapakolják az AlphaTauriba.

    A Red Bull csapatfőnökének így ezen a héten is el kellett mondania, hogy nem opció Vettel visszatérése, sőt azt is érzékeltette, hogy kezd belefáradni ebbe a témába.

    ,,Úgy vélem elég világosan tisztáztuk a helyzetet, ám erre pénteken azt kellett olvasnom, hogy Pérezről érkezéséről megy a találgatás. Én viszont már elmondtam, hogy elkötelezettek vagyunk a jelenlegi versenyzőink iránt. A Sebastiannal kapcsolatos kérdéskört már múlthéten lezártuk. Mindig is egy különleges része lesz a csapatnak az elért eredményeink miatt, ám mi előre szeretnénk tekinteni, és nem hátra.” – magyarázta ismét Horner.

    Martin Brundle szerint a négyszeres világbajnok megbánta már azt, hogy a Ferrariba igazolt. A Red Bull csapatfőnökének is elmondták mit mondott honfitársa, a 46 éves vezető a következőket válaszolta:

    ,,Akkoriban még fiatalabb volt, de utólag mindig bölcsebb az ember…nincs menedzsere, maga intézi a saját dolgait, de ez már csak így történt. Ám újra leszögezném, mi előre tekintünk és nem hátra.”

  • Leszedte a Ferrari Vettel nevét a csapatdzsekijéről?

    Leszedte a Ferrari Vettel nevét a csapatdzsekijéről?

    Amennyiben nem biztos abban Sebastian Vettel, hogy nem kedvelik már annyira a Ferrarinál, úgy néz ki, hogy a Scuderia a dzsekijéről is leszedte a német pilóta nevét. Az olaszok furcsa bánásmódja Vettellel folytatódott a Hungaroringen is, a francia Canal+ szúrt ki egy beszélgetést erről közte és volt energiaitalos főnökei, Christian Horner és Dr. Helmut Marko között.

    A paddockban történt beszélgetés közben Hornernek feltűnt, hogy Vettel neve nincs a ferraris dzsekijén, amit maga az érintett is konstatált. Volt főnöke szerint azért ez durva, de a német elmondta, hogy ezzel együtt tud élni.

     

  • Szafnauer: Egyes pályákon olyan erősek leszünk, mint a Red Bull

    Szafnauer: Egyes pályákon olyan erősek leszünk, mint a Red Bull

    A Racing Pointnak olyan autója van, amely a második legjobb csapat Red Bull számára is kihívást jelenthet a Forma-1-ben, állítja Otmar Szafnauer. Ellentmondásos dolog az, hogy a 2020-as autójuk gyakorlatilag a tavalyi bajnok Mercedes másolata, és ezzel a csapat nagyot lépett előre, és dobogós helyezésekre lettek esélyesek.

    A Forma-1 eddig csak egy pályán ment kétszer, a csapatfőnök pedig úgy látja, hogy az istállója alkalmas arra, hogy az energiaitalosok kihívója lehessen. Sokan úgy tartják, hogy egyenesen ők a gyári Mercedes egyetlen komoly kihívói. Szafnauer a Sky Sportsnak így nyilatkozott:

    „Azt hiszem, hogy egyes pályákon a válaszom az, hogy igen, kihívók lehetünk a többin nem. Lesznek olyan helyszínek, ahol lehetünk olyan erősek, mint a Red Bull.”

    Versenyzőjük, Sergio Perez pénteken az edzések után a csapat teljesítményéről úgy vélekedett a Hungaroringen, hogy ilyen változatos körülmények között, egy újabb erős hétvégéjük lehet:

    „Ma remek alkalmunk volt arra, hogy fejlődjünk esőben is, ahhoz képest ahogy Ausztriában mentünk. Emiatt bizakodó vagyok az időmérő előtt. Célunk a Q3, tudunk építkezni a jelenlegi adatainkból. Mindenki más programot teljesített, és gyakorlatilag csak az első szabadedzésen voltak ideális körülmények, de azt hiszem, hogy jó irányba léptünk abban a tekintetben is, hogy megértsük az autónkat.”