Címke: Red Bull

  • Egy csapásra borulhat minden az idei F1-es szezonban, figyelmeztet a McLaren

    Egy csapásra borulhat minden az idei F1-es szezonban, figyelmeztet a McLaren

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója tisztában van vele, hogy egyik pillanatról a másikra merőben megváltozhat a helyzet.

    Az eddigi öt 2025-ös futam alapján egyértelműen bebizonyosodott, hogy jelenleg a McLaren rendelkezik a legjobb autóval, és pályától függően csak az a kérdés, hogy kisebb vagy nagyobb a wokingi istálló előnye. Ám mint azt Max Verstappen már többször is megmutatta, elég egy kisebb hiba valamelyik McLaren-pilótától, és máris oda a pole, majd ha olyanok a körülmények, mint mondjuk a Japán Nagydíjon, akkor a győzelem is.

    A tavalyi konstruktőri világbajnok vezérigazgatója nyilván emiatt is gondolja úgy, hogy mindez könnyen megváltozhat. „Most is látszott, hogy egy határon teljesített verseny után négy csapat volt 5 másodpercen belül, és nem volt biztonsági autós fázis, ami segített a többieknek felzárkózni” – nyilatkozta Zak Brown a Channel 4-nak, kicsit szépítve a történteket, hiszen ennyire szoros azért nem volt a szaúdi futam, mivel az első négy helyezettet 9 másodperc fedte le, és csak három csapat szerepelt benne, lévén a legjobb Mercedes 27 másodperccel volt lemaradva a kockás zászlónál.

    A Red Bull, a McLaren és a Mercedes ugyanakkor egy tizeden belül volt egymáshoz képest az időmérőn, ami miatt az amerikai üzletember joggal érezheti úgy, hogy egy pillanatra sem lankadhatnak.

    „Úgy érzem, hogy mindenki csak egyetlen fejlesztésre van attól, hogy az övé legyen a leggyorsabb autó. Láthatták, hogy mi megtettük ezt tavaly Miamitól kezdve. Valószínűleg a Red Bull előnye tavaly ilyenkor nagyobb volt, és mégis csak harmadikak lettek a konstruktőri pontversenyben. Úgyhogy nagyon is két lábbal állunk a földön azt illetően, hogy a sportban milyen gyorsan változhatnak a dolgok” – mutatott rá Brown.

    Erre pedig valóban a tavalyi idény a legjobb példa, amelyben az első 7 futamból 6-on a Red Bullé volt a leggyorsabb autó egy körön, a szezon utolsó öt versenyén viszont már négy különböző csapat ért el pole pozíciót, míg a tavalyi Miami Nagydíj óta általánosságban véve az átfogó fejlesztési csomagját ott bevető McLarené volt a legerősebb autó.

    Ami az idei módosításokat illeti, a szezon kezdete óta a McLaren, a Red Bull és a Ferrari is hozott kisebb-nagyobb fejlesztéseket az idei autójára, míg a Mercedes egyelőre nem. Mivel a 2026-os szezonra teljesen új alapokról kell kezdeni mindent, a szokottnál nehezebb a csapatok helyzete, hiszen az idei autóból semmit nem tudnak majd átvinni a következő évi modellre, így kétszer is meg kell gondolniuk, hogy a korlátozott erőforrásaikból mennyit fordítanak 2025-re. Aki esetleg többet, az egy későbbi fejlesztéssel ilyen kis különbségek esetén könnyen az élen találhatja magát.

    Norris egy olyan élvezetet is megvon magától, ami tavaly szerencsét hozott neki

  • Már nem csak szóbeszéd: ennél a csapatnál térhet vissza az F1-be Vettel

    Már nem csak szóbeszéd: ennél a csapatnál térhet vissza az F1-be Vettel

    Régóta tartja magát a sejtés a paddockban, hogy Sebastian Vettel veheti át a Red Bull juniorprogramjának felügyeletét, miután Helmut Marko visszavonul, most pedig egy lépéssel közelebb került ennek megvalósulása, miután már a 81 éves szakember is nyíltan beszélt erről a lehetőségről.

    Marko az F1 utazó cirkuszának egyik veteránja, egy letűnt korszak hírnöke: az 1970-ben elhunyt későbbi világbajnok, Jochen Rindt barátja, aki maga is versenyzett a királykategóriában 1972-es szemsérüléséig, majd a Red Bull 20 évvel ezelőtti beszállásakor a csapat tanácsadójaként és a versenyzőnevelő program vaskezű vezetőjeként tért vissza a sportba. Posztját azóta is őrzi, munkáját temérdek reakciósnak tűnő, évközi pilótacsere kísérte az energiaitalosok két csapatánál, de ezen túlmutatóan is kulcsszerepe van a csapat életében, ő például Max Verstappen maradásának egyik biztosítéka.

    Az idő viszont pereg, Marko éppen holnap már 82 éves lesz, s maga is beszél már a posztja átadásának lehetőségéről, ráadásul pontosan tudja, hogy kit szeretne önmaga helyén látni. Azt a Vettelt, aki szintén az ő kezei alatt, a Red Bull pilótaprogramjából került ki, s lett a csapat első sikeres saját nevelésű versenyzője, négy világbajnoki címet szerezve velük 2010 és 2013 között.

    „Nyilvánvaló, hogy egyszer elérkezik az a pont, amikor már nem lehet ezt tovább csinálni, elsősorban az életkor miatt. Az utazás része különösen megterhelő. Nagyszerű lenne, ha Sebastian venné ezt át. A juniorprogram nem is lenne számára ismeretlen, hiszen most is lányokkal gokartozik itt Szaúd-Arábiában” – mondta a német Sky-nak Marko az előző versenyhétvégén, amire Vettel is elutazott, ahol a Race 4 Women nevű kezdeményezésének zászlaja alatt szervezett egy eseményt.

    „Szerintem nincs szüksége egy évre [az alkalmazkodáshoz]. Két verseny, és máris mindent átlát majd. Azt hiszem, Sebastian mostanra megtalálta a saját útját. Pontosan tudja, hogy mivel akar foglalkozni, és ez elsősorban továbbra is az autósport.”

    Vettel 2022 végén vonult vissza az F1-ből, egy csendesebb év után azonban újra egyre több szállal kezd kapcsolódni az autósporthoz, környezettudatos projekteket visz, idén ismét rajthoz állt a Bajnokok Tornáján, és saját elmondása szerint még a Le Mans-i 24 óráson való versenyzést sem zárja ki. És talán már arra sem kell sokat várnunk, hogy kiderüljön, elfogadja-e Marko meghívását a Red Bull juniorprogramjának élén, aminek életébe szemléletváltást is vihet.

    Vettel olyan véleményt mondott Verstappenről, ami furcsán hangzik az ő szájából

  • Hiába a javulás, perpillanat nagyon félhetne a Red Bull, hogy elveszti Verstappent

    Hiába a javulás, perpillanat nagyon félhetne a Red Bull, hogy elveszti Verstappent

    Folytatódik a „Megy vagy marad Max Verstappen?” című szappanopera, és a legújabb epizódban kiszivárgott egy részlet, ami fontos tényező lehet a holland döntésében. Közben a Red Bull csapatfőnöke már készül az esetleges pótlására.

    Az előző versenyen Verstappennek kellemes meglepetést okozott a Red Bull azzal, hogy az edzésen tapasztalt nehézségek után az időmérőre és a futamra sokkal gyorsabbá tette az autót, így a holland talán csak a vitatott időbüntetése miatt bukta el a győzelmet Oscar Piastrival szemben.

    Ennek dacára nem csillapodnak a jövőjére vonatkozó találgatások, amik lassan egy éve foglalkoztatják a közvéleményt, és ennek részeként többször hallottunk arról, hogy a Mercedes és az Aston Martin szívesen lecsapna rá. Verstappen szerződése 2028 végéig érvényes a Red Bull-lal, de ahogy a csapat idő előtt meneszthette Sergio Pérezt bizonyos feltételek esetén, úgy a holland is választhatja a szakítást, és erről kiszivárgott egy új részlet.

    A The Race azt írta magas rangú forrásra hivatkozva, a nyári szünet előtti ponttáblázat alapján Verstappennek joga van távozni és más csapatnál vezetni 2026-ban, amennyiben nem áll a bajnokság első két helyének valamelyikén – márpedig a McLaren pilótái eddig hiába követtek el több hibát nála, az erősebb autóval több pontot gyűjtöttek, vagyis a mostani állás szerint a címvédő elvileg faképnél hagyhatja a Red Bullt. (Öt nagydíj alatt Piastri 99, Norris 89, Verstappen 87 pontot gyűjtött.)

    Ez azonban csak a történet egyik fele, és még mindig nyitva maradna a kérdés, hogy ha nem marad, akkor hova igazol, illetve mikor. Noha Toto Wolff a médiában azt hangoztatja, hogy bár tavaly valóban egyeztetett Verstappenékkel, elengedte a megszerzését 2026-ra, könnyen lehet, hogy ez kamu.

    A közvetítésből kimaradt: az FIA elnöke tette helyre/figyelmeztette Verstappent?

    Gyanús is, hogy a jó szezonkezdés ellenére még mindig nem hosszabbítottak szerződést George Russell-lel, így adja magát a feltételezés, hogy kivárnak, hátha mégis elérhetővé válik a holland, és akkor ő lenne Kimi Antonelli csapattársa 2026-ban. Vagy 2027-ben? A The Race-nél ugyanis változatlanul nem zárják ki azt a forgatókönyvet, hogy Verstappen kihagy egy szezont, és azalatt fel tudja mérni, az új szabályrendszerben készült autók közül melyik kínálja számára a legjobb nyerési esélyeket. (Ez esetben Valtteri Bottas visszatérését vetítik előre 2026-ra, egyetlen évre.)

    Az ekkora szabályváltozások gyakran megváltoztatja az erősorrendet, s mivel a motorok működése is jelentősen megváltozik, illetve a Mercedes állítólag megint jól áll a fejlesztéssel, Wolff elvileg bízhat benne, hogy mégis vonzó ajánlatot tud Verstappen elé rakni.

    Mindeközben úgy hírlik, a Red Bull sem tétlenkedik, és megpróbálja bebiztosítani, hogy a holland távozása esetén is legyen legalább egy felső-középkategóriás versenyzője: pont a Mercedestől hoznák el George Russellt, akivel Christian Horner az elmúlt hetekben többször is beszélgetett, igaz, nem tárgyalás jellegű keretek között.

    Miután az előző versenyhétvégén sokadszor is megkapta a jövőjét firtató kérdéseket, Verstappen leszögezte, nem foglalkozik a távozásával kapcsolatos híresztelésekkel, és az egyik válaszreakciójában finoman odaszólt a brit F1-es közvetítés kommentátorának is.

    Verstappen több bajt hozna egy új csapat fejére, mint amennyi hasznot termel?

  • A Red Bull intenzív kurzussal segíti tovább Tsunodát

    A Red Bull intenzív kurzussal segíti tovább Tsunodát

    A Red Bull kétnapos tesztprogramot írt ki a héten Yuki Tsunodának, hogy még jobban összebarátkozzon az autóval.

    A The Race értesült arról, hogy a csapat kedden és szerdán sem ad pihenőt a japánnak, miután véget ért a Forma–1 idei első triplázása: Tsunoda kedden a szimulátorban, szerdán pedig Silverstone-ban a pályán vezet majd, hogy jobban összecsiszolódjon az RB21-gyel, amelyről a Szaúd-arábiai Nagydíj előtt azt mondta, még félig sem ismeri. Szerdán a Red Bull 2023-as autóját fogja vezetni.

    Tsunoda egyelőre jobb teljesítményt nyújt elődjénél, Liam Lawson-nál, akit két nagydíj után váltottak le, bár a három futamából csak egyen, Bahreinben szerzett pontot. Ennek megismétlésére jó esélye kínálkozott Szaúd-Arábiában is a rajtpozíciója alapján, de az első körben ütközött és kiesett.

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke rámutatott, hogy a Q2-ben futott idejével Tsunoda a rajtrácson hatodik lett volna, és a Pierre Gasly-val történt ütközés nélkül értékes pontokért harcolt volna.

    Tsunoda érzi az erőt: „Valószínűleg legyőzném” Verstappent

  • Fontos az apróbetűs rész, Verstappen optimizmusát kétkedéssel kell fogadni

    Fontos az apróbetűs rész, Verstappen optimizmusát kétkedéssel kell fogadni

    A Red Bull és Max Verstappen optimistán beszélt a szaúdi F1-es nagydíj első edzésnapja után, de a híveiknek szívderítő szavak mellett kevésbé biztató kijelentések is elhangzottak a nyilatkozatokban.

    A hétvégi F1-es nagydíj helyszínén a McLaren előnye 3 tizedmásodpercnél kevesebb volt a bajnokság harmadik leghosszabb pályáján a legfontosabb edzésen, ez alapján tehát valóban lehet bizakodni, hogy Verstappen esetleg meg tudja szorongatni Lando Norrist és Oscar Piastrit a hétvége folyamán.

    „Hosszú ideje ez volt a legjobb pénteki edzésnapunk. Az új beállítások beváltak az időmérős körön, sokkal közelebb kerültünk a McLarenhez” – idézte a GPblog Helmut Markót.

    Csakhogy aztán rávilágított, hogy a gumik túlhevültek a hosszabb etapokon, márpedig ez a fő eseményen, a futamon lenullázhatja Verstappen minden esélyét nemhogy a győzelemre, hanem a dobogóra is, amennyiben például a Mercedes jobban muzsikál ezen a téren. A problémáról Verstappen is említést tett.

    Verstappen pimaszul visszaszólt, miután a távozásról kérdezték

    „Kipróbáltunk néhány új beállítást az autón, új irányba indultunk el velük, és azt hiszem, sokat tanulunk belőle. Még nem tartok ott, ahol akarok, de kicsit javult a helyzet. A köridő-különbségeket nem figyelem, inkább arra hagyatkozom, hogy mit érzek a volán mögött egy körön. A hosszú etapok azonban nagyon nem sikerültek jól” – ismerte el. Vagyis a Red Bullnak úgy kellene javítania a gumikopáson az időmérőre, hogy közben megőrzi az egykörös tempóját.

    Azon a McLarennél is meglepődtek, hogy az előnyük az első edzésnapon kisebb volt a vártnál, de ismételten ki kell emelni, ez semmit sem számít, ha Verstappen a futamon messzire leszakad tőlük a gumikopás miatt.

    Az F1 üldözőbolyában meghoztak egy döntést, ami jövőre nagy előnyt hozhat

  • Verstappen több bajt hozna egy új csapat fejére, mint amennyi hasznot termel?

    Verstappen több bajt hozna egy új csapat fejére, mint amennyi hasznot termel?

    Az F1-ben tényleg a legutóbbi verseny eredménye határozza meg az aktuális közhangulatot: a gyenge bahreini hétvége után újra terítékre került Max Verstappen Red Bull-os jövője. Miközben Christian Horner továbbra is a tűzoltással foglalkozik, a Williams csapatvezetője érdekes szempontot dobott be: szerinte nem véletlen, hogy más csapatok, köztük már a Mercedes sem kapkod a holland szolgálatai iránt.

    A Bahreini Nagydíj vasárnap estéjén elkapott vita Helmut Marko és Verstappen menedzsere, Raymond Vermeulen között, valamint Marko azon nyilatkozata, hogy a csapat teljesítményjavulása nélkül nagy esélyt lát a holland pilóta távozására, újra felmelegítette a csapatváltás témáját, ami már nagyjából egy éve változó intenzitással visszatérő témája a paddocknak, mivel Verstappen és a Red Bull 2028-ig érvényes szerződése alighanem valamilyen teljesítményre vonatkozó kilépési záradékot is tartalmaz.

    Verstappent az utóbbi időben az Aston Martinnal és a Mercedesszel hozták szóba, előbbi istálló állítólag rekordfizetéssel csábítja, utóbbival pedig tavaly egyeztetéseket is folytattak, ám miután a Mercedes elkötelezte magát Andrea Kimi Antonelli mellett, vele és George Russell-lel olyan pilótapárossal rendelkezik, amelyet valószínűleg már nem akar megbolygatni.

    A Verstappen-jelenség érdekes aspektusát vetette fel James Vowles, a Williams csapatfőnöke, aki szintén nem ajánlaná a holland leigazolását korábbi csapatának, a Mercedesnek, elmondása szerint ugyanis a négyszeres világbajnok leigazolásának számos hátulütője is lenne egy istálló számára.

    „Max képes hozzáadni a teljesítményhez. Szerintem senki nem vitatja, hogy rendkívüli dologra képes: amit Japánban mutatott, attól nekem leesett az állam. Jó munkát végez, ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy az érkezése sok hátránnyal is jár. A Mercedes nagyszerű közeget alakított ki két olyan versenyzővel, akik szinte mindent képesek kihozni az autóból, egyikük pedig még felfelé ívelő fázisban jár. Ezért én személy szerint nem gondolom, hogy ez megfelelő hely lenne számára” – idézi Vowlest az Autosport.

    „Persze nem vagyok Toto [Wolff], de úgy gondolom, hogy kiváló pilótapárossal rendelkezik a következő évekre. Elfogult vagyok ugyan Kimi iránt, hiszen hosszú időn át dolgoztam vele, de nézzük csak meg, micsoda előrelépéseket tesz az időmérőkön. Minden egyes hétvégén jobban teljesít, és még csak négy nagydíjon van túl. Jó úton jár ahhoz, hogy nagyon-nagyon versenyképes pilóta váljon belőle, ezért érdemes belé fektetni, eközben pedig George is szállítja az eredményeket.”

    Tsunoda érzi az erőt: „Valószínűleg legyőzném” Verstappent

    Vowles nem fejtette ki, meglátása szerint milyen negatívumokat vinne egy csapat fejére Verstappen, a Red Bullon belül megbomlott versenyzői egyenlőség és a Verstappen-tábor erős érdekérvényesítő ereje azonban jelét adhatja annak, hogy mire gondolhatott – bármely istállón belüli dinamika alaposan átalakulna az öntörvényű holland érkezésével, amire nem feltétlenül van mindenki felkészülve.

    Az évek során Fernando Alonsóról is hasonló kép alakult ki a paddockban: noha a kétszeres világbajnok és még 40 éves kor felett is versenyképes spanyol kvalitásait és nagyságát senki sem kérdőjelezi meg, a vele való közös munka több csapatnál is nehéz szituációkat is kellemetlen szakításokat szült. De az évek során Carlos Sainzról is kialakult olyan kép, hogy őt kísérő táborával, apjával és menedzserével együtt nem számítanak könnyű partnernek, állítólag a Red Bull végül azért sem őt választotta idénre, mert a spanyol „túlságosan politizál”. Sainz végül éppen a Williamsnél kötött ki.

    Verstappen a csütörtöki dzsiddai sajtótájékoztatón már sokadszor volt kénytelen a Red Bull-os jövőjével kapcsolatos kérdésekre válaszolni, s ismét megerősítette, hogy nem áll szándékában távozni.

    Az ügyben megszólalt a csapatvezető Christian Horner is, aki Marko múlt hétvégi megjegyzése kapcsán annyit mondott, a csapat tanácsadójának joga van elmondani a saját véleményét, de maga is hozzátette, hogy akkor nem kell aggódniuk a hollad távozása miatt, ha a Red Bullnak sikerül javítania a jelenlegi formáján.

    „A zajkeltés a legjobb szó a helyzet leírására. Elég sok zaj keletkezett a csapaton kívül és belül is, de Max tegnap ismét megerősítette az elkötelezettségét. Arra fókuszálunk, hogy gyorsabbá tegyük az autót, Max pedig a csapat elkötelezett tagjaként szintén részt vesz ebben. Minden más csak találgatás és mendemonda” – fogalmazott Horner.

    Verstappen pimaszul visszaszólt, miután a távozásról kérdezték

  • Tsunoda érzi az erőt: „Valószínűleg legyőzném” Verstappent

    Tsunoda érzi az erőt: „Valószínűleg legyőzném” Verstappent

    A Red Bullnál a Max Verstappen mellé átültetett Yuki Tsunoda nincs híján önbizalomnak: a japán úgy gondolja, ha kiismeri az autó összes csínját-bínját, képes lesz gyorsabban menni a négyszeres világbajnoknál.

    Sok éve senki sem tudja megközelíteni Max Verstappen teljesítményét a Red Bullon belül, Daniel Ricciardo óta a holland összes csapattársának beletört a bicskája ebbe a feladatba. Az utóbbi időben a bikások vezetése már nem is várta el ezt, és már azzal is kiegyeztek (volna), ha a másik autó pilótája úgy-ahogy vállalható lemaradásban követi és valamilyen módon, például stratégiailag segíteni tudja a korszakos zsenit.

    Sergio Péreznek ez átmenetileg sikerült, de onnantól, hogy a vb-címet tűzte ki célnak, elindult a lejtőn és kudarcot vallott a küldetése minimális szintjének teljesítésével is. Noha a pár hete előléptetett Tsunoda nem kifejezetten arról beszélt, hogy le akarja győzni Verstappent, úgy fogalmazott, érzi magában az erőt hozzá.

    „Az előző négy évben a VCARB [a Red Bull kisebbik csapatának különböző neveken futó] autóját vezettem, ez az első alkalom, hogy egy másik csapat autóját vezetem. Igyekszem alkalmazkodni hozzá, és tudom, hogy ha mindent kihozok belőle, valószínűleg legyőzném őt” – jelentette ki a Szaúd-arábiai Nagydíj előtti sajtónapon.

    A lemaradásban lévő Verstappen megőrizte vicces kedvét

    „Ismerem önmagam, tudom, hogy képes lennék rá. Próbálok jó alapot kialakítani és várom a pillanatot, hogy formába lendüljek.”

    Tsunoda úgy tippelte, még félig sem ismerte meg az autót, amellyel eddig két nagydíjon vett részt. Bahreinben a 2 pontot érő 9. helyen ért célba vele, de elismerte, hogy a saját szereplése eddig gyakran hullámzott, edzésről edzésre is, ezért egyenletesebben akar teljesíteni. Szerinte Verstappen jobban érzi az autó apró rezdüléseit és trükkjeit, ami többek között az időmérőn a gumik előkészítésében mutatkozik meg.

    A japán pilóta hozzátette, „Max önbizalma már hatalmas az autóban, míg én ezt az állapotot az időmérőre próbálom elérni”, illetve ő maga „nem teljesen ösztönből vezet”, vagyis a jelek szerint kicsit ráfeszül arra, hogy a legtöbbet hozza ki az RB21-ből.

    Ezért van most, és lehet még 2026-ban is nagy bajban a Red Bull

  • Verstappen pimaszul visszaszólt, miután a távozásról kérdezték

    Verstappen pimaszul visszaszólt, miután a távozásról kérdezték

    Max Verstappen leszögezte, nem foglalkozik a távozásával kapcsolatos híresztelésekkel, és egyébként is boldog a Red Bullnál, mindössze az autó teljesítménye zavarja. A négyszeres világbajnok egy ponton finoman visszaszólt a brit Forma–1-es kommentátornak.

    Max Verstappen Red Bulltól történő esetleges távozása pont a soron következő hétvége helyszínén, Szaúd-Arábiában merült fel először igazán komolyan bő egy évvel ezelőtt. Azóta pedig időről időre előkerül a téma, és a sajtó már több csapattal is összeboronálta a holland versenyzőt. Az utóbbi hetekben ráadásul ismét felerősödött a pletyka, hogy a 27 éves versenyző távozni akar.

    Helmut Marko pedig csak olajat öntött a tűzre múltkori megszólalásával. A Red Bull tanácsadója a sok szempontból rosszul sikerült bahreini hétvége után kijelentette, nagyon aggódik amiatt, hogy az egyébként 2028 végig szerződéssel rendelkező pilóta már idén búcsút int nekik. Természetesen a téma az FIA dzsiddai sajtótájékoztatóján is előkerült, ám Verstappen igyekezett csillapítani a kedélyeket.

    Viszály a Red Bullnál: beolvastak Markónak, ismét téma Verstappen távozása

    Nem tudok [a pletykákról – nyilatkozta. – Csak dolgozom, és próbálom fejleszteni az autót. A bahreini természetesen nem volt túl jó hétvége számunkra, és azt hiszem, mindannyian eléggé csalódottak voltunk. Ugyanakkor továbbra is igyekszünk javítani a kocsin, új ötletekkel állunk elő, amelyeket kipróbálhatunk az autón. Kemény a versengés, de így élem meg ezeket a heteket, próbálok javítani a helyzeten. Őszintén szólva sokan beszélnek róla, kivéve engem. Én csak a kocsimra szeretnék összpontosítani, és a csapattagokkal dolgozni. Ez az egyetlen, amire a Forma–1 kapcsán gondolok. Nagyon nyugodt vagyok.”

    Sokakban felmerült, hogy a tavalyi botrány után esetleg megromlott a légkör a Red Bull háza táján, és Verstappen emiatt is menekülne, ám ezt ő maga cáfolta. A címvédőnek kizárólag az autóval van gondja, amelyre egyébként több fejlesztés is érkezik a hétvégén. Az RB21-esen elsősorban a padlólemez, valamint az oldalszekrény változik meg egy három fázisból álló fejlesztési lépcső első fokaként (a második a tervek szerint Miamiban, a harmadik Imolában érkezik).

    Boldog vagyok [a Red Bullnál], csak persze az autónkkal nem vagyok túl elégedett – fogalmazott Verstappen. – Ez viszont mindenkire igaz, mindannyian jobbak akarunk lenni, ez nem titok. Ezen próbálunk javítani. Úgy vélem, az elmúlt hetekben remek beszélgetéseket folytattunk a kocsiról. Azt gondolom, mindannyian egy hullámhosszon vagyunk, egyszerűen igyekszünk orvosolni a szituációt. Nem gondolkodom [a híreszteléseken], csak futamról futamra haladok. Remélhetőleg jobb lesz [az autó], mint Bahreinben, ha [Szuzukához képest] valamennyire a kettő között lesz, akkor javulni fog. Ez amúgy sem rajtam múlik, ha nem mi vagyunk a leggyorsabbak, akkor nagyon nehéz a bajnoki címért küzdeni. Bízom benne, hogy még tudunk javítani, de meglátjuk, mit érhetünk el.”

    Hatalmasat fordult a világ Verstappennel 6 nap alatt, aggasztó kijelentést tett a holland

    A hatvannégyszeres F1-es futamgyőztest arról is kérdezték, hogy mit szól a menedzsere és Marko közötti szóváltáshoz. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Raymond Vermeulen megmondta a magáét az osztrák szakembernek, majd elviharzott a helyszínről. Verstappen azonban ennek sem tulajdonít igazán nagy jelentőséget, sőt, igyekszik pozitívnak láttatni a történteket.

    Amennyire tudom, mindenféléről beszélgettek, ami szerintem megengedett – jelentette ki. – Azt hiszem, mindannyian frusztráltak voltunk az eredmény és minden olyan dolog miatt, ami rosszul sült el a versenyen. És azt gondolom, Raymond és Helmut erről diskuráltak, illetve még Christian [Horner, a Red Bull csapatfőnöke] is megjelent, és mindannyian beszélgettek. Úgy vélem, ez megengedhető. Végső soron törődünk a csapattal, az emberekkel, foglalkoztatnak minket az eredmények. Szerintem ez teljesen normális.”

    A sajtótájékoztató egy pontján Verstappen finoman visszaszólt David Croftnak. A Sky Sports kommentátora egyfajta megerősítést akart hallani azzal kapcsolatban, hogy Marko ezek szerint alaptalanul aggódik pilótája esetleges távozása miatt. „Nem – felelte, utalva arra, hogy nem gondolkozik az eligazoláson. – Szerintem te csak koncentrálj a kommentálásra, én pedig a vezetésre fókuszálok, és akkor nem kell más forgatókönyveken gondolkodni.”

    A sajtótájékoztatón részt vett Fernando Alonso is, aki szintén megszólalt a témában. A 43 éves versenyző szerint néha előfordul, hogy az aktuális világbajnokot összehozzák más istállókkal, és úgy véli, ez is bizonyítja, hogy mennyire ígéretes a projektjük. Ugyanakkor hozzátette, nem gondolja, hogy ellenfele az Aston Martinhoz tart, hiszen ő maga szerződéssel rendelkezik 2026-ra.

    Akár Schumacher és Alonso nyomdokaiba is léphet Verstappen a csapatváltása után?

  • Akár Schumacher és Alonso nyomdokaiba is léphet Verstappen a csapatváltása után?

    Akár Schumacher és Alonso nyomdokaiba is léphet Verstappen a csapatváltása után?

    Ralf Schumacher bedobta azt a csapatnevet Max Verstappen lehetséges csapatváltása kapcsán, amelyről szerinte „folyton megfeledkezünk.”

    Miközben folyamatosan tartják magukat azok a híresztelések, hogy Max Verstappen szerződése lejárta előtt el fogja hagyni a Red Bullt, mert megelégeli a bikás istálló lassú hanyatlását, George Russell várható szerződéshosszabbítása logikus módon csökkentette annak az esélyét, hogy a négyszeres világbajnok az őt tavaly már megkörnyékező Mercedeshez menjen.

    Legalábbis szerintünk, Ralf Schumacher ugyanis úgy véli, hogy jelenleg négy csapat lehet érdekes a hollandnak, és a Mercedes is köztük van. De a 49 éves expilóta a német Sky-on mondott egy ennél meglepőbb istállót is. „Mindenhol lesz hely Verstappennek. Az idén ismét megmutatta, hogy mekkora különbséget tud jelenteni pilótaként – jelentette ki a Toyota, a Williams és a Jordan egykori versenyzője. – Szerintem az emberek a Mercedesnél helyet akarnak csinálni neki, de azt gondolom, hogy a McLaren is meg fogja fontolni. Szerintem mindenki máshoz hasonlóan Zak Brown [a McLaren vezérigazgatója] is érdeklődik Max iránt.”

    Ralf azonban itt nem fejezte be, és még tovább ment, felhozva a Renault, illetve Benetton néven fennállása során már összesen 4 egyéni és 3 konstruktőri vb-címet nyerő enstone-i istállót. „A csapat, amelyikről folyton megfeledkezünk, de szerepet játszik az egész dologban… az Alpine. Flavio Briatore csapata jövőre Mercedes motorokkal fog versenyezni, és közben nézzük meg, mit csinált Pierre Gasly a legutóbbi versenyhétvégén” – utalt arra, hogy a francia versenyző 5. időt ért el az időmérőn, majd úgy lett 7. a versenyen, hogy Verstappen csak a hajrában tudta megelőzni.

    „Az autó nem lehet annyira rossz – folytatta a fiatalabbik Schumacher-testvér. – Ehhez adjunk hozzá 30 extra lóerőt a Mercedes motorjától. Ezt a csapatot sem akarom kizárni, szóval az én szememben négy olyan csapat van, amely érdekes lehet Verstappennek.”

    Az Alpine jelenleg becslések szerint átlagosan 3 tizedmásodpercet veszít körönként azért, mert a Renault motorja nincs egy szinten a másik három jelenlegi gyártó erőforrásával, és amennyiben beigazolódnak azok a pletykák, hogy a 2026-os motorral a Mercedes áll a legjobban, jövőre a francia csapat akár dobbanthat is.

    Persze ezzel együtt is nehéz elképzelni, hogy Verstappen őket választaná egy esetleges váltás esetén, de amennyiben mégis, Fernando Alonso és Michael Schumacher nyomdokaiba lépve ő lehetne a harmadik versenyző, aki vb-címet nyer a csapattal.

    Ezért van most, és lehet még 2026-ban is nagy bajban a Red Bull

  • Ezért van most, és lehet még 2026-ban is nagy bajban a Red Bull

    Ezért van most, és lehet még 2026-ban is nagy bajban a Red Bull

    Miként arra Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is rámutatott, a jelenlegi problémáik megoldásához használt eszközök, különösen a szélcsatorna nem azt mutatja, amit a pályán látnak, ami nagy gond. Az pedig nem jó hír a csapatnak, hogy ezen a téren még több mint egy évig nem is lesz változás.

    Kevesebb mint egy hét alatt mennyből a pokolba zuhant a Red Bull, hiszen azután, hogy Max Verstappen megnyerte a Japán Nagydíjat, Bahreinben csak a 6. helyen végzett, és a csapat problémáihoz képest már azt is jó eredménynek tartotta. Ennek következtében az istállót övező narratíva is megfordult, hiszen míg Szuzuka után mindenki arról beszélt, hogy a Red Bull mostantól ott lesz a vb-címért zajló versenyfutásban, most már Verstappen is azt hangoztatja, hogy jelenleg nincsenek versenyben.

    És bár annyira biztosan nem rosszak, mint amilyennek Bahreinben tűntek, hiszen ez a pálya mindegyiknél jobban kidomborította a gyengeségeiket, azon nem nagyon lehet vitatkozni, hogy az RB21-essel annak jelenlegi állapotában nem lehet világbajnoki címet nyerni. „Rengeteg a problémánk. A fő gondot az egyensúly és a tapadás jelenti, majd azt hiszem, ebből fakadóan jön a gond a fékekkel, illetve most a bokszkiállások sem működtek. Szóval egyik gond után jön a másik” – jelentette ki Helmut Marko, a bikások tanácsadója.

    A legaggasztóbb az, hogy a Red Bull egyelőre nem látja át teljes mértékben, hogy mit kell tennie az egyensúlyproblémáinak megoldásához, és amikor az autó jól teljesít, az látszólag leginkább azért van, mert sikerül szerencsésen beletalálni a rendkívül szűk működési tartományába, és nem azért, mert tisztában vannak vele, hogy mit csinálnak. „Találomra csináljuk a dolgokat. A szuzukai péntek rossz volt, az időmérő kicsit jobb, aztán a verseny még egy kicsit jobb, de továbbra sem olyan, amilyennek akarom. De legalább versenyképes. Aztán itt [Bahreinben] ismét nem volt jó” – idézi Max Verstappent a The-Race.com.

    Viszály a Red Bullnál: beolvastak Markónak, ismét téma Verstappen távozása

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke Bahreinben rámutatott, értik az őket hátráltató tényezőket, de a háttérben húzódó kiterjedtebb problémák miatt nem tudnak megfelelő válaszokkal szolgálni. „A problémákat értjük, a gond a megoldásokkal van. Azzal, hogy amit látunk az eszközeinkkel, nem korrelál azzal, amit a pályán látunk. Szerintem ennek kell a végére járnunk. Hogy miért nem látjuk az eszközeinkkel azt, amit a pályán.”

    „Az eszközeink, elsősorban a szélcsatorna, olyan irányba vittek minket, amely nem ismétli meg azt, amit a pályán látunk. Így összekeveredik az, amit az eszközeid mondanak, és amit a pályán kapott adatok. Most, hogy felhalmozzuk a pályán szerzett adatokat, azok mentén igyekszünk megoldásokat találni” – folytatta Horner.

    Ez a probléma pedig ugyanaz, amit már tavaly is elszenvedett a Red Bull, hiszen akkor sem voltak következetesen azonosak a szélcsatornában és a pályán kapott adatok.

    Jövőre is küszködni fognak?

    Van azonban, amin nem lehet gyorsan változtatni, hiszen miként arra Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója nemrég rámutatott, az istálló hidegháborús szélcsatornájában alapvető problémákkal szembesülnek. Mert bár technológiailag fejlett, folyamatosan újítgatott létesítményről van szó, a modern társaival ellentétben a beton szerkezete jobban ki van téve a külső levegő hőmérséklet változásainak. Így amikor a híresen szeszélyes brit időjárás napról napra változik, az adatok nem elég következetesek.

    Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy össze-vissza mérnek mindenfélét, sokkal inkább arról van szó, hogy amikor ennyire apró részleteken múlik valami, tényleg a legkisebb eltérések is számítanak. „A fő probléma a pontosság és az ismételhetőség. Amikor új koncepciót fejlesztesz, ez a szélcsatorna nagyon jól tud működni. Inkább arról van szó, hogy amikor az ellaposodó fejlesztési görbe ellen küzdesz, akkor nehéz vele dolgozni, mert nagyban függünk az Egyesült Királyságban tapasztalható hőmérséklettől. Nagy ingadozások vannak a hideg és a meleg idő között, ami nagyon nehézzé teszi a dolgunkat” – nyilatkozta még tavaly a The-Race.com-nak Pierre Waché, a Red Bull technikai igazgatója.

    Max Verstappen, Red Bull
    Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A helyzet pedig az, hogy az új szélcsatorna leghamarabb 2026 második felére lesz kész, azaz a 2026-os autó szezon közbeni fejlesztésének jelentős részét még ebben a létesítményben kell majd végezni, tehát egy év múlva ilyenkor a Red Bull még hasonló problémáktól szenvedhet.

    Hogy az RB21-es gondjait mikorra oldhatják meg, azt a fentebb taglaltak miatt senki sem tudja megmondani, miközben azért nem szabad abba a tévhitbe esni, hogy a Red Bull annyira rossz, amennyire a Bahreini Nagydíj mutatta, miként abba sem, hogy annyira jó, amilyennek Japánban tűnt. A valóság valahol félúton lehet a két legutóbbi versenyhétvégén látott teljesítmény között, és a helyzet pályáról pályára változhat a körülmények és a szerencse függvényében.

    „El lehet fedni kicsit a dolgokat a beállításokkal, Szuzukában pedig képesek voltunk megtenni ezt. A bahreini verseny viszont rámutatott néhány csapdára, amelyeket nyilvánvalóan nagyon gyorsan meg kell oldanunk. Értjük, hogy hol vannak a problémák, a megoldások bevezetése telik kicsit több időbe” – mondta Horner.

    Ha Verstappen elhagyja a Red Bullt, ehhez a csapathoz már aligha fog szerződni