Címke: Red Bull

  • Norris válthatná Hamiltont a Mercedesnél?

    Norris válthatná Hamiltont a Mercedesnél?

    Lando Norris lenne a legjobb opció a Mercedes számára, ha Lewis Hamilton szögre akasztja a sisakot.

    A hétszeres világbajnok és a Mercedes a hibird-éra egyeduralkodójává vált. Az időszakban a csapat 8 bajnoki címet zsebelt be, míg a brit pilóta 6 címmel lett gazdagabb. Ám Hamilton lassan 40 éves lesz (jelenleg a 37. életévét tapossa), és már utalt arra, hogy nem biztos, hogy sokáig marad a száguldó cirkusz tagja.

    Jelenlegi szerződése 2023 végén jár le, de ettől függetlenül az sem kizárt, hogy előbb lelép. Az új korszakban a Mercedes a középmezőny elejére csúszott vissza, és egyelőre csak lohol az élen csatázó Red Bull és Ferrari után. A hétszeres világbajnokot így nem igazán mozgatja az meg, hogy normál esetben az 5. pozícióért harcolhat George Russell-lel.

    A csillagosoknak így el kell gondolkodniuk azon, hogy Hamilton helyére kit ültetnének, ha a brit pilóta úgy dönt, hogy eleget szerepelt a Forma-1-ben.

    Norris lenne a legjobb opció?

    Ugyan a 22 éves versenyzőnek van érvényes szerződése a McLarennél, ám a kontraktusok az F1-ben elég rugalmasak. Amennyiben Hamilton úgy dönt, hogy szögre akasztja a sisakot, Russell mellé egy megfelelő alternatívát választhat a csapat.

    A közönség és a szakértők egy része Norrist látná szívesen az Ezüst Nyilaknál. A brit pilóta látványos fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. Tavaly a győzelem kapujába is eljutott, ám egy rossz döntés megfosztotta az első helytől a versenyzőt.

    Ugyanakkor Norris rendre elveri csapattársát a McLarennél, és dobogós helyezésének köszönhetően tartja az alakulat az 5. helyet a tabellán.

    Elengedné a McLaren?

    A wokingi istálló nagyon ragaszkodik a 22 éves pilótához, ezért is hosszabbították meg a szerződését 2025-ig. Ám ha a Mercedes nagyon akarná el tudná vinni a brit pilótát.

    Norris hűsége töretlen csapata felé, ám nem biztos, hogy ellen tudna állni a német gárda ajánlatának. A McLaren új szélcsatornája jövőre készül el, így a legjobb esetben is 2024-ben tudnának beleszólni a bajnokságban. Ám ha a fordulóponthoz a fejlesztések sem elegek, más alternatíva után nézhet a versenyző.

    A Mercedes is kinézte már magának Norrist, ám a Red Bull is szemmel tartja a 22 éves pilótát. Ha Hamilton a visszavonulás mellett dönt, akkor nagy valószínűséggel britre britet húz majd a csillagos csapat.

  • Häkkinen belátja, tévedett Verstappennel kapcsolatban

    Häkkinen belátja, tévedett Verstappennel kapcsolatban

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok, Mika Häkkinen belátja, hogy tévedett annak idején, amikor azt mondta, hogy Max Verstappennek nem kellene olyan fiatalon debütálnia a Forma-1-ben.

    A holland 2015-ben 17 esztendősen futotta első versenyét Ausztráliában, Häkkinen ekkoriban mondta, hogy soha nem engedne ilyen fiatal versenyzőt a Forma-1-be. Verstappen azóta bőven rácáfolt, tavaly nyerte első világbajnoki címét, idén pedig jó úton halad a második felé.

    „Személyesen kritizáltam őt, amikor belépett a Forma-1-be, mert túl fiatalnak tartottam” – mondta Häkkinen egy asseni eseményen. „De nagyon örültem, hogy tévedtem, és ez megerősített abban, hogy a fiatal lányok és a fiatal fiúk sokkal felkészültebbek ebben a világban. Hagyni kell őket beszélni, meg kell hallgatni a mondanivalójukat. Amikor 16-17 évesen gokartoztam, az csodálatos volt. Hihetetlenül versenyképes volt: az anyagok, a fegyelem, a fizikai erőfeszítések – amire szükségem volt a jó teljesítményhez, az nagyon magas szinten volt. És akkoriban azt gondoltam, hogy készen állok mindenre, készen állok arra, hogy az autóversenyzés csúcsán versenyezzek.”

    „De abban az időben nem volt normális, hogy az emberek ebben a korban azt nézzék, hogy egy fiatal srác készen állhat az olyan nagy kategóriákra, mint a Forma-1” – folytatta. „De változtak az idők. A fiatalok egyre magasabb kategóriákba mennek, beleértve az üzleti életet, beleértve mindent. Az emberek sokkal gyorsabban fejlődnek az idő múlásával, egyszerűen azért, mert ma már rendelkezésre állnak számukra azok az eszközök, amelyekkel tanulmányozhatják és megérthetik, hogy mi történik a világban. Az interneten annyit tanulhatsz, amennyit csak akarsz, ha megtalálod a megfelelő információkat. Tehát az élet sokkal gyorsabb manapság. Ez megmagyarázza, hogy ezek a fiatal versenyzők hogyan jutnak be olyan jó helyekre. Természetesen a csapatok is sokkal szervezettebbek, mint a múltban, több a menedzsment, sokkal szervezettebb a koncepció. Egy kicsit könnyebb bekapcsolódni ebbe a nagy világba. De ettől függetlenül nagy tehetség és elkötelezettség, illetve jelentős fegyelem kell a sikerhez. Max nyilvánvalóan nagyszerű munkát végzett.”

  • Horner: Nem jó Vettelt a középmezőnyben látni

    Horner: Nem jó Vettelt a középmezőnyben látni

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner számára fájó látni, ahogy Sebastian Vettel a középmezőnyben csatázik.

    A német pályafutása legnagyobb sikereit, vagyis mind a négy világbajnoki címét, a Red Bull istállónál érte el, és már ekkor is Horner volt a csapatfőnök. Vettel 2014-ig volt a bikások pilótája, utána egy Ferraris periódus következett karrierjében, ami 2020-ig tartott. A tavalyi évtől kezdve az Astont erősíti, idén pedig bejelentette, hogy visszavonul. Utolsó éveiben Vettelt azonban már nem a mezőny elején, hanem sokkal inkább a második felében kellett keresni, és ez az, amit Horner szomorúan lát.

    „Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű dolgokat fog csinálni” – nyilatkozta Horner egykori pilótája visszavonulásával kapcsolatban. „De szomorú lesz, hogy nem láthatom őt. Viszont azt hiszem, az időzítés megfelelő számára. Nem jó dolog őt a mezőny közepén látni, nem érdemli meg, hogy ott legyen. És szerintem itt az ideje, hogy magában is kimondja, hogy befejezi a Forma-1-et.”

    Horner a fejlemények után visszaemlékezett Vettel Red Bullos időszakára, és félelmetesnek nevezte a német akkori formáját.

    „Sebastian nálunk töltött ideje alatt elképesztő volt” – mondta. „Juniorként érkezett, írt egy levelet a Red Bullnak, hogy megkérdezze, támogatnák-e őt helyben, és ebből jött a támogatás a helyi piacról, majd a csoporttól, aztán a juniorprogramokon keresztül, a Toro Rossón át bejutott a Red Bull Racinghez. Azt hiszem, ami kiemelkedő volt Sebben, az az, hogy már a kezdetektől fogva látszott rajta, hogy nagyon koncentrált fiatalember, és a munkamorálja teljesen németes volt. Keményen dolgozott, sokáig dolgozott, és remek humorérzéke volt. Az üzlet minden területén megkedveltette magát, akár csokoládéval kellett megjelennie a titkárnők előtt, akár a garázsban kellett tanulni a szaknyelvet. Félelmetes volt azokban az autókban, amelyeket abban az időszakban gyártottunk. A Forma-1 fényes napjai voltak: óriási versenytársak, nagy csapatok, amelyekkel szemben álltunk, és néhány kiemelkedő siker. Ő abban a szakaszban nagyon koncentrált arra, hogy ne csak sikereket érjen el, hanem rekordokat is döntsön. Ezek sokat jelentettek neki.”

  • Marko: Tsunoda túl messzire ment a rádiós kiakadásaival

    Marko: Tsunoda túl messzire ment a rádiós kiakadásaival

    Helmut Marko úgy véli, hogy Yuki Tsunoda rádiós kiakadásaival csak rosszat tesz saját magával, illetve túl messzire ment ezzel.

    A japán tavaly debütált az AlphaTaurinál, és kisebb villanásokat eltekintve beleszürkül a mezőnybe, illetve sokszor keveredett incidensekbe vagy balesetekbe. Ezenkívül gyakran hallható a japán a rádión keresztül, ahogy igen dühösen nyilvánul meg, és ez az, ami sokaknak egyáltalán nem tetszik, köztük Helmut Markónak sem.

    „Egy idő után túl messzire ment a rádiós kiakadásaival” – idézi az osztrákot a Motorsport-Total. „Carlintól tanulta meg, hogyan kell káromkodni angolul. De ha egy kanyar közepén káromkodik és szitkozódik, az nem jó. Akkor lassabban vezet. Elmagyaráztuk neki, hogy ezt abba kell hagynia. Ráadásul a mérnökök nem tudnak mit kezdeni az olyan visszajelzésekkel, mint hogy kib*szott autó. Pontosan tudnunk kell, hogy mit csinál az autó. Ezt kell elemeznie, és aztán tényszerűen kell mondania dolgokat.”

    Tsunoda extrovertált személyisége teljesen más, mint ami a japánoktól megszokott, például a másik Red Bull junior, Ayumu Iwasától is teljesen különbözik.

    „Két japán van a csapatban, és nem is különbözhetnének jobban egymástól” – utalt Marko az F2-ben versenyző Iwasára. „Iwasa szerez egy pole pozíciót, és utána is elnézést kér. Yuki teljesen más. Őt nem érdekli semmi. Nagyon érzelmes. Egy japán esetében ez inkább kivétel.”

    A japánhoz pszichológust is rendeltek, így remélve, hogy javul a viselkedése, mindenesetre még mindig hisznek benne.

    „Tsunoda nem az egyetlen, akinek ilyen jellegű problémája van” – nyilatkozta Marko. „Ebben sincs semmi elítélendő. Yuki bizonyos kultikus státuszban van nálunk. Megvan benne a potenciál, hogy futamot nyerjen. És ez az, amire mi törekszünk a junior programban. Ahhoz, hogy világbajnok legyen, sok mindennek kell összejönnie. A versenyzőnek egy lépéssel többet kell tennie a személyiségét tekintve, mert egy kritikus helyzetben a versenyző az egész csapatot felemelheti, magával ránthatja, vagy lehúzhatja.”

  • Csapatutasításról beszélt Christian Horner

    Csapatutasításról beszélt Christian Horner

    Megnyugtató előnnyel mehetett nyári szünetre Max Verstappen és a Red Bull. A holland címvédő 80, míg az energiaitalosok 97 egységgel vezetnek, Charles Leclerc valamint a Ferrari előtt.

    A bajnoki elsőségüket tehát nem igazán veszélyezteti semmi kilenc versennyel a bajnokság befejezése előtt, ám az osztrákok biztosra akarnak menni, aminek érdekében akár csapatutasítást is alkalmazhatnak majd a folytatásban a pontok maximalizálása érdekében, erről a csapatfőnök Christian Horner beszélt.

    „A csapatnak azt kell tennie, amivel maximalizálhatja az eredményeket, pontokat. Max erős pozícióban van az egyéni pontversenyben, de láttuk már, milyen gyorsan változhatnak a dolgok. Semmit sem vehetünk garanciának.” – kezdte a brit.

    „Még mindig rengeteg verseny van hátra a szezonból, amelyek közül még egy sprinthétvége is lesz. Minden hátralévő hétvégét is úgy fogunk kezelni, mint az eddigieket, és a lehető legtöbb pontot akarjuk begyűjteni a riválisainkhoz képest.” – tette hozzá.

  • Wolff reagált Horner megjegyzésére: Egyértelműen unatkozik

    Wolff reagált Horner megjegyzésére: Egyértelműen unatkozik

    Toto Wolff csak nevetni tudott azon, hogy Christian Horner szerint a Mercedes lobbizta ki a változtatásokat az FIA-nál.

    A két csapatvezető idén is megtalálja egymást, legújabb vitájuknak a delfinezés és a Szövetség által elrendelt technikai direktívák adnak táptalajt. A csillagosok versenyzői hátfájdalmakkal küszködtek a szezon első felében, míg az osztrák csapat pilótáit nem érintette ilyen mértékben a pattogás.

    A Red Bull csapatfőnöke szerint a Mercedesnek inkább arra kellene koncentrálnia, hogy megoldja az autója problémáit, és nem lobbizni egy olyan ügyben, ami a többieknek nem okoz akkora gondot.

    „Borzasztóan sokat lobbiznak azért, hogy megváltoztassák a szabályokat jövőre. Mindezt azért, hogy egy bizonyos csapat lejjebb tudja engedni az autója alsó részét, és profitálhasson a koncepcióból.” – nyilatkozta korábban Horner.

    Wolff szerint Horner a saját módszerüket vetítette rá az Ezüst Nyilakra:

    „Szerintem csak unatkozik ott az élen. Ez jó nekik. Szóval ő nem szokott lobbizni, ő csak ül az irodájában, elvégzi a dolgát és nem szokott telefonálgatni? Az FIA-val való munka mindig is része volt a sportnak, így nem tudom mire céloz. Mindketten ugyanannak a cirkusznak vagyunk a tagjai. Természetesen ha az élen állsz, akkor biztosra akarsz menni a tekintetben, hogy semmi sem fog változni. Erről a két pozícióról (egyéni és konstruktőri lista első helyezése) szól a dolog.” – magyarázta az osztrák vezető.

    Andrew Shovlin, a Mercedes szakembere is azt állította hogy megoldották a delfinezést, ám Wolff kételkedik ebben.

    „Nem tűnt el. Az autók túlságosan merevek és sokat pattognak. Ha megkérdezzük a versenyzőket, akkor a legtöbb ezt fogja mondani. Legalábbis, ha név nélkül kell nyilatkozniuk. Volt egy vita a pilóták között erről, de az eredményről senki sem beszél. Egy olyan technikai szabályrendszerről van szó, ami a versenyzők védelmét kell, hogy szolgálja. Ám ha az autók túl merevek és pattognak, akkor még most kell ez ellen tennünk.”

    Tegnap a Motorsport Világtanács jóváhagyta a 2026-os motorszabályokat, valamint a pattogás csökkentésére megalkotott 2023-as regulákat is.

  • Marko szerint a Ferrari nem gyorsabb a Red Bullnál

    Marko szerint a Ferrari nem gyorsabb a Red Bullnál

    Helmut Marko úgy véli, hogy a Red Bull és a Ferrari nagyjából egy szinten mozog.

    A szezon elején még a vörösök számítottak favoritnak, ám a technikai és stratégiai hibák sorozata sok pontot vett el a csapattól. Közben a Bikák emeltek a szinten, és profitáltak is ellenfelük baklövéseiből.

    Ugyanakkor az osztrák tanácsadó szerint nincs nagy teljesítménybeli különbség a két autó között.

    „Én nem úgy látom, hogy nagy a különbség. Barcelonát leszámítva mindig egy szinten mozogtunk a Ferrarival. Gyakran az aznapi forma döntötte el, hogy ki végez előrébb – eltekintve persze a technikai és stratégiai hibáktól, amikből nekünk kevesebb jutott. Lehet, hogy az egy körös tempó tekintetében egy kissé le vagyunk maradva. Leclerc-nek nagyjából annyi pole pozíciója van, mint ahány futamot nyert idén Max. A rajtelsőség viszont nem jelent már sokat, mióta könnyebben lehet előzni. Így ez már nem akkora kritérium. Végső soron az számít, hogy a futamon úgy tartsd a tempót, hogy ne terheld túl túlságosan a gumikat.” – magyarázta Marko.

    A Red Bull az elmúlt években a kanyarokban brillírozott, ám idén már az egyenesekben is kiemelkedő a sebességük.

    „Az autó koncepcióját Adrian Newey álmodta meg. Olyan autót alkotott, ami kevés légellenállás mellett is sok leszorítóerőt termel, ez az egyik oka. A másik az, hogy a Honda is fejlődött. Az E10-ra való átállás nem okozott nagy veszteséget. A kettő kombinációja vezetett ideáig. Az előző években többnyire mi voltunk a leglassabbak az egyenesekben, most viszont az egyik legjobbak vagyunk azokon a szakaszokon. A kanyarokban továbbá nem veszítjük el azt, ami az egyenesekben megszerzünk.” – tette hozzá Marko.

  • A Honda megkímélte a Red Bullt az esetleges problémáktól

    A Honda megkímélte a Red Bullt az esetleges problémáktól

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elmondta, sok álmatlan éjszakától kímélte meg őket a Honda.

    A japán gyártó 2021-ben döntött úgy, hogy ismét elhagyja a száguldó cirkuszt. Ugyanakkor a Bikáknak és az AlphaTaurinak továbbra is biztosítják a hajtásláncokat és technikai segítséget is nyújtanak az említett csapatoknak. Eredetileg a megállapodás 2023-ig szólt, ám a felek az elmúlt napokban kiterjesztették 2025-ig a kontraktust.

    A tegnap elfogadott új motorszabályok alapján a Red Bull Powetrains 2026-tól gyárt majd saját hajtásláncokat, ám addig a Honda erőforrásaira támaszkodhatnak. Az osztrák tanácsadó megnyugodtt, mikor sikerült meghosszabbítaniuk a szerződésüket a japánokkal. Ha ez nem sikerült volna, akkor a csapatnak 2023-ban saját motorral kellett volna előállnia, ami rengeteg fejtörést okozott volna az alakulatnak.

    „Hála Istennek, hogy változott az irányelvünk a Hondával. Eredetileg 2023-tól nekünk kellett volna összeszerelni a motorokat. Ehhez viszont pótalkatrészre is szükségünk lett volna, és a beszállítók 90%-a Japánban van. Hála Istennek, hogy ezt felülvizsgálták, mert technikailag, logisztikailag és nyelvileg is gondot jelentett volna. A mostani megállapodásunk alapján a Honda 2025-ig biztosítja számunkra az erőforrásokat.” – nyilatkozta Marko a Racingnews365.com-nak.

    Fontos volt a Bikák számára, hogy a japánoknál maradjon a motorgyártás, mivel így 2026-ban a Red Bull Powertrainst új belépőként tartják számon.

    „Nem tudunk belepiszkálni a hajtásláncba, ugyanis azokat lezárva kapjuk a Hondától. Ez nagyon is fontos a 2026-os státuszunk miatt. Egy nagy dobozban szállítják őket, és ha bármi probléma merül fel, csak a Honda szakemberei háríthatják el azt.” – magyarázta Marko.

    Addig is a Red Bull Powetrains már javában készül arra, hogy 2026-ban színre lépjen.

    „Jelenleg 300 alkalmazottunk van, ők csak a 2026-os szabályokkal foglalkoznak. Ha jön egy új gyártó, akár együttműködhetünk velük. Használhatnák a mi létesítményeinket, ami egy újabb plusz pont lenne. Ha jönne egy új érdeklődő azonnal lenne egy motorrészlegük hat próbapaddal.”

     

  • Melyik Red Bull junior tart legelőrébb a ranglétrán?

    Melyik Red Bull junior tart legelőrébb a ranglétrán?

    A Red Bull junior pilótái nem brillíroznak kifejezetten a Formula 2-ben, egyikőjük sincs közel a bajnoki címhez, ugyanakkor nyilván így is kialakult egyfajta sorrend közöttük.

    Júniusig mindenképp a lista elejébe tartozott az észt Jüri Vips is, csakhogy rasszista megnyilvánulása miatt komoly csorbát szenvedett karrierje. A Red Bullos tartalékpilótai szerepe már a múlté, de az is borítékolható, hogy nem rá fognak először gondolni, ha junior pilótához akarnak nyúlni. Helmut Marko épp a napokban tekintett vissza az esetre hosszabb idő távlatából, és azt is elmondta, miért cselekedtek úgy, ahogy.

    Mindazonáltal a Red Bull így sem szenved hiányt a fiatal pilótákból, az F2-ben még négyen vannak jelenleg, akik a kötelékükbe tartoznak. Név szerint ők Jehan Daruvala, Liam Lawson, Ayumu Iwasa, illetve Dennis Hauger.

    Mivel Pierre Gasly esetében benne van a pakliban, hogy előbb-utóbb távozik az AlphaTauritól és ezzel együtt a Red Bull kötelékéből, kellhet majd valaki a helyére az említett juniorok közül, és erre már fel van készülve a Red Bull. Amikor Markót megkérdezték arról, hogy ki léphet Gasly helyére a jelenlegi állás szerint, az osztrák azt a versenyzőt mondta, aki a négy közül leghátrébb tart a pontversenyben (mindössze 12.).

    „Dennis Hauger elképesztő módon dominálta az F3-at” – szögezte le Marko. „Most a Formula 2-ben vannak hullámvölgyei, nem túl kiegyensúlyozott. A teljesítmény a döntő faktor, semmi más nem számít. Ez változtatható. Akikről azt hittük, hogy képesek rá, hirtelen már nem tudták megcsinálni, de ugyanez igaz fordítva is. Ezért nehéz jósolni.”

  • Wolff szerint a Red Bull és a Ferrari összefogott a Mercedes ellen

    Wolff szerint a Red Bull és a Ferrari összefogott a Mercedes ellen

    Toto Wolff úgy véli, hogy a Red Bull és a Ferrari a delfinezés kapcsán összefogott a Mercedes ellen.

    A pattogás a szezon elején megnehezítette a csillagosok életét. Ugyan a Scuderia is küzdött a jelenséggel, ám a teljesítményüket nem érintette olyan negatívan, mint az Ezüst Nyilakét. Bakuban Lewis Hamilton hátfájára panaszkodott, míg Pierre Gasly kórházba is ment a futam után.

    Az FIA lépésre szánta el magát és változtatásokat eszközölt. A Belga Nagydíjtól lép életbe az iránymutatás egyik része, míg jövőre a csapatoknak még több módosítást kell végrehajtaniuk. A változtatásokat viszont a bajnokságot vezető alakulatok nem támogatják, mivel állításuk szerint már nem okoz gondot a delfinezés. Már a Mercedes is kiküszöbölte a problémát, így a Ferrari és a Red Bull szerint feleslegesen vezetik be a módosításokat.

    Wolff ugyanakkor azt gyanítja, hogy ellenfeleik azért lobbiznak ilyen látványosan, hogy ne szóljon bele más csapat jövőre a küzdelmükbe.

    „Szerintem továbbra is ők maradnak az élen, nem fog senki csatlakozni a buliba. Amikor nyomást gyakorolsz az FIA-ra, mindig származhat belőle előnyöd, mi is így cselekedtünk a múltban. Ám ebben a kérdéskörben én másképp látom a dolgokat. Többször előfordult már az, hogy az FIA nem késlekedett a változtatásokkal, ha a biztonságról volt szó. Már mi is megértettük a problémát és sikerült csökkentenünk a delfinezést. A legutóbbi versenyhétvégén még a pole pozíciót is megszereztük, de ez nem változtat semmin. Ez most lényegtelen, ugyanis olyan dologról beszélünk, ami a versenyzők egészségét veszélyezteti. Úgy vélem intézkedéseket kell tenni, hogy jövőre már csak egy emlék legyen a delfinezés. A Szövetségnek nincs választása, cselekednie kell. Teljesen irreleváns az, hogy a csapatok lobbiznak az intézkedések ellen. Ez egy egészségügyi kérdés, amire megoldást kell találni.” – nyilatkozta Wolff.