Címke: Red Bull

  • Verstappen: Ha Russell nem áll ki, akkor is nyertem volna

    Verstappen: Ha Russell nem áll ki, akkor is nyertem volna

    Kifejezetten izgalmas volt Max Verstappen számára a Holland Nagydíj. A hazai hősnek nehéz dolga volt, ugyanis túl kellett élnie a virtuális és a normál biztonsági autós fázist is. A Red Bull és az immáron 30-szoros futamgyőztes meg tudta őrizni a nyugalmát és ennek köszönhetően egy újabb győzelmet könyvelhetett el.

    Verstappennek ez volt az idei 10. sikere és ennek köszönhetően már 109 pont az előnye a ferraris Charles Leclerc-hez képest, aki csak a késői biztonsági autós fázisnak köszönhetően szerezte meg a 3. helyet.

    „Ha megnézzük a hétvége eseményeit, ismét hihetetlenek voltunk” – ismerte el a holland kiválóság a David Coulthardnak adott interjújában. – Az pedig, hogy részben édesapám sisakdizájnját használtam a hétvégén, még különlegesebbé teszi az egészet. Minden remekül működött a hétvége folyamán. Képesek voltunk nyugodtak maradni, semmi félreértés nem volt a rádióban, mert a mérnökeink tudják, mit csinálnak.”

    „A biztonsági autós fázisok miatt nem tudtunk az eredetileg eltervezett stratégia alapján cselekedni. A keményebb gumikon eleinte nem éreztem magam annyira jól az autóban, de a végén a lágyakon ez az érzés teljes mértékben eltűnt.”

    2021 világbajnoka a végén azt is hozzátette, hogy a Mercedes bárhogyan keverhette volna a kártyát a stratégiájuk terén, így is úgy is nyert volna a futam legvégén.

    „Ha mindkét Mercedes a közepeseken marad, akkor simán levadásztam volna őket. Ezért gondolom azt, hogy okos húzás volt a részükről az, hogy Russellt kihozták lágyakért.”

  • A VW szerint még nem értek véget a Porsche-Red Bull tárgyalások

    A VW szerint még nem értek véget a Porsche-Red Bull tárgyalások

    Az új Volkwagen vezérigazgató, Oliver Blume megerősítette, hogy a Porsche és a Red Bull közötti tárgyalások a 2026-tól kezdődő Forma-1-es gyári együttműködésről még zajlanak.

    Korábban számoltunk be arról, hogy az üzlet jelenleg függőben van, a jelek szerint azért, mert a Red Bull aggódik amiatt, hogy a bajnokcsapat 50 százalékának a Porsche részére történő eladásával elveszíthetik az irányítást.

    Blume, aki eddig a VW tulajdonban lévő Porsche vezérigazgatója volt, a Braunschweiger Zeitungnak azt mondta, hogy „még nem született végleges döntés” a Forma-1-es beszállással kapcsolatban:

    „Alapvetően üdvözöljük az új szabályokat, amelyek lehetővé teszik a motorok lényegesen nagyobb mértékű elektromossá tételétét, valamint a szintetikus üzemanyagok használatát. A Porsche tárgyal, de még nem hoztunk végleges döntést.”

    Úgy tudni, hogy a Red Bull hirtelen újragondolná a Porsche-szerződést, mivel a jelenlegi technikai partner Honda az új szabályok miatt újraindíthatja teljes körű gyári részvételét a Forma-1-ben.

    Nemrég a Red Bull és a Honda Racing Corporation (HRC) 2025 végéig meghosszabbította a jelenlegi megállapodását, a HRC elnöke, Yasuharu Watanabe a múlt hétvégén a Belga Nagydíjon tett látogatást. Az as-web.jp-nek tömören ennyit mondott:

    „Nem jöttem különleges céllal, de naponta tárgyalunk a Red Bull-lal arról, hogyan tovább a jövőben.”

    A teljes „Honda” márkajelzés azonban nemrég visszatért a Red Bull garázsának a csapatfelszerelésére.

  • Horner: A Red Bullnak nincs feltétlenül szüksége a Porsche-ra

    Horner: A Red Bullnak nincs feltétlenül szüksége a Porsche-ra

    Nagyot fordult a világ a Red Bull és a Porsche házassága kapcsán. A már szinte biztosnak vett frigy már egyre távolinak tűnik a két fél között, főleg a Red Bullosok az utóbbi tett nyilatkozatai alapján.

    A korábbi hírek szerint nem is akárhogyan érkezne a Porsche, ugyanis felvásárolnák a Red Bull 50%-át, de Christian Horner kicsit lehűtötte a hírre bezsongók kedélyét.

    Bárkit, akit a Red Bull fontolóra vesz motorpartnerként annak teljes mértékben illeszkednie kellene a csapat hosszútávú terveibe. Még sok időnk van erre. Bármilyen kapcsolat is születik meg, passzolnia kell hozzánk. A DNS-ünk része, ami azzá tesz minket, akik vagyunk, nem pedig egy nagy gyártó által támogatott csapat.” – fogalmazott a csapatfőnök Horner.

    „Ez az egyik erősségünk, és ez egy alapvető elvárásunk is a jövőre nézve. Egy kiváló csapat vagyunk komoly merítési lehetőségekkel és van egy izgalmas új fejezet a hajtásláncok terén. Szóval jól állunk. Az idő majd eldönti, hogy beveszünk-e egy partnert ebbe a programba. De a jelenlegi állás szerint egyedül fogjuk folytatni.” – jelentette ki némileg váratlanul.

    „A Volkswagen csoportnak tehát el kell döntenie, hogy elfogadja-e azokat a feltételeket, amiket mi támasztunk, illetve tudnak-e alkalmazkodni ahhoz a filozófiához, amit mi képviselünk.”

  • Verstappen: Őrületes itt egy gyorskör

    Verstappen: Őrületes itt egy gyorskör

    Max Verstappen újfent nem talált ellenfelére, így ő indul az első rajtkockából a Holland Nagydíjon.

    Problémákkal tűzdelt kezdésen van túl a holland versenyző, ugyanis a pénteki edzésnapon váltóhibával találta szembe magát. Szombatra azonba sikerült orvosolni a problémákat és megfelelően beállítani az autót, így az időmérőn ismét a leggyorsabbak között volt.

    Ám a Ferrari a Q3-ban ott loholt a 24 éves versenyző mögött , így a vasárnapi futam tartogathat izgalmakat:

    „Pénteken nehéz napunk volt, ezért egész éjjel dolgoztunk a csapattal, hogy a magunk javára fordítsuk a dolgot, és szombaton ismét gyors autónk legyen. Nagyon szoros volt az időmérő, egy kör itt őrületes. Sok módosítást hajtottunk végre a konstrukción. A második szabadedzésen egy kicsit elkapkodtuk a dolgokat, de ma már élvezetes volt vezetni az autót. Hihetetlen, hogy ennyi szurkoló van kint, nagyszerű a narancssárga színt látni. Hihetetlen ez a támogatás, ami felőlük árad.” – nyilatkozta Verstappen.

  • Marko már egy Verstappen dobogóval is elégedett lenne

    Marko már egy Verstappen dobogóval is elégedett lenne

    Amennyiben Max Verstappen ezen a hétvégén Zandvoortban csak egy dobogós helyezést tud elérni, Dr. Helmut Marko szerint az is oké.

    Miután alig egy hete totálisan dominált a gyors kanyarokban és a hosszú egyenesekben Spa-Francorchamps-ban, a holland viszonylag nehezen boldogult a hazai pályáján. Váltóhiba miatt azonban sok időt veszített – és a Red Bull osztrák elöljárója, Marko szerint Sergio Perez még gyengébb tempója sem ad okot pánikra:

    „Perez általában egy másodperccel lassabb pénteken Maxnál, így ezen adatoknak csak korlátozott értéke van. Az első körök, amiket Verstappen megtett, optimizmusra adnak okot, hogy még harcolhatunk az élmezőnnyel.

    Feltehetően nem is fogjuk használni a kemény gumikat a versenyen, ezért is tettük fel az első edzésen, hogy megszabaduljunk tőlük. Ezeken a gumikon jól éreztük magunkat. Amelyekkel később mentünk, azokkal jól éreztük magunkat. Még mindig képesek leszünk a harcolni a dobogóért, és ezzel egyelőre elégedettek vagyunk.”

    A világbajnok Verstappen ugyanakkor majdnem három számjegyű pontelőnnyel vezet Charles Leclerc előtt, ami azt jelenti, hogy még egy Ferrari győzelmi sorozat sem változtatna drámaian a helyzeten.

    Annyiban izgalmas Holland Nagydíj lehet, hogy a Mercedes egyik informátora úgy véli, hogy „a Red Bull, a Ferrari és mi egy szinten vagyunk”. Toto Wolff csapatfőnökként azonban nem izgatja magát túlságosan a formajavulásuk miatt, és ezt el is mondta a De Telegraafnak:

    „A nyári szünet előtt az emberek esélyesnek láttak minket a győzelemre is, aztán Spa-Francorchamps-ban leírtak minket. Most a pénteki zandvoorti edzés után úgy gondolják, hogy újra nyerni fogunk. A Forma-1 igen mániákusan depressziós ilyen értelemben.

    Azt hiszem, hogy a jelenlegi szabályokkal, a különböző szélcsatorna-használati időkkel és a költségvetési sapkával vissza tudunk vágni. De nagyon nehéz lesz, mert a Red Bull most remek munkát végez.”

  • Verstappen a váltóhibát okolja a pocsék pénteki napért

    Verstappen a váltóhibát okolja a pocsék pénteki napért

    A bajnoki éllovas Max Verstappen könyörtelen belgiumi teljesítménye után Hollandiában kívánja folytatni győzelmeinek gyarapítását, azonban a pénteki nap nem alakult kedve szerint.

    A holland ugyanis már az első szabadedzés első felében félre kellett álljon váltóhiba miatt, így ez a gyakorlás lényegében teljesen kiesett neki. Verstappen a pályán töltött idő hiánya okozta hátrányt tovább cipelte magával a második bemelegítő edzésre is, ahol csak nyolcadik lett, és főleg az egyensúllyal küszködött.

    „Az első edzésen nem mentem a lágy gumikkal, a kemény gumikon pedig nem igazán lehetett megmondani az egyensúlyt, mert alig tapad az a keverék” – kezdte nyilatkozatát a Red Bull világbajnoka. „Aztán egy edzéssel lemaradtunk, így elkezdtük az FP2-t úgy, hogy az egyensúly nem volt túl jó, és egy egyórás edzésen nem igazán lehet sokat változtatni az autón, így megpróbáltunk megbirkózni azzal, amink volt. Ez nem volt túl jó, de az éjszaka még rendelkezésünkre áll, hogy átnézzük a dolgokat. Biztos, hogy tudunk jobbat is.”

    A holland szupersztár 8 tizedet kapott az élen végző Ferrari-duótól, de ez nem igazán lepte meg őt: „Hogy őszinte legyek, vezetés közben nem igazán lepődtem meg, amikor megláttam a köridő-különbséget. Rengeteg dolog van, amin javíthatunk. Természetesen megpróbálunk majd versenyképesebbé válni.”

  • Albon: A Red Bull kapcsolat most már halványul

    Albon: A Red Bull kapcsolat most már halványul

    Alexander Albon mára kezd kiszállni a Red Bull-lal való szoros partnerségéből, miután a 2022-es szezonra kölcsönadták a brit Williams istállónak.

    Miközben a pilótkeringő egyre nagyobb sebességbe kapcsol a 2023-as szezon előtt, úgy tűnik, a brit származású thaiföldi versenyző szilárdan benne van a Williams terveiben a következő szezonra is. Azonban a 26 éves Albon – aki idén lenyűgöző teljesítményt nyújtott – és a Red Bull a jelek szerint eltávolodik egymástól. Az érintett a Holland Nagydíj előtt így nyilatkozott:

    „Nagyjából így állunk most: Teljesen a Williams versenyzője vagyok. A Red Bull-lal az idei évben volt kapcsolatom – még mindig remek a kapcsolatom velük. A Williamshez hasonlóan ők is lehetőséget adtak nekem a Forma-1-ben, és nagyon szeretem az ottani embereket, mindig is nagyon támogattak. Ugyanakkor most már inkább a Williamsre koncentrálok.”

  • A második edzésen a két Ferrari került az élre, Verstappen csak a 8.

    A második edzésen a két Ferrari került az élre, Verstappen csak a 8.

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Holland Nagydíj második szabadedzésén, a második pozíciót érő időt Carlos Sainz autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Késve indult a gyakorlás, így a versenyzők többsége szinte azonnal kihajtott a pályára. A váltócserén átesett Max Verstappen az első percekben az élre ugrott, mögé Carlos Sainz és Charles Leclerc zárkózott fel.

    Daniel Ricciardo hibázott, így az autója alja némi szikrát is vetett, ám a jelek szerint nem sérült a padlólemeze. A mezőny gyorsan átállt a versenyszimulációkra, a közepeskeverékű abroncsokon George Russell nagyon jól mozgott, csakúgy, mint Lewis Hamilton.

    Féltávnál Carlos Sainz állt az élen Lewis Hamilton és George Russell előtt. Fernando Alonso a negyedik pozícióba repítette magát, míg mögötte Lance Stroll, Max Verstappen, Esteban Ocon, Yuki Tsunoda, Charles Leclerc és Mick Schumacher volt a sorrend.

    Yuki Tsunoda csalogatta elő a sárga zászlót, ugyanis sikeresen elásta autóját a sóderágyba. Pár perc múlva a piros jelzés is megjelent, így mindenki mehetett vissza a boxba.

    Kevesebb, mint négy perc volt hátra, mikor ismét útjára engedték a pilótákat. Max Verstappen elsőként hajtott ki a boxból, a többiek a hollandot követték.

    A második edzésen végül Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak, a második helyet Carlos Sainz szerezte meg, míg a harmadik Lewis Hamilton lett. Lando Norris ért fel a negyedik helyre, míg mögötte George Russell, Lance Stroll, Fernando Alonso, Max Verstappen, Esteban Ocon és Daniel Ricciardo fért be az első 10-be.

  • Verstappen beteg, kihagyja a Holland Nagydíjat

    Verstappen beteg, kihagyja a Holland Nagydíjat

    Max Verstappen nélkülözni fogja híres holland édesapja támogatását a hétvégi hazai nagydíján, Zandvoortban.

    Jos Verstappennek, – akit a bajnoki éllovas egy tiszteletbeli sisakfestéssel tisztel meg a Holland Nagydíjon -, koronavírus tesztje pozitív lett. A korábbi F1 pilóta így nyilatkozott a De Telegraafnak:

    „Jól érzem magam, de inkább otthon maradtam, mert nem akarom veszélyeztetni Maxot. Nem akarjuk, hogy megbetegedhessen.”

    Jos szintén nem ment el arra a ceremóniára, ahol a Red Bullnál versenyző fiát a hét elején az Orange-Nassaui Rend tisztjévé nevezték ki.

    Az idősebb Verstappen arra számít, hogy a Ferrari nagyobb kihívást jelent majd Maxnak ezen a hétvégén, mint múlt héten Spa-Francorchamps-ban:

    „Volt néhány szabályváltozás a nyári szünetet követően, amely talán más csapatokat jobban zavar, mint minket. Ugyanakkor most nem lesz annyira egyszerű, mint legutóbb Spában.”

    Voltak olyan spekulációk, amelyeket a Red Bull azóta cáfolt, hogy Verstappen belgiumi előnye a speciálisan könnyített versenygépének köszönhető.

    Max csütörtökön még azt is megerősítette, hogy az autója egész szezonban túlsúlyos volt, de a Red Bull „lassan elkezdett megszabadulni ettől”.

    A Ferrari versenyzőjével, Charles Leclerc-rel szembeni közel 100 pontos előnye miatt a Red Bull remek hangulatban várja a zandvoorti futamot, de a csapatfőnök Christian Horner eltökélt abban, hogy a hazai versenyen a lehető legkisebb nyomás alatt tartsa a csapatát, és Maxot:

    „Egyfajta buborékban a csapatnál, nyugalomban akarjuk tartani őt. Most már nála van az 1-es rajtszám az autóján, vezeti a bajnokságot, és mindannyian láttuk, mi történt itt tavaly, és azzal számolunk, hogy ezúttal még extrémebb lesz.”

  • A két Mercedes nyitott az élen, Verstappen autója megállt

    A két Mercedes nyitott az élen, Verstappen autója megállt

    George Russell volt a leggyorsabb az első szabadedzésen, a második pozíciót érő időt Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett.

    Miután a versenyzők teljesítették az installációs körüket, elkezdődött az érdemi munka a zandvoort-i pályán. Mick Schumacher az első percekben meglátogatta a sóderágyat, ám ki tudta menekíteni autóját a „csapdából”, így folytathatta a gyakorlást.

    Max Verstappen az élre ugrott, majd már kör múlva a váltó adta meg magát a holland autójában. Előkerült a VSC is, majd a versenyirányítás inkább megszakította piros zászlóval a gyakorlást. A Red Bull versenyzője mindaddig kikászálódott füstölő versenygépéből.

    Miután eltávolították Verstappen autóját a pályáról, folytatódhatott tovább a gyakorlás. A McLaren pilótái az élre ugrottak, ám a számításaikat gyorsan keresztülhúzta Carlos Sainz. Fél óra elteltével így a spanyol állt az élen, Lando Norris és Daniel Ricciardo előtt. A negyedik pozícióba Fernando Alonso került, míg mögötte Sergio Pérez, Esteban Ocon, Mick Schumacher, Alex Albon, Kevin Magnussen és Yuki Tsunoda alkotta az első 10-et.

    George Russell meglepetésre letaszította Sainzot az első helyről, míg Pérez kis híján odacsapta a Red Bullját a falnak a nagy igyekezetében. Pár perc múlva Lewis Hamilton is felzárkózott, így a Mercedesek uralták az első két helyet. Mindeközben a Ferrari spanyolja a csillagosok egyik versenyzőjére panaszkodott, ugyanis feltartotta őt a gyors körén.

    Az első szabadedzésen végül George Russell bizonyult a leggyorsabbnak, a második helyre csapattársa, Lewis Hamilton ért fel. A harmadik pozíciót Carlos Sainz szerezte meg, míg mögötte Lando Norris, Daniel Ricciardo, Charles Leclerc, Sergio Pérez, Fernando Alonso, Esteban Ocon és Alex Albon végzett az első 10-ben.

    1 George Russell Mercedes 1:12.455s 29
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:12.695s + 0.240s 28
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:12.845s + 0.390s 30
    4 Lando Norris McLaren 1:12.929s + 0.474s 32
    5 Daniel Ricciardo McLaren 1:13.077s + 0.622s 31
    6 Charles Leclerc Ferrari 1:13.127s + 0.672s 30
    7 Sergio Pérez Red Bull 1:13.416s + 0.961s 30
    8 Fernando Alonso Alpine 1:13.633s + 1.178s 31
    9 Esteban Ocon Alpine 1:13.963s + 1.508s 33
    10 Alexander Albon Williams 1:14.063s + 1.608s 29
    11 Mick Schumacher Haas 1:14.163s + 1.708s 29
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:14.257s + 1.802s 30
    13 Kevin Magnussen Haas 1:14.405s + 1.950s 31
    14 Pierre Gasly AlphaTauri 1:14.474s + 2.019s 28
    15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:14.500s + 2.045s 28
    16 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:14.534s + 2.079s 18
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:14.630s + 2.175s 31
    18 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:14.695s + 2.240s 22
    19 Max Verstappen Red Bull 1:14.714s + 2.259s 7
    20 Nicholas Latifi Williams 1:15.122s + 2.667s 33