Címke: Red Bull

  • Sainz aggódik Monza miatt: A Red Bull nagyon erős lesz

    Sainz aggódik Monza miatt: A Red Bull nagyon erős lesz

    Carlos Sainz és a Ferrari egy kulcsfontosságú hétvége előtt áll a Forma-1-ben. Az idei szezon következő versenyét ugyanis Monzában rendezik, ami a Vörösök második hazai versenye lesz Imola után. Azonban az olasz istálló kilátásai egyáltalán nem jók és ezzel ők is tökéletesen tisztában vannak.

    A Ferrari örömünnepét ugyanis a Red Bull nagy valószínűséggel el fogja rontani. Max Verstappen Spában úgy tudott majdnem 20 másodperces előnnyel futamot nyerni, hogy a motorbüntetései miatt csupán a 14. helyről indulhatott el. Mivel a monzai pálya hasonlóan gyors, mint Spa, így a Ferrari jogosan tart attól, hogy nem fognak tudni mit kezdeni a Bikákkal.

    „Zavart vagyok egy kicsit, igen” – árulta el Sainz a Forma-1 hivatalos oldalának nyilatkozva. – Tisztában vagyunk azzal, hogy a Red Bull itt nagyon erős lesz, mert Monza nagyon feküdhet az ő autójuknak. Azonban ez nem azt jelenti, hogy nem szedhetjük össze magunkat Spa után és nem nehezíthetjük meg most a dolgukat.”

    A Ferrari spanyolja a Zandvoortban történtek miatt még motiváltabb, ugyanis a múltkori versenyen a csapata lassú kiállása és az általa vitatott időbüntetés miatt csupán a 8. helyen lett rangsorolva a 72 körös futam legvégén.

    „Lehet, hogy nem mi leszünk majd a leggyorsabb csapat a hétvége folyamán, de minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a futamgyőzelem érdekében” – zárta Sainz, aki jelen pillanatban az egyéni bajnokság 5. helyén áll a 175 megszerzett pontjával.

     

  • Coulthard: Verstappen egy legenda

    Coulthard: Verstappen egy legenda

    Max Verstappen úton van afelé, hogy megdöntse Sebastian Vettel 2013-ban felállított rekordját. A német abban az évben 13 alkalommal pezsgőzhetett a dobogó legtetején és a holland kiválóságnak már csak 3 győzelmet kell szereznie, hogy egyenlítsen a négyszeres bajnokkal. David Coulthard szerint pedig a 30-szoros futamgyőztesnek erre minden esélye megvan.

    Az ex-F1-es skót úgy véli, hogy „a soron következő versenyhelyszíneken erős lesz majd a Red Bull Verstappen kezei alatt, ami miatt a rekord nagyon gyorsan megdőlhet.” Coulthard – aki 2005 és 2008 között versenyzett a Bikáknál – már nagyon régen nem látott egy olyan komplettül versenyző világbajnokot, mint amilyen Verstappen csinál a mostani szezon során.

    A skót szerint pedig ennek az ellenállhatatlan formának a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon bemutatott utolsó körös előzése lehet az oka, ami miatt később megnyerte a világbajnoki címet közvetlen riválisa, Lewis Hamilton előtt.

    „Egészen elképesztő helyzetben volt anno Max (Verstappen – a szerző) Abu Dhabiban” – folytatta a McLaren egykor pilótája. – Az, hogy képes volt úgy megcsinálni az utolsó körben az előzést, tudván azt, hogy a világbajnoki cím forog kockán, több volt, mint zseniális. Max Verstappen egy legenda. Egy rendkívüli tehetség, aki az autóban ülve fantasztikus dolgokat képes véghez vinni.”

  • A Red Bull elutasítja az új szövetséget a gyári Hondával is

    A Red Bull elutasítja az új szövetséget a gyári Hondával is

    Dr. Helmut Marko megismételte a Red Bull döntését, mely szerint a Porsche nélkül vágnak neki a Forma-1-es jövőjüknek.

    Hétfői jelentések szerint a Holland Nagydíj hétvégéjén hozott döntések „kipukkasztották” a VW tulajdonában lévő német sportkocsigyártóval 2026-ra kötött megállapodást, mivel véleménykülönbség volt arról, hogy ki fogja irányítani a csapatot az 50 százalékos kivásárlás után. Marko az Österreichnek ennyit árult el erről:

    „Soha nem volt üzlet vagy jogilag kötelező érvényű megállapodás, így nem volt mit kidurrantani.”

    Iparági források szerint a Porsche így a McLaren felé fordulhat, amelyet a márkát rendkívül sikeres korábbi Le Mans-i csapatfőnökük, Andreas Seidl vezet. Marko azért így folytatta a TZ-nek:

    „Mi vagyunk a legvonzóbb menyecske, de nem feltétlenül akarunk összeházasodni. Nem tudtunk megállapodni. Nem fogunk részvényt eladni a Porschénak. Ugyanakkor nem mi vagyunk a Porsche Szuperkupa.”

    Úgy néz ki, hogy a Red Bull terve most az, hogy 2026-ra a saját Red Bull Powertrains projektjét erőlteti, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke pedig tagadta, hogy a Honda esetleges teljes visszatérése a Forma-1-be „B-terv” lehetne:

    „A HRC-vel kötött megállapodásunkkal a Honda egy lábujját bent hagyta a vízben. Ugyanakkor ami minket illet, ez a vonat már elhagyta az állomást.”

    A 79 éves Marko egyetért ezzel, és ragaszkodik ahhoz, hogy a Hondával kapcsolatos hírek is „csak spekuláció”:

    „Most a világbajnoki harcra és a címvédésre koncentrálunk Maxszel.”

  • Olaszország előtt Romániába látogat a Red Bull

    Olaszország előtt Romániába látogat a Red Bull

    Sergio Pérez és Max Verstappen tegnap jelentette be a TikTokon, hogy Romániában fog parádézni a csapat az Olasz Nagydíj előtt.

    Bukarestbe látogat a Red Bull showcar csapata szeptember 10-én, így a rajongók közelebbről is átélhetik a hibrid-éra előtti autók varázsát. Az osztrák istálló ugyanis a 2011-es versenygépet viszi a bemutatóra. Ezen felül a Red Bull Driftbrothers és Arūnas Gibieža is szórakoztatni fogja a kilátogatókat.

    Egyelőre azt nem árulta el a két versenyző, hogy ki fogja vezetni az RB7-es konstrukciót a román parlament előtt, ám egy impozáns showt ígértek a kilátogatóknak.

    @redbullro

    Da, l-am rugat și pe Checo, himself, să vă invite la Red Bull Racing Show Run pe 📆 10 septembrie, în📍Piața Constituției. 🔥 #RedBullRacingShowRun #NuDoarPeEcrane

    ♬ original sound – Red Bull România 🇷🇴

    @redbullro

    AMC Max Verstappen, în persoană, te învită la #RedBullRacingShowRun la 📍 București, pe 📆 10 septembrie. 🔥🔥🔥 #NuDoarPeEcrane #RedBull #Îțidăaaaripi

    ♬ original sound – Red Bull România 🇷🇴

    Az eseményről további információ ide kattintva érhető el!

  • Villeneuve megdicsérte a Red Bullt, de a Ferrarit nem érti

    Villeneuve megdicsérte a Red Bullt, de a Ferrarit nem érti

    Jacques Villeneuve szerint idén már nem igazán vehetik el a bajnoki címeket Max Verstappentől és a Red Bulltól.

    A holland versenyző hazai futamán is diadalmaskodni tudott, ám a győzelem korántsem volt olyan egyértelmű a pilóta számára. A futam közepén halvány esélye még a Mercedesnek is volt, ám Yuki Tsunoda esete és Valtteri Bottas technikai hibája a Bikák felé billentette a mérleg nyelvét.

    „Jelenleg a Verstappen-Red Bull páros szinte verhetetlen. Tökéletes a kémia, megvan a lendület. Olyan kombinációt alkotnak, mint korábban Lewis Hamilton és a Mercedes.” – nyilatkozta a kanadai ex-versenyző.

    Ugyanakkor a Ferrari hibái mellett sem ment el szó nélkül 1997 világbajnoka. A Scuderia a boxban vétett Zandvoortban, ugyanis csak három abroncsot sikerült kivinniük Carlos Sainz kerékcseréjénél. A malőr 10 másodperces időveszteséget okozott a spanyolnak, míg Charles Leclerc nem igazán tudott mit kezdeni a Red Bull-lal.

    „Ahhoz, hogy legyőzzék a Red Bullt, tökéletes szezonra lett volna szükségük. Verstappen mégis hol hibázott? Spanyolországban és Magyarországon voltak apró bakijai. Mégis, nem tudom elhinni azt, hogy két olyan autója és versenyzője van a Ferrarinak, ami jó tempóra képes és közel van egymáshoz, de hét futammal a szezon vége előtt szinte eldőlt a bajnokság. Húsz ponton belül kellett volna lenniük az ellenfeléhez képest. A Ferrari és Charles Leclerc egyszerűen nem állt készen arra, hogy felvegye a versenyt Verstappennel és a Red Bull-lal. Túl sok pontot veszítettek.”

    Villeneuve szerint a hazai pálya sem fog segíteni a vörösöknek.

    „A Red Bull nagyon gyors lesz Monzában is. Jelenleg mindenhol gyorsak. A Ferrarin nagy lesz a nyomás. Kíváncsi leszek, milyen hatással lesz ez rájuk, ugyanis a tifosi őket akarja látni az első helyen.”

  • Verstappen odaszúrt a Mercedesnek: Az ember azt hinné, tanultak belőle

    Verstappen odaszúrt a Mercedesnek: Az ember azt hinné, tanultak belőle

    Jos Verstappen nem értette miért követte el a Mercedes ugyanazt a hibát, mint az Abu Dhabi Nagydíjon.

    Miután a Safety Car is megjelent a pályán, a mezőny nagy része új abroncsokat pakolt fel az autóra. Max Verstappen és George Russell is beállt a sorba, míg az élen Lewis Hamilton a közepeskeverékekkel próbálta megvédeni a pozícióját. Az újraindítás után a holland gyorsan átugrotta, majd következett a csapattársa és Charles Leclerc. Így a hétszeres világbajnok az első helyről visszaesett a negyedik pozícióba.

    Tavaly Abu Dhabiban hasonló taktikát követett a Mercedes, ugyanis nem álltak ki frissebb abroncsokért a boxba, míg a Red Bull bevállalta a kerékcserét. A koronavírusból felgyógyuló Jos meglepetten nézte ellenfelük ténykedését.

    „Nagyon izgalmas volt a verseny, a Red Bull újfent a csúcson volt. A Mercedesnek volt esélye a győzelemre, ám a biztonsági autó jól jött Maxnek. Az ember azt gondolná, hogy tanultak a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjból, de úgy tűnik nem. Elképesztő, amit Max mutatott, most van egy kis előnye. Ám sosem szabad hátradőlni, főleg ha még nem érted el a célt.” – nyilatkozta nevetve a holland ex-pilóta.

  • Marko: Nem száll be a Porsche a Red Bullba

    Marko: Nem száll be a Porsche a Red Bullba

    A Red Bull megerősítette azon találgatásokat, amelyek szerint kipukkant a 2026-ra és azon túlra szóló, nagy várakozással várt gyári kapcsolatuk.

    A „kipukkadt” megjegyzést Ralf Schumacher vasárnap a német Sky műsorában tette, utalva a paddockban elterjedt pletykákra, amely szerint a Red Bull és a Porsche között vita van abban a kérdésben, hogy melyik félé lesz a döntő erő:

    „A biztosnak hitt alku kidurrant, vagy legalábbis egyelőre félre lett téve, mert nem sikerült megegyezniük.”

    Azzal számolt mindenki, hogy a Porsche megveszi a Red Bull Racing 50 százalékát. Erre már Dr Helmut Marko reagált, a Sport1-en:

    „Nem lesz a Porsche a részvényesünk. Minden adott ahhoz, hogy saját erőforrásokat építsünk.”

    Mindeközben felmerült, hogy a Honda egyszerűen úgy dönt, 2026-tól hivatalosan is visszatér a Forma-1-be. Schumacher pedig ezzel egyet is ért:

    „Miért is kellene a Red Bullnak egyébként a Porschéval mennie? Nekik van a legjobban kidolgozott, és legfüggetlenebb csomagjuk.”

    Amennyiben a Red Bull-Porsche üzlet teljesen összeomlik, a korábbi Forma-1-es pilóta úgy gondolja, a McLaren újra a legnagyobb esélyes ebben a keretben, Andreas Seidl miatt is. Seidl, a jelenlegi McLaren csapatfőnök hihetetlen sikerrel vezette a Porsche Le Mans-i felemelkedését. A Sport1 utalt rá ugyanakkor, hogy a Red Bull-lal vagy anélkül, de a Porsche 2026-tól mindenképpen be akar szállni a Forma-1-be.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner vasárnap szintén megerősíteni látszott, hogy a Porsche-téma legjobb esetben is a háttérbe szorult:

    „Azt állítottuk, hogy 2026-tól mi magunk leszünk motorgyártók. Voltak egyeztetések a Porschéval, de nagyon elhivatottak vagyunk a motorépítés mellett – a Red Bull első erőforrásának megépítése mellett. Ez egy új és izgalmas fejezet a Red Bullnak, és az, hogy a hajtáslánc-üzletághoz lesz-e partnerünk vagy sem, még vita tárgya.”

  • Az AlphaTauri tolt egy Briatorét? – Wolff szóhoz sem jutott

    Az AlphaTauri tolt egy Briatorét? – Wolff szóhoz sem jutott

    Az internetet kétkedve figyelte Yuki Tsunoda és az AlphaTauri esetét, míg Toto Wolff hirtelen nem is tudott mit mondani a futam után.

    A Mercedes kedvező pozícióba került a verseny második felében, ám a japán versenyző érdekes esete megkavarta a kártyákat. Tsunoda (aki ez eset után megkapta 5. megrovását, így az Olasz Nagydíjon 10 helyes rajtbüntetés vár rá) lehúzódott a pálya szélére, ugyanis úgy érezte, hogy a faenzai alakulat nem tette fel jól az egyik abroncsát. A rádióbeszélgetésből kiderült, hogy az istálló kérte arra a versenyzőt, hogy állítsa meg a motort, majd némi értetlenkedés után újraindítatták vele az autót.

    Tsunoda ekkor már kikötötte a biztonsági övét, így lassan gurult vissza boxba. A csapatnak visszakellett csatolnia a japánt, majd újfent kereket cseréltek nála, ám a 20 éves pilóta továbbra is érezte, hogy valami nincs rendben. Újfent megállt a pályán, ám most végleg feladta a versenyt. Emiatt érkezett a Safety Car a versenybe, így többen új abroncsokat pakoltattak fel maguknak.

    Az eset furcsasága miatt többeknek Flavio Briatore és a hírhedt Szingapúri Nagydíj jutott eszébe. Csalással vádolták a Red Bullt, ugyanis Verstapennek kedvezett leginkább a furcsa eset. Mindaddig a Mercedes csapatfőnöke értetlenül állt a helyzet előtt.

    „Tsunoda megállt a pályán majd újraindult. A biztonsági öve nem volt már bekapcsolva, majd a boxba hajtott, onnan kijött, és fél kör múlva megint megállt. Nem is tudom mit mondjak…” – nyilatkozta a Sky Sportsnak Wolff.

    Ugyan jól jött az eset Max Verstappennek, ám az osztrák vezető hozzátette: nem biztos, hogy fel tudták volna tartani a hollandot, ha minden az eredeti terv szerint alakul.

    „Ha a bajnoki címért harcolnánk, alaposan kivizsgáltatnám az esetet. Ha Tsunoda nem gurul be kicsatolt övvel a boxba, és nem indítják újra, akkor Verstappen a kerekcseréje után 8 másodperces hátrányt szedett volna össze Lewishoz képest. Ki tudja, talán nem nyertünk volna, mindenesetre más lett volna a helyzet. A stratégiáink szerint volt esélyünk a győzelemre, nagyon szoros lett volna, de az esély megvolt.”

    A Twitteren többen a Red Bull stratégáját, Hanna Schmitzet támadták az AlphaTauri és Tsunoda bizarr esete miatt. Ám a Team LH – Hamilton hivatalos rajongói közössége – kiállt a hölgy mellett.

    „100%-osan megértjük, hogy most mindenkinél felfokozódtak az érzelmek. Senki sem számított arra, hogy így alakul a verseny, olyan közel voltunk a győzelemhez. Fontos viszont az, hogy a szeretetet és az empátiát terjesszük a paddockban a keményen dolgozó csapattagok felé. Legyen szó akár egy másik alakulat tagjáról, különösen akkor, ha egy nőről van szó. A Hanna Schmitz felé irányuló gyűlölködő megjegyzések tűrhetetlenek, és nem szabad elmenni mellettük. Ez a sport nagyon kemény és mindenre készen kell állni, ő ezt tette. Lewis mai versenyéből rengeteg pozitívumot lehet levonni, és mi pontosan erre is fogunk koncentrálni. Köszönjük, hogy rendületlenül támogatjátok a Team LH-t és Lewist. Együtt nyerünk és együtt veszítünk.”

     

  • Nemzetközi sajtó: Hamiltont cserben hagyta a saját csapata

    Nemzetközi sajtó: Hamiltont cserben hagyta a saját csapata

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappent és a Red Bullt éltették, mindemellett a Ferrari és a Mercedes teljesítményéről is szót ejtettek.

    A holland versenyző a hazai közönsége előtt is diadalmaskodni tudott, ám a futamon voltak olyan pillanatok, amikor a csillagosoknak állt a zászló. Az SC fázis után Lewis Hamilton úgy érezte, hogy cserben hagyták, mivel még a kereket cserélő George Russell is megelőzte. Mindaddig a Scuderiánál a káosz tovább növekedett.

    A neves lapok így értékelték a csapatok zandvoorti teljesítményét.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Verstappen sosem áll le. Az egész hétvégén dominált, megnyerte az időmérőt és a futamot, sőt még a leggyorsabb körért járó pontot is bezsebelte a holland szurkolók legnagyobb örömére.”

    Marca (Spanyolország):

    „Max Verstappen a hazai közönsége előtt nyerte meg a futamot. Ezen a megmérettetésen többen esélyesek voltak a győzelemre, ám a Red Bull legnagyobb riválisa nem a Ferrari volt, hanem a Mercedes. A Ferrari ismét nem találta a helyét, Carlos Sainz versenyét a boxutcában rontották el. Fernando Alonso a legjobb versenyét produkálta idén, ugyanis a 13. helyről a 6-ra ért fel. Mindezt köszönheti a kitartásának, ügyességének és az intelligenciájának.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Max Verstappen nyert Zandvoortban, erre számítani lehetett. Legalábbis a 105 000 narancssárgába öltözött szurkoló biztosan ebben reménykedett. Minden körben felugrottak, mikor meglátták kedvencüket. Ugyanakkor nem volt ez tiszta rajt-cél győzelem. Az idei szezonban először Lewis Hamiltonnak és a Mercedesnek is volt reális esélye a győzelemre. Mindez csupán sovány vigasz volt Hamilton számára, hiszen rosszul dobtak a kockával.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Pompás vasárnapot hagyott maga mögött Verstappen Zandvoortban. Hazai közönsége előtt sikerült megszereznie idei 10. győzelmét. A Red Bull versenyzője George Russell és Charles Leclerc előtt ért célba, így még közelebb került a második világbajnok címéhez. A Ferrarinál mindaddig egy érdekes minta kezd kirajzolódni. A csapat nagyon sok hibát követett el a szezonban. Ezen a hétvégén nem sikerült mind a négy abroncsot kvinniük, mikor Carlos Sainz először hajtott be a boxba. 10 másodpercet veszített ezzel a spanyol pilóta.

    Bild (Németország):

    „A 61. körben Lewis Hamilton elveszítette az első helyet Max Verstappennel szemben. A biztonsági autós fázis alatt szinte mindenki új abroncsokat kapott, Hamilton volt az egyik kivétel. Hamilton ugyan átvette a vezetést, ám a gumik állapota miatt hátrányba került, így esélye sem volt a Red Bull ellen. Hamilton számára viszont ezután lett igazán keserves a dolog. Ahelyett, hogy a második helyen végzett volna, végül csak negyedik lett, mivel csapattársa és Charles Leclerc is megelőzte. Hamiltont a saját csapata hagyta cserben azzal, hogy nála nem cseréltek kereket.”

  • A Red Bull és a Porsche megegyezése Horner állásába kerülhet?

    A Red Bull és a Porsche megegyezése Horner állásába kerülhet?

    Egyes pletykák szerint Christian Horner féltheti az állását, amennyiben ténylegesen összejön az, hogy a Porsche bevásárolja magát a Red Bullba.

    Zandvoortban terjedő spekulációk szerint a felek közti megállapodás Christian Horner és Adrian Newey ellenállása miatt késlekedik.

    „Hallottunk pletykákat Christian Hornerrel és a Porsche-ügylettel kapcsolatban” – nyilatkozta a kommentátorként dolgozó Olav Mol a GP33-nak. „Információink szerint Horner attól tart, hogy ha a Porsche átveszi a vezetést, akkor őt kirúgják.”

    Arról is pletykálnak, hogy a Red Bull tulajdonosának, Dietrich Mateschitz-nek az egészsége már nem a régi, így a milton keynes-i nagycsapatot a Porschénak, az AlphaTaurit pedig például Michael Andrettinek adná el. Ha pedig a Porsche megegyezés megszületik, akkor a hírek szerint inkább Andreas Seidl-t ültetnék Horner helyére.

    Egy másik Volkswagen-konszernbeli brand, az Audi már biztosan érkezik 2026-tól, de egyelőre csak annyi a hivatalos, hogy motorgyártóként, az előre sejthető Sauber-féle kivásárlást még nem jelentették be.

    „Nem kell felgyorsítani a folyamatokat” – nyilatkozta a svájci csapat főnöke, Frederic Vasseur. „A bejelentés a 2026-ra tervezett új motorról szólt. Négy évről beszélünk és nem jövő hétről, szóval lépésről lépésre haladunk és meglátjuk, mi lehet a jövő.”