Címke: Red Bull

  • Az FIA bejelentette, hogy majd egyszer bejelent valamit

    Az FIA bejelentette, hogy majd egyszer bejelent valamit

    Ma az F1 közösség nagy része az FIA bejelentését várta, ám a hírek hallatán csalódniuk kellett.

    Múlt héten robbant be a hír, hogy az Aston Martin és a Red Bull túlléphette a költségvetési korlát kijelölt összegét, így büntetésre számíthatnak. Toto Wolff és Mattia Binotto már dörzsölte a tenyerét, ugyanis állításuk szerint a rendelkezésükre álló összegből lehetetlen ennyi fejlesztést kivitelezni.

    Természetesen elkezdődött az adok-kapok a felek között, újra feléledt a Wolff kontra Red Bull csata, míg a többiek a mai napot várták, hogy kiderüljön az igazság. A Szövetség valóban közzétett információkat, ám nem olyat, amire mindenki számított.

    Az FIA kihangsúlyozta, hogy a pénzügyi beadványok elemzése egy hosszú folyamat, így nem tudják tartanai az ígért dátumot. Jelenleg is munkálkodnak az ügyön annak érdekében, hogy október 10-én (hétfőn) már kiküldhessék az eredményeket.

    „Az F1 pénzügyi szabályzatát egyhangúan fogadták el a résztvevők, akik végig pozitív és együttműködő magatartást tanúsítottak miközben összedolgoztak az FIA költségvetési plafont felügyelő szervezetével. Spekulációkon alapuló, megalapozatlan állítások jelentek meg a témával kapcsolatban a közelmúltban. Az FIA megismétli, amíg le nem zárul a vizsgálat, addig nem adnak további tájékoztatást. Az a vád, hogy a Szövetség munkatársai bizalmas információkat adtak tovább, szintén alaptalan.” – áll a hivatalos közleményben.

     

  • Feltehetően súlyos beteg Dietrich Mateschitz

    Feltehetően súlyos beteg Dietrich Mateschitz

    Aggodalom Dietrich Mateschitz miatt: Az RTL/ntv információi szerint a Red Bull alapítója állítólag súlyosan beteg.

    Ezt a jól értesült osztrák újságírói források is megerősítik. A 78 éves tulajdonos már jó ideje nem jelent meg a nyilvánosság előtt, ami felerősítette az egészségi állapotával kapcsolatos pletykákat. Még a Red Bull és a német autógyártó Porsche között meghiúsult Forma-1-es megállapodás után sem lehetett hallani a Red Bull főnökétől bármiféle véleményt.

    Nemrég Mateschitz a meghívása ellenére sem vett részt Spielbergben a Red Bull Ringen rendezett DTM-futamon. A Red Bull pénteken az alábbi közleményt adta ki:

    „Mint tudják, Mateschitz úrnak mindig is fontos volt, hogy a magánéletét távol tartsa a nyilvánosságtól. Ezen tekintetben semmi sem változott.”

    Helmut Marko a Red Bull Racing Forma-1-es csapatának tanácsadója, Mateschitz barátja és bizalmasa, és általában minden F1-es ülés után beszél a cég alapítójával. Marko nem kommentálta Szingapúrban azt a kérdést sem az RTL/ntv-nek, hogy honfitársa esetleg jobban van-e már:

    „No comment, ez magánügy, nem véleményezzük.”

    Mateschitz 1984-ben alapította a Red Bull GmbH-t, és 1987-ben dobta piacra az energiaitalát. Ausztriából kiindulva elképesztő birodalmat épített ki a cégével. Az idei Forbes szerint ő Ausztria leggazdagabb embere, 16,5 milliárd dollárra becsült vagyonával.

    Az italai értékesítését a sporttal és a sportmarketinggel is összekapcsolja. Mateschitz már hamar elkezdte népszerűsíteni az extrém sportokat. A Forma-1-ben az egyik legfontosabb projektjét találta meg. 2004-ben átvette a Jaguar F1-es istállót, a Red Bullt pedig a motorsport királykategóriájába helyezte – és néhány évvel később német világbajnokot csinált. 2010-ben Sebastian Vettel szerezte meg Mateschitz alakulatának az első bajnoki címét. Még három világbajnoki cím következett ezután, mielőtt megkezdődött a Mercedes dominancia, amit csak 2021-ben tört meg újra Max Verstappen – a Red Bullban.

    A sportbirodalomhoz olyan futballcsapatok is tartoznak, mint az RB Leipzig, a New York Red Bulls és a Red Bull Salzburg, vagy a müncheni jéghokicsapat. Sok sportolót is támogat egyénileg a stájerországi üdítőitalos.

  • A Jedi helyett a Honda tér vissza a Forma-1-be

    A Jedi helyett a Honda tér vissza a Forma-1-be

    A Japán Nagydíjtól visszatérnek a Honda logók a Red Bull és az AlphaTauri autóira.

    Ugyan a japán gyártó 2021 végén kiszállt a száguldó cirkuszból, ám az F1 kezét teljesen nem tudták elengedni. Támogatást nyújtanak a Bikáknak az erőforrások kapcsán, sőt már tárgyalásokat folytatnak a 2026-os új motorszabályok mentén is.

    A Honda felé nyújtott kedves gesztus mellett a partnerséget is megerősítették.

      1. A Honda logó az Oracle Red Bull Racing és a Scuderia AlphaTauri autóin látható lesz a Japán Nagydíjtól kezdve.
      2. A többszörös nagydíjgyőztes Sergio Pérez nagyköveti szerepet vállal a Honda Racing Schoolban (HRS). A mexikói versenyző 2022 novemberében tartja majd első előadását.
      3. A HRC Hálanap 2022 november 27-én kerül megrendezésre, amin mind a négy versenyző részt fog venni.

    „A Honda a partnerségünk során rengeteg összeget fektetett bele a hibrid technológiába. Ezáltal sikerült mindkét csapat számára versenyképes erőforrásokat biztosítaniuk. Nagyon hálásak vagyunk emiatt. Közös célunk, hogy továbbra is domináns motorokat szállítsunk és a lehető legtöbb sikert érjük el. A partnerségünk jelélül alig várjuk, hogy a Honda logó rákerüljön az autókra.” – nyilatkozta Christian Horner.

  • Nincs itt semmi látni való, így nem kap szigorú büntetést a Red Bull?

    Nincs itt semmi látni való, így nem kap szigorú büntetést a Red Bull?

    Sajtóinformációk szerint a Red Bullnak nem kell tartania drákói szigortól a költségvetési botrány kapcsán.

    Holnap adja ki az FIA a hivatalos eredményeket a csapatok 2021-es költekezésével kapcsolatban, mégis Szingapúrban a paddockban már 10 milliós túllépésről suttogtak a résztvevők. Toto Wolff és Mattia Binotto szigorú büntetéssel sújtaná a Red Bullt, míg a Bikák állítják ők nem vétettek a szabályok ellen.

    A vádaskodások közepette mindenki a szerdát várja, ugyanis hivatalosan akkor derül ki, melyik félnek lehet igaza.

    „Meg kell várnunk a hivatalos eredmények közzétételét. Ám ha bebizonyosodik, hogy túllépték a limitet, akkor drákói szigorral kell sújtani őket. A költségvetési korlát az egyik legfontosabb eleme az egész Forma-1-nek. Ha ezt nem tartják be a csapatok, akkor már semmi sem számít.” – nyilatkozta Norbert Haug.

    A Mercedes egykori sportigazgatójának véleményét sokan osztják a száguldó cirkuszban, ám az nem tisztázott honnan vette a közösség, hogy 10 millióval lépte át a határt az osztrák istálló. Sajtóinformációk szerint a Red Bullnak sikerült tisztáznia magát az FIA-nál, így legrosszabb esetben is csak enyhe büntetésre számíthatnak.

    Ugyanakkor már olyan hírek is napvilágot láttak, hogy 50 konstruktőri ponttól vehet búcsút a csapat, ám a tavalyi és az idei bajnokság eredményét nem akarja befolyásolni a Szövetség.

    Jost Capito, a Williams csapatfőnöke mindazonáltal kiállt Christian Horner mellett.

    „Christian azt mondta, hogy a márciusban leadott jelentés rendben volt és nem lépték át a költségvetési határt. Nekem nincs okom arra, hogy ne higgyek neki.”

    A Ferrari csapatfőnöke viszont a kisebb szabálysértést is szigorúan büntetné. Binotto szerint ha például csak négy millió dollárral lépték túl a megadott összeget az osztrák istállónál, akkor is példát kell statuálni.

    „Négy millió dollár? Nekünk ennyi a teljes fejlesztési költségvetésünk egy szezonra. Nagyjából ebből 70 mérnököt fizethetnek, hogy jobb megoldásokat találjanak. Körönként ez fél másodpercet is jelenthet. Ez a versenyelőny a következő szezonokban is sokat számít. Ez tehát egy fontos kérdéskör, mivel a hitelességünkről szól.”

  • Pérez előhúzta rasszizmus kártyát: Talán azért, mert mexikói vagyok

    Pérez előhúzta rasszizmus kártyát: Talán azért, mert mexikói vagyok

    Sergio Pérez azt gyanítja azért szigorúbb vele a média, mert mexikói.

    A 32 éves versenyző Szingapúrban ismét a dobogó tetejére állhatott. A rajtnál megelőzte Charles Leclerc-t és az első helyet onnantól már nem adta ki a kezéből. Bár mindkét SC fázis alatt a kelleténél jobban lemaradt a bizonysági autó mögött, végül egy megrovással és egy 5 másodperces időbüntetéssel megúszta a dolgot.

    Pérez reméli, hogy a legutóbbi teljesítményével sikerül elhallgattatni a kritikusokat. A mexikói pilótának nem feküdtek a Red Bull újításai, míg Max Verstappen szárnyakat kapott tőlük. Így a 32 éves versenyző küszködött a pályán, ezért többen megkérdőjelezték a Red Bull döntését.

    „Ez a győzelem különleges számomra, mert az elmúlt néhány versenyen nehéz időszakot éltem meg. A média velem kritikusabb hangot üt meg, talán azért mert mexikói vagyok. Ha két egymást követő versenyen nem állok fel a dobogóra, akkor szerintük a valaha volt legrosszabb szezonomat teljesítem. Ilyenkor jön az, hogy a Red Bullnak ki kellene dobnia engem és hasonlók. Jó érzés volt megszerezni ezt a győzelmet és emlékeztetni arra mindenkit, hogy mennyire jó vagyok.” – nyilatkozta Pérez.

  • Verstappen üzent a riválisoknak: Fogjátok be!

    Verstappen üzent a riválisoknak: Fogjátok be!

    Max Verstappen is reagált a túlköltekezésről szóló spekulációkra.

    Pár napja írta meg az olasz és a német sajtó, hogy a Red Bull és az Aston Martin nem tartotta be a határokat a 2021-es költségvetési korlát alapján. Míg a kanadai-brit istálló esetében az 5%-os határon belül saccolják a túlköltekezést, addig a média szerint a Bikák jócskán túllépték a keretösszeget.

    A legjobban a Mercedes és a Ferrari van felháborodva, így árgus szemekkel figyelik az FIA jelentését. Ugyanakkor a holland versenyzőt nem lepi meg, hogy a riválisok ráugrottak a feltételezésekre.

    „Én a csapattól azt hallottam, hogy minden rendben van. Nem akarok állást foglalni, tudom honnan jön az egész és kik panaszkodnak erre.” – nyilatkozta a 25 éves pilóta.

    A sajtó képviselői felhívták Verstappen figyelmét arra, hogy szabályszegés esetén akár még a bajnoki címnek is búcsút inthet.

    „Igen, különösen Angliában beszélnek erről. Nem vagyok meglepve. Mindazonáltal nem tartok ettől. A többi csapat akkor is csak beszél, amikor nem rendelkeznek minden információval. Szerintem ez elég nagy hülyeség. Mit gondolok erről? Fogják be a szájukat!” – nyomatékosította Verstappen.

     

  • Nemzetközi sajtó: Pérez nyert, az FIA népszerűsége ismét csökkent

    Nemzetközi sajtó: Pérez nyert, az FIA népszerűsége ismét csökkent

    A nemzetközi sajtóorgánumok Sergio Pérez futamgyőzelméről és az FIA lassú döntéséről ‘énekeltek’.

    A szingapúri éjszakában a mexikói versenyző vihette el a legnagyobb trófeát, ám sokáig nem volt biztos a győzelme. Mivel Pérez mindkét SC fázis alatt jóval lemaradt a biztonsági autó mögött, így a Ferrari büntetésre számított.

    Az FIA lassan hozta meg a döntését. Meg is büntették a 32 éves versenyzőt, meg nem is. Az első esetért csak megrovást kapott, majd a második fázis miatti szabálysértésért 5 másodperces időbüntetés ütötte a markát. Így megtarthatta győzelmét, míg a Scuderia most sem tudott az első helyről indulva nyerni.

    A neves lapok így értékelték az eseményeket ma reggel:

    La Gazzetta dello Sport (Olaszország):

    „A lassú döntéshozatal újfent aktuálissá vált és egyre több vitát eredményezett. Nehéz volt elfogadni, hogy a kockás zászló megjelenése után sem tudtuk pontosan ki nyerte a futamot. A verseny alatt így a versenyzőknek egy ismeretlen büntetés tudatában kellett változtatniuk a taktikájukon. Sergio Pérez megérdemelten nyert, a rajtnál rögtön átvette az a vezetést és a leintésig nem adta ki a kezéből azt. A futam utolsó szakaszában is jól teljesített. Mikor meghallotta, hogy büntetést kaphat, sikerült növelni az előnyét, és 7,5 másodpercet adott Charles Leclerc-nek. Ez is megerősíti azt a tényt, hogy a Red Bull mekkora fölényben van. Vasárnap több potenciál van bennük, mint a Ferrariban.”

    Marca (Spanyolország):

    „Pérez briliánsan vezetett és megnyerte a Szingapúri Nagydíjat. Egy epikus diadallal lett gazdagabb, hiszen ezen a szürreális versenyen még a vizes aszfalt is megnehezítette a dolgát. Mesterien vette az akadályokat, visszaverte a Ferrari támadását. Ám a győzelme veszélyben forgott mindaddig, míg a stewardok nem ismertették az ítéletüket. Elfogadhatatlan, hogy a verseny után fél órával még nincs döntés egy olyan ügyben, ami a futam végeredményét is befolyásolhatja. Hihetetlen, hogy így ment végbe a díjátadó.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Sergio Pérez főlényes győzelmet aratott Charles Leclerc felett. Bebizonyította, hogy a pálya a nedves aszfalt mentén is megszelídíthető. Mindaddig Max Verstappen a legrosszabb versenyét teljesítette a szezonban. Hol előre került, hol visszaesett, egy hullámvasút volt számára a futam. A végén a hetedik pozícióban találta magát.”

    Bild (Németország):

    „Verstappen az első adandó alkalmat elszalasztotta, így tovább kell várnia a bajnoki címre. A Red Bullnál viszont volt ok az ünneplésre: Sergio Pérez megnyerte a futamot, és értékes pontokat vett el a második helyen befutó Charles Leclerc-től.”

  • Utolérte Verstappent is az átok, el is felejtené az egész hétvégét

    Utolérte Verstappent is az átok, el is felejtené az egész hétvégét

    Max Verstappen már Japánra és az előtte álló bajnoki címre összpontosítana és gyorsan elfelejtené Szingapúrt.

    Marina Bayben Sergio Pérez örülhetett igazán, ugyanis ő szelte át először a célvonalat a kalandos éjszakában. Mindaddig csapattársa próbált előre törni, ám a SC fázis után túl magabiztosan akarta megelőzni Lando Norrist. A holland versenyző kilátogatott a bukótérbe, majd a kerékcserét követően Lewis Hamiltonnal és Sebastian Vettellel csatázott  a középmezőnyben.

    Ezen a héten Japánba tér vissza a száguldó cirkusz, ahol is Verstappen és a Red Bull bajnok lehet. A 25 éves versenyzőnek nem muszáj megnyernie a futamot. Ha a második helyen fut be, és Leclerc az ötödik, már akkor is pezsgőt bonthat.

    Ráadásul a Netflix pont a Red Bullnál forgatott, így a holland pilótát is utolérte a már jól elhíresült átok. A paddockban ugyanis már előre félnek a nagycsapatok, ha a streaming szolgáltató bekopogtat hozzájuk. A Mercedes és a Ferrari is pórul járt már, mikor a DTS (Drive to Survive) legújabb részeit forgatták náluk.

    „Ezen a hétvégén nem volt születésnapi ajándék. Pénteken nem jó irányba mentünk a beállításokkal, szombaton ott volt az időmérős blama, míg a rajtnál lefulladt és hibázott a fékezést követően. Már a rajtnál egyértelmű volt, hogy túlerőlteti.” – magyarázta Helmut Marko.

    Verstappent nagyon feldühítette, hogy csapata elszámolta magát az időmérőn, így vasárnap minél gyorsabban akarta magát előre egerészni.

    „Az egész szombaton kezdődött. Ha hátulról indulsz vagy sikerül előre kerülnöd, vagy nem. A hetedik pozíció jobb, mint a nyolcadik, de ahhoz képest amit az edzéseken mutattunk, sz*r volt az egész. Én nem ezért vagyok itt. Jobb, ha gyorsan elfelejtjük ezt a versenyt, és Japánra koncentrálunk. Úgy tűnt, mintha minden ellenünk szólt volna, ami eléggé frusztráló, mivel minden hétvégén jól akarsz teljesíteni. Ez a mostnai borzalmas volt, de már nem sokat számít. Nagy előnyünk van, és még 5 futam hátra van.” – nyilatkozta a holland.

  • Wolff besúgója információkat szolgáltatott és elárulta a Red Bullt?

    Wolff besúgója információkat szolgáltatott és elárulta a Red Bullt?

    Ralf Schumacher szerint Toto Wolff korábbi alkalmazottja, aki jelenleg az FIA-nál dolgozik, árulta el a Red Bull költségvetési túllépését.

    Shaila-Ann Rao, korábban a Mercedes csapatfőnökének tanácsadója és ügyvédje volt, most pedig a Szövetség egyik új sportfőtitkára. Kinevezése után több csapat is morogni kezdett, mivel azt gyanították, hogy a csillagosok olyan információkat is kaphatnak, amit nem lenne szabad.

    A költségvetési plafont beárnyékoló botránnyal kapcsolatban Helmut Marko megjegyezte, érdekes, hogy egyáltalán bárminemű információ a sajtóhoz eljutott.

    „Első sorban elég meglepő ez az egész. Egyelőre semmilyen információnk sincs. Mégis honnan származnak Toto Wolff elég részletes információi, amiket az állításai alátámasztásához használt? Ez az első dolog, amit tisztázni kell! – nyilatkozta az osztrák tanácsadó.

    Marko szerint a Mercedesnek még mindig keserű a szőlő Abu Dhabi miatt, ezért továbbra is az eredmények megváltoztatásán munkálkodnak:

    „Abu Dhabi már rég a múlté. Kicsit furcsa, hogy Toto nem tette még túl magát rajta. Elképesztő, mégis honnan húzta elő ezeket a számokat? Hatalmas túlköltekezésekről beszél, biztos van egy téglája az FIA-nál.” – magyarázta tovább Marko.

    Ralf Schumacher viszont összekötötte a pontokat és elsősorban a Szövetségre mutogat.

    „Mindannyian tudjuk, hogy Toto Wolff bizalmasa és korábbi alkalmazottja nagyon magas pozíciót kapott az FIA-n belül. A Szövetségnek saját maga ellen kell vizsgálatot folytatnia, hiszen ilyen információk nem kerülhetnek csak úgy napvilágra. Ez az egész árt a Forma-1-nek, és emiatt az FIA a hibás. Bármi is derüljön ki szerdán (akkor hozzák nyilvánosságra a 2021-es költségvetési adatokat), számomra kiderült, hogy Toto Wolff egy rossz vesztes. Még mindig nem tette túl magát a tavalyi bajnokságon.”

    A holland Ziggo Sports szerint a Red Bull és az Aston Martin 7,5 millió dolláros büntetést kaphat a túlköltekezés miatt. Ezen felül a következő évben kevesebb időt tölthetnek a szélcsatornában.

    Marko azonban leszögezte: nem vétettek a szabályok ellen.

    „Egyelőre nincs végleges jelentés, nincsenek konkrét számok. Van néhány sarkalatos pont. Egyes esetekben mi másképp látjuk a helyzetet, mint az FIA. Elküldtük a jelentésünket nekik, de egyelőre nincs válasz. Ha a hat pontunkból kettő vesznek figyelembe, akkor is a felső határ alatt vagyunk. Minden más szóbeszéd teljes képtelenség.”

  • Döntött az FIA: Pérez büntetést kapott!

    Döntött az FIA: Pérez büntetést kapott!

    Ugyan Sergio Pérez megnyerte a Szingapúri Nagydíjat, de a futam után még folyt ellene egy vizsgálat a biztonsági autós fázis során elkövetett szabályszegése miatt. A stewardok végül egy 5 másodperces büntetést és egy megrovást szabtak ki a mexikóira, aki így megtarthatta a győzelmét.

    Pérezt azért vizsgálták, mert a második SC fázis során több, mint 10 autónyi helyet hagyott maga és a biztonsági autó között a 13-as és 14-es kanyar közötti szakaszon. Mindezt úgy tette meg, hogy azon még világított a lámpa és az azt jelenti, hogy még a biztonsági autó vezette a mezőnyt, nem pedig Pérez.

    A 2010-es Magyar Nagydíjon Sebastian Vettel pont ugyanezt a szabályt szegte meg és egy bokszutca áthajtásos büntetést kapott. Ehhez képest Pérez most megúszta egy 5 másodperces büntetéssel és egy megrovással, ami az első ilyen szankciója volt idén. Az időbüntetés pedig semmit nem változtatott a végeredményen, miután a 4-szeres futamgyőztes 7,5 másodperces előnnyel szerezte meg az első helyet Charles Leclerc.