Címke: Red Bull

  • Nemzetközi sajtó: Verstappent a saját csapata sem tudja megállítani

    Nemzetközi sajtó: Verstappent a saját csapata sem tudja megállítani

    Max Verstappen és a Red Bull győzelmével zárult az Egyesült Államok Nagydíja is.

    A holland versenyző a rajtnál megelőzte Carlos Sainzot, majd az elhibázott kerékcseréje után Charles Leclerc-rel és Lewis Hamiltonnal is összecsapott. Sergio Pérez ugyan nem tudott felállni a dobogóra, de az értékes pontjai hozzásegítették a gyászoló Red Bullt a konstruktőri világbajnoki címhez.

    A nemzetközi sajtóorgánumok ma így írtak a látottakról.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Verstappen vs. Hamilton. Részben megismétlődött a 2021-es szezon utolsó futama, ahol a britnek védekeznie kellett, mikor a holland támadott. A Red Bull végül Amerikában szerezte meg a koronát. A jól felépített győzelmüket majdnem elvesztegették a második kerékcserével, de végül Verstappen megküzdött Hamiltonnal és visszavette az első helyet.”

    Marca (Spanyolország):

    „Max Verstappen a 13. győzelmét a Red Bull elhunyt tulajdonosának ajánlotta. Carlos Sainz veszte George Russell lett, míg Fernando Alonso utólag kapott büntetést az FIA-tól. Pedig a 16. helyről a 7.-re repítette a versenyen az autóját.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Nehéz és érzelmekkel teli időszak borult a Red Bullra. Ám Max Verstappen győzelme némi felszabadulást biztosított a csapatnak. Hamilton a tavalyi év óta először vette fel úgy igazán a versenyt ellenfelével, ám a kétszeres világbajnokot nem tudta megállítani.”

    Bild (Németország):

    „Érzelemdús világbajnoki címet ünnepelt a Red Bull Austinban. Verstappent egy elhibázott kerékcsere sem tartotta vissza, míg a csapata a konstruktőri bajnokságot is megnyerte.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Semmi sem állíthatja meg Max Verstappent, még a saját csapata sem. Az elrontott kerékcsere után megküzdött Leclerc-rel és Hamiltonnal, ám a két pilóta nem tudta visszatartani 2022 világbajnokát.”

  • Még Wolff szerint is megérdemli a Red Bull a 2022-es bajnoki címet

    Még Wolff szerint is megérdemli a Red Bull a 2022-es bajnoki címet

    Toto Wolff elismerte, hogy Max Verstappen és a Red Bull 2022-es világbajnoki címei teljesen megérdemeltek.

    Miközben a Red Bull költségvetési korlát megszegése körüli bizonytalanság és düh továbbra is tart, a Red Bull vasárnap a néhai alapító, Dietrich Mateschitz halála előtti végső tisztelgést azzal tette feledhetetéenné, hogy 2013 óta az első konstruktőri világbajnoki címüket szerezték meg. Azóta minden évben a Mercedes emelhette magasba ezt a bajnoki kupát. Az Ezüstnyilak főnöke Wolff, amikor Austinban a Red Bull sikereiről kérdezték, így felelt a német Skynak:

    „Ebben az idényben valóban mindenhol az élen voltak, és nem hibáztak. Egy jó autóval álltak ki a bázisról, és folyamatosan fejlődtek – mindkét címük abszolút megérdemelt.”

    A Mercedes az új talajhatást kihasználó aerodinamikai szabályok első évében küszködött, de egy nagy csomag fejlesztést vitt magával az Egyesült Államokba. Így folytatta Wolff:

    „Meglett a hatása a fejlesztéseknek.”

    Lewis Hamilton azonban Austinban amiatt kesergett, hogy a Red Bull és a Mercedes között még mindig van különbség – annak ellenére, hogy a kockás zászlónál mindössze 5 másodperccel maradt le Verstappen mögött, amivel a holland beállította az egy szezonban elért 13 győzelemmel felállított rekordot. Így fogalmazott:

    „Nem volt könnyű az autót vezetni, és egyszerűen nem voltunk elég gyorsak. Most még van három esélyünk, így remélhetőleg egyszer majd eljön a győzelem is. Ugyanakkor hacsak nem történik valami drasztikus dolog, nagyon valószínűtlen, hogy meglesz a valós tempónk ahhoz, hogy felvegyük velük a versenyt.”

    George Russell különösen az utóbbi futamokon küzd a 2022-es Mercedesszel, vasárnap pedig Carlos Sainz haragját váltotta ki azzal, hogy az Amerikai Nagydíj első kanyarjában nekiment a Ferrarinak. Wolff azonban a védelmébe vette:

    „Nem bízik már George az autóban. Túl kiszámíthatatlan lett neki, túl szeszélyes bizonyos körülmények között, túlságosan érzékeny a szélre. Ezért nem tud már mindent kipréselni belőle, de összességében közelebb kerültünk egymáshoz. A fejlesztésünk működött, és a bátrak szerencséjével nyerhettünk volna. Apró léptekkel haladunk, de ezek közelebb visznek minket.”

    Erőből menne a dobogóért a Mercedes

  • Horner zaklatásokról panaszkodott, Wolff nem vette komolyan

    Horner zaklatásokról panaszkodott, Wolff nem vette komolyan

    Ismét összecsapott a Red Bull és a Mercedes, ám később Dietrich Mateschitz halála után visszafogták magukat.

    Még pénteken, a csapatfőnök sajtótájékoztatóján akadt ki Christian Horner az ellenfelek vádjaira. A brit vezetőt a McLaren levélről kérdezték. A Bikák csapatfőnöke nem kertelt, kijelentette, nem érti, hogy konkrétumok nélkül hogyan vádaskodhatnak a csapatok. Horner hozzátette, hogy a dolgozóik gyerekeit is atrocitások érik már emiatt.

    „Zak (Brown) levele nagyon elkeserített. Az, hogy egy versenyzőtársunk nyíltan csalással vádol minket, kiábrándító. Szingapúr óta nyilvános megbélyegzéseknek vagyunk kitéve. A csalók retorikája, mindez ez olyan korban, ahol a mentális egészségre komoly odafigyelést kell fordítani. Jelentős problémákat látunk emiatt a munkahelyünkön. Arról tájékoztatnak minket a dolgozóink, hogy a gyermekeit már a játszótéren is zaklatják emiatt. Ez nem helyes, főleg úgy, hogy fiktív alapokra van helyezve a vád.” – nyilatkozta Horner.

    Toto Wolff természetesen kommentált az esetet. Az osztrák csapatfőnök a következőket mondta:

    „Mikor értesültem arról, hogy mit mondott (Horner) majdnem elmorzsoltam egy könnycseppet. Érdekes, hogy 10 csapatból 9 a költségvetési limit alatt tudott maradni. Tény, hogy közülünk valaki azzal érvel, hogy az állítólagos félréértések és nem teljesítések miatt átcsúsztak a rostán. Mi azon is gondolkodtunk, hogy mennyi szendvicset adunk az embereknek, és hogyan kezeljük az egyéb ügyeket. Bármennyivel is lépték túl a határt, azt lehetett a fejlesztésekre fordítani.” – magyarázta a Mercedes csapatfőnöke.

    Wolff szerint Horner fordított pszichológiát alkalmaz és áldozatnak állítja be magukat.

    Ugyanakkor Dietrich Mateschitz halála után visszavettek az alakulatok Az Auto Motor und Sport szerint az FIA azért nem lépett, mert tekintettel akartak lenni a Red Bullra. A csapat megerősítette, hogy a tárgyalást a gyászidőszakra felfüggesztik.

    ” Egyelőre felfüggesztjük a költségvetési limitről és az ahhoz kapcsolódó tárgyalásainkat az FIA-val, Mateschitz úr halála miatt.”

  • Horner bajnoki hangulatban: A 8 év alatt nem vesztettük el a hitünket

    Horner bajnoki hangulatban: A 8 év alatt nem vesztettük el a hitünket

    A Red Bull Max Verstappen győzelmével és Sergio Pérez 4. helyével biztosította be a konstruktőri bajnoki címüket az Amerikai Nagydíjon. Ez volt a Milton Keynes-i istálló első csapatbajnoki címe 2013 óta és Christian Horner a csapat nemrégiben elhunyt tulajdonosának, Dietrich Mateschitznek ajánlotta a címet.

    A Red Bullnak 8 évet kellett várnia az újabb konstruktőri sikerükre, ami immáron az 5. elsőségük volt a száguldó cirkuszban. A Bikák azonban egy tőlük nem szokott hibát vétettek az austini futamon, amivel nagyon nehéz helyzetbe hozták 2-szeres világbajnok pilótájukat.

    Történt ugyanis, hogy a szerelők csak hosszas próbálkozás után tudták rögzíteni Verstappen bal első abroncsát a második kiállásánál, ami miatt 12 másodpercet bukott el a versenytársaival szemben. Verstappen azonban nem foglalkozott ezzel és végül képes volt Charles Leclerc-t és Lewis Hamiltont is megelőzni, ami végül egy futamgyőzelmet ért a számára. Horner rendkívül büszke volt pilótája produkciójára, különösen azért, mert így egy szép eredménnyel voltak képesek elbúcsúzni attól a Mateschitztől, akinek rengeteget köszönhettek.

    „Ez így volt a legjobb, nagyon örülök annak, hogy képesek voltunk nyerni,” – nyilatkozta Horner a Sky Sports kamerái előtt. – Dietrich büszke lett volna ránk. Problémánk adódott a bal első pisztollyal, de ezután nem adtuk fel és a végsőkig küzdöttünk.”

    „Soha nem láttam akkora akaraterővel és győzelmi éhséggel rendelkező versenyzőt, mint Max. Folyamatosan bebizonyítja az érett versenyzésével, hogy miért tart most ott, ahol jelen pillanatban. A két előzést úgy hajtotta végre, hogy nem használta el a gumijait és azután csak az előnye megtartására koncentrált.”

    A brit szakember azt is hozzátette, hogy a mostani sikerükben az is nagyon szerepet játszott, hogy „a nehéz évek ellenére sem adták fel a harcot” és „képesek voltak felállni a padlóról ezt követően, majd kemény munkával visszavágni”.

  • Verstappen: Jó, hogy stílusosan biztosítottuk be a bajnoki címet

    Verstappen: Jó, hogy stílusosan biztosítottuk be a bajnoki címet

    Ugyan voltak pillanatok, amikor kétségesnek tűnt Max Verstappen győzelme az Amerikai Nagydíjon, de végül behúzta a holland az idei 13. sikerét is. Ez pedig azt jelentette, hogy matematikailag is konstruktőri bajnokok lettek, minden lényegi kérdést elrendezve három futammal a vége előtt.

    Verstappen a pole-ból rajtoló, talán legnagyobb ellenfelét már a rajt után elvesztette, Carlos Sainz ugyanis megforgott az első kanyarban, amikor Russell megpöccintette. Rögtön egy sima futamnak tűnt tehát, de azért Verstappen bő 10 másodperces utolsó kerékcseréje még okozott izgalmakat.

    „Kemény volt” – értékelt a futam után. „Minden jó volt, de aztán a boxkiállás hosszabbnak tűnt, mint amit szerettünk volna, és a végéig kellett küzdenem. Mindent beleadtunk.”

    Érzelmes hétvége volt ez az egész Red Bull csapat számára az alapító és tulajdonos Dietrich Mateschitz halála miatt, már csak ezért is különleges, hogy pont mostanra esett a csapatbajnoki ünneplés: „Ez egy nagyon nehéz hétvége volt számunkra, így ez Dietrichnek szól, azok után, amit értünk tett. A boxkiállás után nem tűnt túl jónak a helyzet, de mindent beleadtam, és visszajöttünk. Nagyszerű esélyünk volt arra, hogy megnyerjük a konstruktőri bajnoki címet, de ezt stílusosan akarod megtenni, és ma ezt tettük. Ez sokat jelent nekem és a csapatnak.”

  • Marko: Mateschitz azt akarná, hogy a Red Bull folytassa a Forma-1-et

    Marko: Mateschitz azt akarná, hogy a Red Bull folytassa a Forma-1-et

    A F1-es paddock Austinban gyászolja az Ausztriából érkező hírt a Red Bull-alapító Dietrich Mateschitz haláláról.

    Ausztria leggazdagabb milliárdosa, két Forma-1-es csapat tulajdonosa hosszú betegség után hunyt el. Roger Benoit, a Blick svájci lap veterán újságírója elárulta: „Úgy tudni, hasnyálmirigyrákja volt.”

    A tiszteletadás élén a világbajnok Max Verstappen állt, aki a Forma-1-es karrierjét a néhai 78 éves üzletembernek köszönheti:

    „Szerencsés voltam, hogy néhány hete újra láthattam őt, és eltölthettem vele némi időt. Amikor utoljára láttam, a dolgok, amiket megbeszéltünk, már akkor is nagyon különlegessé tették a napot. És most ez az utolsó találkozás még mélyebbé vált. Nagyon nehéz feldolgozni a halálhírét. Úgy fogok rá emlékezni, mint egy szelíd emberre, aki rendkívüli szeretettel törődött az emberekkel. A rivaldafényt nem kereste. Úgy ismertem meg, mint aki szívből jövően verseng, akinek hatalmas szenvedélye volt a sportág iránt. Arra gondolok itt, hogy ki más indított még két csapatot a Forma-1 történetében?”

    Sebastian Vettel, a Red Bull korábbi négyszeres világbajnoka elismerte, hogy „sokkolta” őt a hír:

    „Szerintem ő egy igazán különleges ember volt, aki mindig képes volt arra, amit mások nem is gondoltak, hogy lehetséges. Nem érzem úgy, hogy most több emléket tudnék elmondani vele kapcsolatban. Ez egy nagyon rossz hír, és először végig akarom gondolni.”

    Dr. Helmut Marko, aki vitathatatlanul a legközelebb áll Mateschitzhez a Forma-1-ben, azt mondta, barátja és régi kollégája azt szerette volna, ha a Red Bull és mindenki más a paddockban továbbra is a győzelemre hajtana Austinban:

    „Tudtuk, hogy Didinek nagyon súlyos az egészségügyi állapota. Ugyanakkor mégis, most, hogy megtörtént, mindannyiunk számára érthetetlen, hogy egy ilyen nagyszerű személyiségnek ilyen hamar bevégeztetett. Azonban minden ötletének, mindannak elismeréseként, amit létrehozott, mi tovább folytatjuk. Ő is ezt akarná. Mindez a Forma-1-ben egyedül Didi érdeme. Az elképzelése, a csapatba vetett hite, de egyéb vállalkozói tevékenységei is csak egy igazán egyedülálló személyiséget tükröznek. Mégis még egyszer mondom, ő egy szerény ember volt, szóval ezt szem előtt tartva szeretnénk most nyugodtan, de határozott eredményekkel nekivágni a hétvége hátralévő részének.”

    Végül még a Red Bull ősi riválisa és osztrák honfitársa, Toto Wolff is elismerte, hogy szomorú a hazájából érkező hírek miatt:

    „Mateschitz a legelképesztőbb vállalkozó volt. Nem csak azért, amit a saját terméke vagy egy remek márka számára sikerült felépítenie, hanem azért is, amit a sportért tett. A pályán zajló harcok ellenére is nagy volt a tisztelet, így ez egy szomorú nap Ausztriának és mindenkinek, aki a sportágban érintett. Annyi mindent tett, mindenféle sportágban – futball, jégkorong, az összes extrémsport. És itt a Forma-1-ben, úgy gondolom, ő volt a legmeghatározóbb vállalkozó aki a Forma-1 történetének a részévé vált.”

    DANKE DIDI! – Főszerkesztői jegyzet, a Red Bull első emberéről

  • Steiner nem igazán érti Ricciardo hozzáállását

    Steiner nem igazán érti Ricciardo hozzáállását

    Günther Steiner azt mondja, nem érti, Daniel Ricciardo miért választja a tartalékpilótai szerepet a 2023-as teljes munkaidős Forma-1-es versenyzői ülés helyett.

    Amikor egyértelművé vált, hogy a 33 éves ausztrál elveszíti helyét a McLarennél, a Haas csapatfőnök Steiner elárulta, hogy szeptemberben küldött egy SMS-t Ricciardónak.

    Ebből semmi se lett, így Steiner éppen ezen a héten hívta fel Ricciardo figyelmét arra, hogy hívja fel őt a Haas Mick Schumacher jövőjével kapcsolatos megfontolások közepette. Az Associated Pressnek nyilatkozott a Haas irányítója:

    „Amennyiben érdeklődik irántunk, ne szégyelljen felhívni engem, de nem fogom őt üldözni. Azt akarom, hogy előbb döntse el, mit akar tenni saját magáért, mielőtt rábeszélném valamire.”

    Úgy tudni, hogy Ricciardo egyértelmű terve az volt, hogy jövőre lényegében egyfajta „szabadságot” vesz ki, miközben a Mercedes teljes munkaidős tartalékosaként szolgál. Jelenleg azonban úgy néz ki, hogy a Red Bull és a Renault egykori versenyzője valójában a Red Bull Racing és az AlphaTauri teljes munkaidős tartalékosa lehet 2023-ban. Erről ennyit mondott az érintett:

    „Ahogy én látom, ez olyan, mintha egy kis szünetet tartanék, – és mondjuk úgy, ami az F1-es karrieremet illeti, a valós szándékom az, hogy ’24-ben versenyezzek.”

    Ebből arra lehet következtetni, hogy Ricciardo inkább a Red Bull tartalékosa lenne, minthogy ténylegesen teljes munkaidőben a Haasnál versenyezzen. Amikor erről kérdezték, Steiner Austinban így felelt:

    „Szerintem, ezt Dannytől kell megkérdezni, nem tőlem, hogy miért nem akar versenyezni. Nem tudom, hogy a Haas ellen van-e valami kifogása, vagy csak úgy döntött, hogy egy évig valami mást akar csinálni. Nem tudom kitalálni, hogy mit akar, így nem is tudom, hogy mit válaszoljak.”

    Ricciardo simán lepipálta Hamilton paddock-bevonulását Austinban

  • DANKE DIDI! – Főszerkesztői jegyzet, a Red Bull első emberéről

    DANKE DIDI! – Főszerkesztői jegyzet, a Red Bull első emberéről

    Igazán remek „monarchiás” történet az övé. A horvát felmenőkkel bíró osztrák milliárdos, aki megvalósította a gyerekszobáját, – nagyban.

    Nem csinált nagy dolgot, „csak” sikerült a Krating Daengből egy eladható dolgot csinálnia, Red Bull néven. Miképp? Azt ma már oktatják, az üzleti főiskolákon, egyetemeken.

    De tegyük fel a kérdést, mit is adott nekünk Dietrich Mateschitz? Mert bizony, adott, nem is keveset! Először is a legfontosabb, hogy megmaradt örök gyereknek, de lett pénze rá, hogy mindezt nagyban csinálja, sőt, másoknak is örömet okozzon vele. Ő Ausztria leggazdagabb embere, de ellentétben a dolgai sosem voltak vagy lettek öncélúak.

    Spielberg és környékén építette fel a „játszóterét”, ahol a történet leginkább a Forma-1-ről, és az autósport szeretetéről szól. Még fiatalemberként szerzett autogramot Jochen Rindtől, az F1 egyetlen posztumusz világbajnokától, és ez a mai napig kint volt a falon bekeretezve az irodájában. A „játékrepülőit” pedig Salzburgban, a legendás és ingyenesen látogatható Hangar-7-ben helyezte el.

    Amikor visszahozta a Forma-1-et Ausztriába, annyira kellett a hely, akkora volt az érdeklődés, hogy a környékbeli polgárokat is elküldte nyaralni családostul, hogy legyen még több helye a nézőknek sátrazni, stb. Mire visszatértek, minden az eredeti állapotában volt újra. Ha megtetszett neki egy műemlék víztorony, megvette, felújította, és kávézót nyitott a tetejében. Ha oda hívott meg tárgyalni, akkor is kifizette az alkalmazottaknak a fogyasztását, hiába volt ő A tulajdonos.

    Máskor húsvétkor akkora tojáskeresést rendezett a Red Bull Ringen (főnyeremény egy autó volt.), hogy még Bécsből is már reggel 7-kor ott toporgott mindenki.

    Folytathatnám még estig a róla szóló sztorikat, mert bizony szerette a magyarokat, jó munkaerőnek is gondolja őket, és megbecsülésnek örvendtek nála a hazánkból érkezett alkalmazottjai.

    2017-ben a Legends Paraden addig-addig kavarogtunk, hogy végül összekerültem vele, és bátorkodtam tőle interjút kérni. Még Marko is mondta rögtön, hogy ő nem ad, de Didi leintette. Belement a játékba, de kérte, hogy kapcsoljam ki a mikrofont. Tényleg beszélgettünk, a végén már nem is csak a sportszakmai dolgokról. A fiókban marad.

    Köszönök mindent Didi, neked valóban szárnyaid vannak, de te is adsz másoknak. 🖤

    Elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull „atyja”

  • Jó futamban bízik a gyászoló Verstappen

    Jó futamban bízik a gyászoló Verstappen

    Komoly csapás érte a Red Bull csapatát az Amerikai Nagydíj időmérőjének napján. Alig a kezdés előtt érkezett a hír, hogy a márkát alapító Dietrich Mateschitz hosszas betegség után elhunyt. A fejlemények a 2014 óta Red Bull-kötelékben lévő, azóta kétszeres világbajnok Max Verstappent is megviselték.

    A holland harmadik lett az időmérőn, de így is csak szűk egy tizeddel maradt el a győztes Sainztól.

    „Mindenki számára rossz hír volt. Amit ő jelentett a Red Bullnak, a sportágnak és különösen nekem, amit értem és az életemért tett… nagyon kemény. Nehéz nap ez, de megpróbáltunk ma mindent beleadni, de sajnos nem sikerült” – reagált először a hírekre a holland.

    „Van még holnap egy verseny, és szeretnénk őt büszkévé tenni” – folytatta. „Úgy gondolom, hogy az autónk általában gyorsabb a versenyen, mint a kvalifikáción. Most már a kvalifikáción is vékony volt a határ. Jó versenyre számítok holnap.”

    Verstappen Leclerc büntetése miatt Sainz mellől vághat neki a futamnak, melyen akár idei 12. győzelmét is megszerezheti.

  • Elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull „atyja”

    Elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull „atyja”

    Életének 79. évében elhunyt Dietrich Mateschitz osztrák üzletember, marketing szakember, a Red Bull és az AlphaTauri csapatok tulajdonosa.

    Mateschitz 1944-ben született egy stájerországi mezővárosban, anyai ágon szlovén származású. Tíz év alatt tudta csak megszerezni a marketing diplomáját a bécsi üzleti egyetemen. 1984-ben egy thai üzletemberrel közösen alapította meg a Red Bull céget, amely mára a világ vezető energiaital gyártója lett.

    Olyan szinten sikeres vállalkozást épített el, hogy piacvezetők lettek és a haláláig ő volt Ausztria leggazdagabb embere, de Európában is a leggazdagabbak között tartották számon.

    Marketingesként kiválóan kiaknázta a sportszponzorációban rejlő lehetőségeket. 1995-ben jelentek meg először a logói a Forma-1-ben, a Sauber partnereként, amely egy hosszúra nyúló együttműködés kezdetét is jelentette. 2004 végén aztán felvásárolta a Jaguar istállót és 2005-től Red Bull Racing néven elindította a saját csapatát, amely az egyik legsikeresebb privát istállója lett a Forma-1-nek, hat egyéni és négy konstruktőri bajnoki címmel. Egy évvel később egy újabb F1-es csapatot vásárolt, a Minardit megvéve Toro Rosso (ma AlphaTauri) néven egy B-csapatot is létrehozott, ami egyedülálló a sportág történetében. A kiscsapatnál olyan meghatározó pilóták nevelkedtek, mint Sebastian Vettel, Max Verstappen vagy Carlos Sainz.

    De nem csak az autosportban volt érdekelt, hanem a széleskörű sportbirodalmába több labdarúgó csapat (RB Leipzig, Red Bull Salzburg, stb.), jégkorong csapatok is beletartoztak. Ezen kívül számos sportesemény hivatalos partnerei is voltak az évek során (Pl.: Red Bull Air Race), de jelentős számú egyéni sportolót is támogatnak, amelyek a sportáguk legjobbjai, Max Verstappen mellett ilyen a kerékpáros Wout van Aert, de a technikai sportokban például Nasser Al-Attiyah vagy idősebb Carlos Sainz, de a labdarúgó pályán többek között Trent Alexander-Arnold is ide tartozik. A magyarok közül pedig Liu Shaolin Sándor neve lehet a legismertebb.

    Továbbá számos extrém sportoló is tagja a Red Bull támogatottak körének, de számos csapatot szponzoráltak az évek alatt a MotoGP-ben illetve a ralivilágbajnokságban (WRC) is.

    Mindezek tetejébe a divatvilágába is betört, az AlphaTauri nevű saját ruházati márkájával.

    Bizton állítható tehát, hogy Mateschitz halálával egy fontos emberrel lett szegényebb a sport és az üzleti élet világa.