Címke: Red Bull

  • Horner dühösen telefonált Toto Wolff miatt – megváltozott a Red Bull volt csapatfőnöke?

    Horner dühösen telefonált Toto Wolff miatt – megváltozott a Red Bull volt csapatfőnöke?

    Christian Horner viselkedése is vezethetett az elküldéséhez.

    Noha azt senki és semmi nem veheti el Christian Hornertől, hogy az elmúlt 20 évben olyasmit ért el a Red Bull-lal, amit kevesen hittek volna, a nemrég menesztett csapatfőnökről egyre-másra jelennek meg a különböző vélemények és értesülések annak kapcsán, hogy mi miatt kellett távoznia. Miközben a Red Bull nem kommentálta a döntés hátterét és számos részletet nem ismerünk, az utóbbi másfél évben körvonalazódott egy kép arról, hogy mi vezetett idáig, és rendszerint előkerült, hogy a Red Bull osztrák anyacégének vezetése úgy vélte, Horner túl nagy hatalomra tett szert.

    De nemcsak ebben láthattak problémát, hanem az ügyvezető igazgatói és csapatfőnöki pozíciót egyszerre betöltő szakember viselkedésében is. Erről Peter Hardenacke, a német Sky riportere a Backstage Boxengasse Podcastban beszélt és egy példát is mondott.

    „Christian Horner egyre hiúbbá vált, amiben szerintem a Drive to Survive-nak (a Netflix F1-es sorozata – a szerk.) is volt szerepe. Ott valahol elveszítette a kapcsolatot a valósággal. A Servus TV, a Red Bull saját csatornája például csinált egy kisfilmet Toto Wolffról, a Mercedes csapatfőnökéről, amit Christian Horner látott, majd azonnal dühösen telefonált, hogy vele miért nem készült valami hasonló. Látható, hogy mely területeken volt Christian Horner aktív, és mi volt fontos a számára. És még a Drive to Survive némely epizódjában is láttuk, hogy ez már túlságosan távol áll attól, amit egy csapatfőnöknek csinálnia kellene.”

    Eközben a Red Bull teljesítménye egyre jobban visszaesett, és ami a jövőre nézve még aggasztóbb, a kulcsemberek egymás után hagyták el az istállót. Horner azonban kifelé – és valószínűleg a Red Bull felé is – folyamatosan azt az üzenetet közvetítette, hogy nincs semmi probléma, és megfelelő szakembregárdával rendelkeznek ahhoz, hogy ne okozzon gondot az elvándorlás.

    A heves szóváltás, ami megelőzte Horner Red Bulltól való menesztését

    Martin Brundle, a Sky Sports F1-es szakkommentátora szerint azonban a csapatfőnök hibát követett el akkor, amikor a szőnyeg alá próbálta söpörni ezt a problémát. „A tavalyi Bahreini Nagydíj óta ő is csak utas volt, amikor kijöttek azok a bizonyos hírek és egy kissé a farok csóválta a kutyát – kezdte okfejtését Brundle a Sky Sports F1-es podcastjában Horner tavaly év elején kirobbant zaklatási botrányára utalva. – Verstappen csapata nyilvánvalóan információkkal látott el bizonyos újságírókat, Christian pedig egyre nagyobb és nagyobb nyomás alá került. Kulcsembereket veszített el, mint Adrian Newey, Rob Marshall és Jonathan Wheatley, a hibája pedig az volt, hogy meggyőzte magát és próbált meggyőzni mindenki mást is arról, hogy ezek az emberek már nem járultak annyira hozzá az eredményességhez, a távozásuk nem számít, és a mögöttük álló csapat jobb. Ez azonban nem volt helyes, miközben nem is arról van szó, hogy katasztrofális helyezt állt elő és egyáltalán nem teljesítenek. Viszont túl sok minden dolgozott ellene. Nagy támogatást kapott a [Red Bull többségi tulajdonos] Chalerm Yoovidhya-tól, ez azonban végül eltűnt, és megtörtént az elkerülhetetlen.”

    Hogy a Red Bull F1-es csapatát a saját elképzelései szerint felépítő és sikerre vezető szakember kiválása időszerű volt már, és a kirúgásával hosszú tévon jól jár-e a bikás istálló, azt majd az idő fogja eldönteni, mindenesetre bőven akadnak olyanok, akik szerint minden hibája ellenére meg kellett volna tartani Hornert, mert képes lett volna visszavezetni a csapatot a világbajnoki győzelmek ösvényére.

  • Egészen abszurd felhívást tett közzé Tsunoda és a Red Bull

    Egészen abszurd felhívást tett közzé Tsunoda és a Red Bull

    Yuki Tsunoda idei legváratlanabb akcióját egyelőre nem a versenypályán, hanem az Instagram-oldalán kell keresni. A Red Bull japán pilótája azt állítja, beleejtette a mobiltelefonját egy tóba.

    „Ha valaki találna egy telefont, miközben a Comói-tóban úszik, szóljon” – jelent meg az egészen váratlan kérés Tsunoda Instagram Storyjában szerdán. A japán semmi egyebet nem osztott meg egyelőre a történtekről, bár ennyi is elég volt, hogy látványos mozgósítást vigyen véghez a követőinek körében, mert még ha azt nem is állíthatjuk, hogy tömegével jelentek meg búvárfelszereléssel az észak-olaszországi tó környékén, az Instán és a TikTokon hamar virálissá vált a téma, és rengetegen kezdtek viccelődni a szerencsétlenül járt japán esetével.

    A hullámra Tsunoda csapata, a Red Bull is felült, szintén közzétéve egy felhívást, valamint egy mémet, amin „Jason Statham fia” néven hivatkozik a pilótára. Nem véletlenül, hiszen korábban maga Tsunoda árulta el, hogy így nevezte el a saját telefonját, mivel Statham a kedvenc színésze, és emiatt akár ingyen is szívesen szerepelne egy filmjében. 2023-ban a színész jelen volt az Abu-dzabi Nagydíjon, így a pilóta első alkalommal találkozhatott is idoljával.

    Mivel idén a szokásos augusztusi nyári szünet előtt is van egy mini nyári szünet két üres hétvégével a Brit Nagydíj és a Belga Nagydíj között, a versenyzők ezt is felhasználhatják némi kikapcsolódásra. Tsunoda kedveli Olaszországot, éveken át élt is ott a Red Bull kiscsapatának versenyzőjeként, most viszont balszerencsés volt számára a visszatérés.

    Már ha egyáltalán igaz a tóba esett telefon sztorija, és nem valami furcsa vicc részeként izgatja ezzel követőtáborát a pilóta és a csapat.

  • A Red Bull nem mondott le Verstappen vb-címéről, fejlesztéseket ígért

    A Red Bull nem mondott le Verstappen vb-címéről, fejlesztéseket ígért

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko kijelentette, hogy a következő pályát optimistán várják, pláne úgy, hogy új elemek is érkeznek az autóra. Max Verstappen címvédését még nem érzi lehetetlennek.

    Max Verstappen hátránya már több mint 60 pont a McLaren versenyzőitől, és eddig csak bizonyos típusú pályákon és körülmények között tudta legyőzni őket. Ausztriában Kimi Antonelli torpedózta meg véletlenül őt az első körben, majd Silverstone-ban egy tőle ritkán látható hibát vétett és megpördült, de a Red Bull tanácsadója az előző két futam eredményei után dobja be a törülközőt a szezon felénél.

    „Ez nem tette könnyebbé Verstappen címvédését, de még nem mondtunk le a bajnoki címről – írta a Speedweek oldalán vezetett rovatában Marko. – Még van tizenkét nagydíj, benne négy sprintfutammal, 300+32 pontot lehet szerezni. Ebből kifolyólag további fejlesztésekkel készülünk Belgiumra, amikkel közelebb kerülhetünk a McLarenhez. Még nem lefutott a világbajnokság.”

    „Spa-Franchorchamps pályája jobban feküdhet az autónknak, ráadásul ott gyakran nagyon változékony az időjárás. Ide optimistán utazunk. Magyarország cselesebb lehet a kanyargós vonalvezetés és a magasabb hőmérséklet miatt, de mindkét versenyhétvégére új alkatrészeket szerelünk fel az autóra, és reméljük, hogy pozitív hatásuk lesz.”

    Ez esetben tévesnek bizonyult egy másik szakoldal azon értesülése, miszerint a Red Bull csupán egyetlen kisebb fejlesztést tartogat a közeljövőre. Legközelebb jövő hétvégén (a július 25–27-in) rendeznek F1-es nagydíjat, Belgiumban, onnan rögtön Magyarországra látogat a mezőny, majd jön a hosszú augusztusi nyári szünet – annak során vélhetően már tisztább lesz a kép, Verstappennek tényleg marad-e reális esélye a címvédésére. Mint ismert, a Red Bull új csapafőnökkel folytatja, Laurent Mekies veszi át Christian Horner pozícióját. Az utóbbi menesztéséről kiszivárgott új részletekről itt olvashatnak.

    A The Race közben arról írt, hogy a McLaren más utat jár a fejlesztésekkel, ugyanis azokat általában nem veti be azonnal élesben, miután megvizsgálja őket egy edzésen, hanem alaposan tanulmányozzák, az újítás valóban , illetve az a versenyzőknek is tetszik-e. Ennek egyik oka az, hogy a köridőben már észrevehetetlenül csekély változást hoznak ezek a frissítések.

  • Christian Horner azért fog nehezen munkát találni, amiért a Red Bull kirúgta?

    Christian Horner azért fog nehezen munkát találni, amiért a Red Bull kirúgta?

    A paddockban terjedő információkra alapozva Ralf Schumacher elmondta, mi lehet a probléma akkor, ha Christian Horner másik F1-es istállóhoz akar majd szerződni, miután a Red Bull elküldte.

    Noha egyelőre nem tisztázott, hogy a Red Bulltól menesztett, de az energiaitalos márkával 2030-ig szerződésben levő Christian Horner mikor és milyen feltételek mellett fog tudni végleg elszakadni a bikásoktól, majd ezután mennyi ideig kell kényszerszabadságon legyen, mielőtt – amennyiben lesznek ilyen tervei, persze – ismét munkát vállalhat a Forma–1-ben, Ralf Schumacher szerint van egy aggasztó tendencia, ami csökkentheti a keresletet az 51 esztendős szakember iránt.

    Horner 20 évet húzott le a Red Bullnál, ez idő alatt pedig nemcsak 8 egyéni és 6 konstruktőri világbajnoki címet nyertek a vezérletével, hanem a Red Bull az F1 lesajnált bulicsapatából valódi óriássá vált, amely jövőre története során először saját motorral fog versenyezni. Horner tehát bizonyította, hogy nemcsak csapatfőnöknek, hanem ügyvezető igazgatónak is kiváló, és képes lépésről lépésre felépíteni egy istállót. Az ilyen tudásra például a vergődő Alpine-nak nagy szüksége lehet.

    Horner, te idióta – Ecclestone belerúgott kicsit a cimborájába

    Schumacher a Sport1.de-nek nyilatkozva ugyanígy gondolta, de azzal kapcsolatban szkeptikus, hogy az a Ferrari lehet Horner követkető állomáshelye, amelynek elnöke, John Elkann korábban már megpróbálta leigazolni a szakembert. „Várjuk ki, hogy ez igaz-e. Ha igen, azt nem érteném, mert szerintem Fred Vasseur nagyon jó, és stabilitásra lenne szükség, de az emberek nyilván nagyon türelmetlenek. Ez azt jelenti, hogy felszabadulhat egy hely. Aztán ott van az Alpine, ahol érkezik egy átmeneti megoldás, de nem gondolom, hogy ez hosszú távra szól. A tapasztalatát tekintve úgy vélem, Christian Horner nagyon jó szakember.”

    De akkor mi lehet a probléma a hatszoros futamgyőztes szerint? „Az egyetlen probléma, és ez így van, ha az ember körbekérdezősködik a paddockban, és ettől szenvedett a Red Bull az utóbbi időben, hogy az alkalmazottak, a jó és tapasztalt szakemberek egyszerűen nem akartak többé a Red Bullhoz szerződni, ennek pedig Christian Horner és az volt az oka, ahogyan irányította az istállót. Ez pedig természetesen problémákhoz vezetett. Így aztán kíváncsian várom, miként sikerül meggyőznie egy másik csapatot arról, hogy ő az a személy, aki mindent át tud szervezni.”

    Persze azt a csapatot (Alpine), amelyet most is egy korábban csaláson ért, és egyébként sem a finomkodós vezetői stílusáról ismert személy (Briatore) vezet, vélhetően nem riasztaná el egy, összesen 14 vb-címet nyerő szakember kinevezése, főleg úgy, hogy jelenlegi helyzetében nem igazán van veszítenivalója.

  • Részletek szivárogtak ki Christian Horner kirúgásáról

    Részletek szivárogtak ki Christian Horner kirúgásáról

    Christian Horner Red Bulltól történt távozása körül továbbra is sok a kérdőjel, de néhány újabb részlet azért kiderült.

    Nemcsak a múlt hét, hanem az idei év F1-es bombahíre is volt Christian Horner elbocsátása a Red Bulltól (hivatalosan még az energiaital-gyártó alkalmazottja). Noha az okokat azóta sem közölték, néhány részlet kiszivárgott.

    A Motorsport Week a német Bildre hivatkozva arról ír, hogy a sorsdöntő találkozóra, amelyen közölték a döntést az 51 esztendős szakemberrel, egy londoni szállodában került sor a Brit Nagydíj előtti kedden, ahol Oliver Mintzaff, a Red Bull ügyvezető igazgatója, illetve Helmut Marko tanácsadó beszélt a csapatfőnökkel. A német lap ugyanakkor arról számolt be, hogy már egy héttel korábban, az Osztrák Nagydíjon működésbe lépett a Red Bull gépezete Horner elmozdítására, Spielbergben találkozott ugyanis Mintzlaff, illetve az energiaital-gyártó két tulajdonosa, Mark Mateschitz és Chalerm Yoovidhya. Ezután egy Zoom-beszélgetésen hozták meg a végleges döntést.

    Ecclestone szerint Horner biztos egy drasztikus cselekedetének az áldozata lett

    A hírek szerint Horner korábban makulátlan kapcsolata megromlott a mellette a zaklatási botrány után is kitartó Yoovidhyával, amiért a brit szakember nem akarta a szervezet thai üzletember által megkívánt részeit is felügyelni úgy, ahogyan tette azt a motorrészleggel. A Bild emellett azon is spekulál, hogy sem Max Verstappen, sem Yoovidhya nem volt ott a csapat által minden évben a Brit Nagydíj előtt tartott agyaggalamb-lövészeten, ami szintén arra utalhat, hogy Verstappenék szorgalmazták Horner távozását.

  • Összetörte a legendás F1-es autót az esportoló, mutatjuk, milyen hibát vétett (videó)

    Összetörte a legendás F1-es autót az esportoló, mutatjuk, milyen hibát vétett (videó)

    A goodwoodi sebességfesztiválon egy esportoló is F1-es autóba pattanhatott, rádásul nem is akármilyenbe. A Sebastian Vettelt harmadik vb-címéhez segítő RB8-as azonban nem úszta meg sértetlenül a kalandot.

    Számos példát láttunk már rá, hogy az esport vagy a szimulátorversenyzés világából érkezve valaki a valóságban is jó autóversenyző lesz, de a hétvégi goodwoodi sebességfesztiválon Sebastian Job, a Red Bull esportolója nem éppen vitte jó hírét ennek a műfajnak, ugyanis sikerült a szalmabáláknak hajtva megrongálnia Sebastian Vettel 2012-es világbajnok RB8-asát.

    Sebastian Job, Goodwood, Red Bull
    Job most nem végzett jó munkát / Fotó: Bob McCaffrey/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Az iRacing nevű szimulátorplatformon két vb-címet is nyerő (tehát nem az inkább a játék, semmint a szimuláció felé tendáló hivatalos F1-es esport-bajnokságban alkotott maradandót) Job korábban már vezette az RB8-ast a Red Bull Ringen, most pedig a Forma–1 75 éves fennállásának ünnepléséről szóló, évente rendezett fesztiválon is megkapta a lehetőséget a V8-as torpedó vezetésére, ám az egyik felfutása előtt nem sikerült bevennie egy jobbkanyart.

    Az igencsak furcsa balesetet nézői felvételek örökítették meg, az autó mozgásából és hangjából ítélve a legvalószínűbb pedig az, hogy Job hagyta túlságosan leesni a motor fordulatszámát, amitől bekapcsolt a lefulladásgátló, a valódi F1-es autóval tapasztalatlan esportoló pedig nem húzta be a kuplungot, így a lefulladásgátló a falba vezette. 

    Íme az eset két szemszögből:

    @_studyingxx_

    #redbull #crash #goodwoodfestivalofspeed #4upage #f1 #fyp

    ♬ original sound – _studyingxx_

     

  • Mi a terve a Red Bullnak Hornerrel, ha még mindig utalja a fizetését?

    Mi a terve a Red Bullnak Hornerrel, ha még mindig utalja a fizetését?

    Egy a Red Bull Racing gyárában tartott búcsúbeszédében elejtett félmondat előrejelezheti, mi várható a folytatásban Christian Horner és a csapat kapcsolatában, ami akár késleltetheti is, hogy az F1 egyik legsikeresebb csapatvezetője új állást keressen a sportágon belül.

    Hornert több mint 20 év szolgálat után megfosztotta csapatfőnöki posztjától a Red Bull tulajdonosi köre, ám ez nem azt jelenti, hogy menesztették volna a cégtől. Mint arra ő maga is tett utalást a csapattagok előtt tartott szerdai beszédében, továbbra is a vállalat alkalmazásában marad.

    Arról, hogy esetleg valamilyen más pozícióban folytatná a munkát, nem esett szó – és a történtek fényében nehéz is lenne elképzelni. A The Telegraph szerint szerződésbeli okai vannak, hogy a felek papíron egyelőre nem szakították meg a kapcsolatot, Hornernek ugyanis 2030 végéig van érvényes kontraktusa a csapattal. A lap tudomása szerint 2023-ban mintegy 9 millió angol font volt a brit sportvezető évi fizetése (kb. 4 milliárd forint), ami évente meghatározott mértékben nő, és most a szerződés felbontásával akár 50-60 millió fontos végkielégítésre is számíthat.

    Horner, te idióta – Ecclestone belerúgott kicsit a cimborájába

    Horner a Red Bull csapatszemélyzetének legmagasabban fizetett tagja – a három legjobban fizetett szakember, valamint a versenyzők bére pedig kivételt képez a költséglimit kerete alól.

    Laurent Mekies már átvette a helyét a Red Bull istállójának élén, a vezetőcsere ellenére azonban a valódi egyezkedés még csak most indulhat el a háttérben Horner és a csapat ügyvédei között a távozás feltételeiről, amiben a végkielégítés összege mellett az is kulcskérdés lesz, hogy az 51 éves szakembernek milyen hosszú időt kell kényszerszabadsággal töltenie, mielőtt újra munkát vállalna az F1-ben egy másik csapattal.

    Ha folynak is egyeztetések arról, hogy Horner 20 évnyi Red Bull-os tapasztalattal és temérdek sikerrel a háta mögött egy másik istállónál kapjon vezetői pozíciót (a Ferrari már hónapokkal ezelőtt felmerült vele kapcsolatban, és az Alpine lehet még logikus választás), a Red Bull-lal való szerződésbontás folyamata elodázhatja a váltás időpontját.

    Feltéve persze, hogy Hornernek valóban célja a gyors visszatérés. Annak fényében nem feltétlenül, hogy milyen érzelmesen búcsúzott a csapattól, amelynél élete 40%-át töltötte, valamint hogy éppen nemrég hunyt el első gyermekének édesanyja, továbbá hogy a The Sun névtelen forrása szerint Hornernek amiatt is jól jönne egy kis szabadidő, hogy helyrehozza feleségével Geri Halliwell-lel való kapcsolatát, amit a tavaly év elején nyilvánosságot kapott botrány is megtépázott.

  • A Hornert még hiányoló új csapatfőnök elmondta, mi lesz az első dolga a Red Bull élén

    A Hornert még hiányoló új csapatfőnök elmondta, mi lesz az első dolga a Red Bull élén

    Megejtette első interjúját a Red Bull csapatvezetőjeként a Racing Bullstól előléptetett Laurent Mekies, aki fontosnak tartja, hogy első heteiben minden csapattag véleményét meghallgassa.

    Húszéves F1-es fennállásának legnagyobb változásán megy keresztül a Red Bull Racing a napokban azzal, hogy az istállót a kezdetek óta irányító Christian Hornert eltávolították a posztjáról, helyére pedig az eddig az energiaitalosok kiscsapatát, a Racing Bullst irányító Laurent Mekies érkezett.

    Bár a következő versenyhétvégére, a Belga Nagydíjra még két hetet kell várni, a 48 éves francia szakember csütörtökön máris egy versenypályán kezdhetett el ismerkedni a csapattal, hiszen a Red Bull filmforgatási napot tartott Silverstone-ban. Mekies Horner méltatásával kezdte első interjúját új posztján.

    „Még mindig kicsit szürreális, hogy itt vagyok, és nem látom őt. Nem lehet eléggé méltatni azt a hatalmas teljesítményt, amit ez a csapat elért Christian vezetésének 20 éve alatt. Amikor először találkoztam vele 20 évvel ezelőtt, ő volt a Forma–1 legfiatalabb csapatvezetője, és hihetetlen, hogyan formálta át ezt a helyet azzá, ahogyan jelenleg ismerjük, az út során rengeteg győzelmet és bajnoki címet szerezve” – mondta elődjéről Mekies a Red Bull által készített videóban.

    „És Christian volt az, aki Helmuttal [Marko] és Oliverrel [Mintzlaff] közösen visszahozott engem a Red Bull családba két évvel ezelőtt. Az első gondolataim így ma róla szólnak.”

    Mekies maga is több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik már az F1-ben, ő azonban a ranglétra számos fokát bejárta és többször is munkahelyet váltott: 2001-ben az Arrowsnál motormérnökként kezdte, majd a Minardinál többek között Baumgartner Zsolt versenymérnöke is volt, és miután a Red Bull megvette a csapatot, egészen 2014-ig a Toro Rossónál maradt.

    Ezt követően egy négyéves periódust a FIA alkalmazásában állt és a biztonságért felelős igazgatóként felügyelte a szövetség égisze alá tartozó sorozatokat, mielőtt 2018-ban a Ferrari helyettes csapatfőnökeként visszatért a versengés közegébe. Ez a tízéves kitérő után hozta őt vissza a Red Bull a faenzai alakulatához, hogy 2024-től már annak egyik csapatfőnöke legyen, innen pedig logikus lépésnek tűnik a nagycsapat élére való kinevezés.

    A Red Bull vezetősége és technikai stábja az elmúlt két évben több olyan magasrangú szakembert is elveszített, akik kulcsszerepet játszottak az elmúlt 15 évük sikereiben, elég csak a már az Aston Martinnak tervező Adrian Newey-ra, a Saubert irányító Jonathan Wheatley-re, vagy a McLaren technikai igazgatójaként dolgozó Rob Marshallra gondolni. Horner leváltása pedig egyáltalán nem garancia arra, hogy megállna a tudáskiáramlás, miközben az istálló a versenypályán 2023 óta rohamléptekben veszítette el domináns státuszát.

    „Gondoskodnunk kell arról, hogy a csapatot alkotó temérdek tehetséges ember mind megkapja, amire szüksége van ahhoz, hogy a legmagasabb szinten teljesítsen – hiszen már most is ők a legjobbak. Arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a Red Bull energiája szétáradjon a csapaton belül” – fogalmazott Mekies, aki ígérete szerint az istálló minden tagjának meg fogja hallgatni a véleményét, ez pedig olyasvalami, ami az utóbbi években, amikor látszólag mindent Max Verstappen igényeinek rendeltek alá, a sejtések szerint nem valósult meg.

    A jövő évi erőviszonyok döntik el, melyik csapatnál látjuk viszont Hornert az F1-ben?

    „Nem becsüljük alá az előttünk álló kihívást, a Forma–1 alighanem története legnagyobb technikai szabályváltozására készül. A Red Bull számára pedig ezt még különlegesebbé teszi, hogy saját erőforrásunkkal vágunk ebbe bele. Szóval hatalmas kihívás vár ránk.”

    „A következő heteket annak szentelem, hogy megpróbáljak minél több csapattaggal találkozni, hogy megismerjem mindazokat a fiúkat és lányokat, akik a varázslatot végzik a színfalak mögött. Meghallgatom őket, igyekszem átlátni, hogyan működik ez a csodálatos gépezet, amit a Red Bull Forma–1-es csapatának nevezünk, és megtalálni a módját, hogyan vehetem ki a részem ebből.”

    Mekies Red Bullnál való kinevezésével előző munkahelyén, a Racing Bullsnál is megmarad a folytonosság, ott a két csapatvezetős rendszerben Peter Bayer mellé Alan Permane lép mostantól fel, aki szintén kiterjedt tapasztalattal rendelkező mérnöke az F1 közegének, s a tavalyi évben érkezett a csapathoz azok után, hogy elhagyta az Alpine-t, ahol (az enstone-i csapat jogelődjeinél) 1989 óta dolgozott.

  • A jövő évi erőviszonyok döntik el, melyik csapatnál látjuk viszont Hornert az F1-ben?

    A jövő évi erőviszonyok döntik el, melyik csapatnál látjuk viszont Hornert az F1-ben?

    Christian Horner Red Bull-csapatfőnöki pályafutása meglehetősen hirtelen ért véget, az F1-ben töltött időszaka viszont aligha zárult le. Az 51 éves szakemberre ugyanis igencsak nagy lehet a kereslet.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a Red Bull eltávolította Christian Hornert F1-es istállójának csapatfőnöki székéből. Ezzel egy 20 és fél éves történet végére került pont, és bár a vége valóban nem volt szép, összességében számtalan sikert értek el közösen. A kérdés már csak az, hogy ez milyen hatással lesz az érintettek jövőjére nézve.

    Kirúgta Christian Hornert a Red Bull

    Az már tény, hogy a bikások irányítását Laurent Mekies veszi át, azt pedig nehéz megmondani, hogy a francia szakember mit fog kezdeni a helyzettel. Éppen ezért jelen cikkben elődjével foglalkozunk, aki ugyan jelenleg továbbra is a Red Bull alkalmazásában áll, de nehéz elképzelni, hogy ez így is marad. Ebben az esetben pedig nyilvánvalóan felszabadul.

    A The-Race.com értesülései szerint Horner nem fogja elsietni a döntést, és a következő hónapokban sok időt fog otthon tölteni, miután az elmúlt másfél év eseményei a magánéletére is hatással voltak. Emellett az is valószínűsíthető, hogy a szerződése megtiltja neki, hogy távozása után azonnal munkát vállaljon máshol, de nyilvánvalóan ez sem fogja őt örökké korlátozni.

    Hornernek még csak meg sem magyarázta a Red Bull, miért rúgták ki

    Ennek tudatában meglepő lenne, ha előbb-utóbb nem tűnne fel egy másik F1-es istállónál. Ezzel kapcsolatban sokaknak alighanem óhatatlanul a Ferrari jut eszébe, hiszen a maranellóiak korábban megkörnyékezték őt. Akkor nemet mondott az ajánlatra, most pedig állítólag nincs kapcsolat a felek között, ezzel együtt az is tény, hogy a Scuderiát irányító Frédéric Vasseur szerződése az idei év végén lejár, ráadásul az olasz sajtó nemrég össztüzet indított vele szemben. Horner Silverstone-ban megvédte kollégáját.

    Minden szervezetben rendkívül fontos a stabilitás – nyilatkozta a Brit Nagydíj csapatfőnöki sajtótájékoztatóján. – Nálunk huszonegy éve stabilitás van, és ez hozta meg azokat az eredményeket, amelyeket elértünk. Fred nagyon jó képességű menedzser. A Ferrari képében nyilvánvalóan egy olyan csapatot irányít, amely gyakorlatilag egy nemzeti istálló, amivel együtt jár az elvárás és a nyomás. Még viszonylag új neki ez a szerepkör, és időbe telik, amíg kialakítja a megfelelő folyamatokat és kultúrát, illetve a megfelelő embereket teszi pozícióba. Ebben a szakmában nincsenek csodafegyverek. Az egész arról szól, hogy egy csapatnyi ember együtt, egy cél érdekében dolgozzon. A Ferrarinál ráadásul a nemzet elvárásai is növelik a terhet.”

    Így búcsúzik Verstappen a menesztett Hornertől

    Horner akkor még nem tudta, hogy néhány nappal később mi vár rá, jó kérdés, hogy ellenkező esetben hogyan fogalmazott volna. Az mindenesetre biztos, hogy innentől kezdve nem utasíthatja vissza a Ferrarit – és más csapatot sem – ugyanazzal az indokkal, mint három éve, miszerint ragaszkodik a Red Bullhoz, Az pedig korántsem lenne meglepő, ha előbb-utóbb ismét rákerülne az olasz márka elnökének, John Elkann-nak a radarjára.

    Más szempontból viszont talán nem is a maranellóiaknál adná magát a legjobban a szerződtetése, hanem az Alpine-nál, ahol most már évek óta nem tudnak kialakítani stabil szervezetet. A brit szakportál szerint Horner minimum megfontolni hajlandó ezt az opciót, az viszont elképzelhetetlennek tűnik, hogy Flavio Briatore bármilyen szinten is a felettese legyen. A szintén idős Helmut Marko ugyanis bizonyos szempontból szintén felette állt, és az utolsó években egyértelmű volt a konfliktus kettőjük között.

    Horner néha elérzékenyült – így búcsúzott el a kollégáitól

    A hivatkozott cikk azt is hangsúlyozza, hogy a jövőre debütáló új technikai szabályok nagyban meghatározhatják, hogy mi és mikor történik. Amikor ugyanis egyértelművé válnak az erőviszonyok, a pilótakeringő mellett a csapatvezetők között is törvényszerű lehet a vándorlás, főleg azon istállók esetében, akik csalódást keltően kezdik az új korszakot.

    Horner tapasztalata pedig ebből a szempontból is értékes lehet, hiszen a Red Bullnál nemcsak csapatfőnök, hanem vezérigazgató is volt, és az ő irányításával épült ki az a hatalmas vállalat, amelynek technológiai részlege már jóval többről szól a Forma–1-es autó tervezésénél és építésénél. Ott van például a Red Bull Powertrains, a bikások motorrészlege, amelynek révén jövőre már saját motorral indulnak. Ezt az átállást szintén az 51 esztendős szakember vezényelte le.

    Horner nagy dicsőségről beszélt a Red Bulltól búcsúzva, a riválisokat is méltatta

    Persze a másik oldalról nézve Horner vesztét bizonyos szempontból a túl nagy hatalom okozta, de kétségtelenül bizonyította, hogy tudja, miként kell egy kiscsapatból nagycsapatot csinálni, ami szinte bármelyik csapat számára vonzó lehet. A kulcskérdés, hogy megkapja-e azt a mértékű kontrollt, amely a Red Bullnál megvolt neki, és amelyben deklaráltan hisz.

    Van egy világos struktúrám… ahol a fő részlegek nekem jelentenek – felelte Silverstone-ban arra a kérdésre, hogy csapata mennyire központosított, és hogy ezt tartja-e a legjobb megoldásnak. – Ez a felállás a pályán és azon kívül is hihetetlenül jól bevált számunkra. Nagyon szűk a felső vezetésünk, nagyon erős a struktúránk. Az erősségünk a mélységben rejlik. Nem érezzük, hogy változtatni vagy finomítani kellene rajta, én biztosan nem. Szervezetileg természetesen mindent hangolunk és optimalizálunk, de a struktúránk nagyon is egyértelmű.”

    Verstappen szempontjából elvileg semmi sem változik Horner távozása után

    Az teljesen világos, hogy ez a szemlélet az utóbbi másfél évben nem hozta meg a sikereket, előtte viszont igen. Éppen ezért valószínűsíthető, hogy lenne olyan csapattulajdonos, aki biztosítaná neki azokat a körülményeket, amelyek segítségével megvalósíthatja az elképzeléseit. Pláne abban az esetben, ha valamelyik élcsapat nagyon rosszul kezdi a következő évet.

    Szívtelen volt a Red Bull? Pont egy halálhír után közölték Hornerrel a döntést

  • Szívtelen volt a Red Bull? Pont egy halálhír után közölték Hornerrel a döntést

    Szívtelen volt a Red Bull? Pont egy halálhír után közölték Hornerrel a döntést

    Christian Hornert egy héttel a menesztésére vonatkozó döntés előtt is súlyos csapás érte.

    A Daily Mail megtudta, hogy múlt hétfőn, vagyis nyolc nappal azelőtt, hogy Horner tudomására hozta a Red Bull a döntést (ez kedden történt), az ex-csapatfőnök szintén lesújtó hírt kapott: 58 éves korában elhunyt első felesége, Beverley Allen, aki egyben az első gyermekének, a 2013-ban született Oliviának is az édesanyja.

    Beverley Allennél két éve szemdaganatot diagnosztizáltak, ez okozta a halálát. Sajtóhírek szerint Hornerrel megtartották a jó kapcsolatot azután is, hogy utóbbi 2014-ben elhagyta őt.

    Horner nyilvános búcsúüzenete, illetve a Red Bull gyárában tartott beszédéből néhány részlet itt olvasható. Technikailag egyébként nem bocsátották el, mert a csapat alkalmazásában marad, „csak” a pozíciójától fosztották meg.