Címke: Red Bull

  • Marko elárulta, hogy lesznek sikeresek jövőre, a büntetések terhe mellett is

    Marko elárulta, hogy lesznek sikeresek jövőre, a büntetések terhe mellett is

    Dr. Helmut Marko elbagatellizálta azt, hogy a Red Bull költségvetési sapka büntetései milyen hatással lesznek a csapat versenyképességére a jövőben.

    A 2021-es „kisebb” túlköltekezésért kiszabott büntetés egyik tétele egy 7 millió dolláros bírság. Erről Günther Steiner, a Haas amerikai kiscsapat főnöke a német ntv-nek ennyit mondott:

    „Hétmillió dollár, az rengeteg pénz. Fájni, mégsem fog nekik. Ha azt mondták volna, hogy jövőre 5 millió dollárral kevesebb keretet kapnak, mint a többi csapat a költségvetési sapkában – és csak egy számot mondtam -, akkor annak valódi hatása lenne az autó fejlesztésénél.”

    Steiner abban is kételkedik, hogy a szélcsatornában eltöltött idő 10 százalékos csökkentése olyan büntetés, amely tényleg hátrányosan hatna a Red Bullra:

    „A Red Bull elég jó ahhoz, hogy ezt kikompenzálja, csak tudnak valami mást csinálni. Továbbra is vannak lehetőségeik arra, hogy máshol fejlesszenek, tehát a fejlesztés egyáltalán nem áll le, csak átkerül az autó egy másik területére. Dolgozhatnak helyette a súlyán. Annyi mindent lehet csinálni, ha van pénzed.”

    Szinte hihetetlen, de a Red Bull-os Dr. Helmut Marko sem tűnik úgy, hogy lényegében ne értene egyet Steinerrel. Ő az osztrák Österreichnek nyilatkozott:

    „Nem hagyjuk, hogy ezek az irányított akciók letereljenek minket a helyes útról. Ezt motivációval tudjuk pótolni.

    Ugyanakkor a szélcsatornában végzett munkát más tevékenységekre, például a súlycsökkentésre vagy a felfüggesztési kialakításokra is tudjuk mérsékelni. Ezek logikus következmények, és még a könyvelési és jogi részlegünkön is kiigazításokat végzünk.”

    Marko: Mateschitz azt akarná, hogy a Red Bull folytassa a Forma-1-et

  • Steiner: A Forma-1 az új Verstappen-éra közepén van

    Steiner: A Forma-1 az új Verstappen-éra közepén van

    Günther Steiner szerint egy újabb éra vette kezdetét, aminek a központjában a Red Bull és Max Verstappen áll.

    A tavalyi szezonzáró és az idei költségvetési botrány ugyan beárnyékolta a holland sikerét, ám a 25 éves versenyző van jelenleg a legjobb pozícióban. Két világbajnoki címet már szerzett, és jó esélyekkel vág neki majd 2023-nak is.

    A Haas csapatfőnöke szerint most a Verstappen korszak köszöntött be.

    „Minden érának megvan a maga bajnoka. Ebben a korszakban Max (Verstappen) az. Amikor Michael volt, akkor Michael volt. Most éppen a Max-korszak közepén vagyunk. Meg van benne a tehetség, a lendület, mesterien csinálja a dolgokat.”

    Minden érának megvannak a párharcai, így Steinre megnevezte ki lehet Verstappen fő ellenfele a következő években.

    „Szerintem Charles Leclerc versenyzői kvalitásai nagyon jók. Ám néha túl sokat hibázik. Max ugyanakkor nem teszi meg ezt a szívességet. Ahhoz, hogy bajnok legyél, kell az a kis plusz. Egy bizonyos lazaság és extra szerencse. Max jelenleg meglovagolj a hullámot és nem akar leszállni róla.” – nyilatkozta az olasz vezető.

  • Mateschitz gyönyörű kedvesének markát szép kis summa ütheti

    Mateschitz gyönyörű kedvesének markát szép kis summa ütheti

    Dietrich Mateschitz fiatal barátnője és fia osztozhat majd a Red Bull egykori tulajdonosának vagyonán.

    Max Verstappen második bajnoki címének még örülhetett Mateschitz, hiszen a holland a Japán Nagydíjon biztosította be a sikert. Viszont a csapat ötödik konstruktőri első helyét az osztrák milliárdos már nem érhette meg.  Október 22-én hunyt el, hátrahagyva azt a márkát, amit szinte mindenki ismer.

    Nem csak a sportág gyászolja Mateschitz-et, hanem fia és kedvese is.

    A Red Bull megálmodója nem volt híve a házasságoknak, ugyanakkor magánéletét sosem titkolta. Egyetlen fia, Mark előző kapcsolatából született 1992-ben. Anita Gerhardter két évig volt együtt az osztrák üzletemberrel, majd útjaik külön váltak. Mark az édesanyjával nőt fel, ám apja már iskolás korában üzleti pályára terelte.

    Későbbi kedvesével, Marion Feichtnerrel 2009 óta alkotott egy párt Mateschitz.  Az elmúlt években több rendezvényen is részt vett a 39 éves hölgy oldalán.  Az Osztrák Nagydíjon kívül az RB Leipzig meccseire is kilátogattak. Ám miután diagnosztizálták a betegséget a 78 éves üzletembernél, már nem jelentek meg a nyilvánosság előtt.

    Mateschitz vagyonát 28 milliárd euróra becsülik. A két Forma-1-es és a két focicsapat mellet, a Red Bull Ringnek is ő volt a tulajdonosa. Ezen felül ingatlanok, egy privát sziget, valamint repülőgépek is a vagyonát képezték.

    Vagyonát fia és kedvese örökölheti majd, így az utazási ügynökségeket birtokló Feichtner is tovább viheti a Red Bull atyjának álmait.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    RB Leipzig Fans (@rblfanssince2009) által megosztott bejegyzés

     

  • Gasly már csak lábujjhegyen közlekedhet, nehogy eltiltsák

    Gasly már csak lábujjhegyen közlekedhet, nehogy eltiltsák

    Pierre Gasly-t „óvatosságra” intette már a következő Forma-1-es csapata, az Alpine is.

    A francia a Red Bull második F1-es csapatától, az AlphaTauritól a Renault tulajdonában lévő Alpine-hoz igazol jövőre. Otmar Szafnauer csapatfőnök ugyanakkor bevallotta, hogy ideges amiatt, hogy Gaslynak 2023-ban valamikor versenyzési tilalmat kell letöltenie, mert elfogytak a szuperlicensz büntetőpontjai.

    Minden versenyző akár 12 pontot is veszíhet az FIA-nál különféle szabálysértések miatt, mielőtt megkapja az eltiltását – és a Lance Stroll-lal Mexikóban történt incidens miatt Gaslynak 10 pontja maradt még. A számláló ugyanakkor csak jövő májusban áll vissza 0-ra. Otmar Szafnauer Alpine csapatfőnököt az El Mundo Deportivo spanyol lap kérdezte erről:

    „Elővigyázatosnak kell majd lennie.”

    Gasly mindeközben méltatlankodott egy sort a Viaplaynek, hogy szerinte igazságtalan volt a büntetőpont, amit Mexikóban kapott a Strollal való ütközésért:

    „Versenyzés volt, de mégis kaptam büntetést, így azt hiszem, valamin változtatnom kell.”

    Még eggyel közelebb került az eltiltáshoz Pierre Gasly

  • Villeneuve adott pár tippet az FIA-nak, hogy mire költse a Red Bull büntetését

    Villeneuve adott pár tippet az FIA-nak, hogy mire költse a Red Bull büntetését

    Jacques Villeneuve már azt is tudja, mire kellene költeni azt a 7 millió eurót, amivel megbüntették a Red Bullt.

    A Bikák túlköltekeztek 2021-ben, így a Szövetség büntetést szabott ki rájuk. A catering szolgáltatásokon csúszott el az osztrák alakulat, és állításuk szerint nem az autó fejlesztésére fordították a plusz összeget.

    Ugyanakkor kemény büntetést kapott a csapat. Nem csak pénzbírságot kell fizetniük, hanem a szélcsatornában eltöltött idejüket is lerövidítették.

    A kanadai világbajnoknak viszont adott pár tippet azzal kapcsolatban, hogy mire kellene költeni a plusz összeget.

    „Ebben az esetben ez nem minősül csalásnak. A kipörgésgátlóval való csalás, viszont már az volt. Nem hinném, hogy ez változatott az idei eredményen. A Red Bull annyira erős, hogy mindenképpen nyertek volna. Most az FIA-nak hét millió dollárt kell kifizetniük. A Red Bullra nézve alig van hatása, a többi csapat pedig egy centet sem kap ebből a pénzből.” – nyilatkozta Villeneuve.

    A kanadai szerint a közlekedésbiztonság javítására kellene fordítani a plusz pénzt, ezen felül a többi csapat is kaphatna kompenzációt.

  • Nemzetközi sajtó: Nincs még egy olyan versenyző, mint Verstappen

    Nemzetközi sajtó: Nincs még egy olyan versenyző, mint Verstappen

    A nemzetközi sajtóorgánumok ismét érétkelték a Red Bull és Max Verstappen teljesítményét.

    Ugyan a verseny nem tartogatott nagy izgalmakat, ám a háttérben eluralkodtak az indulatok. Az FIA kihirdette a Red Bull és az Aston Martin büntetését, továbbá a holland versenyző és az osztrák csapat bojkottálta a Sky Sportot is.

    A Mercedes ugyan ismét erőre kapott, bár a kétszeres világbajnokot nem tudták legyőzni.

    A neves lapok ennek tükrében így értékelték a történéseket:

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Nincs még egy olyan versenyző, mint Max Verstappen. Idén már a 14. győzelmét ünnepelhette. Igazi arany szezon ez a holland számára. Arany sisakkal és ilyen kiváló eredményekkel köszöntette a címét. Ezzel a teljesítménnyel Michael Schumacher és Sebastian Vettel elé került ezen a listán. A Ferrari számára viszont felejthető volt a hétvége. George Russell mögött az 5. és a 6. helyen végeztek. Nem voltak versenyképesek ezen a pályán, még rengeteg házi feladat vár rájuk.”

    AS (Spanyolország):

    „Michael Schumacher úgy aratott 13 győzelmet egy szezonban, hogy abban az évben 18 futam volt. Még két futam van vissza, így tovább szépíthet Verstappen az eredményén. Figyelemre méltó az, hogy egy olyan nagy bajnoknak, mint Lewis Hamiltonnak még nem sikerült ezt elérnie. Ugyanakkor ő négy szezonban is eljutott a 11 győzelemig.”

    Bild (Németország):

    „Verstappen megdöntötte Schumacher egyik rekordját. Ennyi győzelmet egy szezonban még egyetlen egy pilóta sem ért el. Verstappen számára ez egy kihívás nélküli verseny volt. A kezdetektől uralta a futamot. Hamilton a második helyen ért célba, ám reális esélye nem volt a győzelemre. Pérez, a helyi hős pedig harmadik lett.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Max Verstappen szinte meg sem izzadt, mikor beírta magát a Forma-1 rekordkönyvébe. Úgy mászott ki az autójából, mintha a tengerparton töltötte volna a délutánt. Ez a kép tökéletesen összefoglalja a szezonját.”

     

  • Vettel ezzel a küldetéssel bízta meg Verstappent

    Vettel ezzel a küldetéssel bízta meg Verstappent

    A 2022-es Forma-1-es szezon kiváltképp a Red Bullról és Max Verstappenről szólt. A kétszeres holland világbajnok Mexikóban aratott 14. sikere már idén, amivel beállította Sebastian Vettel és Michael Schumacher egy szezonon belül aratott győzelmi rekordját. A négyszeres világbajnok nem bánja, hogy Verstappen megdöntötte a rekordját és ezen téma kapcsán egy házi feladattal is megbízta őt.

    Vettel nagyon örül annak, hogy egykori csapata hosszú idő után újra szárnyakra kapott és az idei szezonban mindkét bajnokságot voltak behúzni. Erre a Bikák esetében 2013 óta nem volt példa és a német klasszis abban reménykedik, hogy Verstappen képes lesz azzal feltenni a koronát az idei évére, hogy a hátralévő két futamot is megnyerni, amivel 16-ra növelné az idei győzelmei számát.

    „Max-nek (Verstappen – a szerző) idén hihetetlen egy éve vagyok, és nagyon remélem, hogy 16 győzelemmel fejezi be 2022-t” – idézi az idei év végén visszavonuló Vettel szavait az Autosport.com. – Az autójuk is rendkívül erős, de Max érdemét ez kicsit sem csökkenti, mert nagyszerű munkát végez.”

    Vettel azt is kiemelte, hogy a Red Bull az extra nyomás ellenére képes az Osztrák Nagydíj óta dominálni a sportot. A Bikák egyáltalán nem ilyen formát mutattak még a szezon elején, mert akkor még a Ferrari számított a viszonyítási alapnak. Azonban a szezon előrehaladtával a Milton Keynes-i istálló képes volt lehagyni a fejlesztési versenyben az olasz riválisait, akik a hibáikkal a maradék esélyüket is eldobták maguktól, ami a vb harcot illeti.

  • Gyorsan véget ért a „móka”, Braziliában befejezi a sztrájkot a Red Bull

    Gyorsan véget ért a „móka”, Braziliában befejezi a sztrájkot a Red Bull

    Max Verstappen kifejtette miért haragudott meg a Sky Sportsra, míg a Red Bull már Brazíliában felfüggeszti a tiltakozását.

    Az Abu Dhabi Nagydíj botránya óta a brit tévétársaság sűrűn utalt arra, hogy a bajnoki cím nem a megfelelő emberhez került. Legutóbb Ted Kravitz jelentette ki, hogy Lewis Hamiltont meglopták, továbbá hozzátette: Verstappen nem tud normálisan bajnok lenni.

    Ez volt az utolsó csepp a pohárban a 25 éves versenyzőnél, ezért úgy határozott nem áll a csatorna rendelkezésére. Christian Horner és a Red Bull követte a példáját Mexikóban. Ez az eset megosztotta a rajongókat. Sok brit szurkoló üdvrivalgásban tört ki. A #ThankYouTed szárnyra kapott a Twitteren, míg a többi rajongó nem feltétlenül értett egyet ezzel a magatartással.

    „Ebben az évben elég tiszteletlenül viselkedtek, és most telt be a pohár. Már önmagában a közösségi média is egy elég mérgező felület. Nem segít a dolgon az, hogyha élőben, mikor melletted sétálnak, ilyeneket mondanak. Ez egyszer elég volt, és nem fogok válaszolni többet.” – magyarázta Verstappen.

    Christian Horner így kommentálta az esetet:

    „Csalódottak vagyunk a Sky-on elhangzott becsmérlő szavak miatt. Ezért éreztük úgy, hogy a hétvégén szünetet kell tartanunk. A Sky-nak sem árt. Meg kell teremteni az egyensúlyt a kommentálás és az információátadás terén. Némelyik narratíva elég jó, viszont néhány meg túl szenzációhajhász. Max nagyon feldúlt volt, és mi csapatként támogatjuk őt. A Red Bull néha elég olcsó célpont.”

    Helmut Marko a következőket mondta az ügyről:

    „Egyszerűen ezt nem fogjuk eltűrni. Most várjuk a reakciókat.”

    A Red Bull sztrájkja nemcsak a brit részt érintette, a csapat a német és az olasz társaságnak sem nyilatkozott.

    Norris nem hagyta magát:

    A verseny után Ted Kravitz mikrofonja is a versenyző orra alá került. A 22 éves pilóta odaszólt honfitárásának, mikor a rajt utáni történésekről érdeklődött:

    Kravitz: „Mi történt veled a rajtnál? Visszaestél a 10. helyre.”

    Norris: „Ez csak két pozíció, elég hosszú az út az 1-es kanyarig.”

    Kravitz: „Ez nem optimális (nevet)!”

    Norris: „Meg kellene próbálnod vezetni, haver! Nem történt semmi rossz, vagy ilyesmi. Egy helyet a vonalnál veszítettem, a másikat meg a kanyarnál. Ezt leszámítva jó munkát végeztünk.”

    Véget ért a móka:

    Braziliában viszont beszünteti a sztrájkot a Red Bull, mind a csapat, mind pedig Verstappen nyilatkozni fog a tévétársaság összes szegmensének.

    „A következő versenyhétvégén már normálisan folytatjuk a munkát” – erősítette meg Horner.

    Ugyanakkor nem csak a Red Bull tette tiltólistára a csatornát. A német Sky-nak csak ritkán ad interjút Günther Steiner, ugyanis az év elején Peter Hadernacke (műsorvezető) nagyon kritizálta Mick Schumachert. A Holland Nagydíjon az olasz Sky szállt bele a fiatal németbe, így Mattia Binotto is elrendelte egy darabig a „rádiócsendet”.

  • Horner elmondta mire költse az FIA a büntetést amit befizetnek

    Horner elmondta mire költse az FIA a büntetést amit befizetnek

    Christian Horner azt mondja, reméli, hogy az FIA valami jót tesz a Red Bull 7 millió dolláros büntetésével a költségvetési keret megszegés esete miatt.

    Így vélekedik az energiaitalosok csapatfőnöke:

    „Ez egy hatalmas összeg, amit 30 napon belül kell befizetnünk. Nyilvánvalóan az FIA-n múlik, hogy mire költik, de reméljük, hogy jó célra fordítják.”

    Az egyik ilyen jó ügy Horner szerint a junior versenykategóriák lehetnek, amelyeknek egyértelműen tőkeinjekcióra van szükségük – mint például a kizárólag nőkből álló W Series.

    Ez a bajnokság, amely betétfutamként ment idén néhány nagydíjon, de két versenyhétvégéjüket is idő előtt be kellett fejezni, miután elfogyott a pénz. Így zárt ezért Horner:

    „”Látunk olyan bajnokságokat most, amelyek anyagilag küzdenek, így remélhetőleg tudnak valami jót kezdeni vele.”

    Hamilton kiakadt: Miért nem mentette meg senki a W Seriest?

  • Ricciardo még ezzel a két csapattal tárgyal

    Ricciardo még ezzel a két csapattal tárgyal

    Daniel Ricciardo végre hivatalossá tette, hogy jövőre már nem lesz a rajtrácson.

    A nyolcszoros nagydíjgyőztes visszautasította a Haas ajánlatát, hogy egyeztessen velük egy 2023-as versenyülésről, miután elvesztette a helyét a McLarennél. A 33 éves ausztrál Mexikóban így fogalmazott:

    „Jövőre nem leszek a mezőnyben, de itt leszek, mert ambiciózus céljaim vannak 2024-re.”

    Az a hír járta, hogy jövőre ő lesz a Mercedes tartalékosa, az AlphaTaurihoz igazoló Nyck de Vries helyére kerülhet. Ugyanakkor olyan pletykák is keringenek, hogy a Red Bull-lal is tárgyalásokat folytat egy hasonló szerepkörről 2023-ra. Így folytatta ezért az érintett:

    „A megbeszélések zajlanak, de még semmi sincs aláírva. Semmi sem garantált 2024-re, de mindent elkövetek, hogy visszatérhessek.”

    A Mercedes csapatfőnök Toto Wolff megerősítette, hogy folynak a tárgyalások – és ő is úgy tudja, hogy a Renault és a Red Bull korábbi versenyzője „más csapatokkal” is tárgyal:

    „A Red Bull Racinggel is. Számunkra ő egy remek karakter. De még nem állunk készen arra, hogy megmondjuk, ki lesz a harmadik versenyzőnk a következő idényben. A személyisége abszolút az erőssége, Daniel pedig már régóta velünk van – kívül-belül ismeri ezeket az autókat. Ez mindenképp előnyt jelenthet. Azonban nem akarok itt pletykákat elindítani, mert az igazság az, hogy még nem döntöttünk.”

    Ricciardót Mexikóban a „nap versenyzőjének” választották a nézők, miután egy sor előzés után a hetedik helyre ért be – de Yuki Tsunoda dühös volt az ausztrálra egy ütközés miatt:

    „Nagyon bosszant, amiért egy ilyen tapasztalt versenyző megpróbált előzni egy olyan kanyarban, ahol az előzés alapvetően lehetetlen.”

    Fontos dolgokat árult el a jövője kapcsán Daniel Ricciardo