Címke: Red Bull

  • Verstappen szerint bajban vannak

    Verstappen szerint bajban vannak

    Max Verstappen hiába vezetett a Brazil Nagydíj sprintfutamán, végül mindössze a negyedik helyen intette le a kockás zászló. A holland ugyanakkor a közepes keverékű gumikon futotta le a 24 körös versenyt, ezt a gumit rajta kívül csak Latifi választotta. A sárga oldalfalú gumikat semmikép sem érezte jónak, viszont szerinte a lágyakon sem lett volna jobb a helyzet.

    Elsőként Russell előzte meg, később pedig elment mellette Sainz és Hamilton is.

    „Nem hiszem, hogy a lágyakon magunk mögött tartottuk volna őket. Valahogy nagyon csúnyán elhasználtuk a gumikat, és egyáltalán nem volt tapadásunk” – értékelte a versenyt a világbajnok. „Az elején még viszonylag újak a gumik, és akkor nem is olyan rossz, de minél tovább haladsz, annál több tapadást veszítesz. Valahogy azok a közepes gumik sem működtek egyáltalán. Ha megnézzük Checót, közel volt Hamiltonhoz, de Lewis egyszerűen lehagyta. Tényleg kissé bajban vagyunk. El kell kezdenünk ezt elemezni.”

    Verstappennek mindenesetre az sem segített, hogy amikor Sainz bevetődött mellé a célegyenes végén, az egyes kanyarban elvitte a szárnyvéglapját is. A holland szerint ugyanakkor ez nem sokat számított a végeredmény szempontjából: „A végén, sérülés ide vagy oda, a negyedik helyen végeztem volna. Ha a mai napot nézzük, ez nem jelent sok jót. Azt hiszem, inkább hátra kell néznünk, mint előre, de mindent elemezni fogunk, és remélhetőleg egy kicsit jobban fogunk teljesíteni.”

    Verstappen számára az az egyetlen örömteli dolog, hogy Sainz motorcsere miatti öt rajthelyes büntetése miatt egyet előre lép, így közvetlenül ő kezdheti meg a versenyt a Mercedesek mögül.

  • Megszólalt az a riporter is, aki miatt tüntetett a Red Bull Mexikóban

    Megszólalt az a riporter is, aki miatt tüntetett a Red Bull Mexikóban

    Ted Kravitz először szólalt meg a botrány óta, és gyorsan szeretné is elfelejteni az ügyet.

    A Sky Sports riportere a nevével ellátott műsorban (Ted’s Notebook) azt találta mondani, hogy Lewis Hamiltont meglopták a tavalyi világbajnoki cím kapcsán. Ezen felül a brit azt is hangoztatta, hogy a holland világbajnok még nem nyert „normál körülmények között” bajnokságot.

    Max Verstappennél betelt a pohár, ezért úgy határozott, mellőzi a csatorna összes kirendeltségét. A bojkottban az egész csapat részt vett, ám Brazíliában megváltoztak a körülmények.

    A Sky Sports igazgatója a Red Bull főhadiszállására látogatott, hogy megbeszélje az alakulattal a dolgot. Sikerült megegyezniük, így a Bikák már készségesen állnak a tévétársaság szolgálatába.

    „Behódolt” a Sky Sports a Red Bullnak, tárgyalni akarnak a csapattal

    A közösségi médiás felületeken viszont Kravitzt éltették. Sok rajongó úgy vélte, ő merte csak kimondani az igazat, míg mások nem néztek jó szemmel a riporterre.

    „Csak néztem és követtem, hogy mi történt velünk (Sky Sports), velem és Max Verstappennel Mexikóban. Figyeljetek, leültünk, egy jót beszélgettünk, és ahogy Max is mondta, meghúztuk azokat a bizonyos határvonalakat. Szóval így megyünk tovább.” – mondta műsorában a Sky Sports riportere.

  • Legendás név csatlakozik a Red Bull junior programjához

    Legendás név csatlakozik a Red Bull junior programjához

    A fiatal brazil Enzo Fittipaldi csatlakozott a Red Bull versenyzői akadémiájához. A 21 éves pilóta idén teljes munkaidőben versenyzett a Formula 2-ben a Charouz Racing System színeiben.

    Fittipaldi, aki a kétszeres Forma-1-es induló és Haas tartalékpilóta Pietro öccse, hat dobogós helyezéssel a hatodik helyen áll jelenleg az F2 tabelláján. A 2023-as szezonra vonatkozó terveit ugyanakkor még nem közölték. Fittipaldi a közösségi médiáján osztotta meg a hírt:

    „Nagy örömmel jelentem be, hogy csatlakozom a Red Bull családjához. Köszönöm Dr. Helmut Markónak és Christian Hornernek ezt a lehetőséget.”

    Fittipaldi nagypapája, Emerson 1972-ben és 1974-ben is Forma-1-es világbajnoki címet nyert.

    Brazíliának Felipe Massa 2017 végén történt visszavonulása óta nem volt állandó képviselője az F1-es mezőnyben. Felipe Drugovich idén megnyerte a Formula 2 bajnokságát, és azóta az Aston Martinnál tartalékosa lett.

    Drugovich az Aston Martinnál folytatja

  • Magnussen pole-ja kifejezetten rossz hír Schumachernek

    Magnussen pole-ja kifejezetten rossz hír Schumachernek

    Mick Schumachernek nem tett jót az új Haas-szerződésre vonatkozó esélyeinek Interlagosban azzal, hogy a sprintfutam utolsó helyére kvalifikálta magát.

    A 23 éves német számára még rosszabb, hogy csapattársa, Kevin Magnussen megdöbbentette a Forma-1-es világot azzal, hogy megszerezte saját és a csapat történetének első pole pozícióját – amihez persze a Q3-ban a későn érkező eső is hozzájárult. Még a Red Bull-os Dr. Helmut Marko is kénytelen volt elismerni, hogy ez lenyűgöző teljesítménye volt a tapasztalt dánnak:

    „Magnussen élt a lehetőségével, elsőként jött ki, és hibátlan kört futott. Max Verstappen hibázott a 8-as kanyarban, ami öt tizedébe fájt, egyébként ez elég lett volna.”

    Marko persze biztos benne, hogy Verstappen könnyedén győzni fog:

    „Nem számít, hogy száraz-e vagy vizes a pálya. Maxnak óvatosnak kell lennie, mert láttuk már, hogy Magnussen is képes őrültségekre. Szingapúrban láthattuk, hogy kellemetlen ellenfél a párharcoknál. Max rámegy majd a győzelemre, de túl nagy kockázat vállalása nélkül. Szerintem a sprintfutamon ő fogja megszerezni a győzelmet.”

    A Haas csapatfőnöke, Gunther Steiner láthatóan örült Magnussen pole-jának – és nem volt elragadtatva Schumacher lehetetlenül-utolsó, 20. helyétől. Az 57 éves szakember, aki a pletykák közepette bejelentésre készül, hogy Nico Hülkenberg fogja helyettesíteni Schumachert 2023-ra, így vélekedett:

    „Szerintem amikor kihajtott, egy kicsit túlságosan is tétován ment egy kört. Még nem beszéltem Mickkel az időmérőjéről, bár azonnal odajött hozzám, és gratulált.”

    Steiner Brazíliában utalt rá, hogy a jövő hétvégi, szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtti napokban várható a bejelentés. Schumacher Interlagosban már így nyilatkozott:

    „Nincs B tervem, majd akkor gondolkodom rajta, ha itt az ideje. Ugyanakkor azért vagyok itt, mert szeretem a sportágat.”

    Mivel már olyan pletykák keringenek, hogy tartalékversenyzőként szerződhet az Alpine-hoz, ezért így folytatta:

    „Nem azért vezetek, mert meg akarom mutatni az embereknek, hogy mit tudok vagy mit nem.”

    Annak ellenére, hogy a Red Bull 2023-ra Nyck de Vries-t választotta az AlphaTaurihoz, a faenzai csapat főnöke, Franz Tost szerint egy év kihagyás véget vethet Schumacher teljes Forma-1-es karrierjének. A Sport1-en beszélt erről:

    „Szomorú lenne, ha nem lenne itt a fontos harmadik évében. Mindig azt mondom, hogy egy pilótának három évre van szüksége, amíg tudja, mit kell tennie a Forma-1-ben. Ez azt jelenti, hogy 2023 lenne a döntő éve Micknek. Egy év kihagyás mindenképpen visszavetné őt, mert ez nem csak a vezetési képességek, hanem a Forma-1 egészének megértése szempontjából is fontos fejlődési fázis. Megszakítaná vele a ritmusát. Ahhoz, hogy ezt visszanyerje, rengeteg időre és energiára lenne szüksége.”

    Magnussen a pole-járól: Erről még álmodni sem mertem

  • Verstappen tudja, min ment el a pole, de nem elégedetlen

    Verstappen tudja, min ment el a pole, de nem elégedetlen

    Max Verstappen legnagyobb ellenfele a Brazil Nagydíj időmérőjén nem kis meglepetésre Kevin Magnussen lett, aki le is győzte a holland világbajnokot. A dán ugyanis első pole-ját szerezte a változó körülmények között rendezett kvalifikáción, közvetlenül megelőzve Verstappent.

    „Tudtuk, hogy ezen az egy körön dől el minden, mert fennállt az eső lehetősége. Azt hiszem, a negyedik vagy ötödik autó voltam, és a 8-as kanyarban elfékeztem. Ezen ment ma el a pole pozícióm” – értékelt a kétszeres világbajnok. „Ilyen körülmények között bármi megtörténhet. Nehéz volt, de meg kell találnod a határt, hiszen nem akarsz nagy hibákat elkövetni és esetleg kiesni. A Q3 eléggé lutri volt, de ennek ellenére még mindig az első sorban vagyok.”

    A Red Bull versenyzője ugyan toronymagas favorit a szombati sprintverseny előtt, az megkavarhatja a dolgokat, ha esetleg maradnak a változó körülmények.

  • Magnussen káromkodott, hitetlenkedett, majd történelmet írt

    Magnussen káromkodott, hitetlenkedett, majd történelmet írt

    Kevin Magnussen volt a leggyorsabb az időmérőn, így ő indulhat az első helyről a sprintfutamon, mellőle Max Verstappen rajtolhat, míg a harmadik George Russell lett.

    A kvalifikáció előtt eleredet az eső Brazíliában, így nedves aszfalt köszöntötte a versenyzőket. A mezőny háromnegyede azonnal kihajtott a pályára, hogy még a beígért eső utánpótlás előtt teljesítsék a gyorskörüket.

    A két Ferrari ugrott az élre, Charles Leclerc – Carlos Sainz sorrendben, míg Max Verstappen nem siette el a dolgot. A Red Bull nem sokáig hagyta az élen a Ferrarit, ám Fernando Alonso meglepetésre elorozta előlük az első helyet. Yuki Tsunoda a bukótér „nedvességét tesztelte”, míg Lando Norris felért az ötödik pozícióba.

    Az AlphaTaurinál (Pierre Gasly) tették fel először a slick gumit, míg Kevin Magnussen a harmadik helyre lopta fel magát. A dán körét elvették, mert levágta a pályát, viszont Mick Schumacher meg tudta ismételni csapattársa bravúrját. Mindaddig Lewis Hamilton ugrott az élre.

    Gasly számításai bejöttek, majdnem két másodperccel jobb időt autózott Hamiltonnál. Addig a Ferrari ismét hozta a formáját, ugyanis nem hozták ki időben Charles Leclerc gumijait. Jó pár másodpercet elvesztegetett így a monacói.

    A végén záporoztak az idők, mindenkinek slickekre kellett váltania. Végül a Q1-ből búcsúzott Nicholas Latifi, Guanyu Zhou, Valtteri Bottas, Yuki Tsunoda és Mick Schumacher. A leggyorsabb kört végül Lando Norris autózta.

    A Q2-ben sem vesztegették az időt a pilóták, egymás után hajtottak ki a pályára. Lando Norris ebben a szakaszban is jól kezdett, sikerült megkaparintania az első helyet. Mögé Max Verstappen esett vissza, míg Fernando Alonso ugrott fel a harmadik pozícióba.

    A holland világbajnok azonban az élre állt, míg az esőfelhők egyre közelebb merészkedtek. A Q2 vége felé megérkezett a csapadék is a pálya egyik részére, Carlos Sainz ezt jelentette csapatának.

    A két Aston Martin elfékezte az 1-es kanyart, így ők a javításról lemondhattak. Ám a többiek sem tudtak javítani. A Q2-ben így kiesett Alex Albon, Pierre Gasly, Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo és Lance Stroll. A leggyorsabb ebben a szakaszban Max Verstappen lett.

    A Q3-ban is mindenki kisietett, hogy minél előbb összerakjon egy jó kört. Charles Leclerc egyedüliként intermediate gumikkal hajtott ki, míg a többiek a lágyakra szavaztak. Egy kört megtett a monacói a zöld jelzésű abroncsokkal, majd visszahajtott a boxba lágyakért.

    George Russell mindaddig elásta autóját a sóderágyban, így megérkezett a piros zászló is az eseményre.

    Az első harcot Kevin Magnussen nyerte, aki maga sem hitte el, hogy az leggyorsabb kört sikerült autóznia. A Haas nagyon izgult, míg Sergio Pérez megnézte magának a pályát intereken az esős aszfalton. A mexikói nem tudott javítani, így vissza is gurult a boxba, míg Günther Steiner az amerikai Gene Haast hívta telefonon.

    Szép lassan letelt az óra, és Kevin Magnussen megszerezte az első pole pozícióját, így ő indulhat az élről a sprintfutamon. A második Max Verstappen lett, míg a hibázó George Russell a harmadik helyről rajtolhat majd. Lando Norris a negyedik pozíciót szerzete meg, míg mögötte Carlos Sainz, Esteban Ocon, Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Sergio Pérez és Charles Leclerc alkotta még az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Kevin Magnussen Haas 1:13.954 1:11.410 1:11.674
    2 Max Verstappen Red Bull 1:13.625 1:10.881 1:11.877
    3 George Russell Mercedes 1:14.427 1:11.318 1:12.059
    4 Lando Norris McLaren 1:13.106 1:11.377 1:12.263
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:14.680 1:10.89 1:12.357
    6 Esteban Ocon Alpine 1:14.663 1:11.587 1:12.425
    7 Fernando Alonso Alpine 1:13.542 1:11.394 1:12.504
    8 Lewis Hamilton Mercedes 1:13.403 1:11.539 1:12.611
    9 Sergio Pérez Red Bull 1:13.613 1:11.456 1:15.601
    10 Charles Leclerc Ferrari 1:14.486 1:10.950
    11 Alexander Albon Williams 1:14.324 1:11.631
    12 Pierre Gasly AlphaTauri 1:14.371 1:11.675
    13 Sebastian Vettel Aston Martin 1:13.597 1:11.678
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:14.931 1:12.140
    15 Lance Stroll Aston Martin 1:14.398 1:12.210
    16 Nicholas Latifi Williams 1:15.095
    17 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:15.197
    18 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:15.486
    19 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:16.264
    20 Mick Schumacher Haas 1:16.361
  • Pérez bekezdett Brazíliában, Sainz büntetést kapott

    Pérez bekezdett Brazíliában, Sainz büntetést kapott

    Sergio Pérez volt a leggyorsabb az első szabadedzésen Brazíliában, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    A sprinthétvégés menetrend miatt szinte az összes versenyző azonnal kihajtott a pályára. Lando Norris visszatért az ételmérgezés után, így nem volt szükség Nyck de Vries beugrására.

    Carlos Sainz mindeközben büntetés elé nézhet, ugyanis a belső égésű motort (ICE) cserélik az erőforrásában.

    Az első mérvadó kört Max Verstappen teljesítette, míg a második helyre már a közepes keverékeken Valtteri Bottas ugrott fel.

    Fél óra elteltével Sergio Pérez birtokolta az első helyet, mögé csapattársa, Max Verstappen esett vissza. Meglepetésre a harmadik pozícióban Kevin Magnussen állt, míg a negyedik helyet Valtteri Bottas kaparintotta meg. Mind a négy versenyző már a lágykeverékű abroncsokkal teljesítette az idejét. Mögöttük az első 10-et még Mick Schumacher, Lewis Hamilton, Guanyu Zhou, George Russell, Pierre Gasly és Lance Stroll alkotta.

    A hétszeres világbajnok hátsó szárnyát ragasztgatta a Mercedes, miközben Lance Strollnak akadtak gondjai az autóval.

    A versenyzők többsége csúszkált a pályán, Yuki Tsunoda még a rádióba is kiabált egyet emiatt.

    Az első szabadedzésen végül Sergio Pérez bizonyult a leggyorsabbnak, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett. Carlos Sainz a negyedik helyre repítette magát, míg mögötte Lewis Hamilton, George Russell, Sebastian Vettel, Kevin Magnussen, Valtteri Bottas és Pierre Gasly fért be még az első 10-be.

  • Verstappen magabiztos: Jó eséllyel pályázunk a győzelemre

    Verstappen magabiztos: Jó eséllyel pályázunk a győzelemre

    Max Verstappen idén már 14 futamgyőzelemnél jár és stílusosan szeretné befejezni a szezont. A kétszeres holland világbajnok legfőbb célja, hogy 15-re növelje ezt a számot Brazíliában.

    A Sao Pauló-i Nagydíj lesz a 2022-es Forma-1-es világbajnokság utolsóelőtti futama és az évad utolsó olyan versenyhétvégéje, ami a sprintkvalifikációs rendszer alapján zajlik majd le. A holland kiválóság ugyan nem szereti az új formátumot, és ennek nemrégiben hangot is adott, de egy dolgot mégiscsak szeret benne.

    „Az egyetlen pozitívum a sprintkvalifikációs hétvégékben, hogy az időmérő edzés előtt csupán egy szabadedzésen van lehetőség gyakorolni” – fogalmazott a 34-szeres futamgyőztes, aki elásta a csatabárdot a Sky stábjával. – Ez annyit takar, hogy kevesebb idő van az autó beállítására és emiatt gyorsan kell jó döntéseket hozni”

    „Optimista vagyok a győzelmi esélyeinket illetően. Az autónk rendkívül gyors és ez a pálya mindig is jól feküdt nekünk. Mindent bele fogunk adni, hogy a létező legjobb eredményt érjük el a hétvége folyamán.”

  • Mateschitz búcsúajándéka: Elképesztő prémiumot kaptak a Red Bull dolgozói

    Mateschitz búcsúajándéka: Elképesztő prémiumot kaptak a Red Bull dolgozói

    2022. október 28-án életének 78. életévében elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull alapítóatyja. Az osztrák üzletember mindent megtett annak érdekében, hogy az általa alapított cég a halálát követően is biztos lábakon álljon. Mindezek mellett az alkalmazottjait is nagyon szerette és ezt a tényt a mostani hír is alátámasztja.

    A Red Bull Fuschl am See-ben található központjában több, mint 2000 ember dolgozik nap, mint nap. Októberben azonban a normál fizetésük mellett egy óriási bónuszt, fejenként 3000 eurót (1,2 millió forintot) tehetnek zsebre. A hírről a HLN.be számolt be és ez az összeg adómentes, így minden egyes dolgozó nettóban kapja meg ezt az összeget.

    A márka ezzel is szerette volna valamilyen szinten kárpótolni és támogatni a munkatársait ezen inflációs időszak közepette. Ugyan ez egy 6 millió eurós kiadás volt az energiaital gyártó számára, de Mateschitz a maximum összeget szerette volna adni a dolgozói számára.

  • Váratlan fordulat: Immáron szent a béke Verstappen és a Sky között

    Váratlan fordulat: Immáron szent a béke Verstappen és a Sky között

    Max Verstappen a Sao Pauló-i Nagydíj helyszínén elmondta, hogy többet nem fogja szabotálni a Sky Sports munkáját és újfent nyilatkozik majd nekik.

    Az előző versenyhétvége folyamén robbant a bomba, miután a Red Bull holland klasszisa kijelentette, hogy „egy bizonyos ember” miatt nem hajlandó nyilatkozni a Sky Sports stábjának. A kétszeres világbajnokhoz a csapata, a Red Bull is csatlakozott ezen téren.

    Az ok pedig a brit médium egyik riportere, Ted Kravitz volt, aki rendszeresen azt hajtogatta az élő bejelentkezései során, hogy „Lewis Hamiltontól elvették a tavalyi címet”. A kétszeres világbajnok szerint „nem lehet örökké a múltban élni és egyszer eljön az a pont, ahol tovább kell lépni.” Emiatt sem volt képes tovább hallgatni „a tiszteletlen beszédet” és ezért hozta meg azt a bizonyos döntést, hogy a mexikói hétvégén nem nyilatkozik a Sky kamerái előtt.

    Az ügyben azonban új fejlemény történt a Sao Pauló-i Nagydíj csütörtöki napján. A hivatalos sajtótájékoztatók során ugyanis a Sky Sports kommentátora, David Croft megkérdezte Verstappent a kínos incidensről és a 34-szeres futamgyőztes meglepő választ adott. „Húztunk egy határt és ezentúl minden olyan lesz, mint ha semmi sem történt volna közöttünk.”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner hozzátette, hogy felháborítónak találták Kravitz szavait, ami a versenyzőjük első bajnoki címével volt kapcsolatos.

    „Az a felvetés, hogy Max jogtalanul szerezte meg a bajnoki címet, egyáltalán nem volt helyes. Max nagyon mérges is volt miatta és hozott egy olyan döntést, amiben mindenki támogatta őt a csapaton belül.”