Címke: Red Bull

  • Ecclestone védelmébe vette az össztűz alá került Verstappent

    Ecclestone védelmébe vette az össztűz alá került Verstappent

    Negatív komment áradat zúdul Max Verstappenre a vasárnapi Sao Paulói Nagydíj után. A holland klasszis azzal vívta ki sokak ellenszenvét, hogy ellenszegült a csapatutasításnak, és nem engedte el csapattársát Sergio Pérezt, segítve ezzel őt a bajnoki második helyhez.

    A Forma-1 korábbi ura, Bernie Ecclestone kilátogatott a hétvégi versenyre, révén nem messze él Interlagostól a családjával. Így pedig meg is szólalt a jelenlegi beszédtémák kapcsán, amelyek középpontjában leginkább a Red Bull és Max Verstappen áll, kezdve a túlköltekezéstől a Brazíliában történtekig.

    Pérez nagyon dühös Verstappenre: Most megmutatta, milyen valójában

    „A Forma-1-nek inkább köszönetet kellene mondania Verstappennek, aki csak egy versenyző, ahelyett, hogy kritizálnák őt.” – kezdte a 92 éves brit. „Azt teszi, amit tennie kell, versenyez. A szurkolók már nagyon-nagyon régóta szerettek volna egy ilyen versenyzőt.”

    „Egész Hollandia büszke rá, mindenki mögötte áll. Ez az egyetlen ok, amiért Zandvoort is visszatért a naptárba. Már majdnem két éve nem voltam egy versenyen sem, de remélem, hogy a dolgok javulnak majd egy kicsit, mert ennek nem lesz jó vége.” – figyelmeztetett Mr. E.

  • Verstappen édesanyja nem fogta vissza magát: Pérez megcsalta a feleségét

    Verstappen édesanyja nem fogta vissza magát: Pérez megcsalta a feleségét

    Max Verstappen édesanyja is beszállt a buliba, ugyanis az Instagramon vádolta Sergio Pérezt hűtlenséggel.

    Áll a bál a Red Bullnál, miután a holland versenyző megtagadta a csapatutasítást és nem adta vissza a korábban kapott helyet Sergio Péreznek. A mexikóiból a futam után csak úgy dőltek a szavak. A 32 éves pilóta nagyon meglepődött a világbajnok magatartásán, sőt ki is jelentette, hogy véleménye szerint Verstappen neki köszönheti azt, hogy két „csillag” is szerepel a neve mellett.

    A 25 éves versenyző nem akarta kommentálni a dolgot, ám sajtóinformációk szerint minden a Monacói Nagydíjon kezdődött. Az időmérőn ugyanis Pérez szándékosan adott kövérebb gázt, így eltalálta a falat. Mindezt azért, hogy a többiek ne tudjanak javítani. Erről később beszámolt Christian Hornernek és Helmut Markónak is.

    Max Verstappenhez is eljutott az információ, így ezért nem volt hajlandó segíteni csapattársának. A hercegségben végül Pérez diadalmaskodott, és a verseny után egy hatalmas bulit csapott. A másnap napvilágot láttak olyan felvételek, amiken az egyik népszerű szórakozóhelyen hölgyeket ölelget. A mexikói sajtó azonnal konspirált, míg az érintettek nemigen kommentálták a képsorokat.

    Pérez a mexikói sajtó célkeresztjében: Örömében megcsalta a feleségét?

    A brazil futam után, miután az internet is tudomást szerzett a vélt trükkről, a közösségi médiás platformokon ez lett a fő téma. Az Instagramon egy felhasználó (azóta privát lett a profilja) épp azt ecsetelte miért hálátlan csapattárs Verstappen, mikor a holland világbajnok édesanyja is megjelent a kommentszekcióban. Természetesen voltak olyan kommentek is, amik a 25 éves pilótát védték, sőt előkerült a monacói eset is.

    Ám Sophie Kumpen hozzászólása új tengerbe terelt a már forrongó vizet. Verstappen édesanyja kijelentette, hogy a futam utáni bulin, Pérez megcsalta a feleségét. Azóta a hozzászólást törölte, ám az internet nem felejt, a felhasználók a Twitteren sorra osztják meg a képernyőfotókat és mondják el a véleményüket az esetről.

  • Red Bull: Verstappen segíteni fog Péreznek Abu Dhabiban

    Red Bull: Verstappen segíteni fog Péreznek Abu Dhabiban

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint ha szükség lesz rá, akkor Max Verstappen az Abu Dhabi Nagydíjon el fogja engedni maga mellett Sergio Pérezt.

    A Red Bullnál egy óriási belháború vette kezdetét a Sao Pauló-i Nagydíj legvégén történt események miatt. A kétszeres holland világbajnok megelőzhette csapattársát, hogy Fernando Alonsót és Charles Leclerc-t is elkaphassa. Azonban a Bikák a lelkére kötötték, hogyha egyiküket sem lesz képes megelőzni, akkor az utolsó körben vissza kell adnia a pozícióját a csapattársának.

    Ez már csak azért is lett volna fontos Péreznek, mert az egyéniben nagy harcban van Leclerc-rel és így arra 2 pontra is nagy szüksége lett volna. Verstappen azonban óriási meglepetésre nemet mondott a csapatának és betartott Péreznek, aki nagyon nehezen fogadta ezt és ki is akadt a futamot követően.

    Verstappennek „megvoltak az okai”, amiért végül nem adta vissza a 6. helyet csapattársa számára és erről bővebben is beszélt a futam utáni interjújában. Honrer azonban igyekezett eloszlatni a kételyeket az emberekben és a közös megbeszélésük után elárulta, hogy a holland pilóta Abu Dhabiban már segítenie fogja Pérezt, hogy szüksége lesz rá.

    „Egy olyan dolog, amit a versenyzőink most zárt ajtók mögött megbeszéltek” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke. – Most, hogy Charles és Checo pontegyenlőséggel vág neki a szezon utolsó versenyének, Max elfogadta azt, hogy segít Checónak a 2. hely elérésében, ha szükség lesz rá. Nem szeretnék sokat beszélni erről, mert csapatként szeretnénk az előttünk álló kihívásokra koncentrálni.”

    Mivel még soha nem fordult elő olyan, hogy a Red Bull versenyzői az első két helyén fejezzék be a szezont, így a Red Bullnél kínosan fognak ügyelni arra, hogy ezúttal ne járjanak így és megtörjék ezt a rossz sorozatukat. Horner pedig biztosított mindenkit, hogy „mindent meg fognak tenni Pérez 2. helye érdekében.”

  • Pérezből csak úgy dőltek a szavak: A két bajnoki címét nekem köszönheti

    Pérezből csak úgy dőltek a szavak: A két bajnoki címét nekem köszönheti

    Sergio Pérez nagyon megorrolt Max Verstappen, amiért a holland nem adta vissza neki a pozíciót.

    A jobb stratégián lévő hollandot elengedtette a mexikóival a Red Bull, ugyanis abban reménykedtek, hogy plusz két pozíciót elcsíphet a világbajnok. Ám Verstappen nem tudott mit kezdeni Fernando Alonsóval és Charles Leclerc-rel, így csapattársa előtt maradt.

    Az egyesség úgy szólt, hogyha nem tud előzni a 25 éves pilóta, akkor Checo visszakapja a pozíciót. Az utolsó körben szólt is a csapat Verstappennek, ám ő nem ment bele a játékba.

    A holland kihangsúlyozta, nagyon jó oka van arra, miért nem engedelmeskedett. A Red Bull bocsánatot kért Péreztől, aki annyit üzent akkor: „meg mutatta milyen ő valójában.”

    Az eset után sem csillapodtak a kedélyek. Miután kiszállt az autóból a mexikói versenyző, a következőket nyilatkozta a média képviselőinek.

    „Nagyon meglepődtem. Nem tudom mire vélni ezt a hozzáállást, főleg azok után, amit érte tettem. Ha két bajnoki címet nyert, azt nekem köszönheti.” – magyarázta mérgesen Pérez.

  • Nemzetközi sajtó: Mad Max hirtelen süket lett

    Nemzetközi sajtó: Mad Max hirtelen süket lett

    Míg George Russell megszerezte élete első győzelmét, addig a médiafigyelem inkább Max Verstappenre és Sergio Pérezre irányul.

    Nem maradt futamgyőzelem nélkül idén a Mercedes, ám Lewis Hamilton helyett csapattársa ünnepelhetett a dobogó tetején. Mindaddig „zavar támadt a paradicsomban”, ugyanis a holland pilóta nem adta vissza a pozíciót csapattársának, hiába kérte erre a Red Bull.

    Természetesen a nemzetközi sajtóorgánumok egy része is a Bikák helyzetével foglalkozott. A neves lapok így értékelték a vasárnapi eseményeket.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Nem lehet még generációváltásról beszélni, de az elég beszédes, hogy a fiatal oroszlán szerezte meg a Mercedes idei első győzelmét, és nem a tapasztalt világbajnok.”

    Marca (Spanyolország):

    „Már a hetedik körben megpecsételődött a verseny sorsa, ugyanis Lewis Hamilton és Max Verstappen ment egymásnak. Érthetetlen, hogy a szenvedő fél kapta a büntetést, és nem az, aki nem hagyott elég helyet a társának. A stewardok a hétvégén ismét hibát-hibára halmoztak.”

    AS (Spanyolország):

    „A hatodik helyen célba érő Max Verstappen hirtelen megmutatta az összes hibáját és gyengeségét. Ezt sokan a szezon során szinte elfelejtették. A sportszerűség hiánya is fellelhető a versenyzőben: a Red Bull megkérte, hogy adja vissza a korábban kapott pozíciót Péreznek. Ám Mad Max hirtelen süket lett.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Russell az első rajtkockából indult, és nem talált ellenfelére Brazíliában. Profitált viszont abból, hogy Max Verstappen és Lewis Hamilton ismét egymásra talált a pályán. A futam elején ütköztek össze, így gyorsan a mezőny végére kerültek. Verstappent ráadásul még meg is büntették.”

    Bild (Németország):

    „Verstappen már világbajnok, a csapat is megszerezte a konstruktőri címet, viszont Sergio Pérez még a tabella második helyére hajt. A Red Bull dühösen hagyhatja el az interlagosi pályát. Valószínűleg a tavaszi Monacói Nagydíj miatt pattant ki a szikra, és az vezetett a mostani engedetlenséghez. Mindeközben visszatért a Mercedes.”

  • Péreznek is van vaj a füle mögött – magától tolt egy Piquet Jr.-t?

    Péreznek is van vaj a füle mögött – magától tolt egy Piquet Jr.-t?

    Újra éledt a Red Bullnál a Multi 21 éra, így a csapat minél előbb pontot akar tenni az ügy végére.

    Az F1-es társadalom tagjai felháborodva követték az eseményeket az utolsó körben a Brazil Nagydíjon. Sergio Pérez ugyanis jóval előbb elengedte a kedvezőbb stratégián lévő Max Verstappent, hogy próbálja meg megelőzni Fernando Alonsót és Charles Leclerc-t. Az alku úgy szólt, hogy amennyiben nem sikerül neki, akkor vissza kell adnia a pozíciót a mexikóinak.

    Az utolsó körre fordulva sem előzött a holland, így a Red Bull megkérte a világbajnokot hogy cseréljen helyet Checóval. Ám a kérés süket fülekre talált. A Red Bull is értetlenül nézte az eseményeket, míg Pérez megsértődött csapattárásra.

    Verstappen hangoztatta, hogy jó oka van arra, miért nem engedelmeskedett. A verseny után azonnal összeültek a Bikák, hogy megbeszéljék a helyzetet. Helmut Marko és Christian Horner szerint a két versenyző kezet fogott, míg Verstappen biztosította arról a csapatot, hogy Abu Dhabiban mindent megtesz azért, hogy Pérez a második helyet bebiztosítsa az egyéni listán.

    Sajtóértesülések szerint a 25 éves versenyző még a Red Bullnak sem magyarázta el a megbeszélésen pontosan, hogy mik voltak a megdönthetetlen indokai a kérés megtagadására.

    Erik van Haren, holland újságíró úgy véli, ő tudja a választ. A De Telegraaf munkatársa szerint Sergio Pérez szándékosan ment a falnak Monacóban, hogy ezzel akadályozza egy kicsit csapattárást. Ezt a mexikói bevallotta Markónak és Hornernek is. A holland újságíró szerint ezért haragszik Verstappen a csapattársára, és ezért nem volt hajlandó segíteni neki tegnap.

    „Igaz, amit Tom Coronel a ViaPlaynek mondott. Pérez szándékosan ment a falnak Monacóban, ezt később Helmut Markónak és Christian Hornernek is bevallotta. Max Verstappen nem felejtette el ezt neki.”

  • Pérez nagyon dühös Verstappenre: Most megmutatta, milyen valójában

    Pérez nagyon dühös Verstappenre: Most megmutatta, milyen valójában

    A Red Bull csapata látszólag kényelmes helyzetben van a szezon ezen szakaszán, hiszen mostanra már mindkét bajnoki címet simán behúzták, azonban lenne még egy olyan céljuk, amit eddig sosem sikerült elérniük. Ez az lenne, hogy az egyéni világbajnokság első két helyen zárjanak versenyzőikkel. Ehhez Sergio Pérez összetettbeli második helye kellene, ám ő még nagyon szoros versenyben van a Ferraris Charles Leclerc-rel, az utolsó verseny előtt pontegyenlőséggel állnak.

    Eleinte úgy tűnt, hogy jól alakul a mexikói számára a Brazil Nagydíj, ám a későn jövő safety car fázis a lehető legrosszabbul jött ki számára, hiszen éppen egy eléggé elhasznált közepes gumiszetten autózott. Emiatt valamennyi riválisa könnyen megelőzte, és le is hagyta. Így tett a zárkózó csapattárs, Max Verstappen is, aki a verseny elején Lewis Hamiltonnal ütközött, és ezért még büntetést is kapott. A holland mindössze néhány körrel a vége előtt előzte meg, hogy tovább üldözhesse Fernando Alonsót és Charles Leclerc-t. Azonban őket már nem tudta érdemben megtámadni, így a csapat a végén megkérte, hogy engedje vissza Pérezt, aki mögötte haladt, már néhány másodpercre leszakadva. A holland azonban végül ezt nem tette meg, és inkább bejött közvetlenül Alonso mögött.

    Verstappent természetesen a versenymérnöke rögtön megkérdezte, hogy mi történt, és miért nem teljesítette a kérést.

    „Már mondtam nektek legutóbb, srácok, ne kérjétek ezt még egyszer, oké? Világos? Elmondtam már az okokat, és kiállok mellettük” – kapta a választ Lambiase.

    Péreztől a történtek után rögtön bocsánatot kért a csapata, beleértve Christian Hornert is, mire ő csak annyit mondott, hogy „ez megmutatja, milyen is ő valójában”.

  • Marko nem találkozott még a Red Bull új vezérigazgatóval

    Marko nem találkozott még a Red Bull új vezérigazgatóval

    A Red Bull Forma-1-es topcsapata, és így Helmut Marko is még ismerkedik az energiaital-gyártó cég új felső vezetésével.

    Korábban a Red Bull alapítója és vezéregyénisége, Dietrich Mateschitz egyszerű módon kommunikált a csapattal – a hasonló korú, 79 éves osztrák és korábbi F1-es pilóta, Dr. Helmut Marko közvetítésével. Mateschitz a múlt hónap végén elhunyt, birodalmának nagy része pedig közvetlenül a 29 éves fia, Mark kezébe került. Apjához hasonlóan Mark Mateschitz is rendkívül visszafogottan viselkedik, de Interlagosban csatlakozott az istállóhoz, hogy a Red Bull vezető F1-es tisztviselőivel elkezdett korábbi megbeszéléseket folytassa. Amikor Brazíliában az ifjabb Mateschitz látogatásáról kérdezték, Marko így felelt az Österreichnek:

    „Jó volt. Kihasználjuk a lehetőséget, hogy velünk van, és intenzív megbeszéléseket folytatunk.”

    Mateschitz úgy határozott, hogy nem fogja közvetlenül vezetni a Red Bullt, hanem három vezérigazgatónak adja át az energiaitalos cég működtetését – a sportért Oliver Mintzlaff felel. Mateschitz a múlt héten így fogalmazott az új modellel kapcsolatban:

    „Ahogyan azt apám és magam is javasoltam, és ahogyan azt a thai partnereink kívánják és támogatják, egy igazgatótanács fogja irányítani a Red Bull üzleti tevékenységét.”

    Mintzlaff korábban a Red Bull tulajdonában lévő német labdarúgócsapat, a Red Bull Leipzig vezérigazgatója volt. Marko ugyanakkor elmondta, hogy még nem ült le Mintzlaffal, hogy megbeszéljék, miképp folytatódik az energiaital-gyártó és a Red Bull Racing közötti kapcsolat:

    „Mindez olyan hamar történt. Az utolsó két versenyre koncentrálunk, majd feltételezem, tárgyalni fogunk.”

    Ma is rémálmai vannak Markotól a Red Bull volt növendékének

  • 2011-ben ezen a napon szerezte utolsó győzelmét a Red Bull Racing

    Talán a fiatalabb rajongóknak újdonság, de bizony a Red Bull Racing NASCAR csapatot is indított a 2000-es évek elején.

    Az egész sztori akkor kezdődött, amikor Roger Penske új főhadiszállást épített csapatának és úgy döntött, hogy eladja régi létesítményét.

    Miután a Red Bull már ekkor gondolkozott az amerikai terjeszkedésen, kapóra jött nekik a dolog, így 2006. január 26-án bejelentették, hogy megvásárolják a létesítményt, és 75 dolgozót vesznek fel.

    A csapat azonban nem indulhatott a 2006-os szezonban, mert a gyártójuk, a Toyota nem kapott engedélyt a versenyzésre – igaz a szezonban két versenyen is megpróbáltak elindulni két másodkézből származó Dodge-al, ami nem jött össze.

    Igaz már ebben az évben is olyan versenyzőket tudtak magukhoz csábítani, mint Bill Elliott (aki Charlotte-ban nem tudta kvalifikálni a 83-as autót), valamint a Champ Carból ekkor távozó fiatal tehetség, AJ Allmendinger.

    2007-ben aztán megérkezett a Toyota és megkezdődhetett a Red Bull Racing NASCAR története. A 83-as autót a Hendrick Motorsportstól távozó Brian Vickers, míg a 84-est a már említett AJ Allmendinger vezette.

    Sajnos azonban már az első versenyen problémába ütközött a csapat, miután egyikőjük sem tudta kvalifikálni magát a Daytona 500-ra.

    Összességében a 2007-es év nem alakult valami fényesen a csapatnak, bár volt néhány villanásuk, de összességében – ahogy a Forma-1-es csapatuk is – általában a mezőny közepén-végén kullogtak.

    2008 már jobb év volt a fiatal csapatnak, hiszen Vickers Michiganben megszerezte a csapat első pole-ját, és már 6-szor sikerült bekerülni a top10-be, valamint 3-szor a top5-be.

    Allmendinger már nem volt ilyen szerencsés, és egy újabb gyenge szezon után szétváltak ő, és a csapat útja. A Red Bull pedig úgy döntött, hogy a 2009-es szezonra beülteti a 84-es autóba az F1-ben érvényesülni nem tudó Scott Speedet.

    Bár Scott Speed sem teljesített jól a 84-es autóban, csapattársa Brian Vickers élete szezonját futotta 2009-ben, melynek csúcspontja a Michigani győzelme volt.

    A Red Bull sztori: Villanások igen, folyamatos sikerek soha

    A 2010-es szezonnak az előző évi ígéretes teljesítmények után óriási lendülettel vágott neki a Red Bull Racing, azonban Brian Vickers betegsége megakadályozta a csapatot, hogy igazi lendületet vegyenek.

    2010. május 13-án bejelentették, hogy Vickers, aki az első 11 versenyen három top 10-es helyezést ért el, nem vesz részt az Autism Speaks 400-as versenyen a Dover International Speedway-en egy nem közölt egészségügyi probléma miatt, amelyről később kiderült, hogy elég súlyos.

    Vickers lábában és tüdejében ugyanis vérrögök alakultak ki. Sajnos az ekkora beérő versenyzőt ez a betegség a karrierje hátralevő részében hátráltatta, és már soha nem tudott visszatérni korábbi formájához.

    2010. május 21-én, hat nappal azután, hogy kiengedték a kórházból a fent említett vérrögprobléma miatt, bejelentették, hogy Vickers kihagyja a szezon hátralévő részét.

    A Red Bull Racing 83-as autójában Casey Mears, Reed Sorenson, Mattias Ekström, Boris Said és Kasey Kahne helyettesítették őt.

    Kasey Kahne esete a legérdekesebb, hiszen a NASCAR egyik legnagyobb tehetsége volt, de összeveszett akkori csapatával, és már aláírt 2012-re a Hendrick Motorsportshoz. Éppen ezért keresett egy olyan csapatot, ahol 1 évig versenyezhet, és ezt meg is találta a Red Bull Racingnél.

    Ennek az eredménye az lett, hogy korábban el kellett bocsátaniuk Scott Speedet, aki végül beperelte a csapatot emiatt.

    A 2011-es szezon volt a Red Bull Racing legszebb szezonja, hiszen a visszatérő Brian Vickers is ért el szép eredményeket, de Kasey Kahne igazán a hátára vette a csapatot, hiszen 14 top10-et, 8 top5-öt és 1 győzelmet aratott a 84-esről 4-esre rajtszámra váltó csapat színeiben.

    Ez a bizonyos győzelem 11 évvel ezelőtt, 2011 november 13-án Phoenixben a Red Bull második és egyben utolsó trófeája volt a NASCAR-ban.

    A vég

    Az Associated Press már 2011 júniusában megszellőztette, hogy a Red Bull a gyenge eredmények, és kevés profit miatt a szezon végén távozni készül a NASCAR-ból.

    Ez végül meg is történt, a csapat 2011 december 8-án hivatalosan is megszűnt létezni, és eladták az összes eszközüket a BK Racingnek, amely csapat viszont soha nem tudott érdemleges eredményt elérni a NASCAR-ban, és a 2018-as szezon végén csődbe ment.

    A csapatnak azonban van még egy, mai napig fennálló motorsportos kötődése. 2006-tól 2008-ig ugyanis a Red Bull Racing NASCAR alakulatának volt a technikai igazgatója egy bizonyos Günther Steiner.

    Steiner a Red Bullos évei után az Egyesült Államokban maradt céget alapított, és bár hivatalos pozíciója nem volt, évente néhány NASCAR versenyen megjelent.

    Így találkozott az ekkor már NASCAR tulajdonos Gene Haas-szal és Joe Custerrel, akiket meggyőzött arról, hogy indítsanak Forma-1-es csapatot. A többi pedig, ahogy mondani szokták, már történelem.

  • Ricciardo cáfolja, hogy visszatérne a Red Bull alakulatához

    Ricciardo cáfolja, hogy visszatérne a Red Bull alakulatához

    Daniel Ricciardo elutasítja azon feltételezéseket, amelyek szerint szerződése van már, hogy a következő szezonban visszatérjen a Red Bullhoz Forma-1-es tartalékversenyzőként.

    Brazíliában olyan pletykák keltek szárnyra, miszerint az ausztrál szerződést kötött korábbi csapatával, hogy 2023-ban támogassa Max Verstappen és Sergio Perez munkáját. Ez Ricciardo kinyilvánított célját követné, hogy egy vezető alakulatnál kapjon tartalékversenyzői szerepet, miközben a 2024-es versenyzői visszatérés előtt újjá akarja építeni magát.

    A pletykák annak ellenére tartják magukat, hogy a 33 éves versenyző csütörtökön azt nyilatkozta, hogy nem áll közel ahhoz, hogy a McLarennél töltött idején túl is biztosítottnak látná a jövőjét. A szombati interlagosi sprintet követően így nyilatkozott:

    „Mondjuk úgy, hogy még semmi sincs közel, megerősítve, vagy bármi. Kitalálhatok valamit, de semmi újat nem tudok mondani nektek.”

    A Red Bull és a Mercedes az egyetlen logikus lépés Ricciardónak, aki úgy döntött, hogy nem él az Alpine, a Williams és a Haas versenyzési lehetőségeivel. A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl a Speedcafe.com kérdésére bevallotta, hogy a wokingi alakulatnál nem folytak tárgyalások egy tartalékos szerepvállalásról.

    A nyolcszoros futamgyőztes egyértelmű célja, hogy egy élcsapathoz szeretne csatlakozni. Így csak a Red Bull és a Mercedes felel meg ennek a kritériumnak. Előbb az utóbbit tartották a legesélyesebbnek, azonban mostanra egyre inkább úgy tűnik, hogy Ricciardo visszatér a Red Bullhoz. Amikor konkrétan arról kérdezték, hogy már aláírt-e a Milton Keynes-i alakulathoz, így felelt:

    „Nem történt ez meg, ezt most már elmondhatom. Semmi sem fix még. Ahogy már említettem, nincs semmi rejtegetnivalóm, nevezzük így, szerződéses szempontból sem. Ilyen értelemben azt hiszem, szabadon beszélhetek és bármit megtehetek, de semmi sem történt. Ha lett volna valami, higgyétek el, akkor azt mondanám. Tehát semmi sem tart vissza.”

    Ricciardo nyolc nagydíjgyőzelméből hetet a Red Bullal ért el a 2014 és 2018 közötti közös időszakukban. Ezután 2019-re csatlakozott a Renault-hoz, arra hivatkozva, hogy menekülnie kell a fészekből, miután karrierje nagy részét addig az energiaitalos alakulatnál töltötte. Hogy a Red Bullhoz való visszatérés mit tartogat Ricciardónak, illetve a csapatnak, nem világos. Verstappen hosszú távú szerződéssel rendelkezik, Perez pedig a monacói győzelem után meghosszabbította a szerződését, így legalább 2024-ig marad az istállónál.

    A Scuderia AlphaTaurihoz való csatlakozása visszalépés lenne, hiszen a csapat a következő generációnak a próbaterepe. Yuki Tsunoda és Nyck de Vries 2023-ban lesznek a csapatnál, bár meglepő módon utóbbit a Red Bull programján kívülről hozták.

    Az egyetlen másik lehetőség, hogy esetlegesen vezethet egy másik csapatnál, hasonlóan ahhoz, ahogy Alex Albon egy nehéz 2020-as év után helyreállította a hírnevét. Ettől függetlenül az a döntése, hogy egy évet kihagy a versenyzésből, egy kockázat. Ricciardo teljes mértékben tisztában van azzal, hogy akár véget is érhet így a Forma-1-es karrierje.

    A Kelet-európai női rajongókon röhögtek Ricciardoék, és Budapest is szóra jött