Címke: Red Bull

  • Az FIA sem gondolta, hogy ekkora botrány lesz idén: Nem számítottunk erre

    Az FIA sem gondolta, hogy ekkora botrány lesz idén: Nem számítottunk erre

    Záporoztak idén a kritikák az FIA felé, mivel sokan úgy gondolták, túl enyhe büntetést kapott a Red Bull a túlköltekezés kapcsán.

    A költségvetési limit szabályai ugyan már tavaly életbe léptek, ám idén kellett ellenőrizne a csapatok kiadásait először az FIA-nak. Többen fenn is akadtak a rostán. A Williams és az Aston Martin a leadási procedúrát szegte meg, míg a Bikák túllépték a határt.

    Természetesen az ellenfelek azonnal súlyos büntetést akart kiróni a csapatra. Az osztrák istálló viszont állította, hogy nem szegtek szabályt. Végül kiderült, hogy kis mértékben valóban túllépték a keretösszeget. A plusz pénzt saját bevallásuk szerint a betegszabadásgokra és a cateringre költötték, ám Toto Wolff azóta is hangoztatja, hogy nem hisz ebben.

    Megvan, mi lesz a Red Bull büntetése a költségsapka túllépéséért

    Mohammed Ben Sulayem, a Szövetség elnöke viszont nem bánta meg, hogy ekkora büntetést rótt ki a Red Bullra. A Bikák ugyanis pénzbírságot kaptak, valamint jövőre nem tölthetnek annyi időt a szélcsatornában. Ugyanakkor az elnöke azt is hozzátette, nem gondolták volna, hogy az első évben már büntetniük kell majd.

    „Ki gondoltam volna, hogy az első évben ez lesz az vizsgálat eredménye? Mi nem számítottunk erre. Ha megkérdezzük a többi csapat véleményét, ők azt fogják mondani, hogy túl enyhe büntetést kapott a Red Bull. Néhányan szinte már fel is akasztanák őket és vért akarnak látni. Míg a vétkes csapat kemény büntetésnek találta azt amit kapott. Mégis hol lehet meghúzni a határt? Mivel ez volt az első év, így sokat tanultunk belőle, és még a jövőben is tanulni fogunk.” – nyilatkozta Ben Sulayem.

  • Coulthard szerint Verstappen most már a sportág legnagyobbjai közé tartozik

    Coulthard szerint Verstappen most már a sportág legnagyobbjai közé tartozik

    Max Verstappen „már most a Forma-1 történetének nagyságai” közé tartozik, legalábbis David Coulthard kommentátor és korábbi versenyző szerint.

    A skót a főként a közösségi médiában megjelenő mémekre reagált, amelyek azt sugallják, hogy a Red Bull 25 éves pilótája csak ellentmondásos körülmények között tudta megnyerni az egymás után következő világbajnoki címeit. Az 51 éves Coulthard, aki többek között a McLarennél és a Red Bullnál is versenyzett a Formule 1 holland lapnak így nyilatkozott:

    „Ahogy Lewis Hamiltonnak nem kell kilenc világbajnoki cím ahhoz, hogy én az egyik legnagyobb versenyzőnek tartsam, úgy Maxnak sem kell három ahhoz, hogy a legjobbak közé tegyem. Maxnak már most is a legnagyobbak között van helye. Ahhoz egy kibaszott idiótának kell lenned, ha azt állítod, hogy ezt csak azért érte el, mert jó autóban ült. Elvégre egyik csapattársa sem tudott hozzá felérni. Max egy fenevad a pályán – egy győztes gép, aki leszarja, hogy mi vagy bárki más mit mondunk. Elképesztő!”

    A hollandok szerint Verstappen nem dominált idén

  • Pérez jövőre felszívja magát és megmutatja mire képes

    Pérez jövőre felszívja magát és megmutatja mire képes

    Sergio Pérez már tudja min kell javítania, ha előrébb akar kerülni a 2023-as bajnokságban.

    A mexikói versenyző az utolsó pillanatig harcolt Charles Leclerc-rel az egyéni tabella második helyéért, ám végül a monacói vihette haza a „címet”. Ugyanakkor a 32 éves versenyző csapattársához képest elég nagy hátrányt szedett össze, Max Verstappen ugyanis 149 egységgel gyűjtött többet.

    A Kanadai Nagydíjig ott motoszkált a halvány remény Pérezben a bajnoki cím tekintetében, ám a kiesése miatt a 21 pontos hátrányából 46 pont lett.

    Az évad második fele nem indult jól a mexikói számára. Míg csapattársa szárnyakat kapott, addig a mexikóit kiesések hátráltatták. Verstappen senkitől nem zavartatva nyerte a versenyeket, míg Pérez ellenfele a monacói lett.

    Brazíliában viszont kipukkadt a harmónia lufi, ugyanis a holland világbajnok nem adta vissza a korábban kapott pozíciót a mexikóinak. A két versenyző azóta megbeszélte a történteket, ám Verstappen nem árulta el, mi volt az az ok, ami miatt elengedte a füle mellett a csapatutasítást.

    Red Bull: Verstappen segíteni fog Péreznek Abu Dhabiban

    Pérez azonban 2023-ra taktikát váltana, és a konzisztenciára helyezné a hangsúlyt.

    „A szezon első fele jól indult. Volt ugyan néhány megbízhatósági problémánk, ám a dolgok jó irányba haladtak. Már az elején küzdöttünk a címekért. Ám jött néhány rossz verseny, ami kizökkentett ebből a küzdelemből. Ezen még dolgoznunk kell a csapattal. Végig tartanunk kell az összhangot, hogy jövőre ismét esélyesek legyünk és a címért harcolhassunk. Konzisztensebbnek kell lennünk” – foglalta össze Pérez.

  • Fel sem merült 2023-ra a top csapatnál Schumacher neve

    Fel sem merült 2023-ra a top csapatnál Schumacher neve

    Mick Schumacher soha nem került szóra tartalékversenyzői szerepére a Red Bull 2023-as felállásában, állítja Dr. Helmut Marko.

    Miután két vegyesen alakult szezon után elvesztette Haas versenyülését, a 23 éves Schumachert most komolyan összefüggésbe hozták egy jövő évi tesztpilótai állással a Mercedesnél. amikor Schumacher valószínűsíthető Mercedes-szerepéről kérdezték, a korábbi Forma-1-es pilóta, Marc Surer a Champ1-nek így felelt:

    „Képzeljük el, mekkora esélyt kap, ha a két versenyző közül az egyik lebetegszik. Hirtelen akkor feltehetően a legjobb pilótákkal versenyezne.”

    Surer azonban azt is elismerte, hogy a fiatal német időnként „gyenge” volt 2022-ben. A Red Bull-os Marko szerint azonban volt egy másik oka is annak, hogy Schumacher 2023-ban nem jöhetett szóra náluk tesztpilótaként. Erről ő a Sport Bildnek beszélt:

    „Nem, ő soha nem volt opció nekünk, mert mindig is a Ferrari programjának a része volt. Ezért nem lehetett érdekes ő számunkra. Ráadásul azért sem, mert a tartalékversenyzőnknek sok szponzorált versenyen kell részt vennie az Egyesült Államokban. Ricciardo erre a megfelelő személy a profiljával és az imázsával.”

    Schumachernek az ülésébe, a Haasnak meg ennyibe kerültek a német balesetei

  • Verstappen lett az év versenyzője, de Hamilton és Vettel is díjat kapott

    Verstappen lett az év versenyzője, de Hamilton és Vettel is díjat kapott

    Kiosztották tegnap az elismeréseket az Autosport.com díjátadóján, ahol Max Verstappen lett az év nemzetközi versenyzője.

    Minden évben megtartják a nagy sikerű gálát, ahol a lap olvasói szavazhatják meg az év legjobbjait. Az International Driver of the Year kategóriában ezúttal a holland kétszeres világbajnok lett a befutó.

    A 25 éves versenyző Charles Leclerc-t, Will Powert és Stoffel Vandoorne-t utasította maga mögé. Verstappen személyesen nem vett részt a gálán, így egy videóüzenetben köszönte meg az elismerést.

    „Köszönöm minden rajongónak, aki rám szavazott. A második világbajnoki címem mellett, másodszor nyertem el zsinórban ezt a díjat. Trükkösen kezdtük az évet, ám a fordulat igazi csapatmunka volt. Minden az alakulat kemény munkájának köszönhető, néhányuk ott ül veletek a díjátadón, és mindannyian megérdemlik az elismerést. Kellemes estét kívánok, és találkozunk 2023-ban a pályán.” – mondta a kétszeres világbajnok.

    Guanyu Zhou lett az olvasók szerint az év újonca, míg az év versenyautója címet a Red Bull RB18-as konstrukciója nyerte el.

    Lewis Hamilton sem maradt elismerés nélkül, hiszen ő lett az év legjobb brit versenyzője.

    „Jó estét mindenkinek. Sajnálom, hogy személyesen nem tudtam ott lenni, de köszönöm minden olvasónak, akik rám szavaztak. Még mindig emlékszem arra a napra, amikor először vehettem át ezt az elismerést. Elképesztően tehetséges jelöltek voltak idén, el sem hiszem, hogy még mindig ennyi brit versenyzőt produkálunk. Így nagy megtiszteltetés számomra, hogy elnyerhettem ma ezt a díjat.” – üzente a hétszeres világbajnok.

    Az év pillanatának George Russell első futamgyőzelmét szavazták meg az olvasók, míg Sebastian Vettel a Gregor Grant életműdíjjal lett gazdagabb.

    „Mit is szeretek annyira a versenyzésben? Fiatalon még nem értettem meg ezt, de talán azt, hogy rengeteg olyan emberrel dolgozhatsz együtt, akik imádják ezt a sportot. 10 évvel ezelőtt még azt gondoltam, normális, hogy mindenki így éli az életét. Ám rájöttem, hogy ez nincs így, nincs minden embernek meg ez a kiváltsága. Rengeteg motivációt kapsz, annyi képzett nővel és férfival találkozol az utad során, ez jó érzéssel tölt el. Annyi mindent tanultam ezekből az évekből. Nem tudom mit hoz számomra a jövő, de nagyon izgatott vagyok. Nem arról van szó, hogy már nem szeretem a Forma-1-et, élveztem az utolsó pár futamot is. A bejelentés után nagy kő esett le a szívemről. Egész idő alatt az járt a fejemben, hogy alig várom már azt az időt, amit a gyermekeimmel tölthetek. Át akarom nekik adni azt, amit itt tanultam. A szüleim nagyon sok időt szántak rám, így én is jelen szeretnék lenni a gyerekeim életében.” – nyilatkozta Vettel a díjátadón.

  • Ricciardo talán egy versenyre mondana igent jövőre

    Ricciardo talán egy versenyre mondana igent jövőre

    A jövő évet kihagyó Daniel Ricciardo már hangsúlyozta, hogy a 2023-as évét egy kicsit nagyobb távolságban töltené a Forma-1-től, hiába írt alá a Red Bullhoz tartalékpilótának.

    Mindazonáltal még ha ő is lenne a kézenfekvő választás, ha Verstappent vagy Pérezt helyettesíteni kéne, akkor sem lesz ott az ausztrál minden hétvégén. A fő célja ugyanis Ricciardónak a pihenés és a feltöltődés, 11 teljes Forma-1-es szezont követően.

    Habár tudja, hogy a 2024-es visszatérés reményében nem engedheti el teljesen magát, mégsem érdeklődik más szériák iránt. Az IndyCart már azért kizárta, mert nincs oda az oválon való versenyzésért, de más szériák sem vonzzák túlzottan. Amikor azonban az Auto Motor und Sport a WEC-ben való részvételről kérdezte, így válaszolt: „Egy olyan verseny, mint Le Mans, érdekes lehet. De nem akarnám az egész sorozatot. Ez ugyanaz az élet lenne, mint most, csak más autókkal. Szükségem van egy kis pihenésre. Nem tudok semmit sem tervezni, új élményekben lesz részem. Ez az, ami engem izgat. És figyelni fogom, hogy van-e lehetőségem 2024-ben visszatérni. Ha lesz, akkor a lehető legjobban fel akarok készülni. Félig a felszínen maradok. Egy egész év semmittevés nem lenne jó terv.”

    Ricciardo tehát a Le Mans-i 24 órásra talán igent mondana, ami egyébként nem ütközik Forma-1-es hétvégével sem, tehát feltehetően a Red Bullnál sem akadna feladata.

    Ricciardo boldog, hogy még mindig értékelik a topcsapatok

  • A Red Bull ex-versenyzője szerint idióta az, aki nem ismeri el Verstappen sikerét

    A Red Bull ex-versenyzője szerint idióta az, aki nem ismeri el Verstappen sikerét

    David Coulthard úgy véli, nem szabad csak az autó teljesítményének tulajdonítani Max Verstappen sikereit.

    A holland versenyző 2021-ben, egy vitatható évadzáró mentén szerezte meg az első világbajnoki címét. Idén a Ferrarival kellett felvennie a versenyt, ám az olaszok a szezon felénél „kiszálltak” a mulatságból. 2022-ben a 25 éves pilóta 15 futamgyőzelemmel lett gazdagabb, így megdöntötte Sebastian Vettel korábbi rekordját is.

    Ugyan a Red Bull a fejlesztési versenyben valóban jó lóra tett, ám egykori versenyzőjük szerint nem lehet mindent a konstrukció számlájára írni. Ám nem lesz könnyű a Bikák élete jövőre, ugyanis a túlköltekezés miatt kevesebb időt tölthetnek a szélcsatornában.

    Megvan, mi lesz a Red Bull büntetése a költségsapka túllépéséért

    Coulthard szerint mindegy, hogy alakul majd az osztrák csapat éve, a versenyzőjük már így is bizonyított eleget.

    „Max (Verstappan) már most a legjobbak között van. Kiba**ott idiótának kell lenni ahhoz, hogy valaki azt állítsa, mindez az autója miatt van. A Red Bull valóban versenyképes konstrukcióval állt elő, ám Max teljesítménye kivételes.” – nyilatkozta a skót ex-versenyző.

  • Ricciardo nem orrolt meg Piastrira, inkább sajnálja a helyzetet

    Ricciardo nem orrolt meg Piastrira, inkább sajnálja a helyzetet

    Daniel Ricciardo sajnálja Oscar Piastrit amiatt, hogy az Alpine és a McLaren kereszttűzébe került.

    A fiatal ausztrál pilóta eredetileg a Renault Akadémia tagja volt, így e tekintetben a franciákhoz tartozott. Miután Fernando Alonso közölte távozási szándékát, a csapat habozás nélkül jelentette be a 21 éves versenyzőt Esteban Ocon mellé.

    Ám Piastri a háttérben már a McLarennel megegyezett, így kénytelen volt cáfolni a híreket. A két istálló az F1-es szerződéseket vizsgáló bizottsághoz fordult. Mivel az Alpine-nal nem volt érvényes kontraktusa a pilótának (csak a Renault Akadémiával), így a wokingi istálló javára döntött a szervezet.

    Kevert egyet a paklin a McLaren: Piastri váltja Ricciardót jövőre

    A McLaren tehát vitte Piastrit, míg az Alpine elcsábította az AlphaTauritól Pierre Gaslyt. Az ülés nélkül maradt honfitárs viszont nem neheztel a faital ausztrálra. Ricciardo ugyan nem lesz aktív tagja a mezőnynek, de a Red Bull oldalán még fel-fel tűnik majd 2023-ban is. Azonban Piastrinak sok sikert kívánt.

    „A karrierem bizonyos értelemben a feje tetejére állt. Nagyon el voltam foglalva magammal és azzal, hogy mihez kezdjek. Ugyanakkor a fülembe jutott néhány megjegyzés ami felé (Piastri) irányult… Több okból kifolyólag is együtt éreztem vele. Életed legnagyobb pillanat az, amikor bekerülsz a Forma-1-be. Ilyenkor egy álom válik valóra, ám ha nem lehet azt rendesen megünnepelni vagy örülni neki, az szégyen. A dolgok így alakultak. Ő került előnyös helyzetbe, bár az egészet nem ő teremtette. Ő már ennek az eredménye.” – magyarázta Ricciardo.

     

  • Wolff: Minden csapatra hatással lesz a kriptovaluták problémája

    Wolff: Minden csapatra hatással lesz a kriptovaluták problémája

    Toto Wolff szerint az FTX kriptovaluta sokkoló tönkremenése az összes csapatot érintheti.

    Az évek alatt a legtöbb csapat szerződést kötött valamilyen kriptovállalattal, így a piac problémája komolyan érintheti őket. A Mercedes már le is szedte az autóiról a bahamai cég logóit, mivel az FTX értéke látványosan csökkent.

    A Ferrari a Velas, az Alpine a Binance, a Red Bull a Bybit az Alfa Romeo a Foki, az AlphaTauria a Fantom a McLaren a Tezos, míg az Aston Martin a crypto.com támogatójaként van jelen a száguldó cirkuszban. A csillagosok csapatfőnöke szerint a gond így szinte mindenkit érint.

    A dohányreklámok sorsára juthatnak a kriptoszponzorok az F1-ben

    „Minden csapatnak vanna ilyen támogatói, míg magának a Forma-1-nek is. Egy összeomlás mindenkit érintene, kész katasztrófa lenne. Az FTX egy stabil cégnek számított, így a csőd nem csak nekünk fájt, hanem az egész kriptopiacnak. A 8 millió dolláros hiány azt mutatja mennyire gyerekcipőben jár még ez az iparág.” – nyilatkozta Wolff.

  • Ricciardo boldog, hogy még mindig értékelik a topcsapatok

    Ricciardo boldog, hogy még mindig értékelik a topcsapatok

    A Red Bull új tartalékpilótája Daniel Ricciardo lesz, aki a bikások mellett a Mercedesszel is tárgyalt, ám végül hazatért a csapathoz, akiktől 2018 végén távozott.

    „Miután felvettük a kapcsolatot a Red Bull-lal, nagyon hálás voltam, hogy időt adtak nekem, mert nem tartoznak nekem semmivel. Szóval volt ott valami, és talán egy kicsit meg is lepődtem, mert úgy tűnt, hogy ők is ugyanolyan izgatottak, mint én” – árult el részleteket a Red Bullhoz való visszatérésről Ricciardo egy podcastben.

    Az ausztrál megerősítette, hogy nem először kacérkodott azzal a gondolattal, hogy csatlakozik a Mercedeshez: „Még akkor is, amikor a Red Bullnál voltam, a Mercedes mindig is egy olyan csapat volt, amelyet figyelembe kell venni. Ők domináltak, így ez volt az a csapat, amelyet szemmel tartottam. Volt néhány beszélgetésem velük annak idején, és most, hogy még néhányat folytattam, nagyon jó volt. Jó érzés volt, hogy néhány topcsapat még mindig nagyra értékel pár évet követően.”

    Ricciardo 2014 és 2018 között vezetett a Red Bullnál, majd következett 2 darab két éves periódus a Renault-nál, illetve a McLarennél. Utóbbinak igen csúfos vége lett, miután a McLaren szerződést bontott vele, hogy lecserélhessék az újonc Oscar Piastrira.

    Ricciardo eloszlatta a pletykákat: Nincs a szerződésemben, hogy 2024-ben ülést kapok