Címke: Red Bull

  • FIA: Nem véletlen, hogy 2022-ben is a 3 élcsapat dominált

    FIA: Nem véletlen, hogy 2022-ben is a 3 élcsapat dominált

    Az FIA szerint egyáltalán nem meglepő az a tény, hogy a Forma-1 vadonatúj szabályrendszerének első évében a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes volt ismét a 3 legerősebb csapat a mezőnyben.

    Az előbb említett csapatok versenyzői majdnem az összes dobogós helyezést képesek voltak megszerezni a 2022-es évad során. Ebben Lando Norris akadályozta meg őket, miután a McLaren fiatal britje a 3. helyet szerezte meg az imolai futamon.

    A nagycsapatok előnye megmaradt az előző évekhez hasonlóan és emiatt már sokan el is temették az új szabályrendszert. Az FIA ugyanis azzal céllal hozta meg a most érvénybe lévő szabályokat, hogy a kisebb csapatoknak is meglegyen az esélye akár a futamgyőzelmekre is.

    Azonban az FIA-nal dolgozó Nikolas Tombazis elmondta, hogy bármilyen fajta szabályváltozás is volt a királykategóriában, nagyon ritkán fordult elő, hogy az élcsapatok durván visszaessenek.

    „Egyáltalán nem lepett meg, hogy a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes dominál. A költségsapkának még idő kell, ugyanis még csak nemrégiben lett bevezetve és emiatt a nagyobb csapatoknak még megmaradt némi előnyük a régebbi szabályok miatt.”

    „Először azt gondoltuk, hogy majd biztosan csak a jobb csapatok fognak tudni alkalmazkodni az új szabályokhoz. Ez az első év mindenki számára tanulópénz volt és a következő években már mindenkinek jobban fog menni a fejlesztés és az alkalmazkodás is.”

    A Forma-1 volt sportszakmai igazgatója, Ross Brwan szerint is „pusztán időre van szükség az új szabályok tökéletes működéséhez”. A Ferrari egykori stratégája azt is hozzátette, hogy „az új szabályok érkezésekor mindig voltak, vannak és lesznek is olyan csapatok, akik elkapják a fonalat és képesek a maximumot kihozni az előttük álló lehetőségekből.”

  • Jelentős szponzort veszített a Red Bull

    Jelentős szponzort veszített a Red Bull

    Immáron hivatalossá vált, hogy a Tezos nem fog tovább együttműködni a Red Bull Forma-1-es csapatával a szerződésük lejártát követően.

    A Tezos egy nyílt forráskódú blokklánc, akik kriptovaluták értékesítésével foglalkoznak. A két fél még a 2021-es szezon elején között egymással egy hosszú távú szerződést és a Tezos lett a Bikák hivatalos kripto partnere.

    A szakítás tényét onnan is meg lehet állapítani, hogy a Red Bull hivatalos oldalán a Tezos neve nem szerepel a hivatalos támogatóik között. A cég döntésében az FTX nemrégiben elhíresült csődje is szerepet játszott, amiről ide kattintva olvashattok bővebben.

    A szakítást a Tezos kereskedelemért felelős vezérigazgatója, Mason Edwards jelentette be, mondván „a Red Bull-lal való hosszabbítás ellentmondana az általuk képviselt irányelveknek.”

  • Igazságtalannak tartja a kritikákat a McLaren, így tiszta vizet öntött a pohárba

    Igazságtalannak tartja a kritikákat a McLaren, így tiszta vizet öntött a pohárba

    Zak Brown, a McLaren ügyvezetője úgy véli, olyan kritikákat érték őket Daniel Ricciardóval kapcsolatban, amik nem állják meg a helyüket.

    Az ausztrál versenyző szerződése eredetileg 2023 végén járt volna le, ám a wokingi istálló előbb kiadta az útját. Helyére honfitársa, Oscar Piastri érkezik. A 33 éves pilóta a Red Bullnál talált menedéket, és tesztpilótaként fog tevékenykedni egykori csapatánál.

    Ricciardo hivatalosan is újra Vörös Bika lett és hazatért

    Ám a rajongók egy része nem nézte jó szemmel a brit istálló tettét, sőt a Bikák nyilatkozatai is olajat öntöttek a tűzre. Így Brown szeretne tisztázni néhány dolgot az üggyel kapcsolatban.

    „Olyan emberek ítélnek meg, akinek nincs közük hozzád, és ez az igazi kihívás. Én tudom mi történt valójában. Tisztában vagyok azzal is, hogy milyen a kapcsolatom Daniellel és a menedzserével. Tudom mennyire voltak átláthatóak és együttműködőek. Senkinek sem volt könnyű, de nem is volt olyan szörnyű, mint ahogy azt sokan állítják. Ez azért frusztráló mert igazságtalanul vádolnak bizonyos cselekedetekkel. Miközben te is tudod, ő is tudja, és azok akik közel állnak hozzá, azok is tudják, hogy mi az igazság. Mindenkinek meg van a véleménye, és ez rendben is van. Ilyen a sport. Vastag bőr nélkül nem lehet itt lenni.” – magyarázta a McLaren ügyvezetője.

    Brown hozzátette, továbbra is nagy szurkolója Ricciardónak, és a barátságuk is megmaradt.

    „Ez az év nagyon kemény volt, különösen Danielnek. Óriási volt vele együtt dolgozni, és 2012 óta ő szerezte meg az első győzelmünket is (2021-ben). Nagyon jól éreztük magunkat együtt és sok frusztrációt is átéltünk, mikor nem működtek a dolgok. Mindannyian szeretjük Danielt. Néha viszont a dolgok nem működnek. Ez az egész egy rejtély, mert a tehetség meg van benne. Monzában meg is mutatta nekünk.”

  • Marko most elmondta, hogy mennyire is fagyos az új főnökükkel a hangulat

    Marko most elmondta, hogy mennyire is fagyos az új főnökükkel a hangulat

    Helmut Marko cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint feszültség van közte és a Red Bull főnöke, Oliver Mintzlaff között.

    Nemrég olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint a duó között fagyos a viszony. Mintzlaffot Dietrich Mateschitz utódjává nevezték ki az osztrák üzletember októberben bekövetkezett halála után, és a Markóval folytatott megbeszélést követően ugyanúgy folytatja az F1-es csapatnál a munkáját.

    Mintzlaff egyike annak a három embernek, akik Mateschitz feladatait átveszik. A német az „üzleti projektek és befektetések” portfólióért felel, amelybe a motorsport program is beletartozik. A hírek szerint a 47 éves szakember korlátozni akarja a Marko és Christian Horner csapatfőnök által korábban élvezett viszonylagos autonómiát. Ez olyan spekulációkhoz vezetett, hogy a trió között feszült lett a kapcsolat.

    Marko azonban most eloszlatta ezeket a feltételezéseket, miután megbeszélést tartott az új főnökkel. A 79 éves szakember elmondta, hogy mindketten ugyanazokat az elképzeléseket osztják, és a csapat fejlődését ugyanabban az irányban látják. A Kleine Zeitungnak beszélt erről:

    „Ugyanaz az alap elgondolásunk, és ő újra alaposan érdeklődött a csapatról, és jól informált. Nem titok, hogy mi vagyunk a Red Bull zászlóshajója. A Red Bull Racing jó ideje szenzációsan teljesít a számok, a sikerek és a marketing tekintetében. Így gyorsan megegyeztünk abban, hogy ezen sikeres irányvonalon szeretnénk látni a csapatot továbbra is.”

    Ez a találkozó volt az első alkalom, hogy Marko és Mintzlaff találkoztak, hogy megvitassák a Red Bull jövőjét, a korábbi megbeszélések nagyrészt informálisabbak voltak. A német nem vett részt az alakulat szezon utáni ünneplésén Abu Dhabiban, mivel a helye a felállásban még nem volt világosan meghatározva.

    A Red Bull az elmúlt években olyan stabilitást élvezett, amire a többi gyártó közül nem sokan voltak képesek: Horner a Forma-1 leghosszabb ideje aktív csapatfőnöke, aki 2005-ben vette át a csapat irányítását. Marko története az energiaital-gyártó óriásnál még régebbre nyúlik vissza, mivel 1999-ben vette át a pilótafejlesztési programjuk irányítását, 2005-ben pedig tanácsadói szerepet is vállalt a Red Bullnál.

    Az osztrák a testvércsapatnál, az AlphaTaurinál is felelősséget vállal, ahol Franz Tost csapatfőnök 2006 óta tartja a gyeplőt. Marko úgy látja, hogy az évek során elért sikereik fő oka az, hogy egyik istállójuknál sem volt nagy a fluktuáció:

    „A folytonosság minden bizonnyal igen fontos része a sikernek, még akkor is, ha az AlphaTauri teljesítménye nem volt kielégítő. Folyamatban van azonban, hogy mindent kielemezzünk. Meglátják majd, hogy mi lesz a cél itt jövőre.”

    Vettel lesz majd az új Helmut Marko?

     

  • Verstappen „üzent” a második számú versenyzőknek: Ez nem egy tündérmese

    Verstappen „üzent” a második számú versenyzőknek: Ez nem egy tündérmese

    Max Verstappen szerint a második számú versenyzőknek el kell fogadniuk a pozíciójukat.

    Ugyan minden csapat két pilótát foglalkoztat, ám a legtöbb esetben az egyikre nagyobb hangsúlyt helyeznek. Valahol már előre tudni kire fog koncentrálni az istálló, míg máshol az év közben szerzett pontok és helyezések döntenek.

    A Red Bullnál a holland pilóta élvezi az előnyöket, míg Sergio Pérez csapatjátékosként kénytelen követni a terveket. Valtteri Bottas is évekig hordozta a Mercedesnél ezt a pozíciót, sőt szárnysegédnek (wingman) nevezte még Toto Wolff is.

    Surer szerint Bottas jobb „wingman” Péreznél

    Ám Rubens Barrichello és Mark Webber is ebbe a kategóriába tartozott anno.

    „Minden évben frissen kezded az évet, és reményeket táplálsz, de rájössz, hogy ez nem fog megtörténni és elfogadod a szerepedet. Valtteri a Mercedesnél sűrűn a dobogón végzett, nyert pár versenyt és pole pozíciót is. Csak el kell fogadni, hogy melletted lévő versenyző egy kicsit jobb. Ez rendben van, ez megtörténhet.” – magyarázta Verstappen.

    A 25 éves versenyző szerint fontos, hogy a második számú pilóták hallgassanak a csapatra, mivel ellenkező esetben az autó fejlesztését vihetik rossz irányba.

    „Bottas el tudta ezt fogadni, néhány versenyző viszont nem képes erre. Nem fogok neveket mondani, de el kell fogadnod a szerepedet. Nem élhetsz egy mesevilágban.”

    Jos Verstappen egyetért fia álláspontjával. Az ex-versenyző hozzátette, minden pilóta nagy reményekkel vág neki a Forma-1-nek, de egy ponton túl muszáj elfogadni a valóságot.

    „Versenyzőként mindenki nyerni akar, mikor a Forma-1-be megy. Majd találkozol ott valakivel és azt gondolod: ‘úristen, de gyors.’ Majd nem tudod legyőzni, akármit csinálsz. Ezután tudnod kell mi a szereped, és mennyire vagy jó.”

  • Ki a leggazdagabb Forma-1-es csapatfőnök?

    Ki a leggazdagabb Forma-1-es csapatfőnök?

    Az F1-es csapatfőnökök népszerűsége az elmúlt években megnőtt, ami javarészt a Netflix Drive to Survive című doku-sorozatának sikerének köszönhető. Most egy jelentésből kiderült néhányuk fizetése.

    A holtszezonban nagy újrarendeződés történik, amit Mattia Binotto távozása indított el a Ferraritól. Az olasz helyét az istállónál Frederic Vasseur veszi át, aki az Alfa Romeótól érkezik. Andreas Seidl szintén távozott most a McLarentől, hogy a Sauber csoport vezérigazgatója legyen az Audi 2026-os F1-es beszállása előtt. Seidl helyét Andrea Stella vette át a McLarennél, míg Jost Capito a Williamstől távozott – az utódját még nem nevezték meg. A francia sportune.fr szerint. Vasseur, Seidl és Stella is valahol 6-8 millió euró között vihet haza az új szerepkörükben.

    Bár ezek is jelentős összegek, a társaik közül a jobban keresők masszívan túltesznek rajtuk. A csapatfőnökök fizetései nem esnek a költségplafon alá, amelyet mostantól minden csapat követ, mivel a csapat három legjobban keresője mentesül a plafon alól.

    Christian Horner, aki a Red Bull csapat 2005-ös indulása óta irányítja a csapat mindennapjait, a hírek szerint évi 8-12 millió eurót tesz zsebre. A Red Bull pedig az erős szezonja után, 2013 óta először szerezte meg a versenyzői és a konstruktőri világbajnoki címet is.

    Hornernél is többet keres azonban a Mercedesnél Toto Wolff, aki a hírek szerint „minimum” 16 millió eurós éves fizetséggel számolhat. Wolff a turbóhibrid korszakban elért sikerek alatt a Mercedes kötelékében dolgozott, amely hét egymást követő szezonban mindkét bajnokságban diadalmaskodott.

    Horner: Rajtam kívül mindenki vén trotty!

     

  • Verstappen a szezon elején még nem volt biztos az esélyeit illetően

    Verstappen a szezon elején még nem volt biztos az esélyeit illetően

    Max Verstappen a szezon elején való 2 kiesését követően azt gondolta, hogy nem lesz több lehetősége hibázni a 2022-es Forma-1-es szezon során.

    A Red Bull holland kiválósága meg tudta védeni a bajnoki címét és a szezonja olyan domináns volt, hogy számos rekordot képes volt megdönteni ezen téren. 15 győzelem egy évadon belül, 454 szerzett pont és még sorolhatnánk. A holland így végül 146 ponttal előzte meg a 2. helyen záró Charles Leclerc-t az egyéni pontversenyben.

    Azonban az év kezdetén még nem úgy tűnt, hogy Verstappen és az energiaitalosok bajnoki menetelése ennyire könnyű lesz. A 35-szörös futamgyőztes ugyanis a szezon első 3 versenyéből 2-t sem tudott befejezni. Mindkét alkalommal a technika ördöge babrált ki vele és emiatt kapásból 46 pontos hátrányba került Leclerc-rel szemben, aki ekkor már 2 győzelemnél járt.

    Az immáron kétszeres világbajnok az FIA Gálán adott nyilatkozatában elmondta, hogy számára nagy fontosak voltak a folyamatos pontszerzései a nullázásait követően. Ekkor még ugyanis azt gondolta, hogy már nem lesz több rontási lehetősége 2022-ben.

    „Amikor a bajnoki címért harcolsz, versenyről versenyre kell pontokat gyűjtened és maximalizálni az előtted álló lehetőségeket” – mondta a Red Bull klasszisa a Bolognában megrendezett eseményen.

    „Az év elején ezért jöttek olyan rosszul a számomra azok a kiesések. Tisztában voltam vele, hogy attól a ponttól fogva nem lesz lehetőségem hibázni vagy bármilyen módon pontokat veszítenem. Minden egyes versenyhétvégén a legjobbadat szeretnéd kihozni magadból és az autóból. Attól a ponttól fogva ezt minden egyes alkalommal megköveteltem magamtól.”

    Végül Verstappen a folyamatos jó eredményeinek köszönhetően már a szezon vége előtt 4 futammal világbajnok lett, miután a Ferrari számos téren lábon lőtte magát az év során, a Mercedes pedig csak a szezon második felére tudta valamilyen szinte összeszedni magát az év elején mutatott gyenge produkciójukat követően.

  • Norrisszal jobban járna a Red Bull, mint Pérezzel?

    Norrisszal jobban járna a Red Bull, mint Pérezzel?

    Lando Norris egyre inkább foglalkoztatja a Red Bull fantáziáját.

    A brit versenyző 2025 végéig a McLaren szolgálatában áll, ám számos példa volt már arra, hogy milyen könnyen törnek ketté a szerződések a sportban. A Sky Sports szakértője szerint az osztrák alakulat kivetette a hálóját a 23 éves pilótára, és nagyon be akarják ültetni őt a csapatba.

    Norris korábban már elismerte, hogy beszélgetett a Red Bull-lal, ám komoly tárgyalásokig nem jutottak. Ezt később Christian Horner is megerősítette. A brit pilóta ugyan bízik a McLarenben, és velük szeretne nyerni, ám a wokingiak helyzete egyre jobban frusztrálja őt.

    A Red Bull „üldözte” Norrist, de ő mindig a McLarent választotta

    Az új szabályok mentén gyengébb lett az istálló konstrukciója, így csak egyszer állhattak dobogóra 2022-ben. A szélcsatorna 2023-ban készülhet el, így leghamarabb a 2025-ös versenygép megalkotásnál lesz jelentős szerepe.

    Ám ha rossz lóra tesz ezután is a McLaren, Norris megunhatja a dolgot. A Bikák azonban egy olyan csapattársat szeretnének Max Verstappen mellé, aki konzisztens és rendre szállítja az eredményeket. Így a két érdek találkozhat is egymással, bár Norris inkább vezér szeretne lenni, nem pedig másodhegedűs.

    „Nagyon rá kellene feküdniük a témára és meg kellene szerezniük Lando Norrist. Minden jól jönne ki, telitalálat lenne. 2025-ig van szerződése a McLarennel, kíváncsi vagyok mikor kezdi el azt érezni, hogy túl sokáig kötelezte el magát velük.” – magyarázta álláspontját Karun Chandhok.

    Az indiai ex-versenyző szerint Daniel Ricciardo fókuszpontja már nem a Forma-1, így nem biztos, hogy visszatérne, ha a Red Bull le akarná váltani Pérezt. Így muszáj a csapatnak egy alternatívát keresnie.

    „Már most azon gondolkodik, hogy mikor hagyja abba a versenyzést. Ha ő így látja a dolgokat, akkor a Red Bullnak is el kell ezt fogadnia. Én személy szerint megpróbálnék valaki mást találni.”

    Natalie Pinkham úgy véli, a Red Bull reputációja a versenyzők terén romolott az évek során:

    „Láthattuk, mit csináltak Albonnal és Gaslyval, egy kicsit olyan, mint egy mészárszék. Nagyon nenéz Max Verstappen csapattársának lenni. Ha túl korán visznek oda egy fiatal versenyzőt, akkor ketté törhetik a karrierjét.”

     

  • Pérez minden Red Bulll dolgozót ajándékkal jutalmazott

    Pérez minden Red Bulll dolgozót ajándékkal jutalmazott

    Sergio Pérez nagylelkűen mutatott hálát kollégáinak, ugyanis mind az 1400 Red Bull dolgozót ajándékkal lepte meg az év végén.

    Pérez pályafutása legsikeresebb szezonját zárta, Monacóban és Szingapúrban is futamot nyert, illetve konstruktőri bajnok lett a Red Bullal. Az összetett második helye ugyan végül nem jött össze, de nem sokon múlt ez sem.

    Ugyan Brazíliában volt egy kis nézeteltérés a csapattárs Verstappennel, de Pérez látszólag hálás azért, hogy a Red Bull család részese lehet. Az emlékezetes év végén ugyanis minden csapatnál dolgozó kapott tőle ajándékot. Jó mexikóihoz híven ez nem is lehetett más, mint egy üveg tequila, melyet a Patron nevű cég készített, akik Pérez szponzorai.

    Az ital mellé Pérez egy levelet is mellékelt, melyben ez állt: „Köszönjük a kemény munkát és a támogatást ebben a szezonban. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Red Bull család tagja lehetek. Csodálatos ünnepeket kívánok. Kérem, élvezze a világ első számú szuper prémium tequiláját, a Patron tequilát. Alig várom a következő szezont. Salud! Checo Perez.”

    Pérez jövőre felszívja magát és megmutatja mire képes

  • Verstappen: A szélcsatornaidő hiánya fájni fog a Red Bullnak

    Verstappen: A szélcsatornaidő hiánya fájni fog a Red Bullnak

    A jelenlegi kétszeres világbajnok Max Verstappen elismerte, hogy a 2023-as szélcsatornaidő elvesztése „árt” a Red Bull teljesítményének.

    A költségvetési keret „kisebb” túllépése miatt kiszabott 7 millió dolláros büntetés mellett az új konstruktőri világbajnokot a következő évben a szélcsatornaidő 10 százalékos csökkentése is sújtja. Az olasz Autosprint a csapat legendás technikai főnökét, Adrian Newey-t idézte:

    „A házon belül elvégzett tesztek csökkentése azt jelenti, hogy kevesebb kiértékelést tudunk elvégezni, kevesebb versenyképes alkatrészt tudunk összehasonlítani, kevesebb új ötletet tudunk megvalósítani. Ugyanakkor ha igazán okosan csináljuk, és a megfelelő dolgokat tesszük a szélcsatornás modellre, akkor ez nem fog nagy különbséget jelenteni. Azonban mindig vannak olyan darabok, amelyekről azt reméled, hogy működni fognak, de nem működnek – és ugyanez fordítva is igaz. Ez egy olyan hátrány lesz, amelynek biztosan lesz hatása.”

    Tovább bonyolítja a Red Bull helyzetét a 2023-ra tervezett szabályváltozás, amely az FIA reményei szerint még inkább kiirtja a „delfinezés” problémáját a rajtrács elejétől a végéig. Így folytatta ezért Newey:

    „Van egy kis beavatkozás – a padlólemez szélének 15 mm-rel történő megemelésére vonatkozó módosítás. Apróságnak tűnhet, de a valóságban ez egy elég jelentős aerodinamikai változtatás. Mint minden csapat, mi is azon dolgozunk, hogy csökkentsük a lemaradást a szokásos, évről évre történő fejlesztések mellett.”

    Amikor a német Auto Motor und Sport arra kérte, hogy kommentálja a Red Bull 2023-as csökkentett szélcsatorna-idejét is, ami a regnáló konstruktőri bajnokot kötelezően sújtón is túlmutat, Verstappen elismerte:

    „Fájni fog ez nekünk. De mindig bízom benne, hogy a csapatom képes lesz megcsinálni, és jól fogunk nekiindulni az évnek. Tudjuk, hol kell kezdenünk, és min kell ügyködnünk. Ha tanácstalanok lennénk, hogy milyen irányba haladjunk, az még nagyobb probléma lenne. Az év során fogjuk megtudni, hogy valójában mennyire szenvedünk ettől. Az autónk azonban versenyképes volt, és ha megtartjuk a lendületet, akkor minden rendben lesz.”

    Verstappen szerint kicsit sok már a jóból