Címke: Red Bull

  • Verstappen: A túlköltekezés miatti büntetés nem fog akadályozni minket

    Verstappen: A túlköltekezés miatti büntetés nem fog akadályozni minket

    Max Verstappen egyáltalán nem aggódik a költségvetési megkötések miatt, melyek rájuk még inkább vonatkoznak, miután tavaly többet költöttek, mint ami megengedett volt.

    A Red Bull 7 millió dollár büntetést kapott, illetve 10%-kal kevesebb időt tölthetnek a szélcsatornában történő munkálatokkal. Habár a csapatfőnök Horner megjegyezte, érződnek a büntetés hatásai, ám Verstappen az autóbemutatón adott nyilatkozatában nem igazán aggódott.

    „Természetesen gondolkodtam ezen, de úgy gondolom, hogy sok nagyon hozzáértő ember van a gyárunkban, persze ez egy kicsit megnehezíti a dolgokat. Én mindig úgy látom, hogy inkább lennék abban a helyzetben, amiben most vagyunk, minthogy mindig a második vagy harmadik helyen végezzünk a bajnokságban, mert az sokkal lehangolóbb. Rengeteg jó emberünk van, és egy kicsit pontosabbnak kell lennünk abban, amit a szélcsatornában csinálunk, de nem hiszem, hogy ez nagy korlátozó tényező lenne abban, hogy megnyerjük-e a bajnoki címet vagy sem” – mondta a kétszeres világbajnok.

    „Még csak nem is igazán beszélünk erről a gyárban, csak a teljesítményre koncentrálunk” – tette hozzá. „Tudjuk, mennyi időnk van, és ezt az időt el is töltjük. Nem igazán gondolunk arra, hogy nekünk kevesebb időnk van, mint a többieknek. Egyszerűen csak keményebben kell dolgoznunk a rendelkezésünkre álló időben.”

    FORDult a világ a Red Bull körül: megmutatták milyen lesz az idei autójuk

  • Az új motorszabályok nélkül nem tért volna vissza a Ford

    Az új motorszabályok nélkül nem tért volna vissza a Ford

    A Red Bull idei autóbemutatója során bejelentették, hogy 2026-tól a visszatérő Ford motorgyártóval fognak szövetkezni. Ezzel az amerikai óriás két F1-es csapatnak fog erőforrást szállítani, hiszen az AlphaTauriért is ők fognak felelni.

    Ezzel 22 év után tér vissza a korábbi sikeres F1-es gyártó a száguldó cirkuszba. Ám vállalat igazgatója szerint ez nem történt volna meg, legalábbis a motorsport.com-nak adott válasza alapján.

    „Nem hiszem, hogy a 2026-os, új motorformula bevezetése nélkül visszatértünk volna. Ha nem lett volna ez a lehetőség, azért sem vállaltuk volna be, mert az számunkra visszalépés lett volna.” – fogalmazott Mark Rushbrook.

    Ezzel a bejelentéssel – és az FIA megerősítésével együtt – már biztos, hogy 2026-tól minimum hat motorgyártó lesz jelen a Forma-1-ben, a meglévő négy, az Alpine, a Ferrari, a Mercedes és a Honda mellett a két új, a Ford és az Audi részvétele biztos.

    Jelen állás szerint a Hondának nincs még partnercsapata a 2026-os esztendőre, ám az FIA elnöke felvetett, hogy két új csapat érkezése is várható az új érára, így a japánoknak sem kell túlságosan aggódniuk.

    Az FIA elnöke szerint 12 csapat is lehetne az F1-ben!

  • Óvatosan közelíti meg Verstappen a Drive to Survive új évadját

    Óvatosan közelíti meg Verstappen a Drive to Survive új évadját

    Max Verstappen reméli, hogy a Drive to Survive legújabb évadja után is boldog lehet.

    A holland versenyző nem rajong a Netflix sorozatáért, mivel túlságosan kiszínezik a valóságot. Az előző évadokban nem is „szerepelt”, mert nem értett egyet a gyártó narratíváival.

    Stefano Domenicali megígérte, hogy beszél a népszerű streaming szolgáltatóval, és megpróbálja elejét venni az elferdítéseknek. Emiatt a Red Bull versenyzője úgy döntött, ad még egy esélyt a sorozatnak. Azonban Verstappen reméli, nem kell majd megbánnia a döntését.

    Verstappen elárulta milyen feltételeket szabott a Netflixnek

    „Természetesen beszéltem velük, mielőtt interjút adtam nekik. Remélem megértették az üzenetemet. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy világbajnokként részese kell, hogy legyek az ilyen dolgoknak. Úgy egy órát beszéltem velük. Remélem, megfelelően kerül felhasználásra az anyag. Nem tudom mikor nézem majd meg, de remélem, miután láttam magam, boldog leszek és nem fagy rá a mosoly az arcomra. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen fontos ez a sorozat az F1 általános megítélésben és fejlődésében.” – nyilatkozta Verstappen.

  • Lawson kipróbálhatta a Red Bull-t a Bathurst-i 12 órás során

    Lawson kipróbálhatta a Red Bull-t a Bathurst-i 12 órás során

    Az Új Zélandi a Bathurst-it 12 órás verseny két kvalifikációja között, tett meg pár demonstrációs kört a 2011-es RB7-tel, amivel Sebastian Vettel megszerezte a második bajnoki címét.

    Elmondása szerint nem szerette volna megdönteni Jenson Button rekordját, ami 1 perc 48 másodperc. Ehhez képest ő egy 2 perc 3 másodperces köridőt produkált, amihez hozzá kell tennünk, hogy a vége felé pár fánkozással szakította meg a tempót.

    „Ez igazán őrült volt, de tényleg! Igazán ijesztő volt felmenni az emelkedőn, eléggé ideges voltam miatta. Viszont a második közben már sokkal komfortosabban éreztem magam és az autó is jó volt, úgyhogy imádtam.”

    Az autót, mostanság demonstrációs bemutatókon használják, mint ahol most Lawson is járt, így kifejezetten erre az alkalomra állították be. Sokkal nagyobb hasmagassággal futott, mint versenyzői pályafutása során, mind a befújt diffúzorok korszakában.
    Ennek eredményeként az autó kevesebb leszorítóerőt termelt, mint korábban.

    „Néhol kissé durva volt, de egy Forma-1-es autótól ezen a helyen rosszabbra számítottam” – folytatta Lawson.

    Liam Lawson, Red Bull
    Graeme Murray / Red Bull Content Pool

    A 20 éves versenyző a hegyről lefelé haladva könnyedén tartotta magát a versenyívhez, anélkül, hogy felemelte volna a kerekeket, vagy indokolatlanul megterhelte volna az autót.

    „Egyszerűen király érzés volt, nagyon király érzés. Lefelé a Conrodon teljesen oda simultunk, és átmentünk a The Chase-en, fékezve, nem is tudom, úgy 120 méteren.”

    „Annyira, de annyira király volt. Sokat vándorolt, úgy éreztem, hogy ‘Ó, Istenem’, próbáltam egyenes vonalban tartani, de ha egyszer hozzászoksz, akkor már rendben van.”

    Bár Lawson nem próbált meg egy értelmes kört megtenni, de az autót kifejezetten arra készítették fel, hogy teljes erőbedobással vágjon neki a Hegynek. De ha megpróbálta volna, egy 1:30-as idő is lehetséges lett volna számára, megdöntve ezzel a pályarekordot.

    Red Bull Racing menni újra India!

  • Horner vallott: A Red Bull igazi RB19-ese „egy kicsit másmilyen lesz”

    Horner vallott: A Red Bull igazi RB19-ese „egy kicsit másmilyen lesz”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elismerte, hogy az istállója péntek délután New Yorkban tartott rendezvényén bemutatott autó nem az az új RB19-es, amely az idei szezonban lép pályára.

    Horner elárulta, hogy a február 23-25-én Bahreinben a szezon előtti tesztelésre kiguruló autó lényegesen másképp fog kinézni, mint az, amely tegnap került a középpontba. Erre azután került sor, hogy a rajongók rámutattak, hogy az eseményen leleplezett járgány nem tartalmazott néhány olyan technikai elemet, amelyre az idei vázon szükség lesz, például a szárnytükrök mérete tekintetében. Horner nem is tagadott:

    „A ma bemutatott autó nyilvánvalóan kicsit más lesz, amikor Bahreinben látjuk majd. Amit ma láttak, az egyértelműen nem tükrözi teljesen azt, ami pár hét múlva Bahreinben lesz a pályán. A mai nap igazából arról szólt, hogy bemutassuk a csapat előttünk álló évre vonatkozó törekvéseit. A partnereinket és természetesen a Ford együttműködés izgalmas bejelentését. Mindezt itt, az Egyesült Államokban, ezen a piacon, a Red Bull Racingnek ez az első alkalom.”

    Nem először fordul elő, hogy a Red Bull az utolsó pillanatig visszatartja új autóját. Az alakulat korábban már bemutatott egy alapspecifikációt a tesztelés előtt, majd a pályára lépéskor jelentős frissítőcsomagokat mutatott be. A Mercedes tavaly hasonlóan járt el az első bahreini futam előtt. Csak az utolsó napokban mutatta be a drámai új, „zero pod” oldaldoboz kinézetet.

    Kiderült, hogy egyelőre még Max Verstappen sem látta az igazi RB19-est. Az most feltehetően csak az első bahreini teszten fog megmutatkozni. A bemutatón ennyit mondott erről a médiának:

    „Az igazat megvallva, még nem láttam. Nem láttam képeket vagy rendereket, mert nem érdekelnek az ilyen dolgok. Csak a gyors autót akarom, és nem számít nekem, hogy miképp néz ki. Csak az autó köridejét figyelembe véve beszéltem a teljesítménynövelésről.”

    Az egyetlen istálló, amely eddig bemutatkozott, a Haas volt kedden. Ők elég világosan fogalmaztak, hogy ez az új 2023-as festésük bemutatására szolgált, amelybe az új névadó szponzor, a MoneyGram is beépült. A következő a Williams lesz, akik hétfőn mutatják be új autójukat, majd kedden az Alfa Romeo következik.

    Az Alfa Romeo fotókat tett közzé egy különleges, egyedi művészeti festésről. Ez az autójuk egy korábbi modelljére készült, és amely az idei szezonban bejárja a világot, mielőtt elárverezik a Save the Children jótékonysági szervezet javára. Hasonló módon a Red Bull is felfedett egy „összefirkált” festést egy régi, 2018-as RB14-esen, amelyet a Christie’s árverez el a Red Bull Wings for Life jótékonysági szervezetének javára.

    A Red Bull emellett versenyt is hirdet, amelynek keretében a szurkolók különböző festéseket tervezhetnek az idei autóra, amely a három Amerikai Nagydíjon, Miamiban, Austinban és Las Vegasban lesz használva. A csapat pénteken nyilvánosságra hozott, a többi versenyre szánt fő festése azonban megdöbbentően változatlan maradt a korábbi idényekhez hasonlóan.

    FORDult a világ a Red Bull körül: megmutatták milyen lesz az idei autójuk

  • Max Verstappen támogatója lesz az EA Sports

    Max Verstappen támogatója lesz az EA Sports

    A Red Bull bemutatója alatt az Electronic Arts bejelentette, hogy köreikben köszönthetik ettől az évtől Max Verstappent is.

    A holland versenyző imád a számítógépén lógni és játszani. Leggyakrabban a szimulátorát veszi használatba, aminek segítségével az iRacingen élvezi a versenyzést. Ám olykor a CoD (Call of Duty) és a FIFA is szerepe la repertoárjában.

    A 25 éves pilóta a Forma-1 játékát viszont nem kedveli, ugyanis nem tartja túl realisztikusnak. Épp azért is érdekes, hogy Verstappen közös tartalmakat fog gyártani azzal a kiadóval, ami a sportág hivatalos játékát is forgalmazza.

    „Max egy kitartó versenyző és egy remek bajnok. Emellett nagyon szereti a játékokat és imád velük játszani is. Míg ő a Forma-1 történelmét írja, addig mi izgatottan várjuk a közös együttműködést. Ő a világ egyik legjobb sportolója, ezért a közös munka kapcsán még több rajongóval ismertethetjük meg az EA Sports világát” – nyilatkozta Andrea Hopelain, az EA SPORTS & Racing márkaigazgatója.

    A kétszeres világbajnok a következőket mondta az együttműködésről:

    „Akár a barátaimmal való játékról van szó, akár arról, hogy egy ideig szeretnék távol maradni a versenypályától, az EA Sport mindig is részese volt ezeknek a kikapcsolódásoknak. Az EA Sportot sok millió rajongó kedveli, így büszke vagyok arra, hogy 2023-ban én képviselhetem őket.” – tette hozzá Verstappen.

    Az EA Sports logója és neve a holland pilóta sisakján is fellelhető lesz majd az első versenyhétvégén és az egész szezon során.

  • FORDult a világ a Red Bull körül: megmutatták milyen lesz az idei autójuk

    FORDult a világ a Red Bull körül: megmutatták milyen lesz az idei autójuk

    „Váratlan” hírrel és a megszokott festésével debütált a Red Bull a 2023-as szezonra.

    A Bikák nem bízták a véletlenre a dolgot, egyenesen New Yorkig mentek, hogy lerántsák a leplet az új konstrukció arculatáról. Mindemellett a csapatvezetőség egy markáns hírt is elárult a nagyérdeműnek.

    Jól lavírozott az új szabályok tengerében tavaly az osztrák istálló. A Ferrarival a bajnoki címért harcoltak, ám a szezon közben a vörösöknél elfogyott a „fejlesztési muníció”. Így a az osztrák istálló nyugodtan nyerte meg újfent a konstruktőri bajnoki címet, mindemellett Max Verstappent is megkoronázták.

    Ám a 2021-es költségvetési limitet túllépték, így idén egy büntetés is hátráltatni fogja őket. A Bikák ugyanis kevesebb időt tölthet a szélcsatornában, ami megnehezítheti számukra az autó fejlesztését és az esetleges problémáinak megoldását.

    Max Verstappen:

    Kétszeres világbajnokként vághat neki az új szezonnak a holland pilóta. A 25 éves versenyző célja idén is a bajnoki cím elhódítása, bár a szabályszegésért kapott büntetés megnehezítheti a dolgát.

    Sergio Pérez:

    A mexikói versenyző idén felvenné a kesztyűt és megszerezné első világbajnoki címét. Ehhez első sorban csapattársát kell legyőznie, és a 32 éves pilóta elszánt e tekintetben. Tavaly a harmónia lufi kipukkadt a csapatban, így a versenyzők még jobban egymásnak feszülhetnek.

    RB19:

    A 2023-as konstrukció trükkjeit természetesen nem árulta el az osztrák istálló, így első sorban a kinézetre és az új szponzorukra fókuszáltak a tavalyi autó segítségével. Az évek során ugyanazon a színskálán mozogtak, így a helyzet idén sem változott. Nagy meglepetést tehát a megjelenésükkel idén sem okozott a csapat, viszont az új 2026-os partnerük (Ford) már annál inkább ledöbentette a közösséget.

  • Hibáztak az IT-sek: Idő előtt kiderült a Red Bull-Ford és a Gulf-Williams kapcsolat

    Hibáztak az IT-sek: Idő előtt kiderült a Red Bull-Ford és a Gulf-Williams kapcsolat

    Adminisztrációs hiba miatt kiszivárgott a hivatalos megerősítés, mely szerint a Red Bull és a Ford egyesíti erőit a Forma-1-ben.

    A Red Bull és a Ford úgy tervezték, hogy pénteken, a 2023-as szezonra készülő F1-es csapat bemutatóján jelentik be a nagy hírt. Azonban az véletlenül máris elterjedt. A Ford csütörtökön küldte el az információt az Ansa olasz hírügynökségnek, anélkül, hogy közölte volna velük, hogy a hír péntekig embargós. Az Ansa tévedésből tette közzé, majd eltávolította – írja a BBC.

    A kapcsolat 2026-tól indul, amikor a Ford segít finanszírozni az új motort. Ezt a Red Bull tervezi az ugyanebben az évben bevezetésre kerülő szabályokhoz. A Ford korábban a Jaguarral is részt vett a száguldó cirkuszban, amíg azt a csapatot el nem adták a Red Bullnak. Tehát egyesítik erőit a Red Bull Powertrains-szal, akik már szorgalmasan készítik a 2026-os terveket. A Ford Performance főnöke, Mark Rushbrook a hét elején gyakorlatilag már szította a tüzet, az alábbi kijelentésével:

    „A Forma-1 erős és növekszik, mind az Egyesült Államokban, mind globálisan. Remek futamaik vannak, pompás versengés, és sikerült új célcsoportokat is elérni olyan dolgokkal, mint a Drive to Survive.”

    A Williams is kínosan nagy bejelentést szivárogtatott ki előzetesen. A Gulf Oil marad a Forma-1-ben, miután 2022 végén elválnak útjaik a McLarennel.

    Egyre többen gondolják úgy, hogy a Williams véletlenül rakta ki a Gulf Oil-lal való új partnerségét, miután a brit csapat egy Gulf-szponzorációs oldalt tett fel a weboldalára, majd gyorsan eltávolította azt.

    Pechjükre az oldal eltávolítása nem volt elég gyors, az oldal híre gyorsan elterjedt a közösségi médiában. Tekintettel a Williams esetleges hibájára, most már erősen feltételezhető, hogy a grove-i székhelyű alakulat bejelenti a partnerséget a céggel. Ez azt jelenti, hogy a 2023-as festésükön a Gulf híres színei szerepelhetnek.

    Az olajtársaság nem titkolt szándéka, hogy a tavalyi szezon végén a McLarennel történt szakításuk után is maradnak a királykategóriában. A cég a Twitteren azt írta, hogy „Nagy F1-es hírek hamarosan”, majd a január 13-án kelt bejegyzésükben hozzátették:

    „Mit vársz a legjobban az új szezonban?”

    Amennyiben bejelentik a lehetséges együttműködést, akkor az valószínűleg hatalmas pénzügyi injekciót jelentene a Williamsnek, ami a 2023-as betontorpedójuk fejlesztését támogatná. A csapat jövő hétfőn, február 7-én mutatja be 2023-as autóját, és az előrejelzések szerint ez lesz az az időpont, amikor hivatalosan is bejelentik a partnerséget.

    Erősödnek a pletykák a Red Bull és a Ford körül a New York-i bemutató előtt

  • Red Bull Racing menni újra India!

    Red Bull Racing menni újra India!

    Nyolc hosszú év után a Red Bull Racing visszatér Indiába, a korábbi sikereik színhelyére, még Sebastian Vettellel.

    Itt az ideje, hogy az indiai motorsportrajongók újra Mumbai utcáira gyülekezzenek. Friss gumiillat várja majd őket, és pislogni sem célszerű, amikor a sikeres csapat vad versenygépe elszáguld majd az ember mellett.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Red Bull India (@redbullindia) által megosztott bejegyzés

    A többszörös futamgyőztes és valódi legenda, David Coulthard készen áll arra, hogy a motorjának adrenalinnövelő hangorkánját a Maximum Citybe hozza. Az egyetlen istálló, amely megnyerte az Indiai Nagydíjakat, visszatér Indiába, miután meghódította a világ legmagasabb motorizált útját a Khardung-la-nál, elkápráztatta a mumbaiakat a Bandra-Worli Sea Link-en, és Delhit is elvarázsolta néhány ügyes mozdulattal az ikonikus Rajpath sugárúton.

    Időpont: 2023. március 12.
    Helyszín: Bandra West, Mumbai

  • Marko: A csapat Mateschitz szellemiségével száguld tovább

    Marko: A csapat Mateschitz szellemiségével száguld tovább

    Dr. Helmut Marko azt szeretné, ha a Red Bull az energiaital egykori alapítójának, Dietrich Mateschitznek a szellemiségével védené meg idén Forma-1-es címeit.

    A 79 éves egykori F1-es versenyző, Markonak érzelmes évei voltak legutóbb, hiszen 2019-ben elvesztette régi barátját és bizalmasát, Niki Laudát, aztán a 78 éves Mateschitz tavaly októberben rákban elhunyt. Az RTL-nek nyilatkozott Marko, akit széles körben Mateschitz jobbkezének tekintettek a Red Bull minden F1-es ügyében:

    „Ez volt a második nagy veszteségem, és nagyon hiányzik. Most a 2022-es sikerekre akarunk építeni, Dietrich örökségeként tovább vinni a csapatot, és az ő szellemében megvédeni a világbajnoki címeket.”

    Mateschitz halála óta Marko elismeri, hogy most már egyedül kell meghoznia döntéseket:

    „Már nincs lehetőségem arra, hogy egyenlő félként eszmét cseréljünk.”

    Szerinte Mateschitz sosem volt negatív, hanem mindig előrelátó volt és optimista. Marko egy hónappal a halála előtt látogatta meg utoljára a súlyos beteg Mateschitzet ausztriai otthonában – ahol az osztrák honfitársának fél kilométernyi saját tópartja volt. Erről a találkozásról már csak ennyit mondott:

    „Didi és Max a futballon keresztül találtak közös nevezőt. Én csak a tavat néztem.”

    Mateschitz búcsúajándéka: Elképesztő prémiumot kaptak a Red Bull dolgozói