Címke: Red Bull

  • De Vries és Sargeant máris majdnem összevesztek egy rajtszámon

    De Vries és Sargeant máris majdnem összevesztek egy rajtszámon

    Logan Sargeant és Nyck de Vries a héten mutatkoztak be az F1 tesztjén, az amerikai pilóta pedig ismerkedett új Forma-1-es autójával egy számára ismeretlen rajtszámmal.

    Sargeant az egyik leggyorsabb pilótaként került a címlapokra a pénteki tesztek után, a délelőtti edzésen a második leggyorsabb időt érte el, a Williamsének elején pedig a 2-es rajtszám díszelgett. A 2022-es Formula-2-es év újonca azonban remélte, hogy az F1-ben bemutatkozó szezonjára az ikonikus 3-as számot választhatja, ezzel tisztelegve az amerikai autóversenyző legenda, Dale Earnhardt előtt, akinek 2004-es tévéfilmje még a 3: The Dale Earnhardt Story címet is viseli.

    Mivel azonban Daniel Ricciardo még mindig a Red Bull tartalékversenyzőjeként részese a száguldó cirkusznak, ez a szám már foglalt volt, így Sargeantnek egy másik választás után kellett néznie.

    A Feeder Series podcast decemberi interjújában Sargeant elmagyarázta, miért a 2-es számot választotta, de elárulta, hogy a következő preferált száma is foglalt volt – amely egy olyan versenyzőé, akinek a választását akkor még nem hozták nyilvánosságra. A Feeder Series kivágta ezt a jelenetet a végleges adásból, hogy ne rontsanak el semmit, és hogy Sargeant ne kerüljön bajba, amiért felfedte De Vries 21-es rajtszámát, mielőtt a hollandnak vagy az AlphaTaurinak esélye lett volna arra, hogy saját maga népszerűsítse azt.

    @feederseries

    OPPS🫣 When F1 Newbie Logan Sargeant Accidentally Leaked De Vries’ Number!! #feederseries #formula1 #formula3 #formula2 #logansargeant #nyckdevries #alphatauri #williamsf1 #motorsportpodcast #f1

    ♬ original sound – Feeder Series

    Most azonban nyilvánosságra került a felvétel, Sargeant pedig a beszélgetés során rájött, hogy hibázott, és esetleges kiszivárogtatott valamit.

    A végleges podcastban az amerikai újonc azt is részletezi, hogy miképp tért vissza az USA-ba az F3 2020-ban Piastri ellen elszenvedett veresége után, és ez milyen nehéz volt neki akkor. Azt is elárulta, hogy soha nem nézte meg a szezonzárójának idő előtt véget vetett baleset visszajátszását.

    További vicces dolgai közé tartozik, hogy szerinte nem lehet megbízni azokban az emberekben, akik először tejet öntenek a müzlijükbe, és zoknit hordanak az ágyban!

    De Vries jobb, ha elkerüli a Verstappennel való összehasonlítást

  • Pérez azonnal megszerette a Red Bull idei autóját

    Pérez azonnal megszerette a Red Bull idei autóját

    Miután Max Verstappen a tegnapelőtti tesztnap teljes egészét megkapta a Red Bulltól, így Sergio Pérez csak a tegnapi nap folyamán vezethette először az RB19-et a bahreini teszten. A mexikói pilóta elégedett volt az autóval és ebből kifolyólag pozitívan értékelt a délelőttöt követően.

    A Red Bull mexikói versenyzője összesen 76 kört tett meg a délelőtt folyamán és a 14. legjobb időt autózta a tesztnap végén. Ebből az következik, hogy Pérez első sorban a hosszú etapokra koncentrált, az egy körös tempót pedig egyáltalán nem erőltette.

    „Örülök, hogy újra vezethettem az RB19-et” – nyilatkozta az négyszeres futamgyőztes. – Első sorban a hosszabb etapokat preferáltuk, mert most az az elsődleges, hogy megbizonyosodjunk az autónk megbízhatóságáról.”

    „A tempónk nagyon jó volt és remélhetőleg szombaton még finomabbra tudjuk hangolni az autó beállításait. Vannak különbségek a tavalyi autóhoz képest, de ebben az új gumik is szerepet vállalnak. Jól érzem magam az autóban és ez a fontos. A holnapi nap folyamán egész nap én fogom vezetni az autót. A versenyszimulációk mellett az egykörös tempót is meg fogjuk nézni” – fejezte be a mondandóját Pérez.

    Autót villantott a címvédő: bemutatkozott a valódi RB19

  • Marko: Ijesztő a Red Bull idei kezdése

    Marko: Ijesztő a Red Bull idei kezdése

    Mosoly töltötte meg a Red Bull garázsát a csütörtöki napon, amikor a bahreini három napos teszt végre elkezdődött.

    Ez volt az első pillanat, amikor a Red Bull megmutatta az idei konstrukcióját a világ számára, amivel Max Verstappen címvédését szándékozzák elérni.

    „Ez majdnem ijesztő, hogy milyen hamar végeztünk az autóval ebben az évben és hogy minden simán ment,” – jegyezte meg Helmut Marko a Red Bull tanácsadója.

    „Minden jól működött, ami miatt nagyon boldogok vagyunk most. Szerinte most jobb pozícióban vagyunk, mint tavaly voltunk ebben az időszakban.”

    Ez kétségkívül egy ominózus jel lehet arra, hogy a Red Bull ismét dominálni fogja az idei évet, viszont Marko szerinte nem kell félteni a Ferrarit, se a Mercedest, mivel eléggé tapasztaltak ahhoz, hogy megoldják a saját problémáikat.

    „Megvagyok lepődve a Ferrari pattogása miatt. Erre nem számítottunk. Emellett pedig még a Mercedes is nyugtalannak tűnik egy kissé, de végül is ez még csak az első nap volt.”

    A 79 éves osztrák szerint a holland test beszéde merőben az önbizalomról tanúskodik, de szerinte még mindig egyre jobb lesz.

    „Gyors és jól kezeli a gumikat. Az autón pedig nem változtattunk túl sokat tavalyhoz képest, ami úgy tűnik működik.”

    Verstappen szerint is jól működik minden, s ugyan változtak a gumik, de jól kezeli őket.

    „Jó látni, hogy a tavalyi évhez képest még gyorsabb lett az autó. A gumik egy kicsit másképp működnek, de egyébként minden rendben van.”

    A Red Bull 2023-as autója láthatóan több területen is fejlődött, többek között a finomított padlólemez-peremszabályok körül. Giedo van der Garde, egy korábbi F1-es pilóta elmondta, hogy a Red Bull új padlólemeze „egyedi és zseniális”.

    Amikor a tíz autó begördült a rajtrácsra a szezon előtti F1-es fotóra, a Mercedes versenyzője, Lewis Hamiltont rajtakapták, amint alaposan szemügyre vette az új Red Bullt.

    „Nem tartunk a többi csapat kémkedésétől. A korlátozott költségvetés már nem engedi meg, hogy ilyen trükkökbe bocsátkozzunk,” – folytatta az elmélkedést Marko.

    „Nem költhetsz csak úgy pénzt különféle megoldásokra, ha nem vagy teljesen biztos benne, hogy működni fognak.”

    Megszabadult a sokat hibázó főstratégájától a Ferrari

  • A Ferrari szerint nem kell aggódni a delfinezés miatt

    A Ferrari szerint nem kell aggódni a delfinezés miatt

    Míg a Red Bull tegnap diktálta a tempót, addig a Ferrari és a Mercedes a pattogást figyelte.

    Max Verstappen bizonyult az első tesztnapon a leggyorsabbnak, bár a Bikák még nem szeretnének messzemenő következtetéseket levonni az eredményekből. Addig az ellenfelek a delfinezés mértékét figyelték. Carlos Sainz alatt pattogott leginkább a Ferrari, míg a Mercedes örömmel konstatálta, hogy letudták erre az évre ezt a problémát.

    „A delfinezés nem olyan, mint egy évvel ezelőtt, nem úgy pattogunk, mint egy kenguru. Különben is, vannak a pályának göröngyösebb részei, különösen az 1-es kanyar. A legfontosabb az, hogy kilométereket pakoljunk az autóba. Eddig minden a tervek szerint halad. – magyarázta Frédéric Vasseur.

    A Ferrari csapatfőnöke az új S-csatornás megoldásukról és a riválisok zúgolodásáról is beszélt:

    „Minden csapat folyamatosan kapcsolatban áll az FIA-val. Mi is ugyanígy vagyunk, ezért nincs ezzel problémánk.”

    Adrian Newey figyelmét a két riválisukon kívül egy másik csapat is felkeltette a tegnap gyakorlás alatt.

    „A Mercedes és a Ferrari mellett talán még az Aston Martin is rivális lehet.”

  • Verstappen ott folytatta, ahol tavaly Abu Dhabiban abbahagyta

    Verstappen ott folytatta, ahol tavaly Abu Dhabiban abbahagyta

    Tökéletes első tesztnapot zárt Bahreinben Max Verstappen. A kétszeres világbajnok holland pilóta végzett az első helyen az első tesztnap folyamán és emellett még a legtöbbször is ő ment körbe a pályán, amiből az szűrhető le, hogy az RB19 megbízható.

    A Milton Keynes-i istálló eléggé érdekesen szabta meg a pilótáik beosztását a 3 napos bahreini tesztre. A tegnapi nap folyamán Vertstappen ült az autóban, aki még a mai nap délelőttjén folytathatja az ismerkedést az energiaitalosok új autójával. A mai nap délutánja, illetve a holnapi tesztnap egésze Sergio Pérezé lesz.

    A Red Bullnál minden rendben volt a tegnapi nap folyamán és ez Verstappen pozitív értékelőjéből is kivehető volt.

    „Minden rendben volt, rengeteg kört tudunk megtenni és ezzel az egyik legfontosabb célunkat teljesíteni is tudtuk” – értékelt a tesztnapot követően a 35-szörös futamgyőztes a nap végén Bahreinben. – Mivel semmi problémánk nem volt, így tovább folytathattuk az autó, illetve a gumik megismerését is.”

    „A tavalyi autó viselkedését már jól ismertük, így most már valamivel könnyebb dolgunk volt. Remek látni, hogy az idei autó a tavalyi továbbfejlesztett változata. Ugyan valamivel másként viselkedik, de ez részben az új gumik miatt van. Összegezve a dolgokat, egy remek napot zártunk.”

    Alonso a problémák ellenére is Verstappen nyomában végzett

  • Horner figyelmeztetett mindenkit, hogy Verstappen elégedett a teszt után

    Horner figyelmeztetett mindenkit, hogy Verstappen elégedett a teszt után

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner figyelmeztette a riválisaikat, hogy Max Verstappen reakciója az első RB19-essel tett első próbakörére igazán pozitív.

    A kétszeres világbajnok a bahreini előszezoni teszt első napján vette át a vezetést, amikor délelőtt folyamán 71 körrel a leggyorsabban lett. Az első futam szempontjából döntő fontosságú, hogy sem a csapat, sem a pilóta számára nem voltak nyilvánvaló problémák az első négy óra és 15 perc alatt – ami baljós jel a rajtrács többi tagjának. Horner:

    „Magabiztos volt az első edzése. Ez az RB18-as evolúciója. Az RB19, az új szabályokhoz történő alkalmazkodás, és úgy vélem, hogy a csapat óriási munkát végzett a tél folyamán.”

    A rivális autókat is elemezte Horner:

    „Van pár érdekes koncepció, néhányan egy témát variáltak, mások pedig közelítettek néhány ideológiánkhoz. Ez is része a száguldó cirkusz izgalmának, hogy ezek a fantasztikus és tehetséges mérnökök különböző értelmezésekkel álltak elő. Max megkapta az autót, ebédidőben rövid beszélgettem vele, és máris belemerült a részletekbe, ami máris pozitív jel. Nincsenek alapvető gondok az autóval, de csak a jövő hétvégén fogjuk meglátni, mennyire vagyunk versenyképesek.”

    Ha Verstappennek csapata lenne, egy spanyol és egy brit pilótával indulna

     

  • Marko szerint nincs idő arra, hogy a csapatok „altassanak”

    Marko szerint nincs idő arra, hogy a csapatok „altassanak”

    Helmut Marko szerint nincs idő arra, hogy különböző teszteket futassanak le Bahreinben, már rögtön a jó megoldásokat kell keresniük.

    Ma megkezdődött a tesztidőszak, ám idén csak három nap áll a csapatok rendelkezésére. Jövő héten ugyanis már kezdődik a szezon és az első futamot teljesítik a szereplők. Így nem szabad felesleges köröket futni a Red Bull tanácsadója szerint.

    „Nem lehet nagy teszteket végezni, a lehető legyorsabban kell megtalálni a jó beállításokat a megfelelő köridőkhöz. Egy héttel később már a versenyen nem lehet tapogatózni, tudnod kell milyen konfigurációval kell menned a jó teljesítmény eléréséhez. A rövid tesztidőszak miatt így sokkal kevesebb a mozgástér.” – magyarázta az osztrák vezető.

    Horpadt orrú Ferrari, megálló Aston Martin – így telt az első nap délelőttje

    Míg Marko a tesztidőszak rövidsége miatt aggódik, addig a szakértők azt találgatják ki lesz majd idén a legesélyesebb a bajnoki cím elhódítására. A legtöbben még mindig Max Verstappen nevét skandálják, ám Marc Surer szerint a Ferrarit és a Mercedest szem szabad leírni.

    „A Mercedes bátran kitartott a koncepciója mellett. Nekik volt a legnagyobb gondjuk a delfinezéssel, így a szabálymódosítás segíthet rajtuk. Ugyanakkor én még mindig a Ferrarira tenném le a voksomat. Még nem tudni hol áll az Alpine, a McLaren, az AlphaTauri és az Aston Martin. A  tesztek csak néhány kérdésre adnak majd választ.”

  • Horpadt orrú Ferrari, megálló Aston Martin – így telt az első nap délelőttje

    Horpadt orrú Ferrari, megálló Aston Martin – így telt az első nap délelőttje

    Az Aston Martin már reggel megállt, míg a Ferrari egy furcsa jelenséget pordukált a 2023-as szezon előtti teszt első napján.

    A Forma-1 felébredt a téli álmából, ugyanis ma már minden csapat a bahreini pályán mutatta meg idei konstrukcióját. 8 órakor el is indult a tesztidőszak, ám a kanadai-brit csapat gyorsan meg is szakította azt.

    A Lance Strollt váltó Felipe Drugovich alatt megállt az Aston Martin, így az év első piros zászlóját a brazil idézte elő. Fernando Alonso csalódott képére váltott a kamera, míg az újraindítás után a zöldeken kívül mindenki visszatért a pályára.

    A délelőtt folyamán sikerült orvosolni a problémát az Aston Martinnál, így brazil ismét a pályára gurulhatott.

    Az első óra után Carlos Sainz állt az élre, bár nem ez volt a legérdekesebb jelenség a vörösöknél. Az autó orra ugyanis az egyenesben egyszerűen behorpadt. Majd ezután úgy kisimult, mintha mi sem történt volna. A német Sky szerint szerelési hiba történt a Scuderiánál. A tévétársaság úgy tudja, hogy nem megfelelően rögzítettek egy csavart, így vákuum keletkezett az orr belsejében.

    A Mercedes sem unatkozott. George Russell kormányához extra kábeleket csatoltak, hogy így vizsgálják a delfinezést.

    Még az F1-es közösség a Ferrari esetén csodálkozott, addig Alex Albon szépen-csendben felugrott a harmadik pozícióba és a legszorgalmasabbnak is bizonyult a délelőtt folyamán. Max Verstappen átvette Sainztól az első helyet, így a spanyol visszacsúszott a második pozícióba. A holland versenyző és a Ferrari pilótája a legjobb idejüket közepeskeverékű abroncsokon érték el, míg Albon a lágyakon futott jó időt.

    Az ebédszünet előtt így alakult tehát a sorrend:

    Pozíció Versenyző Csapat Köridő Gumikeverék Megtett körök száma
    1 Max Verstappen Red Bull 1m32.959 C3 71
    2 Carlos Sainz Ferrari 1m33.253 C3 72
    3 Alexander Albon Williams 1m33.671 C5 74
    4 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1m33.723 C3 67
    5 George Russell Mercedes 1m34.174 C3 69
    6 Nico Hulkenberg Haas 1m34.424 C3 51
    7 Felipe Drugovich Aston Martin 1m34.564 C3 40
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1m34.671 C3 46
    9 Pierre Gasly Alpine 1m34.822 C3 59
    10 Oscar Piastri McLaren 1m34.888 C3 52
  • A McLaren is beállt a sorba és lemásolta a tavalyi Red Bullt

    A McLaren is beállt a sorba és lemásolta a tavalyi Red Bullt

    A McLaren 2023-as autója kísértetiesen hasonlít a Red Bull 2022-es versenygépéhez.

    Elkezdődött a szezon előtti teszt, így a csapatok már nem titkolhatják tovább milyen konstrukcióval vágnak neki az év elejének. Tavaly sikeres koncepciót alkottak meg a Bikák, így nem meglepő, hogy a legtöbb rivális lekoppintotta a megoldásaikat. Ezúttal a McLaren autóját vették górcső alá, és a Racingnews365.com összehasonlította azt a címvédő 2022-es autójával.

    Oldaldobozok:

    A három nagycsapat (Red Bull, Ferrari, Mercedes) egyedi dizájnt villantott a konstrukciók kapcsán idén is, míg a többiek a tavalyi Red Bull vették etalonnak. Az autó hátsó részének kialakítását és az oldaldobozokat másolták le inkább a riválisok. A wokingi istálló emellett az „oldaldoboz geometriáját” is megpróbálta reprodukálni.

    Első szárny:

    Az első szárny esetében is másolt a McLaren, bár az alsó véglapokat nem vették át a riválistól. A papaya színű csapat megoldása ugyanis keskenyebb és kissé vékonyabb is.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Autót villantott a címvédő: bemutatkozott a valódi RB19

    Autót villantott a címvédő: bemutatkozott a valódi RB19

    A Red Bull az utolsó pillanatig rejtegette az idei autóját, az RB19-et, amit a The Race egyik munkatársa kapott lencsevégre Bahreinben, miután az energiaitalosok szerelői éppen a gépátvételről tolták vissza az autót a garázsba.

    Christian Hornerék csapata volt az egyetlen a mezőnyben, akik a bemutatójjuk során nem a tényleges autójukról rántották le a leplet. Az RB19 New York-i bemutatóján ugyanis az RB18-at láthattuk az idei festéssel és egy pár új szponzormatricával.

    Ugyan az RB19 silverstone-i bejáratásáról már készült már videó, de ott nem lehetett látni a tényleges autót. Most azonban teljes nagyságában pompázik az RB19, amivel Sergio Pérez és a regnáló bajnok Max Verstappen fog körözni a három napos téli tesztek során Bahreinben.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    The Race (@wearetherace) által megosztott bejegyzés

    FORDult a világ a Red Bull körül: megmutatták milyen lesz az idei autójuk