Címke: Red Bull

  • Norris tudta mire vállalkozik, de azért figyelmeztette a McLarent

    Norris tudta mire vállalkozik, de azért figyelmeztette a McLarent

    Lando Norris tudta mire vállalkozik, mikor szerződést hosszabbított a McLarennel, ugyanakkor egy figyelmeztető lövést is leadott.

    Tavaly a brit versenyző további évekkel megtoldotta kontraktusát, így egy darabig még élvezheti a wokingiak szeretetét. Ám az új szabályok mentén a csapat visszaesett. Ugyan sikerült 2022-ben a 23 éves pilótának végül a középmezőny legjóbbjának lennie, ám a 2023-as teszt során azt látszott, hogy még nehezebb helyzetbe kerültek.

    A Red Bull már többször megkörnyékezte Norrist, aki mindig a McLarent választotta. A versenyző kihangsúlyozta, hogy szeret a papaya színű csapatnál versenyezni, viszont van egy tulajdonsága ami egyre nagyobb teret ölt. Így résnyire nyitva hagyta az ajtót az utána érdeklődő csapatoknak.

    „Még néhány évig itt vagyok (a McLarennél) és ez azért van így, mert én akartam. Tisztában voltam azzal, hogy még nem fogunk bajnokságokat nyerni. Tudtam, hogy ez egy nagy kaland lesz, ahol törekedni kell a fejlődésre, és arra, hogy eljussunk az elejére. Ez lesz mindennek a kulcsa. Viszont nem vagyok türelmes ember.” – magyarázta Norris.

    Horner úgy „udvarolt” Norrisnak, mint soha senki

  • A Ferrari könnyen idegesítheti idén a Red Bullt?

    A Ferrari könnyen idegesítheti idén a Red Bullt?

    Alex Wurz szerint a Red Bull idén is az etalon, de a Ferrari azért idegesítheti a címvédő csapatot.

    A szakértők többsége már jóslatokba bocsátkozott az erőviszonyok kapcsán. A szezon előtti teszt után a legtöbben a Bikákat prognosztizálják az élre, míg a második erőt a Scuderia képviselheti. A GPDA elnöke szerint ugyanaz a helyzet állhat elő, mint tavaly. Egy körön megszorongathatja a Red Bullt a Ferrari, ám hosszú távon még mindig az osztrák istálló a jobb.

    Ezt az elméletet alátámasztja az is, hogy a vörösök még mindig nagyon küzdenek a gumikopással.

    A Ferrarinál még nem pánikolnak a Red Bull jó formája miatt

    „Egy körön belül még közel kerülhetnek hozzájuk, de hosszú távon nagy a lemaradásuk. Ez a gyenge pontja a Ferrarinak. Ugyanakkor ahol nem olyan durva az aszfalt és kevesebb az alulkormányzottság, ott bosszanthatják a Red Bullt.”

    Wurz hozzátette, hogy a Mercedes autóját látja a legnehezebben kezelhetőnek.

    „A felvételeken látszott, hogy nem úgy fut, mintha sínen húznák. A hátsó résszel vannak problémák. Talán a motort is lejjebb tekerték. A túl nagy blöffölés nem tesz jót, és ezzel ők is tisztában vannak. Véleményem szerint egy kicsit vannak csak lemaradva a Ferraritól.”

    Az egykori versenyző szerint az Aston Martin viszont nagyot ugrott előre:

    „A hosszúetapjaik ígéretesek voltak, én a középmezőny elejére tenném őket. A McLarennél viszont pont az ellenkezője történt. Ők nagyon visszaestek. Túl nagy a légellenállása az autónak.”

  • A Mercedes mutogat a Red Bullra: Sokkal lejjebb tudják engedni az autót

    A Mercedes mutogat a Red Bullra: Sokkal lejjebb tudják engedni az autót

    A Mercedes szerint a Red Bull autója annyival jobb lett, hogy simán 10 milliméterrel lejjebb tudják engedni a konstrukciót.

    A szezon előtti teszt során a Bikák bizonyultak a legerősebbnek. Ugyan nem minden szakasz végén álltak az élre, ám teljesítményük arra engedi következtetni a szakértőket, hogy toronymagasan ők az esélyesek a győzelemre. Az Auto Motor und Sport ugyanakkor a második pozícióba a Ferrarit tette. A vörösök sokszor megtankolva körözgettek a pályán, és a motort sem tekerték fel. A német lap szerint a Scuderia 2-4 tizeddel lehet lemaradva az osztrák istállótól, míg a Mercedesnél ez a szám már 6 tized.

    Legyőzheti a Mercedes a Red Bullt? Wolff egyértelmű választ adott

    A Ferrarit a nagymértékű gumikopás is hátráltatja, míg a csillagosok még mindig tartanak a delfinezéstől. 

    „10 milliméterrel alacsonyabban futnak mindenki másnál. Ha mi ennyire leengednénk az autót, az alváz már törne.” – nyilatkozta az Auto Motor und Sporntak a Mercedes egyik szakembere a Bikák autójáról.

    Ugyanakkor nem csak ez a Red Bull erősége:

    „Később tudnak fékezni, és korábban gyorsítanak ki. Sokkal jobb a tapadásuk, és ezzel rengeteg időt nyernek. Ha mi így közelítenénk meg a kanyarokat, a csúcspontig sem jutnánk.” – magyarázta Toto Wolff.

    Lewis Hamilton amiatt aggódik, hogy az egyenesekben ismét kikapnak majd a Bikáktól:

    „Ez már tavaly is probléma volt, és úgy tűnik idén is az lesz. A delfinezés többnyire megszűnt, viszont néha még visszatér. Az egyenesekben még tempót kell találnunk. Van tehát néhány dolog amin dolgoznunk kell, még nem tökéletes a dolog. Nem tudjuk még felvenni a versenyt a Ferrarival és a Red Bull-lal.”

  • Stroll már Nagy-Britanniában készül és szimulátorozik

    Stroll már Nagy-Britanniában készül és szimulátorozik

    Lance Stroll hétfőn felszállt egy Nagy-Britanniába tartó repülőgépre.

    Ez azután történt, hogy az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack elmondta, hogy az általuk nem részletezett csukló- és kézsérülésekből való felépülésének a következő lépése egy szimulátoros teszt a csapat silverstone-i gyárában. Krack úgy határozott, hogy ha a 24 éves kanadai nem tud versenyezni a hétvégén, akkor továbbra is a csapat tartalékosa és Formula 2-es bajnok Felipe Drugovich helyettesíti majd.

    Barcelonában a repülőgépre beszálló Strollról készültek fotók. A hírek szerint alig több mint egy hete Malaga közelében ütközött hegyi kerékpárjával, kötés vagy gipsz nem látható a karján. Arra a kérdésre, hogy Stroll visszatért-e már a szimulátorba, Krack így felelt:

    „Nem még, de ez az első lépés. Az a tervünk, hogy Lance az autóban üljön. Aztán előbb Bahrein jön, mielőtt Jeddáról beszélnénk.”

    Egyesek úgy tudják, hogy az Aston Martin – amely Lance édesapjának, Lawrence-nek a tulajdonában van – szándékában áll pár külön lehetőséget biztosítani Drugovichnak.

    Fernando Alonso ugyanakkor azt mondta, hogy a 2023-as autó múlt heti, bahreini szenzációs teljesítménye ellenére szeretné, ha Stroll mielőbb visszatérne a pályára. Így fogalmazott a spanyol:

    Hiányoltuk. Van pár megjegyzésem és érzésem az autóval kapcsolatban. De sosem tudtuk, hogy ez csak az én érzésem az új csapatban és az új autóban, vagy ez egy Aston Martin dolog, amit Lance is érzékelne. Nélküle nem tudjuk megcsinálni, tehát remélem, hogy nagyon hamar visszatérhet.”

    Ettől függetlenül a 41 éves Alonso – aki a télen váltott az Alpine-tól – rendkívül optimistán nyilatkozott az Aston Martin esélyeit illetően a bahreini szezonnyitó előtt:

    „A Ferrari ugyanazt a teljes versenyprogramot csinálta, ugyanannyi üzemanyaggal, ugyanazokkal a kiállásokkal, de mi valamivel gyorsabbak voltunk.”

    A tapasztalt brit műsorvezető és korábbi F1-es pilóta, Martin Brundle azonban cáfolta, hogy az Aston Martin 2023-ban beelőzné a Mercedest.

    „Szerintem alábecsülik, hogy a Mercedes mennyire erős csapat, és milyen erős lehet az az autó.”

    Ennek ellenére úgy tűnik, igen nagy a szakadék a Red Bull és a Ferrari között az élen. Azonban a Mercedes üldözi őket. Csapatfőnökük Toto Wolff is elismerte, meglepődött, hogy a Red Bull milyen alacsonyan fut az újonnan bemutatott 2023-as autójával, annak a hátsó részén. Emiatt szerinte a 2023-as Red Bull tapadása lélegzetelállító:

    „Amennyiben mi ezt tennénk, a padló beszakadna.”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner mindeközben elismerte, hogy árgus szemekkel figyeli az Aston Martint:

    „Úgy néz ki, hogy nagy lépést tettek előre. Feltehetően továbbfejlesztették a koncepciójukat, és nincsenek messze tőlünk.”

    A Haas versenyzője, Kevin Magnussen egyetért ezzel:

    „Elég gyorsnak tűnnek. Konstans hosszú etapokat teljesítenek, és amikor köridőre mennek rá, akkor azt is teljesítik.”

    Szinte biztos, hogy Drugovich helyettesíti Strollt a 2023-as Bahreini Nagydíjon

     

  • Ez lesz Sainz legfőbb célja 2023-ban

    Ez lesz Sainz legfőbb célja 2023-ban

    Az előző hét szombati napján ért véget a 2023-as Forma-1-es táli tesztje Bahreinben. A teszt során a Red Bull érte el a legjobb köridőt Sergio Pérez révén, de a Ferrarinál emiatt még egyáltalán nem aggódnak.

    Az utolsó tesztnapom számos csapat – köztük a Vörösök is – teljesített időmérős szimulációkat. A Ferrari pilótái ugyan egy körön is kikaptak a Bikáktól, ráadásul még a versenytempójuk sem volt, a csapatfőnök Frédéric Vasseur szerint ez azon rossz beállításoknak volt köszönhető, amik csak utólag derültek ki, hogy azok.

    Sainz a tavalyi szezonban már megízlelhette a siker ízét, miután Silverstone-ben elsőként láthatta meg a kockászászlót a verseny legvégén. A spanyol idén szeretne tovább gyarapítani a győzelmei számát és emellett még azt is elárulta, miként szeretnének közelebb kerülni a Red Bullhoz.

    „Próbáljuk megnövelni az autónk végsebességét, mert a Red Bullok tavaly nagyon gyorsak voltak az egyenesekben” – mondta Sainz. – Nem tudom, hogy ez sikerült-e. A teszteken elért eredményeket mindig fenntartással kell kezelni, mert ezek a napok legfőképpen az adatgyűjtésről szólnak.”

    „Idén egyértelmű a célom: szeretnék több alkalommal is futamot nyerni. Mindent meg fogok tenni, hogy lépést tartsak az élmezőny tagjaival és próbálok a teljesítményemmel mosolyt csalni a leendő vendégeink, illetve a munkatársaink arcára is.”

    A spanyol futamgyőztes korábban azt is elmondta, hogy abban reménykedik, képes lesz visszatérni a 2021-es énjéhez. Akkor ugyanis az első ferraris évében képes volt legyőzni a csapattársát, Charles Leclerc-t az egyéni pontversenyben.

    Öröm a Ferrarinál: jó az SF23 megbízhatósága

  • A Mercedesnek nincs B-terve: A fejlesztések jönnek, de…

    A Mercedesnek nincs B-terve: A fejlesztések jönnek, de…

    A Mercedes elárulta, hogy már úton vannak a fejlesztések az autóra, viszont egyelőre újabb trükk nincs a tarsolyukban.

    A csillagosok továbbra is kitartanak a zero-pod koncepció mellett. Minden olyan feltételezést, ami szerint ez okozza a vesztüket, elhessegetnek. Ugyanakkor erre az évre némileg változtattak a kialakításon, ám határozottan ragaszkodnak a W13-as alapjaihoz.

    A teszt alatt olyan hírek kaptak szárnyra, hogy már készül a megoldás a Mercedes részéről, A Sky Sport szerint B-tervként az Aston Martin kialakítását is lemásolta a német gárda. Ám Mike Elliott, a csillagosok technikai igazgatója cáfolta ezeket a feltételezéseket.

    „Fejlesztések érkeznek majd a kasztnit illetően, így másképp fog kinézni. Nem fog valaki más megoldására hasonlítani, a mi autónk továbbfejlesztett változata lesz”  – magyarázta a brit szakember.

    Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy ők is lemásolják-e a Red Bull megoldásait a következőket felelte:

    „Ez sincs a jelenlegi terveink között.”

    Nagy az öröm a Mercedesnél: Nem pattog az autó

  • Verstappen egy Ferrarit támogat a DTM-ben

    Verstappen egy Ferrarit támogat a DTM-ben

    A világbajnok Max Verstappen és a Red Bull egy feltörekvő fiatal tehetség támogatásához adta a nevét.

    A 20 éves holland Thierrey Vermeulen, Max és Jos menedzserének, Raymondnak a fia, a svájci Emil Frey csapathoz szerződött az idei német túraautó-bajnokságban, a DTM-ben. Érdekesség, hogy a fiatal Vermeulen egy Ferrari GT sportautó volánja mögött ül majd – a Verstappen.com Racing és a Red Bull márkajelzésével.

    A 25 éves, kétszeres Forma-1-es világbajnok Verstappen így nyilatkozott erről:

    „Ez egy remek és kihívásokkal teli következő lépés Thierry pályafutásában. A GT3-as osztályban töltött első éve után, ahol sokat tanult, úgy döntöttünk, hogy az Emil Frey Racinghez szerződünk, egy igen profi csapathoz.”

    Verstappen elégedett: Soha nem volt még ilyen sima tesztem

  • Legyőzheti a Mercedes a Red Bullt? Wolff egyértelmű választ adott

    Legyőzheti a Mercedes a Red Bullt? Wolff egyértelmű választ adott

    Nagy reményekkel vágott neki a tesztnek a Mercedes, ám Toto Wolff a nap végén nem volt teljesen elégedett.

    A tavalyi év után úgy érezte a csillagos alakulat, hogy 2023-ban feljebb kapcsolhatnak és visszatérhetnek a futamgyőztesek utcájába. Ám a teszt során szembesülniük kellett azzal, hogy még elég sok problémával küszködnek.

    A Mercedesnél a sötétben tapogatóznak az újabb hibát követően

    A Red Bull zavartalanul teljesítette a tesztet, míg a Ferrari csak az első nap produkált furcsaságokat. Addig a feketére festett W14 fejtörést okozott a csapatnak. Az utolsó tesztnapon így a csapatfőnök megválaszolta a mindig felbukkanó kérdést. Vajon a Mercedes már a szezon elején legyőzheti a Red Bullt?

    „A legnagyobb probléma az, hogy az autó jól viselkedik. Az első tesztnapunk jól telt, ám a másodikon kész rémálom volt az egész. Nem értjük miért nem teljesített jól. Úgy véljük megfejtettük a problémák okát. Én már 10 éve aggódom, így ez a helyzet nem változtatott a dolgon. Reálisnak kell viszont lennünk. Az autónk nem elég erős ahhoz, hogy az élen harcoljunk velük (a Ferrarival és a Red Bull-lal). Legalábbis a teszteken ez rajzolódott ki.” –nyilatkozta Wolff.

  • Megérkezett a reakció az AlphaTauri eladására

    Megérkezett a reakció az AlphaTauri eladására

    Váratlanul jelent meg több sajtóban is, miszerint a Red Bull új vezére a gyenge eredmények miatt megválna a másik F1-es csapattól, az AlphaTauritól.

    A Minardiból lett istálló Toro Rosso néven versenyzett egészen 2019-ig, ahol a 2008-as és a 2019-es konstruktőri hatodik hely volt a legjobb eredményük. AlphaTauri néven pedig ezt sikerült megismételni 2021-ben, abban az évben szerezték történetük legtöbb pontját.

    Az új szabályok őket azonban nagyon hátrányosan érintették, így tavaly csak a Williamset tudták megelőzni és csak a kilencedik helyen végeztek.

    Az eladás mellett felmerülhet a költözés is, Olaszországból Angliába vihetik a csapatot, javítva a hatékonyságot és csökkentve a költségeket.

    A felmerült pletykákra most a Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko reagált:

    „Alapvetően mi nem kommentálunk pletykákat. Az viszont érhető, hogy az AlphaTaurinál nem lehetnek elégedettek a tavalyi kilencedik hellyel. Az ilyen döntések viszont teljes mértékben a részvényesektől függ. Ha nem teljesítenek jól, az nyilván nem segít ezen.” – kezdte az osztrák.

    „Folyamatosan azon gondolkozunk, hogy hogyan növelhetnénk a hatékonyságot. Amikor az egyik csapatunk megnyeri a világbajnokságot, a másik pedig csak a kilencedik helyen végez, akkor a szinergia nagyon nem működik. Az összesített eredmény nem kielégítő, így a részvényesek majd a megfelelő döntést hozzák majd meg.” – tette hozzá Marko.

  • A Ferrarinál még nem pánikolnak a Red Bull jó formája miatt

    A Ferrarinál még nem pánikolnak a Red Bull jó formája miatt

    A Ferrari újdonsült csapatfőnöke, Frédéric Vasseur szerint a Ferrarinak annak ellenére nem kell tartania a Red Bulltól, hogy a Bikák teszten mutatott formája több, mint meggyőző volt.

    A Bikák ott folytatták a 2023-as bahreni teszten, mint ahol a tavalyi szezon végén abbahagyták. Max Verstappen és Sergio Pérez is csak jót tudott mondani az RB19-cel, ami továbbra is viszonyítási alapként szolgálhat majd a rivális csapatok számára a gyorsasága és a rendkívül jónak mondható megbízhatósága miatt.

    Amíg a Milton Keynes-i istálló impozáns formája tényleg rossz hír lehet a Ferrari számára, az olaszok francia szakvezetője egyáltalán nem aggódik. Vasseur szerint ők nem a jó köridőkre fókuszáltak a 3 tesztnap során, hanem a beállítás optimalizálására

    A francia szakember szerint a teszten elért köridők félrevezetők lehetnek, mert a futam a teszteléshez képest később lesz megrendezve, ami miatt a körülmények közel nem olyanok voltak, mint amilyen majd az egy hét múlva esedékes versenyen lesz.

    „Összességében elégedettek lehetünk a teszten elért eredményeinkkel” – értékelt Vasseur a Motorsport.com globális kiadásának. – Az autó teljesítménye egyáltalán nem rossz, azonban azzal nem vagyunk tisztában, hogy a többiek milyen üzemanyag mennyiség mellett érték el a legjobb köreiket.”

    „A legfontosabb az volt, hogy minden téren próbálgattuk az autót, mert a jövő héten szinte teljesen mások lesznek a körülmények, mint most voltak. Őszintén, nem tudom, hogy a tavalyi teszten ki érte el a legjobb időt, de az is biztos, hogy nem az illető szerezte meg a pole-pozíciót.”

    A Ferrarinál elkezdett idén is kirajzolódni a tavalyi trend: az egy körös tempó jó volt, de a versenytempóról már nem volt elmondható ez. Vasseur szerint ez azért történhetett meg, mert „egyes etapok során olyan beállítást használtak, amiről csak utólag derült ki, hogy egyáltalán nem volt jó.”

    Öröm a Ferrarinál: jó az SF23 megbízhatósága