Címke: Red Bull

  • Alonso főnöke nem akart háborúzni a Red Bull-lal, úgyhogy inkább csöndben maradt

    Alonso főnöke nem akart háborúzni a Red Bull-lal, úgyhogy inkább csöndben maradt

    Egyelőre az Aston Martin a 2023-as Forma-1-es szezon legnagyobb pozitív meglepetése. Senki nem számított arra, hogy a Zöldek Fernando Alonso révén már Bahreinben dobogóra tudnak állni. A silverstone-i csapat vezetője, Mike Krack pedig érhető okokból elégedett a látottakkal és ebből kifolyólag elégedetten is nyilatkozott a szezonnyitót követően. 

    A luxemburgi szakvezető mindkét pilótájával elégedett, de Lance Stroll teljesítményét külön kiemelte. A kanadai nem sokkal a szezon kezdete előtt egy biciklibalesetben mindkét csuklóját eltörte és egyéb sérüléseket is szerzett, ami miatt teljes egészében ki kellett hagynia a teszteket. Ehhez képest Stroll a fájdalmai ellenére a 6. helyet szerezte meg a bahreini éjszakában, ráadásul még George Russellt is le tudta győzni.

    „Fernando és Lance is nagyszerű teljesítményt nyújtott. Lance különösen, ha figyelembe vesszük a balesetét. A tesztet emiatt ki kellett hagynia és a pénteki nap folyamán még egy technikai jellegű hiba is hátráltatta őt. Emiatt az időmérő során nagyon stresszes volt, és még a kemény gumikat sem próbálta ki, inkább mindkettőt meghagyta a futamra. Viszonyítási alap nélkül kellett nekivágnia a futamnak, ahol nagyszerűen helyt állt és mindannyian gratuláltunk neki a 6. helyét követően.”

    Még súlyosabb volt Stroll balesete, mint hittük, egy sérüléséről eddig nem beszéltek

    Az Aston Martin remeklését Sergio Pérez is kiszúrta és a mexikói egy picit oda is szúrt neki. A mexikói szerint ugyanis „3 Red Bull állt a dobogón”. Ezzel arra utalt, hogy a Red Bulltól az Astonhoz távozó Dan Fallowsnak is köszönhetik az előrelépésüket, mivel az AMR23 az RB19-hez hasonló koncepció alapján épült meg. Krack azonban diplomatikusan reagált Pérez kritikájára.

    „Nem fogunk nyilatkozatháborúba bonyolódni, szóval itt most meg is állnék. Szerintem még mindig jelentős a kettőnk közötti különbség. Nem vagyok tisztában azzal, hogy mennyire vették vissza a tempót a futam legvégén. A kötelező cserét le kellett tudniuk és onnantól kezdve csak be kellett hozniuk az autóikat az első két helyen.”

    „Nekünk eddig csak egy jó eredményünk volt. Az autó óriási fejlődésen ment keresztül és már olyan autókkal tudtuk felvenni a versenyt, akik már tavalyi is a győzelmekért mehettek. Ők sokkal több erőforrással rendelkeznek hozzánk képest, szóval én szerény maradnék és szeretném megnézni, miként alakulnak számunkra a soron következő futamok” – zárta a mondandóját Krack.

    A futamon még megbüntette volna, utána megdicsérte csapattársát a dobogós Alonso

  • A fájó kiesés után a rivális csapat kulcsembere is belerúgott a Ferrariba

    A fájó kiesés után a rivális csapat kulcsembere is belerúgott a Ferrariba

    A Ferrari számára nagyon rosszul kezdődött a 2023-as Forma-1-es szezon. Az olaszok Bahreinben végig nagyon messze voltak a Red Bulloktól és mindezek mellett Charles Leclerc egy technikai meghibásodás miatt nullázni kényszerült. Dr. Helmut Marko pedig azonnal le is csapta a Ferrari magas labdáját.

    Az energiaitalosok egy tökéletes szezonnyitányon vannak túl. A tavalyi 0 ponttal ellentétben idén 43 ponttal távoztak Bahreinből, miután Max Verstappen és Sergio Pérez is érinthetetlen volt a többiek számára. Az RB19 pedig nem csak gyors volt, de még a gumikat is jól kezelte. Marko szerint azonban nem minden futamon lesz ekkora előnyük a többiekkel szemben.

    Leclerc kiesése nélkül is csúnya verést kapott volna a Ferrari Bahreinben

    Nagy kérdés, hogy a soron következő versenyeken melyik csapat léphet elő a Red Bull első szám kihívójaként. Elsőre a Ferrarit vagy a Mercedest mondanánk, de most nem ilyen egyértelmű a helyzet, mert kiderült, hogy az Aston Martinnal is komolyan kell számolni.

    Az olasz csapat pedig nagy valószínűséggel idén is egy félkarú óriás lesz, mert ugyan Leclerc tempója jó volt, és a hiba nélkül nagy valószínűséggel meg is tartotta volna a 3. helyét, addig Carlos Sainz szenvedett. A spanyol lassú volt, Alonso a verseny vége felé letolta őt a pályáról, és emellett még Hamilton is majdnem le tudta vadászni őt.

    A Scuderiának pedig hiába volt a legjobb végsebessége a hétvége folyamán, a monacói egy motorhiba miatt végül 0 ponttal távozott Bahreinből. Marko e téma kapcsán szúrt oda a Ferrarinak, és tette fel azt a költői kérdést, hogy „mit érnek egy gyors, de megbízhatatlan erőforrással?”

    Máris fény derült az RB19 egyik legnagyobb erényére

  • Alonso egy lépéssel közelebb a csodához – ez történt a harmadik szabadedzésen

    Alonso egy lépéssel közelebb a csodához – ez történt a harmadik szabadedzésen

    Az Aston Martin pilótája, Fernando Alonso volt a leggyorsabb az időmérő edzés előtt Bahreinben. A kétszeres spanyol világbajnok a második szabadedzéshez hasonlóan most is borítani tudta a papírformát és nagyszerű hangulatban várhatja az időmérőt.

    A zöld lámpás jelzést követően Lando Norris hajtott ki először a pályára. A McLaren szezonkezdete a tavalyi évhez hasonlóan idén is döcögős lehet, ugyanis a mérnököknek „nem sikerült elérni a fejlesztési céljaikat” a MCL60-nak, amivel Norris mellett Oscar Piastri is csak szenvedett.

    Az első valamire való próbálkozások után Lewis Hamilton állt az élre egy 1:33.508-as körrel. Ez több, mint 2,5 másodperccel volt lassabb Fernando Alonso második szabadedzésen futott győztes köridejéhez képest. A rekordbajnokot a két Ferrari követte Carlos Sainz Charles Leclerc sorrendben, a 4. helyen pedig George Russell állt.

    Red Bull-Alonso párharcot és Ferrari-megpördülést hozott a bahreini nyitány

    Nem sokkal később Alonso vette át a vezetést, majdnem 4 tizedmásodpercet adva Hamiltonnak. A két Red Bull nagy meglepetésre a kemény gumikon körözött, ami azért eshetett meg, mert a 3. szabadedzés időjárási körülményei egyáltalán nem olyanok, mint ami majd a soron következő időmérőn lesz. Max Verstappen még így is képes volt a 6. leggyorsabb időt elérni.

    A regnáló bajnok tegnapi problémái azonban nem nagyon oldódtak meg, ugyanis a tegnapi naphoz hasonlóan most sem igazán volt tapadása. Nagy kérdés, hogy az energiaitalosok ki tudnak-e majd találni valamit a kvalifikációra.

    15 perccel a vége előtt Stroll ugrott az élre, így most már az ő által elért 1:32.919-es kör volt a viszonyítási alap. A kanadai pilóta a javításának köszönhetően a két Aston Martin állt az élen. A Zöldek azonban nem sokáig örülhettek, mert 5 perccel később már a két Mercedes állt az élen Hamilton, Russell sorrendben.

    A végén mér Verstappen és Alonso is ment egy gyorskört a lágy keverékű Pirelliken és utóbbi az élre tudott állni, 5 ezredmásodperccel megelőzve a Red Bull holland kiválóságát. Pérez végül a 3. lett, valamivel több, mint 1 tizedmásodperccel lemaradva Alonsótól. A két Ferrari végül magára talált valamilyen szinten: Leclerc az 5., Sainz pedig a 8. helyen zárt.

    Na erre ki számított? – Alonso mindenkit megelőzött Bahreinben

  • Na erre ki számított? – Alonso mindenkit megelőzött Bahreinben

    Na erre ki számított? – Alonso mindenkit megelőzött Bahreinben

    Az Aston Martin pilótája, Fernando Alonso nyerte a Bahreini Nagydíj második szabadedzését. A spanyol pilóta mellett a Red Bullok is remekeltek, amíg a Ferrarinál és a Mercedesnél továbbra is problémák voltak.

    A második edzés az éj leple alatt zajlott a Bahrain International Circuit-en. A Ferrarik már az első 5 percben magukhoz ragadták a kezdeményezést és az élre álltak Charles Leclerc, Carlos Sainz sorrendben. A monacói pilóta a hétvége eddigi legjobb körével, egy 1:31.843-as idővel.

    Nagy meglepetésre a Vörösöket Lewis Hamilton és a két Alpine, Pierre Gasly és Esetban Ocon követte. Max Verstappen problémái pedig tovább folytatódtak. A regnáló bajnok ugyanis már az első szabadedzésen sem érezte jól magát az autóban és a mostani edzés során is „túlzott pattogásra” panaszkodott többek között.

    Red Bull-Alonso párharcot és Ferrari-megpördülést hozott a bahreini nyitány

    35 perccel a vége előtt a csuklóműtéten átesett Lance Stroll begyújtotta a rakétákat és átvette a vezetést egy 1:31.450-es köridővel. Nem sokkal ezután már Sergio Pérez volt az élen, de nem élvezhette sokáig az első helyet, mert Fernando Alonso be tudott menni 1:31.0 alá és majdnem 2 tizedmásodpercet adott a Red Bull mexikói pilótájának.

    Verstappen ezután nem sokkal elvette csapattársától a 2. helyet, de Alonsót nem bírta megelőzni. A Red Bull holland kiválósága 2 ezredmásodpercet vert Pérezre, így ő sem tudott sokkal közelebb kerülni a kétszeres világbajnok spanyol pilótához.

    Az utolsó 25 percben szinte mindenki már a saját versenyszimulációját futotta, ami miatt a sorrendben már érdemi változás nem történt. Nico Hülkenberg 5. helye volt még egy pozitív meglepetés és a német jó szereplése bizakodásra adhat okot a Haasnál.

    A Mercedes vesszőfutása pedig tovább folytatódott, mert Hamilton a 8., George Russell pedig csak a 13. legjobb köridőt érte el. A Ferrarinál sem lehetnek teljes mértékben elégedettek a délutánnal, mert Leclerc 5. pozíciója nem egy rossz eredmény, azonban Sainz 14. helye már egyáltalán nem mondható annak.

  • Leclerc-nek van egy jó és egy rossz híre a Ferrari-szurkolók számára

    Leclerc-nek van egy jó és egy rossz híre a Ferrari-szurkolók számára

    A Ferrari új reményekkel és célokkal vág majd neki a 2023-as Forma-1-es szezonnak. Charles Leclerc reméli, hogy idén is képes lesz harcba szállni a futamgyőzelmekért még annak ellenére is, hogy tisztában van a Red Bull erősségeivel.

    A Vörösök jól szerepeltek a bahreini teszten, és ugyan az első számú riválisuk formája is meggyőző volt, a csapatfőnök Frédéric Vasseur, illetve Charles Leclerc és Carlos Sainz sem fél a Bikáktól.

    „Fred mindenkiből ki tudja hozni a maximumot azzal, hogy a létező legjobb pozícióba helyezi az embereket” – véli Leclerc, aki idén már szeretne harcba szállni a vb-címért. – Már látom az előnyeit annak, hogy ő lett a csapatfőnökünk. Idővel ez még jobb lesz, de lenyűgözött az, hogy milyen könnyen be tudott illeszkedni.”

    A Ferrarinál sok fronton történt változás, és emiatt már a stratégiai részleg sem a régi. A tavalyi szezonban hibát hibára halmozó Inaki Rueda helyét Ravin Jain veszi majd át, és nagy kérdés, hogy a mindössze 26 éves szakember képes lesz-e megbirkózni a pozíciójával járó nagy nyomással.

    „Volt pár változás, de ezeket nem igazán szeretném kommentálni” – folytatta a Ferrari monacói pilótája. – Pusztán azt tesszük, ami a legjobb a csapat számára. Fred hozta meg ezeket a döntéseket, és majd idővel elválik, hogy azok jók voltak-e, vagy sem.”

    „A Red Bull nagyon erősen kezdett, és Max [Verstappen] is jó formában van. Ugyan még csak a tesztet teljesítettük, de szerintem valamivel előttünk járnak. Ők sem mutattak meg még mindent, viszont még mi sem mentünk teljes erőbedobással. Az időmérőn majd elválik, mi lesz. Egyelőre azonban nagyon úgy fest a dolog, hogy mögöttük vagyunk valamivel.”

    Leclerc szerint „a teszten elért eredmények csalókák lehetnek”, mivel egyesek a vasárnapi versenyhez képest eltérő időjárási körülmények között autózták a legjobb gyorskörüket. A Ferrari 5-szörös futamgyőztese „továbbra is hisz a csapatában”, és „pozitívan tekint az SF-23 leendő fejlesztéseire”, amelyek segítségével majd közelebb kerülhetnek az energiaitalosokhoz.

    Leclerc: Nem a Red Bull lesz az első számú ellenfelünk

  • Verstappent dicséri a legendás futballcsapat edzője

    Verstappent dicséri a legendás futballcsapat edzője

    Max Verstappen az utóbbi időben rengeteg elismerést kapott a jó teljesítményei miatt. A Red Bull holland kiválósága már két világbajnoki címnél és 35 győzelemnél jár a Forma-1-ben, és a sikerei honfitársa, Erik ten Hag figyelmét sem kerülték el.

    A Manchester United menedzsere – aki nemrégiben nyerte meg az angol Ligakupát a Newcastle United ellen – a Sky Sports-nak adott nyilatkozatában beszélt pozitívan Max Verstappenről, aki szerinte idén zsinórban a harmadik világbajnoki címét is meg fogja tudni szerezni.

    „Nem szeretnék tippelgetni, de Max az utóbbi években rendkívül impozáns teljesítményt nyújtott a pályán” – véli Ten Hag, aki a Manchester United előtt az Ajax futballcsapatát irányította.

    „Max egy remek versenyző és a személyisége is nagyszerű. Tisztában van azzal, hogy mi szükséges a győzelem megszerzéséhez. Biztos vagyok benne, hogy idén is menni fog neki a szekér, mert képes folyamatosan jól teljesíteni. Max fiatal még, de már most rendkívül sok tapasztalattal rendelkezik. Mindannyian büszkék vagyunk rá, és reméljük, hogy újra képes lesz megnyerni a világbajnoki címet Hollandia számára.”

    A Red Bullnál egyelőre rendkívül nagy az öröm, mert Verstappen mellett Sergio Pérez is nagyon elégedett az RB19-cel, szóval a hollandnak minden esélye megvan arra, hogy akár már idén beérje Ayrton Sennát, Sir Jackie Stewartot, Nelson Piquet-t, Niki Laudát és Sir Jack Brabhamet a világbajnoki címek tekintetében.

    Máris fény derült az RB19 egyik legnagyobb erényére

  • A Red Bullt másolja a Mercedes a legújabb megoldásával

    A Red Bullt másolja a Mercedes a legújabb megoldásával

    A turbóhibrid éra kezdete óta a Mercedes hosszú évekig dominált a Forma-1-ben. A brackley-i istálló mindig is gyorsabb volt az egyenesekben a rivális csapatokhoz képest, de ez a trend megváltozott az új szabályok érkezésével.

    Az ezüstnyilak tavalyi autója, a W13 rendkívül sokat szenvedett a leszorítóerő hiánya, valamint a pattogás jelensége miatt is. Lewis Hamiltonnak és George Russellnek mindezek mellett pedig még a rossz végsebességgel is meg kellett barátkoznia.

    Toto Wolffék egyik legnagyobb célja az volt, hogy optimalizálják az autójuk aerodinamikai hatékonyságát. Azonban a stuttgarti márka nagy meglepetésre nem kezdte el másolni a Red Bullt, hanem maradt az eredeti elgondolásánál. Ez viszont egyelőre nem fizetődik ki, mert a bahreini teszten még az Aston Martin is erősebb volt náluk a Ferrarival és a Red Bull-lal egyetemben.

    A Mercedes pilótái a teszt során végig egy nagyobb leszorítóerős szárnnyal köröztek, de a bahreini paddockban most számos olyan fotó látott napvilágot, ahol a W14-en egy kisebb leszorítóerős, az RB19-en használthoz hasonló hátsó szárny látható. A hétszeres világbajnok brit pilóta szerint az új elemet kísérleti célból fogják majd használni.

    „Reméljük, hogy az új elemmel majd jobban működik majd az autó, de nem hinném, hogy nagy lesz a változás” – nyilatkozta Hamilton az Autosportnak Bahreinben. – A cél az, hogy a jó irányba mozduljunk el ezzel.”

    „Idén már sokkal tisztábban látjuk a dolgokat, és tudjuk, mik a gyenge pontjaink, illetve, hogy mit kell csinálnunk az autóval. Ezeket a problémákat nem egy perc alatt fogjuk megoldani, de a gyárban dolgozó férfiak és nők is azon dolgoznak, hogy ez minél hamarabb megtörténhessen.”

    Az új hátsó szárny használata már arra enged következtetni, hogy a brackley-i istálló már most a szezon elején elindul a koncepcióváltás útján. A tavalyi évben csak Miamiban kapta meg ezt a fajta fejlesztést a W13. Akkor a szárny felső eleme lett kisebb, és ezzel a konstrukció légellenállását csökkentették.

    A kanál alakú főelemet előszeretettel használták a csapatok már a tavalyi évben is, mert az alsó elem mélyebbre nyúlik a másik koncepcióhoz képest, ami nagyobb leszorítóerőt eredményez. A felső elem pedig a vágásnak köszönhetően kisebb légellenállást generál.

    Már csak emiatt is érdekes lesz figyelni az eseményeket Bahreinben, ahol a 2023-as Forma-1-es szezon első versenyét rendezik majd meg.

  • Leclerc: Nem a Red Bull lesz az első számú ellenfelünk

    Leclerc: Nem a Red Bull lesz az első számú ellenfelünk

    Charles Leclerc tisztában van azzal, hogy ha a Ferrari nem szeretné megismételni a 2022-es szezonban átélt kudarcot, akkor számos dolgon kell változtatnia. A monacói pilóta azzal is tisztában, hogy ha még sikerrel is járnak e téren, még akkor is nehéz lesz legyőzni a bajnoki címvédő Red Bullt.

    Ha a bahreini teszt eredményeit végigböngésszük, akkor azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a Bikák ott folytatják idén, ahol a tavalyi szezon legvégén abbahagyták. Az RB19 egy komoly előrelépés a Milton Keynes-i istálló számára, mert a csökkentett súly mellett még az egyensúllyal és a megbízhatósággal sem volt komolyabb problémájuk.

    A Ferrari sem zárt rossz tesztet, azonban az 5-szörös futamgyőztes Leclerc szerint a Red Bull jelen pillanatban elérhetetlennek tűnik a számukra és most inkább hátrafelé kell nézelődniük.

    „Biztos vagyok benne, hogy a Mercedes is aktívan részt vesz majd a bajnoki harcban” – árulta el a Ferrari monacói fiatalja az F1 Beyond the Grid podcastjében. – Az Aston Martinról is sok dolgot hallottam a téli szünetben, gyorsak is voltak, de nem tudjuk, hogy milyen motormóddal, illetve üzemanyagszinten érték el az eredményeiket.”

    Ugyan Leclerc sürgeti a változásokat, de ezt a csapatára bízza és nem szeretne ezen dolgokba beleavatkozni.

    „Nem hiszem, hogy ezzel előrébb jutnánk, ha ezt csinálnám” – folytatta Leclerc, aki még zongorázott is egy keveset a műsort vezető Tom Clarkson számára. – Az emberek nem értik meg azt, hogy a volán mögött ülve milyen kevés információ birtokában vagyunk. Hiszek abban, hogy ha fejlődünk csapatként és mindent jól csinálunk, akkor lesz esélyünk megnyerni a bajnokságot.”

    „Ez pedig nem fog úgy működni, hogy én hozom meg a döntéseket az autóban ülve. Ehhez tartom magam és a jövőben is így fogom megközelíteni ezt a témát.”

    Leclerc cáfolta, hogy köze lenne Vasseur ferrarais szerződtetéséhez

  • Máris fény derült az RB19 egyik legnagyobb erényére

    Máris fény derült az RB19 egyik legnagyobb erényére

    A Red Bull szerint az RB19 már csak azért is egy fajta előrelépés az RB18-hoz képest, mert az idei autó volánja mögött Max Verstappen és Sergio Pérez is jól érzi magát egyelőre.

    A Milton Keynes-i istálló tavalyi autója, az RB18 rendkívül domináns volt, azonban hiába nyert meg 17 versenyt is a 22-ből, csak és kizárólag Verstappennek kedvezett az autó. A szezon elején a súlyproblémák okozta alulkormányzottság miatt még Pérez is élvezte a vezetést, de a szezon előrehaladtával és a fejlesztések érkezésével egyre kényelmetlenebbül érezte magát a tavalyi bajnoki konstrukcióban.

    Mivel a holland és a mexikói pilóta igényei eltérők a beállítások terén, így a Bikáknak nincsen könnyű dolga ezen téren. Azonban nagyon úgy néz ki, hogy az RB19-cel megoldották ezt a problémát, mert mindkét pilótájuknak fülig ért a szája a 3 napos bahreini tesztet követően.

    „Tavaly egy olyan autónk volt, amivel Checo (Pérez – a szerző) az év elején még remekelt, de a fejlesztések megérkezését követően már Max (Verstappen – a szerző) oldalán pattogott a labda” – ismerte el a Red Bull szaktanácsdója, Dr. Helmut Marko a Sky német kiadásának adott interjújában.

    „Max szereti, ha az autó egy erős első tengellyel rendelkezik, amíg Checo más hozzá képest. Ő egy szelídebb autóban képes a maximumot nyújtani. A tél folyamán viszont sikerült megoldást találni erre a problémára és egy olyan autót tudtunk építeni, ami mindkettőjük számára megfelel.”

    A Red Bull idén is jó eséllyel pályázik a címvédésre, miután ők voltak a legjobbak a teszt folyamán. Az RB19 rendkívül gyors volt, a hosszú és egykörös etapok során is remek teljesítményt nyújtott és mindezek mellett még megbízhatósági probléma sem volt vele.

    Verstappen elégedett: Soha nem volt még ilyen sima tesztem

  • Schumacher szerint értelmetlen lenne az AlphaTauri eladása

    Schumacher szerint értelmetlen lenne az AlphaTauri eladása

    Már a hivatalos Forma-1-es csapatbejegyzés megszerzése is elképesztő 600 millió dollárba – sőt, jóval több mint 740 millió dollárba – kerülhet Andrettinek.

    A sportág meglévő istállói vélhetően azt szorgalmazzák az FIA-nál, hogy a jelenlegi 200 millió dolláros nevezési díjat az új csapatoknak 600 millió dollárra emeljék. Az F1-legenda Mario által is támogatott, és a fia Michael Andretti irányította amerikai székhelyű alakulatot képviselő Andretti szóvivője megerősítette, hogy a szervezet már benyújtotta a jelentkezési papírokat az F1 irányító testületéhez. A francia Auto Hebdo így írt erről:

    „Annak tudatában, hogy az Andretti-Cadillac pályázatának minden esélye megvan arra, hogy sikeresen átmenjen az FIA kiválasztási folyamatán, a többi alakulat állítólag egy új elrettentő fegyveren dolgozik – a nevezési díj 200 százalékos emelésén.”

    Andrettiéknek egy másik lehetőség is szóba jöhet: megvásárolni a Red Bull második számú F1-es csapatát, az AlphaTaurit. Erről már a Speed Week német nyelvű szaklap számolt be:

    „A General Motors segítségével Andretti inkább megvenné az AlphaTaurit – 700 millió euróért?”

    A korábbi Forma-1-es pilóta Ralf Schumacher azonban – aki köztudottan közel áll az AlphaTauri csapatfőnökéhez, Franz Tosthoz – valójában nem hisz az eladási pletykákban. A német Skyon fejtette ki, hogy miért:

    „Amikor az AlphaTauri munkavállalói ilyen értelmetlen dolgokat olvasnak, az természetesen nyugtalanságot okoz. Azonban az eladásnak jelenleg egyáltalán nincs értelme. A csapatok és az F1 értéke jelenleg egyre inkább növekszik. Az AlphaTauri egy önálló istálló, a saját helyén működik. Az áthelyezésnek most sincs értelme – túl sok pénzbe kerülne.”

    Schumacher úgy gondolja, a pletykákra sokkal ésszerűbb magyarázat az, hogy az AlphaTauri és a Red Bull a jövőben sokkal szorosabb együttműködésbe kezdhet:

    „Az AlphaTauri és a Red Bull mindig is teljesen különálló volt, amit a néhai csapattulajdonos, Didi Mateschitz akart így. Ahol lehetett volna, ott nem voltak szinergiák, de most mindent átszerveznek.”

    Megérkezett a reakció az AlphaTauri eladására