Címke: Red Bull

  • Verstappen elmondta, mitől gurult be, mikor beszélt Russell-lel

    Verstappen elmondta, mitől gurult be, mikor beszélt Russell-lel

    Max Verstappen tovább ragozta a szombati eseményeket, ezúttal új becenevet is talált George Russellnek.

    A holland versenyző nem volt a toppon a bakui sprinthétvégén. Már az egy hónapos szünetben is arról beszélt, mennyire nincs ínyére ez a formátum, és mennyire feleslegesnek tartja az egész változtatást. Ezután hozzátette, ha tovább kísérletezik ilyen irányba a Forma-1, akkor ő köszöni szépen, de nem kér a sportból.

    Charles Leclerc a Ferrarival uralta az időmérőket, de a versenyeken a Red Bull volt az úr. A sprintfutamon viszont a kétszeres világbajnok a Mercedes fiatal versenyzőjével találkozott, aminek következtében egy lyuk keletkezett az oldaldobozán.

    A leintés után, a kamerák kereszttüzében próbálta megbeszélni a két pilóta a dolgot. Verstappen a verseny hevében indulatosan reagált, és f*szfejnek nevezte ellenfelét. 

    George Russell pár perccel később már azt nyilatkozta, mikor Verstappen közeledett felé, azt hitte, hogy csak kezet akar fogni vele, és megbeszélni a dolgot. A Mercedes fiatal versenyzője kihangsúlyozta, ő nem haragszik ellenfelére, és továbbra is keményen fog versenyezni.

    Carlos Sainz is látta, hogy a két rivális párbeszéde személyes, így inkább nem akart odamenni, míg Helmut Marko helyesnek vélte, hogy Russell inkább magán hagyta a sisakot.

    Forma-1, Max Verstappen, George Russell, Azeri Nagydíj 2023, szombat
    Max Verstappen és George Russell – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Verstappen az eset után is mondta a magáét. Kijelentette, hogy a Mercedes versenyzői képtelenek nem neki menni egy Red Bullnak. Ugyanakkor azt is elmondta, melyik volt az a pillanat, ami kiváltotta belőle ezt a viselkedést:

    „Nem, már nem vagyok dühös, egyszerűen kár az egészért. Szépen elkezdtem megmagyarázni az egészet, úgy, ahogy az összes brit teszi.” – magyarázta a kétszeres világbajnok.

    Russell szerint a hollandnak kellett volna óvatosabbnak lennie, hiszen ő vezeti az egyéni listát, így neki tényleg nem kellene belemennie a kétes helyzetekbe. Erre a felvetésre a másik érintett így reagált:

    „Oh, tehát kívülről nem szabad védekezni, mert ott van George hercegnő?” – tette fel ironikusan a kérdést a Red Bull versenyzője.

    Verstappen 2018-ban már került hasonló összetűzésbe egyik ellenfelével a verseny után. Esteban Ocon, akkor még a Racing Point versenyzőjeként megpróbálta visszavenni a körét a versenyt vezető hollandtól, ám véletlenül kilökte az élről a 25 éves pilótát. A mérlegelésnél találkoztak a felek, aminek kisebb dulakodás lett a vége. Verstappent közmunkára ítélték, és mikor megkérdezték, miért viselkedett így, azt válaszolta, hogy a francia versenyző „önelégült mosolya” dühített fel.

    Ocon mosolygása miatt gurult dühbe Verstappen

  • Nemzetközi sajtó: A ‘megközelíthetetlen bajnokot’ mégis legyűrte Sergio Pérez

    Nemzetközi sajtó: A ‘megközelíthetetlen bajnokot’ mégis legyűrte Sergio Pérez

    A nemzetközi sajtóorgánumok Sergio Pérezt éltették, de megrémültek a Red Bull dominanciájától is.

    Bakuban ismét az osztrák csapat volt az úr, bár az időmérőkön Charles Leclerc azért megmutatta oroszlánkörmeit. Ám meglepetésre nem a holland világbajnok dominanciájába fulladt a verseny, hanem csapattársa jó teljesítményétől hangos a média. A „az utcai pályák királya” ismét lecsapott, és be is jelentkezett a bajnoki címért.

    A neves lapok így látták az Azerbajdzsáni Nagydíj hétvégéjét.

    Bild (Németország):

    „Végre, egy újabb világbajnoki csata. A kérdés csak az: meddig marad ez így? Sergio Pérez a múltban hajlamos volt kisebb-nagyobb hibákat véteni a versenyhétvégéken. Ám ezeket már nem engedheti meg magának, ha valóban a bajnoki címért akar harcolni. Az Azerbajdzsáni Nagydíj során ismét kiderült, hogy idén valóban a saját ligájában játszik a Red Bull.”

    Marca (Spanyolország):

    „Checo Pérez megnyerte az Azerbajdzsáni Nagydíjat, és ezzel a második győzelmét aratta a 2023-as bajnokságban. Továbbá,  Max Verstappen kihívója lett a világbajnoki címért folytatott küzdelemben. A mexikói versenyzők kétszer is nyert a hétvégén (sprintfutam és főfutam), és ezzel legyűrte a megközelíthetetlen bajnokot, akinek eddig nem voltak gyenge pontjai. Pérez komoly fenyegetést jelenthet Verstappen hegemóniájára.

    L’Équipe (Franciaország):

    „Egyedül Max Verstappen tudott lépést tartani Sergio Pérezzel. A két versenyző a leggyorsabbnak bizonyult a pályán, ami az osztrák istálló egyeduralmát ismét megmutatta. A holland versenyzőnek nem volt szerencséje, hiszen közvetlenül a Safety Car előtt ment ki a boxba. Az egyéni bajnokságban továbbra is kéz a kézben jár a két versenyző. A kétszeres világbajnok 93 ponttal áll az élen, de Pérez már közeledik (87 pont).”

    Sergio Pérez, Red Bull
    Sergio Pérez – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
    BBC (Egyesült Királyság):

    „Pérez és Verstappen hosszú és kemény küzdelmet vívott egymással, miután a biztonsági autós fázis után a mexikói átvette a vezetést. Verstappen sokáig tartotta az egy másodperces távolságot, ám a verseny utolsó szakaszában Pérez meglógott, és megszerezte idei második futamgyőzelmét. Így a különbség a két versenyző között már 6 pontra csökkent. Ugyanakkor nem mindenki hisz a mexikói versenyző céljaiban, még saját csapatfőnöke, Christian Horner sem. Ám ezzel a győzelemmel Pérez letette a névjegyét a bajnoki csatára.”

    AS Mexico (Mexikó):

    „Sergio Pérez az Azerbajdzsáni Nagydíj megnyerésével megszerezte pályafutás hatodik győzelmét, és új bizonyítékot szolgáltatott arra, miért nevezik őt az ‘utcai pályák királyának’. Péreznek csodálatosan fekszik ez a pálya, és egy olyan vasárnapon szilárdította meg teljesítményét, amilyenen még Max Verstappen sem tudott a közelébe férkőzni.”

    De Telegraaf (Hollandia):

    „Időbe telik megszokni a szurkolóknak, hogy a balszerencse és Sergio Pérez remek formája legyőzte Max Verstappent Bakuban. Ugyanakkor a világbajnoki éllovas nem aggódik emiatt. Verstappen szentül hiszi, hogy a legtöbb pályán képes lesz csapattársa fölé kerekedni. Ha Sergio Pérez valóban harcba akar szállni a bajnoki címért, akkor az olyan pályákon is fájdalmat kell okoznia Verstappennek, mint Imola. Meglátjuk, hogyan sikerül ez neki.”

  • Máris szabályt kellene módosítani a Red Bull ellen? – Wolff vázolta a lehetőségeket

    Máris szabályt kellene módosítani a Red Bull ellen? – Wolff vázolta a lehetőségeket

    Toto Wolff szerint két út áll a mezőny előtt hogy utolérje a Red Bullt: vagy jobb munkát végeznek, vagy szabálymódosítással megállítják őket.

    Az időmérőkön Charles Leclerc még szolgáltatott némi izgalmat Bakuban, ám a sprintfutamon és a vasárnapi versenyen már az osztrák csapat volt az úr. Mindkét napon a Red Bull mexikói pilótája ünnepelhetett, míg a bajnokságot vezető Max Verstappennek, hol George Russell-lel, hol pedig a biztonsági autóval gyűlt meg a baja.

    A két Red Bull viszonylag gyorsan állva hagyta a mezőnyt, addig a Ferrari, a Mercedes és az Aston Martin küzdött a további pozíciókért. Ám a bakui napsütésben megmerevedtek a frontvonalak. A versenyzők nagyon nehezen tudtak előzni, és többnyire vonatozásból állt a futam.

    Toto Wolff is unalmasnak találta a vasárnapi eseményt, így cselekvésre sarkallja a sportágat. Ám mindenek előtt megértené és kielemezné, miért nem volt izgalmas a várva várt bakui verseny.

    „Szinte nem történt előzés, még akkor sem, mikor nagyobb volt a sebességkülönbség. Egy ilyen versenyhétvége után nem lehet annyival elintézni a dolgot, hogy ‘ez a rossz irány, és teljesen változtatnunk kell. Első sorban meg kell értenünk, hogy miért nem volt ez szórakoztató, és újra kell gondolnunk a dolgokat. Hiszen ott van elől két autó, ami szépen eltűnik, mint szürke szamár a ködben, 22 másodperces előnnyel. Ám azt nem tudnám megmondani, hogy a három másik topcsapat közül a Ferrari, az Aston Martin vagy mi vagyunk gyorsabbak. Hiszen ahova kerültünk a pályán, ott is ragadtunk, és nagyjából ennyi történt a versenyen. Ám, ha volt a versenyzők előtt tér, a Ferrari, az Aston Martin és a Mercedes hasonló tempót ment. Ugyanakkor ez nem változtat azon, hogy van a két Red Bull, utánuk jön három csapat, és ezután a mezőny többi része” – magyarázta Wolff a The Telegraph-nak.

    Toto Wolff
    Toto Wolff – Fotó: Vándor Iván
    Kell-e a szabálymódosítás?

    Wolff és a Red Bull kapcsolata az elmúlt években elég viharosan alakult. Az elmúlt szezonok során mindkét fél hangoztatta már, hogy módosítani kell a regulákon, annak érdekében, hogy elérőbb kerüljenek. Ám most az osztrák vezető nem akar azonnal a szabálykönyvhöz nyúlni, és úgy véget vetni az ellenfél előnyének. A Mercedes csapatfőnöke szerint a Red Bull megérdemelten van az élen, így a többieknek kell jobb munkát végezni, ha le akarják győzni őket.

    „Vagy mindannyian jobb munkát végzünk, hogy elkapjuk a Red Bullt, vagy szabályt módosítunk. Én nem hinném, hogy a második opciót kellene választanunk. Érdemben kell nyernünk ,és jobb munkát kell végeznünk. Ez azt jelenti, hogy nekünk kell okosabbnak lennünk.”

  • Eldőlt, Newey marad-e a Red Bullnál 2023 után

    Eldőlt, Newey marad-e a Red Bullnál 2023 után

    Adrian Newey meghosszabbította a szerződését a Red Bull Forma-1-es csapatával. A brit tervező zseni így 2023 után is segíteni fogja az energiaitalosok munkáját.

    Newey régi szerződése az idei szezon végéig szólt a Milton Keynes-i istállónál, és már arról szóltak a találgatások, hogy a rivális csapatok akár be is jelentkezhetnek a brit tervező guruért.

    Azonban a Red Bull az idei domináns szezonkezdetének köszönhetően gyorsan meg is tudott egyezni Neweyval, és az új szerződésnek köszönhetően a két fél még hosszú éveken keresztül dolgozhat egymás oldalán. Newey továbbra is a Red Bull vezető technikai igazgatója lesz, emellett pedig pár új projet is vár majd rá. Christian Horner örömmel üdvözölte honfitársa maradását, aki még 2006-ban csatlakozott az energiaitalosokhoz.

    „Adrian már a kezdetek óta alapvető részét képezi a csapatunknak” – árulta el a Red Bull csapatfőnöke. – Nagyon sok területet tud lefedni, és a tudására, valamint a tapasztalatára is nagyon sokat tudunk építeni. Mindezek mellett pedig a fiatal mérnökök is rengeteg dolgot tanulhatnak tőle, ami egy nagyszerű dolog.”

    „Még mindig olyan motivált, mint a kezdetekkor, és a Red Bull Advanced Technology-val, illetve a Red Bull Powertrains által jelentett kihívásokra is készen áll. Nagyon fontos ő nekünk itt Milton Keynes-ben.”

    Horner azt is hozzátette, hogy Newey manapság azért tudott nagyon jó munkát végezni, mert szorosan együttműködött a tervezésnél a jobbkezének számító Pierre Wachéval, illetve a motorrészleget vezető Ben Hodkinsonnal, akit a Bikák még a Mercedestől csábítottak át még 2021-ben.

    Furcsa Red Bull-döntés és egy veszélyes jelenet után Pérez győzelmét hozta a bakui futam

  • Miért volt olyan unalmas a bakui verseny? – A versenyzők szerint egyértelmű a válasz

    Miért volt olyan unalmas a bakui verseny? – A versenyzők szerint egyértelmű a válasz

    A versenyzők és a szakértők egy része megnevezte azokat az okokat, amik miatt unalomba fulladt a tegnapi Azerbajdzsáni Nagydíj.

    Az elmúlt évek során mindig nagy várokozás övezte a bakui futamot. Ugyan produkált már eseménytelen versenyeket a helyszín, ám az eddig megrendezett hét eseményen inkább a káosz volt az úr.

    Tegnap viszont a vonatozás vette át a főszerepet. A versenyzők nemigen tudtak előzni, és hiába kerültek közel az előttük autózó társukhoz, helyet cserélni csak kevesen tudtak. A GPDA elnökeként George Russell már a hétvégé előtt jelezte, hogy a lerövidített DRS-zóna gondokat fog okozni. A futam után Toto Wolff is ezt a döntést hibáztatta:

    „A korábbi években mindig jól ment itt az előzés, de valószínűleg túlságosan lerövidítettük a DRS-zónát. Tanultunk ebből a jövőre nézve” – nyilatkozta az osztrák vezető.

    Furcsa Red Bull-döntés és egy veszélyes jelenet után Pérez győzelmét hozta a bakui futam

    Az új szabályrendszer átka:

    Ám a versenyzők egy része szerint nem csak a DRS-zóna rövidsége okozta a problémát.

    „Az autók idén egy kicsivel több leszorítóerőt generálnak, így nehezebb követni az előtted autózót” – magyarázta Sergio Pérez.

    Max Verstappen egyetértett csapattársával:

    „A mostani autók megnövekedett súlya is befolyásolja mennyire lehet követni az előtted lévő konstrukciót. Ha van egy kis megingásod, ez a súlymennyiség azonnali megcsúszást eredményez. Sőt, az abroncsokkal is nehezebb bánni, egyszerűen túlmelegíted őket. Emlékszem, 2015-ban vagy 2016-ban többféle ívet kipróbálhattál, akár a járdaszegélyre is rá tudtál hajtani. Akkoriban az autók sokkal könnyebbek voltak, mint a mostaniak. Manapság ilyet már nem lehet csinálni, hiszen a versenygép ezt már nem teszi lehetővé” – tette hozzá a holland.

    Alexey Popov orosz kommentátor és szakértő szerint, az új generációs autók nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

    „Ezeket az autókat úgy tervezték, hogy több versenyt láthassunk, csakhogy nincs több verseny a pályákon. Így az a vita, hogy változtassunk a pályákon vagy ne mindaddig meddő. Úgy vélem, sürgősen meg kellene akadályozni a csapatokat abban, hogy tovább javítsanak az autókon. Minden alkalommal, mikor ezt teszik egyre nagyobb lesz a hézag, és ezt próbálták elkerülni.”

  • Pérez vérszemet kapott: Nekem kellene vezetni a bajnoki listát

    Pérez vérszemet kapott: Nekem kellene vezetni a bajnoki listát

    Sergio Pérez a bakui győzelem után úgy érzi, őt illetné meg az első pozíció az egyéni pontversenyben is.

    A mexikói versenyző erős formát mutatott a hétvégén. A sprintfutamon legyűrte Charles Leclerc-t, és megnyerte az eseményt, majd a vasárnapi versenyen tovább folytatta a jó szereplést. Ugyan a Safety Car is segített neki az első hely eléréséhez, ám Max Verstappen a verseny háromnegyede alatt nem tudta megelőzni a 33 éves pilótát.

    Így Pérezt intette le először a kockás zászló, és az eredmény kapcsán „a bakui király” nevet is ráragasztották a paddockban. Az összetettben 7 ponttal tudta csökkenteni a hátrányát a Red Bull versenyzője, ám Pérez szerint neki kellene előrébb lennie. A mexikói versenyző úgy véli, ha Melbourne-ben nem lettem volna technikai hibája az időmérőn, akkor ő állna a legelőkelőbb helyen a pontversenyben.

    Sergio Pérez, Red Bull
    Sergio Pérez – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Nos, nem utaznám körbe a világot három gyerek mellett, ha nem hinném, hogy van esélyem a bajnoki címre. Ezért dolgozom. Fontos, hogy jól teljesítsünk a pályán, az autóban ülve én csak ennyit mondhatok. Ha nem lett volna a melbourne-i időmérőn tapasztalt probléma, most vezetném a bajnokságot. Minden adott ahhoz, hogy jól teljesítsünk. A bajnoki címért harcolok, de tisztában vagyok azzal is, hogy hatalmas út áll még előttem. Lehajtott fejjel kell továbbra is teljesítenem” – nyilatkozta a futam után Pérez.

  • Leclerc félmondata miatt továbbra is van miért aggódnia a Ferrari-drukkereknek

    Leclerc félmondata miatt továbbra is van miért aggódnia a Ferrari-drukkereknek

    Charles Leclerc szerint a Red Bullok egy külön ligában voltak a tegnapi Azeri Nagydíj során. A Ferrari fialaja ugyanis hiába rajtolt a pole-ból, nem tudott mit kezdeni Sergio Pérez és Max Verstappen óriási tempóelőnyével.

    Az 5-szörös futamgyőztes Leclerc számára pocsékul indult az idei szezon, azonban a hosszú szünet után képes volt javítani a helyzetén azzal, hogy a futamra és a sprintre való időmérő edzést is megnyerte. A monacói a rajtot is jól kapta el, maga mögött tudta tartani Verstappent, azonban leráznia már nem sikerült a hollandot.

    Furcsa Red Bull-döntés és egy veszélyes jelenet után Pérez győzelmét hozta a bakui futam

    A 3. körben a regnáló bajnok a DRS segítségével nagyon simán haladt el az SF23 mellett, és pár kör múlva Pérez is így tett, Leclerc pedig nem is nagyon tudott volna védekezni a szélvészgyors RB19-ekkel szemben.

    A Ferrari monacói ásza pedig hiába hozott ki mindent a rendelkezésére álló technikából, és ért célba a 3. helyen többek között Fernando Alonsót is megelőzve, a hátránya így is több, mint 21 másodperc volt a futamot megnyerő Pérez mögött. Mondani se kell, hogy Leclerc a végeredményt látva kijelentette, hogy a Red Bull egy másik ligába játszik hozzájuk képest.

    „A versenyen a Red Bullok érinthetetlennek számítanak” – nyilatkozta Leclerc a futam elintését követően. – Vasárnap mindig óriási a tempóelőnyük velünk szemben. Ők már találtak valami olyat, amit mi még nem. Mindenki ezen dolgozik a gyárban, hogy megértsük, miként válhat jobbá a versenytempónk.”

    Azonban a monacói szupersztár nem feledkezett meg a pozitívumokról sem, és szerinte „Ausztráliához képest sokkal jobban be tudták állítani az autót”, aminek meg is lett az eredménye. Leclerc a mondandóját pedig azzal zárta, hogy „folytatniuk kell a munkát”, mert az Aston Martinokkal majdnem meggyűlt a baja.

    Motorja helyett egy macska miatt aggódott Leclerc a bakui sprint közben

  • Verstappen nem érti, miért bukta el a győzelmet- válaszokat vár a csapatától

    Verstappen nem érti, miért bukta el a győzelmet- válaszokat vár a csapatától

    Max Verstappen arra kérte a Red Bullt, hogy vizsgálják meg, miért hozták ki őt a bokszba közvetlenül a biztonsági autós fázis előtt az Azeri Nagydíj folyamán. Az energiaitalosok e döntése ugyanis a holland futamgyőzelmébe került.

    Mielőtt Verstappen megérkezett volna a bokszba, hogy letudja az első kiállását, honfitársa, Nyck de Vries a bal első kerekével eltalálta a 6-os kanyarban található betonfalat, ami miatt el is tört a bal oldali kormányösszekötő eleme az AlphaTauriján.

    Furcsa Red Bull-döntés és egy veszélyes jelenet után Pérez győzelmét hozta a bakui futam

    Amint a 37-szeres futamgyőztes letudta a kerékcseréjét, a következő körben de Vries pályán megálló autója miatt be kellett hívni a biztonsági autót. Ennek köszönhetően Sergio Pérez és Charles Leclerc is át tudta ugrani Verstappent. Ugyan a holland pilóta a monacóit szinte azonnal vissza tudta előzni az újraindításnál, a csapattársa azonban már túl nagy falat volt a számára, és így be kellett érnie a 2. hellyel. A regnáló világbajnok szerint pedig a rosszul időzített kiállás miatt bukta el a győzelmet.

    „Láttam, hogy megállt a pályán egy autó, és azt gondoltam, hogy csak elfékezte magát” – mondta Verstappen a futamot követően. – Utólag nyilván mindig okos az ember, de szerintem ez egy olyan dolog, amit meg kell vizsgálnunk. Látszódott, hogy az egyik kereke meg volt sérülve, és ha még vissza is tud tolatni, akkor sem tudna visszaevickélni a bokszba.”

    „A kivetítőn is látszódik, hogy megfelelően állapotban van-e a felfüggesztés vagy sem, és ez az információ a csapat rendelkezésére állt.  Emiatt gondolom szükségesnek az eset megvizsgálását. Azt viszont nem tudom, hogy pontosan mikor hívtak be a bokszba, szóval ez valamelyest megnehezíti a döntés pontos megítélését.”

    Az biztos, hogy a kétszeres holland bajnok hétvégéje közel sem volt ideális, mert Pérez a sprintkvalifikáció és a verseny megnyerésével 9 ponttal tudta csökkenteni a hátrányát az összetettben hozzá képest. A Red Bull holland kiválósága így csak 6 pontos előnnyel várhatja a soron következő Miami Nagydíjat.

    Verstappen elmondta, mi hátráltatta a futam során, Leclerc felismerte Alonso trükkjét

  • Verstappen dühöngött, Pérez nyert az év első sprintjén

    Verstappen dühöngött, Pérez nyert az év első sprintjén

    A Red Bull pilótája, Sergio Pérez nyerte az Azeri Nagydíj sprintkvalifikációját. A mexikói csapattársa, Max Verstappen csak a 3. helyen ért célba, de az autója végig sérült volt a 17 körös futam során.

    Már a rajt kezdete előtt hivatalossá vált, hogy a sprint időmérő edzésén balesetező Logan Sargeant nem fog tudni elindulni, miután a Williams szerelői nem tudták helyrehozni az autójában keletkezett károkat. Emellett az is eldőlt, hogy az Azeri Nagydíj 2026-ig biztosan része lesz az F1 versenynaptárának.

    A rajtrácsról az egyik Alpine, Esteban Ocon autója hiányzott, ugyanis a francia pilótának futómű beállításain a parc fermé érvénybe lépését követően változtatott a csapata. Az FIA pedig emiatt azzal büntette Ocont, hogy mindkét futam során a bokszutcából kell majd indulnia.

    A pole-ból induló Charles Leclerc megtartotta a vezető helyét, és Max Verstappen óriási csatába keveredett George Russell-lel. A holland hozzá is ért a falhoz a 3-as kanyar kijáratán, és el is veszítette a 3. helyét a Mercedes versenyzőjével szemben.

    Yuki Tsunoda már a pálya hátsó részén bajba került, miután nekiment a falnak, és elveszítette a jobb hátsó abroncsát. A pályán maradó törmelékek miatt VSC fázis lépett érvénybe. A japán pilóta autója megsérült, de a csapata ennek ellenére visszaküldte őt a pályára. A versenyirányítás meg is fogja vizsgálni az esetet a futamot követően.

    Az újraindításnál Verstappen azonnal visszaelőzte Russellt, és Lewis Hamilton is veszített 2 pozíciót. Először Carlos Sainz, majd a rossz kigyorsítása miatt Fernando Alonso is meg tudta őt előzni.

    A DRS-t a 8. körben lehetett elkezdeni használni, és Sergio Pérez azonnal át is vette a vezetést Leclerc-től, miután kifékezte őt az egyes kanyarba menet. Ezt követően a Pérez-Leclerc-Verstappen hármas fogat elhúzott a többiektől, és szorosan követték egymást az első három helyen.

    A Ferrari monacói pilótája azonban a 13. körre egy másodpercen kívül került Pérezhez képest, ami lehetőséget adott Verstappennek az előzésre. A kétszeres világbajnokak azonban nehéz dolga volt, mivel a rajtnál összeszedett némi padlólemez sérülést a Russell-lel való csatározásban.

    A sprint végéig már nem is történt pozíciócsere az élen, így Pérez nyerte az év első sprintjét Leclerc és Verstappen előtt. További pontszerzők: Russell, Sainz, Alonso Hamilton és Lance Stroll, aki Alex Albont egy rendkívül látványos bevetődéssel előzte meg.

  • Verstappen kísérletezett az utolsó körben, de nem jött be neki

    Verstappen kísérletezett az utolsó körben, de nem jött be neki

    Max Verstappen tűnt az időmérő esélyesének, ám végül Charles Leclerc megtréfált, és elhalászta előle a pole pozíciót.

    A Red Bull Bakuban is erős teljesítményt nyújtott eddig. Az első szabadedzésen a holland bizonyulta a legjobbnak, míg az időmérőn is toronymagas esélyesnek számított. Ám a végén megpróbált valami mást csinálni a 25 éves versenyző, és ez lett a veszte.

    „Itt mindig nehéz összerakni egy jó kört. A Q3-ban, a második próbálkozásnál megpróbáltunk mást csinálni a kivezető körön, talán ez nem bizonyult jó ötletnek a végén. A második pozícióban vagyunk, és tudjuk milyen erős az autónk. Mindent egybevetve nem rossz ez az eredmény. Csak egy autót kell megelőznünk.” – nyilatkozta Verstappen.

    Max Verstappen, Red Bull
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Holnap a sprintidőmérővel és sprintfutammal folytatódik a program, aminek a Red Bull versenyzője nemigen rajongója. Korábban Verstappen elmondta, hogy ez a formátum túl nagy terhet rak a versenyzők vállára, hiszen azonnal jól kell teljesíteniük, és nincs idejük megfelelően ráhangolódni a pályára. Ám az időmérő alakulása után azért bizakodva várj a a holnapot.

    „Kíváncsi vagyok, mit tudunk ott csinálni, és mit találunk a javulás érdekében. Meglátjuk, mi történik holnap.”