Címke: Red Bull

  • Alonso mindenkit kiosztott: A fotelből könnyű…

    Alonso mindenkit kiosztott: A fotelből könnyű…

    Fernando Alonso megelégelte a negatív kommenteket, és megvédte csapattársát a kritikaáradattól.

    Az Aston Martin idén szárnyakat kapott és második helyet foglalják el a konstruktőri listán. A pontjaik nagy részét azonban a kétszeres világbajnoknak köszönhetik, aki legtöbbször a dobogón végez. Mindaddig Lance Stroll alul teljesít, így a kritikusok nem kímélik a kanadait.

    Ugyan a 25 éves versenyző a szezon előtt balesetett szenvedett és eltörte a csuklóját, ám a szakértők szerint ennek már nem kellene ennyire befolyásolnia a teljesítményét.

    „Itt az ideje, hogy Lawrence Stroll elvágja a köldökzsinórt. Azt állítja, hogy nem akar megelégedni a második legjobb teljesítménnyel a Forma-1-ben, de azt kell néznie, hogy a csapata egy autóra támaszkodhat. A legaggasztóbb az, hogy Lance tempója úgy romlik, ahogy a csapat javul.”

    A kanadai versenyző viszont a balszerencsére hivatkozott a teljesítménye kapcsán.

    „Ez már csak így megy. Vannak jó és vannak rossz hétvégék. Spanyolországban meglátjuk mi lesz.”

    Lance Stroll Fernando Alonso
    Fernando Alonso és Lance Stroll – Fotó: Aston Martin F1 Team
    Alonso úgy érezte meg kell védenie Strollt:

    A kritikák a 41 éves pilóta fülébe is eljutottak, így védelmébe vette csapattársát.

    „Lance rendkívül balszerencsés volt a szezonban. Bahreinben egy kézzel vezetett és nagyon gyors volt. Jeddah-ban a Ferrarik előtt volt, de eltört a kuplungja. Miamiban túl nagy kockázatot vállalt, mert meg akart spórolni egy szett lágykeveréket. Monacóban megsérült az autója, mikor összeszedte a McLarenről leesett törmeléket. Így nem lenne fair őt kritizálni” – magyarázta Alonso.

    A kétszeres világbajnok szerint legtöbbször csak a negatív dolgokra emlékeznek az emberek, így lett felkapott téma az is, hogy miért szárazpályás abroncsokat raktak fel a múlt héten.

    „Utólag nézve már nem volt jó döntés, viszont akkor az volt. Ezt nem szeretem a Forma-1-ben, mindig csak a negatív dolgokat emeljük ki. A kanapéról nagyon könnyű véleményt alkotni. Játszunk el a gondolattal: azonnal kiállunk intermediate abroncsokért. Akkor most arról beszélnénk, hogy a Red Bull döntött rosszul, amiért nem rántották be Maxet. Most ez szerepelne mindenhol, és nem az, hogy milyen bátor volt az Aston Martin. Mindig van olyan, akinek nem megy jól, és azt kritizálják.”

  • Verstappen ezúttal sem talált legyőzőre, ám a harmadik helyen váratlan név tűnt fel

    Verstappen ezúttal sem talált legyőzőre, ám a harmadik helyen váratlan név tűnt fel

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik Nico Hülkenberg lett.

    Elsőként Fernando Alonso hajtott ki a pályára, a spanyol szurkolók legnagyobb örömére. Nem sokáig maradt egyedül a kétszeres világbajnok, ugyanis Sergio Pérez és Lewis Hamilton is követte az Aston Martin versenyzőjét.

    Carlos Sainz nem aprózta el, a lágykeverékű abroncsokon kezdett, így az élre is állt. A többiek ugyanakkor még a sárga oldalfalú gumikat nyúzták.

    A Pirelli a barcelonai pályára új prototípusokat is hozott, hogy a versenyzők tesztelni tudják a keverékeket. Jelöletlen abroncsok is feltűnt, Max Verstappen például korán letudta a kötelező köröket rajtuk.

    A Ferrarik álltak egy ideig az élen, ám a holland világbajnok gyorsan változtatott ezen. Mindaddig George Russell és Oscar Piastri nem értették meg egymást. A brit pilóta még a kavicságyba is kilátogatott az eset kapcsán.

    Fél óra elteltével Max Verstappen állt az élen, őt Fernando Alonso és meglepetésre Nico Hülkenberg követte. Mögöttük Sergio Pérez, Esteban Ocon, Charles Leclerc, Carlos Sainz, George Russell és Valtteri Bottas fért be az első 10-be.

    A versenyzők megkezdték a felkészülést a versenyszimulációkra, így nem javítottak a korábbi idejükön.

    Az utolsó 10 percnél Logan Sargeant és Nico Hülkenberg szórakoztatta egymást, egy kis csatával, míg a többiek folytatták a munkát megtankolt autóval.

    Max Verstappen lett végül a leggyorsabb, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik Nico Hülkenberg lett. A negyedik pozícióba Sergio Pérez zárkózott fel, míg rajtuk kívül Esteban Ocon, Charles Leclerc, Carlos Sainz, George Russell és Valtteri Bottas alkotta az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Legjobb köridő Időkülönbség Megtett körök száma 
    1 Max Verstappen Red Bull 1:13.907 33
    2 Fernando Alonso Aston Martin 1:14.077 + 0.170 29
    3 Nico Hülkenberg Haas 1:14.177 + 0.270 30
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:14.219 + 0.312 29
    5 Esteban Ocon Alpine 1:14.242 + 0.335 29
    6 Charles Leclerc Ferrari 1:14.246 + 0.339 31
    7 Carlos Sainz Ferrari 1:14.274 + 0.367 31
    8 George Russell Mercedes 1:14.392 + 0.485 30
    9 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:14.448 + 0.541 31
    10 Pierre Gasly Alpine 1:14.457 + 0.550 28
    11 Lewis Hamilton Mercedes 1:14.549 + 0.642 30
    12 Oscar Piastri McLaren 1:14.583 + 0.676 29
    13 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:14.585 + 0.678 28
    14 Lando Norris McLaren 1:14.694 + 0.787 29
    15 Kevin Magnussen Haas 1:14.713 + 0.806 23
    16 Nyck de Vries AlphaTauri 1:14.785 + 0.878 32
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:14.840 + 0.933 33
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:15.010 + 1.103 30
    19 Alexander Albon Williams 1:15.056 + 1.149 31
    20 Logan Sargeant Williams 1:15.415 + 1.508 32
  • Verstappen erődemonstrációjával vette kezdetét a Spanyol Nagydíj

    Verstappen erődemonstrációjával vette kezdetét a Spanyol Nagydíj

    A Red Bull pilótája, Max Verstappen nyerte a Spanyol Nagydíj első szabadedzését. A  Red Bull holland pilótája meggyőző előnnyel szerezte meg az első helyet csapattársa, Sergio Pérez előtt.

    A csapatok az egész hétvége során tesztelhették a Pirelli új, a silverstone-i hétvégétől használatos abroncsait. Minden csapat 2-2 szettet kapott az új keverékekből, és bármelyik edzésen felhasználhatják azokat.

    A riválisait is másolta az új megoldásaival a Ferrari

    Az első 60 perces gyakorlást a Red Bullok kezdték a legaktívabban. Max Verstappen és Sergio Pérez állt az élre. A pálya végén lévő sikán kivételével már az edzés elején 4 másodperccel jobb időt futott a regnáló világbajnok (1:15.945), mint a tavalyi első szabadedzést megnyerő Charles Leclerc tette.

    Azonban a Bikák öröme nem volt felhőtlen, mivel mindkét autójuk pattogott a 10-es, valamint az utolsó kanyarba menet. Ez egy szokatlan látvány volt, mivel az előző versenyhétvégén egyáltalán nem volt látható ez a jelenség az RB19-eken.

    A két Alpine ismét remekelt: Pierre Gasly képes volt elválasztani egymástól a két Red Bullt az első próbálkozásai után, és a Monacóban dobogót szerző Esteban Ocon is a 4. helyre tudott felérni.

    30 perccel a vége előtt a Red Bullok teljesítettek egy lágy keverékes etapot, amely során Verstappen jelentős, majdnem 8 tizedmásodperces előnnyel verte Pérezt. Mögöttük a két Ferrari érkezett Leclerc és Sainz sorrendben, de a hátrányuk már 1 másodperc felett volt az energiaitalosok pilótáihoz képest.

    Ezt követően Ocon, de Vries és Gasly is meg tudta előzni mindkét Ferrarit, és az idejeik alig maradtak el Pérezétől. A hazai hős Alonso nagy meglepetésre csak a 8. helyen kezdett, és mellette a két Mercedes is szenvedett. George Russell csak a 10., Lewis Hamilton pedig csak a 12. helyen zárt.

    A Mercedesnél már bőszen tanulmányozzák a Red Bullról készült képeket

  • A Mercedesnél már bőszen tanulmányozzák a Red Bullról készült képeket

    A Mercedesnél már bőszen tanulmányozzák a Red Bullról készült képeket

    Sergio Péreznek a Monacói Nagydíj időmérő edzésén elszenvedett balesete számos titkot felfedett a Red Bull domináns autójáról, az RB19-ről. A rivális csapatok, élükön a Mercedesszel pedig ki is szeretnék használni az energiaitalosok hibáját.

    A szóban forgó baleset után a Saint Devote-ban található daruval kellett kiemelni a mexikói pilóta összetört Red Bullját a pályáról, amivel fény derült arra, hogy néz ki az RB19 eddig féltve őrzött alsó része, ahol többek között a Venturi-csatornák és a diffúzor mellett az is látható, hogy a levegő miként halad végig a különböző járatokban.

    „Playboyok, pálmafák, yachtok és szállodák” – így telt a Monacói Nagydíj (képek)

    Azonban nem csak a Red Bull járt így: a Ferrari Carlos Sainz második szabadedzésen történt balesete miatt bukott le, amíg a Mercedesnél Lewis Hamilton autóját kellett megemelni, miután a brit klasszis a hibája után falat talált a Mirabeau-ban.

    A brackley-i istálló technikai guruja, James Allison elárulta, hogy szeretnének élni az előttük adódó lehetőséggel, és jobban meg szeretnék érteni, miben rejlenek a riválisuk erősségei.

    „Nyilván valóan egy ilyen dolog rendkívül sok tekintetet vonz magára” – árulta el a brit szakember. – Ilyenkor nem szabad csupán a TV kameráira hagyatkozni, mert azok nem feltétlenül a legjobb minőséggel rendelkeznek.”

    „A fotósok a pálya azon részein dolgoztak, ahol daruk volt és várható volt, hogy egy ehhez hasonló esemény fog történni. Ennek köszönhetően sok remek felbontású kép született, különböző kameraállásokból.”

    „Sajnos a mi autónk sem úszta meg a daruzást, de a lényeg az, hogy lettek jó képeink a Red Bullról, amik nagyon hasznosak lesznek az aerodinamikai mérnökeink számára. Remélhetőleg pár részletből tudunk majd ihletet meríteni, és akár majd a saját tesztprogramunkban is felhasználhatunk.”

    Természetesen a Red Bull szaktanácsadója, Helmut Marko sem örült annak, hogy féltve őrzött titkaik a rivális csapatok tudtára jutott. Az osztrák szakember emellett egy kicsit oda is szúrt a Mercedesnek azzal, hogy „az ő levegőben lévő autójuk sokkal kevesebb embert foglalkoztatott a sajátjukhoz képest.”.

    Nem kímélték a kommentelők a Pride hónapot ünneplő Red Bullt és Mercedest

  • Marko megfejtette, miért hagyják ott a Red Bullt a mérnökök

    Marko megfejtette, miért hagyják ott a Red Bullt a mérnökök

    Helmut Marko elárulta mi az oka annak, hogy manapság egyre többen távoznak a Red Bull csapatából és gyárából.

    Ugyan az átigazolás a mérnöki fronton sem szokatlan dolog, ám a Red Bull az elmúlt időszakban több fontosabb munkatársát is elveszítette. Dan Fallows tavaly hagyta ott az osztrák istállót az Aston Martinért, ami szárnyakat kapott idén. David George a Ferrarihoz szerződött két munkatársával, míg Rob Marshallt a McLarennek sikerült átcsabítania.

    Az ellenfelek Adrian Neweyt is próbálták megszerezni, ám a brit tervezőzseni kikosarazta az érdeklődőket. Annak érdekében, hogy ne is legyen kérdés mihez akar kezdeni, szerződést hosszabbított a Red Bull-lal.

    Túl jó ajánlatokkal állnak elő az ellenfelek:

    Helmut Marko elismerte, hogy a riválisaik sokkal több fizetést ígérnek a szakembereiknek, amikre ők már nem tudnak ráígérni. Ezért is fordulhat elő az, hogy otthagyják a csapatot. A költségvetési keretbe ugyanakkor csak a versenyzők, illetve a három legfelső vezető fizetése nem tartozik bele.

    „Ez valóban egy nagy probléma. Mindenekelőtt a felajánlott összegekkel van baj, sokszor a dupláját ígérik annak, amit mi fizetni tudunk.”

    Max Verstappen, Sergio Pérez, Helmut Marko, Red Bull
    Helmut Marko, Max Verstappen, Sergio Pérez – Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Az osztrák tanácsadó ugyanakkor hozzátette, aki továbbra is egy győztes csapat tagja akar lenni, az úgyis a Red Bullt választja.

    „Ami félig-meddig összetart minket az a szenvedély és az érzelem. Természetesen az sokat hozzátesz, ha egy olyan versenyződ van, mint Max. Egyszerűen sugárzik, és mindenki ott akar lenni, hogy részese legyen a sikercsomagnak.”

    A 80 éves vezető nem tart tömeges elvándorlástól. Viszont ha mégis távozni akarnak a dolgozók, nem aggódik, hiszen jó kapcsolataik vannak az egyetemekkel, így a fiatal pályakezdőket is megszerezhetik.

    „Reméljük, hogy ez egy egyszeri dolog, egyébként sincsenek komoly távozóink. Hála Istennek, hogy vannak partnerkapcsolataink az egyetemekkel. Mi magunk képezzük ki így az embereinket.”

  • A riválisait is másolta az új megoldásaival a Ferrari

    A riválisait is másolta az új megoldásaival a Ferrari

    A Ferrari nagyon szeretne közelebb kerülni az idei Forma-1-es szezonban eddig érinthetetlen Red Bullhoz. A maranellóiak ezen apropóból egy, a Red Bull oldaldobozaihoz hasonló megoldással is készül még sok más mellett a soron következő Spanyol Nagydíjra. 

    Bizonyítást nyert az olasz istálló csapatfőnökének, Frédéric Vasseur-nek azon nyilatkozata, miszerint a Spanyol Nagydíjra jelentős újításokkal készülnek. Az olasz sajtó hétközben azt is megszellőztette, hogy a fejlesztési csomag tartalmazni fog egy új padlólemezt, egy módosított hátsó felfüggesztést, valamint egy teljesen újragondolt, a Red Bulléhoz hasonló oldaldobozt is.

    A legutóbbi újítással pedig a Mercedes után a Ferrari is koncepciót váltott, és ők is az energiaitalosok útját fogják járni az új dizájnjukkal. Így búcsút kell vennünk a Vörösök autóján lévő „fürdőkádtól”, ami 2022 eleje óta az egyik legfontosabb ismérve volt a két piros autónak.

    A Red Bull ezt a fajta koncepciót már szinte tökéletesre fejlesztette, és az RB19 kiváló aerodinamikai hatékonysága részben ennek is köszönhető. A Ferrarinál is szeretnének ebbe az irányba elmozdulni, miután a Charles Leclerc és Carlos Sainz is csak szenvedett az SF-23 rossz aerodinamikai hatékonysága miatt, ami többek között gyengébb versenytempót és nagyobb gumikopást is eredményezett.

    Mindezek mellett pedig az SF-23 tükör kialakítása is megváltozott. A felső terelő elem rövidebb lett az eddigi specifikációhoz képest. Ennek az első számú célja az lehet, hogy még ezzel is az autó mellé tereljék az arra érkező légáramlatokat.

    A Ferrari változtatásai nem meglepők, mert a tavalyi és az idei autója inkább az időmérőkön remekelt, sem mint a versenyeken. Az olasz istálló egy ideje már szeretne választ kapni erre a kérdésre, mivel a pontokat a vasárnapi versenyek után osztják, nem pedig a szombati időmérőket követően.

    A hazai versenyére készülő Carlos Sainz nem győzte dicsérni csapatát, amiért hatalmas energiákat fektettek az új elemek kifejlesztésébe. Amíg a spanyol optimistán várja a soron következő versenyt, addig monacói kollégája már nem ilyen derűlátó. Szerinte ugyanis „a fejlesztésekkel a jó irányba kell majd elmozdulniuk”, de ennek ellenére „nem vár tőlük komolyabb csodát.”

    A Ferrari újításai:

  • Marko belerúgott saját versenyzőjébe: Verstappen sosem látott benne ellenfelet

    Marko belerúgott saját versenyzőjébe: Verstappen sosem látott benne ellenfelet

    Helmut Marko szerint Monacóban eldőlt mekkora veszélyt is jelentette Sergio Pérez a csapattársára, Max Verstappenre.

    A mexikói versenyző jól kezdte az évet, és csapattársához felzárkózva kiáltotta ki magát bajnokesélyesnek. Ám Ausztráliában és Monacóban nem jó hétvégét zárt Checo, így a bajnoki címtől is lassan búcsút vehet.

    Ugyan a szezon nagy része még hátra van, ám a Red Bull tanácsadója szerint a 33 éves versenyző nem lesz veszélyes a kétszeres világbajnokra. Sőt, Marko kijelentette: Verstappen sosem tartotta Pérezt potenciális ellenfélnek.

    „Ennek most, itt vége is lett. Ám valójában Max sosem tartott igazán Checótól” – nyilatkozta a 80 éves vezető az osztrák OE24-nek.

    Sergio Pérez, Max Verstappen
    Max Verstappen és Sergio Pérez – Fotó: Francois Nel/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Míg a riválisok Spanyolországba is jelentős fejlesztéseket visznek (ezúttal a Ferrari mutat be egy nagyobb csomagot), addig a Red Bull látványos átalakításokat nem eszközöl. Ugyanakkor pár új elemmel ők is készülnek.

    „Barcelonában kiderülhet, mennyire jó az autó valójában. A mondás úgy tartja: ha ezen a pályán jól megy a versenygép, akkor a pályák 80%-án versenyképes lesz.”

    Marko meglepődne azon, ha a Mercedes feltámadna:

    Az osztrák tanácsadó ugyan figyelte a múlt héten az ellenfelet, de véleménye szerint még nem lehet meghatározni, mit is alkotottak a csillagosok. Ugyanakkor azon meglepődne, ha hirtelen utolérnék a Red Bullt.

    „Talán egy szuperrakétával lőnek ki. Már az is hatalmas ugrás lenne, ha el tudnák érni a mi szintünket. Azután még folyamatosan lépést kell tartaniuk a fejlesztésekkel.”

    Christian Horner korábban már felvetette, hogy az Ezüst Nyilak a rendelkezésesükre álló összeg jókora részét költhették a csomagra, így nem biztos, hogy nagyobb fejlesztésekkel tudnak előrukkolni később.

    A Red Bull figyelte a Mercedest, és túl nagy költekezést „állapított meg”

  • Nem kímélték a kommentelők a Pride hónapot ünneplő Red Bullt és Mercedest

    Nem kímélték a kommentelők a Pride hónapot ünneplő Red Bullt és Mercedest

    A Mercedes és a Red Bull is ünnepli a Pride hónapot, ám a Twitteren nem minden rajongó örült a hírnek.

    Az LMBTQ+ közösség júniusban ünnepel, ugyanis az év hatodik hónapjában az elfogadást és az toleranciát hirdetik. Idén is beállt a kezdeményezés mögé a Red Bull és a Mercedes, ám a közösségi médiás felületeiken kaptak hideget-meleget a döntésük miatt.

    Az Ezüst Nyilak a logójukat színezték át, így a Mercedes jelképe a szivárvány színeit veszi fel, és úgy jelenik meg az autókon. Mindaddig a Red Bull a Racing Pride egyesülettel szeretné a csapaton belül, és a létesítményeiben az elfogadás fontosságát hirdetni.

    A Racing Pride a versenyzés világában próbál egyenlőséget teremteni. A szervezet célja, hogy minden egyén kiteljesedhessen és bátran vállalhassa önmagát a munkahelyén. Az egyesült egyik oszlopos tagja Matt Bishop is, aki az Aston Martin kommunikációs vezetője is egyben.

    Bishop a Twitter oldalán jelentette be, hogy az osztrák istálló a harmadik F1-es csapat, ami csatlakozott a kampányukhoz. Rajtuk kívül még az Alpine és az Aston Martin tagja a szervezetnek.

    A Red Bull Technology Group elindította a „Pride and Allyship” (büszkeség és szövetség) programot, aminek keretein belül a dolgozóik és partnereik személyesen és virtuálisan vehetnek részt a képzéseken és a beszélgetéseken.

    Ám nem minden szurkoló fogadta jól a hírt. A Red Bull közleménye alatt a pozitív hozzászólások mellett negatív kommentek is születtek. Többen leírták, hogy csalódtak a csapatban amiért csatlakoztak a programhoz és ünneplik a Pride hónapot, sőt volt aki közölte, hogy emiatt már nem követi és szurkol az osztrák istállónak.

    „Nagyon csalódtam a Red Bullban!”

    „Ne rángassátok már be ezeket a dolgokat a sportba (nem tartoznak oda).”

    https://twitter.com/samtastic9899/status/1664172346956029952?s=20

    „Korábban komoly csapat voltunk.”

    Az egyik felhasználó szerint megdöbbentő az emberek negatív reakciója.

    „A hozzászólások némelyike valóban undorító. Fájdalmas – nagyon is – tudni azt, hogy az F1-es közösségnek vannak olyan szegmensei, ahol sosem fogják elfogadni az LMBTQ+ közösséget, és továbbra is visszataszító módon abuzálják őket.”

     A Mercedes bejegyzése alatt is akadtak elégedetlenkedők:

    A csapat a közösségi médiás felületein osztotta meg az új emblémáját, ám a szurkolók egy része itt sem volt boldog. Valaki egyenesen undorítónak találta az alakulat lépést, míg mások csalódtak Mercedesben.

    „Mercedes szurkolóként ezt undorítónak találom. Ugyanakkor van értelme, hiszen a csapat mindig Max Verstappen hátsóját nézi”

    „Itt az ideje, hogy felhagyjak a Mercedes támogatásával.”

    „Csalódtam.”

    https://twitter.com/4usteen/status/1664200308925530112?s=20

  • A Red Bullnál sincs kolbászból a kerítés? További mérnököket veszíthetnek!

    A Red Bullnál sincs kolbászból a kerítés? További mérnököket veszíthetnek!

    Sajtóértesülések szerint további mérnökök hagyhatják ott a domináns Red Bull csapatot az idén.

    Nem csak a versenyzők körében megy a „keringő”, a csapatvezetők és a mérnökök is elkezdték cserélgetni a munkahelyeiket. Ugyan náluk már korán beindult a mozgolódás, hiszen a szezon elején már kiderültek a csapatváltások. Laurent Meikes kerül majd az AlphaTauri élére, David Sanchez a McLarenhez tart, míg tegnap Rob Marshall megszerzését jelentette be a csapat.

    A sajtó már Miamiban beszámolt arról, hogy fontos kulcsembert veszíthet a Red Bull, ám akkor még Christian Horner tagadta a pletykákat. A brit csapatfőnök ugyanakkor igazat mondott, hiszen Marshall nem a Ferrarihoz ment, hanem Angliában talált magának másik alakulatot.

    „Ami a Ferrarihoz átigazoló személyeket illeti, felső – illetve középvezetői szinten nincs semmilyen mozgolódás” – nyilatkozta korábban a Red Bull csapatfőnöke.

    Sergio Pérez, Red Bull
    Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Olasz lapértesülések szerint három szakember viszont tényleg Maranellóba költözik és búcsút int a Red Bullnak. Az itáliai sajtó úgy tudja, hogy a távozók között van David George aerodinamikai mérnök, míg a másik két eligazoló nevét még homály fedi. Ám az olaszok hozzátették, a két ismeretlen mérnök már a héten munka állhat a Ferrarinál.

    Egy másik pletyka szerint a Ferrarinak előbb el kell engednie Laurent Mekies kezét. A francia vezető azonnali hatállyal lemondott, hogy elkezdje a felkészülést a 2024-es szezonra. Az olaszok hozzátették, hogy az információ az átigazoló mérnököktől származik.

    Úgy tűnik, hogy a McLaren mellett a Ferrari is bevásárlókörútra indult, és a Red Bull szakembereit célozták meg.

  • Nemzetközi sajtó: Illúziók sorával indult a hétvége, de Verstappen szétzúzta az álmokat

    Nemzetközi sajtó: Illúziók sorával indult a hétvége, de Verstappen szétzúzta az álmokat

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen sikeréről és Fernando Alonso esélyeiről értekeztek a Monacói Nagydíj kapcsán.

    Ugyan jó tempót produkált az Aston Martin a hercegség utcáin, ám a holland versenyzőt és a Red Bullt ezúttal sem sikerült maguk mögé utasítani. Napsütésben és esőben sem talált legyőzőre a holland kétszeres világbajnok, így tovább növelte előnyét az összetettben. Mindaddig csapattársa már az időmérőn megalapozta a sorsát azzal, hogy falnak csapta autóját és a Q1-ben kiesett.

    A neves lapok így értékelték a Monacói Nagydíj eseményeit:

    Bild (Németország):

    „Verstappen számára ez a verseny lehetett az eddigi év lenyugodtabb fordulója. A Red Bull sztárja rajt-cél győzelmet aratott, és még az esőben sem forgott veszélyben a pozíciója. Az Aston Martin viszont hibázott, ha nem hívják be előbb Alonsót, akkor egy kiállással  teljesíthette volna a futamot és Verstappen elé kerül.”

    BBC (Egyesült Királyság):

    „Azzal az illúzióval indult a hétvége, hogy végre megszorongathatja valaki a Red Bullt. Sőt, akár le is győzhetik őket. Ez az érzés még a kvalifikáción is megmaradt, ám a verseny felénél már látszott, hogy senki sem veszélyezteti Max Verstappen első helyét. A holland azt tette, amit tenni szokott: szétzúzta a többiek reményeit, és fölényes győzelmet aratott.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Fernando Alonso, Max Verstappen, II. Albert monacói herceg és Esteban Ocon – Fotó: Vándor Iván
    AS (Spanyolország):

    „Hírességek, jachtok, drága autók, eső, káosz és balesetek… ez volt Monaco. Mindenki járt szinte mindenhol, és mindenkivel megtörtént minden, de mégsem változott a jól megszokott forgatókönyv: most is Max Verstappen végzett az élen. Ugyanakkor Alonso is elképesztő teljesítményt nyújtott, csakúgy, mint Esteban Ocon. Alonso a második helyével a legjobb eredményét érte el az Aston Martinnal, és értékes pontokat szerzett. Akár a 33. győzelem is meg lehetett volna, de ez az eredmény sem rossz.”

    ESPN (USA):

    „Az eső rossz érzéssel is eltölthette volna Max Verstappent, hiszen a Monacói Nagydíj utolsó harmadára egy vadregénnyé változtatta a versenyt. A versenyzők keményen küzdöttek azért, hogy tapadjon az abroncsuk és a pályán tudják tartani az autót.”

    TVAzteca (Mexikó):

    „Az utcai pályák királya pokoli versenyt élt meg Monacóban. Checo a poklot járta meg, míg a 16. helyen leintette a kockás zászló. A futamot viszont csapattársa, Max Vertappen nyerte fölényesen, és így tovább növelte az előnyét az összetettben.”