Címke: Red Bull

  • Azt tanácsoltak a Red Bullnak, hogy erre a versenyzőre cseréljék le Pérezt

    Azt tanácsoltak a Red Bullnak, hogy erre a versenyzőre cseréljék le Pérezt

    Újabb tanácsot kapott a tekintetben a Red Bull, hogy kire kellene leváltaniuk Sergio Pérezt.

    Az elmúlt két versenyen nem brillírozott a mexikói versenyző, így Kanadában fontos hétvége vár rá. Ha továbbra is harcolni akar a bajnoki címért, akkor a hétvégén jó eredményt kell elérnie, ugyanis csapattársa már jócskán elhúzott tőle.

    Az Adrian Newey által megálmodott Red Bull a mezőny legjobb autójának számít, mégis Pérez az elmúlt versenyeken nem tudott dobogóra állni. Mindaddig Max Verstappent az első helyen intette le a kockás zászló.

    Az egykori versenyzőből lett szakértő úgy véli, ideje körbe néznie a Bikáknak a pilótapiacon, és le kellene cserélniük a 33 éves pilótát.

    „Ha nagyobb versenyképességre vágynak, akkor Russellre, Hamiltonra, Leclerc-re vagy akár Lando Norrisra van szükségük.”

    lando norris, max verstappen
    Max Verstappen és Lando Norris – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Johnny Herbert szerint a legjobb megoldás az lenne, ha az utolsó opció mellett döntene az osztrák istálló:

    „Azzal tisztában vagyok, Lando Norrisnak hosszútávú szerződése van a McLarennel, azt viszont nem tudom, hogy van-e benne teljesítményzáradék. Szerintem jó lépés lenne a Red Bulltól, ha kimentenék őt a McLarentől. Ő nagyon is alkalmas lenne arra, hogy megbirkózzon az autóval, és jó eredményeket szállítson Verstappen mellett.”

    Nincs azzal baj, ha van egy kedvenc:

    A mexikói sajtó szerint azért nem versenyképes Pérez, mert a holland pilótát favorizálja a csapat. Ugyanakkor a Bikák ezt a feltételezést mindig is elhárították. Ám Herbert szerint teljesen normális az, ha egy csapat valakit előnyben részesít.

    „Egy csapatban mindig lesz kedvenc, hiszen tudod, hogy az egyikük következetesen fog teljesíteni. Bármennyire is megmutatta Sergio (Pérez) a szezon elején, hogy mire képes, egy ponton túl már nem tudott Max fölé kerekedni. Schumacher, Senna, Mansell és Häkkinen minden hétvégén ki tudta a legjobbat hozni az autójából.”

  • Ellenfele szerint Verstappen már nem olyan, mint régen

    Ellenfele szerint Verstappen már nem olyan, mint régen

    George Russell úgy véli, Max Verstappen már nem szorul rá arra, hogy olyan agresszív legyen, mint korábban.

    A holland versenyző merész manővereiről, és vitatható előzéseiről volt híres. Első éveiben az autótörés is a repertoárja között szerepelt, sőt utólagosan többször „küldték le a dobogóról” is.

    2021-ben Lewis Hamiltonnal vívott intenzív küzdelmet a bajnoki címért. Silverstone-ban, az első körben ütközött a hétszeres világbajnokkal, bár abban a szituációban a brit pilóta volt a ludas. Monzában a 25 éves versenyző „megmászta” ellenfele autóját, így a verseny után ő kapott büntetést.

    Ám a bajnoki címek megszerzése óta Verstappen sokkal nyugodtabban és megfontoltabban vezet. Russell szerint még ő is agresszívabb idén, mint a kétszeres világbajnok.

    A fiatal versenyző úgy véli, ez első sorban azért fordulhat elő, mert  a hollandnak már nem kell annyit küzdenie az autójával. Míg a 23 éves pilóta a W14 volánja mögött minden tizedmásodpercért megszenved, addig a Red Bull fenegyereke könnyedén pakolja le a jó köröket.

    „Amikor a bajnoki címért mész, egy kicsit másképp harcolsz. Max most már kevésbé agresszív, mint korábban. Nem is kell annak lennie. Elveszíthet egy pozíciót, és tudja, hogy később könnyedén visszaszerezheti azt. Míg mi egy kicsit a „vagy fa vagy bokor” elven mozgunk annak érdekében, hogy legyen egy esélyünk a győzelemre” – nyilatkozta Russell.

  • Vettel vagy Verstappen a jobb? – Marko válaszolt

    Vettel vagy Verstappen a jobb? – Marko válaszolt

    Helmut Marko összehasonlította Sebastian Vettel és Max Verstappen Red Bullos teljesítményét, és abszolút győztes hirdetett.

    A német ex-versenyző 2009-2014-ig vezetett az osztrák csapatnál. Ez idő alatt négy bajnoki címet szerzett, és rekordokat döntött meg az alakulattal. A hibrid-éra első éve után a 35 éves pilóta a Ferrarihoz szerződött, míg helyére Daniil Kvyat érkezett.

    Ám az orosz versenyző kalandja nem volt túl hosszú az osztrák istállóval. 2016 első felében már Max Verstappen vette át a helyét, és meg is nyerte az első versenyét a csapattal Spanyolországban. Ám az áttörő sikerre 2021-ig kellett várnia a hollandnak. Egy intenzív bajnoki szezon és egy vitatható döntés után Verstappen lett a világbajnok, majd a címvédést a következő évben abszolválni tudta.

    Az idei szezonban is a holland versenyző a legesélyesebb, így harmadik bajnoki címét nyerheti meg ebben az évben.

    A Red Bull tanácsadója összehasonlította a Vettel-korszakot, a Verstappen-érával, és győztest is hirdetett.

    „Azt hittük, hogy Sebastian (Vettel) volt a legjobbak legjobbja, de végül megjelent Max. Vettelnek ott volt az alapsebessége, és rendkívül aprólékos munkát végzett. Ám még e tekintetben is egy lépéssel előrébb jár Max.”

    Marko szerint az a legfigyelemreméltóbb Verstappen kapcsán, hogy azonnal fel tudja venni a tempót.

    „Azonnal rá tud kapcsolni és teljes gőzzel megy. Ez a vele született természetes sebességéből fakad. Fantasztikus, ahogy az autót kontrollálja.”

    Sebastian Vettel, Mark Webber
    Sebastian Vettel és Mark Webber a Red Bull színeiben – Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

    Christian Horner ugyanakkor diplomatikusabban nyilatkozott az összehasonlítást kapcsán:

    „Két nagyon különböző és fenomenális versenyzőről beszélünk. Nagyszerű az, amit Sebastian a karrierje során elért, az egyik legsikeresebb pilóta a sportágban. Nagyon-nagyon keményen dolgozott, ahogy a nyomást kezelte, az fantasztikus volt. Rengeteg tehetséggel rendelkezik, de megértette azt, hogy keményen kell dolgoznia, ha a legjobb akar lenni. Az autó minden részletét meg akarta érteni. Elemezte az ellenfeleket és a gyengeségeiket.”

    A brit csapatfőnök szerint Verstappen tehetségét sokan alábecsülik a személyisége és fiatalsága miatt.

    „Úgy gondolom, néha nem ismerik el úgy az eredményeit, ahogy kellene. A képességei csúcsán van, és kiemelkedően teljesít.”

    Guillaume Rocquelin, Vettel egykori versenymérnöke úgy véli, a német teljesebb versenyző volt, mikor megérkezett a csapathoz. Ám Verstappen még mindig tud jobb lenni.”

    „A többi topversenyzőhöz képest technikailag még mindig fejlődhet, és van is hova fejlődnie. Minél több technikai tudást szed magára, annál erősebb lesz. Maxnál eltűnt a kétségbeesett sikeréhség. Érettebb lett és következetesebben vezet.”

     

  • Hamilton miatt gondolkodik a visszavonuláson Verstappen?

    Hamilton miatt gondolkodik a visszavonuláson Verstappen?

    Nico Rosberg szerint Lewis Hamilton az oka annak, hogy Max Verstappent az utóbbi években ennyire érdekli a visszavonulás gondolata.

    A holland versenyző szerződése 2028-ban jár le a Red Bull-lal, és a 25 éves pilóta egyértelmű utalásokat tett arra, hogy egy újabb ciklust nem biztos, hogy vállalna a száguldó cirkuszban. Verstappen többször kihangsúlyozta, hogy szeretné több kategóriában megérettettni magát, viszont 40-50 évesen már nem lenne képes olyan gyorsan vezetni, mint fénykorában.

    Ugyanakkor, egy versenyképes F1-es autónak nem biztos, hogy nem mondana, sőt legutóbb még azt is elárulta, hogy egy nap szívesen vezetne a Ferrarinál is. Ám a Red Bull versenyzőjét a hosszútávú versenyzési is érdekli.

    „Az F1-ben sokat utazol, rengeteg kötelezettséged van az év során. Mindig tudod, hogy hol kell lenned, minden másodperc szinte be van osztva. Viszont én versenyzőként a versenyzést élvezem a legjobban. Már gyerekkoromban is ezt csináltam, és ezért rajongtam. Ugyanakkor, tisztában vagy azzal, hogy ami körülötted van az a sport része. Viszont ez nem igazán pozitív szempont. Ideális esetben én csak versenyeznék, de ez nem lehetséges. Szeretnék más dolgokat csinálni, ki akarom próbálni az Endurance-t, de IndyCart már nem annyira.” – nyilatkozta korábban Verstappen.

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Vándor Iván

    2016 világbajnoka úgy véli, ő tudja a választ arra, miért akar 30 évesen távozni Verstappen. Rosberg szerint az 2021-es bajnoki csata túl intenzív volt a holland számára, így a szórakozás elmaradt. A német ex-versenyző hozzátette: azóta is nehezen tudja visszaszerezni az F1 iránti élvezetet a Red Bull fenegyereke.

    „A visszavonulásról szóló beszélgetések abban az évben kezdődtek, mikor a bajnoki címért harcolt Lewisszal. Verstappen abban az évben azt mondta, hogy nem fogja ezt sokáig csinálni, ha minden évben ilyen lesz. Ezek a harcok annyira intenzívek, hogy a szórakozást szinte felemésztik” – magyarázta Rosberg.

    A Mercedes egykori versenyzője miután megnyerte a bajnoki címét, búcsút intett a száguldó cirkusznak. Szinte az egész F1-es társadalmat sokkolt a döntése, ám a német versenyző úgy érezte helyesen cselekedett. Rosberg szerint már nem volt több bajnoki cím benne, és az évek át tartó csata Lewis Hamiltonnal felemésztette.

    „A sport mindig egy intenzív környezet, különösen akkor, ha minden évben a bajnoki címért kell küzdeni. Te vagy az a srác, akinek a legtöbb vesztenivalója van. Az elvárás, hogy újra és újra nyerned kell, nagy terhet rak az ember vállára. Én nem tudom magam Max helyébe képzelni. Annyi pénze van, hogy nem kell már dolgoznia, vagy bármit csinálnia. A rekordokat tekintve az év végére minden idők egyik legjobbja lesz.”

  • Verstappen tett egy utalást arra, melyik csapatnál versenyezne

    Verstappen tett egy utalást arra, melyik csapatnál versenyezne

    Max Verstappen elismerte, örülne neki ha egyszer a Ferrari versenyzője lehetne.

    A holland versenyzőnek 2028-ig van szerződése a Red Bull-lal. Ám a kontraktus lejárta után (vagy épp közben), akár el is igazolhat, ha az osztrák csapat nem tud versenyképes autót biztosítani a pilótának. Verstappen ugyanakkor többször hangoztatta, hogy lehet 30 éves kora után már nem lesz a száguldó cirkusz tagja, ám egy ütős konstrukcióval a sportágban lehet tartani.

    A 25 éves versenyző nemrég elárulta, szívesen versenyezne a Ferrarinál a csapat történelme miatt. Az utóbbi időkben Lewis Hamilton nevét fűzték össze az olasz alakulattal, ám a Mercedes pilótája többször is kihangsúlyozta, hogy ő szeretne jelenlegi csapatával hosszabbítani. John Elkann már régóta meg akarja szerezni a hétszeres világbajnokot, de az is elképzelhető, hogy előbb Verstappen akad a horgukra.

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Rendkívül nehéz lesz, hogy ilyen hosszú ideig versenyképesek maradjunk. Ugyanakkor az emberek gyakran megkérdezik tőlem, hogy van-e álomcsapatom. Nos, tudom, hogy a Ferrarinak egyedülálló történelme van, szóval az egy olyan alakulat, ahol szívesen megfordulnék. Viszont mindig azt mondogatom, hogy csakis a legerősebb autót akarom vezetni” – nyilatkozta a holland világbajnok.

    A Red Bull versenyzője többször elmondta, hogy kipróbálná magát más kategóriákban is, így a Le Mans-i 24 órás verseny kapcsán ismét egy esetleges indulásról beszélt.

    „Imádom Le Mans-t és a hosszútávú versenyeket. Imádom nézni, ahogy a GT3-as autók beveszik a kanyarokat a Nürburgringen. Ezeket a dolgokat is megakarom tapasztalni, de nem 40-50 évesen, mert akkor már nem leszek a csúcson. 31 évesen már rengeteg szezon lesz a hátam mögött az F1-ben, viszont még képes lennék más dolgokra.”

  • Nem a Red Bull a legjobb csapat? – Hamilton válaszolt

    Nem a Red Bull a legjobb csapat? – Hamilton válaszolt

    Lewis Hamilton erőre kapott a fejlesztések után, és győzelmekről valamint a Mercedes erejéről beszélt.

    Eredetileg az Emilia Romagna Nagydíjon mutatták volna be a fejlesztéseiket a csillagosok, ám az áradások miatt a versenyt törölni kellett. Így Monacóban debütált a csomag, ami először felemás érzéseket keltett a csapattagokban. A „zero-pod” megközelítést feladta a Mercedes, és az új csomagjában inkább a Red Bull és az Aston Martin megoldásáról vett példát.

    Barcelonában fordult a kocka, és mindkét versenyző dobogóra állhatott, így elégedetten konstatálták, hogy jó irányba haladnak. A hétszeres világbajnok szerint győzelmet is szerezhetnek idén, hiszen az Ezüst Nyilak a „legerősebbek”.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton – Fotó: Mercedes AMG Petronas

    „Határozottan úgy gondolom, hogy előreléptünk. Ha Spanyolországban jól teljesítesz, akkor máshol is jó leszel, ez a minta áll fenn azóta, amióta versenyzek. Ugyanakkor lehetnek olyan pályák, ahol nem leszünk olyan nagyszerűek, de remélem ez nem fog előfordulni. A konstruktőri bajnokságban a második helyen állunk, és véleményem szerint mi vagyunk legerősebb csapat, sőt a legerősebb pilótapáros is nálunk van. George (Russell) és én hétvégőről-hétvégére bizonyítjuk ezt. Most már csak egy kicsit kell javulnunk, de tudom, hogy mindenki keményen dolgozik annak érdekében, hogy ez megtörténjen. Remélhetőleg hamarosan utolérhetjük a Red Bullt” – nyilatkozta Hamilton a Racingnews365.com-nak.

  • Tényleg ki akarja rúgni Pérezt a Red Bull? – Marko válaszolt

    Tényleg ki akarja rúgni Pérezt a Red Bull? – Marko válaszolt

    Az idei Forma-1-es szezon legutóbbi 2 futama egyáltalán nem Sergio Pérezről szólt. A mexikói pilóta mindkét hétvégén hibázott, ami miatt a világbajnoki címről szőtt álmai egyre halványabbak. A Red Bull szaktanácsadója, Helmut Marko elárulta, hogy a mostani hibái ellenére nem terveznek megszabadulni Péreztől.

    A Red Bull mexikói versenyzője Monacóban összetörte az autóját az időmérőn, ami miatt végül pontot sem tudott szerezni a versenyen, miután a hibája miatt a mezőny végéről kellett rajtolnia. Az hatszoros futamgyőztes helyzete Barcelonában sem lett jobb: egy újabb időmérős hiba után már a Q2-ben kiesett, és a versenyen csak a 4. helyen ért célba.

    Horner tanácsot adott a hullámvölgybe kerülő Péreznek

    Az előbb említett 2 rossz hétvége miatt Pérez hátránya 53 pontra nőtt Max Verstappennel szemben. A mexikóinak a 2024-es szezon végéig van szerződése a Milton Keynes-i istállónál, de nem kell félnie attól, hogy a kirúgás sorsára fog jutni. Marko szerint ugyanis Pérez fontos alapkövét képezi a sikereiknek.

    „Pérez ülése nem volt, és soha nem is lesz veszélyben” – árulta el az osztrák szaktanácsadó. – Pérez nagyon fontos nekünk, nélküle nem tudnánk elérni az idei szezonre kitűzött céljaikat. Mindkét bajnokságot szeretnénk a létező leghamarabb megnyerni.”

    Marko ezzel tiszta vizet öntött a pohárba, és így a mexikói rossz hétvégéi után megjelenő pletykák az értelmüket veszítették. Az osztrák szaktanácsadó bízik Pérez képességeiben, aminek köszönhetően már 2 futamot is tudott nyerni az idei szezonban. Marko szerint Péreznek a munkájára kell koncentrálnia, hogy javítson a teljesítményén a gyenge hétvégéit követően.

    „A gyenge hétvégéit követően emlékeztettem Sergiót, hogy koncentráljon a munkájára” – folytatta Marko. – Nem tudta kihasználni az előtte adódó lehetőségetek. Max személyében egy olyan csapattársa van, akit nagyon nehéz legyőzni. Ez nem csak rá, hanem az egész mezőnyre vonatkozik. Emiatt kell magára koncentrálnia nem pedig arra, hogy mindenképpen le kell győznie Max-et. Akkor viszont ott kell lennie, hogy ha Max-nek nem alakul jól a hétvégéje.”

  • Újabb munkakörbe kóstolhat bele Ricciardo

    Újabb munkakörbe kóstolhat bele Ricciardo

    Daniel Ricciardo hamarosan mikrofont ragad, és három verseny erejéig segíti az amerikai ESPN munkáját a Forma-1-ben.

    Tavaly még a mezőny tagja volt az ausztrál pilóta, ám a McLaren úgy döntött, hogy inkább elbocsájtja a nyolcszoros futamgyőztest. A 33 éves versenyző teljesítményen nem felelt meg a csapat elvárásainak, így helyére fiatalabb honfitársát ültették idén.

    Ricciardo a szerződésbontás kapcsán kompenzációt is kapott a wokingi gárdától, majd év végén a Red Bullhoz igazolt tartalékversenyzőnek.

    Daniel Ricciardo, Red Bull
    Daniel Ricciardo – Fotó: Vándor Iván

    Az ausztrál ugyanakkor nem csak a szimulátorban ülve segít a csapatnak. Három verseny erejéig műsorvezető lesz az ESPN-en. Will Arnett komikussal fogják a sportág érdekességeit megtárgyalni, és színesíteni a csatorna közvetítését.

    A debütálásra Kanadában kerül sor a jövő héten. Az adás az Egyesült Államokban lesz láható, az ESPN2 csatornán. Ám a két műsorvezető közül csak Ricciardo lesz a helyszínen, és ő fog interjút készíteni korábbi ellenfelivel. Addig Arnett a stúdióból irányítja az eseményeket.

    Ezután Las Vegas-ban és Austinban folytatódik majd a különleges együttműködés.

     

  • A Red Bull nagyágyúját nagyon is érdekelte a Ferrari

    A Red Bull nagyágyúját nagyon is érdekelte a Ferrari

    Adrian Newey, a Red Bull technikai igazgatója elmondta, volt idő, mikor komolyan elgondolkodott azon, hogy a Ferrarihoz szerződik.

    Az 1990-es években, mikor a brit tervezőzseni még a Williamsnél dolgozott, válaszút elé került. Vagy elköltözik Olaszországba, és a vörösöknél folytatja a pályafutását, vagy az Egyesült Királyságban marad és átszerződik a McLarenhez. Newey a második opciót választotta, majd a Wokingban töltött évek után Milton Keynesbe helyezte át a székhelyét.

    Nemrég a vörösök ismét kivetették az angol szakemberre a hálójukat, ám Newey ezúttal sem akart országot váltani.

    Adrian Newey
    Adrian Newey – Fotó: Red Bull Content Pool/Lars Baron/Getty Images

    „A múltban is voltak tárgyalásaim a Ferrarival. Nagy volt a kísértés, hiszen egy legendás márkáról beszélünk. Ám akkoriban a gyerekeim még kicsik voltak, és nem tudtam, hogyan illeszkedhetnének be egy olasz iskolába. Ha egy olyan csapathoz szerződtem volna, aminek Olaszországban van a székhelye, akkor vittem volna az egész családot” – magyarázta a Red Bull egyik kulcsembere.

    Newey azonban megtalálta a helyét a Red Bullnál, és esze ágában sincs másik csapathoz igazolni.

    „A Red Bullnál szinte a kezdetektől jelen vagyok, és a csapatváltás mindig hatalmas munkaterheléssel jár. Újra be kell illeszkedned, és el kell sajátítanod az új munkahelyen bevett gyakorlatokat. Ha 20 évvel fiatalabb lennék, akkor talán belevágnék egy új kalandba.”

  • Alonso figyelmeztette Verstappent: A dolgok gyorsan változhatnak

    Alonso figyelmeztette Verstappent: A dolgok gyorsan változhatnak

    Fernando Alonso szerint egyértelmű idén a Red Bull siker, ám könnyen előfordulhat a következő években az, hogy minden megváltozik.

    A 2023-as szezon eddig futamain a Bikák diadalmaskodtak. Hol Sergio Pérez, hol a holland világbajnok állhatott a dobogó legfelső fokára, ám úgy nem telt el verseny, hogy az osztrák csapatból ne lett volna valaki a pódiumon.

    A spanyol világbajnok, aki szintén megtapasztalhatta a dominancia egy kis szeletét, ugyanakkor figyelmeztette a 25 éves pilótát. Ami most természetesnek tűnik, az a jövőben már lehet nem lesz az.

    Max Verstappen, Fernando Alonso, Red Bull, Aston Martin
    Max Verstappen és Fernando Alonso – Fotó: Quinn Rooney/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Semmire sincs garancia. Amikor megnyertem a két bajnoki címemet (2005-ben és 2006-ban), akkor azt hittem, még nyerek párat és sok győzelemmel fogok rendelkezni. Így Max nem dőlhet hátra, hiszen láthattuk már milyen gyorsan változnak a dolgok.”

    Ugyanakkor Alonso azt is el tudja képzelni, hogy Verstappen rácáfol a teóriákra, és rekorderként hagyja abba majd a pályafutását.

    „Amíg 2026-ig nem változnak a szabályok, addig a Red Bull harcban lehet a bajnoki címért. Maxnek (Verstappen) sok esélye lesz így arra, hogy futamot nyerjen. Fiatal még, a naptár hosszabb, mint valaha. Minden évben van 24 lehetősége, hogy a dobogó tetejére álljon. Így könnyen megdöntheti a rekordokat” – tette hozzá Alonso.