Címke: Red Bull

  • Wolff a Red Bull 2026-os esélyeiről: „Szarok lesznek”

    Wolff a Red Bull 2026-os esélyeiről: „Szarok lesznek”

    Nagy kérdés, hogy a Red Bull jövőre mire mehet a saját motorjával. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint ellépzelhető, hogy nem sokra, ugyanakkor az osztrák üzletember azt is hangsúlyozta, hiba lenne temetni a bikás istállót.

    Egyelőre mindenki csak találgatja, hogy melyik csapat vagy csapatok törhetnek az élre az új 2026-os szabályok által, amit azért is szinte lehetetlen megmondani, mert a Forma–1 utóbbi 60 évének legnagyobb szabályváltozása az autókra és az erőforrásokra is kiterjed. Ezzel együtt az az általános vélekedés a paddockban, hogy akárcsak a hibrid-korszak 2014-es kezdetekor, ezúttal is a Mercedes rukkol majd elő a legjobb motorral, ami a gyári istálló mellett a McLarennek, a Williamsnek és az Alpine-nak is kedvező lehet.

    A legnagyobb kérdőjelek eközben az Audi és a Red Bull erőforrása fölött lebegnek, hiszen mindketten a nulláról kezdtek el építkezni. A Hondával szakító, saját motorrészleget alapító és a Ford technikai segítségét igénybe vevő bikások ezért könnyen lehet, hogy jövőre nem fognak a győzelmekért harcolni. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke azonban azzal együtt, hogy odaszúrt egy kicsit a riválisnak, a múlt példái alapján arra figyelmeztet, hogy nem szabad leírni a Red Bullt

    „Szarok lesznek – vágta rá viccesen az osztrák üzletember a GPBlog-nak adott interjúban arra a kérdésre, hogy mire számít a Red Bulltól jövőre, majd komolyra fordítva a szót kifejtette, milyen hatalmas fába vágta a fejszéjét az energiaitalos alakulat. – Az első válaszom az, hogy a Mount Everestet kell megmászniuk. A mi motorrészlegünk évtizedeken át növekedett. A Red Bull saját motorja azért született, mert Christian [Horner] nem akarta a Porsche-házasságot. Azt hiszem, már szinte megvolt a megállapodás arról, hogy a Porsche lesz a csapat 50%-os tulajdonosa és tükrözni fogják menedzsment részről a Red Bull GmbH oldalát, illetve szolgáltatják az erőforrást. Egyértelműen nagy kihívásba vágtak bele [a saját motorral].”

    NE HASZNÁLD!!!
    Wolff úgy véli, Horner nagyon nagy feladat elé állítótta a Red Bullt a Porsche-házasság megvétózásával | Fotó: DPPI

    Wolff természetesen a 2022-ben dugába dőlt Red Bull-Porsche projektre célzott, amit a célegyenesben fújt le Horner. A Mercedes főnöke szerint azonban nem biztos, hogy ezzel rosszul döntöttek.

    „Szerintem a két topvezető, Wolfgang Porsche és Dietrich Mateschitz megegyezett, aztán a partnerség mégsem következett be. És azért nem, mert az volt az elképzelés, hogy a Red Bullnak többé nem kellene egy motorgyártótól függenie, helyette a saját lábára kellene állnia, ami egyértelműen olyasmi, amit Dietrich Mateschitz egész életében csinált. És soha nem szabad lebecsülni senkit a sportban, akinek megvan az ereje a semmiből létrehozni valamit új ötletekkel, talán más gondolkodásmóddal az innováció terén és előállni egy olyan termékkel, ami meglepetést okozhat. Az esélyek ellenük szólnak, de meglehet, hogy bármilyen oknál fogva végül szárnyalni fognak.”

    Amennyiben pedig a Red Bull nagyon mellényúl, lesz lehetősége felzárkózni, jóllehet, azzal a 2026-os szezonnak biztosan annyi lesz. „És még ha nem is [fognak szárnyalni], a jelenlegi motorszabályok kimondják, hogy aki 2%-nál jobban le van maradva a legjobb erőforrástól, extra időt kap a tesztpadon, szóval ki tudod magad fejleszteni a gödörből – mutatott rá Wolff. – Ez nyilván nem egy vagy két futam alatt történik meg, de még csak nem is egy szezon alatt. Úgyhogy egyértelműen óriási kihívás, amibe belevágtak azzal, hogy azt mondták, megcsináljuk a saját motorunkat. De emlékezzünk, hogy amikor megérkeztek a Forma–1-be, mindenki azon viccelődött, hogy egy energiaital-gyártó a Ferrarival, a Mercedesszel és a McLarennel, meg még ki tudja kivel akar versenyezni a Forma–1-ben, végül pedig nyertek. Talán öt év múlva másként fogunk erről beszélni.”

  • Piastri nyerte a Ferrarik baleseteivel és Norris drámai kiesésével felkavart futamot

    Piastri nyerte a Ferrarik baleseteivel és Norris drámai kiesésével felkavart futamot

    A Holland Nagydíjon az élről induló Oscar Piastri behúzta a győzelmet, és hatalmas mértékben növelte az előnyét az F1-es tabella élén Lando Norris előtt, mert csapattársa motorja néhány körrel a cél előtt elfüstölt.

    Norrisnak alapvetően a rajtnál lett volna a legnagyobb esélye másképp alakítani a sorrendet, de nem ő előzött, hanem őt előzte meg határozottan Max Verstappen, akinek a döntött 3-as kanyarnál hatalmas mentést kellett bemutatnia, hogy megszelídítse a beszitáló autóját (videó itt). Ebben a lágy gumi is segítette, amiről a McLaren előzetesen sejtette, hogy komoly fegyver lehet a holland kezében.

    Ez végül csak átmeneti helycserének bizonyult, a 9. körben Norris visszaelőzte Verstappent, utóbbi nem is nagyon állt ellen, mert az abroncsai már erősen koptak. Innentől körökön keresztül szemerkélt az eső, és ennek Lewis Hamilton lett az áldozata, balesetet szenvedett a táv harmadánál a döntött 3-as kanyarnál.

    Szélesre csúszott, nem tudta időben megfogni az autót, eltalálta a szalagkorlátot. A bajait tetézi, hogy még egy vizsgálat is vár rá a Holland Nagydíj után, amiért a rajtrácsra menet túl gyorsan ment a bokszutca bejáratánál; a kiesése miatt az esetleges büntetést a következő futamra szabhatják ki.

    Jött a biztonsági autó a mezőny elé, a versenyzők pedig, akik addig még nem tették, kerékcserére. A sorrendben annyi változást történt elöl, hogy George Russell átvette Charles Leclerc-től az 5. helyet – utóbbit pont saját csapattársa hozta nehéz helyzetbe, mert épp Hamilton balesete előtt járt a bokszutcában, vagyis az elévágási kísérlete nemhogy sikeresnek bizonyult volna Isack Hadjar ellen, az említett két riválisa kisebb időveszteséggel teljesítette a saját kerékcseréjét.

    Az újraindításnál a pontszerző helyen haladó Carlos Sainz és Liam Lawson ért össze az első kanyarnál, mindkettejük autóján megsérült a gumi (a támadó Williamsen az első szárny is), mehettek a depóba szervizre.

    Törmelék került a pályára, és a rövid virtuális biztonsági autós szakaszt követően Leclerc agresszíven visszaelőzte Russellt egy ritkán látható módon: a sikánnál kívülről vetődött be a Mercedes mellé a jobbosnál, majd a balosnál tartotta magát a kavicságyon átszánkázva, így az övé lett a pozíció.

    A két autó eltalálta egymást, a Mercedes pedig megcserélte a sorrendet a versenyzők között, hátha Kimi Antonelli veszélyesebb lesz Leclerc-re. Nos, az is volt, de nem úgy, ahogy gondolták: a kerékcserék következő fordulójánál, az 54. körben a pályára visszatérő Leclerc-t megpróbálta meglepni a fiatal olasz a 3-as kanyar alján, de a belső (alsó) íven indította támadása ütközéssel végződött, kiforgatta a Ferrarit, bele a falba, amely tehát a Mercedes minkét autójával közelebbi kapcsolatba került a Holland Nagydíjon. Leclerc kiesett, Antonelli jogosan időbüntetést kapott a manőverért.

    Az újabb biztonsági autós megszakítás után sem tudta Norris meglepni Piastrit, a 65.

    körben pedig jött a dráma: az üldöző McLaren füstölni kezdett, a brit feladta a futamot. Ez hatalmas érvágás számára a bajnoki csatában, hiszen az F1 tabelláján 34 pontra ugrott a hátránya Piastrival szemben, ami több, mint amennyi egyetlen futamgyőzelemért jár.

    Az utolsó körökben már nem történt újabb változás Piastri nyert Verstappent megelőzve. A szenzációs formában lévő Hadjar dobogóra állt a Racing Bulls versenyzőjeként, Russell és Alexander Albon követte őt a pályán. Antonelli a büntetései miatt a 6.-ról visszaesett a 16. helyre (a Leclerc elleni ütközésen túl bokszutcai gyorshajtásért is büntették), a 6. Oliver Bearman lett annak köszönhetően, hogy a kemény gumis nyitó etapját elnyújtották a második biztonsági autós fázisig, így kevesebb kerékcserével abszolválta a távot a többieknél. Őt az Aston Martin két pilótája követte, Yuki Tsunoda hosszú idő után pontokat szerzett a 9. hellyel, a 10. Esteban Ocon lett.

  • Verstappen akár a Ferrarihoz is igazolhat? – apja érdekes infót osztott meg

    Verstappen akár a Ferrarihoz is igazolhat? – apja érdekes infót osztott meg

    Max Verstappen apja érdekes részletet osztott meg arról, hogy miről beszélgettek fiával, amikor az esetleges csapatváltás volt a téma.

    Mióta a Magyar Nagydíjon kijelentette, hogy 2026-ban még biztosan a Red Bull versenyzője lesz, nem kell azt találgatnunk, hogy Max Verstappen melyik csapat kedvéért hagyja el az év végén a bikás istállót, ám ettől még folyamatosan újabb részletek látnak napvilágot az elmúlt időszakról. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a Holland Nagydíjon például elmondta, hogy a négyszeres világbajnok miért nem akart még váltani, maga az érintett pedig beismerte, hogy Szardínián valóban találkozott az osztrák üzletemberrel és családjával.

    Eközben Jos Verstappen a ViaPlaynek adott interjúban érdekes dolgot árult el, amikor arról kérdezték, mennyit beszélt a fiával arról, hogy esetleg 2026-tól a Mercedes pilótája legyen. „Sokat. Nemcsak az idén beszéltünk róla sokat, de az idén egy kicsit többet, mint a korábbi években. Szóval igaz [hogy egyeztettünk], de a pletykák sok badarságot is írtak. De a Ferrariról, a Mercedesről és a Red Bullról is beszéltünk. Ez logikus. Max és én megvitattuk a lehetőségeket, és ez a három nagy csapat, a McLarent leszámítva, amely szívesen láthatná őt.”

    Magyarán nemcsak az került szóba apa és fia között, hogy utóbbi maradjon-e a Red Bullban vagy váltson Mercedesre, hanem egy esetleges jövőbeli ferraris ülés is. Erre pedig jövőre még nyilván nem lett volna esély, hiszen Lewis Hamilton kétéves szerződést írt alá a maranellóiakkal, ám amennyiben 2026 végén távozik, 2027-re megüresedik egy ülés a Scuderiánál. Lehet, hogy Verstappen azért is vár ki, hátha lecsaphat erre?

    Bernie Ecclestone, az F1 korábbi vezére szerint ugyanakkor ez hiba lenne. „Ha a Ferrarihoz megy, az a karrierje végét jelentené. Reméljük, hogy ez nem történik meg” – nyilatkozta a Sport.de-nek a brit üzletember.

    A Verstappenről rendszerint hízelgő véleményt megfogalmazó Fernando Alonso eközben az AS-nek kijelentette, hogy a Holland Nagydíj időmérőjén mindkét autójával Q3-ba jutó (Hadjar 4., Lawson 8. lett) Racing Bullsban a holland nemhogy nem lenne közel 100 pontos hátrányban az éllovas Oscar Piastrival szemben, hanem világbajnoki reményekkel versenyezhetne. „Ha Verstappen lenne abban az autóban, a világbajnoki címért harcolna. Láttuk az év elején Tsunodával, aki addig mindig a legjobb hatban volt, majd hirtelen kiesett a Q1-ben” – mondta a kétszeres világbajnok.

    Alonso szerint tehát Verstappennek nem is feltétlenül kell topcsapat ahhoz, hogy sikeres legyen, de azért az nem túl valószínű, hogy középcsapatba szerződjön a jövőben.

  • Alonsónak valós esélye lehet arra Hollandiában, ami legutóbb két éve sikerült neki

    Alonsónak valós esélye lehet arra Hollandiában, ami legutóbb két éve sikerült neki

    Az Aston Martin remeklése volt a Holland Nagydíj pénteki szabadedzésének üde színfoltja, ami után már joggal beszélhetünk arról, hogy a legutóbb két éve Brazíliában dobogóra álló Fernando Alonso eséllyel pályázhat-e a pódiumra vasárnap.

    Noha a szél, az alacsony tapadású aszfalt, a rengeteg kicsúszás, a két piros zászlós megszakítás és a beállításokkal való szokottnál nagyobb kísérletezés nem segíti az erősorrend meghatározását a Holland Nagydíj szombati és vasárnapi napjára, az a két pénteki szabadedzés után egyértelműen elmondható, hogy a McLaren mindenki előtt jár.

    Hatalmas baleset, ismét megpördülő Hamilton, majdnem ütközés a bokszutcában – ez történt a Holland Nagydíj második szabadedzésén

    „A McLarenek szerintem érinthetetlenek, az Aston Martin pedig meglepően gyors. Szerintem a harmadik helyért az Aston Martin, a Mercedes és mi fogunk csatázni” – értékelt Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója.

    Ebből a felsorolásból az Aston Martin említése lehet meglepő azoknak, akik nem tudják, hogy mi történt a szabadedzéseken. A silverstone-i istálló ugyanis mindkét alkalommal nagyon erős teljesítményt nyújtott, és míg az első tréningen a két McLaren mögött végeztek, a másodikon Fernando Alonsónak sikerült kettéválasztania a két papajaszínű autót, miközben Stroll a falban végezte.

    Az Aston új padlólemezt hozott erre a hétvégére, amit Stroll és Alonso felváltva tesztelt, remeklésük azonban nemcsak ennek köszönhető, hiszen már a Hungaroringen láthattuk, hogy az AMR25-ösnek a jelenlegi konfigurációjában nagyon fekszik a magas leszorítóerőt igénylő, ellenben az aerodinamikai hatékonyság szempontjából nem kiemelkedő vonalvezetés. És mivel Monaco és a Hungaroring után Zandvoortban a legfontosabb a rengeteg leszorítóerő, várható volt, hogy nem lesznek rosszak.

    „Magyarországon jól mentünk, most pedig ismét jó tempót mutattunk a szabadedzéseken – értékelt Alonso. – Tudjuk, hogy ez csak szabadedzés, de jó látni, hogy ilyen elöl vagyunk. Meglátjuk, mi történik holnap. Minden fejlesztés, amit hoztunk, a vártak szerint működik, ami nagy magabiztosságot ad arra, amit a tél folyamán fogunk csinálni.”

    Ezek a kijelentések különösen annak tükrében pozitívak, hogy az utóbbi években az Aston azzal küszködött, hogy nem képes előrelépni a szezon közbeni fejlesztésekkel, mert az eszközei nincsenek megfelelően kalibrálva és az ott látottak nem korrelálnak a valósággal. Az idén már voltak biztató jelek arra, hogy ez változik, de most minden korábbinál jobban néznek ki az újításaik.

    Norris, McLaren
    A McLarent normál körülmények között most sem lehet majd utolérni | Fotó: Joe Portlock/Getty Images

    Alonso ugyanakkor nem gondolja, hogy a McLarent el tudják kapni. „Nem hinném, hogy lőtávon belül vannak, de a topcsapatok némelyike, mint a Mercedes, a Ferrari vagy a Red Bull, nem tűnik túl messze levőnek, szóval velük megpróbáljuk felvenni a versenyt.”

    „Tényleg gyorsnak tűntek egy körön és megtankolt autóval is. Különösen Alonso. Miután változtattak valamint, nagyon hatékonyak lettek” – dicsérte a silverstone-i istállót Marko, ami azt bizonyítja, hogy az ellenfelek is számolnak az Astonnal.

    Ezzel együtt a megtankolt autós tempójukat nehéz megítélni, mert Stroll a balesete miatt nem teljesített ilyet a második edzésen, és Alonso is csak nagyon kevés kört tett meg az Albon balesete miatt életbe lépett piros zászlós megszakítás miatt, amelyeken átlagosan négy tizeddel volt lassabb Norrisnál. Ám mivel egykiállásos futamnak néz ki a vasárnapi, az erős időmérős teljesítmény aranyat érhet.

    A megtankolt autós etapok átlagai

    Helyezés Pilóta Körátlag Megtett kör keverék
    1. Norris 1:14,9 7 közepes
    2. Verstappen 1,15,2 6 lágy
    3. Russell 1:15,3 9 kemény
    4. Hamilton 1:15,5 3 közepes
    5. Alonso 1:15,5 3 közepes
    6. Piastri 1:15,6 5 közepes

     

    A megtankolt autós etapok során tehát Norris volt a leggyorsabb és Verstappen a második, ám a holland lágy gumikat használt és nem tett meg elég kört ahhoz, hogy kijöjjön ennek a keveréknek a hátránya. A képet tovább kuszálja, hogy Russell a harmadik helyen keményeken körözött, amelyek a Mercedesen mindkét másik keveréknél jobban működtek, Piastri 7 tizedes hátránya Norrishoz képest pedig a futamra szinte biztosan eltűnik vagy jelentősen kisebb lesz, jelenleg pedig eltérő megközelítésre utal a gumikezelésben.

    A harmadik helyre a két McLaren mögött tehát jelen állás szerint bárki odaérhet (még az első edzésen konzervatív beállítással, azaz nagy hasmagassággal köröző, de aztán a másodikra változtató Ferrari is), száraz körülmények között a wokingiak ugyanakkor nem tűnnek verhetőnek. Persze az eső még tovább növelheti az előnyüket, de egy káoszfutamon bármi lehet. Azonban ha nem jön csapadék, a versenyen nagyon nehéz lehet előzni, így ismét döntő fontosságúnak bizonyulhat az időmérő.

  • A Red Bull ultimátumot adott Tsunodának

    A Red Bull ultimátumot adott Tsunodának

    A még kiadó 2026-os F1-es versenyzői ülések közül a Red Bullét övezi az egyik legtöbb bizonytalanság, amelybe Yuki Tsunoda próbál belekapaszkodni.

    Rajta múlik, meggyőzi-e a szerződéshosszabbításról a csapatot, de nem túl rózsás a helyzete: eddig csak 7 pontot kapart össze azóta, hogy Liam Lawsonnal helyet cseréltettek vele, utoljára tavasszal végzett az első tíz helyezett között, utána hét futamon nullázott. Ő úgy látja, javulást hozott a teljesítményében, hogy már Max Verstappen mellett már ő is használhatja a Red Bull legújabb fejlesztéseit, és ezt a formát akarja kiterjeszteni a szezon hátralevő részére.

    De jut-e még annyi idő és türelem neki, hogy ez eredményekben megmutatkozzon? A Holland Nagydíj előtt arra utalt (konkrét dátum, időpont említése nélkül), hogy ultimátumot kapott. „Több pontot kell szereznem – idézte Tsunodát a RacingNews365. – Ami a határidőt illeti, megegyeztünk a csapattal, hogy mikorra kell jó teljesítményt elérnem, és akkor eldönthetik, szerződtetnek-e a következő évre. Meglátjuk.”

    „Egyértelműen többet kell mutatnom. A nyári szünet előtti két verseny azonban segített kicsit. Főleg Helmut [Marko] nem volt tisztában vele, mekkora különbséget jelent köztem és Max között, hogy eltérő csomaggal vezetünk. Amint én is megkaptam az övét, hirtelen sokat javult a tempóm.”

    „Magyarországon nagyon kicsi volt kettőnk között a különbség az edzésektől fogva, ez mutatja, van bennem potenciál.”

    A Cadillac jövő évi pilótájának kinevezett Sergio Pérez azt mondta, a saját tapasztalataiból kiindulva számított rá, hogy Tsunoda baja is meggyűlik az autóval a viszonylag jó kezdés után, mert a friss fejlesztésekhez nehéz alkalmazkodni, és Verstappen csapattársának a holland stílusát kell másolnia, nem tudja a saját útját járni.

    Ha Tsunoda nem javul látványosan, Isack Hadjar előléptetése lenne logikus a Red Bull részéről, vagy húzhatnak egy merészet a jelenleg az F2-ben szereplő Arvid Lindblad mély vízbe dobásával.

  • „Nincs értelme kiabálni” – Verstappen hazai futama ezúttal aligha lesz diadalmenet

    „Nincs értelme kiabálni” – Verstappen hazai futama ezúttal aligha lesz diadalmenet

    Max Verstappen közel 100 pontos hátrányban vág neki az idei szezon folytatásának az F1 nyári szünete után, azaz a világbajnoki címről gyakorlatilag lemondhat, de ennek ellenére úgy véli, nem nehéz motiváltnak maradnia a fennmaradó tíz versenyre, és az autója jobb megértését is izgalmasnak tartja annak ellenére, hogy 2026-ban a szabályváltozások miatt teljesen más Red Bullban ül majd.

    A négyszeres világbajnok a legutóbbi futamot a 9. helyen fejezte be a Hungaroringen, és mivel a zandvoorti pálya is tele van középgyors, nyújtott kanyarokkal, hazai futamán sem reménykedhet győzelemben. „A legutóbbi nem volt egy nagyszerű hétvége a számunkra, ezért remélem, hogy közelebb lehetünk. Nem gondolom, hogy a hátralevő pályák közül ez lesz számunkra a legjob, de esőt is jósolnak, ami mindig okoz némi káoszt. Meglátjuk, mi lesz” – mondta az FIA sajtótájékoztatóján.

    Verstappen még a szezon elején tudott nyerni két versenyt, az első Szuzukában, a másodikat Imolában, azóta viszont nem termett számára babér. „Azt mondanám, hogy minél több a gyors kanyar egy pályán, annál jobb nekünk, míg a lassú és középgyors kanyarok kicsit nehezebbé teszik a dolgunkat” – mutatott rá.

    Ám ha azt gondolnánk, hogy lényegében csak túl akar lenni a szezonon a holland, akkor tévedünk. „Minden egyes hétvégéből megpróbáljuk kihozni a legtöbbet, és meglátjuk, hogy lesznek-e lehetőségek, miközben próbálunk többet tanulni az autóról. Természetesen a következő szezonban nagyon másak lesznek az autók, de továbbra is nagyon kíváncsi vagyok, hogy kicsit jobban megértsem az idei kocsit és hogy hol találhatunk némi teljesítményt, amivel kicsit megkönnyíthetjük a dolgunkat.”

    „Őszintén szólva ez nem olyan nehéz – felelte arra a kérdésre, hogy miként marad így motivált. – Valószínűleg nehezebb lenne, ha még nem nyertem volna semmit, és azt gondoltam volna, hogy mostanra a bajnoki címért fogok küzdeni. De amikor sokat nyertél és átéltél egy olyan időszakot, amelyben sokat nyersz, tisztában vagy vele, hogy eljön az idő, amikor ennek vége szakad. Sajnos esetünkben jelenleg ez a helyzet, ugyanakkor nincs értelme frusztrálttá válni vagy kiabálni. Az energiapazarlás lenne. Jobb inkább megvizsgálni az autót és a szervezetet és megnézni, hogy a jövőben miként lehetünk jobbak. Jelenleg ezen dolgozunk.”

    Verstappen arról is szót ejtett, hogy jövőre jön ide utoljára az F1, hiszen Zandvoort 2026 után kikerül a naptárból. „Talán a Forma–1-gyel többet nem jövünk ide, de a pálya megmarad, nem igaz? – mondta a Red Bull sztárja a holland sajtónak. – Természetesen a Forma–1 nem fog többé versenyezni itt, és természetesen hiányozni fognak ezek a hétvégék a rengeteg drukkerrel, de nem arról van szó, hogy soha többé nem fogok itt versenyezni. Sajnálatos, de az élet megy tovább.”

    Miután zsinórban háromszor nyert Zandvoortban, tavaly pedig második lett Lando Norris mögött, jó esély van rá, hogy az idei lesz Verstappen pályafutásának legrosszabb hazai futama, legalábbis, ami az eredményességet illeti.

  • A McLarennel csúnyán kitolt, de most a Red Bull is rámozdulhat az F1-en kívüli legjobb versenyzőre

    A McLarennel csúnyán kitolt, de most a Red Bull is rámozdulhat az F1-en kívüli legjobb versenyzőre

    Egyetlen pilóta van az autóversenyzés élvonalában, akinek sikerei ebben az évtizedben Max Verstappenéihez mérhetők, és az USA-ból érkező hírek szerint a Red Bull szeretné is őt megszerezni 2026-ra a holland mellé az F1-be!

    Álex Palou 2021 óta már negyedik bajnoki címét szerezte meg az IndyCarban idén, ezúttal ráadásul a sorozat viszonyaihoz képest igencsak domináns stílusban. Sikerét már azzal megalapozta, hogy az első hat versenyből öt győzelmet és egy második helyet gyűjtött, végül pedig két futammal a szezon vége előtt behozhatatlan pontelőnyre tett szert, így már az is belefért, hogy a hétvégén Milwaukee-ban az ő megelőzésével nyert először egy másik európai versenyző.

    A spanyol számára nemcsak sikerei, de európai versenyzési gyökerei miatt is kézenfekvő lenne az F1-re való váltás, aligha véletlen, hogy ő maga és a világbajnokság egyes csapatai is kacérkodtak már ennek gondolatával. Ez viszont mindeddig nem valósult meg, sőt legutóbb egy komoly balhéhoz is vezetett: Palou egy 2024-től kezdődő, három évre szóló szerződést kötött a McLarennel, amiből azonban végül kihátrált, s maradt a Chip Ganassi Racingnél az IndyCarban. A McLarennek az IndyCarban is van csapata, de feltehetően a megállapodás az F1-be való átvezetésről szólt (Palou többször is tesztelte az F1-es autót), ám akkor gondolhatta meg magát, amikor a wokingi istálló elköteleződött Lando Norris és Oscar Piastri mellett, hiszen ezáltal csekéllyé vált az esélye annak, hogy belátható időn belül állandó Forma–1-es ülést kaphat a McLarentől. „Túl öreg vagyok ahhoz, hogy mások sérülésére várjak” – mondta erről korábban.

    Időpocsékolás lenne az F1? Így csúszott le a jelenlegi legjobb versenyzőről a McLaren

    Annak az ügynek a jogi része azóta sem ért véget, éppen a napokban derült ki, hogy a McLaren 30 millió dollár kártérítést követelt Paloutól, számításuk szerint ugyanis ekkora veszteség érte őket a szponzori bevételek kiesése, illetve más tesztpilóták leigazolásának szüksége miatt. Az ügy bírósági tárgyalása októberben kezdődik meg, miután a felek nem tudták egymás között lerendezni nézeteltéréseiket.

    És mindennek árnyékában robbant a hír az Indystar.com részéről, miszerint most egy másik F1-es élcsapat vetette ki hálóját Paloura, s a Red Bull szeretné megszerezni őt már a 2026-os szezonra, hogy a gyengén teljesítő Yuki Tsunoda helyett ő legyen Verstappen csapattársa. A két legrangosabb formaautós sorozat két négyszeres bajnoka egymás mellett kétségtelenül igazi szupercsapatot alkotna, noha az Indystar megkeresésére maga Palou, az ő menedzsere, valamint a Ganassi képviselője is cáfolta, hogy zajlanának ezzel kapcsolatos egyeztetések.

    A szerződéses ügyek mindenesetre ezúttal sem tűnnek könnyen lerendezhetőnek. A spanyolnak most 2026 végéig van megállapodása a Ganassival, amiből még talán ki is vásárolható, ám mivel a csapat jelenleg pénzügyileg is segíti Palout a McLarennel folytatott jogi csatározásokban, okkal merül fel a kérdés, hogy egy kivásárlással ezt a felelősséget is a nyakába kellene-e vennie a Red Bullnak, és állni a költségeit egy tőlük teljesen független szerződésszegési ügyben az egyik közvetlen riválisukkal, a McLarennel szemben.

    A lap megjegyzi, nem ez lenne viszont az első alkalom, hogy a Red Bull sikeresen kitárgyalta egy versenyző megszerzését a Chip Ganassi Racingtől: 2017-ben Brendon Hartley járt közel ahhoz, hogy teljes szezonos állást kapjon a csapattól az IndyCarban a következő évre, de végül az F1-ben kötött ki a Toro Rossónál.

    Nem Palou az egyetlen IndyCar-pilóta, akinek neve a napokban (újra) szóba került egy F1-es ülés kapcsán, de még a fent ecsetelt viszontagságokkal együtt is a spanyol van jobb helyzetben ahhoz, hogy ezt elérje – a Cadillackel kapcsolatban álló Colton Herta ugyanis a hírek szerint először az F2-t venné célba, neki ugyanis még szuperlicencpontokat is gyűjtögetnie kell.

  • A Red Bull volt pilótája szerint Horner nem úgy fog visszatérni, hogy attól Toto Wolff „igazán szarban” legyen

    A Red Bull volt pilótája szerint Horner nem úgy fog visszatérni, hogy attól Toto Wolff „igazán szarban” legyen

    Christian Horner visszatérése korábbi pilótája szerint nem ott fog megtörténni, ahol az érzékenyen érintené Toto Wolffot. 

    A múlt héten hivatalosan is véget ért Christian Horner 20 éves pályafutása a Red Bullnál, de azért egyáltalán ne zárjuk ki, hogy a már a júliusi Belga Nagydíj előtt menesztett csapatfőnököt viszontátjuk még a paddockban. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke például a Sky Sports-nak viccesen megjegyezte: „[Horner] feltűnhet az FIA-nál és akkor igazán szarban leszek. Soha nem lehet tudni.” Robert Doornbos, a Horner irányította Red Bullnál 2006-ban néhány futamon induló holland expilóta szerint azonban egykori főnöke nem ezt az utat választja majd. „Nem látom őt valamilyen FIA-nál betöltött szerepben visszatérni, helyette szerintem még egyszer belevág csapatfőnökként” – idézi a Motorsport.com holland kiadása a televíziós szakértővé lett pilótát.

    Horner a 20 éve alatt 6 konstruktőri és 8 egyéni világbajnoki címet nyert a Red Bull-lal, miközben felépítette azt az óriást, ami ma a Red Bull Racing és a hozzá kapcsolódó vállalatok. Lévén nemcsak csapatfőnök, hanem vezérigazgató is volt, szerepe jóval túlmutatott az F1-es istálló mindennapi dolgain, így aztán tapasztalata értékes lehet bármelyik riválisnak.

    Juan Pablo Montoya a középcsapatok helyében ezért lecsapnak az 51 esztendős szakemberre. „Ha nekem egy olyan csapatom lenne, mint az Aston Martin, a Cadillac, az Alpine vagy a Haas, két másodperc alatt leigazolnám őt” – közölte a kolumbiai a MontoyAS podcastban, ahol kifejtette, szerinte egyetlen dolog állhatna csak Horner útjába.

    „Ha Christiannak lesz esélye, vissza fog térni. Hogy akar-e vagy sem, azt nem tudjuk. Mindazok után, ami történt, és amekkora végkielégítést a Red Bullnak adnia kellett neki, anyagilag rendben van. Talán a megállapodás része volt az is, hogy nem dolgozhat többé az F1-ben? Ez az egyetlen dolog, ami megállítaná őt.”

  • Ezzel az agresszív tervvel készült a Red Bull arra, ha elveszíti Verstappent

    Ezzel az agresszív tervvel készült a Red Bull arra, ha elveszíti Verstappent

    Mivel nagyon is reális esély mutatkozott arra, hogy Max Verstappen jövőre már nem a Red Bullnál versenyez, a bikás istállónak készülnie kellett a pótlására. Az egyik elismert F1-es újságíró szerint Christian Hornernek volt egy agresszív terve.

    A Magyar Nagydíj óta biztosra vehetjük, hogy Max Verstappen 2026-ban is a Red Bull versenyzője lesz, de a holland pilóta megerősítését megelőző, bizonytalansággal teli hónapok alatt igencsak kézzelfogható közelségbe került az az eshetőség, hogy a négyszeres világbajnok jövőre a Mercedesnél folytatja. A The-Race.com újságírója, Scott-Mitchell Malm az oldal podcastjában pedig kifejtette, információi szerint Christian Horner, a bikások Belga Nagydíj előtt menesztett csapatfőnökének egyik terve Carlos Sainz kivárlása volt a Williamstől arra az esetre, ha a címvédő veszi a kalapját.

    „Tudom, hogy az egyik hely, ahol Sainz rajta volt a radaron, Christian Horner Red Bullja. Úgy hiszem, Sainz tulajdonképpen része volt egyfajta nagyon-nagyon agresszív Verstappen B-tervnek, ami Hornernek eléggé tetszett. Ez arról szólt, hogy amennyiben Verstappen elmegy, felszabadul egy rakás pénz és nincs potenciális feszültség vagy bármi ilyesmi, ami miatt aggódni kellene.”

    Sainz vállára kiült a kisördög: „Égesd fel a Ferrarit Hamilton érkezése előtt!”

    Mindez azok után, hogy tavaly a Red Bullnak megvolt a lehetősége kivásárlás nélkül megszerezni a Ferrarinál Lewis Hamilton érkezése miatt létszám felettivé váló spanyolt, de akkor nem éltek ezzel az eséllyel.

    „Az ötlet, hogy fizetnek egy zsák pénzt, hogy kivásárolják Carlos Sainzot, akit tavaly szabadon megszerezhettek volna… Nem ingyen, mert bár szabadügynök völt, fizetést természetesen kellett volna kapjon. Sainz és George Russell lett volna a célpont, mert nyilván, ha Verstappen elment volna, a Mercedesnél kötött volna ki. Ezért úgy érzem, Sainz rajta volt a Red Bull radarján” – mondta Mitchell-Malm.

    Sainz a 2024-es szezonban két futamot is nyert és összességében nagyot növelt a saját ázsióján a teljesítményével és azzal a hozzáállással, amit annak tükrében tanúsított, hogy már a szezonkezdet előtt megtudta, lecserélték Hamiltonra. Végül a Sauber–Alpine–Williams hármasból utóbbi mellett döntött annak ellenére, hogy a Sauber jövőre az Audi gyári csapata lesz.

    Így hazudott a Ferrari Sainznak, akit barátja sokkolt Hamilton szerződtetésével

    Az alkalmazkodás nem ment zökkenőmentesen számára Grove-ban, jelenleg pedig 38 ponttal áll lemaradva csapattársa, Alex Albon mögött, James Vowles csapatfőnök bizalma azonban töretlen az irányába. A brit szakember pedig nemrég elmondta, ő sem igazán értette, hogy a topcsapatok közül miért nem akart senki lecsapni a spanyolra.

    Sajtóhírek szerint a Red Bull indoka az volt, hogy egyszer már megtapasztalták, milyen ellenségeskedés zajlott Jos Verstappen és idősebb Carlos Sainz, azaz a két apuka között, amikor 2015-ben a két fiú csapattárs volt a Toro Rossónál, és ezt nem szerették volna újra átélni. A közhiedelemmel ellentétben fiatalabb Sainz és Max Verstappen ugyanis abszolút jóban van.

    „Az egyetlen, amit el tudok mondani, hogy őszintén jól kijövök Max-szal – jelentette ki Sainz a High Performance Podcastban. – Ez az, amit az emberek kívülről nem látnak. Az első évünkben a Toro Rossónál rivalizáltunk, de a kettőnk tekintetében és abban, ahogyan versenyeztünk, ez egy viszonylag egészséges rivalizálás volt. Most pedig nagyon jól kijövünk. Úgyhogy, ha ez az oka, akkor nem értem, miért nem akartak engem Max mellé, mert szerintem nagyon erős párost alkottunk volna.”

  • Verstappen ilyen pszichológiai fogással üzent Hamiltonnak

    Verstappen ilyen pszichológiai fogással üzent Hamiltonnak

    Max Verstappen és Lewis Hamilton, valamint a csapataik 2021-ben mindent bevetettek egymás ellen, erről derült ki egy újabb érdekes részlet.

    Milyen réginek tűnik már, hogy Hamilton éveken át legyőzhetetlen volt, 2014-től 2020-ig csak egyszer nem ő lett a Forma–1 világbajnoka. A tróntól Verstappen fosztotta meg 2021-ben egy örökké emlékezetes, kőkemény, sok drámai pillanattal tarkított csata után. A holland akkori teljesítményért felelős mérnöke, Bradley Scanes elárulta, hogy a versenyzője a pályán kívül is minden apróságot bevetett, hogy jelezze vetélytársának, már nem ő a főszereplő.

    „Lewis mindig sok idő után lett kész a sajtótájékoztatókra. A teljes öltözékét lecserélte és megcsinálta a frizuráját, felvette a saját ruháit, míg Max csak lecserélte az overallját és már ment is. Később azonban mi is elkezdtünk minden ruhadarabot lecserélni, Max  készülődése is hosszabb lett” – mesélte a High Performance podcast adásában.

    „Lewisnak várnia kellett rá. Ez is az erőfitogtatás része volt, hogy többé nem várunk rád, a stafétát átvettük, a miénk az irányítás.”

    Nyilván nem ez döntötte el a küzdelem sorsát, és ezt a részletet természetesen főleg csak Verstappen és Hamilton érzékelhette a színfalak mögött, a külvilág nem.