Címke: Red Bull

  • Nagy dobásra készül a Mercedes, a többiek az FIA-hoz fordultak

    Nagy dobásra készül a Mercedes, a többiek az FIA-hoz fordultak

    A Mercedes rendkívül magabiztosan várja a folytatást, és elárulták mi kell ahhoz, hogy ismét futamot tudjanak nyerni.

    Monacóban került bevetésre a csillagosok első nagy fejlesztési csomagja. A hercegségben még bizonytalanul nyilatkoztak az újításokról, ám a Spanyol Nagydíjon megmutatkozott, hogy valóban előrelépték. Max Verstappen mellé ugyanis George Russell és Lewis Hamilton fért fel a dobogóra, míg Kanadában a hétszeres világbajnok ismét a pódiumra állhatott.

    Ralf Schumacher korábban úgy fogalmazott, hogy az Aston Martin még mindig egy lépéssel az Ezüst Nyilak előtt jár, amit a montréali eredmények is alátámasztanak. Alonso ugyanis gyorsabb volt a brit pilótánál, hiába lepte meg a 38 éves versenyző az ellenfelét a rajtnál.

    Ám a Mercedes nem aggódik, ugyanis a Brit Nagydíjon ismét egy fejlesztési csomag érkezik az autóra. A csapat egyik munkatársa még azt is elejetette, hogy az újítások után már a győzelemért mehetnek.

    Mercedes, Russell
    George Russell – Fotó: Mercedes AMG Petronas

    Toto Wolff megerősítette, hogy Silverstone-ra újfent változtatni fog a Mercedes.

    „Egy nagyobb csomagot fogunk Silverstone-ba vinni, és egy kisebbet valamikor utána. Sokat tanultunk azóta, mióta megváltoztattuk az autó koncepcióját. A szimuláció és versenypálya közötti korreláció sokat javult, így lépésről-lépesre hajtjuk végre a feladatot.”

    Ugyanakkor az ellenfelek nem értik, hogy a költségvetési korlát égisze alatt, hogyan fejleszthet ennyit a Mercedes. Az osztrák csapatfőnök elmondta, nincs okuk aggódni, hiszen külön osztályuk van a költségek figyelésére.

    Ám az FIA úgy tűnik, talált egy kiskaput, és elkezdte figyelni a topcsapatok F1-en kívüli tevékenységeit (autók, motorok és hajók tervezése). Attól tartanak, hogy átvezetik a költségeket, és így trükközik ki a szabályokat.

    A La Gazetta dello Sport szerint a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull és az Aston Martin a Szövetséghez fordult. Ezen felül a csillagosok fejlesztései kapcsán is az FIA segítségét kérték az riválisok.

  • Verstappen vagy Alonso lenne jobb ugyanolyan autóban?

    Verstappen vagy Alonso lenne jobb ugyanolyan autóban?

    Peter Windsor, a Ferrari és a Williams korábbi csapatmenedzsere eljátszott azzal a gondolattal, hogy Fernando Alonso vagy Max Verstappen lenne-e e jobb ugyanolyan autóban.

    A holland versenyző az elmúlt versenyeken nem talált legyőzőre, így egyre magabiztosabban menetel előre a harmadik világbajnoki címe felé. A spanyol versenyző az Aston Martin volánja mögött a 33. győzelemére hajt, ám egyelőre nem sikerült abszolválni a kitűzött cél.

    Ugyanakkor a két kétszeres világbajnok teljesítményét látva felmerült a brit vezetőben az a gondolat, hogy vajon melyikük lenne gyorsabb ugyanolyan autóban.

    „Mindannyiunkban fejében él az a kép, hogy Fernando (Alonso) mesés versenyző vasárnap. Emeli a tétet, és mindent beleadva menetel előre, nem igaz? Ám vajon ő legszemfülesebb versenyző? Nos, a vasárnapokon kiemelkedően jó szokott lenni. Átszeli a célvonalat az autóval, annak állapottól függetlenül. Nagyon-nagyon következetes, a gondolatai 10-20%-át a vezetés mellett a stratégiára és a gumikezelésre fordítja. Valóban briliáns, ám amikor a valódi versenyzés kerül szóba, akkor vissza kell gondolnunk a barcelonai Alonso-Maldonado csatára.”

    A Youtube-csatornáján Windsor kifejtette, hogy meglepődött azon, mikor 2012-ben, egy Ferrarit vezetve nem a spanyol nyerte meg a hazai futamát. Így szakértővé vált brit szerint a Red Bull versenyzője lenne jobb, ha a két pilóta ugyanolyan autót vezetne.

    „Nem látom magam előtt azt, hogy ugyanolyan konstrukcióban, Alonso megelőzné Max Verstappent. Egyszerűen nem tudom elképzelni. Véleményem szerint most Max az abszolút legjobb, így még Fernandót is megelőzné.”

  • A korábbi csapatvezető szerint a mostani helyzet rosszabb, mint a 2000-es évek eleje

    A korábbi csapatvezető szerint a mostani helyzet rosszabb, mint a 2000-es évek eleje

    Eddie Jordan nemrég kritikát fogalmazott meg a jelenlegi szezonnal kapcsolatban, és párhuzamot is vont a korábbi évekkel.

    A 2023-as szezon eddigi összes versenyén egy Red Bull állt a dobogó legmagasabb fokára. Ha épp Max Verstappen nem tudott az első helyen végezni, akkor csapattárs birtokolta a pozíciót, így megtartva az osztrák csapat hegemóniáját.

    Sergio Pérez teljesítménye ingadozott az elmúlt versenyek alatt, így a holland világbajnok még nagyobb dominanciát mutatott. Az ír csapatvezető úgy fogalmazott, hogy „halálra unja magát” a versenyeken, és a mostani helyzet még a 2000-es évek elejénél is rosszabb.

    A megjelölt időszakban ugyanis Michael Schumacher győzelmét lehetett borítékolni a hétvégéken.

    Jean Todt, Michael Schumacher
    Jean Todt és Michael Schumacher – Fotó: Ferrari Media

    „El kell mondanom, hogy nem tetszett az utóbbi pár verseny. Halálra untam magam rajtuk. Max Verstappen minden idők legnagyobb versenyzőjévé fog válni, ennyire jó. Viszont a teljesítménye még a Scumacher-korszaknál is unalmasabbá teszi az egészet” – nyilatkozta Jordan.

    Az F1 történelmében a Red Bull lehet az első olyan csapat, ami minden versenyt meg tud nyerni egy szezonban. Ám ez a statisztika nem mozgatja meg a csapatfőnököt.

    „Mindig a következő versenyhétvégén jár az eszünk, futamról-futamra csináljuk a dolgainkat. Nem kell ennyire gondolkodni, annyi minden tönkre mehet. Megcsinálható ez a dolog? Igen! Mi fogjuk megcsinálni? Ki tudja? Annyi változó van ebben a játékban. A csapat hihetetlenül jó munkát végez, Max mindent kihajt az autóból. Így az eredményeink a csapatmunkának köszönhetőek.”

  • Még az FIA egyik vezetője is a Red Bull „visszaesésére” számít

    Még az FIA egyik vezetője is a Red Bull „visszaesésére” számít

    Nikolas Tombazis, az FIA együléses autós részlegének technikai vezetője úgy véli, a Red Bull előnye hamarosan csökkeni fog. 

    2022-ben lépett életbe az új szabályrendszer, ami a ground-effect korszakot alkotta meg a Forma-1-ben. Az új technikai regulákkal az előzések hatékonyságának növelését, és a másik autó követését célozta meg a sportág, sőt a csapatok közötti teljesítménykülönbségeket is redukálni szerették volna.

    Ám az új éra első évében a Red Bull és a Ferrari emelkedett ki a mezőnyből, míg a többiek vakarhatták a fejüket. Később a Scuderia lemaradt, így a Bikák váltak egyeduralkodóvá. Ám idén mögöttük „sűrűbb lett a mezőny”. Az Aston Martin felzárkózott, némileg magára talált a Mercedes is, és a Ferrarinak is vannak jobb napjai.

    Nikolas Tombazis
    Nikolas Tombazis – Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Viszont a szurkolók a bajnokság egyhangúságára panaszkodnak, de a görög vezető nyugalomra int mindenkit. Tombazis szerint a többiek utolérhetik a Red Bullt hamarosan, így a szezon is izgalmasabbá válhat.

    „A Red Bull mögött a többiek nagyon közel vannak egymáshoz. Idő kérdése, és elérik a céljaikat. Most még mindenki a saját technikai irányvonalán dolgozik, még a Ferrari és a Mercedes is. Ám pár hónapon belül változhatnak a dolgok”

    Tombazis az olasz Corriere della Serának úgy fogalmazott, hasonló bajnoki hajrát szeretnének látni, mint 2021-ben.

    „Reméljük, hogy ismét olyan kemény küzdelemben lehet majd részünk, mint 2021-ben. Viszont ez nem lehet mesterségesen generálni.”

    Az utóbbi időben a rajongók a DRS eltörlését szorgalmazták, ugyanis a versenyzők egyre többször „ragadnak vonatba”, mivel nem tudják megelőzni az előttük autózót. Ám az FIA szakember szerint ez lehetőség nem szerepel az asztalukon.

    „Egy ideális világban el lehetne törölni, de ez rövidtávon nem lenne jó. Az előzés még nehezebbé válna, ami pedig még nagyobb kockázatot jelenten a sportágnak.”

  • Egykori főnöke szerint Vettelnek is köszönheti az Aston Martin az eredményeit

    Egykori főnöke szerint Vettelnek is köszönheti az Aston Martin az eredményeit

    Christian Horner szerint a tavaly visszavonuló Sebastian Vettelben felemás érzések keringhetnek az eredményeket látva.

    A négyszeres világbajnok a Magyar Nagydíj csütörtöki napján regisztrált az Instagramra, majd pár órával később bejelentette, hogy szögre akasztja a sisakot. A német versenyző elmondta, hogy szeretne a családjával több időt tölteni, ezért döntött a búcsú mellett.

    Abu Dhabiban egy közös vacsorára is összeült a mezőny, hogy elbúcsúztassák a 35 éves versenyzőt.

    Ám 2023-ban az Aston Martin előreugrott és Fernando Alonso alatt brillírozik. Így a Red Bull csapatfőnöke úgy véli, egykori pilótájuk „frusztrált lehet”. Vettel ugyanis a Ferrari döntése után a kanadai-brit csapatnál talált menedéket. Két évig vezetett az istállónál, ám az áttörést pont nem tudta  versenyzőként megélni velük.

    A Red Bull csapatfőnöke kihangsúlyozta, hogy a zöldek a sikerüket Vettelnek is köszönhetik.

    „Biztosan frusztráló lehet Seb (Vettel) számára az, hogy látja milyen jól teljesít az Aston Martin. Nem volt ott könnyű dolga, de az igazság az, hogy nélküle most nem tartana itt a csapat. Ő is kivette a részét a sikerből. Ugyanakkor biztos vagyok abban is, hogy élvezi a családjával töltött időt” – nyilatkozta Horner.

    Vettel a Monacói Nagydíj pénteki napján a paddockba látogatott, hogy részt vegyen a GPDA megbeszélésén. Stefano Domenicali vendégeként lépett a boxutcába, beköszönt az Aston Martinhoz, majd a Red Bull motorhome-jában tartózkodott.

    Ezt nem láttuk jönni: máris visszatért a paddockba a négyszeres világbajnok!

  • A mesés, a csúnya és az elherdált – A Red Bull 100 győzelmének nagy pillanatai

    A mesés, a csúnya és az elherdált – A Red Bull 100 győzelmének nagy pillanatai

    Tündérmesétől utálkozós kettős győzelemig, szabályértelmezési világbotránytól villámfelzárkózásig – a Red Bull Racing fontos mérföldkőhöz érkezett el azzal, hogy a Kanadai Nagydíjon megszerezte 100. futamgyőzelmét a Forma-1-ben. Felidézzük a legemlékezetesebbeket, amelyek gyakran szélsőséges érzelmeket rajzoltak a csapat tagjai, a riválisok vagy éppen a nézők arcára. Ráadásként pedig van egy listánk azokról a futamokról is, amelyeket az energiaitalosoknak meg kellett volna nyerniük, de mégsem tették.

    A Red Bull 2005-ben, a Jaguar csapatának felvásárlásával szállt be az F1-be, s miután négy évig a középmezőny stabil tagja volt, a 2009-es szabályváltozásokat meglovagolva fellőtte magát az élmezőnybe, onnantól pedig az egyedüli haloványabb 2015-os szezont leszámítva mindig a konstruktőri bajnokság első három helyén végzett, és mindig szerzett legalább két győzelmet.

    A 100. győzelem eléréséhez 355 nagydíjhétvégére volt szüksége a csapatnak, ezzel pedig ötödikként csatlakozott a centenáriummal büszkélkedők exkluzív klubjához a Ferrari (242 siker), a McLaren (183), a Mercedes (125) és a Williams (114) mellé. A győzelmeiken öt versenyző osztozik: Max Verstappen 41, Sebastian Vettel 38, Mark Webber 9, Daniel Ricciardo 7, Sergio Pérez pedig 5 alkalommal állt a dobogó tetején a színeikben. Közöttük pedig bőven akadtak olyanok, amelyek hosszú időre beszédtémát szolgáltattak vagy egy új korszak kezdetét jelezték előre – ezekből válogattunk.

    A Red Bull legemlékezetesebb győzelmei:

    2009, Kínai Nagydíj – Ahol minden elkezdődött

    Az a furcsaság történt meg a Red Bull-lal, hogy nem az elsőszámú csapata, hanem a Toro Rosso szerezte meg a brand első győzelmét az előző évben Monzában. Az új aeroszabályok fejtetőre állították az erőviszonyokat a 2009-es szezonra, amely a Brawn GP dominanciájával indult, ám a jövő nagy sztárjaként pozícionált Vettel már az energiaitalosok nagycsapatában versenyzett, és a naptár harmadik állomásán, Sanghajban meg is törte a jeget, amihez a csapat első pole-pozícióján, a futamon pedig rengeteg esőn át vezetett az út. Az ifjú német végig kontrollálta a versenyt az élen, ám a körülmények mellett egy ütközést is át kellett vészelnie a testvércsapat autóját vezető Sébastien Buemi lekörözésekor. Webber a kettős győzelemről is gondoskodott, az F1 első osztrák konstruktőrének örömébe pedig csak az szórt pár porszemet, hogy a dobogón a brit himnuszt játszották el a tiszteletükre. A tévedést az okozhatta, hogy a csapat az első két évében még brit licensszel nevezett.

    2010, Brit Nagydíj – Nem rossz egy második számútól…

    Az előző szezonban összehozott hat siker után 2010-ben a Red Bull már a bajnoki csata sűrűjében találta magát, méghozzá mindkét versenyzőjével. A belső feszültségek pedig nagyon hamar napvilágra kerültek, Webber számára ugyanis hamar világossá vált, hogy a csapat jobban támogatja a saját nevelésű Vettelt, aki így kimondatlanul is az elsőszámú pilótának kijáró elbánásban részesült. Ennek egyik legékesebb példáját Silverstone-ban a nyilvánosság is megtapasztalhatta. A Red Bull új első vezetőszárnnyal rukkolt elő a hétvégére, ám a harmadik szabadedzésen Vettelé leszakadt és megrongálódott. A csapat az időmérő előtt úgy döntött, Webber autójáról átrakja a megmaradt új szárnyat Vettelére, míg az ausztrál régi specifikációt kapott. A csapat elhozta az első rajtsort, ám a pole-ból induló Vettel a nyitókörben defektet kapott Lewis Hamiltonnal érintkezve, így hátraesett a mezőnyben. Webber megszerezte a győzelmet, amit a rádióban egy ikonikussá vált megszólalással nyugtázott, egyúttal jelezve sértettségét is a csapatsorrend miatt: „Nem rossz ez egy másodikszámú versenyzőtől.”

    2010, Abu-dzabi Nagydíj – Beteljesült álom

    A szezonzáróra a csapat mindkét versenyzője bajnoki esélyekkel érkezett, ám nem ők voltak az elsőszámú favoritok, hiszen Webber 8, Vettel pedig 15 pontos hátránnyal rendelkezett a ferraris Fernando Alonsóhoz képest. Vettel hiába szerezte meg a pole-t, szüksége volt arra is, hogy a spanyol hátracsússzon a harmadik rajthelyről. Hamarosan azonban minden számára szükséges tényező összeállt: Webber és Alonso is forgalomban ragadt a kerékcseréjét követően, így csak a 7-8. helyen futottak be, a német pedig teljesítette a feladat rá eső részét a győzelemmel: a Red Bull 15. futamgyőzelme egyéni világbajnoki címet ért azt követően, hogy az előző versenyen, Brazíliában már a konstruktőri trófeát is bebiztosították. Vettel 23 évesen az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett, a dobogó tetején pedig nem tudta visszatartani örömkönnyeit. A csapat és a pilóta sikersorozata pedig csak innentől vette kezdetét igazán.

    2013, Malajziai Nagydíj – Multi-21

    Két további dupla vb-címet húzott be a csapat változatlan felállásban, Webber előtt azonban ritka győzelmi esély adódott a 2013-as szezon második állomásán, amikor a verseny elején felszáradó pályán jobb ütemben cserélt kereket, így átvette a vezetést Vetteltől. A német ugyan csapattársa nyomában maradt, ám a rádión mindketten megkapták az üzenetet, miszerint nem engedélyezett közöttük a csata, tartaniuk kell a pozíciójukat. Tizenegy körrel a vége előtt azonban a célegyenesben Vettel mégis támadásba lendült és kanyarokon át tartó viaskodás után végül maga mögött hagyta Webbert, akinek visszatámadása már nem volt sikeres. „Seb, ez butaság” – ripakodott rá Christian Horner a pilótára a rádión. Aligha aratott még nyomasztóbb kettős győzelmet egy csapat, mint a Red Bull azon a napon: a pilóták nem ünnepeltek, a feszültséget pedig harapni lehetett a díjátadó előtt, miközben Webber emlékeztette Vettelt az elhíresült Multi-21 kódjelű csapatutasításra. A váratlanul előállt helyzetben először még a német is zavartan nyilatkozott, de a következő versenyre már egyértelmű álláspontot fogalmazott meg: „Versenyeztem, gyorsabb voltam, megelőztem, nyertem.”

    2014, Magyar Nagydíj – Aki átlátott a káoszon

    Az új motorformula érkezésével a Red Bull elveszítette uralkodó szerepét, de csak annál nagyobb szüksége volt a csapatnak az érkező Daniel Ricciardo jelentette lendületre. Az ausztrál a szezon során árnyékba szorította Vettelt, és amikor a domináns Mercedes botlott, elsőként volt ott, hogy fölszedje a lepattanót. A vizes Hungaroring abban az évben az évtized egyik legfordulatosabb futamát hozta, Ricciardo pedig nagy taktikai csatát nyert meg, amikor az utolsó négy körben megelőzte Hamiltont és Alonsót is a győzelemért. A Red Bull pilótája egy egyedi ünneplési formával is megismertette az F1-et, ugyanis előszeretettel fogyasztotta el a pezsgőt saját cipőjéből.

    2016, Spanyol Nagydíj – Csodát lát a világ

    Vettellel és Ricciardóval már kincsesládába nyúlt a Red Bull nevelőprogramja, de a Max Verstappen-jelenségre még úgy sem volt felkészülve a világ, hogy a tinédzser hollandot már jóval megelőzte a híre. A Toro Rossónál eltöltött egy év és négy futam után az anyacsapat egy pillanatot sem hezitált, s amint Danyiil Kvjat okot szolgáltatott rá, máris beültették helyére a még mindig csak 18 éves Verstappent a Spanyol Nagydíjra. A holland a negyedik helyre kvalifikált, majd miután a Mercedesek kigolyózták egymást az első körben, Ricciardóval és a két Ferrarival egy négyfős csatát vívott az első helyért, amit jobb taktikával, illetve a hajrában Kimi Räikkönen visszatartásával ő nyert meg. Feledhetetlen sporttörténeti pillanatok: Verstappen, akinek nevét akkoriban még csak tanulgatta a világ, két és fél évet faragott a futamgyőztesek fiatalsági rekordjából úgy, hogy szezonközi váltással már az új csapatánál töltött első hétvégéjén győzött, és 630 nap után juttatta vissza a dobogó tetejére a Red Bullt. Ekkor már mindenki sejtette, mi fog következni.

    2017, Azerbajdzsáni Nagydíj – Ismét átlátott a káoszon

    Bár veszélyesebb csapattársa érkezett, ráadásul a Mercedes-érában ritkán került a győzelem közelébe, Ricciardo megőrizte hírnevét a mezőny lesipuskásaként: a Red Bullnál elért hét sikeréből az első hatot úgy szerezte, hogy a rajtrács első három helyén kívülről startolt. Ezek sorába tartozik a 2017-es bakui káoszfutam is, amely biztonsági autókat, vitatott incidenseket és egy piros zászlót is hozott, Ricciardo pedig, noha neki is volt egy nem tervezett bokszkiállása, a 10. pozícióból indulva mégis az élen találta magát, miután Vettel megkapta büntetését a Hamiltonnal való hírhedt, szándékos ütközésért. Kulcsszerepe volt ebben annak a szintén agyonismételt tripla előzésnek is, amit Ricciardo a 24. körben mutatott be a hosszú célegyenesben a DRS jótékony hatásával Felipe Massa, Nico Hülkenberg és Lance Stroll ellen. „Nem igazán vannak unalmas győzelmeim” – állapította meg utólag az ausztrál.

    2019, Osztrák Nagydíj – Félretessékelés

    Kockázatot vállalt a Red Bull, amikor erre az évre partnerségre lépett a Hondával, amely gyártó a McLaren oldalán visszatérve három évig csak negatív kontextusban szerepelt a sajtóban, ám a Renault-val való szakítás miatt részben kényszerből lépett rá erre az útra a csapat, ami azért a Toro Rossóval való 2018-as próbaév után bizakodásra is adott okot. Az Osztrák Nagydíjon Leclerc már nem először állt első győzelme küszöbén, hiszen a végjátékig vezetett, ám a rá rohamléptekben közeledő Verstappen három körrel a vége előtt megelőzte őt. Tette ezt egy vitatott manőverrel, hiszen a belső íven bebújva a pályán kívülre kényszerítette a monacóit, aminek szabályossága azonnal kérdéseket vetett fel a sportfelügyelőkben. Verstappennek szólt a himnusz a dobogó tetején, de csak három órával később nyugodhatott meg, amikor kimondta a határozat, hogy megtarthatja győzelmét. A Red Bull hazai pályán törte meg a jeget, hiszen visszatérése óta először győzött a Honda-motor, megteremtve az alapokat a csapat következő sikerkorszakához.

    2021, Abu-dzabi Nagydíj – Az örök vita tárgya

    Hogyan is maradhatna ki a listáról a verseny, amely máig két táborra osztja a világot a jogos győztes – és ezzel együtt a jogos világbajnok – kilétét illetően! Verstappen és Hamilton pontegyenlőséggel érkeztek a szezonzáróra, és bár a hollandot a rajtnál átugró brit végig jobb tempót autózott és szinte kézben érezhette nyolcadik vb-címét, a végjáték mindent újraírt. A hajrában beküldött biztonsági autó alatt Verstappen pozícióvesztés nélkül vételezhetett friss gumikat, egyedüli reményeit abba helyezve, hogy a körszámláló lepergése előtt még újraindítják a versenyt. Ez végül megtörtént, és bár utólag igazolást nyert, hogy a versenyigazgató Michael Masi hibát követett el azzal, hogy a protokoll megsértésével adott zöld jelzést az utolsó körre, a Red Bull érdemeit ez nem csökkentette: Verstappen bevitte a mindent eldöntő előzést és forgatókönyvírók által sem megálmodható módon szerezte meg első F1-es világbajnoki címét.

    2022, Belga Nagydíj – Hengerelés indul…

    Tavaly a Red Bull villámgyorsan fordította meg az esélyeket a Ferrarival szemben, a szezon második felére pedig már nem is maradt kérdés afelől, hogy Verstappen egy újabb, immár vitathatatlanul domináns bajnoki titulus felé menetel. Már a nyárutón hátborzongató erődemonstrációt rendezett a riválisok számára, hiszen négy egymást követő futamból hármat is a harmadik sornál hátrébbról rajtolva nyert meg. Csúcspontot jelentett a Red Bull legrosszabb starthelyről aratott győzelme, amikor Spában motorcserés büntetés miatt a holland csak a 14. pozícióba állhatott fel, de már a tizenkettedik körben az ő neve állt az eredménylista élén. Ez a csapat 85. győzelmét jelentette, és mivel azóta – sőt, a tavaly júliusi Francia Nagydíj óta – csak egyetlen futamot nem nyertek meg, villámtempóban jutottak el a 100-as mérföldkőig. A következő elérhető cél a Williams megelőzése és a Mercedes visszaelőzése lehet az örökrangsorban, a jelenlegi futamszámok mellett pedig talán már nem is kell túl sokat várni arra, hogy a győzni még csak 14 éve elkezdő Red Bull Racing az F1 harmadik legeredményesebb csapatának nevezhesse magát.

    A legemlékezetesebb elherdált győzelmek:

    Technikai sportról lévén szó, a Red Bullnak olykor kijött a lépés olyan futamokon is, amelyeket a papírforma szerint nem nekik kellett volna megnyerniük, és ugyanígy dobtak is el maguktól biztosnak tűnő első helyeket.

    2010, Török Nagydíj – A Vettel–Webber csörte első felvonása, amikor a Red Bull kettős vezetése mellett, a McLarenek nyomása alatt a német a belső íven támadást indított az első helyért, de túl hamar mozdította befelé az autóját, így a két csapattárs összeakadt és kirobogott a bukótérbe: Vettelnek kiesés, Webbernek egy harmadik hely lett a jussa.

    2010, Koreai Nagydíj – Ismét kettős vezetést dobott el a csapat, de most egészen eltérő körülmények között: a jeongami pálya viharos első futamán Webber összetörte az autót a második helyről, Vettel alatt pedig az élen haladva állt meg a technika.

    2011, Kanadai Nagydíj – A hosszú esőszünet miatt a valaha volt leghosszabb futamnak számító montreali versenyen csak Vettel tűnt sérthetetlennek – egészen az utolsó körig, amikor a sarkában loholó Button nyomása alatt megcsúszott és átadta a vezetést a 30 kör alatt az utolsóról az első helyre előretörő McLarennek.

    2020, Brit Nagydíj – 2019 óta egy extra pontot szerez a futam leggyorsabb körét jegyző pilóta, ezen a silverstone-i délutánon azonban a Red Bull hatot veszített vele. A biztos második hely tudatában két körrel a leintés előtt friss gumikért hívták a bokszba Verstappent, hogy azokon megfuthassa a legjobb köridőt. Ez sikerült is neki, ám nem tudhatta, hogy az utolsó körben Hamilton defektet kap majd, így három keréken fog elkocogni a célig. Ha a holland a pályán marad, könnyedén megelőzte volna őt a győzelemért, a szükségtelen kerékcseréje miatt viszont csak öt másodperccel mögötte ért be.

    2021, Szaúd-arábiai Nagydíj – Egy nehezen olvasható, furcsa eseményekkel teli verseny a már enélkül is túlontúl feszült bajnoki harc végjátékában. Verstappen kétszer is szabálytalanul előzte Hamiltont, ráadásul az elengedésekor sem játszott tisztán, ami kettőjük újabb koccanását hozta. Higgadtabb versenyzéssel meglett volna a tempója a győzelemre a hollandnak, amivel sokak életét megkönnyíthette volna az Abu-Dzabiban érkező fináléra…

  • Hamilton elmondta, mi a különbség a Mercedes és a Red Bull között

    Hamilton elmondta, mi a különbség a Mercedes és a Red Bull között

    Lewis Hamilton a látottak alapján elmondta, hogy miben különbözik a Red Bull és a Mercedes autója.

    Vasárnap ismét Max Verstappen zsebelte be a győzelmet, így eredményével utolérte Ayrton Sennát, és megszerezte a Red Bull 100. elsőségét. Továbbá zsinórban már a negyedik győzelmét aratta egymás után a szezonban.

    A Mercedes a monacói fejlesztési csomag után magára talált, ugyanis Spanyolországban és Kanadában is dobogóra álhatott fel a csapat.

    Max Verstappen, Lewis Hamilton, Mercedes, Red Bull
    Max Verstappen, Lewis Hamilton – Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Továbbá a hátrányukból is sikerült lefaragni. Montréalban ugyanis már nem 20 másodperc választotta el a 25 éves versenyzőt a két kihívó csapattól. Verstappen előnye ezúttal csak 14 másodperc volt Hamiltonhoz képest (Alonso esetében 10 másodperc).

    A brit pilóta közelebbről figyelhette meg ellenfele autóját, így mikor arról kérdezték, hogy milyen különbségeket vélt felfedezni a két konstrukció kapcsán, így válaszolt:

    „Megtapasztalhattam, hogy milyen Max (Verstappen) mögött autózni, így az autója hátsó részét emelném ki. Nagyon erős, szinte mozdulatlan marad, és 10 autóhossznyival is el tud lógni a kanyarból kijövet. Ugyanakkor Fernando például nagyon erőseket fékez, a lassú kanyarokban az Aston Martin nagyon jó.”

  • Az Aston Martin berúgta az ajtót, „aggódhat” a Red Bull?

    Az Aston Martin berúgta az ajtót, „aggódhat” a Red Bull?

    Az Aston Martin nem a levegőbe beszélt, mikor kijelentette, hogy közelebb fognak kerülni a Red Bullhoz.

    Fernando Alonso Monacóban még szorosan ott volt Max Verstappen mögött, ám Spanyolországban egy kissé megtorpant a csapat. A kanadai-brit istálló Montréalba viszont frissítéseket vitt, amik beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.

    Az Auto Motor und Sport arról számolt be, hogy az eddig versenyek közül most volt a legközelebb a zöld istálló a Bikákhoz. Sőt, a német szaklapnak elmondta a csapat, ez a csomag csupán a kezdet, így még nagyobb ugrásra számítanak.

    Az eddigi futamok során 20 másodperc körüli előnnyel zárt a holland versenyző a spanyol előtt. Egyedül Ausztrália a kivétel, mivel ott a Safety Car mögött fejeződött be a verseny. Ám az új padlólemez és oldaldobozok felpakolása után megugrott az Aston Martin. Kanadában már csak 10 másodperccel volt előttük a holland kétszeres világbajnok.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    A verseny középső szakaszában a 41 éves pilóta komoly eljátszott a futamgyőzelem gondolatával. Ám egy vélt hiba miatt visszafogták a világbajnokot.

    Ugyanakkor a kanadai-brit istálló nemigen tudta kiértékelni az adatokat. Az első szabadedzést a CCTV-rendszer meghibásodása hiúsította meg, míg a szombati napon az esővel kellett szembe nézniük. Így csak a második szabadedzésen egy részén, és a versenyen gyűjthettek releváns adatokat.

    Az AMuS szerint az Aston Martinnál már úgy érzik, hogy felértek a Red Bull szintjére. A fejlesztések jó irányba vitték el a konstrukciót, és a következő versenyeken még jobban kiismerik majd a csomagot.

    „Az új csomagot Spielbergtől és Silverstone-tól kezdve tudjuk majd optimalizálni” – nyilatkozta Alonso.

  • Ocon szerint ő simán lenyomná Verstappent

    Ocon szerint ő simán lenyomná Verstappent

    Esteban Ocon szerint ő meg tudná kergetni Max Verstappent a világbajnoki küzdelem során.

    2014-ben az F3-as bajnokságban már összecsaphatott a bajnoki címért a két versenyző. Akkor a francia pilóta ünnepelhetett, míg a holland versenyző a bajnoki lista harmadik helyén végzett.

    Azóta mindkét pilóta a Forma-1-be került, sőt volt már egy „csörtéjük” is egymással, 2018-ban. Verstappen az élen haladt Brazíliában, mikor Ocon próbálta visszavenni a körét. Ám a manőver során belement a kétszeres világbajnokba. A verseny után a Red Bull fenegyereke „meglökdöste” ellenfelét, így közmunkára ítélte a Szövetséget

    Ocon mosolygása miatt gurult dühbe Verstappen

    Tavaly az Alpine versenyzője az egyik nyilatkozatával húzta ki a gyufát a szurkolóknál. Ocon ugyanis azt állította, hogy a munka 98%-át ő végezte el, így csapat eredményei inkább neki köszönhetőek és nem Fernando Alonsónak.

    A francia versenyző a Racingnews365.com előtt kifejtette, szívesen csatározna újfent a győzelmekért, és még Max Verstappent is le tudná nyomni.

    „Elképzelem, hogy ugyanolyan autóban Verstappennel küzdök a bajnoki címért. Max ugyan hihetetlen munkát végez, dominál a Red Bull-lal, de engem nem érdekelne, hogy ki az ellenfél. Én a bajnoki címért akarok harcolni, és mindig is hittem magamban. Tudom, hogy hosszú út áll még előttem, de a célom az, hogy világbajnok legyek.”

    Ocon tisztában van azzal, hogy őt „nehéz fickóknak” gondolják, viszont nem akarja, hogy ilyen kép éljen az emberek fejében.

    „Igazság szerint, nem akarom azt, hogy az embere kemény srácnak gondoljanak. Igazából én egy kedves fickó vagyok. Viszont a vezetési stílus kemény, ez igaz. Ám én elégedett vagyok ezzel.”

  • Pérezt már nem a bajnokság, csak a saját lassúsága érdekli

    Pérezt már nem a bajnokság, csak a saját lassúsága érdekli

    Pár futammal ezelőtt még a világbajnoki esélyeivel kapcsolatos kérdéseket kellett hárítania, ám tündérmeséből hamar rémálommá vált Sergio Pérez szezonja, aki három futam alatt 54 pontot veszített Max Verstappennel szemben.

    A 2023-as F1-es szezon első négy versenyéből kettőt Pérez nyert meg, így Baku után csak hat pont volt a lemaradása csapattársa mögött a tabellán. Persze a szezon vége még beláthatatlan távolságra volt, és már akkor sem tűnt valószínűnek, hogy a mexikói november végéig tartani tudja majd a lépést a kora legnagyobb tehetségének számító és rekordokat halmozó Verstappennel, Pérez mégis nyeregben érezhette magát, miután az előző két évhez képest jobban ráérzett a Red Bull aktuális konstrukciójára.

    A gyors felemelkedést azonban gyors mélyrepülés követte, a mezőnyből kimagasló autóval ugyanis a 33 éves pilóta az elmúlt három versenyhétvégén nem tudott bejutni az időmérő utolsó szakaszába, ennek nyomán pedig a futamokon is temérdek pontot bukott a mindig győztes csapattársával szemben. Monacóban szombati balesete, Barcelonában és Montrealban látszólag pusztán tempóhiánya vezette vakvágányra a hétvégéjét. A tőle mostanra 69 ponttal ellépő Verstappen befogása már csak álom, és az egyéni tabella második helyének megtartásával is lehetnek gondjai a 126 pontos Péreznek, hiszen Fernando Alonso (117) és Lewis Hamilton (102) is közelednek hozzá.

    „Fontos, hogy elengedő időt szánjunk annak megértésére, hogy mi is történt a hétvégén, mert ezen a versenyen különösen rossz volt a tempóm” – idézi az F1.com Pérezt, aki Montrealban a 12. helyről rajtolva csak a 6.-ig tudott feljönni, s a végig előtte haladó Ferrariknál sem volt gyorsabb. „Továbbra is bízom magamban és tudom, hogy mit kell csinálnom, de ez most egyszerűen nem volt jó.”

    „Sokkal inkább aggaszt a teljesítményromlásom, mint a bajnokságban elfoglalt helyezésem, mert egyszerűen nincs meg a sebességem. Nincs olyan időszak, amikor egy versenyzőn ne lenne nyomás. A feladatom viszont az, hogy teljesítsek, és ezt meg kell tennem a következő versenyeken.”

    Csapatfőnöke, Christian Horner szerint csak egy problémamentes hétvégére lenne szüksége Péreznek ahhoz, hogy visszatérjen az autóba vetett hite és maga mögött tudja hagyni a nehéz időszakot. A Red Bullnak ugyanakkor ettől függetlenül sincs oka aggódni a bajnoki címek miatt: Verstappen egyedül 195 pontot gyűjtött nyolc hétvége alatt, míg a Red Bull mögötti legeredményesebb csapat, a Mercedes két pilótája együttesen halmozott fel idáig 167 egységet.