Címke: Red Bull

  • Alonso tudja, mire számíthat az Aston Martin, így a Mercedesnek szurkol

    Alonso tudja, mire számíthat az Aston Martin, így a Mercedesnek szurkol

    Fernando Alonso szerint az Aston Martinnak nem igazán fekszik a Red Bull Ring és a sprintformátum, így abban reménykedik, hogy más megtudja majd szorongatni a Red Bullt.

    Ugyan Kanadában érkezetek fejlesztések a kanadai-brit csapat autójára, ám a spanyol világbajnok szerint ahhoz nem lesznek elegek az újítások, hogy Ausztriában a dobogóra kerüljenek. Alonso ugyanakkor nem írta le teljesen magukat, a spanyol szerint ha a két Red Bull kiesik, vagy komoly technikai problémájuk lesz, akkor még dobogóra állhat a zöld csapat is.

    Ugyanakkor, ha már ők nem tudnak normál körülmények között ott lenni, a 41 éves pilóta a sokat fejlődő csillagosokra emelte a tekintetét.

    Ám Alonso ezzel nem azt akarta sugallni, hogy a Mercedes jobb, mint az Aston Martin.

    „Természetesen nem, viszont itt a Mercedes nagyon versenyképes lesz. Egy nagyon erős csapat, nagyon erős versenyzőkkel. Minden hétvégén harca szállhatnak a dobogós helyezésekért, és talán még a futamgyőzelmekért is. Azt mondták, jelentős fejlesztéseket tesznek az autójukba, így talán ők meg tudják szorongatni majd a Red Bullt. Ők már biztonyították, hogy miden téren képesek ott lenni. Persze, nekünk is az a célunk, hogy egy nap elkapjuk a Red Bullt. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy a Ferrari és a Mercedes nagyon erős lesz” – nyilatkozta Alonso azon a sajtótájékoztatón, amin a Racingline.hu is részt vett.

    Alonso és Sainz felfedte a spanyol média sötét oldalát

  • Hamilton tovább magyarázta a dolgot, és finomított a mondandóján

    Hamilton tovább magyarázta a dolgot, és finomított a mondandóján

    Lewis Hamilton finomított a korábbi nyilatkozatán, és leszögezte, hogy ő nem Max Verstappent és a Red Bullt akarta támadni.

    Az ausztriai hétvége 0. napján a hétszeres világbajnok arról beszélt, hogy a csapatoknak nem szabadna ilyen hamar a következő évre koncentrálniuk. Korábban már kiderült, hogy a Red Bull a 2024-es autójára koncentrál, míg kisebb fejlesztésekkel készül az idei autójával.

    Ám a brit versenyző szerint ez igazságtalan, hiszen előnyhöz juthatnak jövőre is. Így az FIA-nak kellene meghatározni egy dátumot, aminél előbb senki sem kezdhet a következő évre koncentrálni.

    Max Verstappen fülébe is eljutottak riválisa szavai, aki egy mondottal elintézte az egészet. A Racingline.hu jelenlétében elmondta, hogy az életben sok minden igazságtalan, és ezt el kell fogadni.

    Észbontó szabályt kér Hamilton a Red Bull ellen, Verstappen szerint kár stresszelnie magát

    Hamilton azonban később finomított egy kissé a korábbi javaslatán.

    „Én ezzel nem egy bizonyos személyre akartam célozni, vagy hasonlók. Csupán már 17 éve vagyok it… mindig voltak domináns időszakok, még azelőtt is, mielőtt idekerültem. Viszont ez továbbra is megtörténik, és probléma. Nagyon szerencsés voltam, hogy volt olyan időszakom, mint most Maxnek (Verstappen), de ahogy a dolgok haladnak, ez újra és újra ismétlődik. Nem hiszem, hogy a sportnak erre lenne szüksége. Mikor már 100 ponttal vezetsz, nincs szükséged arra, hogy az aktuális konstrukcióra vigyél újításokat.”

  • Észbontó szabályt kér Hamilton a Red Bull ellen, Verstappen szerint kár stresszelnie magát

    Észbontó szabályt kér Hamilton a Red Bull ellen, Verstappen szerint kár stresszelnie magát

    A Forma-1-es dominancia ördögi körére hívta fel a figyelmet Lewis Hamilton Spielbergben, amivel szerinte korábban a Ferrari és a Red Bull is visszaélt már, a Mercedes azonban soha. A brit szerint nem szabadna hagyni, hogy a nagy előnyben lévő csapatok korán elkezdjenek dolgozni a következő évi autón.

    Már júniusban sem érdemes kételkedni afelől, hogy Max Verstappen idén zsinórban harmadik világbajnoki címét is meg fogja szerezni, a Red Bull azonban még nem olyan régen lépett el az üldözőktől, mint azt sokan érzik. A Mercedesszel kiélezett párharcban vívott 2021-es szezonjukat követően 2022 elején még a Ferrari robbantott nagyot, így a Milton Keynes-i csapat egyértelmű erőfölénye legfeljebb csak valamivel több mint egy éve tart – noha az igaz, hogy a tavaly Spilebergben Charles Leclerc által aratott győzelem óta eltelt 19 futamból 18 végén már a Red Bullnak szólt a himnusz.

    Hamilton fejében nem először fedi jótékony homály azt a 2014 és 2020 között eltelt hét évet, amely során a Mercedes minden bajnoki címet bezsebelt, s máris baljóslatú sejtései vannak a Red Bull jelenlegi uralmával kapcsolatban. Szerinte ez hosszú éveken át el fog húzódni, ha az F1 nem cselekszik egy újabb korlátozással, amellyel megakadályozhatnák az előnyben lévő aktuális csapatot abban, hogy mintegy pozitív visszacsatolással a következő évekre csak még tovább tudja növelni fölényét a lemaradásban fejlesztő üldözőkkel szemben.

    „Jó irányba haladunk az autóval, és valószínűnek tartom, hogy apró lépésekkel az év végére utolérhetjük a Red Bullt. De minden bizonnyal csak azért, mert ők már most a jövő évi autóra koncentrálnak. Akkora az előnyük, hogy az ideihez már hozzá sem kell nyúlniuk” – mondta Hamilton a sajtó képviselőinek az Osztrák Nagydíj helyszínén.

    A mesés, a csúnya és az elherdált – A Red Bull 100 győzelmének nagy pillanatai

    „Szerintem az FIA-nak meg kellene szabnia egy időpontot, és csak onnantól engedélyezni a csapatoknak, hogy elkezdjenek dolgozni a következő évi autóval. Például azt mondhatnák, hogy mindenki augusztus 1-jétől kezdheti építeni a jövő évi modellt, és így senki nem kerülne előnybe ezen a téren. Ennek így több értelme lenne, mert egyébként elég nagy szívás.”

    „Most például ha egy csapat rémes autóval kezdi a szezont, akkor mondhatja azt, hogy nem is foglalkozik az idei fejlesztésekkel, inkább az összes pénzt a következő évi modellbe fekteti, hogy azzal előnyből induljon. Ennek változnia kell, mert emiatt látjuk ezeket a hosszú domináns időszakokat, a sport pedig hagyja is, hogy megtörténjenek.”

    „Amikor a Ferrari volt előnyben, ugyanezt csinálták. Aztán így volt ez a Red Bull és Sebastian [Vettel] esetében is – korábban kezdtek neki a következő évnek, emiatt mindig előnnyel indultak. A mi csapatunk sohasem kezdett el túl korán a jövő évvel foglalkozni.”

    Bár kétségtelenül van ráció abban a gondolatmenetben, amit Hamilton az aktuális domináló csapatok kényelmes helyzetéről mond, a Mercedes közelmúltbeli sikeréveinek fényében mégis érezhető benne némi kettős mérce. Percekkel később Verstappent is szembesítették a hétszeres világbajnok szavaival a hivatalos sajtótájékoztatón, amelyen a Racingline.hu is részt vett, és a holland nem is fogadta túl nagy komolysággal a panaszokat.

    „Az élet igazságtalan, és nem is csak a Forma-1-ben. Sok minden igazságtalan, amit egyszerűen csak el kell fogadnunk” – reagált riválisa véleményére a holland.

  • Nem érzi jól magát Pérez, így kihagyja a médianapot

    Nem érzi jól magát Pérez, így kihagyja a médianapot

    Sajtóértesülések szerint Sergio Pérez már tegnap este sem érezte jól magát, így csütörtökön nem lesz a pályán.

    A mexikói versenyző az elmúlt időszakban elmaradt csapattársától. Hol saját hibái, hol pedig a balszerencse akadályozta a 33 éves versenyzőt a dobogós helyek megszerzésében. Míg Max Verstappen az első helyeket gyűjtögette, addig az elmúlt három versenyen a dobogó közelébe sem került a mexikói.

    A bajnoki tabellán már 69 pont választja el egymástól a két versenyzőt, így ha két versenyen nullázna Verstappen és Pérez nyerne, még akkor sem előzné meg a hollandot a 33 éves pilóta.

    Ám az Ausztriába érkezve, Checo egy nappal később megy csak a pályára. Sajtóértesülések szerint tegnap este nem érezte jól magát a versenyző, ezért úgy döntött a Red Bull-lal, a média napot kihagyja, hogy ki tudja magát pihenni a holnapi szabadedzésre és időmérőre.

    Később a hírt a Red Bull is megerősítette.

  • A Mercedes figyelmeztette a mezőnyt arra, hogy „még visszatérnek”

    A Mercedes figyelmeztette a mezőnyt arra, hogy „még visszatérnek”

    James Allison, a Mercedes technikai igazgatója figyelmeztette a többieket arra, hogy az év végén már ők is harcolhatnak a futamgyőzelemért.

    A Mercedes első fejlesztési csomagja bevált, ugyanis az alakulat az elmúlt két versenyen dobogóra állhatott. Toto Wolff korábban már elárulta, hogy Silverstone-ban ismét újítások kerülnek az autóra, sőt az előzetes fejlesztési tervek alapján a szezon végén már a Red Bullt is beérhetik.

    Ezt erősített meg a brit szakember is. Allison kihangsúlyozta, nem látja akadályát annak, hogy a ősszel már a győzelmeket vegyék célba.

    „A csapaton belül mindig azt hajtogatom, hogy nincs okunk azt hinni, hogy ez nem történhet meg idén. Képesek vagyunk folyamatosan fejleszteni az autónkat. A kihívást az okozza, hogy párhuzamosan már a következő évre is készülnünk kell, ugyanis nem akarunk a jövőre hátrányból indulni” – magyarázta a technikai igazgató az AMuS-nak.

    Allison elmagyarázta miért voltak jobbak 2022 végén, és ebben az évben mire számítanak még.

    „Engedjék meg, hogy rövid betekintést nyújtsak az autónk fejlesztésébe. A tavalyi modellt, azzal a naiv felütéssel terveztük, hogy minél alacsonyabban menjünk. Ám kiderült, hogy ez nem olyan jó ötlet. Amikor magasabbra kellett mennünk, az autónk jócskán kívül esett az optimális működési tartományon. Ám a szezon alatt megtanultuk, hogyan tudunk többet kihozni az autóból. Ezért voltunk jobbak 2022 végén. Idén jobban kézben tudjuk tartani a dolgokat, és egyre közelebb kerülünk a tökéletes állapothoz, és így a győzelemhez is.”

  • Honfitársa szerint dicsérendő, hogy 2021 után még harcol Hamilton

    Honfitársa szerint dicsérendő, hogy 2021 után még harcol Hamilton

    Damon Hill szerint Lewis Hamilton „csodálatraméltó módon” küzdött, és őrizte meg a higgadtságát a 2021-es események után.

    Az elhíresült Abu Dhabi Nagydíj történetét már szinte mindenki kívülről fújja az F1-es társadalom berkein belül. A szezon utolsó futamán dőlt el a bajnoki cím sorsa, hiszen a két aspiráns pontegyenlőséggel érkezett meg a Yas Marina szigetre.

    A versenyen sokáig a hétszeres világbajnoknak állt a zászló, de Nicholas Latifi balesete mindent megváltoztatott. A futam utolsó harmadában vitatható döntés született, mivel a lekörözött versenyzők egy része vehette csak vissza a körét (azok, akik Hamilton és Verstappen között voltak), míg a többieknek az utolsó körben kellett az adott pozíciójukban vitézkedniük.

    A friss gumikon harcoló holland végül megelőzte a brit versenyzőt, így első világbajnoki címét ünnepelhette. A Mercedes azonnal a stewardokhoz fordult, akik az óvást elutasították.

    lewis hamilton, max verstappen, 2022, abu dhabi 2021
    Lewis Hamilton és Max Verstappen – Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A botrány óta eltelt már másfél szezon, de az ominózus eseményeket nem felejtik a résztvevők. Legutóbb 1996 világbajnoka hozta fel újra az eseményt, ugyanis csodálja honfitársa kitartását.

    Ugyan Hamilton elmondta, hogy a futam után elgondolkodott a visszavonuláson, de végül a versenyzés iránti szeretete erősebbnek bizonyult. Azóta azért küzd a Mercedesszel, hogy újra futamot nyerjenek, és a 8. világbajnoki címét bezsebelje.

    „Csodálatraméltó az, ahogy Lewis (Hamilton) felszegett állal viselte a történteket a híres Abu Dhabi Nagydíj után. Visszatért a feladataihoz, és idén jobban vezet, mint korábban bármikor. Kezd összeszokni az autóval, és néhány korábbi problémát is sikerült orvosolnia.  Így meglepődnék azon, ha nem a 8. bajnoki cím lenne a cél, és anélkül szeretne távozni. Csak egy versenyképes autóra van szüksége, és némi esélyre. Jelenleg egy boldogabb Hamiltont látunk már, egy boldogabb és gyorsabb Lewist” – nyilatkozta Hill.

    A hétszeres világbajnok szerződése év végén jár le, és már javában tárgyal a Mercedesszel a folytatásról. Ám megállapodásra még nem jutottak. A brit sajtó szerint Hamilton öt év alatt 250 milliót szeretne még keresni, amire a csillagosok nem akarnak rábólintani.

    Megálljt parancsolt Hamilton követeléseinek a Mercedes?

  • A Red Bull „meghatározta”, mikor csaphat le a teljesítményükre a büntetésük

    A Red Bull „meghatározta”, mikor csaphat le a teljesítményükre a büntetésük

    Pierre Waché, a Red Bull technikai igazgatója elmondta, mikor lehetnek negatív hatásai a tavaly kapott büntetésnek.

    Az osztrák istálló 2021-ben túllépte a költségvetési határt, így büntetést kaptak az idei évre. A pénzbírság megfizetésén túl, 10%-kal csökkentették a csapat szélcsatornában eltöltött idejét is, így a riválisok abban reménykedtek, hogy utolérhetik a Bikákat.

    Ám idén a Red Bull még nagyobb fokozatra kapcsolt, így Max Verstappenre csak a saját csapattársa volt veszélyes pár verseny erejéig. A Mercedes és a Ferrari fel is szólalt a szankció nem túl hatékony mivolta miatt, ám a regnáló világbajnok alakulat szerint, később lesz hatása a büntetésnek.

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Adam Pretty/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Az autó jobbnak bizonyult idén, mint amire számítottunk. Mindezt a hatékonyság számlájára írnám fel, hiszen a különböző pályákon képesek vagyunk leszorítóerőt termelni, masszív légellenállás nélkül. Ugyanakkor a dolgunk nem könnyebb, hiszen a határokat feszegetjük. Viszont a kapott büntetésnek még hatása lesz. Az év második felében még kiütközhet a szankció okozta kár, de a jövő évi autót is érintheti’ –nyilatkozta Waché.

    Mindaddig a hazai versenyére készül az osztrák istálló, amit Alex Wurz szerint simán megnyerhetnek a sprinthétvége ellenére is.

    „Az autójuk végsebessége jó, a lassú kanyarokban is hatékonyak. Max Verstappennek így minden esélye meg van arra, hogy megadja az alaphangulatot a hétvégén. Ugyanakkor a Ferrarinál még nem lehet tudni, milyen csomaggal érkeznek Ausztriába. Olyan hírek láttak napvilágot, mik szerint a forgatási napon egy új padlólemezt teszteltek.”

  • Hamilton tette tönkre honfitársa önbizalmát és karrierjét?

    Hamilton tette tönkre honfitársa önbizalmát és karrierjét?

    Helmut Marko szerint Lewis Hamilton is tehet arról, hogy nem alakult jól Alex Albon karrierje a Red Bullnál.

    A brit-thai versenyző Pierre Gasly helyére érkezett év közepén a csillagosokhoz. 2019-ben, a Brazil Nagydíj a második helyért küzdött a 26 éves pilóta, ám a hétszeres világbajnok megtorpedózta a 23-as rajtszámú autót, így Albon búcsút inthetett a dobogónak.

    2020-ban, miután a újraindult a szezon, Ausztriában hasonló helyzet állt fenn. A Red Bull akkori versenyzője jól jött ki a Safety Car periódusból, és a győzelemért is harcolhatott volna, ám a Mercedes versenyzője ismét honfitársa autóját öklelte fel.

    Albon, racingline
    Alex Albon – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A csapat tanácsadója szerint, emiatt szállt el a versenyző önbizalma, így nem tudott jól teljesíteni a Bikáknál. Így év végén inkább Sergio Péreznek adott lehetőséget a Red Bull, míg Albon a kényszerpihenő után a Williamsnél éli virágkorát.

    „Nos Alex, azt kell mondanom, hogy elég peches volt. Brazíliában a második helyért küzdött, mikor Hamilton kiforgatta őt. Nem segített Alexnek, elveszítette a dobogót, de még rendben volt. Ám az ausztriai eset még súlyosabb volt. Alex ott a győzelemért harcolt, de jött Hamilton és ismét kiforgatta. Hatalmas csapás volt ez a számára, az önbizalma hatalmas ütést kapott. A győzelem, vagy akár a második hely is benne volt a pakliban, de elvették tőle a dicsőséget. Attól a pillanattól lett igazán nehéz dolga, hiszen az önbizalma lecsökkent… Nekünk viszont olyan két versenyzőre volt szükségünk, akik képesek harcolni a bajnoki címért” – magyarázta Marko.

     

  • A McLarentől vehet el versenyzőt a Red Bull tanácsadója 2024-re?

    A McLarentől vehet el versenyzőt a Red Bull tanácsadója 2024-re?

    Sajtóértesülések szerint a Red Bull tanácsadója már eldöntötte, ki válthatja le a testvércsapat versenyzőjét.

    Alex Albon tavaly vakbélműtéten esett át, így Monzában a Mercedes tartalékversenyzője helyettesítette. Nyck de Vries jól terelgette a Williamst, így az AlphaTauri kapcsán Helmut Marko le is csapott rá. Míg Franz Tost a Haastól menesztett Mick Schumachert akarta a csapatban látni, addig az osztrák tanácsadó hajthatatlannak bizonyult. Még Christian Horner is úgy érezte, hogy nem lesz ennek az együttműködésnek jó vége, amit a 80 éves vezető tudtára is adott.

    Horner előre figyelmeztette az AlphaTaurit, de Marko kitartott

    De Vries a 2023-as szezonban hibát-hibára halmoz, így már meg is kapta a „sárga lapot” Markótól. Ugyan pár verseny erejéig javuló tendenciát mutatott, ám Kanadában ismét arcpirító hibát vétett.

    A tanácsadó így nemrég elismerte, inkább a Red Bull csapatfőnökére kellett volna hallgatnia, aki nem volt oda a holland érkezéséért.

    Gerhard Berger szerint a Red Bullnak Liam Lawsont kellene Yuki Tsunoda mellé ültetnie 2024-ben, ám a Bikák az egyik ellenfelük tesztpilótáját nézték ki maguknak. A hírek szerint a McLarenhez kötődő Alex Palou a lista élén taláható.

    Az Indianapolis Star úgy tudja, hogy az AlphaTauri 2024-re leszerződtetné a spanyol pilótát. Ám az IndyCar versenyzőre pályázik a Williams, az Alfa Romeo és a Haas is.

    „Ám július végén lejár a határidő, így az óra ketyeg. Palou menedzsmentje teljes erőbedobással dolgozik azon, hogy 2024-re helyet találjon a spanyolnak a Forma-1-ben.”

  • A Red Bull reméli, hogy a világbajnokuk nem lép Rosberg útjára

    A Red Bull reméli, hogy a világbajnokuk nem lép Rosberg útjára

    Helmut Marko aggódik amiatt, hogy Max Verstappennek elege lesz, és ideje korán távozik a Forma-1-ből.

    A holland versenyző idén szélsebesebben zakatol a harmadik világbajnoki cím felé. Egyedül csapattársa szorongathatta volna meg a 25 éves pilótát, ám Sergio Pérez az elmúlt versenyeken inkább magával és a technikával küzdött. Ugyanakkor a kétszeres világbajnok már most arról beszél, hogy mihez akar kezdeni azután, miután lejár a szerződése.

    Verstappen kontraktusa 2028 végén jár le, és a holland már a visszavonulást tervezgeti. A Red Bull versenyzője kijelentette, hogy a 30-as éveiben több kategóriában kipróbálná magát, így nem akarja csak a Forma-1-re pazarolni az aktív éveit.

    Nico Rosberg, Max Verstappen, Mercedes, Red Bull
    Nico Rosberg a világbajnokság megnyerése után (2016) döntött a visszavonulás mellett – Fotó: Lars Baron/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A holland szavait természetesen a csapata is figyeli, így már elkezdtek azon gondolkodni, milyen megoldást találhatnak, ha Verstappen idő előtt behúzza a kéziféket.

    „Tisztában vagyunk azzal, mik a tervei, nem lesz itt örökre. Remélem, hogy nem úgy fogja csinálni, mint Nico (Rosberg), és nem egy rossz év után hagy itt minket. Ha legalább figyelmeztet előre, akkor tudunk majd reagálni. Tudom, hogy a versenyzést nem akarja abbahagyni, gondoljunk csak Le Mans-ra, és a hasonló dolgokra. Jól fogja érezni magát ott, és élvezni fogja” – nyilatkozta Helmut Marko.

    Az osztrák tanácsadó hozzátette, teljesen megérti Verstappent, aki nem akarja a karrierjét csak egy bajnokságban elölteni:

    „Versenyzéssel szeret foglalkozni, viszont nem szabad alábecsülni a modernkori F1 okozta nyomást. 22-23 futam van egy évben, szinte minden második héten szimulátorba kell ülni, és még ott vannak a PR tevékenységek is. Nagykon kemény, és stresszes munka, így érhető lenne a döntése. Nem tudom mikor lesz elege, csak abban reménykedek, hogy a szerződését kitölti.”