Max Verstappen számít arra, hogy a hétvégén kaphat negatív visszajelzéseket az időmérőn és a futamon, de ez nem igazán zavarja.
A holland versenyző nagy eséllyel Silverstone-ban is nyerni fog, ám a brit közönség inkább a Mercedes versenyzőit (legfőképp Lewis Hamiltont) látná az élen. Így a leintés után előkerülhetnek az elégedetlen szurkolók, akik fütyüléssel fejezhetik ki nemtetszésüket az eredmények kapcsán.
Ám a Red Bull versenyzője kijelentette, nem fogja zavarnia dolog, hiszen nem kell bizonyítania semmit.
„Nem látom úgy, hogy bármit is bizonyítanom kellene a közönségnek, vagy ilyesmi. Azért vagyok itt, hogy egy jó versenyt produkáljak, és megpróbáljak nyerni. Ez a futam fontos a számunkra, és szeretünk ide jönni” – magyarázta a 25 éves pilóta.
Max Verstappen – Fotó: Ryan Pierse/Getty Images/Red Bull Content Pool
Logikusabb a naptár, de még mindig sok a futam:
Ugyanakkor a héten már találkozott olyan dologgal a világbajnok, ami nemigen tetszett neki. Az elmúlt napokban az F1 kihirdette a 2024-es versenynaptár állomásait és időpontjait. A tervezet szerint 24 versenyre látogat el a mezőny, így a dupla és tripla hétvégék száma megnövekedett. Verstappen viszont úgy véli, már túl húzza a sportág a szezont.
A holland már nem egyszer hangoztatta, hogy 2028 után elmehet a Forma-1-ből, és a folyton bővülő naptár a mérleg nyelvét ehhez a döntéshez sodorja.
„Legalább most logikusabban lett szervezve, de szerintem még mindig túl sok a verseny. Több dolognak kell összejönnie ahhoz, hogy eldöntsem: maradok-e tovább vagy sem. Ám ezek a dolgok nem segítenek.”
A Red Bull rekordbeállításra készül a hétvégén, de Toto Wolff optimista, hogy a Mercedes előbb vagy utóbb saját erőből, külső segítség nélkül is győzelmet tud szerezni.
Ez utoljára a 2022-es Brazil Nagydíjon történt meg, azóta minden futamot Max Verstappen, vagy néha Sergio Pérez nyert meg. A Red Bull így zsinórban 10 győzelemnél jár, és ha a Brit Nagydíjon behúzza a 11.-et, beállítja a McLaren 1988-ból származó rekordját, melyet anno a legnagyobb fölénye idején is hiába ostromlott a Ferrari vagy a Mercedes.
Toto Wolff ugyanakkor változatlanul úgy gondolja, a Mercedes képes lesz önerőből megálljt parancsolni a nagy riválisnak, valamikor. „Fenntartom az állításom, mert ha nem tenném, akkor már befejeztük volna az idei autó fejlesztését, és a következőre állítanánk mindent, miközben örülnénk, ha a legjobb tízben végeznénk [az idei versenyeken]. De nem tehetünk így, folytatnunk kell a munkát” – nyilatkozta az Autosportnak.
„Max folyamatosan az élen megy, mögötte viszont a csapattársa, az Aston Martinok, a Ferrarik, Lando [Norris] és mi váltogatjuk egymást. Úgy néz ki, versenyről versenyre változik a kép, nem tudunk mintát felfedezni. Úgy hallom, a Ferrari és a McLaren fejlesztést hozott Ausztriába, mi erre a hétre fogunk.”
Ez egy új első szárny lesz, így megint könnyen változhatnak az erőviszonyok az üldözőbolyban. Wolff rámutatott, hogy a Red Bull is bármikor pórul járhat önhibáján kívül.
„Hihetetlen szinten teljesítenek, de elég a rossz időjárás vagy egy kis balszerencse, egy defekt, és máris megváltozhatnak a dolgok. Nekünk a legjobb teljesítményünket kell nyújtani, aztán meglátjuk, meddig engedjük folytatni nekik a sorozatot” – mondta a Mercedes csapatfőnöke.
A Red Bull 2013-tól kezdve csak egy versenyt Silverstone-ban, a másodikat 2020-ban (ami hivatalosan tehát nem Brit Nagydíj volt). Idén egyes versenyeken, például legutóbb valósággal földbe döngölte az ellenfeleket, máskor kicsit közelebb tudtak maradni hozzá az üldözők.
Helmut Marko is reagált Lewis Hamilton azon kijelentésére, ami kapcsán a brit megszabná, mikortól lehet a következő szezon autójára koncentrálni.
Az elmúlt napokba a hétszeres világbajnok a Forma-1-ben megjelenő egyeduralmakról beszélt. A brit versenyző nem tartja fairnek, hogy a jobban muzsikáló, vagy épp nagy lemaradást felhalmozó csapatok már az év elején a következő szezonra koncentrálnak. A 38 éves pilóta kihangsúlyozta, hogy így előnyre tesznek szert, míg a többiek lemaradásba kerülnek.
Így kerülhet sor a nagyobb dominanciákra és látványos ugrásokra. Hamilton szerint az FIA-nak meg kellene határoznia egy dátumot (például augusztus első napja), ami előtt nem lehet a következő konstrukcióra koncentrálni.
A Mercedes versenyzőjének ötlete ugyanakkor nem aratott nagy sikert. Max Verstappent nemigen hatotta meg a brit aggodalma, míg Helmut Marko „túl rövid memóriát” társított a kijelentéshez.
Helmut Marko – Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool
„Úgy tűnik, Hamiltonnak elég rossz a memóriája. Azokban az években, mikor a Mercedes dominált, ők is korábban kezdtek el dolgozni a következő konstrukción. Akkoriban egy kiváló motorral rendelkeztek, egy olyan erőforrással, ami sokkal több lóerőt tudott produkálni, mindenki más hajtásláncánál. Ha nem kell sok energiát fektetni az aktuális kasztniba, akkor egyértelműen a jövőbe tekintünk. A Forma-1 már csak így működik” – nyilatkozta az osztrák tanácsadó.
A Red Bullnak idén nagy esély van arra, hogy minden futamot megnyerjenek, de első sorban nem erre koncentrálnak. Marko szerint előbb a bajnoki címeket kell bezsebelni, utána lehet ráhajtani a rekordokra.
„Nálunk most egy jó kasztni, egy jó motor és egy kivételes versenyző kombinációja működik. Emellett a csapat is alig hibázik. Természetesen, szeretnénk minél több versenyt megnyerni, de első sorban a világbajnoki címekre kell koncentrálnunk.”
Juan Pablo Montoya nagyon szeretné, hogy Max Verstappen minden kétkedőt elhallgattasson a szezonban.
A Red Bull 2023-ban még nagyobb dominanciára kapcsolt, így a riválisok nem tudják tartani az istállóval a lépést. Idén minden alkalommal az osztrák csapat autója szelte át először a célvonalat, és a McLaren korábbi versenyzője reméli, hogy ezen a hétvégén sem törik meg ez a tendencia.
A holland pilóta ugyanis zsinórban a hatodik győzelmét aratná ha Silverstone-ban is nyerne. Továbbá, még egy lépéssel közelebb lökné a csapatát ahhoz, hogy minden versenyen ők legyen az elsők 2023-ban.
Montoya nagyon drukkol annak, hogy ez így történjen, sőt azt szeretné, hogy innentől már csak Verstappen nyerjen. A kolumbiai versenyző hozzátette, ugyan unalmas lenne a szezon, de legalább elhallgattatná a Red Bull fenegyereke a kétkedőket.
Juan Pablo Montoya – Fotó: Chris Owens/IndyCar
„Úgy vélem, el kell mondanunk azt, hogy most is Max Verstappen fog nyerni. Elképesztő lenne, ha a további versenyeket is megnyerné, és ezzel mindenki száját befogná, király lenne” – nyilatkozta Montoya.
Ugyanakkor a hétszeres futamgyőztes kihangsúlyozta, csak egy ember akadályozhatja meg Verstappent a győzelmek további gyűjtögetésében.
„Minden Sergio (Pérez) formáján múlik. Az időmérős teljesítményét sürgősen rendbe kell szednie. Vajon Checónak (Sergio Pérez) sikerül majd jó kört autóznia a kvalifikáción? El fog érkezni arra a pontra, mikor már nem kell annyira próbálkoznia, mivel az autója elég gyors. 90%-ot adnék arra, hogy ott lesz a dobogón Silverstone-ban. Ám második lesz? Abban már nem vagyok biztos. Szerintem a harmadik hely lesz az övé, és az egyik Ferrari ér fel a második pozícióba.”
Jacques Villeneuve megnevezte azt a személyt, akit szerinte okolni kell Max Verstappen dominanciája miatt.
Tavaly büntetést kapott az osztrák istálló, így a riválisok reménykedve vágtak neki az idei szezonnak. Ám gyorsan kiderült, hogy idén nem lesz a Red Bullnak ellenfele. Pár verseny erejéig a Bikák két pilótája szolgáltatott némi izgalmat, ám a mexikói versenyző gyorsan kiírta magát a bajnoki küzdelemből.
A kétszeres világbajnok ismét a dobogó tetején állhatott Ausztriában és zsinórban megszerezte ötödik győzelmét a szezonban, míg Sergio Pérez annak örülhetett, hogy a harmadik helyre felért.
1997 világbajnoka „meg is orrolt” a mexikóira, ugyanis őt teszi felelőssé az unalmas szezon miatt.
„Serigo (Pérez) teljesítménye azonnal negatív spirálba került, miután kimondta, hogy a bajnoki címért fog harcolni. Ezzel a kijelentéssel, csak egy újabb lökést adott Verstappennek. Ám Pérez mindeközben elkezdett hibázni és szenvedni. Nem is tudom… tisztában vagyok azzal, hogy minden versenyzőnek meg kell érteni, hogy mi az ő szintje, de… Sergio egyértelműen nincs Max szintjén. Képes ugyanolyan gyorsan menni, mint a holland, de nem egy egész szezonon keresztül. Ha egy olyan dolgot kijelentesz, hogy a bajnoki címért küzdesz, akkor nem követhetsz el ilyen hibákat az időmérőn” – nyilatkozta Villeneuve.
Az olasz sajtó szerint fontos mérnököket szerzett meg a Red Bull és a Mercedes a Ferraritól.
Az újítások után úgy tűnik, hogy lépett egyet előre a Ferrari, ám még mindig nagyon le vannak maradva az etalont képviselő Red Bulltól. Tavaly még a bajnoki címért küzdhettek, ám a szezon közepétől a Bikák feljebb kapcsoltak, és azóta szinte megállíthatatlanok.
Nagy reményekkel vágott neki a 2023-as szezonnak is a Scuderia, de gyorsan rá kellett jönniük, hogy nem terem idén számukra babér. Új csapatfőnök érkezett a fedélzetre (Frédéric Vasseur), ám a vörösöknél egyre több mérnök és vezető keres máshol kihívásokat. A McLaren az év elején megkaparintotta David Sanchezt, míg Laurent Mekies az AlphaTaurihoz tér vissza.
Egyre több mérnök inthet búcsút a Ferrarinak? – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Emanuele Guidotti, akit az egyik legjobb motormérnöknek (turbó és szimulátor specialista) tartanak, Anglia felé veszi az irányt, és meg sem áll a Mercedes kapujáig. Az olasz szakember 9 év után döntött úgy, hogy otthagyja Maranellót, és inkább a csillagosok oldalán folytatja a munkát.
Egy másik mérnök is az Egyesült Királyságba „igazol”, ám ő a Red Bull Powetrainst erősíti majd. Angelo Rosetti, az égestan és az áramlástan egyik kiváló szakembere. A Ferrari legújabb generációs motorjának tapasztalataival segítheti így a saját motort készítő osztrák csapatot.
A nemzetközi sajtóorgánumok értékelték Max Verstappen és a Red Bull teljesítményét Ausztriában is.
A holland versenyző újfent az élről indult, ám a rajt után Charles Leclerc szorongatta. Az eltolt kiállást választó Ferrari még egy ideig vezette is a versenyt, ám végül a Red Bull pilótája az élre küzdötte magát, és tetemes előnyre tett szert. Így jöhetett ki a boxutcába egy újabb kiállásra Verstappen, ugyanis a leggyorsabb körért járó egy pontot is meg akarta szerezni.
A pályaelhagyások és büntetések árnyékában a neves lapok így értékelték az osztrák futam eseményeit.
La Gazetta dello Sport (Olaszország):
„Max Verstappennek két körrel a verseny vége előtt még arra is volt ideje, hogy kiálljon egy kerékcserére, és megfussa a verseny leggyorsabb körét. Verstappen egy kiemelkedő versenyző, aki szó szerint azt csinál, amit csak akar a Red Bull volánja mögött.”
Marca (Spanyolország):
„Max Verstappen tökéletes hétvégével folytatta a harcot az újabb világbajnoki címért. Míg a holland egy újabb győzelemmel menetelt előre, addig Sergio Pérez is felfért a dobogóra.”
Bild (Németország):
„Verstappen sorozatban már az ötödik győzelmét ünnepli, ezúttal a Red Bull hazai pályáján aratott sikert. Az újdonság viszont az, hogy a 25-35 kör között kivételesen nem Verstappen vezette a versenyt. A holland teljesen félelmetes, két körrel a verseny vége előtt még a boxba is kiállt, hogy friss gumikkal menjen neki a leggyorsabb körnek.”
Max Verstappen/Red Bull – Fotó: Gergely Makai Photography
The Sun (Egyesült Királyság):
„Max Verstappen egy tökéletes hétvégével növelte óriási előnyét a bajnoki tabellán. Christian Horner ezúttal elégedett lehet mindkét versenyzőjével, hiszen a három dobogós helyből kettőn a Red Bull pilótái álltak. Max Verstappen tehát továbbra is uralja a szezont.”
L’Équipe (Franciaország):
„Egy olyan versenyen, amit a büntetések és a pályahatárok kiszélesítése jellemzett, Max Verstappen erődemonstrációt tarott, és újabb győzelmet szerzett a Red Bull Ringen. Ám ezúttal a holland egy rövid időre átadta az első helyet Charles Leclerc-nek. Ez manapság már ritka eseménynek számít, épp ezért nem is tartott sokáig. Miután visszavette a pozíciót a holland, kényelmesen uralta a versenyt.”
A maximális pontszámmal távozott Max Verstappen a Red Bull Ring-i sprintfutamos hétvégéről, miután a vasárnapi nagydíjat is domináns formában zárta, igazi erődemonstrációt tartva még a második helyezett Charles Leclerc számára is.
Érzelmes hangulatban zajlott az Osztrák Nagydíj felvezetése, hiszen a Red Bull és Max Verstappen rajongói megtöltötték a lelátókat, miközben az F1 bejelentette, hogy 2030-ig meghosszabbította versenyrendezési szerződését a Red Bull Ring. Ugyanakkor szomorúság is úrrá lett a levegőben, amikor a himnusz előtt egyperces csenddel tisztelgett a rajtrács a Formula Regional Európa-bajnokság versenyén szombaton Spában életét vesztett Dilano van’t Hoff emléke előtt.
A szombati sprintversennyel ellentétben a tényleges futam már végig száraz körülmények között zajlott. A rajtnál az élről induló Verstappennek ezúttal nem csapattársával, hanem a Ferrarikkal szemben kellett védekeznie, és sikerült is maga mögött tartania a 2-es kanyar előtt azért bepróbálkozó Charles Leclerc-t az első körben. Lewis Hamilton átugrotta Lando Norrist a negyedik helyért, ám a mclarenes az első tíz körben képes volt nyomást gyakorolni honfitársára, közben jelezve a rádióban pályaelhagyásait is.
A 13. körben Nico Hülkenberg műszaki hiba miatt a 2-es kanyar bukóterébe parkolta a Haast, ami virtuális biztonsági autós szakaszt idézett elő. Ezalatt a bokszba hajtott a Verstappen mögött haladó négy pilóta, a holland azonban a pályán maradt, látszólag némi stratégiai előnyt hagyva ezzel a Ferrarinak, akik így kisebb időveszteséggel estek túl kerékcseréjükön.
Verstappen végül a 25. körben cserélt kereket, ezzel átadta a vezetést Leclerc-nek, s egyúttal véget vetett 249 körön át tartó sorozatának, hiszen ennyi időn keresztül állt az élen megszakítás nélkül a Miami Nagydíj óta. A hollandot viszont ez nem hozta zavarba, hiszen Sainzt pillanatokon belül, tíz körrel később pedig Leclerc-t is elkapta, így visszaállva az első helyre.
Közben a sportfelügyelői szobában repkedtek a büntetések, amiket többségében pályaelhagyásért osztottak ki: aki negyedszer is négy kerékkel túlhajtott a fehér vonalon, ami elsősorban a 9-es és a 10-es kanyarban fordult elő a pilótákkal, az öt másodperces időbüntetést kapott. Hamilton már a 17. körre elérte ezt a limitet, de lesújtott a szankció Sainzra, Gaslyra, Sargeantra, Albonra, Magnussenre és Cunodára is, utóbbira ráadásul kétszer. Rajtuk kívül Esteban Ocont veszélyes bokszutcai kiengedésért, Nyck de Vriest Magnussen leszorításáért találták meg.
Hamiltont látványosan frusztrálta a büntetés, többször is azt kérdezgetve a rádióban, hogy mások is kaptak-e már ilyesmit. Néhányszor már Toto Wolff csapatfőnök jelentkezett be, hogy megnyugtassa pilótáját. „Mindenki, aki előtted áll, kapni fog büntetést” – füllentett egy alkalommal. „Lewis, tudjuk, hogy az autó rossz. Kérlek, vezesd” – mondta később.
A Mercedes valóban nem tűnt igazán ütőképesnek ezen a vasárnapon, hiszen George Russell sem tudott jelentősen előrelépni a 11. rajthelyéről, Hamiltont pedig végül a pályán visszaelőzte Norris, majd a büntetése miatt Alonso is elé került, így a két Ezüstnyíl csak 7. és 8. lett.
A 15. helyről induló Sergio Pérez mozgalmas versenyt teljesített, amely során fokozatosan előretört az élmezőnybe, a táv utolsó negyedében pedig Norrist, majd hosszú csatában Sainzt is megelőzve feljött a harmadik helyre.
Verstappen a futam végére ismét húsz másodperc fölé növelte előnyét Leclerc előtt, így az is belefért számára, hogy már csak mintegy erődemonstrációként kihajtson egy friss szett lágy gumiért, hogy megfussa a leggyorsabb kört – a Red Bull ellenérzései dacára, hiszen az egy pont egyébként is hozzájuk került volna Pérez révén.
A holland azonban bezsebelte ezt a pontot is, így a maximális 34 egységgel zárta a sprinthétvégét. Az pedig, hogy csupán öt másodperccel végzett a második helyezett Leclerc előtt, nem a verseny valós képét tükrözi.
A kétszeres világbajnok már ötödször nyert a Red Bull Ringen, összességében 42. sikerével pedig megelőzte Ayrton Sennát az örökranglistán.
A futam győztese, Max Verstappen eléggé domináns módon nyert, az első kört leszámítva inkább mögötte zajlottak az események.
„A rajt nem volt a legjobb, kicsit kipörögtek a kerekek, de az első kör után, amikor visszakerültünk az élre, minden rendben volt. Figyeltünk a gumikra, mert tudtuk, hogy eláll majd az eső, és a 24 sok az intermediate-eken, de kitartottak végig.
Az utolsó öt körben sokkal gyorsabbak voltak a slick gumin lévők, de mi addigra elhúztunk tőlük, így nem volt értelme kijönni.”
Ami a Sergio Pérezzel való csatáját illeti, nem igazán hagyta magát felbosszantani a történtek miatt.
„Egy kicsit necces helyzet volt az egyes kanyarban. Amikor kiterelnek a fűre, ott nagyon csúszik, de sikerült irányítani az autót, onnantól pedig csak teljesítettük a versenyt.”
„Jól jöttem el, csatáztunk egy kicsit Max-szal. Végül veszítettem egy helyet Hülkenberggel szemben, akit nehéz volt megelőzni.
Szerintem Max egy kicsit dühös volt, a 2-es kanyarba érve, de nem láttam. Amikor észrevettem, hagytam helyet neki, visszaadtam a pozíciót. Már meg is beszéltük. Nehezen lehetett bármit is látni.
Amint elmentem Nico mellett, onnantól csak a gumikra figyeltem, hogy kitartsanak a végéig.”
Pérez és Verstappen csetepatéja mögött az ötödik helyről rajtoló Carlos Sainz eléggé csendes versenyt tudhatott magáénak.
„Trükkös körülmények voltak, főleg mivel most először raktuk fel az intereket a hétvége során. Ilyenkor nem tudod, mire számíts az egyensúly vagy a tapadás szempontjából. Végig kísérleteztünk a verseny közben, és úgy tűnt, jó a tempónk.
Nagy sebességnél kicsit küszködtem az elején, de utána sikerült átlendülnöm ezen, és újra megvolt a tempó. Örülnék, ha sikerülne Checo mögött maradnom, de egyszerűen túl gyorsak voltak.
Ami a futam végi taktikázást illeti, szerinte jól döntöttek.
„Talán egy kicsit gyorsabb volt [maradni az intereken]. A verseny közepén, amikor elmentem Hülkenberg mellett, akkor kezdtem magabiztosabb lenni. Amikor pedig felszáradt a pálya, elfogytak a gumik, így nem tudtam közel maradni Checóhoz. De jó verseny, és jó nap volt ez számomra, innentől megpróbáljuk a holnapot is összerakni.”
Valószínűleg sohasem kerül sor arra, hogy a két klasszis pilóta ugyanannál a csapatnál versenyezzen, és nem pusztán a múltjuk vagy amiatt, hogy a történelem bizonyította, két dudás nem fér el egy csárdában.
Christian Hornert az Osztrák Nagydíjon a csapatfőnökök hivatalos sajtótájékoztatóján kérdezték meg, mit szólna egy Hamilton-Verstappen párosításhoz a Red Bullnál, és a “nem” válasz indoklásaként nem egy magától értetődő választ adott meg.
„Ezt nem vettük fontolóra a közelmúltban – jelentette ki a csapatfőnök a sajtótájékoztatón, amelyen a Racingline.hu is részt vett. – Ahhoz, hogy megfizessük ezt a két versenyzőt, valószínűleg el kellene adni a gyárat.”
„Lewis nagyszerű versenyző, remélhetőleg még évekig itt lesz a mezőnyben. Korábban felvetettük beszélgetésekben, mi lenne, ha csatlakozna a Red Bullhoz, de a közelmúltban nem.”
A Forbes nem hivatalos adatokból származó összeállítása alapján tavaly Verstappen 60 millió, Hamilton 55 millió dollárt keresett, bár ebben az összegben nem csak az alapfizetés van benne. A költségvetési sapka nem vonatkozik a pilóták bérére, de érdekesség, hogy a keretösszeg majdnem felét elviszi mindkét klasszis.
Ugyanakkor a költségvetési plafon bevezetése előtt többszáz millió dolláros büdzséből gazdálkodtak az élcsapatok, így talán nem lenne megoldhatatlan feladat kifizetni őket ugyanannál a csapatnál.
Mint ismert, Lewis Hamilton és Max Verstappen öldöklő csatát folytatott a 2021-es szezonban a bajnoki címért, amely során és után látványosan fagyossá vált a viszonyuk, és ez csak mostanában kezdett megváltozni.