Nyck de Vries menesztése és Daniel Ricciardo kinevezése egy újabb löketet adott a „bolond szezonnak”.
Az első dominót ledöntötte a Red Bull és a faenzai kiscsapat, bár a döntésüket csak a hétvégén akarták nyilvánosságra hozni. Az ausztrál versenyző kedden a Pirelli gumitesztjén vezette az osztrák istálló autóját, és időeredményeivel lenyűgözte Christian Hornert. A brit vezető telefonált gyorsan Helmut Markónak, aki még délben kirúgta az AlphaTauri holland versenyzőjét.
Ám De Vries menedzsere borsot tört a Bikák orra alá, mivel megszellőztette a hírt a holland sajtónak. Így a két istálló kénytelen volt a tervezetnél előbb bejelenteni a történteket.
Mindaddig Joe Sawardérdekes boxutcai pletykákkal borzolta fel a kedélyeket. A szakíró szerint a mozgás a háttérben már elindult, ugyanis több versenyző válthat csapatot 2024-ben és 2025-ben.
Alex Albon kapcsán már előkerültek olyam pletykák, mik szerint a Ferrari kinézte magának a pilótát, ám Saward úgy értesült, hogy a brit-thai versenyző mellé egy meglepetés igazolás érkezhet. A Green Notebook néven futó rovatában a brit újságíró Lando Norrist nevezte meg a másik jelöltnek, aki már előszerződést is aláírt a Scuderiával. Mindazonáltal két nappal ezelőtt még Helmut Marko és a Red Bull „udvarolt” látványosan a McLaren pilótájának. A wokingi csapat így Oscar Piastri mellé Alex Palout vagy Pato O’Wardot ültethetné be, de Colton Herta is a listán szerepel.
A szakíró meg is jegyzi, hogy a Ferrari-Norris házasságot nem tartja logikus lépésnek, csakúgy, mint az osztrák csapathoz való szerződést sem.
Saward szerint Carlos Sainz már az Audi/Sauberrel egyezkedik 2025-ről, míg Charles Leclerc-t a Mercedes szeretné nagyon elvinni. Mindaddig Lewis Hamilton még mindig nem egyezett meg a csillagosokkal a jövőjét illetően.
Az utóbbi napok egyik legfelkapottabb híre Nyck de Vriesszezon közben való menesztése volt a Red Bull-család részéről. A holland Formula E világbajnok már nem vezetheti majd az AlphaTaurit a Magyar Nagydíjon, azonban nem ő az első pilóta, akinek az energiaitalosok már a szezon közben köszönték meg a munkáját.
De Vriesnek még a tavalyi Olasz Nagydíjon való pontszerzését követően szavazott bizalmat Dr. Helmut Marko. A holland pilóta – aki viszonylag későn, 28 évesen mutatkozhatott be az F1-ben – nem volt képes élni a lehetőséggel, nem volt képes fejlődést mutatni és jelentősen elmaradt a csapattársa, Yuki Tsunoda eredményeitől.
A Red Bullnál pedig köztudott, hogy nem a türelmükről híresek, azonban a tény, miszerint de Vriesnek már a nyári szünet előtt útilaput kötöttek a talpára, valami egészen elképesztő. Ez mutatja meg igazán, hogy a Red Bull kötelékében versenyző újonc pilótáknak mekkora eredmény kényszerben kell versenyzeniük, és az elmúlt évtizedekben sokan nem ütötték meg a Marko által felállított mércét.
2005 Red Bull – Christian Klien/Vitantonio Liuzzi
A Bikák elég furcsa módon teljesítették az első szezonjukat a Forma-1-ben. David Coulthard mellett a második ülésen Christian Klien és Vitantonio Liuzzi osztozott egymással. Az első 3 futamon az osztrák pilóta ülhetett autóba, az utána való 4 versenyt pedig az olasz kollégája teljesíthette.
Azonban Liuzzi teljesítménye (egy 8. hely és egy 9. hely mellett 2 kiesés) nem győzte meg a Milton Keynes-i istálló vezetőit, és nem is adtak neki több lehetőséget, ami azt jelentette, hogy Kliené lett az ülés. Utólag, mint kiderült, ez jó döntés volt, mert a Servus TV szakkommentátoraként dolgozó Klien összesen 9 pontot volt képes szerezni a szezon végéig, amíg Liuzzi a 4 futama altt mindössze egyetlen egységet volt képes szállítani.
2006 Red Bull – Christian Klien/ Robert Doornbos
Klien szerencse csillaga azonban nem ragyogott sokáig, a 2006-os szezon közel sem úgy alakult számára, mint ahogyan azt eltervezte. Az osztrák versenyző 15 verseny alatt mindössze 2 pontot tudott felmutatni, amíg a csapattárs Coulthard Monacóban dobogót ünnepelhetett és 14 pont szerepelt a neve mellett.
A Német Nagydíjon való nullázás volt az utolsó csepp a Red Bull poharában, és hátramaradt 3 versenyhétvégére Doornbos kapott lehetőséget, aki azonban szintén nem brillírozott, és pontot sem volt képes szerezni Christian Hornerék számára. Mondani sem kell, hogy 2007-ben már nem a holland volt Coulthard csapattársa a csapatnál.
2007 Toro Rosso Scott Speed/Sebastian Vettel
A Minardiból lett Toro Rossónál a Red Bullnál a már megbukott Liuzzi mellett egy amerikai pilóta, Scott Speed kapott lehetőséget. Speed körül nagy volt a felhajtás a paddockban, mivel Michael Andretti rövid 1993-as szereplése óta ő volt az első amerikai versenyző a száguldó cirkuszban.
Speed azonban nem tudta a saját maga előnyére fordítani a körülötte lévő felhajtást, egyáltalán nem volt képes azokat az eredményeket hozni, amiket a csapatfőnök, Franz Tost szeretett volna látni. Emiatt feszült lett a két fél viszonya, és a köztük lévő ellentét a 2007-es Európa Nagydíj után csúcsosodott ki.
Egyes források szerint amint Speed visszaért a bokszutcába a 7. kiesését követően, még némi adok-kapok is volt a felek között, de ezt az idei szezon végén visszavonuló csapatfőnök utólag tagadta. Az amerikai útját ezt követően ki is adta a Red Bull, hogy helyet csinálhassanak az akkor szupertehetségként emlegetett Sebastian Vettelnek.
A német fiatal gyorsan meg is hálálta a belé vetett bizalmat, és ugyan a Japán Nagydíjon egy biztonsági autós ütközés miatt saját magától és Mark Webbertől is elvett egy jó eredményt, egy futammal később Kínában egy 4. hellyel megszerezte a faenzai kicsapat legjobb eredményét. Egy évvel később Vettel a 2008-ban az Olasz Nagydíjon pedig az első sikerét is meg tudta szerezni, szintén egy Toro Rosso volánja mögött, ami akkor óriási eredménynek számított.
Vettellel néha alapján még az élmenőknek is meggyűlt a baja Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Vettel a 2009-es szezont már a Red Bullnál kezdte meg, így a régi csapattársára, Sebastien Bourdais-ra hárult a feladat, hogy az olasz kiscsapat vezéregyénisége legyen az újonc Sebastien Buemi mellett. A francia pilóta képtelen volt kilépni a német árnyékából, és az évad első felében való pocsék szereplése miatt féltávnál le is váltotta őt a Red Bull.
Bourdais helyére az akkor mindössze 19 éves és 125 napos Jaime Alguersuari érkezett meg, aki minden idők legfiatalabb Forma-1-es pilótája lett [ezt a rekordot Max Verstappen megdöntötte 2015-ben – a szerk]. A spanyol fiatal kezdetben remekelt, de a 2,5 éve alatt nem volt képes a Toro Rosso meghatározó szereplőjévé válni, így Tosték a 2011-es szezon végén őt is, valamint Buemit is lapátra tették, hogy helyet csinálhassanak Daniel Ricciardónak és Jean-Éric Vergne-nek.
Miközben hetek óta gyengén teljesít és egyre gyakrabban híreszteli a sajtó, hogy veszélyben van az állása a Red Bullnál, Pérez azt állítja, utóbbival minimálisan sem foglalkozik.
„A legkevésbé sem érdekel, hogy őszinte legyek. 13 éve vagyok a Forma-1-ben, mindent átéltem már, de nem aggódom. Arra összpontosítok, hogy a szezonom visszatérjen a rendes kerékvágásba, és hogy ezt élvezzem” – jelentette ki az újabb csalódást hozó Brit Nagydíj után.
„Az egész csapat teljes mértékben támogat, tudják, mire vagyok képes, milyen potenciál van bennem, teljes mértékben mögöttem állnak.”
Pérez kálváriája a Monacói Nagydíj óta tart, zsinórban ötször kiesett az időmérő utolsó felvonása előtt a mezőny legerősebb autójával. A hátránya már 99 pont Max Verstappentől, és ha innentől minden futamot megnyer, az sem garantálná neki a vb-címet.
A szerződése 2024 végéig érvényes a Red Bullnál, ám ahogy Nyck de Vries példája mutatja, ez nem életbiztosítás, adott esetben idő előtt útilaput köthetnek az ő talpára is. Mindazonáltal Pérez már így is a leghosszabb időt fogja eltölteni Verstappen csapattársaként, amennyiben az év végéig türelmet kap; az előző csúcstartó Daniel Ricciardo volt kicsit több mint 2,5 szezonnal.
Sajtóinformációk szerint egy telefonhívás döntötte el Daniel Ricciardo és Nyck de Vries sorsát.
A holland versenyző már kapott egy figyelmeztetést Helmut Markótól az elmúlt hónapokban, ám arra senki sem számított, hogy a nyári szünet előtt megvállnak a 28 éves pilótától. De Vries sorsát a tegnapi gumiteszt pecsételte meg, ugyanis az eredményeket látva Christian Horner azonnal a telefonjáért nyúlt.
Ahogy korábban már megírtuk, az ausztrál versenyző olyan eredményeket produkált, ami lenyűgözte a Bikák csapatfőnökét. Lawrence Barretto, a Formula1.com szakírója elmondta, Daniel Ricciardo legjobb köre elég lett volna ahhoz, hogy a Brit Nagydíjon az első sorba kerüljön.
Az ESPN információi szerint Horner azonnal hívta Helmut Markót, hogy beszámoljon neki a teszteredményekről. Az osztrák tanácsadó később visszahívta a brit vezetőt, majd elmondta neki, hogy kirúgta Nyck de Vries-t.
Nyck de Vries – Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool
Ám a holland versenyző menedzsere nem vette jó néven a Red Bull döntését, ezért tegnap délben jelezte a holland sajtónak, hogy készüljenek. Így derült ki, hogy menesztették a versenyzőt. Az osztrák csapat csak a hétvégén szerette volna nyilvánosságra hozni a döntést, ám mivel már mindenki kész tényként közölte a történeteket, muszáj volt megerősíteniük a híreket.
Helmut Marko miután találkozott Lando Norris menedzserével, nyíltan megállapította, hogy a brit beleillene a Red Bull világába.
Tegnap délelőtt még arról beszélt a német sajtó, hogy a nyári szünet után küldi el az AlphaTauri Nyck de Vries-t. Délután viszont hivatalossá vált, hogy már a Magyar Nagydíjon sem szerepelhet a holland.
Daniel Ricciardót hivatalosan kölcsön kapta az olasz csapat, így adott estben el is kell engedniük az ausztrál kezét, ha a Red Bull úgy kívánja. A boxutcai pletykák szerint jövőre Liam Lawson kaphat lehetőséget Yuki Tusnoda mellett a nevet váltó AlphaTauriban, és ha Ricciardo jól teljesít, akkor felléphet újfent a Bikákhoz.
Sergio Pérez teljesítménye az elmúlt versenyek során okozott némi fejtörést az osztrák istállónak, így a tegnapi döntés megkongathatta a mexikóinál a vészharangot. Ha nem kapja össze magát az időmérőkön, akkor könnyen lehet, hogy tőle is elbúcsúzik év végén a Red Bull.
Max Verstappen és Lando Norris – Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool
Mindaddig a csapat tanácsadója nyíltan dicsérni kezdte a McLaren brit versenyzőjét. Miután a Brit Nagydíj után a 80 éves vezető Norris menedzserével tárgyalt, a következő megállapítást tette:
„2025-ig szerződése van a McLarennel, de messze ő a legerősebb fiatal versenyző. Nagyon illene a Red Bullba a fiatalos karaktere miatt, továbbá az sem titok, hogy Max és Norris nagyon jó barátok” – nyilatkozta Marko.
Miért lépett hirtelen ilyen érdekes Norris?
Mindemellett az olasz Formu1a.unoszerint a Liberty Media próbálja rávenni arra a nagycsapatokat, hogy a 2025-2026-os szezontól két topversenyzőt szerződtessenek. Így az ‘Álom Csapatok’ megalakulása segíthetné a show jobbá tételét, és akkor sem lenne olyan eseménytelen a bajnokság, ha egy istálló dominálna.
Épp ezért környékezte meg Helmut Marko a McLaren brit versenyzőjét, ám Norris előtt még Charles Leclerc-hez is bekopogtatott. A monacói versenyzővel május végén folytatott a Red Bull tárgyalást, és arra voltak kíváncsiak, mennyi az esélye annak, hogy otthagyja a Ferrarit. Ezért is tűzte napirendre Frédéric Vasseur a 25 éves versenyző szerződéshosszabbítását. Így Sainz helyezte került parkolópályára, ám a spanyol nem fogadta túl jól a dolgot.
Sebastian Vettel is Silverstone-ban tartózkodott tegnap, ugyanis a hétvégén ismét Forma-1-es autót fog vezetni.
A négyszeres világbajnok egy éve jelentette be, hogy visszavonula száguldó cirkuszból. Így a 2022-es év utolsó versenyén elköszönt a sportág a német versenyzőtől. A 36 éves pilóta helyét Fernando Alonso vette át az Aston Martinnál, és a szezon első felében a dobogóig meg sem állt.
Addig Vettel a családja körében nézte a versenyeket, és élvezte a „nyugdíjas éveit”. Monacóban viszont egy nap erejéig felbukkant a paddockban. Stefano Domenicali vendégeként érkezett, részt vett a GPDA ülésén, majd a nap további részét a Red Bullnál töltötte.
A német versenyző tegnap az események közepébe csöppent, ugyanis ő is Silverstone-ban tartózkodott a változások alatt. Az AlphaTauri és a Red Bullbejelentette, hogy búcsút intenek Nyck de Vries-nek, így a Hungaroringen már Daniel Ricciardo veszi át a helyét. Az ausztrált ugyanakkor csak kölcsön kapta az olasz kis csapat, akit az év végén akár vissza is kell adni.
A Pirelli aktuális gumitesztjén vett részt Ricciardo, mikor a goodwood-i fesztiválra gyakorló Vettel meglátogatta. A négyszeres világbajnok Ayrton Senna és Michael Andretti 1993-as McLarenjével ment párt kört, majd gratulált az „előléptetett” ausztrálnak. Természetesen Vettel megnézte a másik garázsban tesztelő Mick Schumachert is.
the way Daniel Ricciardo looks at Sebastian Vettel when he realises it’s him 🥹
On Tuesday (11/7), Sebastian Vettel was seen at Silverstone circuit. He did a shakedown with driving McLaren 1993 season's car, MP4/8, as he is preparing for the Festival Of Speed Goodwood that will be held from 13th to 16th July.#Vettel#SebastianVettel#FOSGoodwoodpic.twitter.com/QQN36J1vUo
— Sebastian Vettel Indonesia (@sebvettel5indo_) July 12, 2023
Christian Horner nyilatkozata alapján Daniel Ricciardo Pirelli-teszten mutatott teljesítményének közvetlen hatása lehetett arra, hogy a csapat azonnali hatállyal delegálta őt az AlphaTauri versenyzői ülésébe Nyck de Vries helyére.
Ricciardo a Brit Nagydíjat követő kedden idén első alkalommal vezethette a Red Bull aktuális autóját, hiszen őt kérte fel a csapat a silverstone-i gumiteszt elvégzésére, amelyen a gumimelegítőket nem igénylő, a jövő évtől bevezetni szándékozott konstrukciókat próbálta ki a csapat a Williamsszel és a Haasszal közösen.
Az energiaitalos istállónak lehettek kételyei afelől, hogy a 34 éves Ricciardo még mindig képes-e a csúcspilóták szintjét hozni, hiszen tavaly gyenge formája miatt távozott idő előtt a McLarentől, és immár nyolc hónapot töltött versenyzés nélkül. A nap során mutatott produkciója azonban egyértelműen jó benyomást tett főnökeire.
„Jó látni, hogy Daniel nem esett ki a ritmusból a versenyzéstől való távolléte során, a szimulátorban elvégzett erőfeszítéseinek eredményei pedig a pályán is visszaköszönnek” – mondta a Red Bull közleményében Horner, akinek szavai alapján az is elképzelhető, hogy a teszt ideje alatt született meg a végleges döntés az azonnali pilótacseréről.
„A gumiteszt során elért köridői rendkívül versenyképesek voltak. Tényleg lenyűgöző, amit csinált, és izgatottan várjuk, mit hoz a szezon hátralévő része az AlphaTaurinál kölcsönben lévő Daniel számára.”
Ricciardo a szezon hátralévő 12 futamára visszatér ahhoz a csapathoz, amelynél – még Toro Rosso néven – 2012 és 2013 során vezetett. Tíz évvel ezelőtti sikerült megváltania helyét a Red Bull pilótafülkéjébe, és ennek megismétlését célozza meg ezúttal is. Erre pedig lehet is reális esélye, hiszen 2024-ig érvényes szerződése ellenére Sergio Pérez ülése is inog Max Verstappen mellett.
„Örömmel látom Danielt ismét a csapatban – mondta az AlphaTaurit irányító Franz Tost. – A vezetési képességei felől semmi kétség, és már sokakat ismer közülünk, így a beilleszkedése is sima lesz. A csapat ráadásul sokat profitálhat majd a tapasztalatából, elvégre egy nyolcszoros futamgyőztesről beszélünk.”
„Szeretném megköszönni Nycknek az értékes hozzájárulását a Scuderia AlphaTaurinál töltött ideje során, és a legjobbakat kívánom neki a jövőben.”
A nagy várakozásokkal érkezett de Vries összesen 11 nagydíjrajt után kikerült az F1 körforgásából, jövője pedig egyelőre nem tisztázott, ám a Formula E-ben, ahol 2021-ben világbajnok lett, jó eséllyel találhat magának ülést a következő szezonra, hiszen az ideire is több gyártó megkörnyékezte a hollandot, aki viszont az F1 miatt mindegyiküknek nemet mondott.
Ricciardo még a gumitesztet teljesítette a hír bejelentésekor, így tőle csak egyetlen mondatot idéz a Red Bull közleménye:
„Izgatott vagyok, hogy visszatérhetek a pályára a Red Bull családdal!” – mondta az ausztrál, aki nyolc futamgyőzelméből hetet a Red Bull-lal, egyet pedig a McLarennel szerzett.
Német sajtóinformációk szerint a nyári szünet lesz egy éles váltás az egyik csapatnál, így az egyik versenyzőtől búcsúzni kell.
Míg Max Verstappen sorra nyeri a versenyeket, addig a Red Bull család többi tagjának van miért izgulnia. Sergio Pérez futamok óta nem tudja becserkészni a hollandot, sőt az időmérőkön már a Q1-ban vagy Q2-ban búcsúzni kényszerül.
Addig a jövőre nevet és arculatot váltó AlphaTaurinál Yuki Tsunoda lett a biztosabb kezű versenyző, míg a tavaly mindenkit lenyűgöző Nyck de Vries szenved.
Helmut Marko korábban már elmondta, hogy az újonc versenyzőjük kapott már egy „sárga lapot”, így össze kell kapnia magát. Ám a holland teljesítménye nemigen javult.
Emiatt a paddockban két cserét is pletykálnak, ám a Red Bull mindkét verziót egyelőre cáfolta.
A népszerű elméletek szerint Sergio Pérez helyére kerülhetne Daniel Ricciardo, míg a mexikói válthatná de Vries-t az AlphaTauriban. Ám Christian Horner és az osztrák tanácsadó elutasította ezeket a feltételezéseket. Marko szerint nincs jobb opciójuk a mexikóinál. Ugyanakkor van olyan versenyző a radarjukon, akit elvinnének, de nem tehetik.
Az F1-insider.comazonban úgy tudja, hogy a Bikákhoz visszatérő ausztrál lehetőséget kap majd a nyári szünet után. A német lap szerint nem véletlenül teljesíti Silverstone-ban a 34 éves versenyző a gumitesztet. A csapat ugyanis fel akarja mérni, mire képes pontosan Ricciardo. Ám a Red Bull és Sergio Pérez autója helyett, Nyck de Vries ülését kaphatná meg.
Ezt az elméletet erősítette meg Ralf Schumacher is.
„A döntés már megszületett, ebben biztos vagyok. Nycknek (de Vries) volt egy pillanata tavaly Monzában, jókor volt jó helyen. Valószínűleg nem fog már rajthoz állni Zandvoortban, ami nagy kár, hiszen az a hazai versenye. Ám a csapat jól jár majd Daniel Ricciardóval. Az AlphaTauri elég rosszul teljesít, és jól jönne nekik némi rutin és tapasztalat” – magyarázta a német ex-versenyző.
Toto Wolff elmondta, mire lehet számítani a Mercedes teljesítményét tekintve a Hungaroringen.
Az elmúlt években kiemelkedően jól ment Magyarországon a Mercedes és Lewis Hamilton. A brit versenyző 8-szor állhatott a dobogó tetején (ötször a csillagosok autójával), így reménykedve is neki vághatna az istálló a következő fordulónak.
A Monacóbanbemutatott fejlesztések biztosították az első ugródeszkát a csapatnak. Azóta a Mercedes a pódiumceremónia gyakori vendége lett. Spanyolországban mindkét versenyzőjükkel ünnepelhettek, míg Kanadában és Silverstone-ban a hétszeres világbajnok kaparintotta meg a harmadik helyet.
A Hungaroring egy teljesen más karakterisztikájú pálya, mint a silverstone-i aszfaltcsík, így a szurkolók abban reménykedhetnek, hogy a Red Bull hegemóniája némileg megtörik. Ám Toto Wolff szerint erre nem sok esély lesz. Az osztrák csapatfőnök nem hinné, hogy a Bikákat meglehet majd verni Mogyoródon.
„Nem. Szerintem ez egy olyan pálya lesz, ahol pokoli erősek lesznek. Addig a többieknek még nehezebb lesz a dolguk” – nyilatkoztaaz ORF-nek a Mercedes csapatfőnöke.
Max Verstappen, Lewis Hamilton – Fotó: Robert Cianflone/Getty Images/Red Bull Content Pool
A 2023-as szezon eddigi versenyein csak Red Bullos pilóta tudott nyerni. Így zsinórban (a 2022-es év végi eredményekkel) 12. alkalommal szólhatna nekik a himnusz, ha Magyarországon is ők szelik át először a célvonalat. Ezzel az eredménnyel egy újabb rekordot megdöntene a csapat. Helmut Marko ezt mosolyogva ki is emelte.
„Úgy tűnik, minden győzelmünkkel megdől valamilyen rekord. Meglátjuk, mire lesz képes az autónk Budapesten. Egy ilyen győzelmi sorozat kapcsán pozitívan kell hozzáállunk az előttünk lévő versenyekhez. Bár azt gondoltuk, hogy egy ilyen győzelmi sorozat nem valószínű. Ám amíg ez tart, addig élvezni akarjuk, megpróbáljuk az összes versenyt megnyerni. Viszont Budapestre érve még a felénél sem leszünk. Még hosszú út áll előttünk, de eddig minden rendben van.”
Helmut Marko ugyan azt nyilatkozta, hogy Sergio Péreznek nem kell félnie, ám Silverstone-ban az egyik ellenfelük menedzserével találkozott.
Míg Max Verstappen sorra nyeri a versenyeket, és az élen autózik, addig a mexikói versenyző az időmérős teljesítménye miatt szenved. A szombati napok nemigen mennek jól Checonak, így a futamon hátrányból kell rendre felzárkóznia.
Az éles kontraszt versenyek óta kirajzolódik a két pilóta között, így a média már Pérez távozásáról kezdett beszélni. Ám a csapat tanácsadója megnyugtatta a nyilvánosság előtt a 33 éves versenyzőt. Marko szerint nincs jobb opció a mexikóinál, így okuk sincs a váltásra.
„Silverstone-ban a 15. helyről indult, így a 6. pozíció rendben van. Nincs kérdés a pozícióját illetően, nincs veszélyben az ülése” – nyilatkozta Marko.
Max Verstappen és Sergio Pérez – Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool
Ugyanakkor a paddockban továbbra is azt találgatják, vajon ki vehetné át Pérez helyét. A legtöbben Daniel Ricciardót látnák szívesen újra Verstappen mellett, ám Horner szerint egyelőre ez nem téma a csapatnál.
„Ha visszahozzuk őt, kedvesek lesztek velünk?” – kérdezte nevetve a Red Bull csapatfőnöke a brit közönséget.
Ugyanakkor ma Ricciardo is megtapasztalhatja az autó erejét, mivel a gumiteszten ő vezeti kedden a konstrukciót Silverstone-ban.
„Ez a teszt inkább a Pirelli számára lesz fontos, de nekünk is jó lesz látni, hogy Daniel hol tart.”
Ám a Brit Nagydíjon jól teljesítő Lando Norris újfent felkeltette a Red Bull érdeklődését. Helmut Marko ugyanis felkereste a brit pilóta menedzserét, Mark Berrymant. A felek hosszasan beszélgettek egymással, míg a 23 éves versenyző Horner házában vett részt egy grillpartin.
Az eseményre a Red Bull csapatfőnöke minden pilótát meghívott, és a mezőny egy része el is ment.
„Látszik, hogy Max és Lando nagyon jó barátok, szeretnek egymás ellen versenyezni. Tegnap este az összes versenyzőt meghívtam a házamba egy kis grillezésre. Szinte azonnal elkezdtek beszélni a pályán töltött pillanatokról, felcsillant a szemük, mikor az F3-as vagy a gokartos élményeiket idézték fel” – újságolta Horner.