Daniel Ricciardo úgy véli, van egy olyan versenyző a mezőnyben, aki egy nap olyan eredményeket fog elérni, mint Max Verstappen.
A Red Bull hegemóniája új szintekre emelkedett idén. Minden versenyen az osztrák csapat pilótái diadalmaskodtak eddig, míg Max Verstappen már zsinórban a hatodik győzelmét ünnepelte. Az idei világbajnoki cím sorsa nem kérdéses, inkább azért izgulhat a csapat, hogy sikerül-e az össze futamot az első helyen befejezniük.
Ám a nemrég visszatérő és előléptetett Daniel Ricciardo szerint van még egy olyan versenyző, aki hasonló bravúrokra lehet képes. Csak épp az autója nem teszi lehetővé, hogy a győzelmekért harcoljon. Ugyanakkor oroszlánkörmeit még így is megmutatja olykor. Ezt az ausztrál két éven keresztül testközelből nézhette, amit ismét meg is jegyzet.
„Ő az egyike azoknak, aki mindig kihozzák az autóból a maximumot. Így mikor ránéztem, csak annyit mondtam: ‘rendben, ez a srác mindent maximalizál, amit csak tud’. Ugyanakkor nehéz bárkit is összehasonlítani Maxszel. Lando szenzációs időmérős köröket fut? Egyértelműen. Van olyan jó, mint a többieké a mezőnyben? Valószínűleg igen. Max is ilyet tesz, ezért is nehéz összehasonlításokba bocsátkozni. Viszont Lando nagyon-nagyon jó. Voltak olyan napok, mikor ugyanolyan jónak tűnt, mint Max. Majd megtudjátok akkor, mikor megszerzi az első győzelmét” – nyilatkozta a 34 éves versenyző.
Viszont Ricciardo szerint egy dolog Norrist is hátráltathatja:
„Még nem nyert, de nagyon fiatal. Fejlődni, tanulni és érni fog. Egyetlen egy dolog állíthatja őt meg, ha nem kap győztes autót. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy hamarosan egy top csapatnál fog versenyezni. Most már igazán bizonyított.”
Ugyan még nagyon távolnia tűnhet, de Max Verstappen nemrégiben arról mesélt, mit szeretne majd csinálni a „nyugdíjas” éveiben. A Red Bull holland kiválóságának az lesz az egyik legfőbb célja, hogy megalapíthassa a saját versenycsapatát.
A holland a legutóbi pár évben a száguldó cirkusz első számú sztárjává lépett elő. 2021-ben egy egész szezonon át tartó meccsen volt képes legyőzni LewIS Hamiltont a világbajnoki címért, amit viszonylag könnyen meg is tudott védeni 2022-ben. Ez pedig nagy valószínűséggel idén is meg fog történni, és így Verstappen beléphetne a háromszoros világbajnokok táborába.
Ugyan a kétszeres világbajnok csak 25 éves, az idei már a 9. teljes szezonja a Forma-1-ben, és a céljait már számtalan alkalommal letisztázta. Jelen pillanatban a 2028-as szezon legvégéig van érvényes szerződése a Milton Keynes-i istállóval, és az is lehetséges, hogy Verstappen ezután vissza fog vonulni az F1-ből, hogy esetleg másik sorozatokban is kipróbálhassa magát.
A Red Bull holland pilótáját nemrégiben az F1 utáni éveiről kérdezték egy interjúban, és a tervei között többek között egy saját versenycsapat létrehozása is szerepel.
„Talán egy versenycsapatom is lehet majd – kezdte a gondolatmenetet Verstappen, aki jelen pillanatban 99 pontos előnnyel vezeti az egyéni világbajnokságot. – Ez a Verstappen.com racing projektemmel részben már el is kezdődött. Remélhetőleg pár év múlva majd valami eredménye is lesz ennek a kezdeményezésmnek.”
„Csapatfőnök azonban semmi féleképpen nem lennék, mivel nekik is rengeteget kell utazniuk. Ezt versenyzőként már megéltem, és már csak emiatt is kerülném el a csapatfőnöki pozíciót a jövőben.”
Verstappen hiehetlen módon ráérzett a Red Bull idei autójára, az RB19-re. A 99 pontos előnye többe között annak is köszönhető, hogy az eddigi 10 futamból 8-at tudott megnyerni, és mellette még két darab második helye van. Ha minden jól megy a holland számára a jövő heti Magyar Nagydíjon, akkor már 100 pont fölé nőhet az előnye a csapattársával, Sergio Pérezzel szemben.
A keddi napon vált hivatalossá, hogy Nyck de Vries Forma-1-es karrierje véget ért. A holland pilóta nem vezetheti többé az AlphaTaurit, miután a Red Bull vezetése lapátra tette őt a gyenge szereplése miatt. Sok pilóta mellett Toto Wolff és Sebastian Vettel is a védelmébe vette a Formula E világbajnokot.
Az AlphaTauri már a tavalyi évadban sem volt jó helyzetben, miután nem jól ragadták meg az új szabályok által biztosított lehetőségeket, és jelentősen visszaesett a teljesítményük a 2021-es évadban nyújtott produkciójukhoz képest.
A faenzaiak idei autója, az AT04 pedig nem hozta az elvárt fejlődést, ami miatt Franz Tosték visszaestek a konstruktőri tabella utolsó helyére, és jelen pillanatban mindösszesen 2 pont szerepel a nevük mellett. Mindkettőt Yuki Tsunoda szerezte, de Vries pedig csak szenvedett, számtalan alkalommal összetörte az autóját, és jelentősen elmaradt a japán kollégájától.
Markóéknak nem kellett több, szerintük de Vries a 10 futam alatt „semmi fejlődést nem mutatott”, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy megköszönjék a munkáját, és Daniel Ricciardót ültessék a helyére. Vettel nem értett egyet a Red Bull döntésével, és pozitívan nyilatkozott az állását elveszítő Formula E világbajnokról.
„[Nyck] egy remek lehetőséget kapott, és ugyan a dolgok lehet nem úgy alakultak, mint ahogyan az emberek azt elvárták volna, még így is durvának tartom azt, hogy ilyen hirtelen kirúgták őt – nyilatkozta Vettel a goodwoodi sebességfesztiválon.
„Brutális. Tavaly találkoztam vele először, szerintem egy rendkívül jó ember, és emellett remekül is versenyez. Megnyerte a Formula 2-t, és mellette még számos nevesebb szériát, szóval emiatt eléggé ismert a neve. Remélem ezen eseményen nem vetik majd vissza a magabiztosságát. Az embereknek nem csak ez alapján [AlphaTaurinál való karrier] kellene megítélni őt, mert szerintem az nem lenne helyes.”
Nagy kérdés, hogy ezt követően merre vezet majd de Vries következő útja. A The Race mellett számos sajtóorgánum arról számolt be, hogy a holland akár a korábbi sikereinek helyszínére, a Formula E-be is visszatérhet, de ezen értesüléseket egyelőre érdemes fenntartásokkal kezelni.
Az idei Forma-1-es szezon a Red Bullról és Max Verstappenről szól leginkább. A regnáló holland világbajnoknak 8 győzelme és két második helye van eddig, és ezzel rég nem látott szinten képes dominálni a sportot. Lewis Hamiltonnak is volt ehhez hasonló korszaka, de még szerinte is változásokra van szükség.
Hiába vezette be az FIA a költségsapkát, és hozta meg úgy az új, 2022-ben bevezetett szabályrendszert, hogy szorosabb versenyzés lehessen a csapatok között, eddig nem nagyon ért célt egyik intézkedés sem. A Bikák soha nem látott szinten dominálnak Verstappennel, és így a többieknek nagyon esélye sincs a futamgyőzelmekre.
A McLaren hirtelen formajavulása miatt egy nagyon izgalmas csata alakulhat ki a konstruktőri második helyért a Ferrari, a Mercedes, az Aston Martin és a wokingi istálló között, de ez aligha vigasztalja a szurkolók többségét. Az energiaitalosok egyeduralmának tényével Hamilton is tisztában van, és nemrégiben egy, a Channel 4-nak adott interjújában bővebben kifejtette a gondolatait.
„Jobban kell kommunikálnunk egymással, hogy közelebb kerülhessen egymáshoz a mezőny – árulta el Hamilton, aki Ibizán töltődik fel a Magyar Nagydíj előtt. – Ez a fajta dominancia a sport és a szurkolók számára sem jó. Ha kisebbek lennének a különbségek, és szorosabb lenne a versenyzés, az egy sokkal jobb szituáció lenne. Mindig remek dolog, ha egy világbajnok cím sorsa az utolsó versenyig nyitva marad, és akár több csapat is képes harcolni érte.”
Hamilton víziója aligha fog megvalósulni idén, mert Verstappen már 99 pontos előnnyel vezeti az összetettet a legutóbbi futamokon szenvedő és emiatt kifejezetten sokat kritizált csapattársa, Sergio Pérez előtt. A harmadik helyet elfoglaló Fernando Alonso hátránya pedig már 118 pontra rúg.
Charles Leclerc nem tart attól, hogy a Red Bull az idei dominanciája miatt a vártnál hamarabb kezdhet el felkészülni a 2024-es szezonra.
A Bikák pont ott folytatták 2023-ban, ahol a tavalyi évet befejezték. A különbség csak annyi lett, hogy idén már komolyabb ellenfelük sincsen a versenypályákon, olyannyira jól sikerült az RB19. Ez abban is megnyilvánul, hogy az eddigi 10 futam mindegyikét valamelyik Red Bull pilóta tudta megnyerni.
Ugyan a 2021-es túlköltekezése miatt a Milton Keynes-i istálló a pénzbüntetése mellett a szélcsatornában is kevesebb időt tölthet majd el, a csapatfőnök Christian Horner felfedte, hogy már el is kezdték a munkálatokat a jövő évi autójuk kapcsán, mivel már szinte mindkét bajnoki címet bebiztosították.
A Ferrari pilótája, Charles Leclerc nem fél attól, hogy a Red Bull már a szokásosnál is hamarabb elkezdett készülni a soron következő évadra. A monacói pilóta szerint folytatniuk kell az idei autójuk fejlesztését, és nem szabad elkövetni a tavalyi hibáikat.
„Nem aggódom, ez része a játéknak – véli az ötszörös futamgyőztes, akit manapság számos csapattal hírbe hoztak a jövő év végén lejáró szerződése miatt.
„Ha egy csapatnak nagy az előnye a többiekhez képest, akkor nyilvánvaló, hogy korábban kezdenek el készülni a jövő évi szezonra. Ez a többiek számára némi kockázatot jelenthet, mert ők kevesebb időt fektethetnek majd abba a projektbe.”
„Nekünk még az idei konstrukcióra kell koncentrálnunk, mert vannak gyengeségeink. Meg kell tudnunk, hogy mik azok, fel kell ismernünk őket. Ha ez sikerül, akkor az már a következő évre nézve is pozitív lehet a szemszögünkből.”
„A tény, hogy kész tervünk van az idei fejlesztésekre, magabiztossággal tölt el. Tovább kell haladnunk előre, az utolsó három versenyen már voltak pozitívumok e téren. A soron következő futamokon pedig még több ilyen lehet, és nem csak azért, hogy az Aston Martinok és a Red Bullok előtt lehessünk, hanem hogy a Red Bullokat is a létező leghamarabb megszorongathassuk.”
A tegnapi cikkünkből már valamilyen szinten kiderült, mekkora nyomás alatt, szinte folyamatos eredmény kénszerben kell versenyeznie a Red Bull újonc pilótáinak. Sok esetet is boncolgattunk már, de a mai második rész is legalább ugyanannyi érdekességet tartogat.
2016 Red Bull/Toro Rosso – Danyiil Kvjat/Yuki Tsunoda
Kvjat még 2015-ben kapta meg élete sanszát a Red Bulltól, miután Sebastian Vettel távozott a Ferrarihoz. Az orosz pilóta nem is vallott szégyent az első szezonjában, két dobogós helyezést is képes volt szerezni a domináns Mercedes és az erős Ferrari mellett. Továbbá a rutinos csapattársát, Daniel Ricciardót is felül tudta múlni az összetett pontversenyben.
2016-ra azonban az oroszt elhagyta a szerencséje. Az Ausztrál Nagydíjon el sem tudott indulni egy autóprobléma miatt, Bahreinben pedig csak a 7. helyen ért célba. Ugyan Kínában igazi „Torpedóként” végzett a 3. helyen, a soron következő hazai versenyén megpecsételődött a sorsa, amikor a rajt után kétszer is nekiment Vettel Ferrarijának, és a második találkozásnál falba is rakta a négyszeres világbajnokot.
Az energiaitalosok nem is húzták tovább az időt, Kvjatot lefokozták a Toro Rossóhoz, a helyére pedig azt a Max Verstappent ültették, aki már az első versenyén győzelmet tudott ünnepelni Barcelonában mindössze 18 évesen és 228 naposan. Ezzel ő lett a Forma-1 valaha volt legfiatalabb futamgyőztese.
2017 Toro Rosso – Danyiil Kvjat/Pierre Gasly, Carlos Sainz/Brendon Hartley
A Toro Rosso 2017-es évada eléggé hektikusra sikeredett, mivel a szezon során 4 pilóta is megfordult a csapatnál. Kvjat a lefokozását követően képtelen volt összeszedni magát, és olyannyira el volt maradva Carlos Sainztól, hogy a Red Bull Malajziában már a Super Formulában pallérozódó Pierre Gaslynak adott lehetőséget. Az orosszal így másodjára babrált ki a Milton Keynes-i istálló, ám ezzel a történetük még korán sem ért véget.
Kvjat az első pofont követően sosem tudta megtalálni a régi önmagát.Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
A maláj futam után azonban Sainzot is elveszítették Franz Tosték, azonban itt egy teljesen más indok miatt történt meg a változás. A spanyol fiatal a Renault-nál szenvedő Jolyon Palmer helyét vette át Szuzukában, akinek így 1,5 év jutott az F1-ben, és a jövőben már nem volt lehetősége az újbóli bizonyításra.
Sainz pótlására pedig a WEC egyik szupersztárját, Brendon Hartley-t személték ki Dr. Helmut Markóék. Az új-zélandi pilóta a hosszú távú autózásban mutatott jó formáját azonban nem tudta átmenteni az F1-be, ami miatt a 2018-as évad végeztével szélnek is eresztették őt. Gasly pedig megörökölhette Ricciardo szabadon hagyott ülését, de ekkor még ő sem tudhatta, hogy az öröme nem tart majd sokáig.
2019 Red Bull/Toro Rosso – Pierre Gasly/Alex Albon
Gasly Red Bull-os kalandja már a szezon előtti teszteknél megpecsételődhetett, ugyanis egyáltalán nem érezte az RB15-öt, és egy nagy sebességű, igen komoly autótörés még tovább rontotta az önbizalmát. Ez meg is látszódott, mert amíg Verstappen futamokat is tudott nyerni (Spielberg, Hockenheimring), addig a francia szenvedett, és Ausztriában még kört is kapott a csapattársától.
Talán a Brit Nagydíjon elért 4. helye volt az egyetlen értékelhető produkciója, ami miatt nem is kegyelmezett számára a Red Bull vezérkara: a Spában már az újonc Alex Albon Toro Rossójában találta magát. A brit-kezdetben jó választásnak tűnt Christian Hornerék részéről, de hosszú távon ő sem volt képes megbirkózni a Bikák második ülésével járó elvárásokkal.
Végezetül pedig egy kivételt is érdemes megemlíteni, amely váltás ugyan nem a szezon közben történt, de megmutatja az energiaitalosok kegyetlen arcát. Miután Kvjat másodjára is kikerült a pikszisből, a Ferrarinál vállalt tesztpilótai szerepkört, és miután Hartley-t kirúgta a 2018-as szezon végén a Toro Rosso, Kvjat harmadjára is lehetőséget kapott egykori kenyéradójától.
2019-ben minden rendben is volt, a Német Nagydíjon szerzett dobogója, és a folyamatos pontszerzései miatt sokan azt gondolták, hogy akár a Red Bullhoz is visszatérhet. Ehhez képest Hornerék az újonc Albont választották, de Gaslyval egy remek párost alkottak a faenzai kicsapatnál.
Kvjat egy évvel később viszont már egyáltalán nem volt meggyőző. Egy Imolában elért 4. helyen kívül pár pontszerzést tudott csak felmutatni. Ezzel szemben Gasly futamot is tudott nyerni Monzában, valamint sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt is tudott nyújtani.
Ez pedig a pontok terén is megmutatkozott, mert a francia 75 egysége mellett az orosz 32 pontja eléggé eltörpült. A Red Bull pedig harmadjára sem kegyelmezett Kvjatnak, nem hosszabbították meg az év végén lejáró szerződését, és az ülését a Formula 3-ban és a Formula 2-ben is remeklő Yuki Tsunodának adták. A leírtak alapján kijelenthető, hogy a Bikák kegyetlen rendszerének legnagyobb vesztese Kvjat volt, akinek három alkalommal is útilaput kötöttek a talpára, és már nem valószínű, hogy valaha is látjuk még őt a száguldó cirkuszban.
Christian Horner szeme előtt lejátszódott a 2021-es Brit Nagydíj, de örömmel konstatálta, milyen szépen tudott egymás ellen küzdeni Max Verstappen és Lando Norris.
Legutóbb Silverstone-ban a McLaren brit versenyzője indulhatott a holland világbajnok mellől. A 23 éves pilóta jobban kapta el a rajtot, így át is vette a vezetést. Ugyan a Red Bull fenegyereke próbált visszatámadni, ám Oscar Piastri a háttérben lendületet kapott, és majdnem megelőzte Verstappent.
Norris elsősége 5 körig tartott, ugyanis a holland egy könnyed mozdulattal az élre került, és megnyerte a futamot. A Bikák csapatfőnöke ugyanakkor nem tudta megállni, hogy ne vonjon párhuzamot a Norris-Verstappen és a Hamilton-Verstappen csata között.
Lando Norris, Max Verstappen és Oscar Piastri a Brit Nagydíj első körében – Fotó: McLaren
2021-ben, mikor a Mercedes még a bajnoki győzelemért küzdött a Red Bull-lal, a hazai versenyét teljesítő hétszeres világbajnok leszorította ellenfelét, majd a Copse-ban összeért a két konstrukció. Verstappen a falba száguldott, és kórházba is szállították (túl nagy volt az ütközés, így elővigyázatosságból kivizsgálták), míg a Mercedes világbajnok a büntetése után is nyerni tudott.
Idén viszont a csata hevében mindkét versenyző összeérés nélkül harcolt, ami elégedettséggel töltötte el a brit csapatvezetőt.
„Amikor megláttam, hogy egymás ellen küzdenek (Norris és Verstappen), az volt az első gondolatom, hogy nem túl ideális a helyzet (Norris megelőzte Verstappent), de legalább ezúttal simán túl jutott a Copse kanyaron. Ezután ültem csak fel a boxfalra. Ugyan 2021 már csak történelem, de jó látni, hogy az autó át is tud jönni egy csata közben azon a kanyaron az első körben” – nyilatkoztaHorner.
Juan Pablo Montoya szerint egy kissé képmutató dolog Lewis Hamilton részéről, hogy Max Verstappen és a Red Bull dominanciájára panaszkodik.
A hétszeres világbajnok Ausztriában állt elő egy olyan gondolattal,hogy az FIA-nak szabályoznia kellene, mikortól koncentrálhatnak a csapatok a jövő évi autóra. Ugyanis akik túl nagy előnyre vagy lemaradásra tesznek szert, sokkal előbb parlagon hagyják az aktuális évet.
Így aki már eleve domináns volt, az még jobban bebetonozza a sikerét, míg akik zsákutcába tévedtek a tervezés kapcsán, azoknak több idejük van arra, hogy kiküszöböljék a problémákat. Így a 38 éves versenyző azt javasolta legyen egy pontos dátum (augusztus 1-jét jelölte meg példaként), ami előtt nem lehet a következő konstrukciót elkezdeni.
Lewis Hamilton – Fotó: Gergely Makai Photography
Természetesen nem sokan vették jó néven a Mercedes világbajnokának ötletét. Juan Pablo Montoya elmondta, egyenesen felnevetett, mikor ezt meghallotta. A kolumbiai versenyző szerint Hamilton mindig előhozakodik valamivel, mikor nem ő a legesélyesebb a bajnoki címre.
„Ez az egész elég nevetséges, mivel Lewis (Hamilton) mindig eljőjön valamivel, ami szerinte ‘így nem fair, meg úgy nem fair’. Már most azt jósolja, hogy jövőre is Max (Verstappen) fog nyerni. Így, ha visszatekintünk az ő dominanciájára, akkor a egész miatta volt, vagy az autója miatt? Mi mindannyian örültünk, mikor jól ment neki, és dominált. Viszont az autó mellett a versenyző is fontos. Nézzük meg Landót (Norris) és Piastrit. Oscar nagyszerű munkát végez az első szezonjában, ám Lando az esetek 90%-ban legyőzi őt. Ha Lando ülne a leggyorsabb autóban, akkor most Max helyett minden versenyt ő nyerne meg” – nyilatkozta a McLaren korábbi versenyzője.
Miközben több csapat igyekezett a lehető legnagyobb mértékben olyan autót készíteni, mint a Red Bull, a Mercedes inkább a saját útját járja. Toto Wolff elmagyarázta, miért.
A sort tavaly az Aston Martin nyitotta, majd legutóbbi frissítésével a McLaren készített látványosan hasonló autót a mezőnyt uraló Red Bulléhoz. A Mercedes csapatfőnöke elismerte, hogy ők is rápillantottak erre a lehetőségre, ám furcsa következtetésre jutottak.
„Nagyon hamar kipróbáltuk a szélcsatornában azt a koncepciót az oldaldobozzal és a motorborítással, hogy megnézzük, milyen irányba indulhatunk el velük, mennyivel javítanák a teljesítményt. Azonban azt mértük, hogy enyhén csökkenne velük a leszorítóerő, ezért nem akartuk ezt az irányt követni az év elején” – közölte Wolff az Autosporttal.
„Hogy változtatunk-e a fejlesztési irányon? Úgy vélem, biztos megnézik a McLaren lépését az aerodinamikusok, James [Allison] vezetésével.”
Wolff ugyanakkor hangsúlyozta azt a tényt, hogy néhány elem lemásolása önmagában nem helyez egy autót azonos szintre másokéval.
„Az oldaldobozok és a motorborítás csupán részei a teljes kocsinak – mondta. – A legnagyobb mértékben viszont a padlólemez és a diffúzor járul hozzá a teljesítményhez, és arra még nem jöttünk rá, a Red Bull hogyan értelmezte a szabályokat és hogyan alakította ki ezeket az elemeket.”
A Mercedes új első szárnyat használt Silverstone-ban, de az Autosport elemzése alapján ez elsősorban a lassú kanyarokban javította az autó tempóját, márpedig ilyenből kevés található ezen a pályán.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner tagadja, hogy azért lobbiznak a 2026-ban érkező motorszabályok megváltoztatásáért, mert rosszul haladnak a saját erőforrásuk fejlesztésével. Közben a Ferrari is nyitott lenne a módosításokra, ha a szükség úgy hozza.
Mint ismert, a Red Bull saját fejlesztésű erőforrással, a Ford támogatásával készül az új korszakra, amelyben a tervek szerint a motorteljesítmény közel fele már a hibrid rendszerből fog származni. Max Verstappen első benyomásai azonban borzasztók voltak a szimulátorból, és az ő szíve egyébként is a klasszikus, bömbölő V8-as egységek felé húz, amik ugyanakkor ellentétben állnak az autóipari trendekkel.
A panaszkodást egyesek úgy értelmezik, hogy a bikások nem állnak jól a számukra új területen, de Horner leszögezte, nem emiatt kampányol változtatásokért.
„Biztos vagyok benne, sok álhírt terjesztenek arról, hogy a Red Bull szenved és sz*rban ül. De őszintén, úgy gondolom, jó helyzetben vagyunk, bár ez csak később derül ki” – mondta az Osztrák Nagydíjon.
„Minden biztatóan néz ki. Természetesen kemény dió lesz a rutinos gyártókkal felvenni a harcot, de az előjelek kedvezők. Úgy vélem, megfelelő időben vágtunk bele, az ütemterv előtt járunk. Bizonyos szempontból azonban 2026 már itt van a sarkon.”
A Ferrari lenne a Red Bull szövetségese, a Renault nem
A Mercedesnél kategorikusan kizárják, hogy támogatnák a kijelölt motorszabályok megváltoztatását, a két másik meglévő gyártó a jelek szerint ellentétesen viszonyul a kérdéshez. A Renault részéről Otmar Szafnauer azt mondta, ők nem akarnak változtatást.
„Nem követem mélyrehatóan az ügyet, nem vettem részt a tárgyalásokban, de beszéltem a motorrészlegünkkel. Mi örömmel megtartjuk a szabályokat, ahogy vannak. Szóval úgy vélem, nem valószínű, hogy változtatni fognak” – mondta az Autosportnak.
A Ferrari csapatfőnöke azonban a jelek szerint beállna Horner és a Red Bull mögé, ha általános problémák merülnek fel az új motorok jellegzetességeivel.
„Korai szakaszban tart a program, van rá három év, és kis változtatást végrehajtani nem vészes – nyilatkozta Frédéric Vasseur. – Ha amiatt aggódunk, hogy túl hamar fel kell engednie a gázpedált a pilótáknak [Verstappennek ez volt az egyik panasza], változtathatunk kis mértékben.”