Címke: Red Bull Ring

  • Két csapat a Magyar Nagydíj után is marad a Hungaroringen

    Két csapat a Magyar Nagydíj után is marad a Hungaroringen

    Tizenhét napon át, többek között a Magyar Nagydíj után is teszteli 2023-ra szánt száraz pályás gumijait a Pirelli. 

    Noha a 18 colos felnikre szerelt gumik az idén bemutatkoztak, ez nem jelenti azt, hogy itt véget ért a Pirelli munkája, hiszen akárcsak a korábbi abroncsokat, ezeket is folyamatosan fejleszteni kell. Az olasz gyártó ezért az idei évben is intenzív tesztprogramot bonyolít a csapatokkal, amelynek első felvonása az Emilia Romagna Nagydíj után, Imolában lesz.

    Egy évben 25 tesztnap áll a Pirelli rendelkezésére, ám az idei, minden eddiginél zsúfoltabb versenynaptár nagyon megnehezítette a dolgukat a napok elosztásában. Sok ugyanis az olyan versenyhétvége, amelyet egy héten belül követ egy másik, így ezeken a helyszíneken nem tudnak ott maradni az általában kedden és szerdán zajló kétnapos gyakorlásra. Ugyanígy kiesnek az utcai pályák és a tengerentúli futamok is.

    A Pirellinek egyelőre 18 napot sikerült lefixálni, az elsőt a soron következő imolai futam utáni keddre, majd a másodikat szerdára. Ezen kívül az Osztrák, a Magyar és az Olasz Nagydíj után lesz még gumiteszt; utóbbi után csak egy nap, mivel Mugellóban is lesz majd egy felvonás, így a két helyszín osztozik a két napon.

    Forma-1, Pirelli, 2022-es gumik
    A 18 colos kerekek maradnak, de a gumik keveréke és szerkezete évről évre módosulhat Fotó: Zak Mauger / LAT Images / Pirelli

    A csapatok a korábbiakkal ellentétben az aktuális autójukat fogják használni a gumiteszteken (tavaly átalakított korábbi modellekkel tesztelték a 18 colos felnire szerelt abroncsokat). Bár nagyon szigorúan meg van határozva, hogy min változtathatnak, új elemeket pedig nem tesztelhetnek, így is hasznos extra kilométereket tehetnek meg a 2022-es versenygéppel.

    A 18 tesztnapon 9 istálló osztozik, egyedül a Haas nem fog tesztelni. Tavaly a Williams maradt távol a gumitesztektől, az idén viszont ők ott lesznek. A 9-ből 6 csapat ugyanazon a helyszínen fogja letudni a rá eső két napot, a Red Bull, a Ferrari és az Alpine viszont úgy döntött, hogy két pálya között osztja meg a feladatait. 

    A Hungaroringen ketten tesztelnek

    Jövő héten kedden, Imolában az Alpha Tauri, az Alfa Romeo, az Alpine és a Ferrari lesz szolgálatban, de utóbbi kettő csak egy-egy napot köröz. A Ferrari a második tesztnapját majd június 24-én, Mugellóban, a Kanadai Nagydíj utáni héten teljesíti.

    A Magyar Nagydíjat követően a Mercedes és az Aston Martin marad majd itt tesztelni, így akik ellátogatnak a Hungaroring valamelyik bejáratához, a távolból a W13-as és az AMR22-es versenyautót is megfigyelhetik.

    Hogy mi lesz a maradék 7 rendelkezésre álló tesztnappal, arról a Pirelli egyelőre nem közölt semmit, de mivel a 18 lefixált nap egyaránt a száraz gumik tesztelésére szolgál, vélhetően a vizes abroncsok prototípusainak fejlesztésére is elkülönítenek majd néhány napot. Ezen kívül tervben van, hogy két idei versenyhétvége második szabadedzésén a csapatoknak kötelező jelleggel részt kell venniük a 2023-as prototípus gumik tesztelésében. Ez az év második felében várható.

    A Pirelli idei száraz gumis tesztnapjainak beosztása

    Helyszín Dátum Csapat
    Imola
    április 26. Apha Tauri Alfa Romeo Alpine
    április 27. Apha Tauri Alfa Romeo Ferrari
    Mugello június 24. Ferrari
    Red Bull Ring
    július 12. McLaren Williams Red Bull
    július 13. McLaren Williams Alpine
    Hungaroring
    augusztus 2. Mercedes Aston Martin
    augusztus 3. Mercedes Aston Martin
    Monza szeptember 13. Red Bull
  • Portugáliába is megy jövőre a DTM, de nem végleges az új naptár!

    Portugáliába is megy jövőre a DTM, de nem végleges az új naptár!

    Kilenc hétvégéből még csak hét helyszín ismert, de vannak biztató jelek a DTM jövőjével kapcsolatban.

    A négy német helyszín nem változik, ugyanúgy a döntött kanyaros Lausitzring, a Norisring, a Nürburgring és Hockenheim ad majd egy-egy fordulónak otthont.

    A szezonnyitó ugyanakkor az ideihez hasonlóan (Monza) egy újonc mediterrán helyszín lesz – Portimao. Portugália legutóbb 2004-ben, Estorilban látta vendégül a sorozatot.

    Spa-Francorchamps két év után tér vissza a DTM-be, miután idén Zolder volt felelős a belga versenyért.

    Zolder mellett Assen, Monza és az Igora Drive hiányzik még a tavalyi előzetes naptárhoz képest, de a még be nem töltött két helyre pályázhatnak.

    „Nagyon boldogan mutatjuk be a 2022-es naptárat, már ilyen korán.” – jelentette ki Frederic Elsner, az ITR rendezvény- és üzemeltetési igazgatója.

    „Addig is koncentrálunk a jelenlegi izgalmas szezon végére, és reméljük, jövőre is ilyen érdekes versenyek lesznek. Jó látni, milyen nagy az érdeklődés a 2022-es DTM iránt.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    DTM (@dtm_pics) által megosztott bejegyzés

  • Lawson maga mögött tartotta Wittmannt, duplázott a Red Bull Ringen

    Lawson maga mögött tartotta Wittmannt, duplázott a Red Bull Ringen

    Liam Lawson ellenállt a BMW-s Marco Wittmann egész versenyen át tartó nyomásának, és kettős győzelmet aratott a Red Bull Ringen. Ezzel felzárkózott Kelvin van der Lindére a bajnoki tabellán.

    Az AF Corse Ferrari pilótája, Lawson a boxban előzte meg a pole pozícióból induló Wittmannt. Később ellenállt a kétszeres bajnok előrenyomulásának, és megszerezte szezonbeli harmadik győzelmét. Mindezt úgy, hogy 25 kg plusz súly hátráltatta.

    A futam elején Wittmann a pole pozícióból tisztán meglépett az egyetlen Walkenhorst BMW-vel. Lawson pedig a második helyre furakodott Sheldon van der Linde Rowe Racing BMW-je elé. Miután egy másodperces előnyre tett szert Lawson előtt, Wittmann az 5. körben az első adandó alkalommal kiállt a boxba. Őt több más versenyző is követte, hogy minimalizálják a kockázatot, ha megjelenne a biztonsági autó.

    Lawson egy körrel később maga is a boxba hajtott, majd jóval Wittmann előtt tért vissza a pályára. Összesen 2,5 másodpercet nyert riválisához képest a beállás és maga a boxkiállás alatt. Innen kezdve Lawson és Wittmann komoly párharcot vívott egymással, amely egészen a verseny utolsó köréig tartott. A duó közötti különbség mindössze három tized és 1,5 másodperc között ingadozott. A 18. körre Wittmann lőtávolságon belülre került Lawsonhoz képest. Az új-zélandinak azonban sikerült reagálnia a BMW pilótájának tempójára, és egy másodpercre visszahozta a különbséget.

    Wittmann következő lehetősége a 27. körben érkezett el, amikor felzárkóztak Nico Müller még kiállásra váró Audijára. Míg Lawson a 3-as kanyarban el tudott menni a svájci pilóta mellett, addig Wittmann-nak a következő kör kezdetéig kellett várnia, hogy előzhessen. A kétszeres DTM-bajnok a futam utolsó részében egy végső támadást indított. Az utolsó kanyarból jobban jött ki, de Lawson mindössze 0,215 másodperces előnnyel meg tudta tartani a győzelmét a célegyenesig tartó kemény versenyben.

    A HRT Mercedes pilótája, Maximilian Götz nem tudta érdemben kihívni Lawsont és Wittmannt a győzelemért. 15 másodperccel a duó mögött a harmadik helyen végzett, de a nyolc verseny alatt elért ötödik dobogós helyezésével továbbra is versenyben van a bajnoki címért folyó küzdelemben.

    A Winward Mercedes versenyzői, Philip Ellis és Lucas Auer a negyedik, illetve az ötödik helyen végeztek. Utóbbi hazai versenyén szerzett fontos pontokat.

    Az Abt Sportsline versenyzője, van der Linde nem tudott sokat előrelépni a top 10 alsó régiójából egy olyan pályán, amely kihozta az Audi gyenge pontjait, de a Mercedes pilóták, Vincent Abril és Daniel Juncadella büntetései miatt a tisztes hatodik helyet nyerte meg.

    A dél-afrikai újra az ingolstadti márka egyetlen pilótája volt, aki pontszerző helyen végzett. A legközelebbi dobogós Müller a 14. helyen végzett a Team Rosberg színeiben, miután a 38 körös futam 31. körében egy késői boxkiállást hajtott végre.

    Abril és Juncadella csatáztak Auerrel az ötödik helyért, de a pályahatárok túllépése miatt kiszabott időbüntetéseknek köszönhetően a nyolcadik, illetve a 12. helyre estek vissza – ezzel a Mercedes megszakította azt a ritka bravúrt, hogy mind a hét autója pontszerző helyen végezzen.

    Mivel Abril és Juncadella büntetést kaptak, Arjun Maini a hetedik helyre lépett előre a GetSpeed AMG GT3-mal, míg Maximilian Buhk a kilencedik helyre került a Mucke versenyautójával.

    A pontszerzők sorát Timo Glock zárta az egyetlen megmaradt Rowe Racing BMW-vel.

    Lawson Red Bull-os csapattársa, Alex Albon Glockkal küzdött a top 10-be kerülésért, amikor a kivezető körén bal első defektet kapott, ami miatt nem tervezett boxlátogatásra kényszerült. Ezzel a mezőny végére esett vissza, és a 17. helyen végzett.

    Sheldon van der Linde szintén defektet kapott a verseny elején, ami miatt Rowe kénytelen volt leparkoltatni a versenyautót.

  • Művészi képsorozatot mutatunk az Osztrák Nagydíjról

    Művészi képsorozatot mutatunk az Osztrák Nagydíjról

    Miután nem régiben megmutattuk nektek Vid Vorsic fotóit, most egy kiváló hazai fotós, Makai Gergely képeiből mutatunk egy válogatást a Red Bull Ringen készült képeiből.
    Ilyen az, ha a fotós meglátja mindazt, amit az átlagember talán észre sem vesz egy versenyhelyszínen.

    Kíváncsian várjuk, milyen képek születnek majd a Hungaroringen, a Magyar Nagydíjon. 🙂

    Facebookon kommentben megírhatjátok, melyik tetszik a legjobban! 🙂

    Fotók: Makai Gergely / MGR Images

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

  • Indul a félmilliós összdíjazású iRacing szimulátor bajnokság, a K&H MN3B-en!

    Indul a félmilliós összdíjazású iRacing szimulátor bajnokság, a K&H MN3B-en!

    A K&H MN3B-en egy újabb autóverseny szimulátor játék is bemutatkozik, és a kiélezett küzdelem alighanem itt sem marad el.

    A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság harmadik szezonja egészen elképesztő játék repertoárral büszkélkedhet, és egyre szélesebb körben mutathatják meg hazánk kiválóságai, hogy ott csörgedezik-e az ereikben a bajnoki vér. A GTSport szenzációs versenyeit követően pedig most itt egy újabb szimulátor bajnokság, hiszen augusztusban startol az K&H MNEB SIM Liga iRacing 2021 első évada. Az első szezonban hat fordulót rendeznek, és minden fordulóban két futamon bizonyíthatnak majd a versenyzők. Az hogy kik lehetnek ott az egyes futamok rajtrácsain egy minden nagydíjat megelező prekvalifikációs időszak dönt. A prekvalifikáción elért, ellenőrzött időeredmények alapján a legjobb 24 időt futott versenyző jogot nyer a versenynapon történő indulásra. Adott fordulóra kvalifikált versenyzők a hátralévő fordulókra is szabadon jelentkezhetnek, időt futhatnak és jogot nyerhetnek a további indulásra. Az összesített eredmények minden héten szerdán 10:00-ig kerülnek közzétételre a mneb.hu oldalán.

    Prekvalifikációs időszakok:

    1. forduló: augusztus 15. – augusztus 17. Watkins Glen-Classic Boot
    2. forduló: augusztus 22 – augusztus 24. Spa-Francorchamps-Grand Prix Pits
    3. forduló: augusztus 29 – augusztus 31. Red Bull Ring-Grand Prix
    4. forduló: szeptember 5 – szeptember 7. Road America-Full Course
    5. forduló: szeptember 12 – szeptember 14. Daytona-Road Course
    6. forduló: szeptember 19 – szeptember 21. Circuit Gilles Villeneuve

    Bajnokság fordulóinak időpontjai és pályái:

    1. forduló: augusztus 15 – augusztus 18. Watkins Glen-Classic Boot
    2. forduló: augusztus 22 – augusztus 25. Spa-Francorchamps-Grand Prix Pits
    3. forduló: augusztus 29 – szeptember 1. Red Bull Ring-Grand Prix
    4. forduló: szeptember 5 – szeptember 8. Road America-Full Course
    5. forduló: szeptember 12 – szeptember 15. Daytona-Road Course
    6. forduló: szeptember 19 – szeptember 22. Circuit Gilles Villeneuve

    A versenyeket minden héten szerdánként este 7 órától rendezik meg. Minden egyes futamon pontokat gyűjthetnek a résztvevők, az első 30, a második 26, a harmadik 24-et kap, de még a 24. helyezett is egy ponttal gazdagodik.

    A bajnokság fordulóin összesen hét különböző autót lehet használni, aki ezektől eltér, az nem versenyezhet:

    • McLaren MP-412C GT3
    • Mercedes AMG GT3
    • Audi R8 LMS
    • Ferrari 488 GT3
    • BMW M4 GT3
    • Lamborghini Huracán GT3 EVO
    • Porsche 911 GT3

    HOGYAN NEVEZHETSZ A K&H MNEB SIM LIGA GRAN TURISMO SPORT BAJNOKSÁGRA?

    1. Először rajtengedélyt kell kérned az mneb.esport1.hu oldalon
    2. Ha ezzel megvagy, akkor részt vehetsz a futamok prekvalifikációs szakaszain, viszont a ligára csak 16. életévét már betöltött játékos jelentkezhet!

    A 6 hetes online szimulátor Bajnokságban a bajnoki pontok a kiírásban meghatározott módon kerülnek kiosztásra, majd az utolsó hét végén az első három helyezett a következő értékes díjazásokban részesül. A nyereményalap: 500.000 Ft és az alábbiak szerint oszlik el:

    1. helyezett: 250. 000 Ft
    2. helyezett: 150. 000 Ft
    3. helyezett: 100. 000 Ft

    HOL LEHET KÖVETNI A K&H MNEB SIM LIGA IRACING BAJNOKSÁG VERSENYEIT?

    A közvetítéseket minden egyes szerdai fordulóról élőben lehet követni az esport3tv Twitch oldalán, ahol az egyik kommentátor mindvégig Bereznay Dániel lesz, akinek a youtube csatornáján szintén követhetitek az eseményeket.

    További információkat a versenyről a hivatalos szabályzatban olvashattok, amelyben minden kérdésre választ kaptok. Ha ennek ellenére valamiben bizonytalanok vagytok, akkor írjatok e-mailt az esport@trphungary.com címre!

  • A száguldó Habsburg környezettudatos, Lando rajongó és félprofi riporter

    A száguldó Habsburg környezettudatos, Lando rajongó és félprofi riporter

    Habsburg Ferdinánd majdnem tíz éve jóbarátunk, hiszen gokartos kora óta személyesen is ismerjük. Ott voltunk a Pannónia-Ringen az első, akkor magyar színekben aratott sikereinél, láthattuk őt a Hungaroringen Formula 3-as pilótaként. Ezúttal a Red Bull Ringen találkoztunk vele, mint az ORF boxutcai riportere, és rögtön az interjúnk elején kifejtette Ferdinánd, hogy nem teljesen elégedett a spielbergi pálya jelenlegi nevével…

    – Újra itt vagyok Habsburgék országában, és…

    – Igen, ez a Habsburgring. (nevet)

    – Tényleg, hogyhogy még nincs Habsburgring?

    – Valamit biztosan rosszul csinálok. (nevet)

    – Azért valamit tisztázzunk: a rendes, igazi politika nem érdekel téged.

    – Dehogynem, csak még nem vagyok benne eléggé érintett. Ez nagy különbség. Persze szavazni járok, olvasok róla, valamint a szüleimtől is kapok információkat. Az azonban, hogy politikai szerepet vállaljak, azért még kicsit odébb van. Nézzük csak meg hogy volt ez Schwarzeneggernél, aki egy remek filmes sztár, de… ugye érted már, miért is ne?

    – Tehát Amerikában akarsz akkor ilyen karriert csinálni?

    – Na, azért ezt sem mondanám. Alapvetően a műfaj amit csinálok, azt gondolom, az illik hozzám. Aztán meg, ki tudja? A politika valójában annyira egy megfoghatatlan szó. Ez persze nem jelenti azt, hogy azonnal be kell ülnöd a Parlamentbe, sokakat befolyásolhatsz és tehetsz jót enélkül is. Nekem például motorsport berkeken belül egy politikai mozgalmam, a fenntarthatóságra, ezek a #DriveFastActFaster és a zöld program a Green Future Project. Csapatokat próbálok meggyőzni arról, hogy karbonsemlegesek legyenek. Így nézve már mondhatom, hogy politikus vagyok, nemde?

    – Akkor mondhatjuk azt, hogy a sportpolitikában jeleskedsz, akár az FIA-val együtt?

    – Pontosan! Velük is kapcsolatban állok az ügy miatt. Ilyen értelemben ez az a sportpolitika amit örömmel végzek, hiszen ez csak jót tesz a környezetünknek. Azt a fajta sportpolitikát nem szeretem, amely arra törekszik, hogy manipulálják a versenyeredményeket. Az nem az én műfajom.

    – Foglalkozzunk akkor a fő tevékenységeddel! A Forma-1 felé tartottál, de végül a hosszútávnál kötöttél ki. Jövőre már a Hypercar korszak kezdődik ott, esetlegesen szeretnél már inkább ott gyári szerződést?

    – Persze! Ugyanakkor a Forma-1-es álmom sajnos még megvan, úgy fogalmaznék, hogy a partvonalon kívül élvezem. Bár némileg közelről is, mint félprofi szakkommentátor, amit ráadásul rettentően élvezek is. Azok a dolgok, amiket viszont vezethetek is, boldoggá tesznek és a rendelkezésemre állnak, azok a hosszútávú versenyek. Tehát Le Mans. A Hypercar pedig az ottani elit, tehát egyértelműen az a cél, oda bekerülni.

    – Kik jelenleg a kedvenc csapattársaid, vagy ellenfeleid a Le Mans szériákból ahol indulsz?

    – Kik a kedvenceim? Lando Norris!

    – Na! Ő nem is ott versenyez…

    – Na jó, ez igaz… (nevet)

    – Jó páros lennétek ti ketten?

    – Lando vezetett már Daytonában a 24 óráson, olyan 3-4 éve. Akkor ellene versenyeztem, és előttük is értünk célba, de mivel technikai problémájuk volt, ezt már ki is húzhatjuk, mert így összehasonlítani persze hülyeség. Ott is ütős volt a teljesítménye, de ez természetes is, ha gyorsan tudsz vezetni, jól bánsz gyors versenyautókkal is. Jelenleg a WEC-ben azonban Robin Frijns a csapattársam, aki egy nagyon képzett autóversenyző, és jó barát is, örömmel lógok vele. Egyébként meg igen, Landóval és Robinnal igazán vicces triónk lenne. Ott van még persze René Rast akit érdemes megemlíteni, hiszen tapasztalt, jó arc, és egy megatehetség.

    – Itt a Red Bull Ringen most valóban médiamunkásként vagy jelen, milyen érzés volt pont Landóval, a korábbi csapattársaddal interjút csinálni? Kívülről nézve jól mulattatok…

    – Totál állati volt! Ugyanakkor nagyon vicces is volt, mivel valóban nem volt épp profi amit előadtunk, de kit érdekel ez most? Magam is szoktam gondolkodni ezen, hogyha egyszer rajongóként tekintek erre a dologra, akkor az a jó, ha igazi érzelmeket láthatunk. Szerencsére Landóval remek a kapcsolatom, így ez megtörténhetett. Nyugodtan mondhatom, hogy médiásként eddig ez pillanat volt a csúcs!

    – Amikor nem versenyzel, nagyon sokat látlak a természetben. Érdekelnek téged ezek az új elektromos sorozatok, mint a Formula E, Extreme E? Telefonáltál már emiatt valakikkel?

    – Igen, mert érdekel a környezetvédelmi programjuk, különösen a Formula E-é. Az Extreme E egy teljesen más műfaj az autósportban, és velük még nem állok kapcsolatban, de biztosan öröm lehet azokat a gépeket is vezetni. Jelenleg azonban az van, hogy az utóbbi években túl sokszor váltottam szériákat. A formaautókból először a DTM-be kerültem, ami már egy hatalmas váltás volt. Itt sajnos csak két évet töltöttem, majd jött egy újabb nagy váltás a prototípusokra. Azt hiszem, hogy annak lenne most igazán értelme, hogy valahol megragadjak, legyen versenyülésem, egyszerűen csak élvezzem, és jó munkát végezzek. Ez után jöhet csak majd a következő lépés, ahol lehet szerepe akár a Formula E-nek is. Azt gondolom, ha a szívem szerint kellene választanom a Le Mans és a Formula E között, akkor jelenleg még egyértelműen Le Mansra szavaznék.

    – Mikor látogatsz el esetleg újra valamelyik Osztrák-Magyar Monarchiás egykori tagállamba?

    – Magánútra gondolsz? Valamikor a nyáron menni fogok még Horvátországba, 3-4 napra, az Adria mellett fogok nyaralni. Ezt igazán megérdemlem.

    – Semmi Balaton?!

    – Ohh, sajnos nincs versenyünk Budapesten, amit személy szerint én igazán sajnálok. De most van újra egy gokartom, így lehet, hogy mennem kell majd újra a Pannónia-Ringre. Az ott a kedvenc gokartos versenypályám. Mondhatnám azt is, hogy vissza a gyökereimhez. Szerencsére most azonban annyi dolgom van, mert két bajnokságban versenyzem, az ORF-nek is a rendelkezésére állok, meg ilyesmi. Relatíve kevés szabadidőm van az utazgatásokhoz, de mégis élvezem. Ilyen kiváltságos helyzetben jelenleg nincsenek sokan most, mint én. Így örülök annak, hogy ennyi tennivalóm akad.

  • Kiváló képeket mutatunk nektek az Osztrák Nagydíjról!

    Kiváló képeket mutatunk nektek az Osztrák Nagydíjról!

    A szakmában nem kell már bemutatni Vid Voršič munkásságát, aki ezúttal az Osztrák Nagydíjon is ott volt, sőt együtt dolgoztunk, és egy helyen szálltunk meg.

    Fotósként az átlagnál közelebb érezheti magát Daniel Ricciardóhoz illetve Lewis Hamiltonhoz, hiszen ők vásároltak is már a képeikből. Mondott még kifejezetten velük kapcsolatos sztorikat is, miközben a pálya és a szállásunk között közlekedtünk a rendelkezésünkre bocsátott Dacia Sanderóval, de mindent persze nem írunk meg, mert van azért diszkréció is a világon. 😉
    Mindenesetre elmondta, hogy nagyon más karakterek mindketten magánemberként, mint amit esetlegesen sugall az Instagramjuk is akár.

    Vid látásmódja és képei mindenesetre önmagukért beszélnek, reméljük, hogy lesz alkalmunk még együtt bandázni és munkálkodni azon, hogy minél közelebb hozzuk nektek a Forma-1-et!

    Fotók: Vid Voršič

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

  • Schumacher kifejezetten elégedett a Keszthelyi Vivien „Szalon”-nal!

    Schumacher kifejezetten elégedett a Keszthelyi Vivien „Szalon”-nal!

    Ralf Schumacher mér évek óta nem versenyez, és már csapata sincs a DTM-ben. Helyette a Forma-1-ben szakértő a német Sky csatornán, valamint éttermet nyitott, sőt saját bora is van. Egyengeti a fia David versenyzői karrierjét, akinek magyar barátnője van, Keszthelyi Vivien. A Red Bull Ringen beszélgethettünk vele, tényleg kötetlenül…

    – Már az interjúnk elején gratulálnom kell, hiszen a fiad David tegnap nyert először a Formula 3-ban. Apaként ez most nyilván büszkeséggel tölt el…

    – Így bizony, ez remek volt. Nehéz időszaka volt, nyerhetett volna akár már Barcelonában is, de a többiek levezették a pályáról. Összességében a Formula 3 kemény terep így is versenyeznek, komoly csatákkal, így vannak kiemelkedő- és mélypontok. Tegnap azonban remek versenye volt, jól tette a dolgát a rajttól kezdve a végéig, így ez tökéletes volt.

    – Úgy gondolod, hogy most ez az eredmény feltüzelte és akár harcba indulhat a bajnoki címért is?

    – A bajnoki címért azért nem hinném, mert akik elöl állnak, már nagyon elmentek, ma pedig megint nem szerzett pontokat. A tegnapi eredmény azonban bizonyosan magabiztosabbá teszi, és jelenleg ez az, ami számít.

    – A 2000-es évek egyik legizgalmasabb párosa te és Juan Pablo Montoya voltatok. Egy korábbi interjújában arról beszélt, hogy igazából a Forma-1-ben ellened kellett összeszednie magát leginkább…

    – Nos, igen, az aktív időszakunkban rendesen megnehezítettük egymás életét, Juan Pablo meg egy igazán erős ellenfél volt. Innen nézve tehát amit mondott az egy szép elismerés, hogy én voltam az egyik legnehezebb ellenfele. Ma már jól megértjük egymást, korábban ez nem volt így…

    – Beszéltek olykor egymással?

    – Most, hogy a fia a Formula 4-ben versenyez, olykor találkozunk, ami igazán mulatságos szokott lenni. Ő pedig még a mai napig versenyez.

    – Úgy gondolod, hogy esetleg a fiaitok junior szériákban vagy akár a Forma-1-ben versenyezhetnek együtt újra csapattársként?

    – Erről még korai lenne beszélni. Az ő fia még a Formula 4-ben versenyez, az enyémnek pedig hamarosan körbe kell néznie, hogy merre tovább. Mindenesetre szép kombináció lennének ők ketten, az már biztos!

    – Tavaly láthattuk az Instagramodon, hogy Keszthelyi Vivien vágta le egyszer a hajadat, mivel a koronavírus miatt nem juthattál el a fodrászhoz. Mennyire tehetséges ebben?

    – Így van. Igen jól végezte a dolgát, szóval nem csak egyszer, hanem két-három alkalommal is levágta a hajamat. Mondhatom, hogy igazán tehetséges a haj levágásában, de nem csak ebben az.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Ralf Schumacher (@ralfschumacher_rsc) által megosztott bejegyzés

    – Mi a véleményed róla, mint a fiad partneréről?

    – Már három éve együtt vannak, egy igazán nyitott, kedves fiatal nő. Örömmel tölti el az idejét és sokat is van nálunk. Ő is autóversenyző, nem is csinálja rosszul a dolgát, persze az is egyértelmű, hogy nincs egyszerű dolga abban a szériában, ahol épp versenyez.

    – Kevesen tudják, hogy éttermed is van, hogyan éltétek meg a koronavírus miatt kialakult helyzetet?

    – Minden munkatársunkat rövidített munkarend szerint alkalmaztunk tovább, de nekünk is be kellett természetesen zárnunk, ahogy mindenki másnak. A COVID-19 első hulláma számomra elképesztően nyomasztó volt, a második hullámnál már talán hozzászoktunk kicsit, de aggódtunk is, hiszen sajnos sokan haltak meg. Természetesebb dolog volt tehát otthon maradni, persze azt kívántuk, hogy az élet térjen vissza mihamarább a normális kerékvágásba. Most az oltásoknak köszönhetően hála Istennek, elértük ezt végre.

    ralf schumacher
    Fotó: Vámosi Péter

    – Lement az első versenyhétvége, mennyire tetszik az új DTM, megjött esetleg a kedved újra versenyezni vagy csapatot irányítani?

    – Nem, dehogy, újra DTM? Az igazság az, hogy nem tudtam követni, hiszen épp a Forma-1-gyel volt dolgom. Örülök persze, hogy megy tovább a német túraautó bajnokság, úgy hallottam, hogy érdekesek voltak a futamok, de sajnos nem láttam őket. A versenyzéshez pedig már túl öreg vagyok.

    – Tartod még a kapcsolatot a korábbi menedzsereddel, Willi Weberrel? Ő azon a véleményen van, hogy a Schumacher család beszéljen többet és egyértelműen Michaelről…

    – Először is, igen, kapcsolatban állunk még, ezen a héten is beszéltünk egymással telefonon. Azt pedig, hogy mégis mit csináljon a Schumacher család, azt pedig inkább bízzák ránk. Minden így jó most, ahogy van.

  • Albon a DTM autójával a Red Bull Ringen, ahol beszól Hamiltonnak

    Albon a DTM autójával a Red Bull Ringen, ahol beszól Hamiltonnak

    Alexander Albon túlvan az első DTM futamán, amely Monzában volt, most már azonban a Red Bull Ringen volt aktív. A Stájer és Osztrák Nagydíjak helyszínére hozták az éles Ferrari 488 GT3 DTM versenyautóját, ahol David Coultharddal egyetemben, VIP vendégeket autóztattak meg. Végül a Red Bull kameramanja bekötötte magát, és a thai-brit teszt- és tartalékpilóta vitte egy kört a hazai pályájukon.

    A négyes kanyar rendesen bevésődött Alexnek, ismert okokból, így nem volt rest kvázi üzenni a Mercedesnek és Lewis Hamiltonnak a bemutató kör alatt…

  • Klien leadta nálunk hétvégére a rendelést arra az esetre, ha nyerne!

    Klien leadta nálunk hétvégére a rendelést arra az esetre, ha nyerne!

    Christian Klien, a korábbi osztrák Forma-1-es pilóta a hosszútávú bajnokságokban, valamint a szakkommentátorkodásban találta meg a számításait, miután végleg befejezte a tevékenységét a királykategóriában. Igazán monarchiás jelleget ad az interjúnknak az, hogy Ausztriában beszélgettünk vele arról, hogy mit tesz majd a hétvégén Magyarországon…

    – Talán itt kezdődött el minden veled, a Red Bull Ringen, pontosabban akkor még Österreichringen. Gyerekként már eleve Sennának szurkoltál, vagy akkor lettél az, amikor személyesen is találkoztál vele?

    – Igen, az volt az a pillanat, a Hockenheimringen Ott találkoztam vele, de előtte is rajongtam már a Forma-1-ért. azt azonban elmondhatom, hogy valóban ez volt a kulcsmomentum.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Christian Klien (@klienchristian) által megosztott bejegyzés

    – Kifejezetten mulatságos, hogy gyakorlatilag a teljes egykori 2004-es Jaguar F1 csapat most újra itt van a pályán, csak ezúttal Mark Webber, Björn Wirdheim és te is mint szakkommentátor. Mi a jobb, vezetni, vagy szakérteni?

    – Természetesen vezetni, ez egyértelmű. Ugyanakkor már jó ideje itt vagyok a paddockban, az emberek pedig többé-kevésbé ugyanazok, ismerek mindenkit. A Forma-1-et pedig eléggé ismerem ahhoz, hogy a tévében szakértőként is elmagyarázhassam a történéseket. Örömmel is csinálom. Azonban ha csak beszélünk róla, és csak azt látom, hogy mások mennek, előbb-utóbb a dolog felkorbácsolja az embert annyira, hogy magam is autóba akarok ülni újra. Szerencsére továbbra is versenyzem a GT3-as kategóriában, így ezen versenyhétvégéken azt gondolom, hogy jól tudok reagálni erre az ingerre, a volán mögött.

    – Mi igazából kommentátori szemszögből nézve a nagy különbség az állami ORF és a magán Servus TV között? Olyasmi ez, mint egy gyári csapat tagjának lenni, majd egy priváté?

    – Alapvetően a Servus TV rengeteg energiát öl ebbe. Ami igazán menő, hogy nagyon sok fiatal dolgozik itt akik motiváltak, és égnek a vágytól, hogy dolgozhassanak a Forma-1-ben. Ez világosan látható már a programjukból is, és jó az elegye a szakértőknek is, akik mindannyian versenyeztek is. Velünk van Nico Hülkenberg is, aki tavaly még Forma-1-es versenyautóban ült, és emiatt frissek az élményei. Ez a munka öröm, és ha jól tudom, a következő három évben megoszlanak a közvetítések az ORF és a Servus között. Az pedig egyértelmű, hogy Ausztria egy Forma-1-et kedvelő nemzet. Az osztrákok szívesen néznek tévét, természetesen a Forma-1-et is élőben, nézik mindkét csatornát, hiszen végeredményben csak a száguldó cirkusz történései érdekli őket. A Servusnál megpróbáljuk mindezt még közelebb hozni a nézőkhöz.

    – A hétvégén már újra versenyzel, és pont Magyarországon, a GT3-as autóddal. Mit vársz mégis magadtól és a csapattól a Hungaroringen?

    – Megpróbálunk nyerni, hiszen a bajnokságban a második helyen vagyunk épp. Tavaly is jó versenyünk volt a Hungaroringen. Nyertünk is, ráadásul az összetettben, pedig a Pro-Am osztályban versenyzünk. Budapestre mindig örömmel jövök, menő a pálya, nincs is messze Ausztriától, kicsit olyan mindig ott az érzésem, mintha hazai pályán lennék, így izgatottan várom.

    Christian Klien
    Fotó: Vámosi Péter

    – A DTM is megújult, GT3-as alapokon, sokan pedig azt várták, hogy állandó szereplője is leszel a sorozatnak…

    Fogok ott azért versenyezni idén, három alkalommal, Zolderben, a Nürburgringen és Assenben. Az autók valóban GT3-as alapúak, gyakorlatilag ugyanolyanok, mint amelyekkel az GT Openban versenyzünk, vagy GT World Challenge-en. Már a szezon előtt kiderült, hogy lesznek ütközések a Forma-1-es időpontokkal, míg a GT Openra meg addigra már leadtuk a nevezésünket, így idén csak három versenyen tudok majd ott indulni.

    – Amennyiben nyernél idén is a Hungaroringen, milyen snapszot vagy pálinkát vigyenek neked a rajongók ajándékba?

    – Marillenschnaps, amennyiben van ilyen nálatok. (Magyarán jó lesz neki a barackpálinka is. – a szerk.)