Címke: Red Bull Ring

  • Ocon: Az F1 nem lenne ugyanolyan a Force India nélkül

    Ocon: Az F1 nem lenne ugyanolyan a Force India nélkül

    Nem nyúlt hosszúra Esteban Ocon első hazai versenye, hiszen már az első körben kiesett. A francia azonban reméli, hogy az osztrák fordulóban jobb eredmény fognak elérni.

    A silverstone-i székhelyű csapat számára különleges lesz a Red Bull Ring-i verseny, hiszen egy komoly mérföldkőhöz fognak érkezni, ez lesz ugyanis az istálló 200. Forma-1-es futama.

    E jubileum apropóján nyilatkozott a csapat francia pilótája Esteban Ocon.

    „Nagy hétvége lesz ez a csapatnak, hiszen ez lesz a 200. futamunk. Büszke vagyok, hogy a csapat történetének a részese lehetek, egy igazán különleges dolgot képviselünk a rajtrácson és szerintem ez a sport nem lenne ugyanolyan a Force India nélkül. Remélhetőleg egy jó eredménnyel sikerül majd ezt megünnepelnünk.” – nyilatkozta a fiatal francia.

    Ocon tavaly első ízben versenyezhetett a spielbergi aszfaltcsíkon, ahol rögtön egy nyolcadik helyett szerzett.

    „Az Osztrák Nagydíj mindig egy vidám esemény. Ez egy remek és páratlan pálya, az elrendezése és a hegyek egy szokatlan színt adnak a hétvégének. Már várom, hogy a hegyekben és a friss levegőn lehessek. A vonalvezetés rövid, csupán nyolc kanyar van rajta. Az időmérőn apró különbségek fognak dönteni, a legkisebb hiba is sokba kerül. Nem lesz könnyű.”

    „A négyes és az ötös kanyarok – a pálya közepén lévő dupla balos – a kedvenc részem ezen a pályán. Az első balos elég gyors, a második szinte lapos. Bátran kell belemenni ezekbe a kanyarokba. Egyértelműen ez a pálya legkielégítőbb része.” – tette hozzá Ocon.

  • Mateschitz nem örül a grid girl-ök távozásának

    Mateschitz nem örül a grid girl-ök távozásának

    A Red Bull Ring és a Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz egyáltalán nem örül a Liberty Media döntésének, mi szerint nem alkalmaz már az F1 grid girlöket. És bár a rajtrácson nem lesznek, azért az Osztrák Nagydíjon igenis feltűnnek majd lányok!

    „Hihetetlen bábszínház.” – mondta Mateschitz a Kronen Zeitungnak. „Fontosabb dolgok is vannak a Forma-1-ben, mint a grid girlökön való vitázás.”

    A rajtrácslányok az egész Forma-1-ben meghatározóak voltak, de az osztrák pálya különösen ügyelt mindig is a stílusra, a lányok, akiket az osztrákok „Formula Una” névre keresztelt, ott rendre helyi Drindl ruhában jelentek meg.

    A pálya szóvivője elmondta, hogy a lányok idén is szerephez jutnak majd az Osztrák Nagydíjon, noha nem a rajtrácson.

  • Ők lesznek a 2018-as Legends Parade hősei Ausztriában!

    Ők lesznek a 2018-as Legends Parade hősei Ausztriában!

    Minden évben a Forma-1-es verseny és betétfutamain kívül az egyik legjobban várt esemény Ausztriában a Legends Parade. Ez pár demó kör a motorsportok korábbi hőseinek az egykori versenyautóikkal. Mivel tematikus bontású a dolog, mindig izgalommal várják a nézők és a szakma is, hogy ezúttal kik és mely korszakból, milyen járgánnyal gurulhatnak majd a pályára.

    A hónap végén ezúttal a német motorsport világ hősei elevenednek meg újra, a legmenőbb időszakából. Az egyik legnagyobb sztár, aki idén részt vesz majd ebben viszont osztrák, a sí-legenda Franz Klammer lesz. Az időszak amit 2018-ban bemutat tehát Dietrich Matesitz és a Red Bull Ring promóteri csapata az 1972-től 1985-ig terjed majd. Nem hiányozhat természetesen ebből a buliból Niki Lauda sem, és az idei immáron az ötödik Legends Parade lesz, amióta Red Bull Ringként újra nyitotta a kapuit Ausztria történelmi versenypályája. Voltak már Le Mans autók, a turbó korszak élmenői, a megnyitón annak idején meg minden, ami mozgásra képes és kellően menő versenyautó.

    A Deutsche Rennsport Meisterschaft (DRM) amit 1972-től 1985-ig rendeztek meg, mondható a mai DTM elődjének is, igazi klasszikus benzingőzös széria. A versenygépek remekül néznek ki, mókás szárnykialakítások és turbó motorok jellemezték őket. Idén pedig Niki Lauda, Gerhard Berger, Dieter Quester mellett a széria három korábbi bajnoka, Hans-Joachim Stuck, Hans Heyer és Jochen Mass is „rajthoz áll”. Hozzájuk érkezik még Niki Lauda fia, Matthias is, ls a már emlegetett hazai síkirály Franc Klammer. Róla annyit érdemes azért tudni, hogy miután ott hagyta a sípályákat, 1985-ben indult dr. Helmut Marko csapatában is már a DTM-ben, sőt, később osztrák túraautó bajnok is lett.

    Stuck kifejezetten lelkes, és örömmel emlékezik a régi időkre: „A DRM nem csak egy remek széria volt, hanem a legjobb, ami az akkori Németországban volt, és más országok csak irigykedtek ránk. Először túraautókkal indultunk, olyan márkák voltak ott a rajtnál, mint a BMW és a Ford, és az akkori sztárversenyzők, olyanok mint Rolf Stommelen, Jochen Mass és sokan mások. Az első bajnoka a sorozatnak én lettem, egy Ford Caprival. Később már sportautókkal mentünk, a C csoportból. Azokkal mentünk csak igazán! Elképesztően boldog vagyok, hogy a Jägermeister-Porschémmal újra „elrajtolhatok”. Fantasztikus dolog az, hogy ennyi rajongó előtt, akik a Forma-1 miatt jöttek tarthatunk bemutatót, amit itt a Red Bull csinál, az világszínvonalú.”

    legends parade, porsche
    Hans-Joachim Stuck egykori Jägermesiter-Porschéját hajtja majd. Fotó: 72 Stagpower

     

    A versenyzők és az autóik „beosztása”:

    Niki Lauda (osztrák / BMW 3.6 CSL)
    Hans-Joachim Stuck (német / Porsche 956)
    Franz Klammer (osztrák / Alfa Romeo Gruppe 5)
    Gerhard Berger (osztrák/ Porsche 935 „Baby“)
    Jochen Mass (német / Porsche 935 „Moby Dick“)
    Toine Hezemans (holland / BMW 3.0 CSL)
    Christian Danner (német / BMW M1 Gruppe 5)
    Dieter Quester (osztrák / Sauber BMW M1 Gruppe 5)
    Hans Heyer (német / Lancia Corse)
    Harald Grohs (német / BMW 320 Gruppe 5)
    Matthias Lauda (osztrák/ Aston Martin)

    Legends Parade, bmw
    A legendás BASF-BMW is ott lesz. Fotó: BMW AG
  • Megkezdődött Marc Márquez kalandja a Forma-1-es autóval!

    Megkezdődött Marc Márquez kalandja a Forma-1-es autóval!

    A mai napra várt jó ideje Marc Márquez. A négyszeres MotoGP bajnok a Red Bull Ringen pár órára megnövelte a kerekeinek a számát, és már délelőtt egy Forma-1-es autó pedáljait nyomkodta. Az első körei után máris nyilatkozott a spanyol versenyző:

    „Hihetetlen érzés az autót vezetni, főleg az erőhatások és a sebesség lenyűgöző, amivel lehet támadni a kanyarokat, és már most érzem a nyakamat.”

    Dr. Helmut Marko, Niki Lauda és Mark Webber is kíváncsi a dologra, ahogy rajongók százai is, mert kinyitották nekik a tribünöket, és élőben nézhetik a sporttörténelmi eseményt! Hogy mit mond majd a dolog végén a kétkerekű versenyzés egyik hőse, arra vagy egy tucat egész Európából odasereglett újságíró vár.

    Marc Marquez
    Fotó: Philip Platzer/Red Bull Content Pool
    Marc Marquez
    Fotó: Philip Platzer/Red Bull Content Pool
    Marc Marquez
    Fotó: Markus Berger / Red Bull Content Pool
    Marc Marquez
    Fotó: Markus Berger / Red Bull Content Pool

     

  • Monstrumok Misanóban: Újra száguld a kamion Eb!

    Monstrumok Misanóban: Újra száguld a kamion Eb!

    Vége a várakozásnak! A 2018-as FIA ETRC szezon Misanóban ezen a hétvégén elkezdődik, és az egyik legígéretesebb szezonjának néz elébe. Nem kevesebb, mint négy Európa-bajnok feszül egymásnak idén, és bármelyikük nyerhet versenyeket, valamint esélyes a bajnoki címre.

    A regnáló bajnok Adam Lacko újra a Buggyra International Racing System „FatFox” becenévvel illetett Freightliner indul harcba, a jól megérdemelt első bajnoki címe után, amelyet tavaly szerzett meg. A cseh pilótától pedig ismert nevek szeretnék elvenni ezt, mégpedig Jochen Hahn (2011, 2012, 2013 és 2016), Kiss Norbert (2014, 2015) valamint Antonio Albacete (2005, 2006 és 2010).

    Hahn tovább fejlesztette a IVECO-ját, miközben Kiss (Tankpool24 Racing) és Albacete (Trucksport Lutz Bernau) is hisznek abban, hogy ott lehetnek a végelszámolásnál. Az idei kamion Európa-bajnokság első versenye szombaton 15:00-kor kezdődik.

    A bajnokoknak azonban nem lesz annyira egyszerű a dolguk, mert akadnak olyan kihívók, akik már nyeregettek az elmúlt években. Ezen versenyzők közül is kiemelkedik Steffi Halm, aki a Reinert Racingtől eligazolt a Team Schwabentruckhoz. A német hölgy már több sikeres szezonon is túl van, és már az élmenőkhöz tartozik, nyolc győzelmet szerzett az elmúlt három évben.

    Halm korábbi csapattársa René Reinert is visszatért 2018-ra, miután egy évre „szabadságra ment”. Őt újra az ismert #77-es rajtszámú kék kamionban kell majd keresni, és célja az, hogy mielőbb formába lendüljön már Olaszországban.

    Két német fiatal is komoly ambíciókkal vág neki az évnek: Sascha Lenz és André Kursim. Lenz meríthet abból, hogy tavaly már pole pozíciót is szerzett Le Mansban, és az új kamionjával a győzelemre hajt. Ahogy Halm, Kursim is csapatot és márkát váltott, őt a nagy terveket szövögető Sven Walter által irányított Don’t Touch Racing IVECO-jánál kell keresni.

    Visszatér a britek egyik kiválósága is, Ryan Smith, az újraszervezett csapatával. Ő egyike a legelhivatottabb karaktereknek, biztos, hogy mindent bele fog adni, és növelné az eddig két megszerzett győzelmének a számát.

    José Rodrigues egyike volt 2017 nagy felfedezettjeinek, nyerni tudott a Red Bull Ringen, és megszerezte a Promoter’s Cup elismerést is. A portugál egy nagyon okos versenyző, így idén tovább növelheti a győzelmeinek a számát. Őt azonban még ne keressük Misanoban, későbbi állomáson csatlakozik majd a mezőnyhöz.

    Visszatér még Anthony Janiec is, aki tavaly csak egy hétvégén indult a Nürburgringen, de kétszer is felért a dobogóra. A francia az ismert sárga Lion Truck Racing kamionnal áll majd rajthoz, és vele tart Gerd Körber is ezúttal, aki ugyan visszavonult az egész éves szerepléstől, de még pár versenyre azért visszatér idén. Marad is a régi csapatában, a Team Schwabentruck IVECO-jánál, így erre a hétvégére Steffi Halm csapattársat kap.

    Nem csak Ryan Smith lesz az egyetlen aki érkezik majd Angliából, egész komoly brit invázió lesz a FIA ETRC-ben 2018-ban. Shane Bereton tavaly jó benyomásokat szerzett a kontinensbajnokságról, sőt Autodrom Mostban nyerni is tudott. Oly Janes lesz a tavalyi bajnok Adam Lacko csapattársa, így egyből bajnoki technikával kezdhet. Ő Nagy-Britannia dél-nyugati részéből érkezik, és édesapja, Geoff Janes is ismert kamionversenyző volt a múltban. A brit elköteleződéshez Terry Gibbon és a T Sport Racing MAN-je tesz még hozzá, ő is több versenyen akar majd indulni az év további részében. További angol versenyzők akik ott lesznek a mezőnyben: Ray Coleman és Jamie Anderson. Ők mindketten bizonyítottak már a hazai szervezésű kamionversenyeken, és idén európai babérokra törnek, a GRAMMER TRUCK CUP-ban.

    További újonc a FIA ETRC világában majd Misanóban Luis Recuenco, aki honfitársával, Antonio Albacetével alkot majd párost, és a spanyol tereprali szakágból érkezik. Annyira meg már nem új arc, de Steffen Faas is az első teljes szezonjára készül a kamionsportban Kiss norbi mellett, a Tankpool24 Racingnél. A feltörekvő német tavaly fertőződött meg a kamionversenyzéssel, miután remek eredményekkel mutatkozott be a Nürburgringen és a Slovakia Ringen.

    Nem hiányozhatnak a kamion Európa-bajnokságról a leghűségesebb versenyzők sem, akik 2017-ben is egész évben a szériában voltak, olyanok mint Eduardo Rodrigues és Erwin Kleinnagelvoort az ismert alakulataikkal. Tavaly mindketten a Promoter’s Cupban dobogóra is állhattak, és több pezsgőre is vágynak, de az idősebb Rodrigues és Kleinnagelvoort is 2018-ban a Hungaroringen kezd majd, a Kamion EB és Fesztiválon június 16-17-én.

    Thomas Robineau is újra nekivág a kalandnak a tavalyi hősies küzdelme után, és egy örök bútordarab is megint teljes évet futhat, mégpedig a magyarok számára még a Hungarocamionos időkből is ismert Frankie Vojtisek. A cseh versenyző az elmúlt 30 évben megjárt szinte minden top kamiont, és a Hungaroringen 2016-ban azt is megmutatta, hogy akár képes lenne dobogós helyezésre is.

    A legszínesebb egyéniség viszont kétséget kizáróan a SCANIA-s Frans Smit lesz, a „Rainbow Warrior”-ra keresztelt csodával, ő először látogat el Olaszországba.

  • Marc Marquez F1-es autóval tesztel majd!

    Marc Marquez F1-es autóval tesztel majd!

    A MotoGP bajnok, Marc Marquez első alkalommal próbálhat majd ki egy Forma-1-es autót, tudta meg az Autosport. A privát tesztre a június 5-6-án, Ausztriában kerül majd sor.

    A teszten részt vesz majd Marquez csapattársa, Dani Pedrosa és a kilencszeres motocross világbajnok Tony Cairoli is.

    Azt még nem tudni, hogy milyen autóval körözhetnek majd, de minden bizonnyal egy 2013-as, vagy korábbi, V8-as erőforrású versenygép lesz az.

    A teszt előtt a három versenyző még Milton Keynesbe látogat majd, a Red Bull főhadiszállására, hogy szimulátoron gyakoroljanak.

    Ilyen formán már volt korábban is kapcsolódás a MotoGP és az F1 között. Két éve a Monster jóvoltából Jorge Lorenzo hajthatta meg Lewis Hamilton 2014-es versenygépét Silverstone-ban, míg Valentino Rossi már több alkalommal is vezethetett F1-es Ferrarit.

  • Habsburg Ferdinánd még az étrendjén is változtat a siker kedvéért

    Habsburg Ferdinánd még az étrendjén is változtat a siker kedvéért

    Túl van a szezon előtti tesztjén a Formula 3 mezőnye, hiszen voltak a Hungaroringen, és a Red Bull Ringen is a fiatalok, így a magyar autósport rajongóknak leginkább ismerős Habsburg Ferdinánd is. Az eredményeket figyelembe véve, nem túlzás kijelenteni azt, hogy idén a magyar felmenőkkel is bíró Ferdinánd lehet nagy harcban a bajnoki címért, a szintén igen csak ismert családnevű Mick Schumacherrel. A kiélezett harchoz az élet minden területén a legprofibb megoldásokat kell választania lehetségesek közül, legyen szó akár edzésről, vagy étrendről.

    Habsburg a brit Pioneered Athlete Performance edzés- és életmód programját követi, és nem titok, a tavalyi bajnok Lando Norris is a növendékük volt, ahogy a Carlin összes jelenlegi Formula 3-as versenyzője is. Ferdinánd azonban az étrendjében most valami teljesen új, radikális módszert vet be, hogy ezen a téren is jobbá válhasson sportolóként, és ennek bizony magyar vonatkozása is van!

    Exkluzív interjúnkban erről is beszél, és szeretné, ha minél többen megismerhetnétek ezt az egészséges életmódot, és követnétek ebben is.

    18:00 Update: Természetesen korábbi videónk csak áprilisi tréfa volt, noha bizonyára sokan örülnénk neki, ha a jó kis magyaros ételek diétásnak minősülnének, de hát ez nincs így. Ennek ellenére Ferdinánd szereti a gulyást, és sok szeretettel vár majd titeket az F3 hungaroringi fordulójára.

    Iratkozzatok fel a Racingline.hu YouTube csatornájára: https://www.youtube.com/racinglinehu

  • Kubica csak három alkalommal vehet részt majd szabadedzésen

    Kubica csak három alkalommal vehet részt majd szabadedzésen

    2018-ban Robert Kubica csak három alkalommal veheti át a kollégáktól a volánt egy-egy pénteki szabadedzésen. A jelenleg ismertetett program szerint a lengyel a Spanyol Nagydíjon Barcelonában, a Red Bull Ringen és egy további meg nem nevezett versenyhelyszínen szállhat majd autóba. Feltehetően Kubica majd Szergej Szirotkin Williams autójával érvényesülhet a felsorolt versenyhétvégéken.

  • Milyen nemzetközi versenyek lesznek 2018-ban a Hungaroringen?

    Milyen nemzetközi versenyek lesznek 2018-ban a Hungaroringen?

    Az egyik leginkább kihasznált pálya lett az évek alatt a Hungaroring. Annyira már az sem meglepő, ha junior szériák, vagy egyenesen a királykategória tartja nálunk a szezonközi tesztjét, és ez tényleg annak köszönhető, hogy legendásan ügyesek a pályabíróink, az irányítás, és a szervezés. Azt is érdemes tudni, hogy ezt a tudásbázist nem csak feltétlenül Mogyoródon kamatoztatják, hiszen a promóteri szerepet betöltő Ostermann több rendezvény szervezésében is segédkezik Budapest belvárosában, elég csak a Nagy Futamra, vagy a Red Bull Air Racere gondolni.

    Ugyan még némi bizonytalanság van a konkrét menetrendet illetően, de már kitölthetitek a frissen megkapott 2018-as asztali naptáraitokat. Ebben az összeállításban a komoly nemzetközi versenyeket szedtük össze időrend szerint, így kérjük ebben ne keressétek a CEZ, OB futamok, Mikulás és Szilveszter ralik időpontjait!

    2018. április 28-29. FIA WTCR
    Az egyesített WTCC + TCR International series jogutódja még szép, hogy nem hagyja ki azt a magas labdát, hogy mindkét széria évek óta tele volt sikeres magyarokkal, elég csak Michelisz Norbertre, a Zengő Motorsportra, a M1RA-ra vagy Tassi Attilára gondolni, hogy másokat most ne is említsünk. Ez az időpont is még csak egy előzetes tervezetből van, amolyan félhivatalos. A magyarokat illetően pedig jelenleg teljes a bizonytalanság, még az eddig gyári Honda alkalmazásban álló Michelisz esetében is.

    2018. május 1. Nagy Futam
    Mivel keddre esik majd a munka ünnepe, ezért a Forma-1-es versenyzők sem élhetnek majd azzal a kifogással, hogy nem érnek rá, mert versenyhétvége van. Ez azért jó hír, mert újra sanszos, hogy a top csapatokból erre jár valaki. 2017-ben Valtteri Bottas és Daniel Riciardo tette tiszteletét, népes további más szériákban versenyző külföldi és magyar pilóták mellett. Azt, hogy ezúttal konkrétan Budapest belvárosának mely részén, kik és mivel szerepelnek majd, arra még bőven várnunk kell.

    2018. május TCR Academy Endurance
    Erről sem lehet tudni még sokat, azon kívül, hogy 6 órás futam tervezett, TCR autókkal. Az érdekessége az lehet leginkább majd, hogy akár egzotikusabb, és a WTCR-ben sem látott járgányok is indulhatnak itt akár, hiszen ideális teszt terep egy ilyen verseny bármelyik gyártónak, akik persze azonnal elhatárolódhatnak attól, ha rájuk olvassuk, hogy komolyan be akarnak szállni a TCR vérkeringésébe. Igen, nincs még pontos dátum!

    2018. június 1-3. DTM + FIA Formula 3 European Championship
    Rendszeres vendég Magyarországon most már a német túraautó bajnokság, és már csak azért is érdemes kilátogatni, mert Mercedeseket utoljára láthatunk majd a mezőnyben, mivel a német cég úgy döntött, hogy a jövőben inkább beszállnak a Formula E-be, és arra koncentrálnak. Másrészt a feltörekvő és Forma-1-be vágyó ifjúsággal is itt lehet találkozni majd, olyanokkal, mint Habsburg Ferdinánd, vagy Mick Schumacher.

    2018. június 15-17. FIA ETRC, FR 2.0 NEC
    A kamionos Európa-bajnokság jövőre 2 hónappal az eddig megszokotthoz képest korábban látogat Magyarországra, de addigra Kiss Norbi és a Tankpool24 már egy versenyhétvégén túl lesz, hiszen a szezonja Misanóban kezdődik majd. Az is változás, hogy betétfutamként a nagy túraautók és inkább gentleman vezetőik helyett fiatalok lepik el majd a pályát, a 2 literes formaautóikkal.

    2018. június 23. Red Bull Air Race
    Ez lesz az a nap, amikor ellepi a Facebook folyamodat a folyamatos nyivákolás, hogy miért kell ezt ide, miért a belvárosba. Vitán felül továbbra is a repülős sorozat legszebb és legérdekesebb helyszíne a budapesti, akinek nem tetszik, menjen nyaralni!

    2018. július 7-8. TCR Europe + GT Open + Euroformula Open
    Újabb olyan TCR széria érkezik majd hazánkba, amelyen számítani lehet akár fokozottabb mennyiségben is magyar indulókra. Mindemellett még GT autók, illetve formaautók is indulnak. Utóbbiba szeretnének évek óta eljutni magyar pilóták is, hátha 2018-ban ez is sikerül!

    2018. július 27-29. Forma-1 Magyar Nagydíj + Formula 2 + GP3 + Porsche szuperkupa
    Az év motorsportos eseménye, rengeteg külföldivel, és főleg lengyel drukkerrel, főleg ha végre a Williams leigazolja Robert Kubicát. Az is könnyen előfordulhat, hogy a jelenlegi retro állapotában utoljára lehet majd látni az épületegyüttest illetve a nézőteret, mert egy ideje aktuális már a felújítása, és ennek akár 2018 végén érdemben is nekiláthatnak.

    2018. augusztus 31-szeptember 2. Blancpain GT Series Sprint +Eurocup Formula Renault 2.0
    Az utóbbi két évben a kamionosok betétfutamai voltak, most előléptek főszereplővé a dögös drága luxus sportautók. A tervek szerint melléjük is érkeznek még fiatal formaautósok, így ez a rendezvény is remek program lehet még az iskolakezdés előtt.

    2018. szeptember 28-30. „Hungaroring Classic”
    Nem véletlen az idézőjel, nevezzük a dolgot a jelenlegi formájában munkacímnek. Ami biztos, hogy újra veteránautók lepik el majd a mogyoródi aszfaltcsíkot, és a jelzett időpontban. A rendezvény neve még változhat, és akár talán picit a koncepciója is, de erről majd biztosan időben hírt ad Szalay Balázs és csapata, akik szervezik majd a rendezvényt. 2017-ben az egyik legjobban szervezett esemény volt a Hungaroring Classic, mi nagyon várjuk már, hogy jövőre mit találnak ki!

    A listát végignézve egy gondolat bánt csak minket: lehet lenne értelme szezonbérletet csinálni a Hungaroring klubtagoknak ennyi rendezvény mellett. Az ötlet koránt sem elrugaszkodott: a Red Bull Ring kínál ilyet 2018-ra, két verzióban is, a prémium 700 euró, a sima 200 euróba kerül. Ott ezekért az összegekért a Forma-1 mellett a MotoGP, a DTM, az ADAC GT Masters, az European Le Mans Series, és a Histo Cup versenyeire amúgy is kilátogatni szándékozók örülhetnek egy ilyen kedvezményes konstrukciónak. Mindkét esetben biztosított egy hely a tribünön, illetve parkolóhely is, de csak a drágább bérletnél.

  • Végleges 2018-as DTM naptár: a Hungaroringre júniusban jönnek!

    Végleges 2018-as DTM naptár: a Hungaroringre júniusban jönnek!

    Visszatér jövőre a DTM angol földre, és Brands Hatch lesz a a helyszíne, pedig volt szó a Donington Parkról is. Hivatalosan is megerősítésre került ezzel a 2018-as német túraautós bajnokság versenynaptára is. Ami még érdekesség a brit pályával kapcsolatban, hogy a teljes pályát használják majd, és nem azt az Indy konfigurációt, amin 2006 és 2013 között robogott a széria.

    Mivel a brit forduló kapta az augusztus közepét, ezért az eredetileg erre az időpontra tervezett olasz verseny Misanoban csúszik augusztus végére. Az Adriai-tenger melletti pálya 2010-ben rendezett utoljára DTM futamot. A szezon szokás szerint Hockenheimben kezdődik és végződik, és marad 2018-as helyszínként a Hungaroring, a Norisring, Zandvoort, a Nurburgring és a Red Bull Ring.

    A 2017-es naptárból egyedül a moszkvai versenyhétvége került ki, és Gerhard Berger, a széria promótereként elégedett a végeredménnyel:”Öt rendezvényünk lesz Németországban, és öt másutt, ezzel is erősíti a DTM a nemzetközi jelenlétét, anélkül, hogy elfelejtené a német gyökereit. Az angol és az olasz piac fontos a prémium autógyártóinknak, így az Audi, BMW és Mercedesnek is. Annak is örülök, hogy annak ellenére vissza tudunk térni a Lausitzringre, hogy eladták a pályát. Az új tulajdonos a DEKRA régóta a partnerünk, és biztosak vagyunk benne, hogy a kelet-német DTM rajongók is visszavárják a látványos túraautókat.”

    2018-as DTM versenynaptár: 
    május 5-6 Hockenheim
    május 19-20 Lausitzring
    június 1-3 Hungaroring
    június 23-24 Norisring
    július 14-15 Zandvoort
    augusztus 11-12 Brands Hatch
    augusztus 25-26 Misano
    szeptember 8-9 Nurburgring
    szeptember 22-23 Red Bull Ring
    október 13-14 Hockenheim